Pest Megyei Hírlap, 1966. január (10. évfolyam, 1-25. szám)

1966-01-19 / 15. szám

Előjáték és edzőhíradó Messze van még a labda- i'úgó-bajaokság tavaszi nyi­tánya, azonban a hétfői szö­vetségi nap olyan forgalmas volt. mintha már működne is a' népszerű sportág teljes gépezete. A sportegyesületi vezetőket, intézőket, edzőket bizonyára a régi közmondás — ki korán kel, aranyat lel — sarkallja. Kuparajt: február 6-án A bajnokság előjátékát idén is a MNK selejtező mér­kőzések jelenítik. Február hg- Tődikán kezdődnek a járási küzdelmek, amelybe később a megyei I. osztályú csapatok is . bekapcsolódnak. Március 20-án már csak négy csapat a?»rad a porondon, ök jut­nak tovább a már országos­sá bővülő küzdelmekbe. Az elő.ielek szerint a Ve- cfeísi VIZÉP tavalyi kupa­sikeré, arra ösrönzi az együt­teseket, hogy komolyan ve­gyék a MNK-t." Egyébként, majd minden csapat elkezdte friár ez alapozást, készülődést a kupamaccsekre, illetve a bajnoki nyitányra. hoz távozott — újságolta Barna Béla intéző. — Több játékos neve szerepei igazo­lási listánkon, rövidesen meg­tudjuk, hogy kik lesznek az új fiúk. Testvéredzők Amikor Nagy Antal eltávo­zott Bagról, a csapat felké­szítését Deme András vette át. Most arról értesültünk, hogy ebben az évben Deme András a bagi ifikkel foglal­kozik, míg a felnőtt csapat munkáját Deme János irá­nyítja. Mindketten nem is olyan rég, maguk is aktív já­tékosok voltak. Üjság a sportkörnél, hogy Kékesi és Katona bevonult, de a vezetők bíznak abban, hogy a mérkőzésekre mind­ketten hazalátogathatnak. Persze mondanunk sem kell, ezt csak a példamutató ma­gatartásukkal érdemelhetik ki. ídző kerestetik Míg a Váci Vasutasnál és i Bagón megoldódott az edző­kérdés, a Pilisi KSK-nál még nem tisztázódott, hogy ki lesz az eltávozott Simonyi Fe­renc utódja. — A régi edző elfoglaltsá­ga miatt nem vállalhatta a munkát, s most gondban va­gyunk — mondotta Hudi Miklós, pilisi intéző. — Az idő sürget, s remélhető leg a közeljövőben megoldódik ez a kérdés. — Fekete — Reznák Tbiliszibe Varga Minszkbe utazik Rövidesen sor kerül birkózás­ban az idei első nemzetközi erő­próbákra is. Január 26-án Hollósi Géza és Reznák János utazik a Tbilisziben január 28. és 30. közötti szabadfogású viadalra, majd őket Alker Imre, Varga János, Kiss Ferenc és Kozma István követi, akik a Minszkben február 4. és 6. között sorra kerülő kötöttfogású versenyen lépnek szőnyegre. Pálfi Károly és Schwarcz Zsuzsa a váci járási bajnokok A vasárnap sorra kerülő me­gyei felnőtt asztalitenisz bajnok­ság előcsatározásai most folynak, most rendezik a járási küzdelme­ket. A váci járás viadalán Pálfi Károly illetve Schwarcz Zsuzsa szerzett egyéni aranyérmet, míg a páros győzelmek a Dunakeszi Kinizsi birtokába jutottak. Férfiak: 1. Pálfi (Váci Kötött). 2. Hubik, 3. Eseti és Jeszenszky (mindhárom Dunakeszi Kinizsi). Páros: l. Rung, Jeszenszky, 2. Hubik, Esch (Dunakeszi), 3. Pölcz, Dankó (Sződliget) és Pálfi, Ta­kács (Váci Kötött). Nők: 1. Schwarcz (Sződliget), 2. Bálint, 3. Janovics és Venczel (Dunakeszi). Páros: Janovics, Bá­lint (Dunakeszi), 2. Schwarcz, Ka­tona (Sződíiget), 3. Mókus, Gyet- vai (Váci Kötött) és Mahler, Venczel (Dunakeszi). Vegyes páros: Hubik, Janovics, 2. Jeszenszky, Bálint, 3. Dankó, Schwarcz és Pálfi, Herceg. Március 7 Tököl—Vác, május 22: Tököl—'Pilisi Bányász, június 12: Pilisi Bányász—-Vác A. luhzlurúgó J\Ii III iíMt'áiszi sorsolása Északközép csoport I. forduló, március 13: Gázmű­vek—Kőbányai Tűzálló, Kinizsi Húsos—Kelenföldi Goldberger, Kinizsi Sörgyár—Elektromos, Pili­si Bányász—Rákoscsaba, Vörös Csillag Traktorgyár—Sárisápi Bá­nyász, Vasas Láng—Váci SE, Hon­véd Vörös Csillag Rétság—Honvéd ETT, Tököli KSK—Ercsi Kinizsi. II. forduló, március 20: H. ÉTI— Tököl, Vác—Rétsági Honvéd, Sá­risáp—Láng, Rákoscsaba—Trak­torgyár, Elektromos—Pilisi Bá­nyász, Goldberger—Sörgyár, Tűz­álló—Húsos, Ercsi—Gázművek. III. forduló, március 27: Sör­Szombaton rajtolnak a kévéi korongozók Meccs a Kis Dunán? 1972 Ii edző Vácott NYOLC VÁROS Nagy Sándor megvált a Váci Vasutastól és a csapat felkészítését a jövőben Lő- rinez Emil irányítja. — Az együttesből Forber- rjét és Basa bevonult, míg ’’agy István a Bp. Spartacus­A Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság titkárságára Lausanne-ba, kedden délelőtt befutott az Egye­sült Államok olimpiai bizottságá­nak távirati jelentkezése az 1972. évi olimpiai játékok rendezésére vonatkozóan. Az amerikaiak megerősítették azt a hirt, hogy az 1972. évi nyári olimpiai játé­kok rendezését Detroit, a télit pe­dig Salt Lake City kéri. ZÁRSZÁMADÁS UTÁN VÁSÁROLJON Befutott a hollandok lemondó­távirata is. A titkárság még Becs végleges válaszát várja, de már most csaknem biztosra vehető, hogy április 21-én Rómában négy­négy város között kell majd dön­tenie a kongresszusnak. Nyári olimpiára jelentkezett: München (NSZK), Madrid (Spa­nyolország), Montreal (Kanada), Detroit (Egyesült Államok). Téli olimpiára jelentkezett: Lahti (Finnország), Calgarg (Kana­da), Salt Lake City (Egyesült Államok), Sapporo (Japán). TOTOTIPPJEINK 1. Cagliari—Bologna 1 X 2. Catania—Brescia 1 X 3. Fiorentina—Atalanta 1 4. Foggia—Juventus 2 X 1 5. Milan—Lazio 1 6. Roma—Lanerossi 1 X 7. Spal—Napoli X 2 8. Torino—Sampdoria 1 9. Varese—Inter. 2 10. Red Star—Rennes törölve 11. Angers—Lens törölve 12. Rouen—Monaco 1 2 13. Nice—Lyon 1 X 14. St. Etienne—Sochaux 1 X 15. Sedan—Strasbourg 1 +1 16. Valenciennes—Nim es 1 X FÖLDMŰVESSZÖVETKEZETBEN! Azonnali belépéssel felveszünk csúcs-esztergályos, szerkezeti lakatos, hegesztő szakmunkásokat, vizsgázott fűtőt, valamint vidéki mun­kára gép- és szerkezeti la­katost. fv- és lánghegesztőt és szegecselő szakmunká­sokat. Jelentkezni lehet: Or­szágos Bányagépgyártó Vállalat, Budapest IV. kér., Baross u. 91—99. KE HALASSZA HOLNAPRA. VEGYEN MÉG MA! — MAR CSAK EGYES HELYEKEN KAPHATÓ A SZERENCSE-SORSJEGY Egy csomag Terv cigaretta áráért 4,— forintért korszerű családi házat személyautóval és garázzsal, kétszemélyes 12 napos egyiptomi társasutazást, különböző személyautókat és sok ezer értékes tárgyat nyerhet a Szerencse-sorsjáték jövő havi húzásán. Tavaly szép sikerrel szere- j peltek a ráckevei jógkoron- gozók a vidéki bajnokságon. Az újonc gárda az előkelő második helyet hódította el. Az idei küzdelmekre is bene­veztek, s a rajt január 22-én lesz. A mezőnyt nagyjából a tavalyi csapatok alkotják, ezenkívül újabb együttesek is bekapcsolódtak. A részt­vevők névsora: Sopron, Rác­keve, Debrecen, Győr, Bala- tonfüred, Keszthely, Nyíregy­háza, s egy fővárosi együttes a Sajtó SK. Szeredi László, a kévéi szakosztály vezetője elmon­dotta, hogy a tavalyi játéko­sok közül a Ványi-testvérek bevonultak. Ennek ellenére számítanak rájuk, szeretnék, ha a mérkőzésekre kimenőt kapnának. Két új jégkoron- gozó is bekapcsolódott, Hor­váth Tibor és Nagy János személyében. A bajnokságra tizenhárom játékos készülő­dik. Mivel otthon nincs megfe­lelő jég, a keveiek az orszá­gos szövetség beleegyezésé­vel a Millenárison gyakorol­nak. Szombati napokon 13 és 15 óra között vehetik igénybe a pályát. Hogy a jövőben ne kísért­sen a jelenlegi gond, a ke­veiek elhatározták, hogy idén társadalmi munkában tenisz­pályát építenek, s ha fagy, itt alkalom nyílik a gyakorlásra. Méghozzá este is, hiszen a lé­tesítményt villanyvilágítással látják el. Természetesen a pályát mérkőzések játszására is alkalmassá teszik. Az aszódi ÁMGÁ (Épületgépészeti részlege) Pest megyében vállalja vasszerkezetek, rácsoszlo­pok, fa- és fémkeretes aj­tók és ablakok festését es mázolását. Munkavégzés az igénybeje­lentés sorrendjében. SZÖVŐIPARI TANULÓKAT február 1-re szerződtetünk Felvételre jelentkezhetnek a 15. évet betö'tött, Vili. ált. iskolát végzettek közül azok, akik az állandó bu­dapesti lakást biztosítani tudják. Jelentkezés: Hazai Pamutszövőgyár. Budapest IV., Baross utca 99. De addig is szeretnék a Kis-Duna jegét igénybe ven­ni, s az időjárás alapján erre minden bizonnyal lehetőség is nyílik. A vidéki bajnokság nyitánya január 22-én lesz, a Millenárison, az első találko­zón a keszthelyiek lépnek pá­lyára, majd 17 órakor a Rác­keve—Balatonfüred összecsa­pás következik. S ha a Kis- Duna jól befagy, január 23- án a Pest megyeiek Rácke­vén szeretnék fogadni a keszthelyi csapatot, s a helyi közönség végre megismerhet­né kedvenceit. Bundies Péter Tűratervek A Pest megyei Természet- barát Szövetség képviselői megbeszélést tartottak a gö­döllői járási szövetség vezetői­vel. A Szada—Gödöllő tömeg- túráról tanácskoztak. Á túra, amelynek idejét és részletes programját később állapítják meg, a szadai Székely Berta­lan Múzeum megtekintése után Gödöllő nevezetességei­vel ismerteti meg a kirándu­lókat. Vasárnap délután Gödöllőn az Imre utcai iskolában dr. Dénes György a Magyar Ter­mészetbarát Szövetség bar­langbizottságának vezetője ve­títettképes előadást tartott az Árammérőgyár és a Spartacus sportolói részére. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja Főszerkesztő: SUHA ANDOR Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó: CSOLLANY FERENC Szerkesztőség: Budapest, VIII., Somogyi Béla u. 6. II. em Kiadóhivatal: Budapest, VIII.. Blaha Lujza tér 3. Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140— 447. Titkárság: 131—248. Egyéb számok: 140—449, 141—462, 141— 258. Előállítja: Szikra Lapnyomda Budapest. Index: 25 064 Terjeszti: Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. gyár—Tűzálló, Pilisi Bányász— Goldberger, Traktorgyár—Elektro­mos, Láng—Rákoscsaba, Rétsági Honvéd—Sárisáp, Tököl—Vác, Er­csi—ÉTI, Húsos—Gázművek. IV. forduló, április 3: Gázmű­vek—H. ÉTI. Vác—Ercsi, Sárisáp— Tököl, Rákoscsaba—Rétsági Hon­véd, Elektromos—Láng, Goldber­ger—Traktorgyár, Tűzálló—Pilisi Bányász, Húsos—Sörgyár. V. forduló, április 10: Traktor­gyár—Tűzálló, Láng—Goldberger, Rétsági Honvéd—Elektromos, Tököl—Rákoscsaba, Ercsi—Sárisáp, H. ÉTI—Vác, Pilisi Bányász—Hú­sos, Sörgyár—Gázművek. VI. forduló, április 17: Gázmü­vek—Vác, Sárisáp—H. ÉTI, Rákos­csaba—Ercsi, Elektromos—Tököl, Goldberger—Rétsági Honvéd, Tűz­álló—Láng, Húsos—Traktorgyár, Sörgyár—Pilisi Bányász. VII. forduló, április 24: Rétsági Honvéd—Tűzálló, Tököl—Goldber­ger, Ercsi—Elektromos, H. ÉTI— Rákoscsaba, Vác—Sárisáp, Trak­torgyár-Sörgyár, Láng—Húsos, Pilisi Bányász—Gázművek. VIII. forduló, május 1: Gázmű­vek—Sárisáp, Rákoscsaba—Vác, Elektromos—H. ETI, Goldberger— Ercsi, Tűzálló—Tököl, Húsos—Rét­sági Honvéd, Sörgyár—Láng, Pili­si Bányász—Traktorgyár. IX. forduló, május 8: Ercsi- Tűzálló, H. ETI—Goldberger, Vác—Elektromos, Sárisáp—Rákos­csaba, Láng—Pilisi Bányász, Rét­sági Honvéd—Sörgyár, Tököl—Hú­sos, Traktorgyár—Gázművek. X. forduló, május 15: Gázművek —Rákoscsaba, Elektromos—Sári­sáp, Goldberger—Vác, Tűzálló— H. ÉTI, Húsos—Ercsi, Sörgyár— Tököl, Pilisi Bányász—Rétsági Honvéd, Traktorgyár—Láng. XI. forduló, május 22: Vác—Tűz­álló, Sárisáp—Goldberger, Rákos­csaba—Elektromos, Rétsági Hon­véd-Traktorgyár, Tököl—Pilisi Bányász, Ercsi—Sörgyár, H. ÉTI— Húsos, Láng—Gázművek. XII. forduló, május 29: Gáz­művek—Elektromos, Goldberger— Rákoscsaba, Tűzálló—Sárisáp, Húsos—Vác, Sörgyár—H. ÉTI, Pi­lisi Bányász—Ercsi, Traktorgyár— Tököl, Láng—Rétsági Honvéd. XIII. forduló, június 5: Rákos­csaba—Tűzálló, Elektromos—Gold­berger, Tököl—Láng, Ercsi—Trak­torgyár, H. ÉTI—Pilisi Bányász, Vác—Sörgyár, Sárisáp—Húsos, Rétsági Honvéd—Gázművek. XIV. forduló, június 12: Gázmű­vek—Goldberger, Tűzálló—Elekt­romos, Húsos—Rákoscsaba, Sör­gyár—Sárisáp, Pilisi Bányász— Vác, Traktorgyár—H. ÉTI, Láng- Ercsi, Rétsági Honvéd—Tököl. XV. forduló, június 19: Gold­berger—Tűzálló, Ercsi—Rétsági Honvéd, H. ÉTI—Láng, Vác— Traktorgyár, Sárisáp—Pilisi Bá­nyász, Rákoscsaba—Sörgyár, Elektromos—Húsos, Tököl—Gáz­müvek. A PTM Frottiergyár Bp. XIII., Fáy u. 81—83. sz. felvételre keres: szövőipari tanulót (leány vagy fiú, 15. életév betöltése, 8. ált. iskola el­végzése szükséges, jelent­kezés: 1966. január 31-ig). Munkásszállás nincs, a ta­nulónak Ic.kást nem tudunk biztosítani. Felsőgödön 200-as tel­ken szoba, konyhás plusz egyszobás, össz­komfortos ház 60 000.— Ftr-ért eladó. Ebből szoba, konyhás azon­nal beköltözhető. Ér­deklődni lehet: Szent­endre, Bajcsy utca 2. Dom. Nagykőrösi Szeszfőzde vezetősége értesíti a teirmelőket, hogy aki­nek kifőzni való cef­réje van, január 27-ig jelentkezzen Nagykő­rös Kürti lapos dűlő 6. szám alatt. Az 1. sz. Autóközle­kedési Vállalat 7. sz. Üzemegysége felvétel­re keres: pályaudvari rakodókat Vácra. szál­lás van. Jelentkezés: Vác, Rákóczi tér 6. szám. Eladó ingatlanok a gyáli kirendeltség területén. Gyál: 2 szoba, konyha, nyá_ ri konyha, istálló, 250 n-öi telekkel. Ára- 110 ezer forint. 2 szoba, konyha elő­szoba, speiz. oince, 107 n-öl telekkel Ara: 95 ezer forint. 2 szoba, konyha, elő­szoba, 345 n-öl telek­kel. Ára: 80 ezer forint. Táborfalva: 2 szoba, konyha mel­léképületekkel 800 n-öl telekkel Ára: 35 ezet forint. 1 szoba konyha, speiz, padlásfeljáró, 440 n-öl telekkel. Ara: 100 ezer forint. Örkény: 3 szoba, konyha, gaz­dasági épület 20C n-öl gyümölcsössel Ára: 160 ezer forint. Felsőpakony: 1 szoba konyha, mel­léképületek, 200 n-öl telekkel. Ara: ezer forint. Érdeklődni lehet; PIK Gyál. Iglói u. 24. sz A Budapesti Helyi Érdekű Vasút felvess vona: fékező forgalm tanulókat. lakatos villanyszerelő szak­munkást és segéd­munkásokat. A válla, lat a dolgozóinak munkaruhát, a dolgo­zó és családtagjai ré­szére MÁV. BHÉV FVV kedvezményei utazási jegyet, biztosit, Felvétel 18 éves kor­tól Vidékieknek 31 napnál nem. régebbi tanácsi engedély szükJ séges. Munkásszállót nincs Telentkezni le' hét a BHÉV munka* ügy: -»^ztályon. Buda» pest. VII., Kertész \) 10. II. 264.

Next

/
Oldalképek
Tartalom