Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-22 / 68. szám
Minden gép dolgozik a gombai üzemegységben Tóth János traktoros brigádvezetőt eléggé lehangolt állapotban találtuk. Mérges is, szomorú is, kedvetlen is volt egyszerre, egy időben. Nem sokáig kérette magát, míg elmondotta szokatlan hangulatának történetét. Egyetlen dolog bántotta csupán. Elromlott a jó idő. Hideg van, esik az eső. A jó ütemben beindult tavaszi munka nem állt ugyan le, de nem olyan lendületesen halad, mint négy-öt nappal ezelőtt. Saját maga és a mi vigasztalásunkra elmondotta Tóth János, hogy bár az idő változott, de egyetlen gép sem áll. Mind dolgozik, végzi a reggeli eligazításkor kapott feladatát. S már sorolja is: két Super Zetor és egy Sz—100-as szánt, hét gép a szerves trágyát hordja, egy gép műtrágyát szór. Eddig most a tavasszal felszántottunk 270 holdat, si- mitóztunk 210, megfogasol- tunk 42 és 140 hold lucernát. Elvetettünk 35 hold tavaszi árpát, szerves trágyáztunk 120 és alapműtrágyáztunk 222 holdat. Ezenkívül fej trágyáztunk 569 hold őszi vetést és évelőt. Van munka bőven az üzemegységben. De az ott dolgozók és vezetők igyekeznek optimális időben és jó minőségben azt elvégezni. Csak már az idő is kedvezzen nekik. (MJ) M0M0MUŰ1 PEST MEGYEI VIII. ÉVFOLYAM, 68. SZÁM R L A P K|Jl ÓNK I A D A S A 1966. MÁRCIUS 22., KEDD HÁZIKERTEK Gyümölcsösfelújítás: 1970-ig Őszibarack, alma, minden fajtából _ A szilva és szőlőoltványokból nincsenek készletek A termő gyümölcsfák 61 százaléka még a házikertekben és a szórványgyümölcsösökben található járásunk területén. Ez az arány még kedvezőtlenebb, hiszen ezen a területen ösz- szefüggő nagyüzemi gyümölcsös alig-alig van. Helyén való tehát az irányító szervek azon intézkedése, hogy ezen gyümölcsösök felújítását 1970-ig el kell végezni, annál is inkább, mert ebben a tervidőszakban a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok nem végeznek telepítést. A termőre forduló nagyüzemi gyümölcsösök járulékos beruházásaiPedagógus, anya, orvos? HIVATÁSA: VÉDŐNŐ Tavaly találkoztam vele először. Rögtön vitatkozni szerettem volna vele. Mert nem hittem el, hogy ötvenkét éves. Sugárzóan szőke, kék szemében csak mosoly van. Soha nem személytelen, szórakozott vidámság, hanem „névreszóló”. Most nemcsak hivatalból kerestem, nemcsak azért, hogy újra megkérdezzem azt, — Milyen védőnő Bán Mária? — kérdezem a körzeti orvost, dr. Czinder Bálintot. — Nagyon jó — mondja élénken. Aztán úgy látszik, ezt kevésnek tartja, dicsérő jelző után kutat. — Négy éve vagyok mellette. Voltam már néhány helyen körzeti orvos, de állítom, hogy ilven jó védőnő az egész országban nincs. Várjon csak — ezzel nem azt akarom mondani, hogy a többi nem végzi el, amit kötelessége elvégezni. De Mária néni ennél többet tesz. Mindennap megkérdezi tőlem, volt-e nálam rendelésen beteg gyerek. Ha volt, még aznap megnézi. Mit mondjak még? Csendes, jó munkatárs, megbízható. S az orvos, aki „Bán Mária mellett van” — de jó védőnő lehet, hogy kiérdemelte ezt a fordított sorrendet! —, azt is elmondja, hogy Mária néni beteges, de soha nem beteg. Panaszkodik, hogy fáj az epéje, aztán felül a kerékpárra. 1950-ben, amikor a községbe helyezték, nemcsak a betegségek, járványok ellen harval annyira megkéstek, hogy ennek a terméseredményeket döntően befolyásoló munkának elvégzése már halaszthatatlanná vált. A rekonstrukcióhoz szükséges szaporítóanyag a járás minden községében nagyjából beszerezhető, a múlt év őszétől kezdve ugyanis a földművesszövetkezetek feladatává vált a gyümölcsfaoltvánnyal történő hiánytalan ellátás az állandó és ideiglenes jellegű lerakatokon keresztül. Az állandó jellegű lé- rakatot a Pilis és Vidéke Körzeti Fmsz üzemelteti Pilisen, ahonnan az igényeknek megfelelő és mennyiségű oltványt a járás minden községében működő ideiglenes lerakat megkaphat. Persze a minőséggel kapcsolatos, utólagos viták elkerülése végett csak abban az esetben, ha az árusítással megbízott egyén személyesen választja ki és veszi át. A pilisi állandó jellegű lerakat megfelel az előírt követelménynek — állapítja meg az FJK ellenőrzése — készletének összetétele azonban még nem megfelelő, őszibarack, barack, alma minden fajtája kapható, a körte, meggy és cseresznye választéka nem megfelelő, szilvafélékből és szőlőoltványból pedig egyáltalán nem rendelkeznek készlettel a lerakatok. Ez a jelenség részamit tavaly kérdeztem, hanem gratulálni akartam. Mert Bán i .. ria pilisi védőnő a nemzetközi nőnapon több évtizedes eredményes munkája elismeréseként az egészségügy Kiváló dolgozója lett. Kerestem Monoron kora reggel. Már nem volt otthon. Kerestem Pilisen — már kiment a körzetbe. colt, hanem a babona ellen is. S az emberek ellen, de az emberekért. Ö volt akkor a község „nehéz embere”. És győzött. Szeretet, lelkiismeret volt a fegyvere. És az életével bizonyítja, hogy a fiatalság független az évek számától. És azt, hogy csendes szóval is lehet harcolni. (d) MA!MŰSOR MOZIK Gyömrő: Zöldár. Maglód: Bube szerelmese (széles). Mende: Az tlattvaló. Monor: Gyerekbetegségek (széles). Pilis: Kórterem. Tá- jiósüly: Egy kis csibész viszontagságai. Üllő: Kőszívű ember liai I—n. (széles). Vecsés: Szállnak a darvak. — A szövetkezetek Pest megyei Értékesítő Központjának felügyelő bizottsága és küldöttgyűlése a monori kirendeltséget a múlt évben végzett eredményes munkája és hiány nélküli elszámolása elismeréséül dicséretben részesítette. ben annak tulajdonítható, hogy a faiskolák nem készültek fel ilyen nagy mérvű igények kielégítésére, amely lényegében a szervezés alaposságának hiányával magyarázható. Ez év őszétől kezdve azonban az ellátás minden fajtából kielégítő lesz, biztosítja ezt az a jó kapcsolat, amely a termelőüzemek és az állandó lerakat között kialakult. Ha részleteiben vizsgáljuk a forgalomba hozott és készletezett facsemete-mennyiséget, megállapíthatjuk, hogy Pilis községben több facsemetét ültettek el, mint a járás valameny- nyi községében együttvéve. Jónak mondható az eredmény Maglódon, Üllőn és Vecsésen is, komoly hibaként róható fel azonban, hogy Gombán és Káván még ideiglenes lerakat sem működik, Vasadon pedig kellő propaganda hiányában még a fenntartáshoz szükséges forgalmat sem éri el. Legsürgősebb feladat tehát az egész járásra kiterjedő propaganda megszervezése mellett az ideiglenes lerakatok vezetőinek oktatása a tárolással és az ültetéssel kapcsolatos kérdésekben, mert lényegében tőlük függ a házikertek és szórványgyümöJcsösök felújítására vonatkozó intézkedések eredményessége. Kiss Sándor Az 1965. évi versenyvállalások értékeléséről A Monori Állami Gazdaságban az 1965. évi munkaver- seny-vállalások során 22 brigád tett vállalást. A brigádok tagjainak száma 264 fő. A 22 brigádból 15 a „szocialista brigád címért” versengett, közülük nyolc nyerte el ezt a címet. A csévharaszti és pándi traktoros brigádok április 4-e tiszteletére fogják megkapni a többi brigáddal együtt az oklevelet és a kitűzött céljutalmat. A következő brigád, mely elnyerte a szocialista címet a szállítási brigád. Náluk sokat javult az elmúlt évben a munkafegyelem. Három sertéshizlaló brigád (csévharaszti, bényei és a va- sadi) önhibájukon kívül nem tudták a ráhizlalási vállalásukat teljes egészében teljesíteni, míg mind a három brigád teljesítette, illetve túlteljesítette abrakmegtakarítási vállalásukat, és ezért a szocialista brigád címet és az azzal járó céljutalom 90 százalékát fogják megkapni. A szocialista brigád címért folyó verseny során hét brigád nem teljesítette vállalását, itt több olyan ok játszott közre, mely akadályozta a vállalás teljesítését, ezek közé tartozik elsősorban, hogy néhány brigádon belül a munkafegyelemmel problémák voltak, mint például a pándi és csévharaszti tehenészbrigádban, és azonkívül akadályozta az eredményes munka kialakulását a brigádokon belüli fluktuáció is. Hét brigád tett versenyvállalást, ezek közül a központi gépjavitóműhelyben megalakult brigád, az előregyártó telepen megalakult asztalos-, ács- és szállítási brigád túlteljesítette vállalását, míg a csévharaszti, pándi és a gombai üzemegységekben megalakult növendékmarha-gon- dozók a vállalásuk egyik feltételét teljesítették, az előző négy brigád a kitűzött céljutalmat 100 százalékosan, míg a növendékmarha-gondozó három brigád a kitűzött céljutalom 50 százalékát fogja megkapni. Megállapításunk szerint 1965- ben a szocialista címért folyó versenymozgalom területén előreléptünk, fejlődés mutatkozik a munkához való viszony és a munkafegyelem területén, és nőtt a brigádtagok érdeklődése a versenymozgalom iránt. (MJ) Pályaválasztási gondok a monori gimnázium érettségizői kozott Nyáregyházáról jár be Ma- Együtt döntöttek a pályaválik Anna a gimnáziumiba. Ö lasztásról. Mindketten a Kecs- így „vall” a pályaválasztásról, keméten levő szőlő- és gyü— Őszintén szólva nem volt mölcstermesztő szakra jelentkeztek. — Bátyám is ebbe az iskolába járt — mondja Sebestyén, János. Szeretném, ha én is sikeresen elvégezném a technikumot. Utána községemhez közel szeretnék elhelyeznedni egy termelőszövetkezetben, vagy állami gazdaságiban. Csak néhányat kérdeztünk meg az érettségizők közül. Válaszaik érthetően nem voltak egyértelműek. Csak azokról esett szó, akik tovább folytatják tanulmányaikat felsőfokú intézményekben. Sokan vannak azonban olyanok, akilc az érettségi után dolgozni mennek. A legtöbben a műszerészi szakma iránt érdeklődnek. Maiik Anna A jelentkezési lapok az iskola igazgatójához kerültek, könnyű eldönteni, hová men- innen májusig küldik el a féljék. Több gondolat felötlött gőfokú intézményekhez. Utá- bennem, végül az egri Tanár- ^ már az érdekelteken a sor, nőképző Főiskola magyar—történelem szakára jelentkeztem. Tudom, a felvételi nem lesz könnyű, de a hátralevő időt igyekszem hasznosan kihasználni. — Szeretem a gyerekeket, eljátszanék velük naphosszat — mondja Zentay Beatrix. Régóta eltökéltem már magamban, hogy óvónő leszek. Ezért jelentkeztem a Kecskeméti Óvónőképző Intézetbe. Ha végzek, szeretnék községemben, Pilisen élhelyezkedni a szakmában. Fejlődő mezőgazdaságunk egyre inkább képzett szakembereket igényel. Egyre többen ismerik fel a felsőfokú mezőgazdasági technikumok lehetőségeit. Gáspár Tamás Pándról, Sebestyén János Monori-erdőről utazik naponta az iskolába. Zentay Beatrix hogy a felvételiken megállják helyüket. Gér József FIGYELŐ REGGELI? Reggeli kapható Monoron a tejbolton kívül a főtéri presz- szóban is. A tejbolt a reggeli órákban igen zsúfolt, hiszen ott mérik a kannákból a tejet. Ezért sokan a presszóban reggeliznek, hiszen (igen helyes kezdeményezés), ott is lehet meleg tejet, kakaót kapni. Sajnos azonban a presszóban csak tejet, vagy kakaót adnak. Zsemlét, kiflit nem. Igen udvarias formában ajánlanak sajtos rudat, csokoládés tortát, csak éppen péksütemény nincs. S ha már a reggeliről írnak — megkérdezzük: szalvétát miért tesznek a pohár alá? Amíg a vendéghez ér a reggeli, teljesen elázik alatta a szalvéta. Jó lenne száraz tálkára tenni a poharat és nem alá, hanem mellé a szalvétát. Kis ügy, kis bosszúság — de ismerve a presszó udvarias felszolgálását, jó vezetését — ezt a kis hibát is rövidesen kiküszöbölik. Reméljük! BM A játékosok nem jelentek meg Néhány szó a sporterkölcsről A járási labdarúgó szövetség vasárnapra Monorra írta ki a járási MNK-döntőt, Monor II. és Gyömrő csapatainak részvételével. A vendégek csapata azonban nem jelent meg a mérkőzésen, ami azt jelenti, hogy a járási kupabajnok Monor II. együttese lett. Eddig a hír. De nézzük csak, mi van mögötte? A gyömrőiek március 13-án, vasárnap, Péterivel játszottak barátságos mérkőzést. Cserébe megígérték, hogy 20-án, tehát vasárnap, ők mennek Péteribe játszani. Az elvesztett barátságos mérkőzés után a játékosok igencsak összeszólalkoztak egymással és hét közben sem úgy folytak az edzések, mint szoktak. A szakosztály vezetősége is csak néma szemlélője volt az eseményeknek... Amikor Monorra kellett volna utazni az autóbusszal, a játékosok közül mindössze öten jelentek meg. Érthető, hogy a legbosszúsabb Lázár Gyula, az edző volt, aki kiutazott Budapestről és aizony, kissé kesernyés szájízzel távozott. A Péteri elleni mérkőzésre sem jelent meg a csapat. A dolog sportszerűtlenségét mi sem bizonyíthatja jobban, mint az, hogy ezt a mérkőzést sem mondták le hétköznap a gyömrőiek. így, amint hallottuk, a Péteri 11 mezre vetkőzve várta a gyömrőieket. Sportszerűtlenségek nemcsak a pályán fordulnak elő, hanem a pályán kívül is. Ennek mondhatjuk a gyömrőiek magatartását is. Két helyre sem utaztak el. Es még valamit. Egyes szurkolók, de néhány játékos is arról beszélt az elmúlt hetekben, hogy a csapatnak van esélye a fel- jebbjutáshoz. Nos, ha így indul a csapat, akkor úgy véljük, nem sok esélye van a megyeibe való feljutáshoz. Vasárnap a Váci Honvéd látogat Gyömrőre. A hazaiak előkészületi mérkőzés nélkül állnak ki a mérkőzésre... (8- j.) „TEVEDES" F. Ignác Üllő, tornyoslöbi lakos, a kostelepen, ahol állat- gondozóként dolgozik, az etetéshez előkészített egy zsák darát „tévedésből” Vecsésre vitte, ahol eladta. A rendőrség eljárást indított a megtévedt ember ellen. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága az 1966/67-es tanévre felvételi pályázást hfirdet » Marxismus—len in izmus Esti Egyetem hároméves általános tagozatára A hallgatók az első tanévbe*«, filozófiát, a másodikban politikai gazdaságtant, a harmadikba® magyar és nemzetközi munkás- mozgalom történetet tanulnak. Félévenként vizsgáznak, és a tagozat elvégzéséről az 1088/1957. Korm. sz. rendelet értelmében végbizonyítványt kapnak. A tagozatra való jelentkezés feltétele: egyetemi, főiskolai vagy középiskolai, 5 hónapos pártisko- lai, marxizmus—leninizmus esti középiskolai végzettség. Az egyetemnek kihelyezett tagozatai lesznek: Buda, Cegléd, Nagykőrös, Dabas, Gödöllő, Monor, Nagykáta, Ráckeve, Szentendre, Szob, Vác járási, illetve városi pártbizottságokon, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen és a Csepel Autógyárban. Altalanos tudnivalók: A tanév minden tagozaton szeptember 1—június 30-ig tart. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek. A hároméves általános tagozaton. hetenként egyszer meghatározott napon háromórás előadás, illetve osztályfoglalkozás van. A tandíj egy tanévre 170 Ft, amely két részletben fizethető. A felvételi vizsgákat 19G6. május 10. és 25-e között tartjuk a tagozatok székhelyén. A FELVÉTELI VIZSGA TÁRGYA a marxizmus—leninizmus esti középfokú iskolák anyaga. Aki a felvételi vizsgán nem felel meg, vagy egyidejűleg más egyetemre, tanfolyamra is jelentkezett, a Marxizmus—Leninizmus Esti Egyetemre nem nyerhet felvételt. Valamennyi tagozatra pártonki- vüLiek is kérhetik felvételüket. A pályázatot a kihelyezett osztályokba való felvételre a munkahely szerint illetékes járási-városi pártbizottságra kell beküldeni április 10-ig. Ugyanitt szerezhetők be a jelentkezéshez szükséges kérdőívek és a részletesebb felvilágosítást nyújtó tájékoztató. A pályázathoz orvosi igazolás! szükséges. MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA )