Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-27 / 49. szám
s 1966. FEBRUAR 27„ VASÄRNAP ""^cÄiHhp Látogatás Szabó Pálnál „Nagyákaratú legény" — vetette papírra Czine Mihály. „Janicsár Szabó Pál”, mondja Illyés Gyula egyik versében. E két jellemzés között rokonság van: mindkettő ma is meghatározója írói magatartásának. Nagy akaratának köszönhette, hogy író lett belőle. ,.A tegnap falujának” leghűségesebb krónikása. A tegnap mellé még azt is hozzátehetjük: a szocializmus útjára lépett falunak is. (Felszabadult föld, Tavaszi szél, Nyári zápor, Uj föld.) PÁLYAKEZDÉSE szinte egyedülálló: a legelső regényével, az „Emberek”-kel egyszerre ismert író lett. Nyomban több nyelvre lefordították. „Uj nagy írót küldött a falu” címmel írt róla cikket Móricz Zsigmond. Isssssssssssssssssssss/ssvsssssssssssssssssrsssssssssssssssssssssssssssrssssssssssssrssssssssssArssssssssssssssssssssssssssssssssssss.', S zeptember van, kora délután. Szél fú és eső esik. Az ég megtelt a zápor hosszú pálcáival, számlálatlanul suhognak végig a Börzsöny erdőségein. Az utas hanyatt fekszik az ágyon. Könyv a kezében, de már nem olvas. Aludni se tud, az elmúlt éjjel kipihente magát. Végigjáratja szemét a falakon, a bútorokon, az ismeretlen szobán. A szokásos szállodai berendezés, nincs rajta semmi figyelemreméltó. Sekélyes fantáziájú ember az utas, nem tud elszakadni a környező valóságtól. Kínlódva emeli tekintetét a magasba, mintha onnan felülről várna segítséget ebben az unalmas, ónszínű délutánban. A mennyezet ótvaras, hámlott vakolatú. Nagy sötétszürke foltjai régen elzengett viharok emlékét őrzik. Mint izzadó arcon a hegek, úgy élednek fel és válnak egyre sötétebbé a régi foltok a mostani esőtől. Holdbéli tájék is lehetne a mennyezet ég- benyuló, kopár sziklákkal és vég nélkül sorakozó kráterekkel. De nini, nemcsak sziklák és kráterek vannak itt, hanem emberi alakok is! M ég hozzá ilyen élethűen ábrázolta őket a hajszálfinom repedésekkel dolgozó Mester, hogy a képzelet híján szűkölködő utas minden fáradság nélkül azonnal felismeri valahányukat. Az ott — egy kosfejű férfi képmása, oldalnézetből. Homloka cskpott, orra horgas, ajka fittyedt. Tészta színű szemhéja alól szúrós tekintet süt a szemlélőre. Olyan, mint egy erdélyi fejedelem, vagy mint egy nemzeti vállalat portása. Szerencsére derűsebb kép következik. Egy róka. Saját farkába harap. Jól látszanak vicsorgó, éles fogai. Bozontos farkát a kályhacsőből kicsapódó lángok festhették egykor vörhenyesre. Annyira ^eleven a kép, hogy az utas a róka ázott bundájának szagát is beleheli a szeptemberi eső páráival. Más. Fehérnemű-havasok csúcsai mögül brigadérostermetű asszonyság kandikál elő. Az utas ráismer: hiszen ez Hordubáné a Csermely utcából! Széles e világon nincs még egy ilyen daliás fehérszemély. limonádéból, De baj van: ülve igazán Restelkedve A sor türelmetlenül topog. A figyelmen az óra és a leendő partnerek osztoznak. Az előcsarnok és a ruhatár befogadóképessége csütörtököt mond. Fél órával a kezdés előtt már telt ház. A kicsi beeresztő ember tányérsapkája alól tábornoki tekintetet ereget a tömegre. Két percig még p az úr. Csörren a sárga zsinórvégen a rézkapocs: gongütésféle ez, teakezdéshez. A sor meglódul. Előbb a táncparkett melletti asztalok telnek meg, később egy üres szék is öröm. A kugliszemű fiatalember kicélozza a lány asztaltársaság zöld ruhását. Tapogatózó odabiccentés és tétova mosoly. Kedvező válaszféle, pár pillanatnyi szemezéssel. Egy korty a méregerős és máris „szabad-igen”, hosszú a zöld ruhás, úgy alacsonyabbnak látszott, tekinget a fiatalember feje fölött. A kugliszemű nem zavart. Rutinos teázó, és tudja, hogy a kezdés mindig zsákbamacska játék. A szöveg hűvös: — Tanulsz vagy dolgozol? — Egyes szám harmadik személy. És kicsit lazább táncot — zizeg a zöld ruha. — Rövid a karom és nem készülök nyelvésznek. Nem rossz. — Akkor minek? — Sportoló vagyok. Nézzen az asztalomra. Csak limonádé. A zöld ruha nem hallja, hogy a kugliszemű csikkzsebében röhögő görcsöt kap egy összegyűrt tizes. Csak a társalgás akad el. Alig várják a tánc végét. Az unalom kölcsönös. No, most „csüccs”. A fiú helyre bokázik, és azzal vigasztalódik, hogy alkalmi asztaltársának megjegyzést tesz egy lombos hajú fiúra: — A srácnak is etkelne már démcsere. egy föLánykategóriák: szabad lányok, fiúval jött lányok, mamával együtt ülő lányok. Az utóbbiakra gyenge a kereslet, Tisztes távolságból oda-oda méregetnek a fiúk, de nem közelítenek. Farkasok torpanliatnak így meg a tűz előtt. Telnek a drága percek, a mamás lányok egyre csendesebbek, s így egyszerűsítik a „teát": belépőjegy, ruhatár, kihűlt kávé, félórás öltözködés odahaza, s hosszú csüccs. Az egyik mama letesz egy húszast az asztalra, feláll, sietős puszi a kis drága homlokára: „Tea után gyorsan gyere, még nincs kész a holnapi leckéd”. Három fiú indul egyszerre. A szerencsés így szól: — Óhajt táncolni, nagylány? De mennyire, ilyen szamár kérdést?! Félidő, de még egyik se táncolt. Se a keszeg, kissé félszeg fiú a tüske hajával, se a fekete frufrus a szemüvegével. A teremnek ez a része táncparkett, csak ők ketten ülnek. A fiú hirtelen feláll, megkeresi a pincért, konyakot kér. És tizennyolc forintos bátorsággal megáll a lány előtt. — Kiböjtöltem magát. Pír, jóleső elfogódottság, léptek, jobbra egy, balra kettő, s természetesen emelve. — Utálom a buta lányok kölnis szótlanságát — mondja szenvedéllyel a keszeg —, a szemüveges lányok értelmesek. Villan az üveg, s picit mintha melegebb lenne a két kar. — Ne hízelegjen nekem — így a lány —, meghalok úgy is. — Csak nem beteg? — ijedezik a fiú, mintha aggodalma mérhetetlen lenne. — Nem. Csak öngyilkos leszek. Nem nekem való ez a világ, csak a szépeknek és a butáknak. Nem akarom, hogy az életem is szemüveges legyen. Jaj de szép... A keszeg meghatódik. A tánc végén gyengéden karolva viszi asztalhoz, majd leül, s aggódva nézi a lányt, aki somlói galuskát rendel, s jóízűen mind megeszi. Külön kaszt a szerelmeseké. Őket egymáson kívül senki és semmi nem érdekli. Nézik egymást, és nem szólnak, egymáshoz simulva táncolnak és hallgatnak. Isznak sört, limonádét, feketét vagy konyakot, de nem érzik az ízét; talán azt sem tudják, hol vannak. De közöttük is akad renitens. Halványkék kivágott ruhát visel, rövid frizurát, és egyébként nagyon csinos. Fiúja meghajtott fejjel, csukott szemmel inog a válla felett a gyónás után imádkozó alázattal. Kétséget kizáróan feltétlen győztes a halványkék dekoltázs. Imponál neki a siker, büszke rá, és jár a szeme. Jár, s elraktároz még néhány sóvár tekintetet. Parányi hűtlenség ez, immár a startnál... Dehát a zenekar is azt játssza: „Ki figyel oda”. A végső csüccs pontot tesz a háromórás teára. A zömmel nem történt semmi: táncolt. Hogy a dülledt szemű már előbb elment és a szemüveges lány meg a keszeg fiú együtt sétált haza...? Hankóczi Sándor Kotroczó István felvételei Rákos Sándor: Árnyképek Egy ideig elmereng a brigadérostermetű !j Horduhánén, azután újabb ismerőst keresi az utas. Máris van egy. R bácsi, ahogy orra hegyére tolt szem-!; üvege fölött lopva rápillant a pol- jg * cain böngésző kisdiákra. Mintha egy orosz regényből lépett volna j! elő. 5 Pedig itt élt egykor ez a drága R. bácsi, a 5 tiszántúli kisvárosok oly egyforma Kossuth $ utcáinak egyikén, egy síró-rívó üvegajtó mö- $ gött, már-már familáris meghittségben a vi- 5 lágirodalom klasszikusaival. R. bácsi! Akár Könyves Kálmán udvarig szállítója is lehetett volna. Mintha nem is há-5 rom évtized, hanem háromszor három év-! század növelné füstköd-árnyék óriássá. R. bácsi óriásalakja mögül előbukkan a ; hajdani kisváros templomának tornya, kör-g befutó erkélyével, ahonnan negyedóránként $ az őr kürtszavát lehetett hallani. A torony és a városháza közé drótkötelet ^ feszítettek, s a híres kötéltáncos, rúdjával! egyensúlyozva, átbillegett a mélység fölött. ! Szüreti felvonulás volt éppen a városkában,; mélázó ökrök húzták a szekeret, maskará-! ba öltözött legények kurjongattak, — ami- ! kor a menet kiért a piactérre és a levegőben! ugráló embert megpillantotta, egyszerre meg-! álltak az ökrök, megállt a szekér, abbama-! radt a kurjongatás, ijesztő csönd lett, még a; toronyőr is elfelejtette megfújni trombitáját. ; A csöndben végtelenül halkan, csak! gyerekfüllel hallhatóan, pendült: egyet a kötél, ahogy a madár-ember,; két ugrás közt, ránehezedett... Az utas szeme mintha belefáradt volna a! mennyezet ábráinak betűzgetésébe. Gyanúsan! fénylik, sűrűn pislogat. Az is lehet, hogy porszem hullott bele on-! nan felülről. De majd csak kipillogja szerencsésen. Hagyjuk pihenni szegényt lépnek elő a könyvek lapjai- 5 ból. Ilyen Piros Góz Jóska és 5 Juhos Marika, vagy Katona; Sándor és Forrás Éva szerel-; me... Gyalog lesétálok a Diána 5 úton. ITT LAKIK Szabó Pál. ; Pali bácsi ősz hajszálai ma-! gasra ágaskodva kapaszkod-! nak össze. A szeme alatt s a! halántékán mélyülő vonalak! jelzik az elrohanó évtizedeket.! (Hetvenharmadik évében jár.) i — Nagy vajúdás, roppant; erőfeszítés kellett abban az; időben a magamfajta ember- j nek, hogy elindulhasson az j írói pályán — emlékezik visz-j sza. — Első írásom 1928-ban ! jelent meg, „írógép Biharug- rán” címmel. Ezzel az írással; öntöttem ki magamból a felgyülemlett keserűséget Egy évre rá kiadták az első regényemet. Negyven tehenet ve- ; hettem volna a honorárium- $ ból. De nem vettem. Ezen a J pénzen inkább hozzákezdtem $ egy parasztpárt szervezéséhez. I Ettől kezdve örökös vihar lett 5 az életem. Nemcsak írói ran- ! gomért — ez volt a legkeve- ! sebb — a harc aktív részese ! akartam lenni — mondja a, S pályakezdésről. ; — Mi volt a titka ! |az első regény ! sikerének? I — Nem írtam abban semmi ; szenzációt az emberré formá- J lódást ábrázoltam, a legége- 5 több társadalmi kérdésekre ! igyekeztem választ adni. ! Aztán tovább folytatja az ! indulás éveit. Emlékeinek for- 5 rása bővizű, csak úgy buzog- ! nak elő a megpróbáltatások 5 évei: folyóiratot szerkeszt $ hozzáfog a baloldali népi írók $ tömörítéséhez, közben sorra 5 megjelenteti jelentősebb mű- $ veit A felszabadulás után is ! ott találjuk a politikai és iro- 5 dalmi életben ... ? — Jelenleg min dolgozik? ^ — Éppen most fejeztem be $ önéletrajzi regényein ötödik $ kötetét $ Gyakran hazalátogat Bihar- S ugrára. A napokban is otthon ^ volt ^ — Két megyébe is ellátogat^ tam, Biharba és Békésbe. Az ^ árvizet néztem meg. És egy kicsit pihentem. Imit tartogat még $ S az olvasók számára? i — Egy írótól holtáig meg- $ lepetést várnak. Ebben a kor- $ ban már nem lehet tudni, ig hogy terveimből mennyit si- ^ kerül megvalósítanom. I Reméljük, sokat § Tamás Menyhért Egy fiatal legény jelentkezett az irodalomban, hogy a kilencszázharminc előtti paraszti világ irtózatos és kegyetlen csendjét megtörje és megfogalmazza a szegény emberek ki nem mondott, magába fojtott érzéseit: „mi még nem züllöttünk belé a szánalomba”. Ezután az útkeresés, az író- váérés évei következtek. „Tiszta és lázas” igyekezettel keresi egyéni hangját amit nemsokára meg is talál. Regényeiben ízig-vérig paraszti hősöket ábrázol. Olyan hősöket akik cselekedeteikkel, eszméikkel a régi paraszti világ üzenetét fogalmazzák meg: hitet felemelő akarással küzdeni a szebb, emberségesebb holnapért ahol a lelkekben el- meszesedik a múlt sok szenvedése, megaláztatása. Ezek a hősök magánéletükben is szebbre törekszenek: lélekmelengető, hamvas szerelemmel
