Pest Megyei Hírlap, 1966. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-25 / 20. szám

1966. JANUAR 25., KEDD ««9T mrevei yf/Hop 1966 művelődési terveiből: Bartók életműve ötven hanglemezen 20 új magyar film -100 millió mozilátogató AZ ÚJ NEMZETI SZÍNHÁZ TERVEI Állami költségvetésünknek a tervek szerint mintegy 10,4 százalékát fordítják; a? idén kulturális célokra, s így a rendelkezésre álló összeg 5.4 százalékkal haladja meg a tavalyi kiadásokat A Művé­szeti Szakszervezetek Szövet­ségének hétfői központi veze­tőségi ülésén a Művelődés- ügyi Minisztérium 1966. évi tervfeladatait dr. Nagy Sán­dor főosztályvezető ismertet­te, s beszámolt az elmúlt év­ben elért eredményekről is. Átszervezték tavaly a Hangverseny- és Műsor­igazgatóságot, egyidejűleg ÚJ FILMEK Vihar Ázsiában — történelmi miliőben játszódó, magya­rai beszélő szovjet film. Nyomoz a vőlegény — amerikai filmvígjáték, a főszerep­ben a népszerű Danny Kaye-t láthatjuk viszont. Felhívás Pest megye fiataljaihoz! A Magyar Kommunista If­júsági Szövetség és a Magyar Televízió a Művelődésügyi- és a Munkaügyi Minisztérium egyetértésével ebben az esz­tendőben is megrendezi a „Ki miben tudós” című tele­vízió vetélkedőt a következő tárgyakban: biológia, kémia, matematika, fizika. A ver­senybe benevezhet minden olyan középiskolás, nem kö­zépiskolás, dolgozó és szak­munkás fiatal, aki 1965. de­cember 31-ig nem töltötte be 20. életévét és egyetemi, fő­iskolai tanulmányait nem kezdte el. A középiskolások­nál a verseny első fordulója egybeesik a művelődésügyi miniszter által indított tanul­mányi versennyel. A tanul­mányi verseny első fordulója a Ki miben tudós iskolai se­lejtezője is, amelynek alapján az általános gimnáziumokból az első, a szakosított osztá­lyokkal rendelkező gimnáziu­mokból az első három helye­zett vehet részt a megyei dön­tőn. A szakmunkásképző in­tézetek tanulói az iskoláik ál­tal megrendezett selejtező után juthatnak a megyei dön­tőbe. A már dolgozó fiatalok közvetlenül a megyei KISZ- bizottság nevelési osztályán jelentkezhetnek legkésőbb ja­nuár 31-ig. A KISZ Pest megyei Bizott­sága kéri a megye fiataljait, hogy minél többen vegyenek részt e nemes vetélkedésben és részvételüket jelentsék be a KISZ Pest megyei Bizottsá­ga nevelési osztályán. f, fogyasztók érdekében: Rendelet az áramszolgáltatásról Fontos rendelet jelent meg a Magyar Közlöny január 23-i szá­mában, az 1962-ben alkotott villa- mosenergia-törvény végrehajtásá­ról kiadott jogszabályok sorában. A nehézipari miniszternek ez az utasítása meghatározza a villa- mosenergia-szolgáltatás és -vétele­zés általános feltételeit, tehát sza­bályozza az áramszolgáltató vál­lalatok kapcsolatát az ország kö­rülbelül két és fél millió áramfo­gyasztójával, ilyenformán úgy­szólván mindenkit érint. A rendelet szerint az Áramszol­gáltató Vállalat a fogyasztó be­kapcsolásakor megkötött szerző­désben vállalt mennyiségű és mi­nőségű áramot köteles folyamato­san szolgáltatni. A karbantartás idején és egyéb alkalommal szük­séges elkerülhetetlen áramszolgál­tatási szüneteket meghatározott időn belül közölni kell, hogy a fo­gyasztót meglepetés ne érje. A fo­gyasztók védelmét szolgálja az a rendelkezés is, hogy az elfogyasz­tott villamos energia mennyisége csak hitelesített és jól működő mérővel történhet. Ehhez s fo­gyasztó kívánságára köteles ellen­őrző mérést végezni, és a mérőt újra hitelesíteni. A mérőberen­dezés hibájának, kijavításának, cseréjének költségeit az Áramszol­gáltató Vállalatnak kell viselnie. Az új rendelet tág lehetőségeket ad a téves számlázás kifogásolá­sára. megkezdték a vidéki szín­házi hálózat központosítá­sát. A színjátszás művészi színvo­nalát úgy kívánják emelni, hogy erre az évre a tavalyi­nál több mint 700 előadással kevesebbet terveznek, így a művészeknek több idejük lesz az alaposabb felkészülés­re. Ugyanakkor a színházlá­togatók számában némi emelkedést várnak. Január 31-ig elkészül a bí­ráló bizottság értékelése az új Nemzeti Színház építésére kiírt nemzetközi tervpályázatról. Ismeretes, hogy összesen 92 pályaművet küldtek be a ha­zai és külföldi tervezők. A végleges terv és műszaki do­kumentációk elkészülte, kö­rülbelül 1968 végére várható, ekkor kezdenének hozzá a színház felépítéséhez. 45,2 millió forintot irányoz­tak elő ebben az esztendőben országos színházi hálózat fel­újítására. Mintegy 40 millió forin­tot költenek a Fővárosi Operettszínház rendbeho­zatalára. Szembetűnő volt a fejlődés a filmforgalmazásban: az 1963. évi 123-mal szemben 1965-ben összesen 200 magyar filmet vettek meg külföldön. Idén 20 magyar játékfilm készítése szerepel a ter­vekben és körülbelül 160 külföldi filmet vásárolnak meg a filmforgalmazási szervek. Egyébként 100 millió mozi­látogatóra számítanak 1966- ban. A hanglemezkiadás 25 szá­zalékos gyarapodást ért el ta­valy, az idén pedig 30 szá­zalékkal több hanglemez for­galomba hozatalát tervezik: összesen kétmillió hanglemezt gyártanak. Kiadják többek között Bartók Béla életmű­vét, ötven hanglemezen. Szerencsétlenség a téglagyárban Kőbányán, a Jászberényi úti Téglagyárban Horinka Fe­renc 56 éves ács, mendei la­kos alatt kemencejavítás köz­ben beszakadt a füstelszívó kanális. A szerencsétlen em­ber, akit a ráomló föld bete­metett, a helyszínen meghalt. A felelősség megállapítására vizsgálat indult. nrnnap „írtunk harcolt“ 1966. január 25, kedd, Pál napja. A nap kél: 7.20, nyugszik: 16.34 órakor. A hold kél: 9.27. szik: 20.21 órakor. nyug­VAR HATÓ IDŐJÁRÁS Lassan felszakadozó fel­hőzet, nőhány helyen eső­vel, havazással. Az élénk, helyenként erős északi szél mérséklődik. A nappali hő­mérséklet kissé csökken, legmagasabb nappali hő­mérséklet 0 fok körül. KITÜNTETÉS Gábor Andor irodalmi díjjal tüntették ki Gyárfás Miklóst, az 1965-ben bemutatott darab­jaiért. A kitüntetést a Magyar írók Szövetségében ünnepélye­sen nyújtották át. — Ma Kisktmlaeházán, holnap Vácott tárgyalnak a járási népművelők, könyvtár­iigazgatóik és mozi üzemi ve­zetők a bejáró dolgozóik, tsz- parasztok kulturális ellátott­ságáról. — Az isaszegi művelődési otthonban az asszonyok klubja összejövetelén dr. Kot­tán Ervin bíró előadást tar­tott Kié a gyermek? címen. 75 EVE, 1891. január 25-én született Mo­solygó Antal, a forradalmi mun­kásmozgalom emlékezetes har­cosa. Uradalmi béres gyermeke volt, és a kovácsmesterséget ta­nulta, később Budapesten fénye­ző lett. Már fiatalon tevékenyen részt vett a munkásmozgalom­ban. Mestere volt az agitációnak és kitűnő szervező, nagy tekin­téllyel. Megtörtént, hogy szavá­ra a gyárakban leállították a munkát. Mint a mátyásföldi re­pülőgépgyár főbizalmija vált a budapesti munkásság egyik elis­mert vezéralakjává. Erőteljes antimilitarista tevékenységet fej­tett ki, és 1917-ben a forradalmi szocialisták egyik vezetőjeként nagy szerepet játszott az 1918. januári általános sztrájk meg­szervezésében. ö szervezte Ma­gyarországon az első munkásta­nácsot is. 1918 elején letartóztat­ták, s csak az október végi for­radalom szabadította ki a bör­tönből. A KMP alapítóinak egyike és első Központi Bizott­ságának tagja lett. A proletár- diktatúra idején Debrecenben megszervezte a Vörös Gárdát, majd zászlóalj politikai megbí­zott lett a fronton. A fehérter­ror megkínozta, nyolcévi fegy- házra ítélték. A fogolycsere ré­vén Moszkvába került, ahol 1927-ben meghalt. — Pedagógiai bizottsági ülés volt hétfőn délután Rác­kevén, ahol a pályaválasztás kérdéseiről tanácskoztak. A megbeszélésre meghívták a járási nőtanács vezetőségét. — Ma délután 5 órakor zárszámadó közgyűlést tart a káskunlacházi Pereg Ter­melőszövetkezet, a tsz kul­túrtermében. — A makádi Üj Ele* Ter­melőszövetkezetben a tsz asszonybizottsága ma este * órai kezdettel megbeszélést tart a nők helyzetéről. — Érdekes előadás less szerdán este fél 6-kor a vádi Építők Művelődési Otthoná­ban, ahol a háztartási gépek érintésvédelmét tűzték napi­rendre. Ősrégi vicc — Nyugdíjas kutyák. A brazíliai Sao Paulo város határozata szerint azok a rendőrkutyák, amelyek 8 éven át dolgoztak, nyugdí­jat, illetve teljes ellátást kapnak életük fogytáig. Kü­lönleges szolgálatot is szer­veztek, amely az anya nél­kül maradt fajkutya köly- keket tejjel látja el. France és a hölgyek kora Anatole France egy hölggyel beszélgetett, aki­ről köztudomású volt, hogy semmi pénzt és fáradságot nem sajnál szépsége meg­őrzésére. A hölgy kissé ag­gódó hangon megkérdezte az írót, hány évesnek tart­ja. Az író jól megnézte a hölgyet és azután ezt mondta: — A fogai alapján 18- nak nézném, a hajáról 19- nek, az alakjáról 16-nak. A hölgy boldogan sürget­te: — Igazán aranyos, no de végeredményben hány évesnek néz? — Hiszen mondtam — felelt az író. — 18-nak, 19- nek 16-nak. Együttvéve. — Négyszázezer forint ál­lami hozzájárulással helyre­állították Tökölön a tavalyi árvízben megrongálódott nyári gátat. — Mi van a kát mélyén? A XIV. században IV. Ká­roly császár a Karlstein várban mély kutat építte­tett a koronaékszerek elrej­tésére. A régészek most igyekeznek feltárni a régi kutat, amely egykorú fel-, jegyzések szerint mintegy ÍÖO méter mély volt, ma azonban csak 76.2 méter mélységű. — Hallotta? — A szomszéd barlangjába beesik az eső... — És? — A barlangkezelőség meg­ígérte, hogy 1966-ra kijavít­ja...! (Komád! karikatúrája) Februárban svábbál A Magyarországi Német Dol­gozók Demokratikus Szövetsé­ge február 5-én és 12-én az Épí­tők Rózsa Ferenc Művelődési Otthonában rendezi meg a ha­gyományos sváb bált. Mindkét est vidám programjában fel­lépnek a német nemzetiségű kultúrcsoporták, ének és tá-nc- együttesek. — Égés ellen tojáshéj. A A tojás héját belülről „ki­bélelő” hártya eredménye­sen alkalmazható égési se­bek kezelésénél. Dr. Irene Neuhauser, az Illinois Egyetem tanára szabadal­maztatta eljárását, amely porrátört tojáshéjból készült hártya segítségével erősen meggyorsítja az égett sebek hegesedését. Orvosi hír. Dr. Kovács Tibor, szülész, nőgyógyász, kórházi főor­vos magánrendelését 1966. február 1-étt megkezdi. Rendelés helye: Vác, Honvéd utca 12/a. Ideje: ked­den és pénteken 4—töl 6-ig. (x) FÉNYSZÓRÓ JEGES TANÁCSOK... — A majosházi Üj Élet Termelőszövetkezet szomba­ton délután jól sikerült öre­gek napját rendezett a köz­ségi tanácsházán. A rádió és a televízió mai műsora KOSSUTH RADIO 8.20: Könnyűzene. 8.55: Nézze meg, pénzt ad érte! 9.00: A Gyer­mekrádió műsora. 9.40: Nagy mes­terek indulói. 10.10: Magyar tájak zenéjéből. 10.43: Reggeli zene — elbeszélés. 11.00: Bécsi klasszikus hangverseny. 12.15: Tánczenei koktél. 12.55: Regényrészlet. 13.15: Balettzenék — operákból. 14.05: Fa­lurádió. 14.20: Falusi délután. 15.50: Falusi fiatalok parlamentje. 16.10: Üj operalemezeinkből. 16.44: Munkásszemmel. 16.59: Zenés bul­gáriai élmények. 17.22: Rádióiskola. 18.20: Szerkesztői értekezlet. 19.25: A Szabó-család. 20.25: Századunk zenéjéből. 21.10: Miért szép? 22.20: Hajdú Júlia táncdalaiból. 22.30: ötszögű félóra. 23.00: Könnyűzene. 0.10: Éji zene. ­PETŐFI RÁDIÓ: 14.00: Szabó Miklós énekel. 14.20: Szvjatoszlav Richter zongorázik. 15.40: Délutáni frissítő. 16.15: Négyszer változó esztendő. 17.05: Hangverseny a stúdióban. 17.35: Magyar nóták. 18.20: Rádióegye­tem. 18.50: Az Alexandrov-együt- tes énekel. 19.05: Kovács János előadása. 19.55: Tánczene. 21.05: A magyar irodalom kincsesháza. 22.15: Geszty Szilvia és Melis György énekel. URH ^ 18.35: Dr. Sár ősi Bálint etióplai útijegyzete. 18.55: Zenekari muzsi­ka. 20.25: Dalol a tavasz — ope­rettrészietek. 20.55: Szuhay Havas Ervin írása. 21.10: Richard Strauss operáiból. 22.00: Tánczene. TELEVÍZIÓ 8.05: Iskola-tv. Környezetismeret — olvasás (ált. isk. 4. oszt.). A kő­olaj. 9.00: Szám tan-mér tan (ált. isk. 5. oszt.). Téglalap és négy­zet (A téglalap és négyzet terüle­te). 9.55: Történelem (ált. isk. 5. oszt.). A görögök vallása. 11.10: Kémia (ált. isk. 7. oszt.). Vegyér­ték. Egyenlet. 13.35: Környe­zetismert. (ism.) 14.30: Szám- tan-mértan ism.) 15.25: Tör­ténelem (ism.). 16.10: Kémia (ism.). 17.35: Hírek. 17.40: Falusi dolgok­ról. Időszerű agrárpolitikai kérdé­sek. 18.05: Kisdobosok műsora 1. Esik a hó (jelenet). 2. Macskavá­sár (bábjelenet). 18.25: Randevú a klubban. Riportműsor a szocialis­ta brigádmozgalom időszerű kér­déseiről. 18.55: Esti mese. 19.05: Verdi: Rigoletto. Háromfelvonásos opera. Közvetítés« a Szegedi Nemzeti Színházból. Az I. szünet­ben: Tv-Híradó, a H. szünetben: A hét könyvei. 21.30: Amerikai úti jegyzetek I. Látogatás az ENSZ-ben. 21.50: Tv-Híradó 2. ki­adás. Ebben a havas, fagyos idő­ben valóban csak az ül mo­torkerékpárra, akinek nagyon muszáj. Gyakori látvány a túl- pörgő hátsó kerék, ami nem kis kellemetlenséget okozhat oldalirányú kivágódással. Ilyenkor — havas közúton — a sebességfokozat helyes al­kalmazása segíthet. A leg­hasznosabb a visszakapcsolás. Ezzel nemcsak a motort kí­méljük, de a húzóerőt is nö­veljük vele. Az autósok figyelmét arra hívjuk fel, hogy az indítási zavar oka, nem mindig az akkumulátor. Természetesnek tartjuk, hogy az akku savsű­rűségét gyakrabban kell fa­gyos időben ellenőrizni. Az AC-pumpa azonban sokszor mostohagyerek. Pedig leg­alább ötezer km-ként tisztít- tatni' illik, mert ha a vízzsák vízzel telik, befagy a cső, nem továbbít üzemanyagot.— nem indul a kocsi. Vércsoportadatok a vezetőnél Külföldön már bevált mód­szer, hogy a gépjárművezetők maguknál tartják vércsoport­adataikat. Végre hazai kezde­ményezés is született a Fő­városi Balesetelhárítási Ta­nács vezető-továbbképző tan­folyamán. A hallgatók a mű­szaki és KRESZ-vizsgák után olyan igazolást kapnak, amely egyúttal tartalmazza vércso­portjuk adatait is. A mentőka megmondhatói, mily hasznos lenne ennek országos beveze­tése. Növekvő számok A Magyarországra irányuló külföldi turisztikában ugrás­szerűen emelkedik a gépjár­művel — motorkerékpárral, autóval és autóbusszal érke­zők száma. A tavaly novem­ber végéig összesítő adatok szerint az 1 millió 250 ezer külföldi közül 510 ezren ér­keztek gépjárművel, tízezer motorkerékpár, közel százezer autó és több mint hatezer autóbusz hozta a vendégeket. Még egy érdekes szám: közel 800 ezren utaztak át az orszá­gon, 300 ezren gépjárművel. Jó utat! Ez a címe az ÁFOR 56 ol­dalas, tetszetős kivitelű uti- füzetének, amely a napokban a megye benzinkútjainál is megjelenik. Tartalmából: tud­nivalók az üzemanyagokról, szerviz-címtár, km-mutató, benzinfogyasztási napló, mű­szaki és biztosítási tanácsok stb. A füzetet, amelyet az ÁFOR ingyen terjeszt, több színű, országos benzinkút- hálózati térkép egészíti ki. Ifj. Szitnyai Jenő *

Next

/
Oldalképek
Tartalom