Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)

1966-03-17 / 64. szám

MECÍEI ^SfíHtw 1966. MÁRCIUS 17.. CSÜTÖRTÖK Ötösfogatok Országos lóversenyek Nagykőrösön A közvélemény egysége A Magyar Népköztársaság 1966. évi lovasbajnokságát szeptember 3—4. és 5-én Nagy­kőrösön rendezi meg a Ma­gyar Lovasszövetség, a váro­si testnevelési sportbizottság­gal karöltve. A bajnokság keretében ko­csiversenyt és hajtóversenyt is tartanak, melyen az álla­mi gazdaságok és termelőszö­vetkezetek fogatai vesznek észt. Ezenkívül tehetség­kutató lovasversenyt is ren­deznek, amelyre a helybeli és környékbeli fiatalok is be­nevezhetnek. Kiemelkedő látványossága lesz a lovasversenynek a vi­lághírű magyar ötösfogatok: a debreceni, mezőhegyesi és bábolnaiak bemutatója. A lovasversenyeket a vásár­téren tartják. Az előkészüle­tek már megkezdődtek. ÉRZÉKENY SZERKEZET A I KÖZVÉLEMÉNY. Üjabban már tudományos módszerek- | kel is kutatják összetevőit, a reá hatást gyakorló tényező- I két. Enélkül is ismert min­denki előtt, hogy a közvéle­ményt elsősorban olyan kér­dések foglalkoztatják, ame­lyek közelről érintik az em­berek érdekeit, törekvéseit, mindennapi életét. Érthető hát, hogy a leg­utóbbi gazdaságpolitikai in­tézkedések élénk mozgásba hozták a közvélemény hul­lámait, a politikai közérzetet. Ez a hullámmozgás kezdet­ben nem volt egyirányú. Az intézkedések különbözőképpen érintették az eltérő helyzetű családokat, ami már önmagá­ban is megosztotta a véle­ményeket. Másrészt sok em­ber az első időben nem értet­te, vagy egyszerűen nem is ismerte a döntések mögött meghúzódó összefüggéseket, gazdasági szükségszerűsége­ket. És végül nem hagyhat­juk említés nélkül azt sem, hogy voltak néhányan, akik céltudatosan próbálkoztak a tisztánlátást megakadályozni, a valódi összefüggéseket saját torzításaikkal elfedni. ENNEK ELLENÉRE most három hónappal az intézke­dések nyilvánosságra hozata­la és több mint másfél hó­nappal azok életbeléptetése után elmondhatjuk: a bekö­vetkezett változásokat ma már mindinkább egységesen ítéli meg a közvélemény. Egészsé­gesen — és józanul. Senki sem hálálkodik a disznó- karaj vagy a szalámi ára lát­tán. A közvélemény azonban elfogadta, megértette az in­tézkedések szükségességét, jó­zan belátással tudomásul vet­te azokat és hasonlóan józan várakozással számít azok po­zitív, előrevivő hatására, kö­vetkezményeire is. Ismét fel­sültek a két oldalról is je­lentkező „népbarátok”, akik a munkásosztály, a dolgozók érdekeit. _ hívatlan képviselői­ként szerették volna megron­tani a politikai közérzetet. MIÉRT TÖRTÉNT EZ ÍGY? Aligha járunk rossz úton, ha mindenekelőtt a tények meg­győző erejében keressük a magyarázatot. „Minden Dé- moszthenésznél szebben be­széli a tett.” És a tények „be­széltek”: bebizonyították, hogy közel annyi embert érintenek Kanyaregyenesítés a ceglédi Puskin utcában — Szinte az égnek áll a ha­jam minden fordulónál, ami­kor a Szolnoki útról a pótko­csis autóbusszal a Puskin ut­cába kell befordulnom — panaszolja homlokát töröl- getve Cegléden a helyi járat vezetője, amikor együtt meg­néztük az éles kanyart. A félelem jogosságát iga­zolják a kanyarral szem­ben levő ledörzsölt kérgű fák s a baleseti és rongálódási statisztika tételei. — Ismerjük a problémát — közli kérdésünkre. Rartus László, a városi tanács műsza­ki előadója. De már nem kell sokáig félniök sem az utcai járókelőknek, sem az autóbu­szok vezetőinek, sem pedig a szomszédé« iskolába igyekvő gyermekeknek. A rendőrség közlekedésrendészeti osztályá­val egyetértésben elhatároz­ok: megszüntetjük az éles ka­nyart, kiszélesítjük a for­dulót. Valóban, a helyszínen ott találtuk a taqács munkásait. Rendezik a Szolnoki út árkát, megszüntetik a belátást gátló akadályokat Törik a széles járda betonját. Még a munka elején vannak, de kérésünkre elmondják: — A gyalogjárót közvetle­nül a házak mellé tesszük és lánccal leválasztjuk az úttest­től. Megoldjuk a két utcából összefolyó víz levezetését és olyan erős alapzattal építjük ki az enyhe ívben kialakított fordulót, amelyen biztonsággal haladhatnak a legnehezebb járművek is. A korrekciót igyekszünk gyor­san elvégezni, de legalább egy hónap kell, amíg a mun­kálatok befejeződnek. D. kedvezően a szóban forgó in­tézkedések, mint ahányat ked­vezőtlenül. A tények meggyőző ereje azonban egymagában nem lett volna elegendő. Bármilyen szépen szólnak is a tények, Démoszthenész sem hallgat­hat. Más szóval: a közvéle­mény ilyenforma alakulásá­ban nagy része volt a tuda­tos erők meggyőző és felvilá­gosító tevékenységének, a kommunisták és a velük egyetértők magyarázó és tév­hiteloszlató szavának. így le­hetett megértésre jutni azok­kal is, akiknek zsebét egye­lőre nem kedvezően érintették a változások. HADD TEGYÜK EHHEZ HOZZÁ: mint ahogy a köz­vélemény egysége nem alakult ki azonnal és önmagától, a kommunisták soraiban is esz­mecserék és viták tüzében formálódott ki az egységes ál­láspont. Ezek az eszmecserék maguk is továbbgyűrűznek, s amikor a párttagság már egy­séges álláspont alapjain szállt érvek és ellenérvek csatájá­ba, az erjesztője lett a köz- megítélés egységessé válásá­nak is. Munkahelyen, vasúton, üzletben, a családi otthonok­ban sok-sok vita zajlott az utóbbi heteikben, s e vitákban végül is a helyes álláspont hirdetői kerekedtek felül. Százak és ezrek mentek el a pártnapokra s értették meg az ott hallott alapos és sokoldalú magyarázatot. Közgazdasági problémákkal eddig sohasem foglakozó emberek ezrei is­merkedtek meg olyan fogal­makkal, mint rentabilitás, do­táció, külkereskedelmi egyen­leg. Nem magától — a té­nyekre támaszkodó, értő és érvelő felvilágosító munka hatására vált úrrá a közvéle­ményben a helyes álláspont, alakult ki a közmegítélés egy­sége. Az egység fontossága nem mérhető csupán önmagában es önmagával, igazi jelentőse­ge abban rejlik, hogy a néze­tek azonossága feltétele a cse­lekvés, a gyakorlati tettek egységének. Feltétele és előre- lendítője tehát annak, ami végeredményben a legfonto­sabb: a közös célok megvaló­sítására irányuló egységes munkálkodásnak. így válik tehát szerves részévé a közvé­lemény formálása a szocialis­Úttörők kulturális szemléje A városokban és a falvak­ban csaknem félmillió részt­vevővel zajlik az úttörők és kisdobosok kulturális szem­léje. Az idén az úttörőszer­vezet megalakulásának 20. év­fordulóját köszöntik. A gye­rekek ennek megfelelően a szokottnál is nagyobb szor­galommal készültek a vetél­kedőkre és a bemutatókra. Olyan művekből állították össze műsorukat, amelyek a szocialista Magyarország fiai­nak, leányainak életéről val­lanak. Május végén, június elején négy országos bemu­tatón álltnak - közönség elé az úttörők legjobb táncosai, bábjátszói, kamarakórusai es irodalmi színpadjainak tag­jai. Végül pedig a csillebérci nagytáborban találkoznak a pajtások, akik az elsők kö­zött is kiválóknak bizonyul­tak, s nagyszabásúnak ígér­kező vetélkedősorozaton ad- ják elő a kulturális szemle legsikeresebb műsorszámait. ta nemzeti egységért küzdelemnek. folyó EZ MEGHATÁROZZA A TOVÁBBI TEENDŐKET IS. Mert a közvélemény egysége nem statikus, egyszer s min­denkorra adott tény: minden változás, minden új folyamat és esemény ismét és ismét mozgásba hozza. A helyes szemléleten alapuló egységért tehát újból és újból meg kell küzdeni. Márpedig ez nem va­lamiféle kisebb rendű tenni­való: a közvélemény megnye­rése és formálása a jó közér­zet ápolása, a szocialista épí­tőmunka egyik legjelentősebb és állandó feladata. Gyenes László Mi lett volna? A kis, embertől-mindentől távoli településen csak az is­kolában van telefon. Oda állít be kora reggel egy fiatalasz- szony és segítséget kért. A tanító — nőtlen ifjú — ál­mos volt, és alig egy hónapja vette át hivatalát. Jóformán senkit sem ismert a tanyavi- lágban. Nehezen értette meg, mire kell a telefon. A sok szoknya, meg a nagykendő, rejtette, amit kellett. Végre eszmélt, és attól kezdve lázasan tekerte a tele­font. Hívta a központot, a mentőket és akit elért. Mégis jó órába telt, míg közölték, in­dul már az autó. Hetek múltán találkozott is­mét az asszonykával. Lelken­dezve köszöntötték egymást. — Jaj, tanító úr, én akkor nagyon meg voltam ijedve! Maga mindig sápadtabb lett, mindig jobban reszketett a hangja. Na, mondtam magam­ban, még megbetegszik itt ne­kem, aztán mihez kezdjek egy ijult férfivel? k. m. EXTRA- ÉS EXPRESS-CIPŐKRÉM A Cipő és Parkettapaszta- gyár idei újdonsága lesz az „extra” cipőkrém, amely nem­csak nagyobb fényt ad a lábbelinek, hanem könnyen is kezelhető: doboza meg­nyomására felpattan a fede­le. Az új cipőkrém gyár­tása ősszel kezdődik, s az idén egymillió doboz kerül forgalomba belőle. Nem kell annyit bajlódni ezután a ba- garollal sem. Az új típusú bagarolos tubus tetejére vé­kony műanyagszivacsot erő- síiének. s ezzel kenhető fel a cipőre a paszta. Készítenek úti cipőápoló dobozt is. A hen­geralakú kétrészes tartály magában foglalja a bekenő szivacsot, a cipőkrémet és a fényesítő rongyot, tehát kis helyen együtt lesz a cipőtisz­títás valamennyi kelléke. őszre kerül forgalomba az „express” cipőtisztító is. Az új szer, úgynevezett önfénye­ző cipőápoló, folyékony emul- zióműanyag-flakonban. A mű- nyag flakont megnyomva a kupakon levő szivaccsal kell vékonyan bekenni a láb­belit. „Önműködően” pillana­tok alatt ragyog tőle a cipő. Krimi az Operában Vasárnap délelőtt van, s ablakunk alatt szokatlan csend: a srácok bágyadtan ül­dögélnek az építkezésről ott­felejtett betonidomokon, s mo­rognak: pont most kellett azoknak Operába menni?! Azokon — Ferkó és Jancsi bátyja értendők, akik nélkül nem teljes a csapat. Egyszerre csak megélénkül a környék. Megjöttek az ope­rarajongók, kezdődhet a foci­meccs! Míg az egyik elszalad a lasztiért, a többi Ferkót fogja vallatóra: — Mit láttál, Ferkó? — A Hunyadit. — Nem unalmas? — A, dehogy. Volt benne egy csuda klassz kivégzés!... ★ Sajnos, az élet nemcsak fo­cimeccsből áll, hanem terhes kötelességekből is. Ilyen pél­dául — Ferkó számára — a mosogatás. Amúgyis lázadó szelleme nehezen törik be a házimunkák eme legundokab- bikába! Pláne vasárnap! Nem is állja meg szó nélkül: — Anyám, anyám, te csak azért szültél engem, hogy le­gyen aki neked mosogasson?! — mondja szemrehányóan édesanyjának, akit — béke­időkben — anyucinak szokott körülhízelegni. Majd, váratlan fordulattal hozzáteszi: — Ha megnövök, sose nő­sülök meg. És gyerekem se lesz! Bátyja, aki eddig szótlan buzgalommal sikálta a lábas fenekét, kaján szelídséggel közbeszól: — Akkor ki fog neked mo­sogatni?! ny. é. Ors/ágos tanulóverseny Vácott Kedden és szerdán a Ki­lián Györgyről elnevezett vá­ci öntőipari-iskolában rén- dezték meg a szakma kiváló^ tanulója országos verseny ke- ^ rétében a harmadéves öntő- ^ ipari-tanulók vetélkedőjének ^ döntőjét. A versenyben első § lett Kéniger Ferenc, a Mun-^ kaügyi Minisztérium 8-as | számú, fővárosi tanintézeté- ^ rack harmadévese, akinek munkahelye a Ganz-MÁVAG-í oan van. A nyertes szakmun- § iásbizonyítványt és kéthetes $ külföldi üdülést kapott ju- $ ■almuk S I SIRÁLYOK A BODROGKÖZBEN A tavaszi áradások során ^ a Tisza, a Bodrog és a Takta ^ folyók borsodi szakaszán nagy területek kerültek víz § alá. Bár a víz az utóbbi na- ^ pókban visszahúzódott, a \ mélyebb fekvésű helyeken, ^ valamint a holtágakban még \ mindig magas a vízállás. § Ezekre a területekre a folyók- ^ bál sok úgynevezett szemét- i hal — ezüstkeszeg, törpehar- § csa stb. — került. Erről a \ zsákmányról „szereztek tu- ^ domást" a sirályok, amelyek § csapatosan lepték el a kiönté- § sek környékét. Az ezüstös szí- § nű madarak, amelyek a ko- ^ rábbi években csak elvétve ^ tűntek fel ezen a tájon, dél- % ről a Tisza-menti nádasokból § húztak fel északra, s mivel jó § vadászterületre találtak, na- § gyobb részük valószínűleg itt ^ is költ majd.------- I — Felújították Isaszcg ál- ^ lomáson a munkásszálló fürdőjét. Most két zuhany j; és négy mosdó áll a dolgo- í: zók rendelkezésére. A na- pókban megkezdik a raun-> i; ásszállás általános tataro- ^ zását. & Ne butázz te!... I emaradtam. Le én. Itt az erdő 1 kellős közepén. Szemben a Du­nával, a fellegvárral, meg a kilátóto­ronnyal. A kijózanítótúra bolondos turistái már elmentek, hangjukat nem hallom, jó törköly szagukat sem hozza felém a szél. Csak ülök, ülőik. Józanodom. Sajna, magamban. No, persze és emlékezem. Nem vala­mi nagy dologról, csupán az éjszakai sétákról. Dereng agyamban: kétszer jártam a nagyvillámi kilátónál. Éj­fél előtt. Egy ösvényen haladtunk fel a toronyig, csúsztunk a sárban, kapaszkodtunk bozótba, egymás ru­hájába, karjába. Koromsötét volt, köd is. Olykor felhő szaladt lábunk alatt, meg derült az ég pár percre, s a millió csillag kíváncsian leste ma­gát a még didergő folyó tükrében. Nagymaros, Zebegény villanylámpái pedig úgy elbízták magukat! Felug­rottak, fel-fel messzire, mintha on­nan akarnák látni: milyen fényesek, ha meglopják a tejutat. Nyitnikék, vörösbegy, cinke, meg denevér reb­bent, álmában megzavart nyúl ug­rott nagyokat, amerre jártunk az er­dőben, a romok között, üvegtáblái­tól megfosztott kilátó modern keren- gőjén. Bál volt. Szólt a zene. Friss lett- kist jártak pontosabban mondva: ugráltak, mint a bolhák, a fiatalok. Tíz óra elmúlt már, a gyerekek aludni mentek. Csak a korosabbak nem találták helyüket. Táncolni, az­az vacogva reszketni, azért mégis restelltek, lefeküdni is, hátha meg­szólják őket, mondván: vének fel, nem horkolni, mulatni kell az éjjel! Ki, hát kiódalogtak a turistaház elé, ott ácsorogtak, beszélgettek, mint akiket kirekesztettek. Jött a főnök, egy rövid túrára invitálta a népet. Éppen akkor és vele a ház sarkánál cigiztem. A füstöt a szél fújta he­lyettem. Csak azért tartottam ke­zemben a tüzet, hogy a hang, be­szélgetés után jelezzem: ez nem bú­jócska, ez csupán szünet, levegőzés tánc közben. S igazán rendesen vi­selkedtünk, alig szóltunk, inkább nevettünk. Nevettem mélyről — nem is tudom miért — göcögve, olyan biztatón: — Fogj meg, de eressz is el! Si­mogasd a karom, a hátam, mert a szél borzolja már a bőröm, érzed-e? Te gyáva legény, te! Hozzám ne nyúlj, mert kékre csíplek! Te! Te! így évődtem, buggyanón, ő meg kontrázva mély hangon durmogta: — Értem no, értem... Te! Te!... Ám, azért, ha közeledett, hátrább léptem, amíg egyszercsak fénybe ér­tem. Az öreg turista éppen felénk irányította az utat. — Ohó, ho-hó, u-lu-lu! — évődtek nevetve. — Gyerekek, gyertek ve­lünk, még elvesztek Itt kettesben! M entünk. Már hogyne mentünk volna. Nem is tehettünk egye­bet. Fent a torony lábánál fújtatva telepedtünk meg. Leültünk a lépcső­re. Hallgattunk, gyönyörködtünk a csendben. Az erdőbarát magyará­zott. Ha jól emlékszem azt is mond­ta: — figyeljük csak, a Lepence pa­tak, hogy pöröl féltékenyen a Duná­val, mert a folyó teljesen magának hódította el a völgyet. Ott szemben, a vár alatt a Mátyásbérc, Malom­hegy, a Paprét, meg a Prédikálószék. Ez a turisták paradicsoma. A hegy mögött tulan, ami fénylik, az a ha­tárállomás: Szob. Nappal nem látni innen, csak ilyenkor sötétben ... — Add a kezed — súgta ő csend­ben, de én csak rántottam a válla­mon. — Hogyisne! — Nem látják, te! Hallgatják a prédikációt. Add hát ide! — követel­te már hangosan. — Akkor se! Te ... — seppentem vissza halkan, de a szél mégis annak a fülébe vitte, akihez nem kellett volna. — No, itt mindent láttunk, men­jünk le. Gyerekek! — szólt hátra ne­künk — majd világítunk, kiabálunk, hogy el ne tévedjetek! Kuncogva hagytak ott bennünket. — Megállj, te! — mérgesedtem. — Ilyen ostoba helyzetbe hozni en­gem. Ezek még itt, azt hiszik, hogy kamaszok vagyunk és szerelmeske­dünk ... — Na és? Jól hiszik! — Fityiszt neked, gyere! — elkap­tam a karját, jót kapaszkodtam bele, s ellenkező oldalon, mint a többiek, futottunk le. A turistaháznál piheg- ve álltunk meg. Ki sem fújtuk ma­gunkat, jöttek a táncoló fiatalok. — Hová mentek? — Levegőzni kicsit, s fölrucca­nunk a toronyhoz. — Igazán? No, menjünk! — ör­vendeztem, s egyszerre olyan jó kedvem lett. — Mi is oda igyek­szünk — füllentettem. — Nagyon szép lehet ott. — Bizony! — kiáltották kórusba. Megkeressük azt a helyet, ahol a szépséges Zách Klára bevallotta ma­gának és az udvarnak: szerelmes, szerelmes!... — „Harangoznak délre, udvari ebédre, Akkor méné Feliczián a király elébe”... — fújták tragédiájának szomorú históriáját menten. — Én ma este Beatrix leszek! — jelentette be egy kontyos. — Az jó lesz. Ma lehetsz. Az eme­letes ágyban nyugodtan alhatsz fe­lettem. Mátyás sem szaladgált éjsza­ka sokat, messze volt a hálószobájuk egymástól. Nem is éltek jól... — Én meg török basa vagyok, s ha csendben nem lesztek, fűzfára fűzve hajtalak el innen benneteket. Vonuljon be mindenki a sátrába — adta ki a parancsot a fiatalember. I indenki értett a szóból, csak mi maradtunk helyben. Csendben megostromolták, el is foglalták a ki­látó sarkának mélyedéseit. Ö és én pedig őrködtünk az éjszaka felett. Zavarban is voltunk, ahogy egymás­ra néztünk. Megint kezdte cseng­ve: — Te, add már ide a kezed... — Nem! — Akkor az arcod ... — Azt se! — Semmit se? Nő vagy te? Bújj hozzám, add a derekad! áldjon meg egy ürge, lépj már közelebb. JVT — Nem! — Hadd csókoljalak meg.. 1 — Ne butázz, te! — Te butázol... Ha nem akarod, akkor nem. Ne félj, nem bántalak, gyere üljünk legalább egymáshoz közelebb! Ugye, nagyszerű itt min­den, milyen kedves ez az este? — Az. Szépen tudod ... — Hu-hu! Megvan mindenki? Gyerekek, gyertek! Keressük meg Giovanni Dalmata vörösmárvány borkútját. Egy kis fagyott jeget csi­pegessünk belőle... Siessünk, mert már szól a zene. Elviharzottak mellettünk. Szalad­tak le, a várrom felé. Jó messziről kiabálták: — Erre vagyunk! Erre! Ne féltse­nek bennünket, nem veszünk el! No, most már végleg magunkra maradtunk. Az előbb azért, mert fiatalok voltunk, most meg, hogy öregek. Ki érti ezt? Átkozott egy korba léptem. Ám, mégsem ez volt a baj. Hanem az, hogy belül marad­tunk teljesen magunkra a mi buta képzeletünkkel. Tudtuk: gyávák voltunk ahhoz, hogy egy pillanatra is lebújjunk, hogy megfógjuk egy­más kezét, s csendet intsünk min­dennek, mindenről megfeledkezve, mint a gyerekek. De gyávák voltunk ahhoz is, hogy legalább csak magunk előtt vállaltuk volna egymást Ahhoz pedig még nagyon fiatal, hogy úgy sétáljunk az erdőben, mint az előbb az öregek. Az volt a baj, sehová sem tartoz­tunk. Egymáshoz sem, mert nem ta­láltuk meg azt a szót, azt a mozdu­latot, amely ha rövid időre is, de fe­lejtet velünk mindent, mert csak 5 van és én, senki más az erdő köze­pén. ... és most itt ülök egyedül. Lát­szatra napozom és mint a jó turista gyönyörködöm a vidékben, de belül érzem: a kijózanító túra nekem a bál után fölösleges. A " m azért azt is tudom ... tudom, ha most itt lenne, mondaná kedvesen: — Látod, látod, miért butáztál, te András Ida

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom