Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-01 / 283. szám

* MEGYEI 1965. DECEMBER 1, SZERDA Tisza menti óriások Hígsavüzem, háttérben a véggázkémény Foto: Váradi Ibolya pített üzem. Minden egyes üzemrész legalább 100 szá­zalékos bővítésére megvan már a kijelölt hely, a par­cella. Nem is beszélnek az emberek másként, csak úgy, hogy XZ-üzem és a százszá­zalékos bővítés. Képzeletük­ben, egész gondolkodásukban már csaknem mint megvaló­sult üzemek élnek a „száz százalékosok”. Naponta al­kotnak valamit, mindig bő­vítenék és tökéletesítenek. Ezt találom a lakkfesték- és ' műgyantagyárban is, amely az első létesítmények egyike a kombinátban. Még ' áll egy idejét múlt kerítés az első évekből, de már semmi értelme, lebontják, A keríté­sen belül dolgozik a lakk­gyár, itt találkozunk Ligeti György vegyészmérnökkel, még csak gyakornok, a mun­kásszálláson lakik. — Itt látja a jövőjét? — kérdezem tőle. ö is „száz szá­zalékos” ember, az üres te­lekre mutat, s azt mondja, hogy ott, a rövidesen felépülő, napi 20 tonnás üzemben! A festékgyár egyébként olyan, mint egy felnagyított lombik. Üveg helyett acél lombikokban fő a festék, ide is edzett idegzetű emberek szükségesek, az oldószert pe­dig 180—200 C fokú lakk­ba kell beleengedni, a benzin lobbanáspontja pedig ennél altig magasabb. — Megszokja az ember — mondja Szabados elvtárs. Mielőtt elhagyjuk a festék­üzemet, hogy megtekintsük a színezőt és festéktöltőket, is­mét felvillant a véletlen em­beri sorsokat, amelyeket a kombinát fogadott be és vál­toztat emberibbé. Három em­bert pillantok meg, munká­juk pillanatnyi szünetében, Mező Bélát, Oláh Lászlót és Püspöki Jánost. Beosztásukra nézve, a nyomatót, a földszin­test és az anyagátvevőit. Me­ző Béla Polgárból jár be ke­rékpáron, egyébként a régi Szederkényből való. Az építő­iparból jött át a kombinátba, s mint mondja, ezentúl „e mellett marad”. Oláh László ugyancsak Polgárból jár be, a kombinátban kapott szak­munkás képesítést. Püspöki János anyagátvevő Tiíszadob- ról való, barátságosan kö­szöntőm, de ő hunyorgatva, nem a legmosolygósabban te­kint vissza rám. Véletlenül épp tői« kérdezem, hogy mi­lyen volt az élet ezen a vidé­ken a felszabadulás előtt. Se­gítem az emlékezésben és megemlítem, hogy tudomásom szerint ez a vidék nagy munkaerő kibocsátó volt, ahol több az ember, mint ameny- nyit a föld eltarthat. Nem véletlen, hogy a ve­gyikombinátot, a hőerő­művet ide telepítették. Igaz, a Tisza közelsége adja a szükséges vizet, de ugyan­akkor az emberek munkát, tanulásra, szakiképzettség megszerzésére találnak alkal­mat. Szluka Emil 1 kHz,3 építkezés VJ KIRANDULÓERDOK Tervek készültek a budapes­tiek három legkedveltebb ki­rándulóhelyének, a hűvösvöl­gyi Nagyrétnek, a János-hegy- nek és a Ságvári-ligetnek „te­hermentesítésére”. Eszerint a budai erdőgazdaság dolgozói Pesterzsébet, Pestlőrinc, Rá­koskeresztúr és Újpest határá­ban kirándulóerdőket létesíte­nek. Pesterzsébeten, a Gubacsi­pusztán már megkezdték a munkát. Felújítják a csaknem 50 holdas erdőt és 15 hold új telepítéssel növelik területét. Hozzáláttak, a mintegy 1100 méter hosszú sétaúthálózat kiépítéséhez is. A lőrinci, a rákoskeresztúri és az újpesti kirándulóerdők kialakítására a következő években keiül sor. O Idestova két éve a MÁV követelésére meg kellett szüntetni a vasútállomás terü­letén levő benzinkutat Szobon. Ez az intézkedés az egész já­rás gépjárműveit sújtotta, csak nagy távolságról, Vácról vagy Balassagyarmatról szerezhet­ték be üzemanyagukat. Az ÁFOR azonban ideiglenes ben- zinraktárat létesített a járás székhelyén. Ezt a telepet vi­szont a tűzrendészed hatóság a robbanás fennálló veszélye miatt csupán időlegesen enge­délyezte és 1966. január else­jén túl nem is tűri meg. Sze­rencsére a Kemencei Kisipari Termelőszövetkezet ez év szep­temberében elvállalta, hogy a követelményeknek megfelelő benzinkutat épít november harmincadikéig, mire Szob község tanácsa nyomban meg­kapta a szükséges hitelkeretet. Ez a pénz viszont „elvész”, miután az új ÁFOR-telep épít­kezés ebben az esztendőben nem készül el, sőt meg sem kezdődik. A ktsz ugyanis rö­viddel a hitelkeret, megnyitása után lemondólevelet küldött a községi tanácsnak. Nem vállal­ja a munkát. Más kivitelező az évvégi hajrában még kevésbé. © Ez év októberében Szob 25 000 forintért megvett egy üresen álló gazdasági épü­letet, hogy az általános isko­lában vendégeskedő gimná­zium számára két tantermet alakíttathasson ki benne. A ke­mencéi ktsz előzőleg megígér­te, hogy a szükséges tatarozási és átalakítási munkát decem­ber 31-ig elvégzi, hiszen na­gyon sürgős szükség van a két új tanteremre. November 19-én megjelentek a ktsz kő­művesei az épületen és bele is fogtak a munkába. November 27-én kitöltött szerződésűrla­pot küldött aláírásra a ktsz a községi tanácsnak. Eszerint november 29-én kezd a mun­kába és azt az eredeti megál­lapodástól eltérően csak 1966. március 31-ig fejezi be. A köz­ségi tanács nem hajlandó alá­írni ezt a szerződést. így se, úgy se leste: már készen ebben az évben á két tanterem. © Mintegy két esztendővel ezelőtt a járási és községi tanács sürgetésére eltökélte a Kemencei Kisipari Termelő- szövetkezet, hogy szolgáltató­ipari házat létesít Szobon. Lesz abban fodrász-, meg cipészmű­hely és fényképész műterem. E célból megvásárolt egy épü­letet, amely azóta is üresen áll, átalakítására, meg a műhelyek megnyitására minduntalan újabb terminust tűz ki a ktsz, de egy téglát sem mozdít. ☆ Nem fűzünk semmi meg­jegyzést ehhez a három építke­zési ügyhöz. Felesleges minden kommentár. Idegenforgalom Amerre csak jár az ember ebben a korai télben — üzlet­ben, moziban, étteremben — idegen szó üti meg a fülét. Hiába, szép fővárosunkat ugyancsak sok külföldi láto­gatja. A minap expressz levelet adtam fel a József körúti pos­tahivatalban. A „telefon” cím­szavas ablak mögött fiatal nő ült. Egy fiatalemberrel beszél­getett, nevetgéltek. Kint, az ablak előtt két tanácstalanul tébláboló jólöltözött nő ácsor- gott. Egy távozni készüld férfi udvariasan rámköszönt. — Csókolom a kezét. Bocsás­son meg, ön már a harmadik, akit megkérdezek, nem tud véletlenül németül? — De igen!... — csodálkoz­tam rá. — Ugyanis ott, az a két hölgy — mutatott a két nőre — idegenek és valami problé­májuk van. Készségesen odasiettem a tanácstalan külföldiekhez. Gdanskba kívánnak telefonál­ni — mondták — bemondták a telefonos kisasszonynak a szá­mot. Már egy félórája vára­koznak. Nyomban tolmácsoltam a kívánságukat és kértem, sür­gesse meg a postai alkalmazott a hívást. A fiatal postáslány — fel­függesztve a csevegést — nagy szemekkel nézett rám. — Hát én igazán nem érthe­tem, mit mondtak ezek és mit akarnak — méltatlankodott. — Es hogyan hívta meg a számot? — Sehogy . . . mondtam már, nem értettem, mit akarnak — mondta egykedvűen és vállat vont. A két idegen nő — történe­tesen lengyelek — felháboro­dottan jegyezte meg: — Nálunk minden postahi­vatalban beszélnek angolul, németül, vagy oroszul. Nagyon érdekes, hogy Budapesten nem így van. Egyébként kö- szünjük a fáradozását. Együtt mentünk ki a forgó­ajtón és félórán belül a laká­somról tárcsáztuk fel Gdans­kot. G. J. * DmJtZKOl A€SkTM¥ páholt, de igaz, az másért is volt. Beírtak a szülői értesítőbe egy intőt, hogy ugyebár... és ezt alá kell a szülővel iratai. A Faternál — gon­doltam, ha jó lélektani pil­lanatot fogok ki, azt is mondhatom, hogy... Felkeltem az öreget az ágy­ból, odatartom az orra elé az értesítőmet meg a tollat. Mondom néki: „tetszik látni, megdicsértek”. Aláírja, hogy Juhász János. Mondom, hogy mi Suhák vagyunk, azt kéne aláírni. — Jaj, az istenfáját. Bará­tommal, Juhász Jancsival ál­modtam, azért írtam alá az ő nevét. — Közben olvassa a szöveget: „Németből ismé­telten nem készítette el a házi feladatát, ezért intéssel élek. S. P. osztályfőnök”. — Igen? — Megdicsértek? — kérdezte apám. Aztán áthúzta a Juhász nevet és aláírta a magáét. Nagy ak­kurátusán kikelt az ágyból, felhúzta a nadrágját, de nad­rágszíj nélkül. Mit mondjak? Én se kaptam karácsonyra hokikorcsolyát. A jóknál is megemlítette egyszer Mária néni a neve­met, illetve nevünket: — Jól számol a fiú. Újabb témák következtek: — Sas belerúgott tegnap Kapcsákba, Suha pedig WC helyett azt írta a táblára, hogy Kovács a klozettfelelős. „No fene, mi jön még?” — mondom magamban, s látom, hogy már mindannyian druk­kolunk. Mária néni most há­rom leánynevet említ, s még egyet, egy fiúét, ők az osztály eminensei. A LÁNYOK még hagyj án, de hogy kerül ez a stréber fiú a lányok közé? Hogy meri meg­bontani ezt a jó kis rosszaság­harmóniát. Látom, mi „rossz szülők” min'd erre gondolunk. Ezután a tanító néni felszó­lít bennünket, mondjuk el mi is véleményünket. — Vegye tudomásul, Mária néni, hogy akármit fog beír­ni az értesítőbe, nem verjük hülyére a fiamat. A múltkor a férjem majdnem agyonütöt­te Pityut, ebből családi konf­liktus keletkezett nálunk. Ha­misított a gyermek, hát hami­sított. Meg se mondom az ap­jának. Az a fontos, hogy jól fog az agya, könnyen megy a számtan. — Ezt egy pattogó hangú, kis mokány asszonyka mondta el, úgy, hogy beszéd közben felállt és mert a pad szűk volt, hát kilépett a sor­ból, onnét gesztikulált. (Éreztem, ez a hang nem lesz jó.) — A napközis tanító néni nem való a gyerekek közé. Hisz szerencsétlent már mindenki úgy csúfolja, hogy szaki néni! Inkább gyógyíttatná az epe­baját. Mert az csak epebajos lehet, aki úgy ordít a gyere­kekkel. Mi otthon nem kia­bálunk vele, az apja csendben ad neki két nagy pofont és akkor nyugton vagyunk tőle. De azt szeretném én látni, hogy itt is valaki... — ez szintén egy mama volt, az ő fellépése sem tetszett, pedig nekem is meg kell mondanom a magamét. A hátam mögött hangos szóváltás, majd hangos kiabá­lás: — A kisfiam lába gennyes, akkorát rúgott bele a Sas gye­rek. El kellett vinnem az or­voshoz. Nem tudom, ki fizeti a költségeket — mondja Kap­csok mama, mintha nem tud­ná, hogy Magyarországon SZTK-rendelés van. Sas mama nem hagyja a rajta esett sérelmeket: i — A Rapcsák gyereket nem kell bemutatni, ő az utca rosz- sza. A múltkor maga panasz­kodott, hogy a fia lopja a konyhapénzt... MÁRIA NÉNI jóságos, türelmes szóval inti őket. Végre szóhoz jutok én is. Okosan, nagy nyugalommal ecsetelem, hogy miért is vol­tak rosszak az eddigi hozzá­szólások. A dialektika ismert módszerével mutatom ki a hozzászólások és az iskola hi­vatása közti ellentmondásokat. Aztán szerényen a magam ügyére térek: — Kedves Mária néni! Más­kor engem tessék majd bün­tetni, ne a kisfiámat. Ö ara­nyos, érdeklődő szellemű gyer­mek. (Csak menjek haza!) A múltkor megkérdezte tőlem, mi az, hogy WC? Mit jelent? Minek a rövidítése? Milyen eredetű szó? A beavatottak hozzáértésével elmagyaráztam neki, hogy a WC két angol szó rövidítése, tehát Water £loset, az annyit tesz, víz elzárva. Mi­után nálunk nem nyert pol­gárjogot az ámyékszék kifeje­zés, még a toalettet is ritkán használjuk, így lett a WC eb­ből az intézményből, kétségte­lenül az anglománra hatására. Namánmost. Teljesen mindegy, hogy egy szót rövidítve mon­dok ki, vagy teljes egészében, ez csak előítélet kérdése. Szó­val, ha ez bűn, hogy mi ezt otthon tudjuk, akkor engem tessék büntetni. Még néhányan hozzászóltak és elmondták azok is, mi fáj nekik, miért nem tetszik az is­kola, intézménye, a pedagógus, a napközis, hogy miért okos és aranyos az ő kisfiúk is. HAZAMENTEM, Álmomban új­ságíró voltam és meginterjú­voltam Mária nénit. — Tessék mondani, hogy fe­leltünk tegnap este? Milyenek vagyunk mi, szülők? — tettem fel az izgalmas kérdést. — Nagyon érdekes volt az este — válaszolta a pedagó­gus. — Maguk pont olyanok, mint a gyermekeik. Tulajdon­képpen én magukban a gyer­mekeik majdani felnőtt szoká­sait, hibáit véltem látni. Nem, nem jól fejeztem ki magam helyesbítette önmagát az asz- szony. — A gyermekeik pon­tosan olyanok, mint maguk, csak kicsiben. És tényleg ara­nyosban. Itt van a Rapcsák és a Sas mama. Pont úgy vesze­kedtek tegnap a szülői érte­kezleten, mint gyermekeik szoktak tanítás alatt. Csak­hogy a gyermekeik csupán tíz­évesek. A maguk tegnapi vi­selkedése számomra kulcs volt, gyermekeik megértésé­hez. — Tessék mondani, én mi­lyen voltam? Tudom, ilyen kérdés nem illik az újságíró szájába, de mint szülő bátor­kodom ... Itt az álmom véget ért, fele­ségem felrázott és nevetve me­sélte, hogy este ő is beszélt a pedagógusnővel, aki mondta, nem csodálkozik, hogy Pétiké olyan sokat beszélget az órán, az édesapja is egy kissé tudá­lékos ember. Nem hittem egy szót sem abból, amit felesé­gem mondott. Azt akarta, hogy valami fájjon. Ha az álmom folytatódik, tudom, Mária néni engem egész biztosan megdi­csért volna. Ott, a Pásztor, Rapcsák, Sas, Suha quartett- nél. « | MÁRIA NÉNINEK elromlottak a | hangszálai, alig tud beszél- § ni, pedig beszélnie kell, ^ harminc IV/B-s szülő lesi, fi- $ gyeli szavát. Télikabátban ^ szorongunk a szűk, gyermek- $ testre szabott padokban. ^ — Az osztály szépen fej­^ lődik — mondja a tanító ^ néni. — Igaz, hogy egy év- ^ vei idősebbek lettünk és a ^ gyermekeknek felnőttesebb a ^ csínytevésük is- Szóval jól ^ tanulnak, de nagyon rosszak. S Nehezen énekelhetnénk el, ^ hogy a „Mi osztályunk min- § denben az első”. A rossza- $ Ságban eredményesen „dol- $ goztak” a gyerekek — mú­ltat a torkára, jelezvén, $ mennyit kell kiabálnia. ^ — A legrosszabbak: és fel­$ sorolja a neveket. ^ A szülők behúzzák a nya- í kukat, ha az ő nevük fe- | lett elsuhant a vihar, fel- | lélegezve, boldogan szétnéz- | nek, egyesek izgalmukat lep- | lezve, flegmán kitekintenek $ az ablakon. ^ — ... Pásztor, Rabcsák, ^ Sas (jaj istenem) ... Suha. — ^ Szóval nem úsztam meg. No, ^ várjál kisfiam, kapsz te ka- ^ rácsonyra hokikorcsolyát! ^ — Rendszeresen elfelejtik ^ elkészíteni a házi feladatukat: ^ ... — Az ábc eleje engem ^ nem érdekel. De szélsebe- | sen közeledik felém a név- | sor. S ^ — Pásztor, Rabcsák, Sas, $ Suha. $ | AMIKOR EN nem csináltam ^ meg németből az én haus- f' aufgabe-met, apám úgy el­A platinaháló értéke na­gyobb, mintha aranyból volna. Az elkészítése sem lehet egy­szerű, vékony szálaikból szö­vik. Három méter átmérőjű, a háló súlya több mint 6 kg. Az üzemben összesen mintegy 150 kg szinplatura van beépítve az ún. „elégető elemekben”. A savüzem egyébként pél­dája az olyan vegyipari üze­meknek, amelyek nem ismer­nék hulladékot sem anyag­ban, sem pedig energiaveszte­ségben. A világszínvonalon ál­ló lengyel vegyiparban példá­ul van egy üzem, amely vegyi folyamataihoz külső energiát alig használ fel, tehát vegyi mű és erőmű egyszerre amely energiát termel és vegyi fo­lyamatokat bonyolít le, vegyi termékeket termel. De egy ilyen üzemben végül mégis­csak maradt salak, egész há­nyó keletkezett belőle. Ezt is hasznosították: füvesítve, ki­látótornyot építettek a tetejé­re! Elmondom ezt Szabados elv­társnak, s ekkor jegyzi meg, hogy a Tiszai Vegyikombinót ugyan román földgázzal és a Tiszapalkonyai Erőmű áramá­val dolgozók, de itt is megfognak minden mellékterméket. Például a savüzemben kelet­kező hőmennyiségből vízgőzt fejlesztenek, mellyel egy kis házi erőművet táplálnál!:, s ez villamos energiát szolgáltat... Az „elégető” csarnokból a mellette levő kisebb méretű, de már nyomásokkal dolgozó gépterembe lépünk. Ebben az üzemrésziben saválló acélból készült csöveken érkezik az „elégetés” következtében nit- rózus gázokká átalakult am­mónia, melyet komprimálva, hatalmas saválló acéltornyok­ban vízzel „nyeleinek” el. A gázokat és a savat szállító csöveket is fényesre tisztítot­ták, csiszolták. Hosszú vaser­kélyről közvetlen közelből lát­juk a véggáz kéményt, a 100 méter magas, szinte képzőmű­vészeti alkotásit. Agresszív véggáz rőt „füstje” hagyja el a kémény csillogó, ugyancsak rozsdamentes acélból készült utolsó gyűrűjét. Merész, modern vonalú építmény, meglepi az em­bert, úgy, mint a szeder­kényi új város különös víztornya. Ismét a szabadiba érünk, csak bepillantunk a műtrágya- szóró toronyba, ahol a huzat csaknem berántja az embert, amikor kinyitják egyik vas­ajtaját. Bemenni nem taná­csos, a fehér műtrágyapor be­lepd a ruhát. Önműködő szállí­tószalagok viszik a kész t ermé­ket zsákolásra. Szabados elv­társ dolgozott ebben az üzem­részben, amikor a szakmát ta­nulta. . A készterméket kézbe- véve, észlelhetem, mennyire nedvszívó a nitrogén műtrá­gya! A kéz nedvességét pilla­natok alatt maga köré gyűjti, szinte vizet fakaszt az ember tenyeréből. Önműködő mérlegek ada­golják a fehér műtrágyát nátronpapírból készült, a mű­trágya nedvszívó természete ellen többszörösen szigetelt papírzsákba. Különleges var­rógéppel pedig eivarrják a zsák száját, azután a telt zsák kifordul, alábukik és szállító- szalagra kerül. Egyenesen a vagonok felé tart,'egy fotocel- lás beredezés számlálja, há­nyat vagoníroznak be az ön­működő szállító gépek ... Vannak azonban olyan, zsá­kok is, amelyek raktárra ke­rülnek, észreveszem, hogy egyike-másiika a zsák szájá­nál, a varrásnál kiszakadt, a szép áru pedig kiömlött a föld­re. — Jövőre már nem lesz ilyesmi, mert polietilénzsák­ban szállítjuk a műtrágyát, amit légmentesen hegesztünk — mondja Szabados elvtárs. Ehhez újabb csomagoló automa­tákat helyeznek majd üzembe. És a polietilén? Azt is itt, a kombinátban fogják gyárta­ni. A rakodó rámpáról szem­ügyre is vesszük a polietilén­üzem kijelölt helyét, a most kezdett építkezést. A Tiszai Vegyikombinát ésszerűen elhelyezett, tele-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom