Pest Megyei Hirlap, 1966. március (10. évfolyam, 50-76. szám)
1966-03-16 / 63. szám
Egy héttel a rajt előtt Március 20-án kezdődik a megyei labdarúgó-bajnokság. A csapatok részére jó felkészülési lehetőséget nyújtott a Magyar Népköztársasági Kupa. Persze elsősorban azoknak, akik legtovább állták a sarat. Az utolsó forduló előtt a nyolc együttes sorában négy megyei I. osztályú szerepelt, közülük azonban csupán Bag maradt a porondon. Mellettük két területi — Cegléd- bercel és Diósd — valamint egy járási csapat — Zsám- bék — képviseli megyénket a később folytatódó immár országossá bővülő sorozaton. Horváth a gólkirály A Zsámbéki FTSK együttese „londoni” eredménnyel győzte le a Váci Vasutast. Igaz, a vendégek kiváló kapusukat, Takácsot, nélkülözővé léptek pályára, de hiányzott Neugan is, akit az elmúlt 'héten kiállítottak. A Vasutas Védelme „kisiklott”, ugyanis a a helyiek már 6:l-re vezettek. Ezután a váciak csak szépíteni tudtak. Az eddigi MNK találkozók •gólkirályának a zsámbéki "Horváth bizonyult, aki öt mérkőzésen 11-szer talált a kapuba, vasárnap négyszer volt eredményes. Szél, szél... fogadták, és már az első negyedórában 3:0-ra vezettek. — A vendégek nem találták meg lelkes játékunk ellenszerét. A negyedik gól láthatóan letörte őket, és Mogyorósi csak szépíteni tudott — mondotta Földi János, berceli intéző. — Góljainkon Püskösdi, Várhegyi, Déri és Erdei osztozott. Két súlyos sérülés A vasárnapi két súlyos sérülés — amelynek kórházba szállítás lett a vége — arra int, hogy a labdarúgók jobban vigyázzanak egymás testi épségére. A Túra—Hévíz- györk barátságos ifjúsági mérkőzésen a második félidő 20. percében egy összecsapás során a hévízi kapusnak eltörött a lába. A Piliscsaba—Bag kupa- mérkőzésen a bagi Nagy Jenő sérült meg és a kitűnő labdarúgót a MÁV kórházba kellett szállítani. Fölösleges propaganda A többi megyei I. osztályú csapat előkészületeiről keveset tudtunk me" mert képviselőik a hétfői szövetségi napon nem nagyon „mutatták” magukat. Íme két eredmény: Albertirsa—Üllő 1:1, Csepel Autó—Szigetszentmár- ton 3:1. A vecsésiek egymásközt mérkőztek. Ez annál furcsább, mivel a Vecsés—Isaszeg barátságos mérkőzést hirdették. Vajon mi értelme volt a felesleges propagandának? — Fekete — ■ A Diósd—Aszód mérkőzés orkánszerű szélben zajlott le. A helyiek győztes gólja igen érdekes körülmények között született. Az 55. percben 1:1 állásnál az aszódi középhátvéd Kaspár hazaadott, de a nagy szél a labda irányát megváltoztatta, és a labda a meglepett kapus ■felett hullott a hálóba. Múlt héten megírtuk, hogy a megyebajnokság újonca, az Aszódi Vasas ritka bravúrral dicsekedhet. Elmúlt tavasz- szal Pécelen szenvedett utoljára vereséget Most megszakadt sikersorozatuk, de sportszerűen elismerték, hogy Diósd megérdemelten nyert. A győztes együttesből Kazár, Ruszlai és Szántó emelkedett ki. A félmilliomodik Kilián-jeivényes: a ceglédi Türei Sándor A Kilián Testnevelési Mozgalom jelvényescinek száma elérte a félmilliót. Az 500 000. jeivényes: Türei Sándor, a ceglédi Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat dolgozója. A villany- szerelő műhely szocialista brigádjának vezetője. A jelvényt, az erre az alkalomra készített cznlékplakettet kedden délután ünnepélyes keretek között adta át Cegléden Kozmanovics Endre, az MTS osztályvezetője. A világbajnok még csak szurkolhat Régi ismerősök A berceliek 1964-ben kiestek a megyebajnokságból. Most régi ismerőst, az I. osztályú Dunaharaszti MTK-t A Vizdqyl Építő Vállalat Géplavitó Üzeme AZONNALI FELVÉTELRE KERES villanyszerelőket, földmunka és építőipar» qépek javítá sában gyakorlattal rendel kező géplakatosokat, szerelő két. valamint qépkocsiveze tőt. Jelentkezés: Vecsés Dózsa Györqy út. Munkaüqyi Iroda. Bérezés meqeqyezés szerint. Vidékieknek munkás- szállást biztosítunk. OSN a jubileum jegyében A középiskolások házi és körzeti versenyei jól színesítik az országos sportnapok programját. Jelenleg megyénkben a tornászok viadala folyik. Ebben a sportágban, valamint atlétikában a megyei bajnokságig jut el a küzdelemsorozat. Az aszódi gimnazisták — ötszázan — nagyszabású tömeggyakorlattal vesznek részt a helyi sportnapon május utolsó vasárnapján. A gimnázium valamennyi tanulója ott lesz az eseményen, amelyet az iskola 200 éves jubileumi ünnepségeivel kapcsolnak össze. A nagykátai gimnázium atlétikai pályáját öt vagon vörös salakkal terítik le. Elkészült a 22x44 méteres kézilabda játéktér, itt is csak a salakozás van hátra. CEGLÉDIEK ÚJPESTEN A Ceglédi Vasutas labdarúgócsapata ma délután három órakor a Megyeri úton az Újpesti Dózsa ellen vív előkészületi mérkőzést. A FÓTI SE VÉDI A HAJDÚ KUPÁT A Fóti Vasutas tragikus körül- i mények között elhunyt labdarúgójának emlékére évről évre megrendezik a Hajdú Kupa küzdelmeit. Idén az elsőséget a Fóti SE vívta ki, a Dunakeszi Kinizsi, a Fóti Vasutas és a Fóti Gyermek- város előtt. auraaasca mm EGY KIS ÖSSZEKOCCANÁS ÉS MEGVAN A KÁR... A kisebb, néhány száz forintos károk bizonyára ,,beleférnek” az autós költseqvetésébe, de sok- ezer forintos Javítási költséq, TOTOTIPP JEINK X. MTK—Győr 1 x 2. özd—Vasas 2 3. DVTK-Tatabánya x 1 4. Pécs—Bp. Honvéd x 2 5. Dorog—SBTC 1 6. Szombathely—DVSC 1 7. Sz.-fehérvár—Komló x 2 8. MÁV DAC—DVSC X 1 9. Oroszlány—Miskolc 1 10. Saig. KSE—Pénzügyőr x 1 11. K. Vasas—Bp. Előre x 2 12. K. Kinizsi—Budai Sp x 2 13. Pápa—Pécsi VSK 1 +1 14. Sz. MÁV—Borsod 1x2 Pótmérkőzések 15. Debr. MGM—Békéscsaba 1 16. Z. Dózsa—Autóbusz 1 x PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em. Kiadóhivatal: Budapest, Vili.. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig) 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 140—449, 141—462. 141- 258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. A múU héten megírtuk, hogy a világbajnok abonyi Varga János porcműtéten esett át. Az orvosi utasítás értelmében egyelőre csak a sétálás és a lakásán végzett könnyű torna jelentheti számára a könnyű edzést. A jeles sportoló vasárnap a birkózó seregszemle országos döntőjére sétált el. Ott szurkolt a kitűnően szereplő abonyi fiataloknak. A verseny után az utánpótlás reménységeivel beszélgetett. Bal oldalt az aranyérmes Petrezselyem István, Valkó Ferenc, a világbajnok birkózó jobbján pedig Ritnovszky István szakosztályvezető. Mellette a harmadik abonyi győztes: Hernek János. —reitter— Sipos „kimaradás66 miatt kimaradt A világbajnoki felkészülés kezdete előtt értekezleten közölte Baróti Lajos szövetségi kapitány a keret tagjaival, hogy egyik követelménye: március 14-től kezdődően minden számításba vett játékosnak 22.30 órától otthon kell tartózkodnia, pihennie. Hétfőn este volt az első „ellenőrzés”. Sipos Ferenc nem tartotta be az utasítást és ezért a szövetségi kapitány, a Bp. Honvéd 70-szeres válogatottját bizonytalan időre kizárta a keretből. Hasonló okok miatt nem tagja a vb-keretnek Nógrádi Ferenc, a Bp. Honvéd másik válogatott játékosa, akit a klub vezetősége zárt ki pillanatnyilag a csapatból. Ma 13 órakor indul társasgépkocsin a „piros” keret Tatabányára, a „fehér” pedig Dunaújvárosba a 4 órakor kezdődő első edzőmérkőzésre. A szerdai játék alól felmentést kapott a vasárnap megsérült Tichy és Albert. M + O + Z + A + I + K Teke és röplabda A teke férfi NB n. Keleti csoportjában otthon győzött az Építők, idegenben kikapott a ME- DOSZ. Ceglédi Építők—K. Lombik 6:2 (2496:2386), Ütvasút—Ceglédi MEDOSZ 5,5:2,5 (2496:2447). A röplabda Téli Kupa férfi B- csoportjában Érd 4:0-ás vereséget szenvedett a Bp. Postástól. A: Egyesült Izzó Gépgyára eszterqályos, marós szakmunkásokat. valamint betanult eszterqályos és marós munkaerőket keres felvételre Jelentkezés a qyár személyzeti osztályán, szombat kivételével naponta 8—14 orálq. Budapest IV., Sziláqyi u. 26. Rákospalota — Újpest vasútállomás mellett A labdarúgó-világbajnokság rendező bizottsága közzétette a különböző országokból eddig beérkezett jegyigénylést. Eszerint Brazília áll az élen 4671 kérelemmel, utána 1620-as igényléssel az NSZK következik, majd sorrendben Svájc (1568), Mexikó (1261) és Olaszország (1022). »5 nemzet jegykérelme érkezett be eddig a londoni rendező bizottsághoz. ★ A március 29-én Londonban sorra kerülő Chelsea—München 1860 WK visszavágót a magyar Zsolt István vezeti, partjelzői: Vadas György és Emsberger Gyula. A Nemzetközi ökölvívó Szövetség (AIBA) végrehajtó bizottsága Varsóban ülésezett. A tanácskozások befejezése után H. Russel, az AIBA elnöke közölte, hogy a következő — 1967-ben sorra kerülő 17. Európa-bajnokság rendezését Róma és Köln közül az olasz főváros kapja. Russel szerint az 1969. évi EB-t minden valószínűség szerint a lengyelországi Kato- wiczeben épülő, új, 20 000 nézőt befogadó Sportcsarnokban bonyolítják majd le. ★ A május 11—15 között, a franciaországi Limoges-ben sorra kerülő nemzetközi ifjúsági labdarúgó tornán a magyar labdarúgást a Tatabányai Bányász együttese képviseli. ★ A Lengyel Vívó Szövetség hagyományos, immár 12. alkalommal kiírt nemzetközi kardcsapatversenyét az idén 7 csapat részvételével Poznanban bonyolították le. Az első helyet a Szovjetunió szerezte meg, miután valamennyi ellenfelét legyőzte. 2. Magyarország B. 3. Lengyelország. fiPüdsiiS' Eladó ingatlanok a budai járás területén Budakeszi: 3 szoba, hall, konyha, fürdőszoba, spelz, 333 n-öl telekkel. Ára; 200 ezer forint. 2 szoba konyha, speiz, zárt veranda, mellékhelyiség, 400 n-öl telekkel. Ára: 150 ezer forint. Budaörs: 200 n-öl kerített gyümölcsös telek. Ara: 30 ezer forint. 500 n-öl gyümölcsöstelek. Ara: 30 ezer forint. Piliscsaba: 547 n-öl telek. Ára: 3000 forint. 200 n-öl kerített üres lelek. Ára: 12 ezer forint. Üröm: 400 n-öl kerítetien telek. Ara: 20 ezer forint. Érdeklődni lehet: PIK, Budapest, V., Kálmán u. 13. szám. Községgazdálkodási Vállaiat felvételre keres női dolgozókat meghatározott időre, április 1-től. Jelentkezni lehet a vállalat központi irodájában. Szentendre. Városház tér 3. Reggel 8—16 óráig. Ezerhétszáz n-öl gyümölcsös, felesbe kiadó. Komp hídnál. Érdeklődni, Szentendre, Sallai Imre utca 16. Kőműveseket azonnal felveszünk szentendrei építkezésünkre. Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat. Szentendre, Dózsa Gy út 36/b Munkaügy. Villanyszerelőműhelyemet Nyársapáton, Szövetkezet u. 3. sz. alatt megnyitom. Műhelyem felépí' éséig megrendeléseikkel szíveskedjenek felkeresni levélben, vagy személyesen lakásomon. Gyura László, Cegléd, Csokonai u. 3. szám. Több éves gyakorlattal rendelkező gépkocsivezetőt, aki teher- és személygépkocsivezetői vizsgával rendelkezik. valamint autószerelő szakmunkást felvesz a Szentendrei Betonárugyár. Munkásszállás van. Tanácsi igazolás szükséges. Jelentkezni személyesen a gyáregység gépészeti ősz' á- lyán. Szentendre. Dózsa György út 34. sz. alatt lehet. Beköltözhető háromszobás ház eladó, sok mellékhelyiséggel, Nagykőrös, Szultán u. 24. Azonnali belépéssel csúcsesztergályos, szerkezetlakatos. hegesztő villanyszerelő szakmunkásokat. valamint vidéki munkára gép- és szerkezetlakatosokat. Ív- és lánghegesztőt és szegecselő szakmunkásokat Jelentkezni lehet Országos Bányagépgyártó Vállalat, rv kér Barosß u 91—95. Arnhem hollandiai kisvárosban és környékén az elmúlt évben tizenöt svéd labdarúgó-csapat készült fel a bajnokságra. Az Idén már 30 svéd klub, mintegy 600 játékossal tartja Arnhemben a tavaszi edzéseket. Az első két svéd csapat már megérkezett Hollandiába. ★ Az 1966—67-es bajnoki évre — svájci lapok közlése szerint — Kubala László lesz az FC Zürich edzője. ^SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS. U|oncok ^ Pest megye nevelő me- S gye. Speciális helyzete, a i főváros közelsége arra pre- X desztinálja, hogy utánpót- X lást biztosítson az élsport $ számára. A tőlünk elkerült X játékosok, versenyzők sze- X replését mindig kíváncsian X figyeljük. 5 Vajon hogyan rajtoltak 6 régi labdarúgóink új egye- S sületükben? A Vácról X Komlóra igazolt Bánfalvi ^ jól megállta helyét a Sze- X gedi EAC elleni találkozón, X a két volt NB I-es össze- X csapásán. Egykori klubtárssá Nell, a Vasas után most ^ a Győri ETO színeit kép-, «viseli. A diósgyőri kapura § ö volt a legveszélyesebb, a § csatársorból egyedül Nell X tűnt ki. X Az NB 1-be felkerült Du- X naújváros „új fiúja”, az X Abonyból indult Czigler ^ jó elfutásaival hívta fel i magára a figyelmet az « MTK elleni nyitányon. X Egyszóval: mindhármuk- X nak jól sikerült a pre- $ mier. í