Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)

1965-12-28 / 305. szám

Fája Géza riportsorozata Ceglédről Lapunk korábbi számában megírtuk, hogy Féja Géza, a híres szociográfiai művek írója, a Viharsarok és a né­hány éve megjelent Sarjadás című kötet szerzője, hosszab­ban időzöt városunkban. Anyagot gyűjtött a városunk­ról készülő riportsorozatá­hoz. A Szabad Föld karácsonyi számában meg is jelent a ri­portsorozat első része, mely­ben a hatszázéves várös tör­ténelmével foglalkozik. Ceglédi olvasói érdeklődés­sel várják a további részek közlését, melyekben a város mai életét teszi közismertté az országban. Karácsony hetében láttuk Cegléd nemcsak közigazga­tási „székhelye” a környék községeinek, hanem mindin­kább gazdasági központtá is fejlődik. A környező közsé­gek lakossága — különösen ilyenkor, sátoros ünnepek előtt, városunk piacára hord­ja be eladni való portékáját és bőséges választékkal fel- töltött üzleteiben vásárolja meg nemcsak mindennapi szükségleteit, hanem az ilyen­kor szokásos karácsonyi aján­dékokat is. Mindezen felül a járás mezőgazdasági lakossá­ga által termált termelvé- nyek egy része is itt kerül fel­dolgozásra és innen szállít­ják tovább az ország külön­böző részeibe, sőt egyenesen a világpiacokra is. Képein­ken néhány ilyen ünnep előtti jelenetet örökítettünk meg és mutatunk be olvasóinknak. A berceliek szép pénzért szép bútorokat vásároltak a bú­torüzletben Autóbusz indul az ugyeri szőlőbe a 4-es kocsiállásról. Gazdag karácsonyi csomagokkal térnek haza bevásárlási ú tjükről az ugyeriek A MONIMPEX ceglédi pincéjéből karácsonyi export­küldemények indulnak a külföldi megrendelők címére. Vajon kiknek a poharaiban csillan meg a ceglédi bor, és kik kívánnak vele egymásnak békés karácsonyi ünnepeket? Jakab Zoltán felvételei PEST NEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA CEGLÉDI mi h rariar i. i lifii Eb KWbI — r wa A CEGLÉDI JÁRÁS ES CE IX. ÉVFOLYAM, 305. SZÁM 1965. DECEMBER 28, KEDD Év végi számvetés a Cifrakerti Állami Gazdaságban 38 ezer forint célprémium — Kitüntetés-eső A Cifrakerti Állami Gaz­daságban az elmúlt napok­ban a termelési üzemágak­ban tartott szakszervezeti gyűléseken értékelték a gaz­daság alkalmazottai között lefolyt éves munkaverseny eredményeit. — A versenymozgalom — mint Szabó Elemér igazgató mondotta — az éves ter­vekre épült, s azok feltéte­leit, termelési egységenként határozták meg. A gazdaság évi rögzített eredménye 6 millió 128 ezer forint. A munkaver­seny következtében jelen­tős többleteredményre számítanak, amennyiben a hibrid kuko­rica csírázóképessége eléri az előírásoknak megfelelő csí­rázás! százalékot. — Milyen jutalmazásokban részesültek a verseny leg­jobbjai ebben az évben? — A gazdaság legjobb dol­gozói közül tizenkilencen Ki­váló dolgozó jelvényt, nyolc- vanheten Kiváló dolgozó ok­levelet kaptak, Pataki Lász­ló pedig, a sertés üzemág vezetője, kormánykitüntetés­ben részesült. A jutalmazottak közül so­kan a gazdaságban mű­ködő öt szocialista bri­gád tagjai. A kitünteté­seken kívül huszonnyolc dolgozót jutalomüdülés­ben részesítettünk és a növénytermesztésben 38 361 forint célprémiumot fizettünk ki. — Nem lenne teljes a tá­jékoztatás, ha nem szólnánk a dolgozók között nagy len­dületet vett újítási mozga­lomról — folytatta az igaz­gató. — Gazdaságunkban ebben az évben tizennégy Újítási javaslatot nyújtottak be, melyek közül a bírájó bizottság hetet elfogadott, s már alkalmazzuk is azokat a termelő munkában. Két ja­vaslat nem volt megfelelő, öt pedig most van elbírálás alatt. Az újítóknak eddig 5000 forint újítási díjat fi­zettünk ki. — Ki az év leglelkesebb újí­tója? — Könnyű rá válaszolni: Németh József, a takar­mánykeverő üzemből, aki no­vemberben négy újítást nyúj­tott be és valamennyit el­fogadta bevezetésre a bí­ráló bizottság. (fzl) Kiállítás az ebédlőben A Nagykőrösi Konzervgyár üzemeiben jól ismerik Rácz József tanárt. Míg diákjai politechnikáztak, ő egy sa­rokból figyelte az embere­ket és rajzolgatott. Sok tus- és filcrajz került ki kezéből, sok embert megörökített. Tulaj­donképpen a munkások kí­vánsága volt, hogy képeit ál­lítsa ki. „Aztán majd tessék szólni, hol lehetne látni?” Most aztán mindenki láthat­ja. A konzervgyár ebédlőjé­nek falán — érdekes kiállí­tóterem — függnek a képek. A tanár úr politechnikás nap­jain készültek, meg néhány nagykőrösi utcarészlet, pano­ráma. Kevés kamarakiállításnak van ilyen nagy közönsége, mint Rácz tanár úr kon­zervgyári kiállításának. Min­dennap, minden ebédelő elis­merően végigfuttatja szemét a rajzokon. Ügy gondoljuk, hogy a ceg­lédi üzemek dolgozói is szí­vesen megtekintenének ha­sonló kiállítást a ceglédi mű­vészektől. Csupán „szervezés kérdése” lenne. F üstölőkamrák Elítélték az albertlrsai bűnszövetkezet tagjait Murarik József, 25 éves ko­csis, albertirsai lakos, ötöd­ször állt már bíróság előtt bűncselekmény miatt. Társai­val szövetkezett, hogy a köz­j ségi tanács részére vasúton járdaépítéshez érkezett só­derből, saját zsebükre, al­bertirsai lakosoknak adjanak el. Zatykó Mihály 23 éves és Kostyalik János 32 éves al­bertirsai lakosokkal, összesen 2 és fél köbméter sódert tu­lajdonítottak el és adtak el magánosoknak. I Murarik József, Bánszki Mihály 30 éves budapesti se- gédmünkással is szövetkezett és három éjszaka az albertir­sai Szabadság Tsz szabadban tárolt árpájából 9 zsákkal elloptak. Bánszki Mihály mindhárom alkalommal Kos­ka István 62 éves földműves­től kérte kölcsön kocsiját és lovát és azzal szállították a lopott árpát Koska Istvánnak, aki azt méretlenül mázsánként 300 forintos árban vásárolta meg. Az orgazda lakására minden alkalommal éjszaka vitték a lopott árpát, melye­ket Koska István megvásá­rolt. A Ceglédi Járásbíróság Mu­rarik Józsefet jogerősen — a társadalmi tulajdont vissza­esőként károsító lopás miatt — kétévi börtönre, 4 évi köz­ügyektől való eltiltásra ítél­te és kötelezte, hogy a börtön- büntetés tartama alatt kény­szerelvonó kezelésnek vesse alá magát. Kostyalik János és Zatykó Mihály vádlottakat társadal­mi tulajdont károsító lopás miatt 5, illetve 3 hónapi fel­függesztett börtönbüntetésre és 500—500 forint pénzmel­lékbüntetésre ítélte jogerősen a bíróság. Bánszki Mihály büntetése egyévi börtön és két év köz­ügyektől való eltiltás, Koska István társadalmi tulaj­dont károsító orgazda­ság büntette miatt 6 hónapi felfüggesztett börtönt és ezer forint pénzmellékbüntetést ka­pott. Bánszki Mihállyal és Koska Istvánnal szemben az ítélet nem jogerős. (—esi—) a az időjárás nem kedvez is, de naptár szerint itt van a sertésvágások legfőbb időszaka. Kora reggelenként hallani lehet városszerte a kényszerhalálra ítélt állatok utolsó sírását. Aztán felzúg a fa- vagy gáz­pörkölő, s percek alatt átvál­toznak a leterített állatok. Az alkalmi böllérek ügyeskednek s pár óra múltán lesózva, be­töltve, üstökbe rakva, tálakba szortírozva találja a gazda a nemrég még röfögő állatot. Probléma persze mindig van. Mostanában például a legnagyobb gondot a bél és a rizs beszerzése okozta. A vágás után a füstölés kö­vetkezik. A tartósításnak ezt a legősibb formáját valamikor házilag végezték, méghozzá a bő szabad kéményekben hideg füsttel. A kémények kicseré­lésével a füstölésnek más módját kellett kieszelni. Nagy ládaszerű • alkalmatosságokat állítottak fel az udvarokon. Volt, aki téglából, vályogból épített „füstölőt”. a már ez is kezd kimenni a divatból. A régi hente­sek lakásán, vagy műhelye mellett megvannak még a nagy befogadóképességű füs­tölőkamrák. A város számta- len helyén látunk ilyen táb­lát kitéve: „Füstölést válla­lok”. A fél város ide hordja a kolbászt, és sonkát, az olda­last, a lapockát, a császárhúst, sajtot, fejet s a sertésből ki­került és készített egyéb ínyencségeket, a füstölőkbe. Az átvevő- és tárolókamrák­ban mozdulni is alig lehet, annyi a portéka. Szinte el- ámulunk ezen a lucullusi bő­ségen, mely itt szemünk elé tárul. S zinte éjjel-nappal üzemel­nek a füstölőkamrák. Az idő enyhe, főszezon van. Na­ponta több mázsa füstölni való cserélődik az átvevőhe­lyen. A fűrészpor jellegzetes kék füstje terjeng a helyiség­ben, s a villanyfényben hozza- viszi, rakosgatja, méri, akaszt­ja az idős fehér hajú asszony sok-sok háztartás éléskamrá­jának legfőbb kincsét, a ser­téshúsokat, szalonnát, kol­bászt. (Sz. I.) Ma Ünnepváró gyerekek Még az ünnep előtt tör­tént. A központi óvodába lá­togattam. S a kép, ami ki­alakult bennem még most, az ünnep után is fel-fel ködlik. A kicsik énekeltek: „Eljön a karácsony / min­den esztendőben, / csikorgó hi­degben, / havas télidőben ...” A város és az ország óvodái­ban mindenütt a Télapó láto­gatása, a közeledő fenyőünnep volt a foglalkozások kedvenc beszédtémája, s kérdezgették a gyerekek: — mikor jön a Télapó? A terem közepére helyezett fenyőt ülte körül a százötven kisgyermek, s bár tudták, hogy Óvó nénik tették ékessé, csillo­góvá a fát, mégis a kedvei ámulat nyitotta kerekre a cso­dálkozó szemeket. A zöld tűlevelek közül elő­csillanó villanyégők fénye ra- gyogtatta a díszeket, a felkö­tözött szaloncukor sztaniolját ujjongó örömet keltve a gyer­mekekben, akik szorgalmasan, a nagy napot várva, tanulták a bájos versikéket, karácsonyi éneket. A vezető óvó néni arról be­szélt, hogy ilyenkor, a béke és szeretet ünnepén minden csa­ládnál az a szokás, hogy fe­nyőfát állítanak, és az alá he­lyezik az ajándékokat. Az édesanyák és édesapák is örö­met szereznek gyerekeiknek. Az öt csoport más-más ver­set mondott, különféle dalo­kat énekelt. A bölcsödéből nemrég jött kiscsoportosok és az iskoláskor határán levő nagycsoportosok egyaránt áhi- tatos igyekezettel formálták a hajlékony dallamot. Ezen a napon a tízórai és az ebéd is ünnepélyesebben zaj­lott, az ünnepélyes légkör va- rázskörében kevesebb volt j még a csínytevés is. Elmaradt j a többi napon megszokott kö- ! zös foglalkozás, együtteser i szórakoztak a gyerekek, májé : ki-ki elvonult kedvenc játéká i hoz. Amint eljöttem, elkísért a dal: „Karácsony ünnepén az a kívánságom, / legyen boldof mindenki ez egész világon". (tamasi) Köszönetét mondunk rokonaink­nak, jó ismerőseinknek és mind­azoknak, akik szeretett jó testvé­rem, özv. Bogdán Istvánné szül. Kemács J ú liánná temetésén meg­jelentek, részvétüket nyilvánítót tók, sírjára koszorút, virágot he­lyeztek. özv. Beró Mihályné és családja Köszönetét mondunk mindazok­nak a rokonoknak, ismerősöknek valamint a Húsipari Vállalat ösz- szes dolgozóinak, a Szállítási Vál­lalat dolgozóinak, akik szeretett fiam, illetve bátyám. Herczegh Mihály temetésén részt vettek részvétükkel nagy bánatunkban osztoztak, sírjára koszorút helyez teli. özv Jakab Jánosné Herczegh László és családja Életemben még ' nem írtam apróhirde - ; tés szöveget. El is I kínlódtam vele egy • negyed óráig, amíg • nagynehezen össze- : bütyköltem. í — Alig használt Danuvia motor eladó. : Mátyás király u. 2. j szám. 5 Biztos voltam ab- 1 ban, hogy valaki majd csak betéved ; Az első vevőnek oda- : nyomon hatezerért. Még áldásomat is rá­adom, csak vigye a csudába. ; Tizenegy óráig a kutya sem nézeti rám. Már alaposan ^ hervadt a kedvem. ^ amikor a kaput ki- ^ nyomta a nyurga ^ alak. Villanykarónak S is megtette volna, § olyan hosszú. A kecske az udva- várta, szépen Alkudozás futólépésben 5 ron megtakarítva. A ka­ró háromszor is meg­kerülte. Simogatta a kormányt, a tankot, tapogatta a teleszkó­pokat. — Ért hozzá! — súgtam magam­nak. — Ennek vevő­szándéka van, az hét­szentség! — És ami­kor az árát megkér­dezte, szemrebbenés nélkül kivágtam: nyolcezer. — Hangom önérzetesen pukkan! Gondoltam, ebbőj ugyan lehet engedni. Még ilyen csudát se láttam. Az alak megpördült. Köszö­nés nélkül, uzsgyl. Ki a kapun, még vissza se nézett. — Az anyád szép csillagát! — Károm­kodtam. S mert az első vevőt nem akar­tam elszalasztani, hajrá utána. Nehezen értem utói a sarkon, annyira lógott — Hétezernyolc­száz! — ordítottam. Hosszú lapát kezé­vel legyintett és to­vább rohant. A Pető­fi utcán értem utói és lihegve kiáltottam: — Hétezerötszáz! Most mindkét ke­zével legyintett. Mintha azt mondta volna, ' hagyjam a ’sudába. Üjra rákap­csolt. Utána, bíztattam magamat és a Sza­badság téren ordítot­tam a fülébe: — Álljon már meg Hétezer! Még csak nem is ~ ! assított. A követke­ző utcakereszteződés­ZZW/////////Z////////Z//Z////, nél hatezerötszázai kiáltottam. Megráztt a fejét, s mint a ló uccu tovább! Már jó egy kilo­méteren át lihegtünk amikor a postánál hirtelen eléje kanya­rodtam. — Hatezer! Érti hatezer! Megállt. Nagy lóte­jével igent intett. Szótlanul megfordul­tunk. Szuszogva cap- lattunk hazafelé. Az udvaron már csak annyi volt a dolgunk, hogy a markomba számolta a .veresha­súkat, én pedig oda­löktem neki a forgal­mi engedélyt. Szóval így adtam el a Danúviát. Ennyi futkosás után igazán örülhet­tem, hogy hatezernél megállhatUink. —Rik—

Next

/
Oldalképek
Tartalom