Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-01 / 50. szám
Tavasz a szőlősorok között A brigád nem várta meg, hogy a böjti szelek szárítsák fel a szőlősorok közé szorult talajvíz szülte tócsákat, ásót, kapát ragadtak a tagok és mélyítették az árkot, hogy a felesleges víz azon át a sebes sodrású csatornába csurogjon. Mert a tüzes italt termő kadartő nem szereti a vizet Göbölyös Mihály, az üllői Kossuth Tsz szőlőt istápoló elnökhelyettesének talpa alatt tocsog a víz, a csizma néhol bokáig merül, ahogy végigjárja ismételten a nagydarab szőlőterületet. Csak ez az eső ne jött volna — mondja, ahogy mellészegődünk. Amott a túlsó szélen, a partosabb részen, a fürge kezű asszonybrigád — vannak vagy negyvenen — már a szőlő első tavaszi munkáját, a nyitást végzi, óvatosan, vigyázva, nehogy megsérüljön a fiatal vessző. Az eredményekben gazdag év, a jól sikerült zárszámadás jó kedvre hangol, a jókedv társa, kísérője pedig mindig a nóta ... Persze most még korai lenne, mert a sivalkodó szél kabátot, kendőt cibál, vinné magával, pedig még mi is elviseljük — fénye van még, s nem melege az álmos február végi napnak...! — Majd szüret után — jegyzi meg az elnökhelyettes — 100 hold ez a darabka szőlő, ha 200 liter termést számítunk csak holdanként, akkor is húszezer liter csorog az öblös hasú hordókba ... Majd megoldja a nyelveket... — Persze a trágyával sem fukarkodunk — az „öreg” szőlőbe 200 mázsa műtrágyát szór a széles sorok közé a 20 tagú férficsapat, aztán jön a traktor, két ekét akasztanak mögé, két sorról húzza egyszerre le a téli takarót. Jobban halad így a munka, a kézi erő csak arra kell, hogy a tőke alját szabaddá tegye, a metszés így könnyebbé válik. Ősszel pedig fedés után 200 mázsa szervestrágyát ágyaztunk a mély barázdákba, hogy a homokot forraló napfénnyel együtt erőt, tüzet adjon a bornak. A sorok között már betonoszlopok ágaskodnak, az áthúzott huzalokhoz simul majd a kövérre hízott fürtöket dajkáló vessző. Az ég felé kapaszkodó permetléto- rony pedig mindig arra vigyáz, hogy ezt a területet messzi kerülje a pusztító vész, a peronoszpóra. Különben tíz fővel bővül az 50—60 főből álló állandó brigád, s Bárányi Istvánná máris olyan ' szorgalommal kezeli a kapát Tóth Sándor- né, Tóth Lászlóné, a két Mészáros Istvánná, Koczó Gá- bomé meg Szeleczki Lászlóné között — hogy csak néhányat említsünk — mintha évek óta tagja lenne ennek a családnak. Kiss Sándor MONOB'VIDEQ A PEST MEGYEI HÍRLAP K |J L Ö N K I A P A S A VIII. ÉVFOLYAM, 50. SZÁM 1966. MÁRCIUS 1., KEDD Negyven ember: évi hatmillió A Pilisi Ruházati és Szolgáltató Ktsz közgyűlése Jól zánta az elmúlt évet a Pilisi Ruházati és Szolgáltató Ktsz. Az ünnepélyes mérlegzáró közgyűlésre szombaton délután került sor. Koltai Béla, a ktsz elnöke beszámolójában elmondotta, hogy céljuk a szövetkezeti Anyuka, mosolyogj! Amit most elmesélek — nem nagy eset, mással is előfordult már — egyszerű hétköznapi történet. Mosolyogni és könnyezni való... emberi történet. ★ Zolika nem ismerte az édesanyját, nem foghatta sohasem édesapja kezét. Nem ismeri őket. Árva. Szeretni vágyó és szeretni akaró, értelmes arca tűnt fel K-né- nak, amikor először meglátta őt. K-né egyedül élt. Meghalt a férje, nincs gyereke. Amikor hazament az üzemből, nem várta őt senki. Nem ízlett a koszt, nem találta a helyét. Borzalmas az emberi magány — ezt csak az tudja igazán megérteni, aki élt vagy él ilyenszituációban. K-né nagyot gondolt. Sokat járt utána, de sikerült elintézni: Zolikát örökbefogadta. Az első napok feszültséggel teltek: a kisfiú nehezen tudta megszokni, hogy otthona van. K-né megpróbált minAkik számára ma kezdődik az 1966-os esztendő Naptár szerint két hónappal ezelőtt megkezdődött az 1966-os esztendő. Vannak azonban olyan emberek, akiknek a munka megkezdése szempontjából, a szakma időszaki jellege miatt csak ma kezdődik az év. Szép számú építő- és kubikosbrigádja van a Monori Állami Gazdaságnak. Ezen építőbrigád tagjai az ország több részéből jöttek össze. Dere- kas, szorgalmas munkát végeztek az elmúlt évben. Bi- zoftyítja ezt az is, hogy a gazdaságnak az elmúlt évben több mint 13 millió forintos saját erejű beruházása volt. Ennek a munkának a zömét a MAI MŰSOR Mozik Gyömrő: Az Óceán vándora. Maglód: Van aki forrón szereti (széles). Mende: Amerika éjjel. Monor: Nincs irgalom. Pilis: Robbanás. Tápiósüly: ötödikesek voltak. Üllő: Háry János (széles). Vecsés: Gyerekbetegségek (széles). fenti építő- és kubikosbrigád végezte el. De hiába, a kemény hideg, a fagyos, szeles idő leparancsolta az építőket a falakról, és lakásba szorultak az útépítők is. Minden idővel való dacolás ellenére el kellett menniük az építőknek az úgynevezett téli fagyszabadságra. Most a korai jó idő megjöt- tével ismét megjöttek ők is. Talán egy sem hiányzik közülük. S a mai nappal újra megkezdődik számukra is az 1966-os év építési programjának teljesítése. Bízunk benne, hogy az új esztendő is olyan sikeres lesz, mint az elmúlt volt. (MJ) Tej — terven felül Az üllői Kossuth Tsz a múlt évben kétezer hektó tej helyett 2432 hektoliter tejjel járult hozzá Budapest tejellátásához. Mától Pilisen játsszák a Robbanás című filmet, melynek egyik kockáját mutatja be képünk. dent, de a kisfiú csak nagyon nehezen engedett fel. Zolika beteg lett. Sok-sok éjszakán keresztül virrasztóit ágya melett, és amikor kinyitotta láztól csillogó két szemét, halkan mondogatta neki: mosolyogj, kisfiam! Mosolyogj! ★ Múltak a napok, hónapok. Zolika megszerette K-nét... Aztán borzalmas dolog történt ... K-né egyszer nagyon akart sietni haza ... felugrott a villamosra... az ugrás nem sikerült. Életveszélyes állapotban vitték kórházba a mentők. Zolikát a szomszédok gondozták. Mindenki szívesen látogatta a kisfiút, az emberek, amit csak megtehettek, megtették érte. K-né két hónap múlva hazakerült — de még feküdjiie kellett. Gyenge volt, állandóan elaludt... Egy éjszaka, amikor kicsit magához tért, nagyon meglepődött ... aztán sírvafakadt. Égett a kislámpa a szobában, Zolika ült az ágyánál. Amikor észrevette, hogy K-né kinyitja a szemét, suttogva mondogatta neki: Anyuka, mosolyogj, mosolyogj! Szalontai Attila ipar fejlesztése, a vezetés színvonalának emelése és a dolgozók szocialista munkaversenyének további elmélyítése a brigádmozgalmon belül. Az 1966-os évben kerül sor a küldöttközgyűlésekre, ezzel kapcsolatban szeretnék elérni, hogy ne csak arra az időszakra, hanem egész évben legyen egészséges versenyszellem üzemünkben. Az elmúlt évben 40 fővel és egy ipari tanulóval dolgozták. 1965. évi tervüket tehát az előző évihez viszonyítva 15 százalékos létszámcsökkenéssel is több mint hatmillió forintra teljesítették, azaz: tervteljesítésük 106 százalékos. Ennek okát elsősorban abban látja, hogy dolgozóik mindent elkövettek a termelékenység növelésére, áttértek a munkaigényesebb termelésre és az év folyamán egy speciál- gépet is sikerült beállítamiok. Ugyancsak fokozta a szövetkezet jó eredményeit a magas értékű alapanyagok beszerzése és a termelési költségek csökkentése. Míg tehát az egy főre eső termelési érték 1964-ben 130 600 forint volt, 1965-ben 159 900-at értek e>l. Felosztásra kerülő nyereségük 156 ezer forint. Ebből a tagok részesedése nyolc százalékos, tehát 30 munkanap értékű, egy főre átlagosan mintegy 1500 forint jut. A kitsz elsősorban fiúruha készítésére specializálta magát. Az elmúlt évben mintegy 40 ezer fiú- és kamaszpantallót gyártottak, fiúöltönyből pedig kétezer darabot. Ezenkívül készítettek kisebb mennyiségben férfinadrágokat, női és férfi orkánkabátokat, különböző anyagú öltönyöket és női aljakat. Alapanyaguk főleg fésűsszövetek, műszál- és terylén anyagok. A ruházati ktsz-ben tehát bizakodó hangulatiban zárták az évet, s ha van is még néhány hiányosságuk — a monori szolgáltató részleg gyenge tervteljesítése, a szocialista brigádok múlt évi szervezésének elhanyagolása, a szociális-egészségügyi követelmények: öltözők, mosdó, étkező hiánya — mindazonáltal a ktsz saját erőből működik, s ebben az évben megkezdik az exporttermelést is. Ez utóbbi nagyobb felelősséget és még gondosabb munkát kíván a dolgozóktól, vezetőktől egyaránt, de bizonyára alapul szolgál a jövő évi mérlegzáró közgyűlés még jobb eredményeihez. F. O. HÚSZÁN Az üllői Kossuth Tsz szakmunkásképző tanfolyamának húsz állandó hallgatója van. Szavalóverseny Gyomron a költészet napján Az idei költészet napjával kapcsolatos ünnepély előkészítéseként ebben az évben is megrendezzük a Gyomron már hagyományossá vált szavalóversenyt az általános iskolák és a gimnázium tanulói számára. A versenyen részt vevők mai magyar költők műveivel szerepelhetnek. A versenyen egy verset kell elmondaniuk — a zsűri kívánságára az esetleges helyezési holtverseny esetén második verset is el kell mondani. A verseny helye a járási művelődési ház. Időpontja: március 17, délután három óra. A nevezés iskolánként az igazgató által kijelölt magyarszakos tanároknál történik. Jelentkezési határidő március 5. A versenyt három kategóriában bonyolítjuk le: „Odry Árpád” kategória a gimnázium tanulói számára; „Bajor Gizi” kategória az általános iskola hetedik, nyolcadik osztályos* tanulói számára „Tímár József” kategória az általános iskola ötödik, hatodik osztályos tanulói számára. A verseny kiválasztásához az alábbi köteteket javasoljuk: Fiatal magyar költők (Diák- könyvtár kiadás) Mai magyar költők (Űj Helikon sorozat) Tűztánc (Magvető kiadás) Tiszta szigorúság (Magvető kiadás), továbbá Baranyi Ferenc, Csőri Sándor, Garai Gábor, Jobbágy Károly, Ladányi Mihály, Simon István, Váci Mihály, Benjámin László és Illyés Gyula köteteiben megjelent versek. A részvevők valamennyien oklevelet kapnak, kategóriánként az első három helyezettet könyvjutalomban részesítjük. KIRAKAT ELŐTT A legújabb állampolgár Vasárnap délelőtt a sülyi tanács nagytermét különös figyelemmel díszítették. Még a jó öreg nap is kibújt a felhők közül, és aranyos sugarait ráirányította a tanácsterem vadonatúj fehér függönyeire. Gondos kezek az előadóasztal mindkét oldalára egy-egy nagy cserép nyúlánk és élénkzöld színű pálmát helyeztek el. Csakhamar népes gyülekezet érkezett a tanácshoz. Legelöl jöttek a névadószülők. Az asszony karján tartotta gyengéden a kéthetes Csillát, Tápiósüly község legújabb állampolgárát. Utána lépdelt a boldog papa: Győri Antal, és mosolygó felesége. Őket sorban a nagyszámú rokonság követte. Hamarosan beértek a tágas terembe, ahol az ünneplő közönséget Papp Mik- lósné vb-titkár fogadta. A tanácstitkárnő rövid beszéde után a szülők megfogadták, hogy Csillát a szocialista társadalomhoz méltó nevelésben részesítik. Ezután bejegyezték nevüket a névadó könyvbe. Végül Mihalik Éva hetedik osztályos tanuló, valamint Balázs József és Szegedi György, két úttörő legényke, szavalata hangzott el. Az egész ünnepség fél óráig tartott. Meg kell mondani, hogy Győri Csilla, a kedves kis ünnepelt igen szépen viselkedett. Egész idő alatt egy kukkot sem szólt. Ebből arra következtetünk, hogy igen derék polgár válik belőle. Mert ismerjük el, hogy ae a kislány, aki egy fél óráig hallgatni tud — az bizony rendkívüli lény! Krátky László (Kiss Sándor felvétele) Naposcsibe előjegyezhető Monor, Liliom utca 34. MNK-MERK0ZES Megérdemelten jutott tovább Gyömrő Gyömrő—Monor 2:1 (0:0) Gyömrő, vezette Schuck. (Tabányi, Nagy P.) A két szomszédvár mérkőzésére mintegy 300 néző volt kíváncsi. Már az első negyedórában a gyömrőiek irányították a játékot. Az 5. percben Gudra elment Kajli mellett, de lövését Kalocsai nagy bravúrral védte. A 11. perc szép monori támadást hozott. Vitéz beadását László lőtte kapura, de Tóth a helyén volt. A gyömrői fölény tovább erősödött. Végh beadását Dohnál ügyetlenkedte el, majd Bech- ler lőtt jó helyzetben mellé. A 25. percben a mérkőzés legnagyobb helyzete maradt kihasználatlanul. Egy hosszú előreadás után Bechler faképnél hagyta Petrányit, de a kimozduló kapus mellett, a kapu mellé lőtt. Nem szűnt a hazaiak nyomása, de gólt nem sikerült elérniök. Sőt, a túloldalon majdnem Monor jutott vezetéshez. Egy szép támadás után a jobbszélső lövése a kapufán csattant. Kiegyenlített játék folyt a félidő végéig — gól nélkül. Szünet után a gyömrőiek azt az utasítást kapták: minél előbb megszerezni a vezetést. Nos, ez az 57. percben sikerült. Szép támadás után Bechler kapta a labdát, s a jobb sarokba lőtt. Nem kellett sokáig várni a második gólra sem. A 64. percben ismét Bechler kapott jó labdát, s közelről nem hibázott. A gyömrői kapu előtt a legtöbb veszélyt Vitéz és László jelentette. Mintha egy kicsit kiengedtek volna a gyömrőiek, mert feljött Monor. A 69. percbeq szépítettek is László révén. Majd nem sokkal később ugyancsak ő lőtt a kapus kezébe. A 73. percben a mérkőzés legszebb támadása futott végig a pályán, i.árom húzásból állt mindössze, és a gyömrőiek vezették. A befejezés Bechler csukafejese volt, amely azonban mellé szállt. Az utolsó tíz perc ismét Gyömrőé volt. Két perccel a befejezés előtt Véghet a 16- oson belül elkaszálták. 11-es! A büntetőt, az amúgy is nagyon rosszul játszó Rádi gyatrán mellé lőtte. Az idény eleje ellenére elég jó iramú mérkőzést láthatott • a közönség. Mindkét csapat tartalékosán állt fel, hiszen Monorból hiányzott: Dimoff és K. Nagy, Gyomrából pedig Fitos és Burján. Úgy látszik, a hiányt a monoriak érezték meg jobban. A helyzetek alapján Gyömrő akár két-három góllal is győzhetett volna, így megérdemelten jutott tovább a kupában. A gyömrői csapatban Tóth jól védett. Fehér volt a védelem legjobbja. A csapat legjobbja Tóth János volt. Végig hasznos tagja volt a csapatnak. Szűcs első mérkőzésén kissé lámpalázas volt, de nem játszott rosszul. Elöl Gudra, Bechler, Végh és Dohnál elég jól játszott. Rádi a csapat legrosszabb embere volt, amint hallottuk, nála a sportszerű életmóddal is baj van. A monori csapatban Kalocsai jól védett. Stettner csak reklamálásaival tűnt ki. Petrányi volt a legjobb védő, Kajlit sokszor átjátszottál A jobbfedezet Simonovics volt a legjobb monori. Elöl László és Vitéz érdemel dicséretet Schuck játékvezető, partjelző kollégáival együtt mintaszerűen vezette a mérkőzést (g->