Pest Megyei Hirlap, 1966. február (10. évfolyam, 26-49. szám)

1966-02-12 / 36. szám

nsT mb erei K^úriap 1966. FEBRUAR 12, SZOMBAT Újobb utcai harcok jr Általános sztrájk Dominikában Santa Domingo A dominikai szakszerveze­tek tegnap reggél általános sztrájkot hirdettek. A szervezett munkásság így kíván tiltakozni a rendőrterror és a hatósági önkény ellen, amelynek az utóbhi két nap véres eseményei során tíz ember esett áldozatul. A sztrájkolok ezenkívül kö­vetelik Garcia Goday elnök­től, hogy kényszerítse a jobb­oldali katonai vezetőket az ország elhagyására. A forra­dalomban részt vett alkotmá­nyos erők tisztjei már enge­delmeskedtek az elnök rende­letének, s diplomáciai külde­tésben külföldre utazrtak. Példájukat azonban az Amerika-barát junta em­berei nem voltak hajlan­dók követni. Hírügynökségi tudósítások szerint az országban változat­lanul feszült a helyzet. Nem sokkal azután, hogy Jesus Morillo, az új rendőrfőnök „a helyzet kézbentartásával kér­kedett”, tüntetések robbantak ki Santo Domingótól egészen távol eső városokban Is. Magában a fővárosban újra, meg újra felhangzik a puska­ropogás. Az esti órákban akna rob­bant, amely négy embert, közöttük egy négyéves gyermeket megölt. A közvélemény az Amerika- közi erők katonáit hibáztatja a történtekért. MEGSEMMISÜLI A „SÁRGA SAS* Iskolákat bombáznak Elégette a behívóparancsot* letartóztattál* A titkosszolgálat tisztjei „nyilatkoznak“ a Ben Barka-ügyről Párizs Leroy-Finville, a francia kémelhárító szolgálat őrna­gya, akit csütörtökön este az ügyészség utasítására letar­tóztattak, kijelentette, ha vád alá helyezik, megszűnik a tit­kos szervezettel szemben vál­lalt titoktartása és „beszélni fog”. Mintegy 10 személy ne­vét fedi majd fel, akiknek sze­repük volt a Ben Barka-ügy­ben. Leroy-Finville ellen az a vád, hogy tudott a Ben Barka ellen készülő merényletről, de nem tett jelentést felette­seinek és nem akadályozta meg a bűncselekményt. Saigon Humphrey amerikai alel- nök, aki Johnson utasítására utazott Dél-Vietnamba, pén­teken megtekintett egy épít­kezést, ahol tízezer háborús menekült részére kívánnak szállást nyújtani. Saigonban ’ ugyanakkor kö­zölték, hogy az amerikai légierő csü­törtökön délután és pén­teken délelőtt újabb tá­madásokat intézett a VDK ellen. Az amerikaiak beismerték, hogy egy Skayraider vadász­bombázót lelőtt a VDK légel­hárítása. A dél-vietnami felszabadí- tási hírügynökség jelentése szerint a szabadságharcosok feb­ruár 7-én teljesen meg­semmisítették a kormány­csapatok „Sárga Sas” el­nevezésű zászlóalját. Manilából érkező hír szerint pénteken reggel a Fülöp-szi- getek fővárosának utcáin több ezer fiatal tüntetett a kor­mány ama terve ellen, hogy Dél-Vietnamba küldjenek 2000 Fülöp-szigeti katonát. A röp­cédulák „a nép elleni bűn­tettnek” nevezik a tervet Hanoi A pénteki Nhan Dán meg­döbbentő riportban leplezi le, hogy február 9-én a behatoló amerikai katonai repülő­gépek tönkrebombázták a Huong Huc-i középisko­lát Ha Tinh tartományban, a na­pilap elmondja még, hogy az utóbbi időben amerikai gépek válogatás nélkül bombáznak és lőnek falvakat, városokat, piactereket, duzzasztógátakat, templomokat, kórházakat, s támadtak több mint száz is­kolát is. A demilitarizált övezetben fekvő Huong Lap-i elemi iskolát például nyolcszor támadták meg. New York New York-i jelentés szerint egy esküdtbír ős ág pénteken bűnösnek találta David Mil­ler katolikus pacifistát, mert elégette behívóparancsát, hogy így tiltakozzon a vietnami háború ellen. A 25 éves Millert a bíróság ötévi börtönre és 10 000 dollár pénzbírságra ítélheti. A védő fellebbezett. Csütörtökön az FBI letartóztatta Geoffrey Reed Conklin 23 éves fiatalt^ aki december 9-én nem volt hajlandó eleget tenni a sorozási felszólí­tásnak. Conklint később 1500 dollár kaució ellenében szabadon bo­csátották. A hamarosan sorra kerülő tárgyaláson rá is Mil­leréhez hasonló ítélet vár: Conklin ugyancsak a vietnami háború ellen tiltakozott. Elendhívüli időjárás Lengyelország hun Nyugatnémet lapok az Erhard-Barzel-párbajrél Lelkes fogadtatás Tanzániában Itt sem szűnt meg az ének és a tánc. Jellemző e fogadtatás közvetlen hangulatára, hogy a táncolok közé beállt Mgonja, a köztársaság minisztere is. Julitis Nyerere, a köztársa­ság elnöke a szellos tornácon fogadta Kállai Gyulát és fele­ségét. A köztársasági elnök szívélyes beszélgetést folyta­tott a magyar miniszterelnök­kel. Nyerere elnök pénteken es­te fogadást adott Kállai Gyula tiszteletére a jubileumi gyé- mántcsamokban. elnöki székéért folyó pár­viadal áll. A nyugatnémet sajtó pénteken számos kom­mentárban foglalkozik az Er­hard és Barzel között most már nyíltan kirobbant harc­cal. A Frankfurter Allge­meine Zeitung vezércikké­ben hangsúlyozza: ha ez a konfliktus kiéleződik, súlyos következményekkel járhat a CDU szempontjából. Szovjet pártmunkásküldöttség érkezett hazánkba A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak meghívására M. O. Szlad- kovszkijnak, az SZKP KB osztályvezető-helyettesének vezetésével pénteken párt­munkásküldöttség érkezett hazánkba. Varsó Lengyelországban a Visz­tula több helyen kilépett med­réből. A mentési munkála­tokban helikopterek is részt vesznek. Tovább folyik a veszélyes jégtorlaszok fel- robbantása. Az Odera tor­kolatánál a Szczecini-öböl- ben is jégtorlaszok kelet­keztek, még veszélyesebb a helyzet a kisebb folyóknál. A veszélyeztetett helyekre a lengyel árvízvédelmi alaku­latok egész hadseregnyi em­bert és több ezer szállító- eszközt összpontosítottak. Gá­tolja a munkálatokat a nagy hideg: csütörtökön éjjel az országban mínusz 25 fokos hőmérsékletet is mértek. A hóvihar megnehezíti a vas­úti és az országúti közleke­dést is. Az utak szabaddá tételén 24 000 ember dol­gozik. ★ A Lengyel-Tátrában egy ti­zenegy tagú NDK turistacso­portot a Morskio Oko feletti csúcs megmászása közben la­vinaszerencsétlenség ért. A csoport tagjai közül egyese­ket eltemetett a hó, mások könnyebb sérüléseket szen­vedtek, egy turistát pedig a lavina 400 méter mélységbe sodort. A lengyel alpinista mentő- csoport gyors akciója vala­mennyi turistát megmentet­te. A 400 méteres mélység­be zuhant NDK turista láb­töréssel és súlyos zúzódá- sokkal került kórházba. Az amerikai anyá nem hagyná jóvá... Donald Duncan 34 éves hivatásos katona, aki a Dél-Vietnamban harcoló amerikai különleges egy­ségnek tagja volt és tavaly szeptemberben, 10 évi szol­gálat után kérte leszerelé­sét, sajtóértekezleten nyi­latkozót^ az újságíróknak dél-vietnami tapasztalatai­ról. Duncan, aki 18 hóna­pot töltött a dél-ázsiai or­szágban, kijelentette: „Egész szolgálatom Dél- Vietnamban hazugság volt. A vietnamiak többsége, akár kommunisták voltak, akár nem, a Vietcongot pártolták és szemben áll­tak Saigonnal”. Duncan a Rampartsnak adott interjújában elmond­ja, személyesen is tanúja volt az atrocitásoknak, amikor a hadifoglyokat „kihallgatás végett” átad­ták a dél-vietnamiaknak. — Állandóan mondották nekünk — írja Duncan —, hogy „nem kell nektek ma­gatoknak megölni őket, hagyjátok ezt belföldi szö­vetségeseitekre”. A különleges egységek egyik tanfolyamán infor­mációk megszerzésére szol­gáló kínzási módszereket oktattak. Amikor nyíltan megkérdeztük, azért tanít­ják-e ezeket a módszereket, hogy alkalmazzuk azokat, azt válaszolták: „Nem mondhatjuk nektek ezt. Az amerikai anyák nem hagy­nák ezt jóvá”. Szovjet küldöttség Kubában Havanna Nyikolaj Patolicsev kül­kereskedelmi miniszter, a- Havannában tartózkodó szov­jet kereskedelmi küldöttség vezetője és a szovjet kül­döttség tagjai megtekintették Havannában a halászkikötő építkezéseit. Ez a kikötő á Szovjetunió műszaki segít­ségével épül és befejezésé után száznál több halászhajót szolgál majd ki. Hűtőházai­ban pedig tízezer tonna hal' tárolható. Magyar—j ugoszf áv kereskedelmi tárgyalások Belgrádban megkezdődtek a Jugoszlávia és Magyarország közötti hosszúlejáratú (1966— 1970) árucsereforgalmi meg­állapodás megkötésére irá­nyuló tárgyalások — jelenti a Tanjug. E tárgyalásokon részt vevő magyar küldöttsé­get Karádi Gyula, a külke­reskedelmi miniszter első he­lyettese vezeti. ELHALASZTOTTAK A FRANCIA MŰHOLD KILÖVÉSÉT A szaharai francia kilóvö- állomáson pénteken mindent elkészítettek a D—1 elnevezé­sű francia műhold kilövésére. Eredetileg pénteken reggel 9- kor került volna erre sor, de néhány váratlanul felfedezett kisebb műszaki hiba miatt a fellövést ma reggelre halasz­tották. •SSSSSSSS/fS/SSSSSSSSSSSS/SS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/S/S///S/SSSSS/SS/SS/SSS/S/SSSSSSS/SS///S/S/S/SSY/S/SSSSSSS/SSSSS/SSSS/SSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSS/SSSSSSSS/SSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSS/SS. Az élet folytatódik : Vannak helyzetek, amikor > az ember nem hisz már az Sóletben, mert tudja, hogy juem menekülhet, meg kell ! halnia. Csak az nem biz­> tos még; mikor. Feladta a j küzdelmet. Az élet azonban > erősebb törvényekhez igazo- !dik, történik valami várat- ! lan s az élet folytatódik... S—— j Az ötödik gép nem tért visz- ! sza. A támaszponton min- | denki jól tudta, hogy nem is I tér vissza többé. Szótlanab- jbak voltak a megszokottnál, i időnként a nyírfaerdők felé ; néztek, az égen azonban nem j mozdult semmi. Mirosnyi- j csenko a felvételek elkészí- ! tése után jelentkezett a pa- : rancsnoknál s átadta a fény- j képeket, a dokumentumokat : az ötödik gép pusztulásáról. : A bevetésben részt vevők i csendesén tárgyalgatták az ; eseményt. | — Úgy láttam, valaki kivá­: gódott a gépből. Hogy nyi- I tott-e ernyőt, nem tudom, : mert mi is az objektum fölé : értünk, bombázni kezdtünk. — De az ötös is bombá­zott, később rázuhant az ob­jektumra és felrobbant. És fogalmazódtak a sorok a három ember kitüntetésé­ről. De fogalmazódtak a le­velek a hozzátartozók szá­mára is. Marina Vlagyimi- rovna is kézhez kapta a hi­vatalos ^ ■'ütést arról, hogy férje, I. F. Marcsenko hősi halált halt. Huszonöt éves korában, két hónappal ké­sőbb, hogy megszületett kis­lányuk, Tatjána Leningrad blokád alatt ál­lott, a németek messzehordó ágyúkkal lőtték a várost- 1943. szeptember 30. — A feladatot megkaptuk. Célpontunk az egyik német objektum volt, messzehordó ágyúkat kellett megsemmisí­tenünk. P—2-es bombázógé­pünk volt, én már kitűnően ismertem, a százötvenedik be­vetésre készülődtem vele. Gricsiskin őrnagy vezette a gépet, én rádiós lövész vol­tam. Azon a szeptemberi na­pon is felszálltunk, 3000 mé­ter magasban átrepültünk az ellenséges állások fölött és a cél felé közeledtünk. Ret­tenetesen lőttek bennünket, de nem féltem, mert meg­edződtem már. Közeledtünk az objektumhoz, amikor érez­tem, hogy megbillen a gép, kicsit megzuhan félre for­dulva. Kérdeztem telefonon, hogy mi történt, de nem feleltek, megszakadt az ösz- szeköttetés. A gép ezután újra egyenesbe ment, és ren­desen repült tovább. De érez­tem, hogy baj van: a motor­zúgásról, a remegésekről. Tud­ni akartam az okát s fel­álltam, hogy átszólok az első fülkébe. Rögzítő nem volt a gépen s engem kicsapott a légnyomás. Néhány pillana­tig eszméletlenül zuhantam, majd hol az eget, hol a föl­det láttam. Annyi erőm volt, hogy kioldjam az ernyőt, aztán már megint nem em­lékeztem semmire. Ivan Marcsenko alig, hogy kinyílott az ernyője, rázuhant az erdőre. Bal lába két he­lyen eltört, jobbja szinte ki­szakadt, betört a koponya­csontja és az orra. így ke­rült fogságba. — Azt mondták az orvo­sok, hogy napokig feküdtem eszméletlenül és folyton az őr­nagy nevét emlegettem. Igen, Grisicskin nagyszerű pilóta volt. Tudta, hogy végünk, hisz a motort találat érte. De rá­repült a célra, bombázta azt, majd lezuhant a gép és fel­robbant. Nekem szerencsém volt — és sóhajt. A súlyos beteg rádiós-lövész helyzete reménytelennek lát­szott Az orvosok lemondtak róla. Röntgen nem volt, ta­lálomra rakták helyre a tö­rött csontokat, s így tették gipszbe. S ahogy vonult ki szovjet földről az ellenség, úgy került egyre messzebb Marcsenko is a hazától. A vi­lág eseményeiről mit sem tu­dott, csak annyit, hogy a Gat- csinó fogolytábor után Viul- jangyi, később a lengyelor­szági Majdanek, végül pedig Mauthausen következett. A gipszet Majdanekben vették le róla, 3 hónap után. A rosz- szul összeforrott csontok azon­ban újra szétestek. Újabb gipsz, hét hónapig. És közben állandóan 39—40 fokos láz, a gyenge szervezet nem kap erőre a főtt krumplitól. Járni nem tudott. Mauthausenben a bajtársak hozták naponta a hírt: újabb háromszáz ember hagyta el a haláltábort — a kéményen keresztül. Ivan Marcsenko, gondolt-e arra fogsága idején, hogy élet­ben marad? — Soha. Biztosan tudtam, hogy meg fogok halni, mert meg kell halnom. Mauthau- senból kevesen menekültek. Annyit szenvedtem a sebesü­léseim miatt, hogy könnyű volt lemondanom az életről. De erről ne beszéljünk. Csak annyit, hogy később elfutot­tak az SS-ek, felszabadítottak az amerikaiak és rövidesen átadtak a szovjeteknek. Mit mondjak? Azt hittem, hogy élek, hogy élhetek. Újra kórház. Reménytkeltő, várakozásbeli idők ezek, hazai környezetben. A feleség nem hisz levelének, nem hisz az is­merős betűknek, nagyon kéri, írjon újra és pontos dátum­mal. ír. Hónapok múlva a halottnak hitt ember hazatér. Marcsenko nem kért és nem várt semmi különöset, örült, hogy visszatérhetett a Vaszil- jev-szigeti lakásába Mariná­hoz és Tatjánához. Igyekszik felejteni, amit nem lehet és gyekszik teljesen felgyógyul- íi, ami lehetetlen. Munkára jelentkezik. Hogy fogadják? á kérdésre nincs azonnali fe- elet Fejét lehajtja, a keze losszasan végigszánt az aszta- on. — Látta a Tiszta égboltot? — kérdezi. Bólintok. — Jó film volt, sok ember nevében beszélt. — Az önében is? — Igen, Nekem is ez volt a sorsom. Pedig előnyösebb helyzetben voltam mások­nál: élő tanúk beszéltek mel­lettem. — És mégis? A negyvenkét éves, kissé korán-öreg, ősz hajjaá borí­tott fej igenlően mozdul. — Az volt a legborzasz­tóbb, hogy gyanús lettem. Képzelje el a helyzetemet. Én, aki annyi mindenen keresz­tül mentem, azt láttam, hogy mindezt nem hiszik el. A szívem most is beteg és ak­kor olyan munkát adtak, mely szörnyen fárasztott. Ál­landóan utaztam az ország­ban, sokszor rosszul let­tem, de hiába kértem más munkakört. — És most? — Most itt dolgozom Le- ningrádban, mechanikus va­gyok, s elektromos műszerek beállításával foglalkozom. Hat kitüntetést mutat és később arról beszél, hogy bár többé nem repülhet beteg­sége miatt, mégis boldog Hisznek neki, tisztelik, lánya az egyetemre jár. Elégtételt kapott. Az élete visszanyerte értelmét. Három éve ismertem meg Leningrádban s azóta már elfelejtettem egy kicsit. Nem­rég azonban telefonhoz hív­tak. A vonal másik végén oroszul ezt mondta valaki: — Emlékszik még rám? ván Marcsenko vagyok. Budapesten járt, egy tu­ristacsoporttal. Hankóczi Sándor (Folytatás az 1. oldalról.) ágyú üdvlövésének hangjai mellett a katonazenekar elját­szotta a magyar és a tanzániai himnuszt. A díszalakulat megtekintése után Kállai Gyula és Kawawa alelnök gépkocsiba szállt és az elnöki palotába, a State House-ba indult. A repülőtér­ről a városba vezető 12 kilo­méteres út mindkét oldalán, a pálmaligetekben, az Uhuru úton, a függetlenségi emlék­műnél, az óratoronynál és a többi festői helyen éneklő, táncoló afrikaiak tömege magyar és tanzá­niai zászlócskákat lobog­tatva üdvözölte Kállai Gyulát. A diadalíveken magyar és szuahéli nyelvű feliratok kö­szöntötték a vendégeket Karibu Kállai” (Üdvözöljük Kállait) „Nyerere — Kállai’’ kiáltások hallatszottak és a táncolok azonnal dalt faragtak az üdvkiáltásokból és a szavak ütemére folytatták táncukat. A tengerparton fekvő el­nöki székház bejáratánál hatalmas tam-tam dobo­kon adták elő a vendége­ket üdvözlő ritmust. Harmadfokú készültségben (Folytatás az 1. oldalról.) hökkentettük készültségün­ket, s lassan visszavonjuk az :rőket. Az Ipoly tovább nö­vekszik, s ma 7 centiméterrel ill a tavaly nyári maximum ilatt. A folyó árterületén ha­ad, s valószínűleg emelkedik nég valamelyest. — Hogy viselkedik a Duna? — Hétfőre nagyobb víztö- neg várható: 600-as magas- iág. Az idei első árhullám nindenekelőtt az ártéren fát :ároló erdőgazdaságok számá­ba érdekes, hogy idejében negkössék vagy eltávolítsák a részletet. Jókor jött a hide­gebb. ködösebb idő, amely gén kevés csapadékot hozott i vízgyűjtő területeken, s le- "issította az olvadást. t gy. Bonnban az érdeklődés elő- . terében továbbra is a CDU I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom