Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-24 / 46. szám

A FECSKÉK ELŐTT F MEGJÖTT AZ ELSŐ DINNYÉS X. ÉVFOLYAM, 46. SZÁM 1966. FEBRUAR 24., CSÜTÖRTÖK FUSIKLÁDIUM-VESZÉLY Hogyan kell védekezni? Előadás a nagyüzemi gyümölcstermesztésről Az Agrártudományi Egye­sületben Nyújtó Ferenc, a Duna—Tisza közi Mezőgazda­sági Kísérleti Intézet ceglédi telepének osztályvezetője a nagyüzemi gyümölcstermesz­tésről tartott előadást. Elmon­dotta, hogy általában 20—25 évenként a magas talajvizek nagy károkat okoznak a gyü­mölcsültetvényekben. A kaj­szi, meggy, a tiszai tavaszi zöldárt két hétig koronáig vízben állva, károsodás nélkül kibírta. Nagyobb károkat okoz az álló, pangó víz, melyben a bacilus amilovorus vajsavas erjedést okoz, s a kérget bom­lasztja. Állóvízben legjobban a mandula, kajszi és cse- ysznye károsul. Legjobban bírja a vízkárt a körte és birs. A vízkárok pót­lására olyan gyümölcsfákat kell telepíteni, melyeknek nö­vényvédelme hasonló a meg­maradt gyümölcsfákhoz. Célszerű a kipusztult fol­tokra a szamóca telepítése is. A vizes esztendők mutatják, mennyire fontos a telepítés előtti talajegyengetés, melyet az utóbbi években általában mindenütt elhanyagoltak. Ezután a metszésről és ko­ronairtásról beszélt az elő­adó. Felhívta a figyelmet, hogy termőíves orsófáknál vagy az alany vagy a ráoltott nemes legyen gyenge növeke­désű. Például a Starking alma vadalanyon nem alkalmas ter­mőívesnek, mert sok lesz a vízhajtás. A régi Szakátsy-féle foksoros gúla később ad ter­mést, mint a termőíves orsó. Viszont a termőíves orsó is okoz problémát a termelés­ben. Sok egyéves fát koroná- sítottak, és nem szabvány mi­nőségben, szinte suhángot te­lepítettek. Az alsó ágak kine­velése 40 centiméter magas­ságban történt, ami a szedés­nél és talajművelésnél okoz gondot pár év múlva. Helye­sebb 70—80 centiméter ma­gasságban kinevelni az alsó karokat. Jó megoldást alkal­mazott a kiskunhalasi Hunya­di Termelőszövetkezet kerté­sze, aid a Kieffer körtefákat sövényesítette, ágashoz kötöt­te jobbra és balra legyezö- szerűen az ágakat. A jugoszlávok az olasz parmetta művelésmódot veszik át, a mi íermőíves orsó művelésmódunkat nem alkalmazzák. Nyújtó Ferenc javasolja sö- vényesíteni a termőíves orsó­kat, hogy a törzstől kifelé a sorköz felé 1 méternél kin- tebb ne jöjjön a kar. Az ola­szok az alma, körte és ősziba­racknál alkalmazzák a par­metta koronaformát. A termő­íves orsó és a sövény nem al­kalmas rázógépes szedésre. Rázógéppel történő szedésre merev koronát kell nevelni. Nálunk nincs elég kemény­húsú, magvaváló, konzerv őszibarack, melyet rázógép­pel is le lehet szedni. A talajerő utánpótlására ka- tasztrális holdanként legalább 8 mázsa műtrágyát és 70 má­zsa tőzegkbmposztot szüksé­ges évenként biztosítani. A tőzegkomposzt bemunkálása 7 méterenként váltakozva, 60 centiméteres szélességben 10— 15 centiméteres vastagságban történjen, mert ez előnyösebb, mintha egyenletesen szétszór­nánk. A gyökér ezekbe a ba­rázdákba húzódik, és így szinte fészektrágyázzuk a gyümölcsfákat. Zöldtrágyaként a somkó- rót 2, sőt 3 évig is alkal­mazhatjuk folyamatosan, 50—60 centiméter maga­san levágjuk. A rozsot a kikalászolás előtt célszerű a talajba munkálni, tehát május első harmadáig. A hozzászólók megemlítették, hogy a házi kertekbe és a háztáji szórványgyümölcsö­sökbe nem lehet kapni cse­resznye, meggy, őszibarackfa csemetéket. Nem történik gondoskodás a permetezőgé­pek alkatrészpótlásáról, sőt jelenleg gyártásáról sem. A tiszakécskei Kis Bálint-féle permetezőgépgyárat átprofilí­rozták orvosi felszereléseket gyártó üzemmé. 1965-ben a sok csapadék miatt sok volt a fusikládium gombabetegség is, és emiatt ez évben is a szokásosnál na­gyobb fertőzés várható, mely ellen a 0,3« százalékos Zineb permetezéssel védekezhetünk eredményesen. Az üvegmeggyek megter- mékenyülését kiválóan előse­gíti a ceglédi kísérleti intézet által szelektált 215 sz. «cigány- meggy. Az előadás iránti érdeklő­dést mutatta a nagy számú hallgatóságán kívül az is, hogy az előadás a hozzászólásokkal együtt több mint 3 órán át tartott. Dr. Konrád Zoltán A. temető hegy felé terjes&kedik u véres A napokban a temetőhegyi szőlőskerteknek a belterület­hez tartozó részét méreget­ték. Mi célja a felmérés­nek? — kérdeztük Csendes Fe­rencet, a városi tanács mű­szaki osztályának vezetőjét. — A városi tanács végre­hajtó bizottsága 1961. évi általános városrendezési ter­APAD A YIZ Mindenütt sokat jelentett a korán jött tavasz. A földeket elhagyta a magas víz, már csak foltokban csillognak a napon. A Szabadság Tsz főagronó- musa arról számol be, hogy már nincs sok dolguk a szi­vattyúknak. A vetéseken már csak kevés víz van. A Hunya­diban is nagyon kevés. Legfel­jebb 15 holdas kiesést fog okozni, de lehet, hogy már annyit sem. — Jó kis szél kellene — mondja a Rákóczi agronómu- sa. — A szántóinkon legfel­jebb 7 hold van víz alatt. A legelőkön azonban 160 hold. Kézzel eresztjük. Bál A Dózsa Termelőszövetkezet nőtanácsa március 5-én a tor­mási klubban bált rendez. ÍJj kazánház vének figyelembevételével a műszaki osztály elkészítette az Alpári, Csongrádi, Sas és Ádám László utcák, vala­mint a temetőoldali belterü­leti határterület rendezési tervezetét. — A rendelkezésre álló 30 hektárnyi területből 6 hektár utak kialakítására szolgál, 3 hektáron közintézményeket, gyermekjátszóteret > és parko­kat létesítenek. A fennmara­dó 21 hektár területet fel­osztják 220 kisebb-nagyobb házhelyre. — A távlati tervek során továbbá ezen az új városré­szen egy négytantermes álta­lános iskola, 50 személyes óvoda, 40 helyes bölcsőde és üzletház isi épül. — Az új városrészen az ut­ca, és a telek-kialakítások s az építkezések előrelátható­lag 1967-ben már meg is kezdődnek. A kialakításokat úgy intézik, hogy a környék bekapcsolható legyen a terve­zett városi vízvezetékhálózat­ba, s biztosítják a vízlefo­lyást is. Az új házak tel­kén már csak emésztőgödörrel ellátott árnyékszéket enged­nek építeni. — A Tormás mellett és után, a talán még egészsége­sebb, magas fekvésű temető- hegyi szőlőskertek felé ter­jeszkedik a város. Az I. és II. kerület mély, egészségte­lein részein új építkezést most már nem engedélyeznek. (kopa) épül a konzervgyárban. A kilenctonnás kazánház építé­sét ez év júliusig befejezik Foto: Godány Szőlő a nagyüzemben Holnap délután 2 órakor, az agrárklubban dr. Csepregi Pál, a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tanára a szőlő nagy­üzemi termesztéséről tart elő­adást. HOGYAN DOLGOZIK A KISZ ? Ezt vizsgálja ma a KISZ Központi Bizottságának titká­ra, Kárpáti Sándor, és a Pest megyei KISZ-bizottság első titkára, Arató András, vala­mint a KISZ-központ több munkatársa a város alapszer­veiben. A dinnyések olyanok, mint a költöző madarak. Az első őszi dérrel . hazamennek a falujukba, s az első ígéretes tavaszi napsugarak vissza­hozzák őket a dinnyeföldre. A napokban már megérke­zett Nagykátáról Oláh Ist­ván, a Szabadság Termelő- szövetkezet egyik dinnyése és hozzáfogott a nyári ' lakás, a „dinnyés gunyhó” építésé­hez. Elbeszélgettünk vele. — Mi dinnyések — mondot­ta, a tavasz hirdetésében megelőzzük a fecskéket. A héten szépen felépítem a gunyhót, úgyhogy az készen, rendben várja a március ele­jén ideérkező családot. — Az idén 15 holdon köz­tesként termelnek a termelő- szövetkezet feketei gyümöl­csösében sárga- és görög­dinnyét, valamint egy kis uborkát és káposztatököt. Március elején megcsinál­juk a melegágyakat, majd el­vetjük a magvakat, hogy a lehető leghamarabb megje­lenhessünk a piacon a jó sár­ga- és görögdinnyével. Ex­portra a külföldiek által ked­velt sugárbébi ananász és más fajtákat termelünk, de nem feledkezünk meg az itthoni fogyasztókról sem, akik jobban szeretik a régi Zardeczky és Sándor Pál fajtákat, tehát azokból is ve­tünk. (kopa) SÜTEMÉNYEK Péntek, szombat és vasár­nap a Vénusz cukrászdában süteménykiállítást rendez a Ceglédi Vendéglátóipari Vál­lalat. A bemutatott dísz- és al­kalmi tortákat és süteménye­ket szombat délelőtt meg is lehet vásárolni. Isméi a gázról Többen kérdezték — vála­szolunk. A gázpalack-kérel­met a városi tanács kereske­delmi osztályán kell kérni. A. kérelmet 10 forintos okmány­bélyeggel kell elküldeni. MIBŐL MENNYIT? Statisztika a isa-Zelrásu »'tósoAróf A kenyérgabona szállítását a Hunyadi Termelőszövetke­zet 100 százalékban teljesí­tette. Három gazdaság jelen­tősen száz százalékon felüli eredménnyel büszkélkedhet. Az Arany János Termelő- szövetkezet 1707 mázsás ter­vezéssel szemben 2390 má­zsát szállított, ez 140,6 szá­zaléknak felel meg. A ke­nyérgabona-szállításban ez a gazdaság megérdemelten érte el az első helyezést. A má­sodik helyen 129,7 százalék­kal áll a Rákóczi és 109,7 százalékkal a Szabadság. Két termelőszövetkezet, a Dózsa és a Petőfi nem érte el a tervezett mennyiséget. Külön figyelmet érdemel a napraforgó-termelés. Itt is volt ugyan négy közös gaz­daság, amely valószínűleg nagy erőfeszítések árán meg­próbálkozott a napraforgó- termeléssel, de csak a Sza­badság Termelőszövetkezet ért el 38,8 százalékos telje­sítést. A Dózsa 11,3 száza­lékot, a Hunyadi 6,7 száza­lékot és 3,3 százalékot az Arany János, A Petőfi Ter­melőszövetkezet 213 mázsás tervezése csak terv maradt, a Rákóczi pedig nem is ter­vezett napraforgót. MEGSZÉPÜL A CIFRAKERT A sárga zúzottkő már kupacokban várja, hogy mielőbb szétterítsék a sétány útjaira. Ilyen tavaszi időben a Cifra­kertre is ráfér a szépítkezés Godány felv. öt termelőszövetkezet 114,3 százalékra teljesítette a ser­tésszállítási tervet. Elén jár 166,7 százalékkal a Petőfi, 134,3 százalékkal második helyen van az Arany János, 121,2 százalékkal harmadik a Dózsa Tsz. A negyedik he­lyezést 105 százalékkal a Hu­nyadi, 99,7 százalékot ért el a határ legeredményesebb ser­téshizlaló közös gazdasága, a Szabadság Tsz. Ez a gaz­daság egyedül majdnem annyi sertést hizlalt, mint a négy másik gazdaság és a terve­zés, valamint az értékesítés viszonyszámaiból arra lehet következtetni, hogy egyedül ebben a gazdaságban volt reális a sertéshizlalás ter­vezése. Százkét százalékos értéke­sítéssel első a baromfiszállí­tásban a Szabadság Termelő- szövetkezet. Legnagyobb ba­romfitenyésztő gazdaságunk, a Dózsa Tsz csak harmadik helyezést ért el. A tejszállításban csak két termelőszövetkezet ért el száz százalékon felüli ered­ményt. A Hunyadi Termelő- szövetkezet 1300 hektoliter helyett 1470 hektolitert szál­lított és ezzel kiérdemelte az első helyezést. Második helyen áll a Rákóczi Ter­melőszövetkezet, amely 111,8 százalékkal teljesítette a ter­vet A vágómarha-szállításban csak az Arany János Ter­melőszövetkezet éyt el fczáz százalékon felüli eredményt Két közös gazdaság, a Pe­tőfi és a Szabadság csak je­lentéktelen mértékben maradt el a tervezéstől. A Petőfi Termelőszövetkezet százötven darab helyett százötvenegyet, a Szabadság 103 helyett 101 darab szarvasmarhát értéke­sített az állami felvásárlás­nál. A burgonyaszállításban a hat termelőszövetkezet 5 9,2 százalékos átlagot ért el. A tojásfelvásárlásban a Dózsa 44,6 százalékos eredménnyel szerénykedett. SPORT Asztalitenisz JYekik szabad ?! Folyik az építkezés a vasút­állomáson. Az anyagot szállí­tó dömperek sebessége attól függ, hogy vezetőjének mi­lyen kedve van. Száguldoz­nak, őrült tempóban, az ál­lomás előtti úton. A vonatról érkezők pedig rettegve lép­nek ki az útra, — épen usz- szák-e meg a „megengedhe­tő” sebességet. Vajon a dömperhasználat­ra, lakott területen, mit ír elő a KRESZ? Dunakeszi Kinizsi II—Nagy­kőrösi Kinizsi 12:8. Megyei férfibajnokság. A nagykőrösi csapat veresé­ge meglepetés. A vereség oka részben a csapat erőnléti hiá­nyosságával, részben elbiza­kodottsággal magyarázható. Kőházi 3, Erdey 2, Hrvola, Czagány 1—1 győzelem, és győzött a Kőházi Erdey páros. Dunakeszi Kinizsi II—Nagy­kőrösi Kinizsi 6:4. Megyei női bajnokság. A nagykőrösi fiatalok vere­sége annál inkább meglepetés, mert legutóbb ősszel ugyanezt a csapatot 10:0-ra verték ott­honukban. Itt a vereség nem annyira elbizakodottsággal, in­kább azzal magyarázható, hogy a szakosztálytól nem kapnak kellő irányítást, egy-egy mér­kőzésre sem taktikailag, sem technikailag nem készítik fel őket. Papp 2, Janovics, Vass, Andrási 1—1 győzelem. MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN? Szép családok. Magyarul beszélő olasz—francia filmvíg­játék. Főszereplők: Annie Gi- 'fardot, Sandra Milo és Toto. Szélesvásznú. Csak 16 éven fe­lüliek számára! Kísérőműsor: Hajrá bika­vér; Hetenként ötször. Előadások kezdete: 5 és fél 8 órakor. Berecz Balázsné a Tulipán cukrászda vezetője előzékeny kedvességgel fogadott ben­nünket. Néhány perc alatt kiszolgált mindenkit, pedig egymásután jöttek az állóvendégek. — Mindig ilyen élénk a for­galom? — Nem panaszkodhatunk. Havonta 60—70 ezer forintot forgalmazunk. Állandó törzs­vendégeink vannak. A gyár­ból, s egyéb munkából haza­felé tartó dolgozók is szívesen betérnek. Ide nem kell kdöltöz- ni. V — Mi a legkelendőbb? A krémesrétes és a feketeká­vé. Kávéból naponta több mint 300-at szolgálunk ki. Re­kord forgalmat csinálunk az­után nyáron a fagylaltból. Búcsúzás előtt még odamen­tünk a sarokban levő kis asz­talkához, ahol két leány ült. Nyilatkozatot kértünk tőlük. — Szívesen jövünk ide — mondotta Dede Ágnes. Hogy miért? Mert kedves a fogad­tatás, tiszta hely és jó a kávé! Ezt a kis cukrászdahelyisé­get érdemes lenne nagyobbíta- ni. 10 PERC a Tulipán cukrászdában

Next

/
Oldalképek
Tartalom