Pest Megyei Hírlap, 1966. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-09 / 7. szám

8

MSI MEGY Bl

^Kírlmi

1966. JANUÁR 9., VASÁRNAP

TÓTH ENDRE:

A tűz

es a vas

A tág csarnokban motor zúgott, áramoktól rezgett a hő, a gépek előtt éberen állt egy-egy kékruhás szerelő.

Félig süketen hallgattuk a kongó vasak durva zaját —, káprázó szemünk, úgy éreztük, a teremtés titkába lát.

Néztük a tüzes kemencében a vörösen izzó vasat, ahogy szikrázott sisteregve s rózsasziromként széthasadt. Egy új istenség művét láttuk, ki rombol, alkot s összefűz, s már szét se tudtok választani, melyik a vas, melyik a tűz.

Csak néztük, ahogy ölelkezett előttünk a két ős-elem —, a tűz és a vas násza volt az, új kort vajúdó szerelem.

HAZAFELÉ

(Foto: Kotroczó)

Dofio+ty PábKeh %

ségtől. Megtalálta azt Töredezett hangon rebegé:

— Az óra végire jár... Az orvosnak igaza volt... Már nem fáj semmi... Sötét lesz minden ... Csak a fiaim képe világít még...

A nő látta, hogy a végső perc betelt, férje halva van. Odarogyott térdére az íróasztal mellé, s két összekulcsolt kezét a teleírt papírra fektetve rebegé:

— Esküszöm, hogy az ellenkezője fog történni annak, amit ő végrendeletével parancsolt. Nem engedem, hogy fiaim konjunktúraemberekké legyenek. Esküszöm...

... Egy emberen túli, egy elképzelhetetlen borzadályú kiváltás hangzott fel a csendben. IA felriadt nő rettenve tekintett 5 az ágyon fekvő halottra. Aztán | összeszedte minden pénzét, í még OTP-kölcsönt is igénybe ! vett, hogy el tudja kellően te- j mettetni kőszívű férjét; az vi- ! szont valóban eszébe sem ju- i tott, hogy végakaratát íeljesít; se.

\

I *

« i

B

TÁRLATON

aradlay Ödön túlcsapongó szenvedélyű ifjú volt valóban. Ám, Marie, az édesanyja, nem nyugo- | dott bele ebbe a helyzet- § be oly könnyen, mint apja és ^ közgazdasági esti technikumba ^ járatta. Egy darabig ott is csa- k pangott, amennyire ezt a túlV r

^ zsúfolt technikumi tanrend \ megengedte. Utóbb lehiggadt, ^ és 4-es átlaggal megszerezte a | technikumi érettségit. Aztán ^ beiratkozott a Közgazdasági ^ Egyetemre, azt is elvégezte. ^ Végül elhelyezkedett az egyik

klmpexnél könyvelőnek,

s

§ —De nem lett mégse pin- ^ cér, aki visszeressé futja a lá- | bát, hogy jó keresetű szeméit lyek kétforintjait kiérdemelje! — szólt Marie. — Ttsztriselő lett belőle, íróasztala van, emberi életet élhet!

A barkácsoló természetű Richárd pedagógus lett, méghozzá a tekintélyes matematika-fizika szakon. Sikerült is a városban elhelyezkednie. Édesanyja boldogan mond: ta:

— Tanár lett a fiam! Nem mászik naphosszat mocskosán kétes elemek leprakocsijai alatt, nem lopkodja ki a jó alkatrészeket a szervizelő autókból! Másokat okit! Oh, be gyönyörű!

A sima, okos és eszes Jenőt Marié könyvtárosnak íratta be; az ifjút az egyetemi évek befejeztével vidékre helyezték. Az anya boldog volt, hogy a fiú a kultúra és a tudomány nagyszerű alkotásai között tevékenykedhet. Büszke is volt, hogy a kőszívű Káz- mér gonosz terveit sikerült végképp keresztülhúznia. Könyvelő és pedagógus fia sokszor felkereste az özvegyet, s hol virágot, hol apró ajándékot is vittek neki. Később azonban értékesebb dolgok is kerültek Baradlayné asztalára név- és születésnapokon, húsvétkor, karácsonykor. Egy-egy szép műanyag- ruha, egy vég vászon, egy liba, egy operabérlet.

— Nektek sincs sok — szólt ekkor Marie. — Miért költitek rám azt a kevés pénzt? Vegyetek példát Jenő öcsétekrőL Az ott vidéken meghúzza magát a kis fizetésével, nem szórja a pénzt, mint ti!

E

gyszer elhatározta, meglepi Jenőt és visz is valamit abból a sok jóból és szépből, amivel Ödön és Richárd elhalmozta. Elment a kis városi könyvtárba. Ám Jenőt nem találta ott. A könyvtáros — kopott könyökű, borotválatlan ember — a szemben levő ragyogó üzletre mutatott. Annak homlokzatán csillogó betűkkel állt a felírat:

„Baradlay Jenő női fodrászszalon.”

Előtte gyönyörű autó, szem- melláthatóan a tulajdonosé.

— Most épített villát is — mondta lelkesen a könyvtáros.

Az anya sírva ment át a tékozló fiúhoz:

— Kőszívű, te, akár az apád! Hát az ő végakaratát teljesítetted, amikor én könyvtárossá neveltelek, taníttattalak! Hogyan tehetted?

Jenő pironkodva mondta:

— Egy darabig dolgoztam én a könyvtárban, de felkopott az állam. Akkor eszembe jutott, minek szánt boldogult apuka. Estitanfolyamon kitanultam a női fodrászatot. És üzletet nyitottam.

— De miért? — zokogta Marié.

— Mert legalább egyikünknek jól kell keresnie. Azóta támogatni tudom testvéreimet is — ebből veszik a többi közt neked az ajándékokat.

A bankettről még behallatszott a kis szobácskába az éljenzés, de az • orvos már közölte,

hogy az ünnepeltnek, a \ nagy Baradlay Kázmérnak j mindössze egy órája van hátra. \ Szív-verőér-kövesülésben szen- j vedett régen, de hát mégis l evet.-ivott-dohányzott mérték- ! telenül, s ez most megbosszul- \ ta magát. Felesége sírva állt a ! dívány előtt, amelyre a kőszi- \ vü Baradlayt fektették.

J

! — Semmi gyöngeség, Marie

! — szólt a férfi, egyre hidegebb ! hangon. — A természet folya- ! mata ez. Én hatvan perc múl- \ va tehetetlen tömeg vagyok. ! Az orvos mondta. Legyen • olyan jó, üljön ide az ágyam \ mellé, a kis asztalhoz, írja fel, \ amit mondani fogok.

\

\ A nő teljesítette a párán- \ csőt, a férj folytaid:

! — írja Marie, mi dolguk

l lesz fiaimnak halálom után.

\ Járják ők ki az élet iskoláját S Legidősebb fiam, Ödön, legyen • pincér. Adjon mindig elég ; pénzt ne lei, amíg ipari tanuló 1 lesz, hogy versenyezhessen a : pálya nemes if jóival, akik de- \ geszre keresik magukat borra- \ valóval. Nézze el túlcsapongó ! szenvedélyeit, mert ha egy jó \ nyári restibe, vagy egy kedvelt \ pesti nagyvendéglőbe kerül,

| mindezt folytatni tudja az em- ■ béri kor végső határáig.

\ A nő csendesen írta a rábí*

I zottakat.

j — Második fiam, Richard,

! hamarosan leszerel. Ne zvpál- \ jón be. Nyisson ön neki egy i maszek autószervizet; ott di- : csősége mindannyiunkra fog | világítani, mert ismerem, ő bő- ; viben lesz mindenkor a Volks- j wagen, Simca és Fiat 1100-as i alkatrésznek. Ebből bőven te- | lik mindenre. Írja ön le ezt is.

| A nő így tett.

— Harmadik fiam, a legifjabb, Jenő: az én kedvencem. Nem tagadom, hogy legjobban szereltem öt a három közül. Legyen ő sima, okos, és eszes jó fej, hogy őt idézzem, akkor mindig magasabbra fog emelkedni. Tartson ismeretséget nagy nevekkel és hatalmas befolyásokkal: legyen női fodrász. Ezzel azt hiszem, mindent megmondtam. Az ö feladata lesz, hogy szükség esetén anyagi támogatást ebből adjon testvéreinek.

A kőszívű ember lehunyta szemét és tanácsot kért a sötétrintem csodálatos színésznő. Nem gondolja, Mr. Williams?

— De igen — felelte a férfi,

— Én is azt hiszem. De nem zavarom tovább, biztosan mások is szeretnének beszélni az estély díszvendégével. Ne felejtse el, Mr. Williams, ott leszek a koncertjén, tapsolni fogok és minden.

— Köszönöm szépen — felelte a néger.

_______________________ ekkor ks*

i A háziasszony | ron fogta--------------------—1 a hölgyei

és átvezette a másik szobába.

— Drágám — szólt a vendég —, becsületszavamra, majdnem összeestem ott a helyszínen. Észrevetted, mennyire melléfogtam? Kis híján ki- mondtam, hogy Katherine Burke tisztára úgy fest, mint egy néger. De még időben megálltam. Gondolod, hogy észrevette?

— Azt hiszem nem — csillapította a háziasszony.

— Hála istennek! — sóhajtott fel —, hiszen semmiképp sem akartam volna zavarba ejteni. Hiszen olyan kedves. Jó modorú és minden.

— Igen — szólt a háziasz- szony.

— Tetszett nekem. Nincsenek előítéleteim, azért, mert ő szinesbőrű. Épp oly természetesen beszélgettem vele, ahogy bárki mással tettem volna. Csak éppen alig tudtam elfojtani egy mosolyt, mert közben Burton-ra gondoltam. Kíváncsi vagyok, milyen képet fog vágni, ha megtudja, hogy azt mondtam a négernek: Mister!

Fordította: Zilahi Judit

nek olyan szuklátókörűek. Walter Willdams-6zal találkozni megtiszteltetés. Az Ür őt is épp olyannak teremtette, mint miniket, nem igaz?

— Természetesen — felelte a háziasszony. — Pontosan.

— A magam részéről nagyon örülnék, ha egy ilyen ember, mint például Walter Williams eljönne hozzánk, hogy énekeljen nekünk. Persze, nem hívhatom meg Burton miatt Menjünk oda hozzá! De várj csak, mit csináljak, amikor bemutattál? Kezet rázzak vele?

— Tégy, ahogy gondolod.

— Azt hiszem, jobb lesz kezet fogni. A világért sem szeretném, ha azt hinné, hogy előítéleteim vannak.-Aj ,, . , t a magas, fia- Odaléptek I tál négerhez,----------------- aki a könyvespolc mellett állt egy sarokban. A háziasszony bemutatta őket egymásnak, a néger meghajolt

— Hogy van? — kérdezte.

A bársonypipaccsal ékesített

nő teljes hosszában kinyújtotta a karját, hogy az egész világ lássa, amíg csak a néger meg nem ragadta.

— Oh, hogy van ön, Mr. Williams? — kérdezte az asz- szony. — Épp mondom a barátnőmnek, milyen borzasztóan élveztem az éneklését A múltkor is ott voltam a hangversenyén és megvan a hangja a fonográfon és minden.

Nagyon tagoltan beszélt, óvatos igyekezettel mozgatta az ajkát, mintha süketnémához szólna

— Örülök neki — felelte a néger.

— Megőrülök, ahogy a „Mát- v rózfiú”-dalt énekli. Nem megy k ki a fejemből. Egész nap azt | dúdolom. A férjem meg majd § szétrobban, elfeketül a dühtől, ^ olyan fekete lesz, mint... És ^ mondja, honnan szedi azokat ^ a remek dalokat? Honnan a ^ csodából szerzi őket?

— Van annak annyi mód-^ ja...

— Biztos vagyok benne, ^ hogy ön is nagyon szereti ^ őket. Mulatságos lehet. Azok ^ az aranyos öreg spirituálék ... ^ Oh, hogy imádom őket! És ^ mostanában mit csinál? Még s mindig énekel? A közeljövő- S ben miért nem rendez hang- $ versenyt?

— Épp e hónap tizenhato- § dikán lépek fel.

— Igen? Akkor én is ott le- $ szék. Ott leszek, ha csak egy $ mód van rá. Számíthat rám. ^ De nézze csak, ki az a fiatal ^ nő ott fehér ruhában? Már ^ láttam valahol.

— Katherine Burke — fe- i lelt a háziasszony.

— Szentséges isten! Ez len- ^ ne Katherine Burke? A szín- ^ pádon egészen másként hat. ^ Azt hittem sokkal csinosabb. § Nem is gondoltam volna, hogy ^ ilyen sötét bőrű. Majdnem úgy néz ki, mint egy... Oh, sze-í--------------------------- aikS| A szőke hajú nő, | mek ró--------------------------- zsaszín

bársony pipacsok díszelegtek a mükontya körül, furcsán, kissé oldalozó és szökellő járással vágott át a zsúfolt termen és megragadta a háziasa- szony karját.

— Megvagy! — szólt — Most aztán nem szabadulsz.

— No, nézzék csak! — lepődött meg a háziasszony.

— Szeretnélek megkérni egy nagyon nagy szívességre. Megitennéd?

— S mi lenne az? — kérdezte a háziasszony.

— Ismertess meg Walter WUliams-szaL Hidd el, egyszerűen bolondulok azért az emberért S amikor énekel! Amikor azokat a spirituálékat énekli! Mondtam is a férjemnek: „Burton, szerencséd, hogy Walter Williams színesbőrű, különben méltán féltékeny lehetnél.” Nagyon boldog lennék, mutass be neki!

— Természetesen — szólt a háziasszony. — Azt hittem, már ismered. Az estélyt egyébként az ö tiszteletére rendeztük.

— De hiszen ez nagyszerű

— mondta a vendég. — Igazán nem látom be, mi rossz van abban, hogy az ember ésszejár a színesbőrűekkel. Nekem semmiféle mellékgon- dodatom nincs róluk. Egy szikrányi sem. Burton — 6

persze más. Dehát tudod, ő Virginiából jött, s ezek a déliek egészen mások.

— Eljött veled?

— Öh, nem. Ma 6zalmaöz- vegy vagyok. Ah, Burton... 1 Bele fog halni, ha elmesélem neki, hogy találkoztam Walter Williams-szal. Állandóan veszekszünk a négerkérdésen. Nincs különösebb kifogása a színes,bőrűek ellen, csak éppen azt mondja: nem lenne hajlandó egy asztalhoz ülni velük, egymillió dollárért sem. Én meg ilyenkor azt válaszolom, hogy beteggé teszed az embert a fecsegéseddel, Burton. Borzasztó vagyak hozzá, ugye?

— Nem — nyugtatta meg a háziasszony. — Egyáltalán nem.

— De hát én másmilyen

vagyok. Bennem a legkisebb előítélet sincsen a színesek iránt Olyanok, mint a gyerekek: ugyanolyan könnyelműek, és folyton énekelnek, nevetnek, meg minden. Hát nem a legvidámabb teremtmények a földön? Komolyan mondom, nekem is nevetnem kall, ha csak rajuk nézek.

— Igen — szólt a háziasz- szony. — Valóban.

— Ez a Walter Williams pedig, ez aztán igazi művész. Nem érdekéi, hogy milyen a művész bőrszíne. Az a magánvéleményem, hogy ha valaki művész, akkor senkinek sem kellene előítélettel viseltetnie iránta. Nem is értem, némely emberek hogy lehet-