Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-02 / 27. szám

Szentendre r i X. ÉVFOLYAM, 10. SZÁM 1966. FEBRUÁR 2., SZERDA Végre: autószerviz! Százhúsz százalékos exporttervteljesítés — Nyolcvannégy ember: öt szocialista brigád — Látogatás a Vas- és Kazánipari Ktsz-né! Nagyon pici az elnöki iro­dahelyiség, ahol a Vas- és Ka­zánipari Ktsz elnökével, Szent­endrei) Gézával ülünk. De úgy látszik, ilyen apró helyiségben is születnek nagy elhatározá­sok, tervek, elképzelések. Az elnököt mindenki ismeri a városban. Mint gépkocsive­zető kezdte, majd anyagbeszer­ző lett, később elnök. A szep­temberi tisztújításon újravá­lasztották, négy évre. — Ügy hallottuk, hogy a vá­ros déli kapujában, a benzin­kút mellett az idén autószer­vizt szándékoznak létesíteni? — Valóban. A kezdeti lépé­sek már megtörténtek. Az egész járás területén nincs autójavító, az igény viszont nagy, így reméljük, még az idén létrejön. A „műhely” előre gyártott ele­mekből készül. Az OKISZ is segítséget nyújt a létrehozásá­ban, hiszen ez mint új részle­günk fog működni, s így a szövetkezeti fejlesztési alapból jön létre. Kezdetben amolyan hibaelhárító állomás szerepét fogja betölteni, ahol a sürgős „útközi” hibák gyorsan kija­víthatok. — Reméljük, ez a részlegük is olyan jó munkát jog majd végezni, mint a már megle­vők ... — Reméljük. A múlt évi tervünket 103 százalékra tel­jesítettük, ezen belül pedig, az exportterv teljesítésében 120 százalékot értünk el. Rendszeresen végzünk ex­portmunkát, a szocialista államok részére éppúgy, mint nyugatra. Teljesítet­tük persze a lakossági és helyi iparpolitikai tervet is. A megyében ezen a téren má­sodik helyen végeztünk a múlt évben. Most, a számok tükré­ben remény van arra, hogy első helyen végzünk. — Dolgozik a ktsz-ben szo­cialista brigád? — Igen. öt szocialista brigá­dunk van. A járműjavítók A kék karszalagosok Az önkéntes rendőrök munkájáról Egyre gyakrabban olvasha­tunk újsághírekben és más sajtóközleményekben az ön­kéntes rendőrök járadhatatlan munkájáról. Felkerestük Rideg Lajos őr­nagyot, a Szentendrei Járási Kapitányság közrendvédelmi parancsnokát és megkértük, tájékoztassa lapunk olvasóit az önkéntes rendőri szolgálat munkájáról, jogi helyzetéről, kötelességeiről. Rideg őrnagy elmondotta: az önkéntes rendőr feladata a Magyar Népköztársaság rend­őrségét segíteni a közrend és közbiztonság, a társadalmi tu­lajdon védelme és a szocialis­ta együttélés szabályainak megtartására irányuló munká­jában. önkéntes rendőr lehet min­den tizennyolc életévét betöl- tptt büntetlen előéletű sze­mély, aki politikailag, erköl­csileg megbízható és környeze­tében, munkahelyén köztiszte­letben áll. A közismert kék karszalagot viselő önkéntes rendőrök joga: figyelmeztetni az állampolgá­rokat szabálysértések és más, közrendet sértő magatartásuk miatt, valamint az állampol­gárok igazoltatása, s ha a köz­rend, közbiztonság érdeke úgy kívánja, szolgálati minőségben önállóan felléphet és intézked­het. Az önkéntes rendőrt fokozott büntetőjogi védelem illeti meg. Az önkéntes rendőrt szolgálata közben hivatalos személynek kell tekinteni, az ellene elkö­vetett esetleges erőszak bűn­tettnek minősül. Az önkéntes rendőrök szol­gálatukat társadalmi munká­ban, rendes foglalkozásuk el­végzése után, pihenő idejük­ben végzik, ezért munkájukat a társadalom elismerése és megbecsülése kell, hogy kísér­je. Kató György Ezen változtatni kell! Dombai Andrásáénak hív­ják, ízbégen lakik. Járni alig tud. Támolyogva lép, külö­nösen a mai rossz útviszo­nyok mellett. Minden lép­csőfok megmászása határta­lan erőfeszítésébe kerül. El­hűlve nézem a tanácsháza épületében, hogy amikor ki­merültén felérkezik az eme­letre, majdnem összeroskad. Láthatóan tériszonnyal is küzd, kora előrehaladott. Ket­tőnk segítségével bevánszo­rog a hatos számú szobába és leroskad egy székbe. Pos­tai utalványt kotorász elő. Kiderül, hogy havi százöt­ven forint kegydíj járandó­ságát kellene felvennie a pos­tán. Mint minden hónapban. Azért kell e számára mér­hetetlen tortúrát megtennie, hogy ott a tanács igazga­tási osztályán hatóságilag, bélyegzővel igazolják részére, hogy írástudatlan! Reszkető kezekkel, mintha először ten­né életében, borzasztó kín­nal ^Marója a három keresz­tet^ megkapja a papírt, de a földszintig le kell kísérnünk, mert félő, hogy összeesik, mielőtt a postára érkezik, ahol átveheti a szerény ösz- Szeget. Félreértés ne essék! Sem i tanácsot, sem a postát nem hibáztatom! Valószínűleg ez a „törvényes elintézési” mód. De érezzük, mennyire tűrhe­tetlen? Nem ez az a feles­leges bürokrácia, ami ellen huszonegy éve meggyőződés­sel harcolunk? Nem lenne elégséges, ha a postaablak­nál személyi igazolványával jelentkezik, kijelenti, hogy nem tud írni, a számos pos­tai várakozó közül két fel­nőtt ember igazolja, hogy a három keresztet a szemük láttára tette a papírra, s megkapja jogos járandósá­gát? Tisztelt tanács és posta, tegyünk előterjesztést erre! Mert ez olyan bántó „bü­rokrácia”, hogy láttára fizi­kai fájdalmat érzek — én is, nemcsak Dombai néni! II. L. Díjmentes jofji tanácsadás Holnap, csütörtökön délután fél öt órától dr. Tillmann La­jos ügyvéd az MSZMP városi alapszerv helyiségében (Kos­suth L. u. 5. emelet) ingyenes jogi tanácsadást tart. MSZMP városi alapszerv Május 1., a tömegcikkesek Ráby Mátyás, a gépműhely Csonka János, a kazánosok Kossuth és a lakatosok szocia­lista brigádja. — A fiatalok? — Dávid Mihály műszaki vezető indítványára a városi KISZ-bizottsággal együttmű­ködve folyik a „szakma ifjú mestere” mozgalom is. Ebben a már felszabadult fiatal szak­munkások vesznek részt. Ápri­lis 4-én lesz az eredményhir­detés, és reméljük, egyben nagy „aranyjelvény”-hullás is. — Most nyolcvannégy dolgo­zója van a szövetkezetnek. Köztük 8 ipari tanulónk is van. Az ő tanulásukat, fejlődé­süket, nagy gonddal fi­gyeljük. Állandó kapcso­latot tartunk az iskolával, a tanulók szüleivel. A KISZÖV központi indít­ványa alapján mi szerveztük meg elsőnek a szövetkezetek közül a munkásakadémia elő­adássorozatot. Azóta már a többi szövetkezet is csatlako­zott. Mikor megköszönöm a szíves tájékoztatót, még mindig akad mondanivaló. — Legközelebbi beszélgeté­sünket, már nem ebben a szűk helyiségben fogjuk folytatni. Hiszen már felépült az új köz­ponti iroda és üzemház a Kő­zúzó utcánál.. ___ .. ___­T avaszig a lakatos és Ko­vács László úti részleg ki­vételével, melyek továbbra is mostani helyükön ma­radnak, összeköltözünk. — Nagyszerű, akkor viszont­látásra tavasszal, az új üzem- ház ban. Horváth Levente Szerény javaslat a HÉV-hez Már néhányszor megírtuk keservünket. Ott áll az állo­máson a két gyönyörű tábla, egy a MÁVAUT-é, egy a HÉV-é, azonban azt hiszem, azokhoz évente csak né­hány kettős ünnepen nyúl­nak. Pedig milyen egyszerű len­ne! — Mondom én, gyerme­teg lelkű, szürke kis utasocs- ka. — Ha a piros sipkás „szol­gálattevő” elindította a vo­natot, visszamenet — majd belebotlik az órákba — oda­léphetne s „lökhetne” egyet az óramutatón! Vagy nagyon csúnyát mond­tam? Nem illik ez egy szol­gálattevőhöz!? Akkor bocsá­natot kérek, talán egy sze­rényebb beosztású vasúti al­kalmazott tehetné ugyanezt! Kedden Pestre mentem, s a nagy „indulási” és „ér­kezési” fekete tábla is hiányzott. A jegykiadótól kérdeztem, hol van? Tán átfestik? Csodálkozva hal­lotta tőlem, hogy nincs ott. — Fogalmam sincs — mond­ta — talán leverte a szél. Végül kiderült, hogy a vá­róteremben embermagasság­nál jóval feljebb ott van a menetrend. Ember legyen a talpán — irigylem szemét és nyakizmait —, aki létrára állás nélkül elolvassa a szá­mokat! De ezt már meg­írtam, nyolc hónapja! Tel­jesen eredménytelenül! Mindenesetre soraimat nyílt levélnek is szánom a Helyi­érdekű Vasutak budapesti igazgatóságához! Talán ők intézkednek. —th —e A MÁSODIK KAMARAKIÁLLÍTÁS MEGNYITÁSÁN A városi művelődési csoport és a József Attila Művelődési Otthon közös rendezésében a múlt év decemberében Szán­thó Imre és Kucs Béla alkotá­sainak bemutatásával indított kamarakiállítás-sorozat újabb, második kiállítása nyílt meg vasárnap a városi klubban. Ezúttal a Szentendrén csak kevesek által ismert fiatal kép­zőművészek, Csurgói Máté La­jos festőművész-grafikus és Deák László szobrászművész művészi munkásságából kap ízelítőt a kiállítás látogatója. Csurgói Máté Lajos elsősor­munkássága központjában. Él­ről olyan szép képek tanús kodnak, mint a Külvárosi haj nal, vagy a Szentendrei házte­tők, de nem utolsósorban a legmodernebb művészi felfo­gást tükröző Vegyiüzem soro­zat is. A másik kiállító Deák Lász­ló, festőként kezdte, míg az­után 1957-ben végleg a szobrá­szat mellé pártolt. Műveivel eddig szinte minden nemzeti kiállításon részt vett, alkotá­sait Brüsszel, Lipcse, Stock­holm, Moszkva, Tirana ismeri már. A Lány gitárral és Lány 100 ellenőr 500 napja A NEB 1965-ös munkájáról és 1966-os terveiről Mint eddig hét éven ke­resztül, az elmúlt évben is a NEB figyelemmel kísérte társadalmi munkások bevo­násával a város és a járás gazdasági életének alaku­lását. Különösen a keres­kedelem, a vendéglátóipar és a mezőgazdaság volt az a terület, amelyre az ellen­őrzési tevékenység irányult. Az elmúlt évben közel harminc témavizs­gálat keretében, mintegy száz népi ellenőr és szak­értő vett részt rendsze­resen az ellenőrzésben, és majdnem ötszáz napot töl­töttek a vizsgálatokkal. Az ellenőrzések révén két bűnvádi feljelentést, négy szabálysértési feljelentést és több fegyelmi eljárást kez­deményeztünk. Ezek a leg­élesebb hibákból következ­tek. Azonban nem ez a jel­lemző a népi ellenőrzési bi­zottság módszereire, hanem inkább a vizsgált szervek vezetőinek figyelmét felhív­ni a vizsgált terület fogyaté­kosságaira, és a hibák, vala­mint okaik megszüntetésé­re. A bizottság 1966-os első félévi munkaterve elkészült és azt a járási és a városi tanács is a következő tanács­ülésein hagyja majd jóvá. Né­hány fontosabb vizsgálati téma a munkatervből: a dolgozó nők és sport­egyesületek helyzetének vizsgálata, a mezőgazdasági szakszövet­kezetek gazdálkodásának s a szervizhálózat működésének ellenőrzése stb. Ezeket a vizsgálatokat a szakcsoportok alapos tájé­kozódása és a munkája előz­te meg és reméljük, hogy a vizsgálatok befejezésével, mind az állami, mind a tár­sadalmi szervek részére ja­vaslatainkkal segítséget tu­dunk adni. Számolunk azzal, hogy az új feladatok új erők bevonását teszik szüksé­gessé és így hozzáfog­tunk a népi ellenőri há­lózat bővítéséhez. Műszaki, közgazdasági, szám­viteli képzettségű, üzemi és mezőgazdasági dolgozók bevo­nását határoztuk el, amit a kö­zeljövőben pártszervezetek segítségével kívánunk meg­oldani. Továbbra is fokozott figyel­met fordítunk, a közérdekű bejelentések, a lakosságtól jö­vő javaslatok tanulmányo­zására és vizsgálataira. Kristóf László NEB-elnök Foto: ff. ban rézkarcaival mutatkozik be a szentendrei közönségnek. Fiatal kora ellenére már igen sok hazai és külföldi tárlaton szerepelt munkáival. Széles­skálájú mondanivalóját egyéni, nemegyszer virtuóz megoldá­sokkal tolmácsolja. Különösen megkapóak Radnóti Miklós emlékének hódoló képei, s döbbenetes erővel idézi a há­ború rémségeit Vietnam-soro- zata. A béke és az emberi munka szeretete áll művészi lanttal szobrai a Parkmú­zeumunkban is láthatók. A kiállítás megnyitójának ünnepi hangulatát sikeresen „húzta alá” a népszerű fiatal színművész, Tordy Géza, vala­mint Kerekes Gábor operaéne­kes és Mérnök János zongora- művész közreműködése. Nagyon örülünk, hogy az el­ső lépés után a második is si­került, és bizakodva várjuk a jó kezdet után a folytatást. Horányi Sándor Új gépeket vásárolt a Községgazdálkodási Vállalat Mészáros Imrénét, a Község­gazdálkodási Vállalat igazgató­ját kértük meg, nyilatkozzék arra vonatkozólag, miben gaz­dagodott az elmúlt év folya­mán ez a sok irányú és sok profilú, egyébként házainkat is kezelő vállalat? Mészárosné elmondta, hogy a Tervhivatallal folytatott tár­gyalások során 500 000 forint hitelre kaptak ígéretet, mely­ből azonban csak 143 000-ret kaptak. Ebből egy UE 28-as típusú traktort vásároltak, mivel a vállalat huszonhat hold területű faiskolát is kezel, a traktor nagyszerűen használ­ható talaj művelésre, talajren­dezésre, parkosításra, s ameny- nyiben sikerül pótkocsit is szerezni hozzá, szállításokra is Vásároltak ezenkívül egy négytonnás Ziss típusú teher­SPORT Az elmúlt vasárnap rendez­ték meg a téli terematlétikai versenyeket a Móricz Zsig- mond gimnáziumban. Eredmé­nyek: IFIK Távolugrás helyből: 1. Mar­kolt, Móricz g. 2,42 m, 2. Stieg- ler, Rk. g. 2,41 m. Magasug­rás: 1. Haller, Móricz g 1,55 m, 2. Markolt, Móricz g. 1,50 m. Gyógy labdadobás: 1. Stieg­ler, Rk. g. 12,19 m, 2. Kál­mán, Móricz g. 11,92 m. SERDÜLÖK Távolugrás helyből: 1. Bő- nisch, Móricz g. 2,36 m, 2. Si­pos, Móricz g. 2,23 m. Magas­ugrás: 1. Sipos, Móricz g. 1,45 m, 2. Bőnisch, Móricz g. 1,40 m, Gyógylabdadobás: 1. Sipos, Móricz g. 8,80 m, 2. Bőnisch, Móricz g. 8,60 m. (sefesik) gépkocsit is, melynek az a je­lentősége, hogy ez a vállalat első géperejű járműve. Eddig ugyanis csak lófogattal tudták a szükséges munkákat végezni, öt lovuk van, s itt figyelembe kell venni, hogy csak 1965-ben négyszázharminc külső munkahelyen dolgoztak, s egy pár ló tartása pontos számítás szerint 81 000 forint­ba kerül. A tehergépkocsi min­denesetre felújításra szorul, de ha az megtörtént, ez érezteti majd hatását a gépesítés és a munka megkönnyítése terén. Vásároltak továbbá parkett­csiszoló gépet, meszelő gépet, két benzin hajtású betonkeve­rőt és egy villanymotoros tar­goncát, helyközi utakra a javítóműhe­lyek között. (horváth) Új könyvek A Fő téri könyvesboltban az alábbi újonnan megjelent könyvek kaphatók: Dumas: Kaméliás hölgy: Fiatal Ma­gyar Prózaírók; Zamarovsky: Trója felfedezése; Csathó K.: író társak között; Jeszenszky: Oltás, szemzés, dugványozás; Csepregi: Szőlő metszés?: Anghi: Nyúl tenyésztés.

Next

/
Oldalképek
Tartalom