Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-09 / 57. szám

Szentendre r X. ÉVFOLYAM, 20. SZÁM 1966. MÁRCIUS 9., SZERDA PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA Kéményseprőt látok... Rendezni kellene már vég­re a város kéményseprő prob­lémáját. Mégiscsak furcsa, hogy a kéményseprők köz­pontja Leányfalu. A városban még csak akkora hely sincs számukra, ahol megmosakod­hatnának, vagy szerszámaikat tarthatnák. Arról nem is be­szélve, hogy a jelenlegi „táv- irányítás” mennyi bonyoda­lommal jár. Mindezeken felül minden kormos ügyben Leányfalura kell menni. 27-RŐL 15 NAPRA • • Ünnepi hangulaf nélkül Ds és de — A neccelés karriert csinált — Évzárót tartott a háziipari szövetkezet A szövetkezeti gondolat nagyszerűen bevált helyi meg­nyilvánulása Háziipari Ter­melő Szövetkezetünk, amely nagy többségben nőket foglal­koztat, részben bejáró, rész­SZENTENDREI EMBEREK Nagy Károly nyugalomba vonali Nagy Károly esztergomi születésű, ott tanulta és gya­korolta mesterségét, asztalos volt. Harmincéves korában jött városunkba, azóta él kö­zöttünk. „OTI-s Karcsi” néven ismertük meg, és vált nép­szerűvé, mert az SZTK előd­jének, az OTI-nak volt körze­ti megbízottja nálunk. Minden munkásember szerette, előzé­kenysége, segítőkészsége, em- berszeretete miatt. Itt is házasodott. A kommu­nista vértanú, Ivanits tanító bácsi lányát vette feleségül. Kislánya már férjnél van, fia felsőfokú gépipari technikumi hallgató. 1950-ben szakmája révén a Pomázi Faiparosok Kisipari Termelőszövetkezetének lett tagja. 1951 júliusától elnöke, megszakítás nélkül egészen nyugdíjazásáig. Tizenötéves elnöki működése nem volt eredménytelen. Bizonyítják ezt egyrészt a számadatok, valamint az a különös, ra­gaszkodó szeretet, amellyel a múlt heti közgyélésen „Kar­csi bácsit” körülvették. Kul­csár István főkönyvelő a mér­legzáró közgyűlésen többek között ezeket mondta: „Kis szövetkezetünk tizenöt év alatt a te vezetéseddel vált azzá, amit ma itt látunk. Sze­gények voltunk, a munkabért is alig tudtuk fizetni — és ma (ezt bátran mondhatjuk), mi vagyunk Pest megye egyik legerősebb és leggazdagabb szövetkezete.” Így búcsúztatták „Karcsi bácsit”, aki nyugalomba vo­nult — és korlátozás nélkül hódolhat ezután horgászszen­vedélyének. Horváth Levente Kriarasz professzor Tanulmány - térképpel Mit irt a Népszabadság és az Idegenforgalom ? ben otthonukban dolgozó be­dolgozókat, sőt, nemcsak szentendreieket. Most már második éve a neccelési, vagy­is szatyorkészítési részleg mindjobban növekvő export- forgalma révén csaknem négyszáz a ta­gok száma, ebből majd­nem háromszáz a necce- Iőké, Férfiakat csak mu­tatóban találunk a szövet­kezetben. A htsz a művelődési ház­ban tartotta mérlegzáró köz­gyűlését. Noha Micskey Tibor elnöki beszámolójából meg­tudtuk, hogy 10 220 000 forintos évi tervüket 99,6%-ra, ezen belül az exporttervet 103%-ra teljesítették — az elhangzott hozzászólások után Áts János megyei KISZÖV kiküldöttnek meg kellett állapítania: az évzáró, mérlegismertető köz­gyűléseknél megszokott ünne­pi hangulat itt nem érvénye­sült. Valóban, a konfekciórészleg hatvannyolc dolgozója nevé­ben kérték a folyamatos munka további biztosítását; a körkötősök elmondták, hogy már e hónapra nincs munká­juk, anyagot pedig csak a hó­nap végére remélhetnek; s za­jos, egyhangú tetszésnyilvání­tással kérték családi és szociá­lis körülményeikre tekintettel a szabad szombat bevezetését. Amiről pedig nem beszéltek, csak gyűlés előtt és után, lépcsősarki baráti együttes­ben: kevesellték, hogy a múlt évi 27 nappal szemben idén a beszámoló szerint csak 15 napi bérnek meg­felelő nyereségrészesedést kapnak. Pedig a beszámoló és mér­legismertető távolról sem volt borús. Hétszázezer forinttal volt több a termelési érték, mint tavaly, a gyermekruhá- ka' gyártó házi varrók 115%-ra teljesítettek; jelentősen, más­fél millió forinttal emelke­dett a neccelők termelési ér­téke, 3 300 000 forintra, amely­ből 2100 000 forint volt az export. Veszteségesen (önhi­bájukon kívül) mindössze a hulladékfeldolgozók zárták az évet; őszintén bejelentette az elnök, hogy az év folya­mán sok volt a leértékelés, a kiselejtezés, a minőségi rom­lás, így. mintegy 100 000 fo­rint ment kárba. A tagok közt felosztásra kerülő nyere­ség 173 491 forintot tett ki. Az ellenőrzési bizottság je­lentését túl sablonosnak és közhelyesnek találtam, ab­ból azt hiszem, senki nem tudta megállapítani, hogy a bizottság működése ér­demben megfelelő volt-e. Jobban esett hallani, hogy a szövetkezeti bizottság 32 844 forintjából hatvanhat sze­mélyt jutalmazott, 19 főt szakszervezeti, tizennégyet saját hévizi telepén üdülte- tett, amellett, hogy könyvvá­sárlásra, színházjegyekre és bérletekre, hangversenyekre, sportfelszerelés karbantartá­sára és beteglátogatásokra is juttatott vagy húszezer forin­tot. S a bizottság elnöke kö­zölte, hogy idén 39 073 forint az ilyen célokra tervezett jó­léti alap. Befejezésül megismétlem a szeptemberi vezetőségválasz­táskor tett megállapításomat, amiben számtalan szövetke­zeti tag egyhangú vélemé­nyével osztoznom kell: Meg­győződésem — és a szövetke­zeti gondolat legteljesebb megértése szellemében kép­telenségnek tartom —, hogy egy szövetkezetben, ahol 99%-ban nőkből áll a tagság (a közgyűlésen is 51 asszony tagfelvételét határozták el) — itt a néhány férfi mindegyike vezetőségi tag vagy részlegve­zető, vagy mindkettő egyszer­re, s a kilenc tagú vezetőség­ben a majdnem négyszáz nőt egyetlen egy képvisel­je, és hét részlegvezető közül csak egy legyen nő. Egyéni véleményem volt ez. a nemzetközi nőnap köze­ledtével, az ünnepi hangula­tot erősen nélkülöző közgyű­lés hatása alatt. (horváth) Tájékozatlan idegenek Ha a naptárra tekintünk, még telet mutat, de a csalo­gató napsugár már tavaszt jelez. A tavasz pedig a Du- na-kanyar egyik főszezonja, a kirándulók ezrei látogat­nak el ilyenkor városunkba. A váratlanul beköszöntött szép idő bizony gondot okoz. Vasárnaponként és hétvé­gén a vasútállomás környé­ke tele van idegenekkel. S ez sok gondot okoz. Az ideláto­gató turista tanácstalanul ödöng az állomás környékén, tájékozódni szeretne, hol le­het ebédelni, vagy valami ennivalót vásárolni, esetleg hogyan tud tovább utazni tá­volabbi célja felé. A vasútállomáson van ugyan két tábla, mely némi tájékozódást nyújt, de ez bi­zony kevés. Az egyik tábla a turistautak felől ad tájékoz­tatást, a másik a város tér­képét mutatja. Az elmúlt években megszervezett ide­genforgalmi szolgálat tag­jai még nincsenek ott. a szolgálattevő vasutasok és buszosok, részben elfoglalt­ságuk, részben tájékozatlan­ságuk miatt, nem tudnak megfelelő felvilágosítást nyújtani. Helyes lenne, ha az Idegenforgalmi Hivatal gondolna erre. Jó lenne, ha az állomáson, vagy közvetlen közelében lenne egy információs pavi­lon, ahol mindent megtud­hatna az érdeklődő, amire kíváncsi. Esetleg felvilágosí­tó röplapok segítségével le­hetne enyhíteni a helyzeten. De nemcsak HÉV-vel ér­keznek hozzánk idegenek. Ilyenkor rengeteg az autós turista. Számtalanszor talál­kozunk a Duna-parton kér­dezősködő autósokkal, akik például Lajosforrás irányá­ba szeretnének tovább men­ni. Nincs ugyanis irányító tábla a város kapujában. Sem Budapest, sem Eszter­gom felöl. Ugyancsak nem tudja a Duna-partra tévedt autós, hogy lehet a városba bejutni. De ugyanez a hely­zet a városból a Duna-part felé menet is. Különösen most, a Jókai utcai építke­zés idején, mikor is csupán egy-egy utca szolgál a for­galom ilyen irányú lebonyo­lítására. Méghozzá mindkét utca egyirányú, ugyanakkor nehezen észrevehető és szűk. A Művész-presszóval szem­ben a Duna-partra vezető utcát nem hiszem, hogy egy­könnyen megtalálja valaki, aki nem ismeri, hogy az ve­zet a Duna-partra. Más le­hetőség pedig nincs! Arról nem is beszélve, hogy ebben az utcában, közvetlenül a torkolat után, egy villany- oszlop áll az úttestbe építve, ami még szűkebbé teszi az amúgy is szűk utcát. Parkolási lehetőség sem sok akad. A műúton tilos a parkolás. A Kék Duna előtt van ugyan néhány autó szá­mára hely, de több nemigen akad. Jó lenne kijelölni er­re a célra, végre valamelyik kevésbé forgalmas utcát. Mondjuk, vasárnaponkénti használatra a Péter-Pál utca Dumtsa Jenő utcán túli ré­szét. De ezt akkor hirdetni is kellene! Látszólag mindez kicsiség, annál bosszantóbb a hiánya. De feltétlen tenni kell vala­mit megoldásuk érdekében. Ha hirdetjük is, hogy Szent­endre a romantika városa, mi magunk ne legyünk ro­mantikusok, számoljunk a valósággal és lépjünk előre! Balogh László kiállításán — Ezeknek a kiállításoknak elsődleges célja helyileg is megismertetni a szentendrei és a Szentendréhez vonzódó fiatal festőket, egyúttal újabb barátokat szerezni a képző- művészetnek, újabb színfolt­tal gazdagítani a városka kul­turális életét. Szeretnénk, ha ezek a kamarakiállítások is méltóak lennének a szentend­rei piktúra hagyományaihoz, s az itt kiállítók munkásságuk­ban, törekvéseikben azt to­vábbfejlesztenék. Ezekkel a bevezető szavak­kal nyitotta meg Székely La­Minden építkezés némi ren­detlenséggel jár. A Paprika­bíró utca és Bükköspart sar­kán összedobált kövek és üres virágosvázák azonban nem építkezésből származnak. De nem is valami vonzó látvány! A végrehajtó bizottság ha­tározata alapján, megszűnnek az izbégi forgalmat akadályo­zó és veszélyeztető „kiálló” tűzcsapok. A munkákat a Pest megyei Víz- és Csatornamű E. Kriarasz professzor, a Sza- loniki Egyetem irodalomtörté­nésze dr. Füves Ödön kíséreté­ben a közelmúltban felkereste a püspöki könyvtárat és ott a görög kéziratos könyveket ta­nulmányozta, megtekintette az Egyházművészeti Gyűjteményt és a székesegyházat. ★ Dr. Füves Ödön neohellenis- ta: Görög kereskedők a Du­nántúlon 1754—1771 között címen tette közzé legújabb dolgozatát az Antik Tanulmá­nyok 1965. évi XII/L. számá­ban. A járás területén Szent­endrén, Pomázon és Csóbán- kán regisztrál görög kereske­dőket a fenti időszakban. A vizsgált időszakban egyébként a Dunántúl 104 helységében él­tek görög kereskedők. A tanul­mányt átnézeti térkép egészíti ki. A Nép szabadság ez évi feb­ruár 26-i száma hosszabb cikk­ben: Idegenforgalom, 1966. Milyennek látják és hogyan várják az idei szezont az ide­genforgalom gazdái? ismerteti a vezető idegenforgalmi szer­vek nyilatkozatát, s kiemelik a területünket is érintő nemzet­közi camping-kongresszust és eszperantó világkongresszust Mindkét rendezvény részben 3 Dunakanyarban zajlik le. * Az Idegenforgalom februári száma Szentendrei vázlatok címen közli Bihary Botondnak, a lap szerkesztőjének szent­endrei képes riportját. Szimpa­tikus színekben ismerteti vá­rosunk idegenforgalmi adottsá- gait. j Vállalat szentendrei kirendelt-^ ségénél már megrendelték. $ ★ § Örömmel láttuk, hogy a 5 Jókai utca csatornája elérte a§ Dunapart felől a „kanyart”. $ Kezdünk reménykedni, hogy ^ valóban elkészül! $ ★ I Ügyes kezdeményezésnek 5 tartjuk, hogy az útjelző táblák 5 falbilincsire kerülnek. Az 5 amúgy is szűk utcatorkolatok-^ ban elhelyezett oszlopok szin- $ te vonzották az autókat. í JEGYZETFÜZET Mesél a múlt... ...VENDÉGEI NAGYOBBRÉSZT SZOCIALISTÁK“ f os, a városi művelődésügyi osztály vezetője a sorrendben immár harmadik képzőművé­szeti kamarakiállítást, amely ezúttal városunk egyik legte­hetségesebb, legismertebb fia­tal festőművészének, Balogh Lászlónak alkotásaiból ad íze­lítőt. Bár Balogh Lászlót — lé­vén „ízig-vérig” ősszentendrei — nem kell külön bemutatni, mégis kedves kötelességünk­nek érezzük, hogy éppen tíz­éves művészi pályafutásának főbb állomásait megemlítsük. A képzőművészeti főiskola el­végzése óta szinte minden or­szágos tárlaton szerepeltek művei és nem egy közülük méltán érdemelte ki a legszi­gorúbb kritikusok elismeré­sét is. Első nagy sikerének mégis azt tartja, amikor Rab Ráby háza című festményét az egyik moszkvai kiállításon a tárlat legjobb darabjaként értékelték. Nagy élményt je­lentett számára 1963-as pári­zsi útja, melynek során ne­gyedmagával a fiatal magyar képzőművészeket képviselte. Nemcsak festményei, hanem könyvillusztrációi is elismer­ten a legjobbak közé tartoz­nak. Igen sok könyvet illuszt­rált és Resetnyikov Hajóvon­tatók című könyvének illuszt­rációjával díjat is nyert... Balogh László igen sokolda­lú művész. Alkotásainak leg­főbb jellemzője a tömörségre, egyszerűségre való törekvés. Művészetének ezt a domináló vonását bizonyítják igen szemléletesen a most kiállí­tásra került képei, rajzai is. Komponáltságuk, raffinált színhatásuk csak fokozza ezt a tömör kifejezésmódot. A most bemutatott képek közül leg­szebbek a szentendrei tárgyú alkotások: mint pl. a Piactér, Izbégi házak, Szentendrei ud­var, vagy a Patakparti házak. Talán azért is, mért nem csu­pán a művész tehetségéről, hanem szülővárosa iránti sze- retetéről is árulkodnak. Horányi Sándor Ez ugyan érthető, hogy már ekkor olvashatunk munkás- mozgalmi szervezettségről, hi­szen állt már a Bogdányi ut­cában mai Művésztelepünk, amely akkor mint munkástü- dőszanatórium működött. És hogy jól és eredményesen működött, bizonyítja dr. Weisz Ármin városi orvosnak erről szóló írása: „Magyarországon a legelső volt a budapesti Ál­talános Munkásbetegsegélyző Pénztár, melynek nálunk, Szentendrén is van 30 éve fennálló fiókja. (1905-ben je­lent meg az idézett cikk). E fiók pedig Szentendrén 1897- ben nyitotta meg tüdőbeteg tagjai számára szanatóriumát, amelyben azóta több mint ezer beteg nyerte vissza mun­kaképességét és egészségét!” A Munkássegélyző Pénztár, i az OTI és a mai SZTK egy-i kori elődje még nem a társa-; dalom minden tagjára kitérje- i dő általános biztosító intézet; volt. A párt kezelésében és tu-í lajdonában állott. Vagyonát ■ a tagság filléreiből gyűjtötte; össze. ' Eddig tart a kesergés. Pedig mint az egykori lap példá­nyaiból megtudjuk, társadalmi egyesületei is voltak a város­nak, amelyek a kultúrát is voltak hivatva terjeszteni. A felekezeti jellegű Római Katholikus Legényegyleten, a szerb Jávoregyleten, a Keresz­tény Munkásegyesületen kívül 1903. szeptemberében például arról olvashatunk, hogy meg­alakult az Általános Munkás­képző Egylet, melynek vigalmi bizottsága saját alapja szá­mára szüreti mulatságot ren­dez a Knippayer féle vendég­lőben. (A nagyhíd és a Papri­kabíró utca sarkán volt. Ez az egylet kimondottan mun­kásmozgalmi alakulat volt. Bi­zonyítja ezt az ugyanezen lap­példány másik helyén olvas­ható hír, miszerint Knippayer vendéglős előfizetője a Nép­szava című lapnak „mert ven­dégei nagyobbrészt szocialis­ták. A napokban az oda belé­pő pénzügyőri fővigyázó a kocsmárost megfenyegette, hogvha nem mond le a lapról, az italmérési engedélyébe fog kerülni”. Sokat szoktuk emlegetni a szentendrei közömbösséget egy-egy nívós hangverseny vagy más kulturális előadás sikertelensége, fájdalmasan foghíjas nézőtere esetén — s úgylátszik a szentendrei „kö­zönynek” valóban mélyen gyö­kerező hagyományai vannak. A Szentendre és Vidéke Hír­lapja 1903. áprilisi számában így kesereg az újságíró: „Szí­nészet. Mi, szentendreiek bát­ran elmondhatjuk magunkról, hogy aki a mi vendégszerete­tünket egyszer élvezte, az többé nem kér belőle! Érzé­ketlenek vagyunk mi minden iránt amit művészetnek nevez­nek, közben fennhangon hir­detjük a haladást. Két hete jól szervezett színtársulat ke­reste fel városunkat, s a tár­sulatnak két hete nem volt annyi bevétele, ami megélhe­téshez elegendő. Pedig igazi művész annak minden egyes tagja! Hát csak vonjunk ma­gunk köré kínai falat, nehogy a civilizáció ragályos betegsé­ge minket is hatalmába ke­rítsen!”

Next

/
Oldalképek
Tartalom