Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-21 / 300. szám
I 1935-1965 HÁROM EREDMÉNYES ÉVTIZEDRE EMLÉKEZTEK a Ceglédi Vasutas díszközgyűlésén Három évtizedre emlékeztek a Ceglédi Vasutas SE jubileumi díszközgyűlésén. Barna József, a PTS elnöke, ünnepi beszédében felelevenítette, hogy jónéhányan a sportkör hírnevét még az országhatárokon túl is öregbítették. A birkózóknál Gaál József világbajnokságot nyert, Kenéz Béla, és Reznák János olimpiákon képviselték a magyar színeket. Még ma is elismeréssel emlegetik Bállá Istvánt, Szalisznyó Józsefet, Holló Pált, Vasvári Józsefet, Soltész Józsefet, s kívülük még jóné- hány ceglédi birkózó neve vált közismertté. A labdarúgók váltakozó sikerrel szerepeltek a nemzeti bajnokságokban. Volt idő, amikor az NB I-be jutás reménye is felcsillant előttük. Az asztaliteniszezők az NB I- és NB II-nél ritkán adták alább. A megye legnépesebb atlétikai szakosztálya évről évre szépen szerepel az egyesületi bajnokságban. Ferenczi Ferenc hosszú éveken át tartotta a gyaloglók 3000 méteres Európa-csúcsát. Az úszók is sok sikert arattak. A vízilabdázók jövőre már az NB II-ben küzdenek a bajnoki pontokért, s az ökölvívóknak is minden reményük megvan arra, hogy ebben az osztályban szerepeljenek. Barna József a többi szakosztály munkájáról az elnökség, a szakosztályvezetők erőfeszítéseiről is megemlékezett. Ünnepi beszédét azzal zárta; a Vasutas továbbra is nagy múltjához méltóan szerepeljen. Máté Sándor, a Budapesti MÁV Igazgatóság osztályfőnöke elismeréssel adózott azoknak a vasutasoknak', akik a nehéz szolgálat mellett a sportra is tudnak időt szakítani, és itt is sikerrel állják meg helyüket. Kérte, a város sport- szeretőit: támogassák a vasutas egyesületet, amely tulajdonképpen a város minőségi sportját is képviseli. Ezután bejelentette, hogy Utassy József, a CVSE elnöke Gaál József birkózó világbajnok, valamint Reznák János világbajnoki és olimpiai helyezett KPM elismerésben részesült. Fábián Pál, Pintér Imre, Mogyorósi Kálmán, Patik József, és Hóba János pedig MÁV vezérigazgató elismerést kapott kiváló sportmunkájáért. Befejezésül Utassy József sportköri elnök az NB III-as bajnokságot nyert labdarúgóknak kiosztotta a bajnoki érmeket, és ezenkívül mintegy hatva- nan kaptak emlékplakettet. A városi tanács zsúfolásig megtelt dísztermében a Vasutas dalkar énekszámai színesítették a műsort. Széli Sándor Közgyűlési naptár Kedd: Nagykőrösi Postás Aszódi Honvéd Veretlenül jutott tovább az FTC Kialakult a vízilabda Európa Kupa középdöntőjének mezőnye j A vízilabda bajnokcsapatok Európa Kupa tornájának selejtezői vasárnap négy városban befejeződtek. Az eredmények alapján kialakult a középdöntőbe jutott 8 csapat mezőnye. Az egyes városokban a következők harcolták ki a továbbjutást: Zsolna: FTC és Bukaresti Dinamo. Leningrád: CVSZK VMF Leningrád és Magdeburgi Dinamó. Barcelona: Belgrádi Partizán és CN Barcelona, Dortmund: Pro Recco (olasz) és Amateur Duisburg. Az FTC veretlenül nyert a zsolnai csoportban. A középdöntő két csoportjának színhelyét, időpontját és beosztását az Európai Üszó Liga bizottságának rövidesen Belgrádban sorra kerülő ülésén döntik el. A PTS ma reggel 9 órakor tartja idei utolsó elnökségi ülését. A legnagyobb vereség Az Üjpesti Dózsa jégkorongcsapata vasárnap este Klagenfurtban 1000 néző előtt játszotta negyedik és egyben utolsó Európa Kupa mérkőzését az AC Klagenfurt ellen. A lila-fehér csapat eddigi legnagyobb vereségét szenvedte, 9:0 arányban vesztettek a nagy fölényben játszó osztrákokkal szemben. A klagenfurtiak a négy mérkőzésen elért négy győzelmükkel és 24:6-os gólaránnyal továbbjutottak az Európa Kupában. A Boca Juniors 50 ponttal nyerte Argentina idei labdarúgó bajnokságát, 2. River Plate 49, 3. Velez Sarsfield 40 pont. Mexikóban az elsőséget az Amerika szerezte meg 42 ponttal, 2. Guadala- jára 40, 3. Atlas Guadalajára 40 pont. Sződliget második, Nagykőrös harmadik lett az osztályozón Mint ismeretes visszavágós alapon bonyolították le az asztalitenisz NB 11-be jutásért kiírt osztályozó küzdelmeit A Pest megyei bajnok sződligeti lányok a visszavágón jól szerepeltek. Míg az első fordulóban kikaptak Kiskunfélegyházától* most ll:5-re legyőzték őket, ß a BM Gépkdcsi csapatával szemben — az első találkozó I0:10-es döntetlent hozott — 11:3-as sikert arattak. A csoportelsőséget, s ezzel az NB II-be jutást a 6 pontos Kiskunfélegyháza vívta ki. Mivel a nőknél csak öt csoportban rendeztek osztályozót, szó van arról, hogy esetleg a legjobb második is feljuthat. Ha így lesz, jövőre a sződligeti lányok is az NB II-ben szerepelhetnek majd, hiszen öt ponttal végeztek a második helyen. A Nagykőrösi Kinizsi férficsapata a visszavágón félsikerrel szerepelt. A Bp. Művésztől most is kikapott, 11:4-re. A Gyulai Pedagógust viszont a második taNégy gólt lőtt Mexikóban a magyar válogatott A magyar labdarúgó válogatott vasárnap Mexikóban a Guadalajara klubcsapat ellen mérkőzött és biztos győzelmet aratott. Magyar válogatott—Guadalajara 4:1 (1:1) Guadalajara, 35 000 néző. V: Buergo (mexikói). Magyar vál.: Géléi — Mátrai. Mészöly, Sipos, Sóvári — Nagy, Varga, — Farkas, Bene, Albert, Fenyvesi dr. K + A + R+ O + K MOST VÁSÁROLJON import (francia) HÁLÓSZOBÁT! LEÉRTÉKELT ÁRA: 2688 és 2760 Ft. Kapható: CEGLÉDI — MONORI — ASZÓDI — VÁCI — SZOBI bútorboltjainkban és DUNAHARASZTI — POMÁZI — GÖDÖLLŐI importbútor raktárainkban. PEST MEGYEI IPARCIKK KISKERESKEDELMI V. ELŐNYÖS HASZNOS Libára, kacsára, pulykára KÖSSÖN SZERZŐDÉST a földművesszövetkezettel. Liba után darabonként 15 kg, pulyka után darabonként 5 kg takarmányjuttatás, előleg. A karok érdekes játékát kaptuk lencsevégre a Sportcsarnokban, ahol két Pest megyei csapat is szerepelt: a megyebajnok sződligeti lányok az NB II-be jutásért kiírt osztályozón, a Csepel Autósok pedig az országos kosárlabda seregszemle hatos döntőjébe. Az Katona mellette Schwarc akinek a a hálóba A pécsi együttesre keztet a kosaras Itt is csiek a asztalnál Dóra, pedig Zsuzsa, labdája „tart”. Bóbita- emlé- furcsa balett, vannak pé- pályán, a főszereplők mégis a sötét mezes Pest megyeiek. Keveréktakarmány = több tojás = nagyobb bevétel, ha tojásértékesítési szerződést köt a földművesszövetkezettel! Kitűnő minőségű keveréktakarmány kapható cseretakarmány ellenében. A magyarok a 2. percben vezetéshez jutottak. Fenyvesi dr. lefutott és beadását Bene értékesítette (i:0). 6 perccel később Keyes egyenlített (1:1). A mexikóiak fölénybe kerültek, de a magyar védelem jól zárt. Később változott a helyzet, a gyors magyar lefutások , mindig veszélyesek voltak, de Rodriguez kapus jól védett. Szünet után a mexikóiak meglepetésre átengedték a kezdeményezést és csak két csatáruk tartózkodott elől. A 60. percben Bene labdájából Fenyvesi dr. szerzett vezetést, a 72. percben Bene jól eltalált lövésével növelte az előnyt (3:1). A mérkőzés utolsó percében Fenyvesi dr. állította be a végeredményt. A magyar csapatban Bene és Fenyvesi dr. volt a legjobb. A mérkőzés folyamán szóhoz jutott még Káposzta, Rákosi és Juhász — Mészöly, Nagy, Illetve Varga helyén. PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suba Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Gépfrószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest index: 25 064 Terjeszti a Masyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési dij 1 hónapra 12 forint. lálkozón ll:8-ra legyőzték a Pest megyeiek. A Győri Spartacus ellen első alkalommal ll:6-ra nyertek. a visszavágón azonban az ellenfél bizonyult jobbnak 11:4 arányban. A csoportelsőséget, s ezzel a feljutást mint vasárnapi számunkban „tippeltük”, a Bp. Művész szerezte meg, a Gyulai Pedagógus előtt. A megyebajnok Nagykőrösi Kinizsi a háromnapos osztályozót a harmadik helyen zárta, s így jövőre is a megyében szerepel a gárda. KEINO TARTJA KIVÁLÓ FORMÁJÁT A kenyai atléta Sidneyben füves pályán 2 mérföldön 8:25,2 perces kiváló idővel győzött. Ezzel megjavította az ausztrál csúcsot. Ideje 1,2 másodperccel jobb az amerikai Bob Schul világcsúcsánál. de gyengébb a Jazy által elért 8.22,6 percnél, amely eredményt még nem hitelesítették. Telitalálat nélkül A vasárnapi totófordulóban nem volt telitalálat. 12 találatot 18 pályázó ért el, egyenként 39 443 forint nyereménnyel. 11 találatos szelvény 252, 10-es 2348 darab akadt. Előbbiekre szelvényenként 1126, utóbbiakra 181 forintot fizetnek. Totóeredmények: x, x, 1, 2, 1, 2, 2, x, 1, x, 1, 2, x, 1. A Magyar Haió- és Daru- gyár váci gyáregysége felvételre keres éjjeliőr beosztásban dolgozókat szerződéses állományban. Jelentkezni lehet a személyzeti osztályon. Vác, Derecske! dűlő. 50 cm nyomtávú csillesínhez görgős fordítókorongot átveszünk: Vác és Vidéke Körzeti Földművesszövetkezet. Vác, Beloiannisz utca 3. L Beköltözhető ingatlanok a dunaharaszti ki- rendeltség területén: Dunaharaszti: 2 szoba, konyha, speiz. üvegezett veranda, 85 n-öl telekkel. Ara: 95 ezer forint. 1 szoba, konyha, speiz, 150 n-öl telekkel. Ara: 65 ezer forint. Dunavarsány: 2 szoba, konyha, speiz, nyári konyha, üvegezett veranda 318 n-öl telekkel. Ara: 100 ezer forint. Szigetszentmiklós: 2 szoba, konyha, speiz, előszoba, fürdőszoba, 213 néöl telekkel. Ara: 140 ezer forint. Ráckeve: 1 szoba, konyha, 120 n-öl telekkel. Ára: 26 ezer forint. 2 szoba, konyha, istálló, 289 n-öl telekkel. Ára; 45 ezer forint. Érdeklődni lehet: PIK, Dunaharaszti, Dózsa György u. 1. szám. Gumiskocsi eladó Cegléd, IV. kér.. Hajnal utca 5. szám, ugyanott nagyobb mennyiségű trágya eladó____________________ Jói hízott sertés eladó, Nagykőrös, Baross Gábcr u. 12. ___________ E ladó Nagykőrös, X. kér., Vitéz utca 6. számú, azonnal beköltözhető ház 439 n-öles kerttel.________________ A Vízügyi Építő Vállalat Gépjavító Üzeme azonnali felvételre keres erősáramú villany- motorok, generátorok, kapcsolószekrények javításában jártas villanyszerelőket. Jelentkezés: Vecsés, Dózsa György úti üzem. Bérezés kollektív szerint. Vidékieknek munkás, szállást biztosítunk. Helybeli lakosok előnyben______________ K ereskedelmi szak- képzettséggel rendelkező dolgozót felveszünk. FÜSZÉRT-fiók, Monor. Skoda Octávia Super gépkocsi. 45 ezret futott, kedvező áron eladó. Érdeklődés délelőtt, Vác, Széchenyi utca 35.______________ H arisnya szemfelszedést vállalok. Kovács Lászióné, Nagykőrös, Kossuth Lajos. u. 26. Hízott sertés 150 kilós eladó. Nagykőrös, Kalocsa Balázs ti. 2. Elveszett december 13- án Vecsés, Tamás u. környékén sötétszürke fekete, tigriscsíkos, kandúr kölyökmacs- kám. Kérem a becsületes megtalálót, jutalom ellenében szíveskedjék Vecsés, Tamás u. 1 alá elhozni. Eladó villanyvonat, játékok. Nagykőrös, Báthory u. 1/b. HIRDESSEN A PEST MEGYE hírlapban i CEGLÉDI APRÓHIRDETÉSEK 250-es Jawa motorkerékpár és háromliteres sertéspörkölő, benzinlámpa eladó. II. kér., József utca 2. alatt. Megtekinthető délután 5 után. Egy hosszú sofőrbunda eladó. Szolnoki u 39. ________________ V ennék gyalupadot és karónak való akácfát. Címeket kérek: Szebeni Károly. Cegléd, XI. kér., öregszőlő 11. szám. 180—200 kg-os fiatal hízók eladók. Alkot- mány utca 47. Hízó eladó Nyár utca 11. alatt. Weltmeister 96 basszu. sós harmonika eladó. Tömörkényi utca 38. szám._______ B eköltözhető ház eladó, 2 szoba, mellék- helyiségekkel. Cegléd, Sajtó u. 24. _________ H intaszéket vennék. Kazinczy utca 13. Házaspár üres, vagy albérleti lakást keres esetleg takarításért is. Választ .Jólelkű” jeligére kérem a ceglédi hirdetőbe. Postafiók 86__ N égy szoba konyha, hall, összkomfortos, kertes családi ház eladó. Cegléd, Szép ui 16.______________________ E ladó modern konyhabútor és kályha oP csőn. Kálmán utca & szám. ♦