Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-10 / 58. szám
MOHORWDffiE A PEST MEGYEI HÍ R L A P K |j L Ö N K I A .D Á 5 A VIII. ÉVFOLYAM, 58. SZÄM 196«. MÁRCIUS 10., CSÜTÖRTÖK Tévék, rádiók, háztartási kisgépek — túl az életveszélyen Törzsvendégek és VÉLEMÉNY: Fény a redőny mögött 4— 500 forintot, vehet egy új készüléket. — Mi lesz a sorsuk ezeknek a kiöregedett készülékeknek? — A rendelkezés szerint hat hónap után eladhatjuk a készüléket a bizományinak — mondja a részleg vezetője —, de a bizományi sem szívesen vesz öreg gépeket, hiázen nem tudja értékesíteni. így nem tehetünk mást, várunk, s ha hiába várunk, visszaállítjuk a gép eredeti állapotát és visszaadjuk a hálátlan tulajdonosnak. A szerviznek vannak törzsvendégei is. öreg — hat-nyolcéves tv-ék, mosógépek, kávéfőzők. A tapasztalat azt mutatja, hogy ezeknek a gépeknek az értéke, meg a munkabírása öt-hat év alatt a felére csökken. S ilyenkor egy-egy alaposabb javítás belekerül 5— 600 forintba is. A tulajdonos inkább vesz új gépet, s nem költ a régire. S bármennyire furcsa is, de nemcsak a ruha, a cipő, a rétikul, de a tv, rádió is kimegy a divatból, öt év alatt divatjamúlt lesz a fazonja, a forrná- I ja, s ilyenkor hiába szól még jól — inkább vesznek a gazdái helyette divatos, mutatós, új formájú készüléket. A régi meg vagy otthon porosodik,, vagy a javítóban töpreng az élet múlandóságán és a divat változásán. (d) levetíteni magának az eseményeket — nem tudja. Szabó Miklós, a film írója a detektívregények, kémhistóriák nagy szakértője, túlságosan a film végére — s csak egy-egy pillanatra — akarta a logikai magyarázatot sűríteni. Ez nem teljesen sikerült — és sok cselekedetről nem tudjuk, miért történt. Egyébként a film szabályos kémtörténet sok verekedéssel, pisztolylövéssel, izgalommal, nagyon szép főhősnővel és mindazzal, ami a krimihez kell. A szereplők közül Szakács Miklós a bűnügyi történetek népszerű főszereplője, Nagy Attila és Latinovics Zoltán dicsérhető leginkább. Talán az a legnagyobb érdemük, hogy nem játszanak — szinte teljesen azonosultak szerepeikkel, s így el tudták kerülni a sokszor zavaró gesztusokat. Pécsi Ildikó, amikor megjelenik, szépségével mindig magára irányítja a figyelmet: 6 a krimi angyala. Másfélórás izgalom — némi bosszúsággal. Röviden: volt jobb! — szatti — MAI MŰSOR MOZIK Gomba: Eltévedt ágyú. Nyáregyháza: Ketten a sztyeppén. Úri: Asszonyok faluja. Vasad: Színésznő szerelme. TÖRLESZTÉS ŐSZRŐL Akik a tanulást választották Küldöttértekezlet Az Üllő és Vidéke Körzeti Fmsz-hez tartozó tagszövetkezetek küldötteinek értekezlete március 23-án (szerdán) délután fé’' hatkor lesz Üllőn, a 2-es számú kisvendéglőben az Öcsai úton. Jegyek a Vígszínház Testőr című előadására A járási művelődési ház látogatást szervez a Vígszínház április 17-i vasárnap délutáni előadására. Ez alkalommal Molnár Ferenc Testőr című víg játéka kerül bemutatásra Páger Antal, Darvas Iván, Ruttkai Éva és Sulyok Máriával a szerep- osztásban. A darabot Várkonyi Zoltán rendezte. Jegyek 14-től 28 forintos árig igényelhetők írásban, vagy Gyömrő 93-as telefonon. Rejtéllyel A község büszkesége nem a művelődési otthon, az új óvoda volt, hanem a tanácselnök szobájában található absztrakt festmény. Amikor tízezer forintért megvették a falu te- kintélyesebbjei egyenként besorjáztak s hümmögtek egy darabig a festmény előtt. A fiatalok szabadjára engedték a fantáziájukat, s úgy tippeltek, hogy a művészt egy haldokló lótetű ihlette meg, mások szerint érzelmei viharzását engedte-e szabadjára, s ábrázolta vonalakkal, pontokkal, színekltel. Az idősebb asszonyok terméRésztvevőnként 500 Jiraszek Pál, Jiraszek István és Bogdány Gyula pilisi lakosok a pilisi Hunyadi utcai italboltban részegen tett- leg bántalmazták Haluszka István pilisi lakost. Amikor az a földre esett, belerúgtak. A kocsma közönsége két pártra szakadt. Egyesek megbotrán- koztak, néhányan belevetették magukat a küzdelembe. A szabálysértés kiszabásakor súlyosbító körülményként vették figyelembe, hogy mindhármójukat hasonló cselekményért már korábban megbüntették. Cselekményükkel a rendet, közbiztonságot veszélyeztették, nyilvános közbotrányt okoztak. Egyenként 500—500 forint pénzbírságra ítélték éket. A kocsma közelében még az utcai lámpák is pislákolva, kisebb fénnyel égnek. Bent sörszag, füst — vágni lehetne — és zaj. Túlkiabálják egymást az emberek. Kidülledt szemekkel, bamba arccal merednek maguk elé vagy éppen társukra, aki hasonló állapotban van. ★ — A forgalmunk? Köszönöm, nem panaszkodhatunk. Az emberek szeretnek inni. Én ebből élek ... na, persze, a fizetésemből, úgy gondoltam. Miért szeretnek inni? Ne tőlem kérdezze... én utálom az italt... Szerintem részeges embereket úgy lehetne leszoktatni az ivásról, ha italboltvezetők lehetnének. Ehhez persze, nagyon sok italbolt kellene. Higgye el, hatásos ... Engem nem érdekel semmi, csak az: minél többet fogyasszon a vendég. A múlt hónapi forgalmam 20 ezer forinttal több volt, mint a múlt év hasonló időszakában. Ez a fejlődés, nem? ★ Egyik asztalnál kártyáznak. Magyar népi játék. Ulti. Az egyik férfi mellett körülbelül 14 éves fia. Mert ugye. Illik a gyereket hamar bevezetni az élet rejtelmeibe, illik a gyereknek megtanulni nagy nemzeti játékunkat. ★ — Én miért iszom? Mi köze van magának ehhez? Azt csinálom, amit akarok. Most éppen inni akarok, ezért iszok. Szálljon le rólam, mert kap egy olyan pofont... Ebben a kórházban havonta 350—360 „beteg” gyógyul meg. Vannak köztük majdnem gyógyíthatatlanok és könnyű sérültek. Mert itt gyógyíthatatlan beteg nincs. Ugyanis a Monori Járási Szolgáltató Ktsz televízió, rádió és és anélkül szetesen megbotránkoztak, mert az ő idejükben a festményen felismerhetőek voltak a bíbor hajnalban merengő őzek. A nagy summa miatt tisztelték a festményt, s aki csak tehette, benyitott a tanácselnök szobájába, s vetett egy áhitatos pillantást a megmagyarázhatatlan, drága jószágra. Természetes, hogy amikor az ismert festő eljött a községbe, azonnal megmutatták neki a nevezetes alkotást. Csendes áhítatba merülve álldogáltak a kép előtt, s nézték a festőt, aki közelebb ment, aztán hátrább lépett. Úgy látszott, úgy megfogta a festmény titokzatos — és megmagyarázhatatlan — varázsa, hogy nem tudott szóhoz jutni. De nem, szóra nyitotta ajkát: — Emberek! Ez a kép fordítva van a falon. A tanácselnök sajátkezüleg állította talpra a festményt, s rögtön kiderült, hogy tájkép, fákkal, fűvel, házzal. De ez már senkit sem érdekelt. Fákat, házat, füvet ingyen is láthatnak. (d) — Az Üllő és Vidéke Körzeti Fmsz hüsiüzeme Monoron 889 hektoliter üdítő italt készített a múlt év folyamán a tervezett 800 hektóval szemben. A két szeszfőzde teljesítménye azonban hatezer hektoliter- fokkal alatta maradt a tervben szereplő 30 ezer hektoliterfoknak. Két újabb vendég érkezik, láthatólag műszakból jönnek. Egy pohár sört isznak, aztán mennek is kifelé. — Nem járunk kocsmába. Már legalábbis úgy, hogy itt üljünk, mint sokan, és igyunk. Mindennap megisszuk az egy pohár sört és megyünk haza. Bevallom: nem szívesen járok ide... tudja ... még délután elmegy, akkor még nincs annyi részeg, de este... Persze tudom, van olyan rendelet, hogy részeg embert nem szolgálnak ki... Van. De hol tartják be? Minden kocsmá- ros arra törekszik, hogy több legyen a bevétele ... Persze ... ha kocsmáros lennék, én is ezt csinálnám. Valamiből élni kell az embernek. ★ Az egyik asztalnál dominóznak. Nem jutott kártya nekik és dominóznak. Persze, sörbe. Az asztalon megszámlálhatatlan sok korsó, pohár. A vesztes bosszúsan csapja össze a tenyerét és fizet. Aztán isznak. És kezdődik elölről. Játék, ivás, játék, ivás, és közben repül a pénz. ★ — Nézze, engem az ital megnyugtat. Rakodómunkás vagyok ... egész nap gürcölök, jogom van ehhez. Azt hiszem, maga sem tagadja. Jogom van hozzá kérem Hogy én mit csinálok a saját pénzemmel, azzal senkinek nincs joga törődni. Könyv? Nem nekem való, kérem. Fárasztana... a múlt- korjában olvastam valami könvvet.. . valamilyen detek- tívről szólt... jó volt... de fáraszt. Én egész nap dolgozom. háztartási kisgépjavító szervizében a matuzsálem korú — 25 —30 éves — rádió is visszanyeri hangját. Havonta 300 tv-t, rádiót szállítanak ide a kétségbeesett tulajdonosok és 50— *>ü háztartási kisgépet a háziasszonyok. Ellentétben az igazi kórházzal, a javulás nem a betegség súlyosságától és a beteg lelki erejétől függ, hanem attól, hogy a sérült, használhatatlanná vált alkatrész kapható-e, vagy éppen hiánycikk. Így lesz aztán gyógyíthatatlan beteg abból a tv-ből, melynek — az élethez — PL 36-os, PCL 80-as, PY 82-es, vagy PY 88-as képcsőre lenne szüksége. A fal mellett a megjavított rádiók várják tulajdonosukat, s valahol a raktárban három öreg — szintén megjavított rádió — talán még reménykedik, hogy másfél év után, csak értük jön a feledékeny gazda, s ha öregen is, de fiatalos lelkesedéssel szórakoztathatják tulajdonosaikat. Mint ahogy az orvos sem mondja meg a szomorú valót a betegnek, ők sem fogják megtudni, hogy a lakásban már új rádió van, vagy a gazdájuk azért nem akar értük jönni, mert ha a javítási díjhoz hozzá tesz még Nem maradhatunk el semmiben a külföld mögött. Ha ott divat a krimi, akkor miért maradnánk el éppen krimiben? A magyar krimi, a — Fény a redőny mögött — a műfaj lehetőségeit messzemenően kihasználja — sőt kissé túlbonyolítja a cselekményt és ennek következménye, hogy a néző, amikor kijön a moziból és megpróbálja még egyszer Ez az én pihenésem. Nem vagyok én rossz ember, higgye el. Nem iszik egy pohár sört velem? ★ Záróra közeledik. A kocsmáros poharakat, korsókat mos, a törzsvendégek azonban nem zavartatják magukat. Énekelnek, káromkodnak — csak itt jön rá az ember, hogy milyen gazdag anyanyelvűnk van — kinek-kinek vérmérséklete vagy... az elfogyasztott szesz mennyisége szerint. — Gyere már haza. Nem tudunk lefeküdni, a gyerek sír. Te meg itt iszol naphosszat. — Befogd a szád! ★ — Gyere haza. Én már nem birom tovább. — Várj. még befejezzük ezt a partit. Űgvls záróra van ... hazamentem volna. ★ Kitántorog az utolsó vendég is. Hangosan nevetgélve cik- cakkoznak hazafelé ... Bezárt a kocsma. És mintha a lámpák is erőre kaptak volna, mintha erősebb fénnyel égnének. Szalontai Attila Köszönetnyilvánítás. Köszöne tét mondok mindazon barátoknak. szomszédoknak és ismerősöknek. akik szeretett férjem elvesztése fölötti bánatomban ős'zin'te szívvel osztottak s fájdalmamat részvétükkel enyhítették özv. Pálinkás Pálné, Gyömrő. NAPOSCSIBE ELŐJEGYEZHETŐ MONOR, LILIOM UTCA 34. Nagy a sürgés-forgás kint a határban, akárcsak a legnagyobb munka dandárjában. Pedig az igazi nagy hajrá még hátravan. A Monori Állami Gazdaságban is igyekeznek kihasználni a kedvező időjárást. A most folyó munkák egyike a fejtrágyázás. Elsősorban az őszi vetésekre és az évelő pillangósokra kerül ki a műtrágya. Eddig több mint 700 holdon végezték el ezt az igen fontos tavaszi munkát. Ezenkívül kiszórták a termőszőlőkbe is mintegy 76 holdon. A jó idő beálltával 55 holdra került ki a szerves trágya, Mostanában folyt a Magyar Ifjúság hasábjain „Az a bizonyos kiskapu” címmel vita egy sportolóról, aki a sportot választotta a tanulás helyett. Mórái György esetében fordítva történt. Már két év óta nem hallunk semmit a vecsésiek nagyon tehetséges sakkozójáról. Mi történt vele? Beszéljen erről ő: Valóban, már lassan két éve, hogy abbahagytam a versenyszerű sakkozást. Pedig elég jól mént — ha komolyabb erőfeszítést tettem volna a sportbeli sikerekért — valószínűleg elérhettem volna jelentősebb eredményeket. Én mégis így döntöttem. Szerintem az embernek elsődleges célja a munka, a tanulás lehet — és csak másodlanos a sport. Ha a kettőt — idő hiányában nem tudjuk összeegyeztetni — feltétlenül a tanulást kell választanom. — Tavaly felvettek az Eötvös horánd Tudományegyeiskolai vetélkedők győztesei voltak. A színvonalas verseny nagy élményt jelentett nekik, de sok tapasztalatot gyűjtöttek azok a pajtások is, akik a versenyen mint nézők vettek részt. Itt külön dicséretet érdemelnek a felsőszőlősi pajtások, akik tanulni és drukkolni jöttek. A bíráló bizottság elnöke — a járási földrajzi szakfelügyelő — elismeréssel nyilatkozott a pajtások tudásáról. Az izgalmas verseny győztesei: 1. Jenei József (Monor, Ady). 2. Fekete István (Mogor Munkásőr). 3. Kardos Béla (Gyömrő, Kossuth). 4. Holló Ilona (Monor, Kossuth). 5. Spenger István (Monor, Kossuth). A 2—4. helyezett döntetlen eredményét pótfeladatok alapján döntötték el, amiből a fenti sorrend alapján kerültek ki győztesen a versenyzők. Dicséretet érdemelnek még Kiss Zoltán, Vémi László és Hornyák Miklós pajtások is. ★ A járási tornaverseny megrendezésére ugyancsak az elmúlt héten került sor. Soha ilyen érdeklődés nem volt ami mindjárt le is lett szántva. Az időjárás engedte lehetőségek szerint a gazdaságban már több mint 110 hold lett felszántva az idén. Megkezdődött a szőlő nyitása is. A gazdaság gyümölcsösében a tavaszi metszések, tisztítások befejeződtek. A dűlőutak mentén levő fák és bokrok nyesése és tisztogatása most folyik. Sok munka vár elvégzésre ez év tavaszán. Van törlesz- tenivaló az őszi kedvezőtlen időjárás miatt De ha az idő engedi, sikerül a tavaszi munkákat elvégezni. (MJ) tem esti tagozatára — minden vágyam, célom az, hogy az egyetemet sikeresen elvégezzem. Ahhoz, hogy a munkámat jól tudjam végezni — s hogy tanulmányaimat is jól végezzem — le kellett mondanom a sportról. Én így döntöttem. De nemcsak egy viszonylag kevésbé ismert sportoló, Mórát György példája bizonyít. Néhány évvel ezelőtt a ve- csési Hatlaczky Ferenc kajakvilágbajnok vonult vissza — mert munkáját nem tudta volna megfelelően ellátni 6portbeli elfoglaltsága miatt. Idén pedig Vásárhelyi Pál, a népszerű Korda—Vásárhelyi kettős tagja — talán éppen a biztos dobogóra jutás előtt — hagyta abba a versenyzést, mert tanulni akar! És ez örvendetes. Egyre több lesz sportolóink körében, aki felismeri a munka, a tanulás — az emberi tudás jelentőségét! Sz. A. dezésre. A jelenlevők legnagyobb megelégedésére külön került elbírálásra a tornateremmel rendelkező és nem tornatermes iskolák csapatainak munkája. Nagy tetszést arattak és nagyon sok tapsot kaptak színvonalas munkájukért a monori Munkásőr úti Iskola tornászai. Valamennyi osztályban megnyerték az első helyet a nem tornatermes iskolák között. A házigazda Ady úti iskola csapatai a tornatermes iskolák összetett versenyét nyerte meg. Szép számmal vettek részt és külön dicséretet érdemelnek a kis iskolák. Eredmények. Tornatermes iskolák leánycsapatai: 1. Monor Ady. 2. Üllő. 3. Pilis közStiller Mátyás V. osztályos tanuló szekrényugrása. (Monor, Ady úti iskola) pont. Fiúcsapatoknál: 1. Monor Ady. 2. Vecsés telep. 3. Vecsés központ. Tornaterem nélküli iskolák versenyében, leányoknál: I. Monor Munkásőr. 2. Mende. 3. Pilis Mária-telep. Fiúcsapatoknál: 1. Monor Munkásör. 2. Vasad. 3. Ecser. A tornatermes iskolák magasabb szintű versenye a gimnáziumban 15-én kerül megrendezésre. Dicséretes, hogy néhány tornaterem nélküli iskola felveszi a versenyt a tornatermesekkel. KOCSMÁBAN ÚTTÖRŐHÍRADÓ Versenyről — versenyre Földrajzi ismereteikről ad- még egyetlen évben sem a tak számot a múlt héten já- művészi torna iránt, rásunk VII-es úttörői a Mo- A leányoknál 91, a fiúknál noron megrendezett földrajzi 128 tanuló vett részt a verse- tanulmányi versenyen. Har- nyen, amely a monori Ady mine pajtás indult, akik az úti iskolában került megrenKárpáti György ÄIST-elnök átadja az érmeket a győztes csapat két tagjának: Bajkai Istvánnak és Bajkai Sándornak (Monor, Ady úti iskola)