Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-18 / 65. szám
VÁSÁR NAP: \ r r • *f •r r • Járási ifjúsági találkozó Gyomron Amint arról már beszámoltunk, vasárnap Gyomron járási ifjúsági találkozó lesz. A résztvevők délelőtt kilenc órára érkeznek autókkal a tanácsháza elé. A délelőtti programban többek között kispályás villám focibajnokság szerepel a sporttelepen, a művelődési házban pedig asztalitenisz- és sakkverseny. Ezenkívül táncversenyre és vidám versenyre is sor kerül. M0N0B>vnm A PEST MEGYEI HÍRLAP KlJLÓNKI ADÁSA VIII. ÉVFOLYAM, 65. SZÄM 1966. MÁRCIUS 18., PÉNTEK Március: édesség hónap A bébikonzervet megszerették AHOL MINDIG SZEZON VAN me SZTÁR LETT A SZARDÍNIA A Maglódi Vasipari Ktsz-ben Délután ünnepi műsor lesz a járási művelődési házban. Három órakor Nagy Tamás, a megyei KISZ-bi- zottság titkára tart ünnepi beszédet. Többek között a Ki mit tud? győztes Debre- czy-testvérek, a Reneszánsz paródiaegyüttes, az ec seri népi tánccsoport és a művelődési ház irodalmi színpada szerepel. Este nyolc órakor éjfélig tartó bállal zárul az ifjúsági találkozó programja. (Gér) Rövidesen köveznek Ha végignézzük Tápiósüly- ben az utakat, könnyűszerre) megállapíthatjuk, hogy közülük igen sok javításra szőrűi! Egyik sincs azonban olyan elhanyagolt állapotban, mint a Szőlő utca. Az utca 600 méteres szakaszán kisebb-nagyobb gödrök éktelenkednek. A lefolyó árkot hevenyében odaállított két kútgyűrű szeli át. Esős időben veszélyes akár gyalog, akár kocsival keresz- tülmenni rajta. Dobos János még tavaly írásban benyújtotta a községi tanácshoz az utca lakóinak kérelmét. Minden egyes lakó vállalta, hogy részt vesz 3 munkákban. A végrehajtó bizottság még a múlt esztendőben foglalkozott az üggyel és hozzájárult a Szőlő utca gyalogjárdájának megjavításához. Egyben úgy határozotr, hogy az utca rendbehozatalára 1966-ban kerül sor. Elérkeztünk az újabb esztendőhöz. Hol az eső, hol a hó esik. A gödrök jobban mélyülnek, a Szőlő utcában a közlekedés egyre nehezebb lesz. Érdeklődésünkre a községi tanácsnál Simon László, a gazdasági ügyek intézője közölte, hogy az utak rendbehozatalára a községfejlesztési alapból 69 ezer forint áll rendelkezésre. A váratlanul téliesre fordult időjárás azonban a munkákat késlelteti. Mihelyt a tavasz beköszönt, hozzá lehet fogni a Szőlő utca kikövezésé hez. Az utca lakói a társadalmi munkát részletesen szervezzék meg. Az út javításához szükséges anyagokat a tanács a helyszínre szállíttatja. Egyben a munkálatokat irányító szakemberről is gondoskodni fog. Krátky László A Pest megyei FŰSZERT Vállalat monori nagyfiókjában nincs holtszezon, csak szezoncikkek vannak. Náluk az egyes cikkek nagyobb kelendősége jelzi, hogy ünnepek lesznek, vagy hogy a telet most már tényleg a tavasz váltotta fel. Most a húsvétra készülődnek — cukor-, csokoládényuszikkal, sok színes cukortojással. Ezekben a napokban szállították ki a boltokba az utolsó előtti édességadagot. Március a FŰSZERT naptára szerint édességhónap. Az április pedig kon- zervhónap lesz. Ez nersze nem azt jelenti, hogy a kijelölt boltok eladói azt tűzik ki célul, hogy a vásárlóval — ha kell neki, ha ■nem — márciusban édességet, áprilisban konzervet vetessenek, hanem azt, hogy a kijelölt boltok hónap végén felmérik majd, mennyi édességet, konzervet adtak el. A csecsemő ételkonzerv egyike a legnépszerűbb árucikkeknek. Míg a gyümölcspürétől idegenkedtek a vásárlók, a csecsemő ételkonzcrvet megszerették, s most már a kezdeti mennyiség tízszeresét veszik meg. A konzervet vízben, testhőmérsékletre kell melegíteni, a máris tálalható a kisgyerek ebédje, vacsorája. A konzerv tejjel, vajjal, marhahús, marhamáj pürével készül zöldborsóból, sárgarépából, parajból és parajos burgonyából, Konzervárut szállít a FŰSZERT (Kiss S. felv.) ELŐRE, IDŐBEN A KÖZLEKEDÉS JBOLYÁL Ha a közlekedés mártírjai a gyalogosok (s hiába védi őket a KRESZ, eltekintve attól a szomorú ténytől, hogy kerekek helyett a lábukat kell — mérsékelt sebességű — helyváltoztatásra használniuk), akkor a gépjárművezetők között a mártírok — a kerékpártulajdonosok. ök csak félig vannak gépesítve, s ők a leggyengébbek, őket fellökhetik, feldönthetik. Azt hinné az ember, hogy a kerékpáros — figyelembe véve az erőviszonyokat — a közlekedés ibolyája, már ami a szerénységet illeti. Sajnos a statisztika szerint sok baleset Jumurdzsák — tortával Idén boszorkány a divat „Gyermek vagyok, gyermek lettem újra”. Mintha tíz évvel fiatalabb lennék — mindenütt gyerekek, jókedvű, kipirult arcú gyerekek. De nem! Azért mégis csak eltelt néhány év azóta. A zenekar — egy kitűnően játszó duó — letkissbe kezd és az egész terem ugrál, mozog, csattannak a tenyerek, sőt egy-két helyen még egy- egy puszi is. Dallos Kornél igazgató jókedvűen szemléli „gyerekeinek” szórakozását. Zsúfolásig tele a terem — tele a ruhatár — nem kell irigyelni Aczél Ferencnét, aki a belépőjegyeket kezeli. És a jelmezek! Itt aztán lemérhető a fejlődés — micsoda űrrakétát látok, kérem — rajta a felirat: CCCP. Betört az új, a technika a jelmezekbe. Persze, az új nem győz könnyen. Egy hagyományos jelmez Jumurdzsák (Csapóik Ferike) egyhangúlag nyeri az első díjat — egy tortát. A maga nemében klasszikus rondaságú boszorkányokat is látok. Idén boszorkány a divat! Csak azt nem tudom, ilyen nagy seprűhiányban honnan szerzik járművüket. ősz Béla tanár úr mellettem azt bizonyítja, hogy ez semmi. az órákon sokkal több a boszorkány. A néger baba és a gladiátor későn mutatkozik be — már nem pontozzák őket — csak tiszteletdíjat kapnak. Pedig a néger baba a rafiaszoknyában szinte tökéletes volt. Mint a rendezés. Közben be-benéztek a bálra a község párt, tanács és kulturális vezetői: Geringer János, Drabek Ferenc, Somogyi Lajos, Kiss István. Ők is egyöntetűen azt állapították meg. amit a riporter: kitűnően sikerült a vecsési Martinovics téri iskola álarcos bálja! Sz. A. előidézői, s áldozatai a kerékpárosok. Az esetek többségében, a baleset oka, hogy a kerékpár hiányosan felszerelt, rossz a fékje, világítása. Néhány nap múlva megérkezik, a naptár szerint legalábbis — a tavasz. A remélhetőleg kellemes idő kicsalo- gatja az embereket a zöldbe, s a közlekedésrendészet munkatársait — az országutakra. A tapasztalat azt mutatja, hogy ilyenkor a kirándulók joggal mondják: ez a nap is „jól” kezdődik, mert a rozzant gépeken karikázók jó ha csak helyszínbírságot fizetnek. Ha szabálysértési eljárást indítanak ellenük, akkor 150—200 forinttal többe kerül majd a hiányzó 20—30 forintos alkatrész. De minden viszonylagos. Ha mondjuk rossz a kerékpár fékje, még mindig jól járt a tulajdonosa, ha 150—200 forintot fizet — és nem az életét, vagy a testi épségét követeli egy karambol. A legjobb persze az lenne, ha felszerelnék a kerékpárokat. Saját érdekükben. Hogy kedvet csináljunk a dologhoz, ezúton közöljük, hogy ez nemcsak a legegyszerűbb, de a legolcsóbb megoldás is. A szabálysértési hatóság ugyanis ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatja a KRESZ előírásai ellen vétő hanyag kerékpárosokat. <d) A negyedik: Párizs bolondja Vasárnap délelőtt fél 11-kor esz a József Attila Színházban a KISZ-bérlet negyedik előadása. Bemutatásra kerül a Párizs bolondja című színmű. sorozatban gyártják a gépkocsik elektromos vizsgálására szolgáló műszert. Az öntödében készfiit öntvényeket a konzervipari gépekhez használják fel (Tóth Ambrus felvételei) A tagság hallgatott Mériégzáró közgyűlés a Vecsési Vegyesipari Ktsz-ben s három, háromötven, négy forintos áron kapható. Gyfimölcsérésig a konzer- vek biztosítják a vitamin- szükséglet egy részét. Változatlanul népszerű a bolgár őszibarack és a szőlő- konzerv. Az utóbbi nagyszemű, kevésmagú szőlőből készül. A szörp szezoncikk. Télen is vásárolják, de tavasz- szal, nyáron jön igazán divatba. Korlátlan mennyiségben áll a vásárlók rendelkezésére a narancs, citrom, málna és erdei szörp. Üdítőitalok közül az őszilé a legnépszerűbb, de szeretik a birslét és a sárgabaracklét is. A szardínia iránt nagyobb az érdeklődés, mint a múlt évben volt. Könnyű, tápláló vacsora, S még csak egyhangúnak sem nevezhető, hiszen negyven fajta közül választhat a vásárló. — Mi az idei év hiánycikke? — A paradicsompüré. Sajnos a tavalyi mennyiségnek csak az ötven százalékát tudta szállítani az ipar. — Van-e valamilyen meglepetése a FÜSZÉRT-nek? — Van. Nem is a miénk, hanem a Békéscsabai Tésztagyáré. Az új termék kéttojásos tészta, de még ha szakember nézi is meg, első látásra megesküdne, hogy a gyönyörű, egyenletesen sárga tészta négy tojásból készült. A csillag, a kagyló, az ábc és a szarvacska formájú tészta olasz importgépeken készült, s nevezetessége, hogy nemcsak nagyon szép, ötletes, hanem a levesben sem ázik el, nem ragad össze. Monoron a kagyló és a szarvacska már kapható is, 's hamarosan árusítják a Békéscsabai Tesztagyár valamennyi termékét — tehát mind a négyfélét — a megye boltjaiban. (d) Ma este hét órakor a nők akadémiája sorozat keretében dr. Sziget János tart előadást: Család- és ifjúság- védelem címmel. Az előadás helye: Monor, KISZ-helyiség. MAI MŰSOR Szótlanul, csaknem szomorúan üldögéltek a vecsési KIOSZ székházéban a helyi vegyesipari ktsz dolgozói, hogy meghallgassák elnökük, Liptai János beszámolóját az elmúlt év eredményeiről — amely eredmények messze elmaradtak a korábbi évek szinte országos hírű teljesítményeitől. Vajon bennük, munkájukban volt-e a hiba? Ezen a kérdésen töprengtem még a közgyűlés utáni napokon is. Igaz, nem zárták veszteségesen az elmúlt évet, mert a kedvezőtlen kép ellenére is 14 nap részesedést fizettek ki, sőt, még szerény jutalomkiosztásra is sor került. De... A tervben szereplő ötezer darab hajszárító gyártása különböző okok miatt — amiről sem a tagság, sem pedig a vezetőség nem tehet — nem kezdődhetett el, és ez egymillió 200 ezer forint termelési érték kiesését jelentette. A kábelsarukra vonatkozó forgalmi adó változása révén 422 ezer forinttal lett kevesebb a nyereség. És itt van még a rezsikulcs. Az elmúlt években a vasipari megegyezéses árak kialakításánál 215 százalék rezsikulcsot lehetett alkalmazni, a beszámolási időszakban azonban már csak 167 százalékot. Ez további 200 ezer forint termelési érték kiesését jelentette. A tárgyilagosság kedvéért azonban meg kell jegyeznem, hogy a KISZŐV képviselője, Hangyái András, kifejezte azon véleményét, hogy a hajszárítók gyártása rövidesen megindulhat és ez nagy segítség lesz a szövetkezetnek. A közszolgáltatás területén azonban bajok vannak, elsősorban a fényképészet, valamint a női fodrászat terén. De nem dicsekedhet a háztartási gépeket javító, valamint a cipész részleg sem. A kárpitos részleg veszteségét a jövőben a tervbe vett OTP hitelakció bevezetésével próbálják ellensúlyozni. Ezeken a területeken kitűnő munkaerők állnak rendelkezésre, bizonyára a vezetőséggel összhangban megtalálják azokat a hibákat, amiket orvosolni szükséges a jobb munka érdekében. Kár, hogy a tagság a beszámoló után hallgatásba burkolódzott, ahelyett, hogy észrevételeit megtette volna. Különösen a részlegek vezetőinek hozzászólása, vagy akár bírálata tette volna egésszé a közgyűlést. S talán ez is lett volna a természetes. Fekete József VÉGLEG Mozik Monor: Bűntény a művészpan- ziőban. Vecsés: A csábítás trükkje (széles). SPORT Lesz-e gólkirály Merczből? Két-három évvel ezelőtt a vecsési együttes mérkőzéseiről írt tudósításokban gyakran olvashattuk: góllövő: Mer ez. A vecsési együttes egyik leggólképe- sebb játékosa volt. Az elmúlt években azonban ritkán találkoztunk Mercz nevével a góllövők között. Az elmúlt években állandóan a posztját keresték — jobbhátvédtől kezdve balszélsőig szinte minden poszton játszott — amolyan Jolly Jocker volt a vecsési együttesben ... ha játszott... Mert az is előfordult, hogy Mercz nem került be a vecsési tizenegybe. Ezért is keltett nagy feltűnést és okozott örömet a vecsési szurkolók körében a kőzés, ahol Mercz újra a régi volt. Sokat változtatta a helyét, nagyon gyakran és jól lőtt kapura, és Zombo- rival jó néhányszor teljesen megkavarták az ellenfél védelmét. És ami szintén nem közömbös: két gólt lőtt. Megtalálja-e újra a góllövőcipőjét Mercz? A szakvezetők véleménye: Mercz nagyon jó lövőkészségű, kemény játékos, ha néhány hibáján: körülményeskedés, darabosság javítani tud — újra a régi lehet. Mercz pedig bizonyítani akar. Az elmúlt egy-két év balszerencsés találkozóit gólokkal akarja feledtetni. Remélhetőleg a tavaszi mérkőzésekről írt tudósításokban sűrűn olvashatjuk majd: góllövő: Mercz. az ország legjobbjai között Ide jutott el Szőnyi Jancsi vasárnap, a Budapesten megtartott országos ifjúsági bajnokság döntőjén. A lepkesúlyban első helyen végzett és ezzel súlycsoportjában a dobogó legfelső fokára került. Egyébként a versenyen még nem tapasztalt hatalmas versenyzőgárda vonult fel, 319-en léptek szőnyegre. Gratulálunk Jancsinak a szép sikerhez és reméljük, mi, vezetők, valamint szurkolók, hogy Jancsi továbbra is éppen olyan szerénységgel és szorgalommal folytatja szép szereplését és majd ezután a válogatott versenyeken is szurkolhatunk sikerének. Ehhez kívánunk neki sok szerencsét és sikert! Szőnyi Jancsi győzelme mellett még egy öröm ért bennünket. Ugyanis a községi tanács jóvoltából a szakosztály hat pár cipőt, hat mezt és hat melegítőt kapott, amit a szakosztály részéről ezúton köszönünk meg. Monor elleni barátságos mér(szatti) (oláh)