Pest Megyei Hirlap, 1965. december (9. évfolyam, 283-308. szám)
1965-12-17 / 297. szám
na T hegyei 1965. DECEMBER 17. PÉNTEK Leszállt a Gemini 6 (Folytatás az 1. oldalról.) kát, ismét helyet foglalnak repülő járművükben, elindulnak a Hold-felületről, feljutnak „az anyaűrhajó” röppá- lyájára, végül gépüket hozzáerősítik, hogy átszállhassanak rá. Az Apolló-űrhajó ezután visszatérhet a Földre. A Gemini—6 amerikai űrhajó, fedélzetén Walter Schir- rával és Thomas Stafforddal, csütörtökön, magyar idő szerint 16 óra 29 perckor leereszkedett az Atlanti-óceán vizére. Hírügynökségi jelentések szerint a leszállási manőver pontosan a kijelölt menetrendnek megfelelően valósult meg. Magyar időben számítva a Gemini—6 14.43 órakor kezdte meg a tizenhatodik föld körüli fordulatot, 15.54 órakor bekapcsolták a fékező rakétákat, s 16.16 órakor a Gemini—6 a föld légkörébe ért. öt percre kimaradtak a rádióadások. 16.23-kor kinyílt az első ejtőernyő, 16.29-kor • pedig a hírügynökségek gyorshírben jelentették, hogy a Gemini—6 leszállt az Atlanti-óceánra a Bermudáktól 1000 kilométernyire délre. A Wasp nevű repülőgép- anyahajó 16.21 órakor megteremtette a radarösszeköttetést a Gemini—6-tal. A Wasp teljes gőzzel indult meg a tengerben hánykolódó űrhajó felé, amelyet az anyahajéról felszálló helikopterekről perceken belül megpillantottak. Minthogy a repülőgép-anyahajó csupán mintegy 18 kilométernyire tartózkodott a vízre ereszkedés helyétől, az űrhajósok úgy döntöttek, hogy nem veszik igénybe a helikopterek segítségét. A repülőgép-anyahajó hamarosan elérte a Gemini— 6-ot és magyar idő szerint 17 óra 34 perckor fedélzetére emelte. A felsorakozó legénység üdvrivalgással köszöntötte az asztronautákat, akik láthatólag frissen bújtak ki a szűk kabinból, majd a hajózenekar muzsikájára végiglépdeltek a tiszteletükre kiterített vörös szőnyegen. Lapzártakor érkezett: A közép-keleti hírügynökség, a MEN gyorshírben jelentette azt a hivatalos kairói közlést, hogy az afrikai egységszervezet határozatának megfelelően az Egyesült Arab Köztársaság szakított Angliával. Az AFP francia hírszolgálat — részletek ismertetése nélkül — arról számol be, hogy felmondta a diplomáciai Meghalt Somerset Maugham Nizza: Cap Ferrat-i villájában csütörtökön 91 éves korában elhunyt Somerset Maugham a világhírű angol író. Múlt szombaton agyvérzés érte, s azóta nem tért magához. Végrendelete szerint holttestét elhamvasztják, hamvait Angliába szállítják. Maugham századunk legolvasottabb írói közé tartozott. Könyveit több millió példányban adták ki. Alkotásait a magyar olvasó- közönség is ismeri: Sör és perec, Akkor és most, Borotvaélen, Színház, Az ördög sarkantyúja című regényei nálunk is megjelentek. Komáromi Magda Arrivederci „Kennst Du das Land, wo das Zitronen blüh? Ismered az országot, hol a citrom virul?’’ — olvastam tizenhárom éves koromban Goethe sorait s akkor határoztam el, hogy meglátogatóim Itália csodás tájait. A megvalósításra kissé később — harminc év múltán — került sor, de végre — ott jártam! A múzeumokat, a műemlékeket, Itália múltját sokan megírták már. A szó halvány marad, s még a színes levelezőlap sem adhatja az élmény teljességét. Amerre száguldott velünk a vonat, végigkísért a szőlőszoknyás fák sora. A fák törzsére erősített lécekre kapaszkodik a magasba a szőlő s függönyszerűen lebeg. A mézédes dús fürtök ott csüngtek szemünk előtt, s talán ha kinyújtjuk a karunkat, téphettünk volna belőlük. Itáliát — a teljes fürtöt — nem nyújthatom át, ám abból a kevésből amit láttam, egy-egy szemet kínálok kóstolónak. ★ Olaszország keskeny völgykatlanokkal, ijesztő szurdokokkal, szélesen zuhogó vakító fehérpárájú patakokkal fogadott. Amikor órák múltán kicsattogott a vonat a most már szélesen elterülő síkra, hirtelen mellbevágott a tenger közelsége. Egyelőre csak az illatát küldte hírnöknek, párás meleg sópászmákat zúdított felénk. Mestre után kinyílt az ég és a tengerbe épített gáton rohantunk az oly öreg, de még mindig varázsos szépségű Velence elé. Velencét szokás lebecsülni. kapcsolatot Angliával a Kongói Köztársaság (Brazzaville) és Mauritania Iszlám Köztársaság is. Ilyenformán hétre emelkedett azoknak az afrikai országoknak a száma, amelyek betartották az AESZ határozatát. Előzőleg, mint már jelentettük, ilyen elhatározásra jutott Ghana, Mali, Guinea és Tanzánia is, amelyek közül Ghana és Tanzánia a Brit Nemzetközösségnek is tagja. Mint az AP írja, még meg- erősítetlen sajtójelentések szerint Szenegál és Niger Köztársaság is szakít Angliával. HUARI BUMEDIEN MOSZKVÁBAN A moszkvai akadémiai Nagyszínház szerda esti Anyegin előadásán Tatjána szerepében fellépett Házy Erzsébet, a budapesti Állami Operaház művésznője. A Csajkovszkij-operát megtekintette szerdán este a Moszkvában tartózkodó Huari Bume- dien, az Algériai Forradalmi Tanács elnöke, algériai miniszterelnök és, kísérete. Az algériai vendégekkel együtt foglaltak helyet a Nagyszínház kormánypáholyában Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök, és Nyikoláj Podgornij, a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke és más szovjet vezetők. Bumedien csütörtökön ebédet adott Podgornij és Koszigin tiszteletére. Huari Bumedien, a Szovjetunióban tartózkodó algériai miniszterelnök, december 14-én Moszkvában, megkoszorúzta a Lenin Mauzóleumot Befejeződött a NATO miniszteri tanácsülése Rusk Madridba repült Párizsban csütörtökön véget ért a NATO miniszteri tanácsülése. A háromnapos tanácskozásról kiadott közös nyilatkozat szövegezésében ugyanolyan általános, mint a korábbiak voltak, a tagállamokat megosztó kényes kérdéseket csak röviden említi. Rusk amerikai külügyminiszter csütörtökön a déli órákban elutazott Párizsból. A külügyminiszter útját néhány órára megszakította Madridban. A párizsi repülőtéren elutazása előtt újságíróknak kijelentette, hogy a NATO-tanácskozás „igen hasznos” volt. Nem kommentálta a NATO- partnerek állásfoglalását a vietnami háborúval ' kapcsolatban; az újságírók erre vonatkozó kérdésére kitérő választ adott SAIGONI JELENTÉS Dél-vietnami szabadságharcosok csütörtökön reggel kézigránátot dobtak Saigon központjában az amerikai katonai tábori csendőrség egyik körletére. Három amerikai megsérült. A Guam szigetéről felszállt B—52-es amerikai óriásbombázók csütörtökön a hajnali órákban támadást hajtottak végre Saigontól 56 kilométerre keletre, a szabadságharcosok feltételezett állásai ellen. A Ramadan hónap végeztével, a Bajrám ünnep után folytatódik a haradi értekezlet El Irtani kádi, a Haradban levő jemeni köztársasági külElmondani róla, hogy hamis, giccses, nászutasoknak való romantika. Ez is igaz. De még inkább igaz, hogy mindezekkel együtt csodálatos. Ezer évig volt a Kelet kapuja és a távoli mesevilág hangulata ma is ott lebeg dús márványai, zöldesvízű riói felett. Az első órákban úgy képzeled, kulisszák között bolyongsz, de aztán látod, hogy csak neked az, az ott élőknek ez hétköznap. Árad a tenger, árad a csatornák vize, kábultan nézed a vaporettóról a paloták sorát, a lótuszkéményeket. Bepillantsz egy földszinti ablakon, s látod, a kövér háziasszony kötényben nagy halom lábast rakosgat, a macska ott mosdik a párkányon, fél méterrel a hullámok, az öt méteres mély víz felett. Asz- szonynak, macskának mindez természetes, neked színpad ... A ködös kupolák, a zöldtáblás tornyok mögül a szárazföld rohamoz. A nagyüzemek kéményei, a hatalmas betonvázak elérik a lagúnákat, szinte birtokukba veszik őket. De a régi város még ellenáll. A vízi utcácskák közé zárt szigetekre épült ódon házak, a keresztül-kasul futó karszé- lességnyi gyalogutak, a Callék és a 400 fehérmárvány híd, még őrzik a lagúnák világát, ahol olyan utolérhetetlen iramban zajlik a számunkra annyira szokatlan élet. ★ A Szent Márk téren árad a soha nem ritkuló embertömeg. Távolabb, ahol a hajók pihennek a kikötőben, ember- gyűrű feketéllik. Énekszó, nevetés, jókedv bugyborékol bedöttség elnöke közölte, hogy az értekezletet csak a közel- r gő Ramadán hónap végeztével ^ folytatják. A jemeni küldöttek S a Bajrárn ünnep után ülnek lösszé, vagyis január végén, s Az értekezlet szünetében s k folytatódnak a megbeszélések ^ a dzsiddai egyezmények értel- S mezéséről az EAK és Szaud- ^ Arábia, valamint a jemeni törzsfőnök között. BONN Felemelt viteldíjak A bonni kormány elhatározta a vasúti díjszabás felemelését Az új felemelt viteldíjak a személyi forgalomban március elején lépnek hatályba Ezenfelül tervbe vették a teheráruforgalmi tarifák felemelését is. FOKVAROS „Aranyomlás“ A dél-afrikai Welkom városa közelében omlás történt a Virginia aranybányában. Tizennégy afrikai bányász meghalt, hatan megsebesültek. KAIRO Változatlanul fennáll a demográfiai „robbanás“ veszélye lőlük. Okozója két tömzsi fekete férfiú. Szájuk sarkából cigaretta lóg, izzadnak, ágálnak, mint a rossz színészek. De most mindenki mulat rajtuk, ellenállhatatlanul „jópofák". Az egyik lejtős lapon bukfencező bohócfigurát produkálta^ s közben a Santa Lucia kezdősorait énekli. A másik előtt dézsa, műanyag- kutyust úsztat, az vinnyog, mint a kölyökkutya, ha át csap feje felett az ár. A siker óriási. A két ember percek alatt eladja valamennyi portékáját. Mi is verekszünk érte, pedig ötszáz líra. Este rohanunk haza kincseinkkel a szállóba. Zubog a kádban a víz, csavarjuk a ku- tyus rugóját és zsuppsz! A kutya éviekéi — némán. A bohóc bukfencezik — hang nélkül. — Fene a hasbeszélő kapitalistáját — nevetünk nagyot önmagunkon, hogy úgy bedőltünk. ★ — Gondola, gondola, gondola — hangzott pergőn mindenünnen. Talpig feketében, re. Az immár évi három százalékos népességszaporulat az ország egyik legégetőbb problémájává vált — mondotta. A probléma megoldására szólította fel az egyiptomi családokat. LONDON „Amnyßriäs“ ócska jármű ócska jármű 1550 font sterlingért kelt el. A teherautó ú: tulajdonosa egy autókereskedő, aki azt reméli, hogy a nevezetes járművet körüllenq? „aranyglória” a , intők tömegét fogja vonzani bemutatótermébe. PIONEER 6 műszereket visz fedélzetén a Nap mágneses mezejének, a Napban végbemenő fizikai jelenségeknek a tanulmányozására és más kísérletek elvé" zésére. / j Az EAK nemzetgyűlése i szerdán bizalmat szavazott i a Mohieddin-kormánynak, j Zakaria Mohieddin minisz- | terelnök rámutatott a demog- S ráfiai „robbanás” veszélyeiJ J Dobra ütötték azt a teher- 5 autót, amelyben a híres vonat- \ rablók az „évszázad zsákmá- \ nyát”, a két és fél millió font \ sterling összegű bankjegytö- \ meget szállították rejtekhe- | lyükre. A kimustrált, mind- | össze 30 font értékűre becsült \ Csütörtökön a Kennedy-te- ^ lepről Thor rakétával napkö- J rüli pályára bocsátották a Pio- ^ neer 6. űrhajót, i A 63,5 kilogramm súlyú vgömb alakú amerikai űrhajó széles szalagos szalmakalap- ^ ban invitálják a fondamentá- & kon az utasokat. A kínálat 5 csábító, de az ár ugyancsak § borsos, különösen a hetven ^ dolláros turistáknak. Na de ^ Velencéből elmenni gondolá- S zás nélkül? Magányos Farkasnak ne- § vezzük el a szép fiút, akit na- $ ponta többször láttunk hol itt, ^ hol ott felbukkanni, mindig ^ társ nélkül, egyedül. Ö hívott, ^ mi ellenálltunk. A negyedik & napon lesz ami lesz! — kiál- tással egy kis híd tövében $ megkezdtük a szokásos alkut. ^ Hajósunk rezzenéstelen ^ arccal irányította feketearany & járművét a zajló víziutakon. ^ A saroknál mély torokhangon i kiáltott egy-egy figyelmeztető S hoo-t. Amikor kialkudott § időnk lejárt, nagyurian intett: ^ vendégei vagyunk, s nem állt ^ meg. A házigazda büszkesé- ^ gével kivitt a nyílt tengerre ^ San Michele szigetéig. A Fecske cigarettát elfogad- ^ ta. § — Grazie, ungherese Sig- § noral (Folytatjuk) '