Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-15 / 62. szám
4 1966. MÁRCIUS 15., KEDD j~lCjZQYGri háZ ^P**°koekákból tíz emelet >KVC^X»NNX>X>XVW m <\XXXXNXXNXXXXXXXXVXXXXNXXXvXXXXVVVvXXV Minden egy helyen „Van, amikor a felnőttek tanulnak a gyerekektől”. Elveszik —, persze, csak képletesen — a játékot és megpróbálják nagyban, hatalmas méretekben felhasználni. Figyeljük csak, milyen egyszerű! A kisfiú kezébe veszi az építőkockát, egymás mellé teszi, lapts oldalaival összeilleszti, egyik a másik fölé kerül. Íme, máris kész a ház. És most próbáljuk meg mi is, felnőttek Építsünk lakóházakat. Egyik falat emeljük toronydaruval a másik fölé, fröccsenjék a beton, magasodjék a ház. Falnagyságú elemek Persze, ez a valóságban nem ilyen egyszerű. Először meg kellett teremteni az alapot, a házgyárat, ahol előállítják a kész elemeket. 1963-ig nem volt házgyár hazánkban. A tapasztalatok pedig már bebizonyították, hogy az építkezésben is csak a nagyüzemi módszerek vezethetnek eredményre. Óbudán, közel a híres Aquincumhoz, ahol több apró földszintes csarnok állt, a régi elavult módszer átadta helyét a modem világ korszerű technikájának. Megépült a házgyár. Maga a gyár is impozáns: hatalmas üvegcsarnokai nemcsak praktikusak, a termelés minden igényét kielé- gítőek, hanem az új, egészséges, tiszta gyárról vallott elképzeléseinknek is megfelel. A vasszerkezetet „kiöntik” folyékony betonnal, hogy aztán a megszilárdult elemek az építkezés alapjait szolgálják bér munkája folytán szilárd betonná. Hogy szilárdak-e a házak? Erre talán elég, ha elmondjuk, hogy a földrengés sújtotta Skoplje vezetői az új várost is ezzel a módszerrel építik. Azt vallják: a Szovjetunióban elvégzett, különböző, izgalmas igényeknek megfelelők. A szobák általában 13—18 négyzet- méter alapterületűek, a lakások általában 2—3 szobásak lesznek. Természetesen gondolnak a garzonigényekre Is. Beépített bútorok, konyhák, fürdőszobák várják majd az új lakókat. A tervezők gondoltak az egyre szaporodó autó- állományra is és a földszinti részt garázsnak képezték ki. Ha majd a házgyár teljes kapacitással termel, naponta 6 új lakást, évente mintegy 1800 új lakást ad át az igénylőknek. R. J. FORRO SIKER A BEMUTATÓN Az Állami Déryné Színház együttese a Vajdaságban Hosszú, fárasztó és kalandos utazás után érkezett meg az Állami Déryné Színház társulata a jugoszláv határra, ahol a vendéglátók nevében Szimin Magda, a novisadi rádió szórakoztató és kulturális osztályának vezetője, valamint Gellér Tibor, a novisadi Rádiószínház rendezője várta és üdvözölte a magyar művészeket. Azután máris indult tovább a magyar falvakban már oly jól ismert kék autóbusz, hogy a bemutató előadás színhelyére, a kilencezer lakosú Növi Knezsevacra vigye a társulatot. A bemutató előadást eredetileg hét órára hirdették, de az utazás elhúzódása miatt nyolc órára módosult a kezdés időpontja. Azaz... az egyik színésznő váratlan rosszulléte újabb nagy probléma elé állította a társulatot. Már jóval a kezdés előtt zsúfolásig megtelt a hatszáz személyes színházterem. Nem véletlenül. A törökkanizsaiak — ez Növi Knezsevac magyar neve — még jól emlékeznek az Állami Déryné Színház tavalyi előadására, sikerére. Fél kilenc. Végre felgördül a függöny, halk, finom olasz muzsika csendül és Cselényi József színpompás díszletei között kezdetét veszi a játék. Ziliát látjuk, a szép, de gőgös özvegyet, aki után hiába sóvárog odalenn a kertben Agárdi Péter, Mátyás király leventéje. Felcsattan az első Ilyen egy 3 ablakos szoba egyik fala. Beüvegezve, a külső falak a kívánt színekre festve Ma a gyár már nemcsak kísérletezik, de egyre jelentősebb kapacitással kapcsolódik be a lakásgondok megoldásába. Földrengésbiztos - Skoplje véleménye Alapanyaga a kavics, cement. A nyersanyagszükségletet kielégíti a hazai ipar. A szállítás olcsó, vízi úton történik, hiszen a kombinát közel a Duna-parthoz épült. Még nincs teljes üzem. Jelenleg napi mintegy 320 tonna kavics és 50 tonna cement változik az emkísérletek eredményei alapján meggyőződtek róla, hogy minden fizikai hatással jobban dacol, mint a hagyományos téglaépület. A felépítmény, a falak és a födémzet lényegesen gyorsabban készül az új módszerrel. Kél—két és fél hónap előny! jelent a téglás falazással szemben, és ez bizony már nem lebecsülendő eredmény. Milyenek lesznek a gyári házak? Mind esztétikailag, mind célszerűségükben • a korszerű KÖNYVESPOLC Georges Blond: Egy francia házaspár Amerikában Egy ismert író és újságíró felkerekedik, s feleségével együtt tizenháromezer kilométert tesz meg az Egyesült Államokban. Nincs benne semmiféle előítélet, s nem tartozik senkinek számadással: a maga költségén teszi meg az utat, s maga ura, ott áll meg, ahol akar, azokkal elegyedik szóba, akikkel neki tetszik. Ennek a látszatra — tervszerűtlen utazásnak krónikája a könyv, s tegyük hozzá azonnal: jól sikerült krónikája. Blond éles szemmel figyel mindenre. Próbálja megérteni az európaitól elütő amerikai embert, s megkísérli az európai ember számára teljesen idegen életstílus alkotóelemeit is felfedni. Kétarcú ország — ezt bizonyítja Blond könyve is. Hihetetlen gazdagság s nyomor. Nagyszerű technikai alkotások s a legteljesebb szellemi sötétség. Fény és árnyék lenne csupán, a véletlenek játéka, hogy mikor mi kerül az idegen szeme elé, vagy törvényszerű összefüggések ezek? Blond érdeme, hogy nem elégszik meg a felszínnel, hanem élvezetes stílusú könyvében mélyebbre hatol, a társadalom mozgatórugóit is igyekszik megmutatni. A könyvet igen sok fénykép illusztrálja, a Világjárók sorozat köteteként jelent meg. (Gondolat Kiadó) (m. o.) taps s a nézők belefeledkeznek a varázsos játékba s nem sejtik, hogy a színfalak mögött mily nagy az izgalom: a dajkát alakító Sárosi Miéit az imént szállították át a helyi kórházba. Csongrádi Mária Jászai-díjas rendező idegesen nézi az óráját, ha tíz perc múlva nem érkezik vissza a színésznő egészségesen, neki kell magára öltenie a dajka jelmezét... A színen közben már megjelenik Agárdi Péter, a daliás levente, hogy bevallja Zilia iránt érzett nagy szerelmét. A gőgös asszony nagy árat kér egyetlen csókjáért: háromesztendei önként vállalt némaságot... Tapsot taps követ, a törökkanizsaiak már az első részben szívükbe fogadják Heltai Jenő életteli hőseit, s az azokat alakító, kitűnő színészeket. S a szünetben szavakban is mondják, amit addig csak tapsaikkal fejeztek ki: — Remek előadás... Jó, hogy újra eljöttek hozzánk ... Szívesen látnánk őket újra mielőbb ... Aztán tovább folytatódik a játék, most már Mátyás király szálláshelyén, s a nézők nem sejtik, csak tapsolják a dajka szívderítő játékát, pedig alig néhány perccel előbb érkezett vissza a kórházbóL De ez már kulisszatitok... Éjfélre jár, mire legördül a függöny, de a közönség nem türelmetlen. Újra és újra a függöny elé tapsolja a művészeket. A legtöbb tapsot természetesen a két egymásra talált szerelmes, Zilia és Agárdi Péter alakítója kapja, Várnagy Kati és Harmaczy József, de bőven kijut a tapsból Mátyás királynak (Tassi Béla), a királynénak (Bocskay Izabella), Beppónak (Gálfi László) és a többieknek — — Kádár Flóra, Sárosi Miéi, Bálint Mária, Pálfi Ferenc, Tehér Tibor, Tímár Róbert — is. — Sikeres előadás volt, köszönet érte — mondta a helyi szkupscsina e'nöke, miközben hatalmas virágcsokrot nyújtott át Várnagy Katalinnak a színpadon. De ugyanezt mondták a többi helyi vezetők csakúgy, mint a novi- sádi rádió jelenlevő képviselői az előadást követő díszvacsorán. Éjjel két órakor érkezett a boldog, de nagyon fáradt társulat Zentára, soron következő előadásának színhelyére. Zenta, 1966. március. Prukner Pál Vízreszálltok a kagylóhalászok A győri Előre Halászati Termelőszövetkezetnek jövedelmező melléküzemága a folyami kagylóhalászat. A kagylókból nagybajcsi és fóti üzemükben évente hatmillió gyöngyházgombot készítenek. A múlt évi magas vízállás nem kedvezett a kagylóhalászoknak, a készlet már- már kifogyóban volt. A korán érkező tavasz segít a gondokon, a brigádok már vízreszálltak és naponta 7—8 mázsa kagylót gyűjtenek ösz- sze a Kis-Dunán. Jobb minőség - több kereset Félmillió nyereségrészesedés a Gödöllői Htsz-ben A Gödöllő és Környéke Háziipari Termelőszövetkezet dolgozói az elmúlt héten a járási művelődési ház kultúrtermében tartották 1965. évi mérlegzáró közgyűlésüket. A közigyűlésen a szövetkezet dolgozóin kívül a városi pártbizottság, a tanács, az OKISZ és a HISZÖV, valamint a testvér szövetkezetek képviselői is megjelentek. Bérces Imre igazgató beszámolójában elmondta, hogy a szövetkezet öt üzemága 26 millió forint értékben 101 százalékban teljesítette múlt évi tervét. Csökkentették az önköltséget, ugyanakkor javult a minőség és emelkedett a dolgozók keresete. 1964-ben egy főre csak 1680 forint átlag jutott, ebben az évben megközelítette a kétezer forintot. A bedolgozók átlaga 640 forintról 850 forintra nőtt. A jó munka eredményeként félmillió forintot oszthattak ki a tagok között, ami körülbelül egy havi jövedelemnek felel meg. Idén szeretnének továbblépni. Elsősorban a kötőüzemet motorizálják, négynégy félautomata gépet állítanak be. Az új festőgép segítségével évi 30 tonnával több exportfonalat festhetnek. ''SSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSS/SSSSS/SSfSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSS Nagy teherbírású, szovjet toronydarúk emelik be a falakat A miniszter gyereke Egy kis gyors tanügyi riportra száguldottam ki a Mindegy utcai pocedlisták közé. Hogy ízlik az A meg a B, az egy meg a kettő! Eközben a tanítónő nem tudta megállni, hogy el ne újságolja: — Idejár hozzám az egyik miniszter gyereke is. Nem akar vele beszélgetni? Élénken tiltakoztam: — Á, á, ugyan kérem, nem szeretem a sztárkultqszt. Ráérünk, majd, ha belőle is miniszter lesz. Mégis melyik az — érdeklődtem, csak úgy mellékesen, melyik a sok tintás ujjú közül? Rámutattak egy abszolút utcaseprő gyerek kinézetű babszemre, szeme barna, haja barna, bőre barna, semmi különösebb nincs rajta, csak a gőgje, ahogy a többi'esztergályos-, kéményseprőivadék között elnézett valahova a messzeségbe. — Köszönöm — köszöntem meg az élményt, ezzel meg is volnánk, de nekem valami egyszerűbb alany kellene, riasztó, ahogy máris megjátssza magát. A tanítónő nem szólt semmit, rámutatott mellette egy másikra. — Űgyis szünet lesz, én kimegyek, addig beszélgethet vele. Bravó, így képzeltem én is. Csak semmi befolyásolás, tudni akarom, a nádpálca vagy a szép szó növeszti bennük a tudást. Rögtön oda is intettem az én emberemet, ez is barna szemű, fejű, bőrű, csak éppen ... éppen — mégis mennyire más, mint az a fölfújt hólyag. — Szervusz öcsi — üdvözöltem — újságíró bácsi vagyok, hogy ityeg a fityeg? — Szia — fogadta a szalvét — Peti vagyok. Azt látom, hogy nem újságíró néni, csak ne zavartassa magát. Hát nem édes? Ez biztos valami tü- zelőlehordó fia, vág a nyelve, mint az apjának, ha kevesli a borravalót! Obiigát kérdéseket tettem föl. — Hogy megy a tanulás? Mondjuk a számtan, hány egyes van az egyesben, és a kettő mért nem három? — Ki nem állom. Mondja, bácsi, nem tud egy olyan sulit, ahol nincs számtan? Mondom, pereg a nyelve, mint a biciklipedál, mindenből viccet csiná', nem úgy mint az a... — a minisztergyerek most nyelvet öltött ránk, és szamárfület mutatott. Már tudja, hogy neki többet szabad, mint másnak, mérgesen és reménykedve böktem rá s kérdeztem kis barátomtól: — Hát az a csúnya nyelvű, miféle szerzet, ha számtanról van szó? — Ilyen pipec — mutatta meg a keze segítségével. Csak csóváltam a fejem. Vagyis stréber a javából. — Képes a jó jegyeket elorozni, csak hogy ne jusson másnák. Ezt még próbáltam vigasztalni: — Nem is jó dolog a számtan. Én is mindig megbuktam belőle. Ma se tudom, mennyi kétszer kettő. Elképedve nézett rám. — És i'yen tagokból lesznek újságírók? Kétszer kettő az négy, ha nem tudná, bácsi. Ezt az őszinteséget és baráti segítőkészséget! Hálálkodtam. — Várj, följegyzem, hogy el ne felejtsem, majd kiírlak az újságba érte. Leintett. — Minek? Jó az nekem? Nem győztem hova lenni — milyen szerény! Iszonyú szerény. Bókoltam neki. — Apád örülhet neked. Tányérra kerekültek a szemei. — Apám? Szid mindig, mint a bokrot. Pszhű! Micsoda apák vannak. Tipikus ifjúságellenes bűntett. Itt valamit kell tenni. S érdeklődtem: — Mi az apád? Hol az apád — majd egy kicsikét elbeszélgetek vele. Hallgatott. Noszogattam. Hallgatott. — Na, na — bíztattam — mit szégyelled. Ki vele, az én apám sintér volt, mégse szégyellem. A legjobb sintér a . világon. Pityeregve mondta: — De, a srácok, mindig úgy húznak érte... Megfenyegettem a srácokat, főleg a miniszter fiát, biztos, az szidja legjobban. Végre kinyögte: — Az én apám... az én apám, miniszter! — Mi? Mi? Mi? — meredtem rá, közben bejött a tanítónő, meghökkenve kérdezte: — Mégis vele beszélt? Ebben a pillanatban a gyerekek elkezdtek üvölteni: — Miniszter! Miniszter! Miniszter! A miniszter fia szemrehányóan mondta: — Na látja, bácsi, ezt is magának köszönhetem. Nem is csodálom, hogy apa ki nem állja az újságírókat. Nagy S. József
