Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-26 / 48. szám

KiíKfiR'nl# kereskedelem — aránytalan felvásárlás Éveken keresztül a föid- muvesszoveiKezeteK nagy ero- ■ lesziteseKet tettek az eilaló- keresKeaeiem fejlesztésére. Különösen a faiu ellátása te­rén oldottak meg nagy fel­adatokat. Az évek során kulturált kiskereskedelmet alakítottak ki a falvakban és új kereskedelmi formákat honosítottak meg. — A múlt évben földmú- vesszöveikezetek igazgatósá­gai több ízben is foglalkoz­tak a termeltetés és felvá­sárlás helyzetével és megál­lapították a felvásárlási mun­ka megerősítésének szüksé­gességét — mondja Czinege Imre, a földművesszövetke­zetek járási központjának el­nökhelyettese. — Az ősz folyamán a földművesszövet­kezetek járási központja 'ak­tívaértekezleten tárgyalta meg a felvásárlás és termeltetés problémáit. Határozatot ho­zott a háztáji és házi ker­tek termeltetésének irányí­tására és a termeltetéshez szükséges eszközök, szaporító anyagok, vetőmagvak, mű­trágyaellátás javítására. A termelés első pillanatától a betakarításig minden eszköz­zel segítjük a háztájiak és kiskertek termelését. Szaküz­letünkben minden fajta mű­trágyát és növényvédelmi szert megtalálnak a gazdák. Növényvédő brigádjaink a gyümölcstermelésben nyújía- nak nagy segítséget. — Szerződéskötéssel tesz- szük biztonságossá az érté­kesítést. A baromfitenyésztők számára napos állatokat szál­lítunk, előleget biztosítunk és értékes takarmányjutta­tással segítjük a termelést. Hogyan teljesítették felvá­sárlási tervüket az elmúlt év­ben? — Zöldség- és gyümölcs­felvásárlási terveinaet 114,4 százalékra teljesítettük. Kü­lönösen dicséretre méltó ereaményt ért el az Albert­ijai Földművesszoveikezet. Zöidség- és gyümölcsfelvá­sárlási tervét 541 százalék­ban teljesítette, de száz szá­zalékon felüli eredményt ért el a ceglédi és jászlcarajenői földművesszövetkezet ' is. Ha viszont a globális tervtelje­sítést vizsgáljuk, érdekes ta­pasztalatokat szerezhetünk. A tervezés és a felvásárlás kö­zött feltűnő eltérések mu­tatkoznak. Burgonyából 678,7 százalékos eredményt értünk el, vöröshagymából azonban csupán 1,9 százalékát vásárol­tuk fel a tervezett mennyi­ségnek. Hasonlóképpen nagy az aránytalanság a 27,5 szá­zalékos petrezselyem- és 184 százalékos sárgarépa-átvétel között. A gyümölcsátvételnél valamivel kedvezőbb a terv- szerűség, bár itt is tapasz­talhatunk feltűnő különbsé­geket: szilvából 705 száza­lékos, szőlőből mindössze 14,5 százalék az átvétel. En­nek az aránytalanságnak is következménye, hogy egyes árufajtákból — központi készletek hiányában — magas szabadpiaci árak alakultak ki. — Nem mindig a rossz ter­vezés oka ennek, hanem in­kább az, hogy gyenge a szerződéses termeltetés irá­nyítása. A Ceglédi Fmsz pél­dául 50 mázsa zöldborsót tervezett, de csak 2,3 má­zsát vásárolt fel. (—ssi) Jó mutatást! A Kossuth Művelődési Ház­ban kerül megrendezésre ma este 8 órai kezdettel a ceglédi Kossuth Gimnázium hagyo­mányos szalagavató bálja. Be­lépés csak meghívóval. Vasár­nap délelőtt 8 órától, este 20- óráig — a Járási Üttörő Szö­vetség rendezésében — ha­gyományos úttörőkarnevál lesz. A Vasutas Művelődési Ott­honban ma este 7 órától éjjel egy óráig gitárral kiegészített öttagú Dixiland együttes ját­szik. , Moziműsor Szabadság: ma és holnap: Fény a redőny mögött (ma­gyar). Kossuth: vasárnap: Mi, hol­landok (holland). Dózsa: ma és holnap: Feltá­madás (szovjet). Abony Ma és holnap: Nehéz sze­relem (olasz). Tápiószele Ma és holnap: Az óceán vándora (szovjet). Jászkarajenő Ma és holnap: Égbolt a si­vatag felett. Albertirsa Ma és holnap: Robbanás (román). Tápiószőllős Ma és holnap: Vörös és fe­kete II. (franciak------ — — Ceglédbercel Ma és holnap: Tilos a szere­lem (magyar). Törtei Ma és holnap: Háry János (magyar). Vasárnapi sportműsor Labdarúgás: délelőtt fél 11 órakor a Ceglédi SE II.—Ceg­lédi Kossuth Építők SK mér­kőzését bonyolítják le a gerjei pályán. Délután fél 3 órai kez­dettel a Ceglédi Vasutas pá­lyán a Ceglédi Vasutas SE látja vendégül az NB I/B. Bu­dapesti Egyetértés vegyes csa­patát. Birkózás: délelőtt fél 11 óra­kor egész napos kötöttfogású birkózóverseny lesz a Vasutas Művelődési Otthonban. Ezen a versenyen a magyar váloga­tott keret kötöttfogású tagjai­nak indulása kötelező. PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA CEGLÉD VAROS X. ÉVFOLYAM, 48. SZÁM 1966. FEBRUAR 26., SZOMBAT AZ ORSZÁGBAN ELŐSZÖR CSEREGÉPES JAVÍTÁS Termelési értekezlet a Talajjavító Vállalat ceglédi gépüzemében Csütörtökön délután terme­lési értekezletet tartottak a Talajjavító Vállalat ceglédi gépüzemének dolgozói. Száraz Mihály üzemvezető az elmúlt év termelési eredményeiről adott ismertetést, majd a szocialista brigádmozgalom tavalyi munkája során kiala­kult helyezéseket közölték. Száraz Mihály üzemvezető elmondotta, hogy az elmúlt évben a tervfeladat teljesítése az üzemi kollektívának, a párt-, KISZ-, szakszervezeti szervek segítségnyújtásának köszönhető. / A beszámoló a múlt évi tel­jesítmények értékelésekor egyben az ötéves tervidőszak­ban megvalósított feladatokra is kitért. Megállapította, hogy a munkások átlagkeresete a béralap túllépése nélkül emelkedett. A dolgozók jó minőségű mun­kát végeztek. Az elmúlt tíz évben az üzem munkájában nem volt célsze- rűtlenség, egyetlen gép sem hagyta el udvarukat a kitűzött határidőn túl. Természetesen a dicséret nem jelenti azt, hogy nem-lehetne még na­gyobb gondot fordítani az egyes részlegeknél a felújított fődarabokra, alkatrészekre. Gyorsítani kell a műhelyek­ben az átfutási időt. Ezt segíti a novemberben megkezdett, újonnan épülő műhely, amelyben önálló sze­relőszalagot helyeznek el. Az országban elsőként oldották meg a cseregépes rendszert, a javításra be­szállított gép helyett cse­rében felújított gépet kül­denek, s ezzel sok üzemi órát, időkiesést takaríta­nak meg. Ebben az évben tovább fo­kozzák az eredményeket. Az új gazdasági mechanizmus szellemében komplex felada­tokat adnak a dolgozóknak, fokozott önállóságot kapnak a művezetők. Ehhez azonban minden dolgozótól még na­gyobb munkafegyelmet vár­nak, mert a kollektív fegye­lemnek, jobb munkavégzésnek ez az alapja. Száraz Mihály beszélt az üzem fejlődéséről is. Elmon­dotta, hogy az 5 éves terv időszakában korszerű szociális létesít­ményekkel gyarapodtak: modern öltöző, fürdő épült a dolgozóknak. Különösen az elmúlt évben kaptak jelentős fejlesztési le­hetőséget, amelyet kiegészített az a tekintélyes mennyiségű társadalmi munka, amelyet végeztek. A szocialista brigád címért versengő öt brigád elnyerte a címet. A versenyben első he­lyen a szétszerelő-, második­ként a gépszerelő- és harma­dik helyen a dömperesek bri­gádja ért el helyezést Ver­seny folyt a szocialista üzem cím elnyeréséért is. Ennek jo­gossága most áll elbírálás alatt a vállalat központjában. Re­mélik, hogy április 4-én meg­ünnepelhetik a szocialista üzem címet is. A beszámolókat számos hoz­zászólás követte» Az. idén ala­kult, tizenhat dolgozóból álló Kossuth szocialista brigád ve­zetője, Károly Pál, versenyki­hívással fordult a Petőfi bri­gádhoz. A kihívottak elfogad­ták a versenyfeltételeket, s fekozottabb munkával, ver­sengve igyekeznek megvalósí­tani az idei tervfeladatokat. (tamasi) Cegléden is megalakult a „vasas“ nyugdíjasok helyi csoportja A Vas- és Fémipari Dolgo­zók Szakszervezete Pest me­gyei nyugdíjas bizottsága meg­alakította Cegléden a „vasas” nyugdíjasok helyi csoportját. A jövőben a nyugdíjba vonult vasasok is helyben fizethetik a tagdíjakat, ugyancsak itt in­tézik a kedvezményes vasúti igazolványok igénylését, vala­mint a rászoruló öregek segé­lyezését és egyéb érdekvédel­mi ügyeiket. A csoport szer­vezési ügyeit Gregor Antal nyugdíjas intézi. (Cegléd, Fo­goly utca 3. szám.) Elmarad az író ■■ olvasó-találkozó A járási könyvtár és a vá­rosi Kossuth Művelődési Ház rendezésében vasárnap dél­után 5 órára hirdetett író—ol­vasó találkozó Baranyi Ferenc költő akadályoztatása miatti elmarad. ÚTTÖRŐHÍRADÓ „Tavasz tündér" — „nagydob" er ff •/ // — „űrhajós Az elmúlt vasárnap volt a városi úttörők és kisdobo­sok városi karneválja. Ko­rábban már beszámoltunk er­ről a kedves eseményről, s megírtuk, milyen sok szép, ízléses jelmezt mutattak be a pajtások. Most közöljük azokat a jel­mezeket, amelyeknek a zsűri a három legjobb helyezést ítélte. A kisdobosok közül el­ső lett a „tavasz-tündér”, a Mészáros Lőrinc iskolából, második a „nagydob” a Tán­csics Mihály iskolából, har­madik helyen a Földváry Ká­roly- iskola „űrhajósa” szere­pelt. Az úttörők közül a zsűri az első helyezést a Földváry Ká­roly iskola jelmezcsoportjá­nak ítélte, akik a Békét Vi­etnamnak! jelmonda tű témát személyesítették meg. Másodikok a Hámán Kató iskola úttörői lettek ötletes pingvincsalád jelmezeikkel, s az indiai vásárosokkal ők szerezték meg a harmadik he­lyet is. Kisdobosok és úttörők ju­talma, hogy nyáron az első helyezettek tíznapos, a máso­dik helyezettek ötnapos tá­borozásra mennek a balatoni táborba. A harmadik helye­zettek társasjátékokat kap­tak, s a sikerültebb jelmezek tulajdonosait sok csokoládé­val jutalmazták. sHoldáp a járás kisdobosai és úttörői szórakoznak a ceglédi Kossuth Művelődési Házban, s valószínű, ők is sok szép jelmezt mutatnak be a karneválon. (—t—) Labdarúgó tagtoborzás A Ceglédi Építők újjászer­vezett labdarúgó szakosztályá­nak elnöksége kéri az 1949— 50, valamint 1951-ben szüle­tett, labdarúgáshoz kedvet ér­ző fiatalokat, hogy vasárnap, február 27-én, délután 3 óra­kor jelentkezzenek a gerjei sporttelepen tartandó toborzá­son. Az NB II. küszöbén A CVSE labdarúgói már he­tek óta készülődnek az NB li­es tavaszi fordulóra, melynek hajtja Nagykőrösön lesz már­cius 5-én a Kecskeméti Dózsa ellen. A felázott talajú pályán fo­lyó edzőmérkőzések célja az erőnlét és technikai tudás fej­lesztése, melyre bizony nagy szükségük lesz az NB Il-es küzdelmekben. II. Amikor a jászkarajenői mű­velődési házban jártam, ép­pen a kézimunkaszakkör fog­lalkozása folyt. Az itt szer­vezett tanfolyamok, amelye­ket a Ceglédi Háziipari Szö­vetkezet támogatásával ren­deznek, hasznos segítséget nyújtanak a háztartásban dol­gozó nők számára. A szakkör keretében rende­zett kesztyűkötö tanfolyamon 23 tag szerezte meg a mun­kavállaláshoz szükséges is­mereteket. Azóta már a há­ziipari szövetkezet bedolgo­zóiként jutottak kereseti le­hetőséghez. Most újabb ötlettel pró­bálkoznak, rafiával vonnak be lámpaernyővázakat. Az egyik helybeli termelőszövet­kezet műhelyében készítet­ték el az első vázakat, amelyeken a munkafolyama­tot begyakorolhatják. A szakkör és a nők klub­ja azpnos. Ha a soronlevő tanfolyammal végeztek, a ta­vasszal szépségápolási elő­adássorozat kezdődik. Már sokan számítanak arra a szabás-varrás tanfolyamra, amelyre csak az ősszel ke­rülhet sor. Nemrég alakult a fotoszak- kör. Most az alapismeretek elsajátítása első feladatuk a Népművelés Jászkarajenőn, 1966 fényképészettel ismerkedők­nek. Azt tervezik, hogy ha­zánk felszabadulásának év­fordulójára rendeznek kiállí­tást, amelyben helyet kap az országos eredmények do­kumentálása mellett a köz­ség fejlődésének bemutatása is. Két részre bomlik a népi tánccsoport. Az általános is­kola felsőtagozatos növen­dékei mellett a KISZ-es fia­talok is tagjai a csoport­nak. Bár a fiatalok kedve­lik az itteni munkát, a cso­port működése mégsem mond­ható teljesen folyamatosnak. Többször felléptek már irodalmi színpaddal közös műsorban is, szerepeltek tár­sadalmi ünnepeken, s jelen­leg három újabb táncot ta­nulnak be, amelyeket ápri­lis 4-én és május elsején mutatnak be. Az irodalmi színpad fel­keresi a tanyavilágot is. A tanyai iskolákban bemutat­ták Váczi Mihály költő ver­seiből összeállított műsoru­kat. A mai magyar iroda­lomról az értelmiségi klub tagjainak is tartottak elő­adást. A községben új kezdemé­nyezés a dolgozók iskolájára beiratkozott felnőtt hallga­tók támogatása. Március hó­napban négy alkalommal mu­tatnak be az iskolai hallga­tók tanmenetéhez kapcsolódó műsort, amely Juhász Gyula, József Attila, Petőfi Sándor és Arany János költészeté­vel közelebbről ismerteti meg a felnőtteket. Az iskolai órákhoz kapcsolódó bemuta­tókra meghívják a nappali tagozatos gyerekek közűi a legjobb tanulókat is. Az értelmiségi klub mun­kája eredményes. Szép szám­mal vannak látogatói az ösz- szejöveteleknek. Azon az elő­adáson, amelyet Márky Pé­ter tartott a mai nyugati irodalomról, negyvenhármán vettek részt. Gyakran kerül sor a Véleménycserékre, vi­tákra. — Helyet kapnak a művelődési házban az öre­gek is, az ö otthonuk az idősek klubja. Az ifjúsági klub változa­tos programot biztosít. Az új községi KISZ-vezetőséggel jó együttműködésre számít az igazgató. Az ifjúsági akadé­mia ismeretterjesztő előadá­sainak összeállításánál a Liptai, Csontos, Kökény és Cseh talán egy izgalmasan nagy mérkőzés hadállását kreálja Elekes József edző örül a fiúk lelkesedésének. A katonai szolgálatot teljesítő Józsa Benő képünkön „mundérban” szurkol a csapatnak, melynek egyébként aktív tagja jelen­leg is Kép, szöveg: Jakab Zoltán $ KISZ-oktatás témaköréből^ nyolc előadást tervezett a ^ megtartandó tizennégyből. ^ A legutóbbi előadást Ba- ^ rútság, szerelem, házasság § címmel tartották. Negyven- § egyen hallgatták meg az ^ előadót. Az összejövetelek ^ általában a házi zenekar szó- ^ rakoztató zenéjével, tánccal, ^ társasjátékokkal fejeződnek i be. \ Mivel a községi könyvtár-\ nak nincs külön olvasótér me, napilapjai, folyóiratai § jelentős részét átadja a ktu- § bök használatára. Ezeket szí- § vesen forgatják a fiatalok is. ^ Az ismeretterjesztés szerve- ^ zésekor kissé bőkezűen szab- ^ ták meg a tennivalókat. Er- ^ re az évadra több mint ^ százhúsz előadást terveztek. $ Ezek között szerepel az anyák § iskolája, szülők iskolája, nők $ akadémiája, termelőszövetke- § zeti akadémia. Nyolc előadás- § ból álló sorozat jutott a $ négy tanyai iskolának, gon- ^ doskodtak a cigány lakosság ^ körében is az ismeretterjesz- ^ tésről. $ Januárban 21 előadást tar- ^ tottak. Eddig még előadás nem $ maradt el, ha időpontját vál- $ toztatni is kellett, később $ megtartották. (Folytatjuk) Tamasi Tamás $

Next

/
Oldalképek
Tartalom