Pest Megyei Hirlap, 1966. április (10. évfolyam, 77-101. szám)
1966-04-16 / 89. szám
rtat Nfcrfaf <tJúrtap 1966. ÁPRILIS 16., SZOMBAT ÉDESSZÁJÚAK VAGYUNK-E? ORION ÜZEM - DOMSÖD A legutóbbi nemzetközi statisztikai összeállításból azt nézegettem, hogy édesszájúak vagyunk-e mi, magyarok? ... Huszonkilenc kiló cukor édesíti hazánkban évente minden lakos szájízét, míg a szomszédos osztrákok 38, a , csehszlovákok 39 kiló cukrot, a franciák pedig ugyanannyit fogyasztanak, mint mi. A lengyeleknek és a németeknek egyformán 30, a görögöknek mindössze tizenegy kiló cukor jut évente. Európában a rekordot az angolok tartják, személyenként és hetenként majd egy kiló cukor fogyasztással. Mindezt azért említettem, mert gyárainkban már az utolsó répák is cukorként a raktárban várják sorsukat. A cukorgyártási kampány — befejeződött. A magyar cukoripar régi törekvése, hogy a gyártási időszakot minél jobban szűkítse. Alig évtizede még 170—180 napig dolgoztak, éjjel-nappal, megállás nélkül a gépek. Ma már sikerült elérni a 150 napot, s a cukorgyárak „megfiatalításával” ezt szeretnék 120 napra csökkenteni. Az új technológia haszna sem marad el, azonos mennyiségű répából mintegy 2—3000 vagonnal töbj> cukrot nyernek ki majd gyáraink. Annyit, mint amennyivel ez évben kevesebbet hozott a répa. Tulajdonképpen nem is a mennyiséggel volt a baj — hiszen a holdankénti termés az 1930-as évek 117 mázsás átlagáról 150 mázsára emelkedett, és az 1965-ös év maga 174 mázsás átlagával amúgyis rekordnak számít —, de a minőség már nem ilyen mutatós. A répa cukortartalma a tavalyinál is — pedig az sem számított „édes ter- , mésnek” — 0,75 százalékkal alacsonyabb. Hozzájött még az is, hogy az árvíz 3000 vagonnal „megcsapolta” a gyárak cukorrépafeldolgozási tervét. Az üzemekben elpihentek a gépek. A cukorgyártó szakmunkások helyét a lakatosok és karbantartók foglalták el. Szét kell szedni a legapróbb csavarig ezeket a hatalmas berendezéseket. Több helyen aztán véglegesen búcsút is mondanak a kiszolgált masináknak, helyükre újak kerülnek. Cukorgyárainkat sokáig úgy tartották nyilván, mint az ipar múzeumait. Kiszolgált, évszázados gépekkel dolgoztak, és éppen ezért nagyon lassan is, rengeteg energiát felemésztve. Az új technológiák mindenütt a gyorsaságot célozzák — hiszen a répa minél tovább várakozik feldolgozásra, annál nagyobb a cukorvesztesége. Egy, a drága, de korszerű berendezés valójában az olcsóbb, mert segítségével rövidíthető a feldolgozási idő, és a fejlettebb technológia révén a gyártáshoz felhasznált energia is csökkenthető. Csupán ebben a kampányban — azzal, hogy egyre több gyárunk fiatalodott meg — tízmillió forinttal lett kevesebb a felhasznált energia értéke. Évtizede világszerte rohamos gyorsaságú a cukorgyárak rekonstrukciója. S ebben hazánk egy új módszerrel: a *J"-diffúzióval élenjár. A szabadalmat már néhány ország megvásárolta, és jó hírt szerzett az édesiparban is Magyarországnak. Sokáig vita folyt arról, hogy mi legyen az elavult, öreg cukorgyárak sorsa. Voltak, akik új gyárak építését sürgették, s ehhez hatalmas ösz- szegeket igényeltek. De végül is a közgazdász-mérnökök érvelése győzött. A régi gyárak is képesek a megnövekedett feladatoknak megfelelni, tehát fölösleges lenne új gyárak építésére költeni. Inkább műszaki fejlesztésre, a géppark kicserélésére van szükség. Ez a folyamat — a mai tervek szerint — már az új ötéves tervben befejeződik. Lassan tíz esztendeje lesz annak, hogy az első ^’’-diffúziós cukorgyártó rendszert felszerelték. Akkor nagyon örültünk és elégedettek voltunk, hogy ilyen korszerű berendezéssel gazdagodott a pe- tőházi, a selypi, a szerencsi cukorgyár... Ma már elégedetlenek vagyunk, hogy még mindig nincs mindenütt ilyen modern berendezés. De ez így is van rendjén, ez a műszaki nyugtalanság viszi előbbre a technológiát, a kor követelményeihez igazodó termelést a gyárakban és a földeken. Mert a cukorgyári és a cukortermelési feladatok sem választhatók el egymástól. Összefüggnek egymással ugyanúgy, mint ahogy korszerű ipar elképzelhetetlen — korszerű mező- gazdaság nélkül. Már vannak a cukorrépatermesztéshez is gépei a mezőgazdaságnak, de az agrár-műszakiak itt is nyugtalanul és fáradhatatlanul keresik az újabb és hatékonyabb megoldásokat. Bán János Gyárrészleg két-háromszáz dolgozóval Dömsödről a bejárók — szám szerint 1024 férfi és nő, lakásuktól munkahelyükig meg vissza — naponta öt és fél—hatórás utazással teszik meg a mintegy 52 kilométeres utat Hogy legalább egy részük otthon találhasson munkát, erre a községi tanács már régebben keresi a lehetőséget. Eddig is többféle megoldást terveztek, legújabban azt, hogy az Orion-gyár Dömsödre telepíti finommechanikai lakatosműhelyét Áll Dömsödön egy jókora épület, eredetileg malom céljára emelték még a háború előtt, de berendezésére már nem került sor és jelenleg a Kiskunsági Állami Gazdaság használja magtárnak. Hajlandó azonban a gazdaság lemondani róla és átengedni ipari üzemnek. Dömsödről többen is az Orionba járnak dolgozni, a fővárosban lakó gyárbeliek közül pedig sokan vállalatuk dömsödi horgásztanyájára. Tőlük indult el a kezdeményezés az üzemrész kitelepítésére. Helyben lakó szakember akadna elég, jelentkezett már technikus, sőt mérnök is, a részleg dolgozóinak többsége, mintegy hatvan százaléka azonban női betanított munkaerőbe- állana. Egy műszakban 80—100 munkást foglalkoztatnának, de ha akad kellő számban megfelelő helybeli jelentkező, három műszakban dolgozna a lakatosműhely. Vagyis 200—300 dömsödi találna otthon munkaalkalmat. Ez pedig kedvező hatású volna a helybeli termelőszövetkezetek munkájára is. Csaknem minden bejáró, tehát az Orion-műhelybe kerülők családjában is akad tsz-tag, akinek akár a részes termelésre kiadott, akár a háztáji földön segédkezhetne. Ha csak a most vonatozással eltöltött idő felét fordítanák a részleg dolgozói tsz-tag hozzátartozóik segítésére, napi 600—800 munkaórával lendíthetnék fel a helyi mezőgazdaságot. Az Orion-gyár rövidesen statikailag vizsgáltatja meg az épületet. Miután masszív építményről van szó, a vizsgálat eredménye előreláthatólag kedvező lesz, akkor pedig nemsokára megkezdődhetnek a szükséges átalakítási és szerelési munkálatok, úgyhogy egy éven belül működhet a dömsödi Orion-műhely. Sz. E. GYÖNGYÖS Kihajtott a félezeí éves török mogyorófa Gyöngyös egyik idegenforgalmi látványossága a Mátra Múzeum kertjében álló hatalmas török mogyorója, amelynek korát félezer évre becsülik. A hatalmas fává nőtt cserje az idén a szokottnál is korábban bontotta ki rügyeit. Zalka Mátéra emlékezünk Ünnepi eseménysorozattal emlékeznek meg hazánkban a nagy forradalmár író, Zalka Máté születésének 70. évforduló járóL Padova Makláry Zoltán színművész a minap kiskatonáknak mesélte egyik hadi élményét ... Mikor behívták az első háború alatt katonának, édesanyja nyakába akasztott egy láncot: Páduai Szent Antal képével. Nemsokára olasz földön fogságba esett. Napokig utazott lezárt vagonban. Végre egy állomáson megállt a szerelvény. Zoli bácsi kinézett egy résen és elolvasta a pályaudvar nevét: „Padova”. Erre lecsatolta nyakáról az érmét és kihajította, mondván: — No, Tóni, te már itthon vagy! G. I. Pátyi pillanatok Az írószövetség meghívására Zalka Máté özvegye április 21-én Budapestre érkezik leá nyával, valamint unokájával. Itt-tartózkodása során részt vesz majd az évforduló alkalmából sorra kerülő ünnepi megemlékezéseken, s találkozik férje egykori harcostársaival, barátaival is. Április 22-én a Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára kiállítást rendez az Akadémia épületének előcsarnokában Zalka Máté életéről és műveiből. Az évforduló alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia, a Párttörténeti Intézet, a Magyar írók Szövetsége és a Magyar Partizán Szövetség emlékülést rendez. Április 23-án délben koszorúzást ünnepség lesz Budapesten a Zalka Máté laktanya falán elhelyezett emléktáblánál. A forradalmár író nevét viselő különböző intézmények ben, iskolákban, termelőszövetkezetekben szintén megemlékeznek az évfordulóról. Csak néhány pillanatra álltunk meg a budai járásnak ebben a szép fekvésű községében, amikor áthaladtunk a főutcán. Szürke esőfelhők kergetőztek az égbolton, a nap sugarai néha kibújtak és fénypászmáikkal elárasztották a rügyező, zöldellő, virágzó gyümölcsös kerteket. Az igazi, várva várt tavasz megérkezett. A kislegényt vásárolni küldte édesanyja. Villámgyorsan ugrott le a kerékpárról: — Csókolom, postás néni! Jött levelünk? + Talán ők a legkisebbek, a csöppnyi bölcsődések örülnek a legjobban a szép időnek. Hiszen a hosszú tél után most végre a szabadban lehetnek. Hogyenác Jenő önérzete Nem éppen bizalomgerjesztő küllemű férfiú vett búcsút szűkebb baráti körétől a köznyelv szerint börtönnek, a törzsvendégek szerint sittnek nevezett büntető-javító célzattal létrehozott intézménytől. Nagyot szippantott a szabad levegőből és tetőtől talpig megtelt önérzettel, mert kilépése pillanatában tudta már, hogy ő egy megtévedt ember, akit nemsokára felkarol a társadalom. Ezt még bent mondta neki a vörös Bugyenák, aki tájékozott férfiú volt, s nemcsak a zsebmetszésben ért el kiváló eredményeket, de életének azokban a rövid szakaszaiban, melyeket szabadlábon töltött, szorgosan tanulmányozta a napi sajtót, s elmagyarázta Hogyenác- nak, hogy a magukfajta embereket semmi lebecsülés nem várja kint, mert a társadalom egyetlen vágya embert faragni belőlük. Hogyenác öntudatosan lépkedett a Fonalbolyhozó művek személyzeti osztályára, s olt közölte, hogy ez a gyár rokonszenves neki, itt akarja megkezdeni új életét. — Azelőtt hol dolgozott? — érdeklődött az illetékes elvtársnö. — Villamoson, áruházakban, pályaudvarokon. — Megszakítás nélkül? — No, ezt nem mondhatnám — mosolyodon el szemérmesen Hogyenác. — Akkor mikor dolgozott? — Fizetésnapokon többnyire — válaszolta. — Milyen beosztásban? — Mint zsebmetsző — mondta ingerülten Hogyenác, aki a lebukáson kívül a szószaporítást utálta legjobban a világon, s rámosolygott a nőre azzal a behízelgő mosollyal, melyről híres volt az alvilágban. A mosoly tudatos volt, a munkájához tartozott, éppúgy, mint a penge. Ezzel terelte el a figyelmet mohón kotorászó kezéről, hogy az áldozat a rajongó mosolyt, meg a tapogatódzást a tetszés viharos jelének vélhesse. A nő zsebe legfeljebb zsebkendőt tartalmazhat, állapította meg a szakember tévedhetetlenségével. Megelégedetten állapította meg, hogy nem jött ki a gyakorlatból. A nő a közlés hallatára szégyenlősen elmosolyodott és sürgősen biztosította Jenőt, hogy nem tesz semmit ez az izé ... hogy eddig ... Hogyenác barátságosan bólintott, és közölte, hogy a szíve rossz, a szakmával járó i \ alom megviselte, ezért nehéz fizikai munkát nem tud végezni, de kézügyessége a régi. Másnap Hogyenác a kibolyhozott fonalat fésülte apró fésűvel jobbfelé. Délben felháborodva rohant a szakszervezetre, hogy ő ezt tovább nem csinálja, ebben a melóban nincs semmi fantázia. Délután már balfelé fésülte a fonalat. de ettől elfáradt a keze, s úgy határozott, hogy felváltva fésüli jobbra és balra. A fonal ettől gubancos lett, és a külföldi megrendelő az első szállítmány után minősíthetetlen hangú levélben hozta a gyár tudomására, hogy nem bogánccsal összeragasztott nyúlszőrt, ha- v nem bolyhozott fonalat rendelt. Kérték Hogyenácot, egy felé fésülje a fonalakat. — Így bánnak egy megtévedt emberrel?! — mondta megrendülve Jenő — így akarnak embert faragni belölejn?! Nekem is van önérzetem! Ettől kezdve a Hogyenác által összegubancolt fonalat két ember fésülte ki. Jenőben ezidötájt ébredt fel a szakma művésze, meg valami homályos honvágy is, és mesteri ügyességgel tulajdonította el két „beosztottja” havi fizetését. A művezetőt bízták meg, pühatcflja ki, nem tévesztette-e össze Jenőke a két pénztárcát a maga egy tárcájával, mivel az utóbbi időben három tárcából fizet. Persze, óvatos legyen, finom, tapintatos, hiszen Jenő annyira érzékeny a becsületére. A művezető puhatolódzott, de, úgy látszik, nem eléggé óvatosan, Hogyenác valahogy megtudta és egyetlen határozott mozdulattal leterítette a becsületébe gázoló gazembert. Az eset egy kis port vert fel, úgyhogy Jenőt erélyesen megdorgálták, és nevelési célzattal munkahelyén gyermekkórust rendszeresítettek. A kórus ötpercenként zengi el szívfacsaró szoprán hangon: a,.Hogyenác, te nagyszerű ember” című kánont. Jenő szűk baráti körben úgy nyilatkozott, hogy csalódott az emberekben. És a történelmi mondat elhangzása után keserűen elbőgte magát. Jóltájékozott körök szerint néhány kőszívű ember nem sírt vele. Deli Mária Gábor)
