Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)
1966-02-12 / 36. szám
Tanácsülést tartanak ma délelőtt kilenc órai kezdettel Üllőn. Napirenden a község múlt évi községfejlesztési tervének értékelése szerepel. .1 túpiósülfji Saabó csaliul ffarássdtílhatlásai Ha valaki társaságban a Szabó-családról beszél, a legtöbb ember azonnal a folytatásos rádiójáték rokonszenves szereplőire gondol. Meg kell azonban mondani, hogy Tápiósülyben e két szó kiejtése nem a kellemesebb gondolatokat ébreszti az emberekben. A község lakói egy- től-egyig a legrosszabb véleménnyel vannak a Szabó-családról. Sietünk megjegyezni, hogy nem a rádióbeli, hanem a sülyi Szabó-családról van szó. Megtudtuk, hogy a család Szőllősnyaralón lakik és igen népes. A szülőknek eddig nem kevesebb, mint nyolc gyermekük született. Valamennyit mostoha körülmények között nevelik fel. Időközben már több gyermekük állami gondozásba került, mivel súlyosan vétettek a közerkölcs ellen. Maradtak azonban közülük itt még jó páran, akik apró-cseprő lopásaikkal régóta rémületben tartják a környékbeli lakosságot. Ilyenkor, tél idején, a szülők nemigen mozdulnak ki hazulról. A kuckójukban gyerekeik felett basáskodnak. A papa idült alkoholista. Ha iszik, fogja a nagykést és az egész családját kizavarja a zimankós éjszakába. A legutóbbi lopást egy-két hete a serdülő korban levő 14 éves Maris és a 16 éves Pista gyerek követte el. Éjszaka kiruccantak Melegvölgy környékére és betörtek a földművesszövetkezet pincéjébe. Csakhamar öt zsák krumplit emeltek el. Másnap jó humorérzékkel három zsák burgonyát éppen a földművesszövetkezet felvásárlójának kínáltak fel, aki a burgonyát kilónként 1,60 forintos árban boldogan megvette. Örült, hogy ilyen jó üzletet csinált! A rendőrség azonban hamarosan kiderítette, hogy az fmsz a saját burgonyáját vásárolta meg. Most, hogy a tavasz küszöbén állunk, kicammognak kuckójukból az öregek is. Házról házra járva munkát vállalnak. Rendszerint kapnak is. Munkájukban nincs sok köszönet. Mindent elcsennek, ami csak kezük ügyébe kerül. Évek óta rémei a községnek. A községi tanács meg a rendőri megbízottak is minden elképzelhető eszközzel próbálták őket jobb belátásra bírni. Fáradozásukat azonban nem kísérte szerencse. Tápiósüly lakossága most már radikális intézkedést követel. Mivel a helyi hatóságok szigorúbb rendszabályokat nem foganatosíthatnak, így a járás illetékes szerveit kérik fel arra, hogy valami úton-mó- don szabadítsák meg a községet a Szabó-család garázdálkodásaitól. (-) Divatrevu - üigínyzenável Az üllői fmsz és a helyi nőtanács színes, vidám divat- revüjén február 19-én a művelődési otthonban a rádió népszerű magyarnóta énekesnője, Zala Tóth Erzsébet és Lakatos Ferenc cigányzene- kara szórakoztatja a megjelenteket. Mezőgazdasági szakkönyvek _ tízezrekért A monori fmsz-könyvesbolt 1960. évben 21 400 forint értékű mezőgazdasági szakkönyvet adott el, ez a szám 1965-ben 68 700 forintra emelkedett. M0M0R°VHföI PEST MEGYEI HÍRLAP K|J L Ö N K I APA S A VIII. ÉVFOLYAM, 36. SZÄM 1966. FEBRUAR 12., SZOMBAT SORSOK a vb elnök, az előadó, a jogász szemével Idős emberek sorsáról, gondjairól, problémáiról szóló cikksorozatunkhoz kértünk többektől hozzászólást. íme, a vélemények. Virág Ferencné a Monori Községi Tanács szociálpolitikai előadója, és nyilvántartást vezet azokról az idős emberekről, akik eltartási szerződést kötöttek hozzátartozóikkal, vagy idegenekkel. — Milyen tapasztalatai vannak a szerződések betartását illetően? — Nehéz lenne ezt pár mondatban összefoglalni — válaszolja. — Vannak szép példák, de vannak sajnálatos esetek is. Jelenleg húsz idős eltartottat tartunk nyilván, többségük gondozása rendben történik. Ezt rendszeresen ellenőrizzük és jegyzőkönyvezzük észrevételeinket. Ha valami rendellenességet tapasztalunk, arról jelentést teszünk. A helyszínen nemegyszer tanácsot adunk és gyakorlati segítséget nyújtunk. Meggyőződésünk, hogy elsősorban az eltartók tehetnek legtöbbet azért, hogy törvény- sértés ne történjen, illetve az idősek ellátásában, mindennapi életében ne forduljon elő zavaró körülmény. Ök már nemigen változnak meg, szokásaik, hangulataik olyanok, mint a gyermeké, -szeszélyesek — türelmesnek kell velük lenni! Dr. Ákos Péter, a monori ügyvédi munkaközösség jogásza arról adott felvilágosítást, hogy milyen törvények biztosítják az eltartási szerződés biztosítását>. — Ha a szerződés bármelyik fél hibájából felbomlik, a községi tanács vb szakigazgatási szervéhez lehet fordulni. Ha a békéltetési kísérlet nem jár eredménnyel, a felek bírósághoz fordulhatnak. A Polgári Törvénykönyv 589/1-es idevonatkozó paragrafusa kimondja: A bíróság mindkét fél érdekének figyelembevételével a szerződést módosíthatja, ha a bírósági eljárás során megállapítást nyer a fennálló állapot és az együttélés tarthatatlansága. Ebben az esetben az 589/2. paragrafus alapján az eltartási szerződést megváltoztathatják — életjáradékká. — Gyakoriak az ilyen jellegű bírósági eljárások? — Előfordul... Az utóbbi években azonban javult a helyzet ezen a téren. Kevesebb a békétlenség, több — a mindkét félre előnyös — megegyezés. Az esetek túlnyomó részében nagyon nehéz megítélni és bizonyítani az eltartók gondatlanságát, a szerződés megszegését. Gyakran előfordul kisebb érzékenységből adódó — látszólagos — objektive nem igazolható sértődékenység. Ilyenkor az idősek könnyen befolyásolhatók és külső, vagy belső ráhatásokra — visszaállítanák az eredeti állapotot. Kemencéi Istvánná, a járási tanács szociális előadója kezébe futnak össze a szociális otthonba történő felvételek kérelmei. Elsősorban azok nyernek felvételt, akiknek nincs hozzátartozójuk, eltartójuk. — Évente ötven-hatvan előjegyzést veszünk nyilvántartásba. Ma már megszűnt a téves, rosszul értelmezett előítélet, amely a régi szeretet- házak nyomorát tételezte fel. Jelenleg az a legnagyobb és legfelelősségteljesebb gondunk, hogy a legrövidebb időn belül biztosítsuk a rászorulók elhelyezését. Ez évben — eddig — kilenc rászorultat juttattunk olyan körülmények közé, amely híven tükrözi államunk legmesszebbmenő gondoskodását. Erről különben személyesen is meggyőződhetett az elvtárs. Nagy segítséget kapunk munkánk végrehajtásában Früstök Györgynétől, a megyei szociális csoport vezetőjétől. Szíjjártó Lajos, a járási tanács elnöke elmondta, hogy az idős, egyedülálló emberek gondjait, problémáit ismerjük. Segítséget nyújtani azonban nemcsak a hivatalos szervek, de az egész társadalom ügye. Ennek szép példáját láttuk legutóbb Gyömrőn, amikor Balázs Erzsébet 50 éves, magányos beteg érdekében három család is összefogott, özvegy Kákái Istvánná (Dózsa György út 64.), Rakó Istvánék (Bajcsy- Zsilinszky út 166.) és Potondi Istvánná (Viola út 1.). Balázs Erzsébet ágyban fekvő rákos beteg volt, s ez a három család öt héten keresztül — haláláig — ápolta, étkeztette, tisztántartotta a magatehetetlen nőt — szinte éjjel-nappal. Mindezt nem egyéni érdekből, csupán új társadalmunkra jellemző emberiességből, öntudatból tették. A járási tanács ezúton fejezi ki köszönetét nekik is és mindazoknak, akik önzetlen segítségükkel, áldozatkészségükkel példát mutattak. Hörömpő Jenő PIPÁVAL Péterffy István felv. Körzeti bajnokság Monoron Jól szerepeltek középiskolás asztaliteniszezőink 396 liter vér — egy év alatt Járásunk lakói 1960-ban 98 liter vért adtak, hogy minél többen váljanak ép, egészséges emberré azok közül, akiknél a vér valóban életet jelent. 1964-ben az átadott vérmennyiség már 211 literre emelkedett, 1965-ben pedig elérte a 396 litert. Csütörtökön délután benépesült a monori gimnázium tornaterme. A megyei középiskolás asztalitenisz-bajnokság körzeti küzdelmeit bonyolították le ezen a napon. A körzeti versenyen öt középiskola (Nagy- kátá, Tápiószele, Monor, Gyömrő, Vecsés) vett részt. Járásunk fiataljai jól megállják helyüket. A monori negyedikesek. 3:0-ra legyőzték Nagylcátát, s ezzel elsők is lettek. mert csak két csapat indult. Az utolsó évfolyamos mo- nóri lányoknak ellenfelük sem akadt, s így játék nélkül szerezték meg az első helyet. A harmadikosok versenye volt az egyik legszínvonalasabb. A nagykátaiak csak nehezen győzték le a gyömrőie- ket Az elsős lányok közül a monoriak végeztek az első helyen. A mérkőzések általában színvonalasak voltak. Kivételt csak a másodikos lányok képeznek, mert ők bizony csak pötyögtettek... Részletes eredmények: Lányok. I osztályosok: 1. Monor, 2. Vecsés, 3. Gyömrő. II. osztályosok: 1. Nagykáta, 2. Gyömrő, 3. Monor. III. osztályosok: 1. TAVASZI ELŐZETES F ebruár elején egészen váratlanul, mondhatnám meglepetésszerűen egyszerre csak itt termett a tavasz. Nem lehet tudni, honnan jött, meddig marad, csak idelibbent, megnézni, emlékszünk-e még rá? A hóvirágot, az ibolyát még nem hozta magával — inkognitóban érkezett — nem akarja, hogy felismerjük, utána bámuljunk, újjal mutogassunk rá. Persze ettől függetlenül — vagy talán ezért — mindenki tudja, hogy itt van. Például az autóbusz ablaka a napokban nyitva volt. Szolidan csak, félig lehúzva, de mindkét oldalon. Ettől némi huzat is keletkezett, de tűrtük. Istenkém, tavasz van. Meg cúg. Méghozzá tekintélyes. Csapdossa a függönyt, emelgeti a kalapokat, lobogtatja a kendőket. 4 kalauz üdvözült mosolyul lyal noszogatja jegyváltásra az utasokat. Nézünk ki a napfénybe — szintén üdvözült mosollyal — fogjuk közben a kalapunkat, kendőnket, sálunkat. A kanyarban a kocsiban forgószél keletkezik. Kellemetlen, de tűrjük. Tavasz van — február elején. Nagy dolog ez! Csendes egyetértésben merengünk ki az ablakon. Csak egy izgága utastárs ficánkol az ülésen, mis érdekli őt a vékonyan csurgó napfény, mikor a huzat, állhatatosan emelgeti fején t kalapot. Pedig nagyon szórakoztató, ahogy kapdos utána. A kalap megugrik, leszökken a fejéről és cigánykereket hány az ülések között. Az utastárs ingerülten üldözi. A kalap ijedten megáll, és ártatlanul lebegteti a karimáját. Aztán az első adódó alkalommal elkezd újra helytelenkedni. Felbőszült tulajdonosa nem bír a rakoncátlan jószággal... és a viadal hevében felgyűlt mérgét az ábrándos kalauzra zúdítja: — Muszáj nyitva tartani az ablakot? — Muszáj — válaszolja az nyugodtan. — Miért muszáj? — okve- tetlenkedik az utas. — Mert valaki pálpusz- tait visz a táskájában. Kinézünk az ablakon. Az előbb mintha még tavasz lett volna. Deli Mária KÖNYVEKRŐL Szilvást Lajos: KINEK A SORSA? E regényében Szilvási egy fiatal paraszt származású értelmiségi életét mutatja be. Bojtár István mérnök önkényesen lép ki budapesti munkahelyéről és nyugatmagyarországi üzemben vállal állást. Vajon mi volt tettének oka? Bojtár az újságírónak elmondja élete történetét, melyből nemcsak saját sorsát, hanem a háború idején az életnek indult munkás és paraszti fiatalok útját is megismeri az olvasó. A regény izgalmas, fordulatos és kik Szilvásit szeretik, ezúttal sem csalódnak benne. Komáromi Ferenc; HOL VAGYTOK, FIÚK? A mű tulajdonképpen dokumentumokat tartalmaz az amerikai Különleges Haderőben kém- és diverzánste- vékenységre kiképzett magyarokról. Részletesen megismerjük e hírhedt telepek napirendjét, rendszerét, a lágerek légkörét. Különösen érdekes az egyéni kiképzés, melyek után speciális feladatokkal bízzák meg a fiatalokat. Weltstein Ferenc; BAROMFITENYÉSZTÉS A könyv a háziszárnyasok tenyésztésének főleg a gyakorlati tudnivalóival foglalkozik. Ismerteti a tenyészállatok kiválasztását, tojásho- zani növelését, csibekeltetést, nevelést és hizlalást. Külön fejezetben foglalkozik a víziszárnyasok tenyésztésével. Részletesen tárgyalja a baromfiak takarmányozását, A könyv egyaránt jó segítséget ad a háztáji és a termelőszövetkezeti baromfi- tenyésztéshez. VÉLEMÉNY A közönyösök Alberto Moravia jó ismerő- tudja csalódásunkat csökken- se a magyar olvasónak. A teni. mai olasz irodalom egyik ki- A közönyösök — egyúttal magasló egyéniségének regé- figyelmeztet bennünket arra nyéből készült olasz filmtől is — nem is olyan rosszak a éppen ezért sokat vár a néző magyar filmek. — és 0 film végén talán ezért (szatti) távozik kissé csalódottan. A közönyösök nem rossz film — de... Moravia 1922- ben írta ezt a regényét, mondhatni első műve... magán viseli a szerző kezdeti útkeresését, bizonytalanságát. A film alkotói pedig egy kissé „nyugatiasán” oldották meg a regény filmváltozatát, amolyan kommersz film lett belőle. Kétségtelen, hogy így talán még többen nézik meg, és a rendezőt nyilván anyagi szempontok vezették. Kár. A téma — ennél a feldolgozásnál többet adott — és még Claudia Cardinale — aki nagyon szép és nagyon tehetséges — kitűnő játéka sem IJgyelcícs orvos Gyömrőn dr. Halmai Géza, Monoron dr. Pálfi Ferenc, Pilisen dr. Pázmány Elemér, Üllőn dr. Csizmadia György, Vecsésen dr. Nagy Lajos tart ügyeletét vasárnap. — Ügyeletes gyógyszertár Monoron a főtéri, Vecsésen a Dózsa György úti. MAI MŰSOR MOZIK Ecser: Bube szerelmese. Gomba: Tenkes kapitánya I. Gyömrő: Riói kaland. Maglód: Kőszívű ember fiai I—II. (széles). Mende: Az eltévedt ágyú. Monor: A katona apja. Nyáregyháza: Egy krumpli, két krumpli. Pilis: Zöldár. Tápiósüly: Zöldár. Tápiósáp: Gyerekbetegségek. Úri: Ki volt dr. Sorge? Üllő: Szerelmes biciklisták (széles). Vasad: Hamlet I—n. Vecsés: Fantomas (széles). Nagykáta, 2. Gyömrő, 3. Monor ÍV. osztályosok: 1. Monor, (mérkőzés nélkül). Fiúk: I. osztályosok: 1. Nagykáta, 2. Monor, 3. Tápiószele. II. osztályosok: 1. Tápiószele, 2. Vecsés, 3. Monor. III. osztályosok: 1. Nagykáta, 2. Gyömrő, 3. Monor. IV. osztályosok: 1. Monor, 2. Nagykáta. A győztesek előreláthatólag részt vesznek vasárnap Gödöllőn, a megyei középiskolás versenyen. Remé'jük, a „mieink” ott is megállják helyüket. Gér József Hampshire naposcsibe vásárolható, további folyamatos előjegyzés leadható a Gombai Üj Élet Tsz-nél. FORINTOS VEREKEDÉS Németh Ferenc monori-erdei lakos múlt év decemberében a budapesti X. kerületi Körösi Csorna úton levő tejbüfében összeverekedett Z, Nándorral. A verekedés oka: Z. nem adott kölcsön Némethnek egy forintot. A botrányos verekedést körülbelül húsz főnyi tömeg nézte felháborodva. Némethet 300 forint pénzbírságra ítélték. /