Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-30 / 307. szám

IX. ÉVFOLYAM, 307. SZÁM 1965. DECEMBER 30, CSÜTÖRTÖK Itt gyártják majd a legtöbb kaskavalt 5 millió forint fejlesztésre — Talán a tervet is teljesítik 16 400 juhtól 4 ezer hektoliter tejet A BICIKLI A rendőrség felhívása A városi rendőrkapitányság felhívja a kerékpártulajdono­sok figyelmét, hogy 1966. ja­nuár 1-től kötelező lesz a ke­rékpárok hátsó kivilágítása. Amennyiben január 1-től a kerékpárok tulajdonosai a ke­rékpárok hátsó kivilágítása nélkül vesznek részt a közle­kedésben, a rendőrség, mint a szabálysértők ellen, eljárást twdít ellenük. Restaurálják a debreceni református kollégium épületét A debreceni református kollégium épülete 1967-ben jelentős nemzetközi találko­zó színhelye lesz. Itt ren­dezik meg a magyarországi református egyház 400 éves fennállásnak jubileumi ün­nepségeit. A jelentős évfor­duló megünneplésének előké­születei már korábban meg­kezdődtek. A közelmúltban elhatározták, hogy a jubi­leumra a kollégium épületét felújítják és korszerűsítik. — Rekord fúró. A Szov­jetunióban a Kaspi-tenger- től keletre befejezték egy olyan fúróberendezés mun­kálatait, amely 7 kilométer mélységben behatol a föld kérgébe. Az udvaron építkezés nyo­mai. Befordul egy kék-fehér autó, oldalán tej felírással. — Bővülünk — mondja és örömmel telt a hangja Ma- rosfi György igazgatónak. Két új üzemrész épül. Húsz- húszméteresek. Az egyiket már építik. A kaskavalgyár- tást növeljük majd. Eddig ti­zenhat vagonnal készítet­tünk, s rövidesen, ha elké­szül az új üzem, majd 60 vagon lesz a termelésünk egy szezon alatt. — Kaska val? — A legdrágább sajtok egyike. 3—6 hónap kell az éréséhez. Juhtejből készítik. Magyarországon harminckét helyen. Ha felépülünk, mi leszünk a „mammut” válla­lat. Mi fogjuk a legtöbbet készíteni. — Mennyit fordítanak az üzem fejlesztésére? — A kaskavalra 3 millió forintot, az üzem egyéb ré­szeire 2 millió forintot, ösz- szesen talán 5 millió forin­tot kapunk e fejlődésre. — Ez csak az építkezésre megy el? — Nem. A minap fejezték be az új rozsdamentes acél­ból készült tejvezető csövek szerelését. Félmillió forintot ér. — Jövőre a termelés nö­vekedését tervezik. Az alapokat is megvetették? — Igen. Már megkötöttük a jövő évre szóló szerződé­seket. S mivel a helybeli termelőszövetkezetek juhteje nem elég, mi kaptuk meg Csongrádtól Szolnokig a fel­vásárlást. — A jó sajtot a fejésnél alapozzák meg. Milyenek a tapasztalataik? — Idén jók. Messze ki­magaslik a Szabadság Ter­melőszövetkezet, akik min­dig első osztályú tejet szál­lítanak. (Tisztaság szerint osz­tályozzák.) De a többi ter­melőszövetkezetben is meg­van a jó szándék. Az el­múlt évek alatt ebben a te­kintetben is óriási a fejlő­dés. — Belföldi fogyasztásra is jut a sajtból? — Mind exportra megy. Az arab országokba. Görög­országba, az Egyesült Álla­mokba. — A jövő évi 60 vagonra lesz vevő? — Bizonyosan. Idén is sok­kal többet el tudtunk vol­na adni. Ezért kötöttünk idén több termelőszövetke­zettel szerződést. — Hány szerződöjtt „fe­lük” van? vették el a vaj gyártását, nálunk is volt szocialista brigád. De most szezon jel­legű a termelés és így a bri­gádokat nem lehet egész éven át együtt tartani. — Tervteljesítés? — A november végi ered­mények biztatók. Valószínű sikerül száz százalékra tel­jesítenünk a tervet Nekünk ez öröm. A száj- és kö­römfájás akadály volt S nem is kicsi. Talán sikerül... Harmincöt emberrel, s nem is a legjobb körülmények között, naponta szezonban 150 ezer, télen 70 ezer fo­rintnyi értéket készít, na­ponta átlagosan 22—23 ezer liter tejet dolgoz fel az üzem. Ellátja a környéket túróval, tejföllel, a várost és Rákos- palotát tejjel. Sok a bosz- szúság is. Lyukasak a tejfö­lös poharak és így tovább. Ilyen körülmények között gyártja az országban a leg­jobb minőségű kaskavalt. A központ elismeri az ér­demeiket. Ennek eredménye az építkezés. Most már csak a szerencse társulása hiány­zik. Hogy a tervet is tel­jesítsék. Marosfi György örül. A terjeszkedéssel szeme előtt nő az üzem. Harminc éve van itt. Látta az első kő letételét. S nagyon szeretné már látni a mai körülmé­nyeknek is megfelelő, meg­nagyobbított üzemet. — Rágyújthatok? Az őr megengedi. Egyked­vűen fújja a füstöt. A menyecske ott álldogál egy köpcös kucsmás ember mellett. Sutyorognak valamit. — A tanúk? — kérdem ae ügyvédet. Nem.'ök a károsultak. Különben derűs, közlékeny ember az ügyvéd. — Mindig az asszony csi­nálja a bajt — mondja, s el­mesél egy történetet. Az a csattanója, hogy a nő túl akart adni a férfin és feljelentette. A férfi bevonult a börtönbe, de az ágya nem maradt otthon hidegen. Ez az eset is ilyen. — A magáé sem marad hi­degen, ne féljen — mondja a menyecske, ki úgy viselke­dik, mintha sértettként pilla­natnyilag kívül állna min­den efféle gyanúsításon. — Már maga mellé is fo­gadott egy másikat — foly­tatja a vigasztalást. — Ott van a tanyán. — Ott egye meg a fene — mondja a vádlott és eldobja a csikket. — Maga már nem tudott, úgy látszik megfelelni... — szól az egyik hallgató és szintén elmond erről egy tör­ténetet. — Kellett magának betör­ni, meg hamisan vádaskodni? — így az őr. — Most pár esztendőre bennmarad, bizo­nyosan. — Ott egye meg a fene.... Majd kijövök én. Aztán ka­pok olyant, minden ujjamra egyet. Van elég, Cegléden, meg a megyében. — Nana! — vélekszik az asszony, kitől ez a férfiú el­vitte, betörvén a lakást, a hol­mit. — Semmi nana. Mi volt ne­kem ő? Feleségem? összeáll­tam vele, most meg vége. Ne­kem nem is kell másképpen asszony. — Eladták ám a biciklit is — szól az asszony. A férfi erre már nem szól. A biciklit meg kell emészte­ni. — A biciklit is? — El. Alighanem el is itták az árát. — A biciklit, azt sajnálom. Megért az nyolcszázat. Elé ezret is. Több évet fog mindjárt kapni. Többet, mert hatszo­rosan büntetett, garázda em­ber ez a 29 éves legény: Ba­sán Pál. Most legfrissebben betörés, hamis vádaskodás terheli a bűnlistáját. Több évet fog kapni, jogerősen. Az ítéletet várja. — A biciklit nagyon sajná­lom — szól. — Még egészen jó volt a külső gumi is raj­ta. (a!) JÖN! Első a Hunyadi 970 ponttal A ceglédi verseny végső értékelése A városi versenybizottság a minap értékelte a ceglédi fel­hívás nyomán elindult termelőszövetkezetek közötti versenyt. A versenybizottság a kedvezőtlen, csapadékos időjárás miatti nehézségeket az értékelésnél figyelembe vette. Az őszi munká­kat a szántás kivételével, maradéktalanul elvégezték. Szántat- lan terület 790 hold maradt a termelőszövetkezetekben. Ennek oka a csapadékos, korai tél. A versenybizottság végső értékelése szerint a termelő- szövetkezetek a versenyben (ahol 1000 pont volt a maximum), az alábbi pontszámokat és helyezéseket érték el. 1. Hunyadi Termelőszövetkezet 970 ponttal 2. Rákóczi Termelőszövetkezet 901 ponttal 3. Petőfi Termelőszövetkezet 891 ponttal 4. Szabadság Termelőszövetkezet 864 ponttal 5. Arany J. Termelőszövetkezet 864 ponttal A CSÓKOS ASSZONY Zerkovitz Béla operettje január 14-én Január 14-én, pénteken es­te fél 8 órakor mutatja be a művelődési ház színháztermé­ben Zerkovitz Béla három- felvonásos operettjét, a Csó- kos asszonyt a kecskeméti Ka­tona József Színház. A történet a Józsefvárosban játszódik. Az operett főbb sze­repeit Perényi László, Ba­logh Rózsa, Balogh Győ­ző, Dévényi Cecilia és Józsa János játssza. Az elő­adást Udvaros Béla rendez­te. Jegyeket a művelődési ház pénztáránál, az üzemi közön­ségszervezőknél lehet kapni. — Huszonhét termelőszö­vetkezet 16 400 juh tejére kötött szerződést. Ez 4 ezer hektoliter juhtejet jelent. — A munkaverseny ál­lása? — 36 ezer forint volt a fel­ajánlás. 86 ezer forintra tel­jesítettük. 50 ezer forint a túlteljesítés. — Szocialista brigád­mozgalom? — Nálunk nincs. Amíg nem Aid több mint 500 vőlegényt vezetett a menyasszonyához Beszélgetés a legnépszerűbb nagykőrösi vőféllyel SZIVAR JÁNOS a siratói Göngyölegellátó Vállalat szor­galmas brigádvezetője. Keve­sen tudják, hogy ez a 45 éves, kedélyes ember szabad idejé­ben a legnépszerűbb nagykő­rösi vőfély, ahogy a lakodal­mak főrendezőjét titulálják. Kérdéseinkre elmondotta, hogy több mint 25 esztendővel ezelőtt egy barátja kérésére vette kezébe a vőfólybotot, s a lakodalmat oly pompásain le­vezette, hogy azóta a rokonok és ismerősök köréből évről év­re többen felkérik a vőfély- ségre, s ő minden évben 20— 25 esetben el is vállalja a la­kodalomrendezést. — Hogy indul a munka? — kérdeztük. — A lakodalom előtti szom­baton meghívom a vendége­ket, mégpedig verssel. A vő­félynek ugyanis lakodalomkor mindent versben kell monda­nia. Bizony 40 lakodalmi ver­set kell megtanulnom. Régeb­ben lóháton jártam hívogatni. Mostanában kerékpáron vagy gyalog és szavalok ilyenfor­mán: A házigazdától bocsánatot kérünk Hogy tisztes házába belépni merészlünk. Jövetelünk okát elmondom én bőven, Egy szép ünnepély van nálunk készülőben... Közben lovamat színes sza­lagokkal és zsebkendőkkel sallangozták, mostanában pe­dig kabátom gomblyukába fű­zik az ajándék zsebkendőt — És a lakodalom napján? — A NÁSZNÉPPEL és a vő­legénnyel a menyasszonyos naziioz megyünk, ahol a kiké­rő versiben többek közt ezeket mondom: ... Adják ki a mátkát, har­madszor is kérem, Várja a vőlegény türelmetlenségben- Szánják meg a szegényt, már ne szenvediessék. Hanem a menyasszonyt karjá­ba vezessélc! — A menyasszony nevében szintén versben köszönöm meg a szülők jóságát úgy, hogy az öregasszonyok mind sírva fakadnak. Az esküvő után pedig a vőlegényes ház­nál a menyasszony bebocsátá­sát kérem: ... Szeretettel kéri mindnyá­jukat, Fogadják őt be mint leányu­kat ... — Hogy folyik le a vacsora? A vacsoránál mindből én vi­szem be az első tálat. A leg­több lakodalomban tyúkhúsle­ves, töltött káposzta, pörkölt- hús, túrós és vegyes rétes, sült hús, sütemény és torta a vacsora. Minden fogáshoz kü­lön vers jár, meg a borhoz is. A borversiben dicsérem Noét, hogy a szőlővenyigét is (bevit­te a bárkába. — És a menyasszonytánc? — ÉN DIRIGÁLOM a ci­gányt, a táncot. A menyasz- szonytáncot ugyancsak vers­ben, éjfél felé hirdetem meg, majd előveszek egy rostát, s aki beledugja a bankót, kikiáltom a nevét, például most Fekete Péteré a menyasszony! — A menyasszonytánc után menyecskeruhába öltözik az új asszony és még vígabban folyik a lakodalom. — Milyenek, és meddig tar­tanak a mostani lakodalmak? — Általában több vendéget hívnak, mint az elmúlt eszten­dőkben, nem ritka az ötven- száz személyes lakodalom. A legtöbb lagzi reggelig tart. 8-—9 órakor verssel buzdítom tá­vozásra a hazamenni nem aka­rókat. És a jó lakodalom után az új esztendőben most már több mint ötszázadszor elége­detten indulok haza. Szeretem a szépen mulató embereket, s szívesen egyengetem a fiata­lok bologságának útját. (kopa) (b. h.) 6. Dózsa Termelőszövetkezet 855 ponttal Tetjesitették tervüket A gépjavító ktsz december 28-án exporttervét 133 száza­lékra teljesítette, ezzel éves tervét is béfejezte. A küszöbönálló 1966-os év asztali, fali, előjegyzési és zsebnaptárainak milliói már hetek óta közkézen forognak. Kíváncsian lapozgatva keres­sük a névnapokat és ünnepe­ket. Sokan talán nem is gondol­nak arra, hogy a jövő év nap­beosztását nemcsak az 1966- os, hanem több korábbi nap­tárból is pontosan megtudhat­juk. Évszázadunkban eddig hatszor, 1910, 1921, 1927, 1938, 1949 és 1955-ben ugyanolyan naptárak voltak érvényben, mint a jövő évi. Azokban az években is szombattal kezdő­dött és szombattal végződött az esztendő. Mind a hatszor vasárnap ünnepelték névnap­jukat a Györgyök, szombaton az Erzsébetek, pénteken a Ka­talinok és a Klárák, vasárnap és hétfőre esett a karácsony két napja. Ugyanez a naptár évszázadunkban még három­szor, 1977-ben, 1983-ban és § 1994-ben ismétlődik. Naptárainkat azonban nem ^ érdemes megőrizni, mert ha ^ napok nem is, a naptárba fel- \ vett nevek egyre gyorsuló \ ütemben változnak. Az 1966- ^ os naptárban már csak 172 s névnap azonos az 1910-essel, s az év 193 napját időközben új nevek, ünnepek foglalták el. s Június 1-én például a Pam- § fiiok helyett a Tündék, július \ 6-án az Izsaiások és Agrippi- $ nák helyett a Csabák, július ^ 24-én a Krisztik helyett a \ Kingák ünnepelnek. A legelterjedtebb nevek vi- i selői azonban, mint például a % Jánosok, a Júliák, a Ferencek, $ az Ágnesek, Piroskák, Róber- $ — MIT LÁTUNK MA A MOZIBAN?| Gyermekbetegségek. Uj ma- § gyár film. Szélesvásznú. Kor- ^ határ nélkül megnézhető. > Kísérőműsor: Hej, csóka. S Előadások kezdete: 5 és fél § 8 órakor. | Pirítják az alapanyagot Készül a zakuszka alapanyaga a konzervgyár II. telepén. Pirítják a sárgarépát, paszternákot, zöldségei, amit külön­féle ízesítőkkel keverve paprikahüvelybe töltenek (Godány felv.) kát, december 24-én ünnepel Ádám és Éva, Sándor, József és Benedek pedig azóta is vál­tozatlanul március 18-án, 19- én és 21-én hozza a meleget. NEVEK ÉS NAPTÁRAK

Next

/
Oldalképek
Tartalom