Pest Megyei Hirlap, 1965. november (9. évfolyam, 258-282. szám)

1965-11-30 / 282. szám

MST Mccrei r/firfflP 1965. NOVEMBER 30, KEDD Tisza menti óriások V. Festék van elegendő a kom­binátban, azért kombinát, mert nemcsak műtrágyát, hanem karbamidot és szintetikus fes­téket is készít, itt gyártják a Walkyd vízhatlan falfestéke­ket! — Különben sem unatkoz­hat az ember a gépek körül — egészíti ki a képet Szabados elvtárs. — Minden órában a gépkezelők feljegyzik a műsze­rek állását, ami itt, az üzem­ben s az egész kombinátban történik, szinte jegyzőkönyv- szerűen követhető, rekonst­ruálható. Nincs tehát sem mel­lébeszélés, sem felesleges be­széd, minden a pontosságra, a lelkiismeretességre és még ott is gondolkodásra késztet, ahol automatikus gépek lévén, úgy látszik, nincs is tennivaló... Így értem meg, hogy fokról fokra miért'türelmesek, barát­ságosak, és ráérősek az embe­rek. Mindenki a maga helyén, felelős poszton áll, mint egy hajóskapitány. És rend, tisztaság uralkodik, a gé­pek ragyognak, Szándékosan közelről is szemügyre vettem csavarokat, hogy megfigyeljem a „nut” tiszta-e? A gépkezelő csak mosolygottt és odavetette nálunk tisztasági verseny van, és nemcsak dicséretre, hanem pénzre is megy a dolog. A nye­reségrészesedés az idén is 26 nap lesz! Ezek a megjegyzések, mind­az, amit megfigyeltem, (nem azt, amit külön is megmutat­tak, hanem, amit szemmel mintegy loptam), fürkészve és kutatva árulkodó hiányosságok után, hirtelen felvillantottak emlékezetemben egy régi is­merőst. Egy professzor mond­ta nekem egyszer, hogy ha egy üzemben sikerül elérni, hogy a csapok, szelepek, armatúrák rendben legyenek, ne csöpög­jenek, ne fújjanak, ne legyen szemét, piszkos ablak —, ott megjavul a termelőmunka is! Az elégető „kemencék” Foto: Váradi Ibolya Igen, ez így van, de ennél még többet is megsejdítettek ben­nem a Tiszai Vegyikombinát apróságai. Jó, hogy mindenki érzi: személyében mennyit te­het egy ilyen nagy gyár érde­kében. Ha valahol, úgy ebben a kombinátban elvész az em­ber. És mégis fölébe emelke­dett embereket láttam, csak­nem mindenütt! lyamatról, hogy miért, milyen úton-módon készteti az izzó platinaháló kémiai reakcióra az ammóniát a levegő oxigén­jével, hogy azután a keletke­ző salétromsavhoz ammóniát adva, megszülessen a műtrá­gya ... Szluka Emil BAROMFISELEJTEZÉS Ilyenkor,’ tél elején a gon­dos háziasszony szemlét tart a baromfiudvarban. Drágul a takarmány, megnézi, melyik jószágot érdemes a hosszú té­len tartani, melyik fogyasztja a magot fölöslegesen. Amelyik tyúk havonta leg­alább tizet tojik, azt hagyjuk meg, kivéve, ha a tojások na­gyon aprók. A kakasokat eb­ben az időben legjobb kicse­rélni, különben a tojni kezdő jéreék utódai a rokontenyész­tés miatt satnyák, betegségre hajlamosak lesznek. Azt, hogy melyik tyúk mennyit tojik, sokan csak hozzávetőlegesen tudják. Pedig érdemes rá időt szentelni, megfigyelni tel­jesítményüket. Sokfelé már szinte szabály­nak tartják, hogy télen a to­jáshozamnak csökkennie kell, pedig ahol rendesen gondos­kodnak a baromfiak etetésé­ről ott. alig érződik meg a hi­deg idő. Szinte semmiség az a né­hány kellék, amiről gondos­kodni kell. Ilyesmi például a tyúkok éjszakai pihenőjére szolgáló ülőrúd. Ahol vannak is ülőrudak, ott egymás fölött állnak lépcsőzetesen. A ba­romfiak órák hosszat vere­kednek az ólban, hogy a ma­gasabb, s így a melegebb he­lyekre jussanak. Mikor aztán valamennyire elhelyezkednek, a felsők az alsókat egyéb úton is csúffá teszik. Az a jó, ha az ülőrudak egymagasságban vannak a földtől körülbelül 60—80 centire. Ne gömbölyű rudakat használjunk, mert azokon fárasztó megülni a baromfi­nak. Az ülőrudat szögletes lécekből készítsük, de az éle­ket gömbölyítsük le. A tyúkoknak kaparóhelyre is szükségük van. Itt mozog­nak, edződnek. Fontos dolog ez nagyon, máskülönben fel­lép közöttük valamilyen be­tegség. Kaparóhelynek leg­jobb egy félig nyitott kamra. Ide hintünk tíz centiméres apró burgonyát főzzünk, gyúr­juk össze még melegen korpá­val, lucernáról ledörzsölt le­vélmurvával. Ettől tojnak az állatok, mint a parancsolat. Ammónia felhőbe kerülünk gádjával találkozunk, akik fes­tékfoltokat tüntetnek el a lép­csőfokokról és a korlátokról. — Itt már túlzásba viszik a tisztasági versenyt — jegyzi meg Szabados elvtárs. Belépünk az ammónia „el­égető’1 üzem csarnokába. Nagy, henger alakú ké­szülékekben megy végbe a magas hőfokú folyamat. Kis kerek üvegablakon keresz­tül bekukucskálunk, látjuk a platinaháló izzását, az égő és reakcióba lépő gázok lidérceit. Itt dolgozik Gyulai mérnök, sajnáljuk, hogy nem magya­rázhatja el feltételezéseit er­ről az érdekes, de elméletileg teljesen fel nem derített fo­Moszkva—Prága—Párizs Benjámin, Yáczi, Pándi, Héra, Surányi, Garai, Juhász, Kadosa A szovjet költészet napja alkalmából a Szovjet írók Szövetsége meghívására Moszkvába utazott Benjámin László és Váczi Mihály. Nemzetközi Almanach ké­szül a Nagy Októberi Szocia­lista Forradalom 50. évfordu­lója alkalmából. Az Almanach szerkesztő bizottsága Prágá­ban december elején kétna­pos tanácskozást tart, ame­lyen magyar részről Pándi Pál és Héra Zoltán vesz részt. November 30-án Párizs egyik legjelentősebb színházá­ban, az Alliance Francaise- ban irodalmi estet rendeznek a XX. századi magyar költé­szet alkotásaiból. Az előadásra vasárnap Pá­rizsba utazott Surányi Ibolya előadóművész, Egyetemi Szín­pad művészeti vezetője, a párizsi est műsorának szer­kesztője, Garai Gábor és Juhász Ferenc költők, valamint Kadosa Pál zeneszerző. A műsort decem­ber 5-én Caen egyetemi vá­rosban megismétlik. vastagságban szalmát vagy töreket és közéje ocsut. Ezzel aztán órák hosszat elszórakozhatnak tolla­saink. A kaparóhely sarkába te­gyünk egy faládát. Töltsük meg homokkal, tegyünk bele egy-két marok hamut, kever­jünk hozzá egy evőkanálnyi rovarirtászert. A tyúkok szí­vesen fürödnek ebben a ho­mokban, biztos védekezést nyújt a rovarok ellen, ame­lyek a szárnyasokat különösen télen megtámadják. Azt nem is kéül mondani, hogy télen naponta kétszer meleg vizet vigyünk itatni, s ha valaki nagyon szereti a jó­szágot s sok tojást akar, me­legítsen pár téglát, csomagol­ja be régi rongyokba s esté­re tegye be a tyúkólba. A tiszta, világos, meleg — de nem párás — helyiség az első kelléke a jó átte- leltetésnek. A télen is tojó tyúkoknak ne csak kukoricát adjunk, azt inkább kevesebbet, hanem A baromfiakkal való törő dés igen hasznos munka. Teli­be találta az igazságot az az asszony, aki elmondta, hogy háztáji gazdaságában ötven tyúk hozott annyi hasznot, mint a jól tejelő tehén. Amire nincsen paragrafus... Ügyvédember, tulajdonkép­pen minden bűncselekményre vagy kihágásra megtalálja a vonatkozó paragrafust. Magamfajta tollforgató vi­szont találkozik néha olyan cselekménnyel, amely bármi­lyen átlátszó, kézenfekvő, el­követője mégsem utalható a bírói pulpitus elé. De hadd mondjam el a történetet: A Kövesdi családot igen ré­gen, még Baranyából isme­rem. A három fiútestvér leg­kisebbje minden szülői inte­lem ellenére szakmunkás, autószerelő lett. A két idő­sebb, ugyancsak a gépkocsi szerelmese valamelyik irányító főhatóságnál váltotta apró­pénzre tudását. Az évek múl­tak, a Kövesdi fivérek is dere- sedni kezdtek, de maradtak a testvéri szeretet példaképei­nek. Néhány éve, alig ötven évesen meghalt a szerelő és a két kis árva lett a fivérek életcélja. A baj nem jön egye­dül — a legidősebb az izgal­mak következtében agyvérzést kapott. Ez idő tájt ismertem meg feleségét. Mintha csak ma lenne, úgy emlékszem rá. Vasárnap délelőtt volt. Lili­ké, a feleségek legigazabbja piros barchet pongyolát viselt. Olyan kövérkés, mondjuk — teltkarcsú —, harmincnyolc éves lehetett. Minden szava a férj körül rebbent. Tekintete őszinte szeretettel simogatta a beteget, aki szerencsére szelle­mi képességei birtokában ma­radt. Vendégek, kollégák jöt- tek-mentek. Pista igazán nép­szerű volt hivatalában. — Ugye, máskor is eljöttök? Szegényke, hiányolja a társa­ságot, hisz ismered . .. Tegnap Imre telefonált. Ha­zavitte a bátyját a kórházból. Már jobban van, a kórházi ágy másnak is kell. Most egyedül fekszik. Nincs aki en­ni adjon neki. Elvittem a vasárnapi levest. Ütközben gyorsan konzervei vásároltam. A bejárati ajtón új tábla és csengő. A régi felett — Köves­diné. S míg ezen töprengtem, csoszogott szegény agyvérzéses ajtót nyitni. — De jó, hogy eljöttél! — S míg ágyba parancsoltam, meg­jegyezte: — A naccságánál vendég van . .. Hangja igyekezett tárgyila­gosan csendülni, én valami re­megésfélét, parazsat a hamú alatt éreztem benne. Hirtelen megértettem a talányt. A min­taházaspár elvált. Gyorsan tet- tem-vettem, konzervnyitót ke­restem. Majd váratlan elhatá­rozással a fürdőszoba felöl be­kopogtam a másik szobába: — Ne haragudj, nem találom a nyitót, csak mondd meg merre van, nem kell kijönnöd. Szőkére festett, karcsú illa­tos dáma, Váczi utcai nylon steppelt pongyolában jelent meg az ajtóban: — Fogadónapom van. — Az a hülye mondta meg, hogy itthon vagyok? — Nem, nem csak remél­tem . . — Az szép, hogy a kaját el­hozod neki, de figyelmeztetlek, mosd el az edényt, mert nem­vagyok senki cselédje. A francia parfüm és a cso­dálatos látomás visszatért a szobába. S míg keserűen ka­nalaztam a hazai ipar legjobb babfőzelékét, arra gondoltam: de sokféleképpen lehet embert ölni. Mert higgyék el — így is le­het. G. Molnár Edit v — Megnézzük a karbamid- gyárat? — kérdezi Szabados elvtárs, miközben elhagyjuk a géptermeket. A karbaimid- gyár útbaesett. Mielőtt kiérünk a szabad ég alá, ismét bizto­sított folyosókon haladunk keresztül. Amikor a szabadba érünk, érzi az ember, hogy megköny- nyebbült, s jobban érzékeli azoknak az embereknek a szellemi-testi tartását, akik életüket ebben a mindig „nagyfeszültség” alatt álló óri­ásban töltik. A karbamidüze- met most készítették fel az indulásra, berendezése kisebb, de hasonló ahhoz, amit eddig láttunk. Épületét éppen úgy ag­resszív folyadékokkal, gá- , zokkal töltött csőhálózat $ veszi körül. 5 % A szél ellenünk fúj. Kissé elő- ^ re dőlve lépegetünk a műtrá-^ gyagyár üzemei felé, amikor $ a karbamidüzem csővezetékei-$ bői kitör a folyékony ammó- 5 niiák. A levegőn azonnal pá-$ rologni kezd, s felhőt alkotva, $ egyenesein felénk tart. Még annyit hallok, hogy Sza- 5 bados elvtárs az új üzem nyo- 5 máspróbájáról kezd valamit; mondani, de hangja elvesz, $ s mind a ketten futásnak ere- 5 dünk, hogy lélegzetünket visz- $ szafojtva, mielőbb kijussunk í az ammóniák gázfelhőből. Ol- j dalt pillantva látom, hogy gáz- ! maszkos emberek futnak a \ szerelvénytelephez, fürgén; másznak felfelé a szelepese- j ládokhoz vezető vaslépcsőn.; Az üzam még új, az emberek! még kezdők. A csőhálózat bo- > nyolúlt, hirtelenében nehezen ! találják meg: melyik szelep-j pel lehet elzárni a rossz tömi- j tő szelencék mellett kisurranó : ammóniákot. Közben megérkezett a vi­zes tömlő, vizsugár irá- ! nyúl az ammóniákra, amely vízben könnyen oldó- j dik és töménységét veszti. Ez-> után már nem volt kedvünk! ammómákot szagolni, bár, a ! kellemetlen érzéseket leszá- 5 mítva, annyi haszna volt, j hogy légzőszerveink, a lég—; utak alaposan kitisztultak az; .ammóniákkúra” után. így; Írünk a savüzembe. Mindjárt; i lépcsőházban fiatalok bri- j rsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss Olcsóbb lett a gránit Egyik este csendben vacsoráztunk, amikor váratlanul azt kérdezte tőlem a feleségem. — Te, mi az a gránit? — A gránit? — mondtam. — A gránit az egy kő. — Érdekes — jegyezte meg a feleségem, és eszegetett tovább, közben tűnődött, s bennem is felkeltette a kíváncsiságot. — Mi a csoda lehet ebben érdekes? — kér­deztem, mert mindeddig úgy tudtam, hogy a gránit valóban kő, hogy kőzet. A feleségem erre azt mondta: — Olcsóbb lett. — Micsoda? — A gránit. — Nem értelek — feleltem, s letettem a vil­lát. — Az üveg- és porcelánüzlet kirakatába ki­írták: gránitvásár van, s 50 százalékkal ol­csóbban lehet kapni gránitot — magyarázta a feleségem. Erre én is gondokba merültem, mert kitaláltam az asszony gondolatait. Való­ban, ha most nem veszünk gránitot, amikor fele áron adják, akkor nekünk hosszú időre le kell mondani a gránitról, mert később nem lesz rá pénzünk, amikor véget ér a gránitvá­sár, s újra az eredeti áron adják. Szóval soha többet ilyen jó alkalmat, hogy az ember meg­vásárolja hosszú időre a mindennapi gránit­ját. Persze, még mindig nem tisztáztuk eléggé, hogy valójában mi is az a gránit. Mert rend­ben van, hogy kő, illetve kőzet, de hát miért árulják az üzletben? Meg különben is: most itt a jó alkalom, olcsón hozzájuthat az ember a gránithoz, mégis illik tudni róla valami bő­vebbet, többet. Gyorsan befejeztem a vacsorát, s a könyvszekrényhez mentem, ahonnét ki­emeltem A magyar nyelv értelmező szótárá­nak kötetét; lássuk, mit ír a gránitról. Semmi kétség, méltán lehetek büszke ás-; ványtani ismereteimre, mert a gránit valóbanj kőzet, ez áll az értelmező szótárban is. — Figyelj csak! — szóltam a feleségemnek,1 és felolvastam neki a szótár szövegét — „Grá-j nit. Főként földpátból, kvarcból és csillámból \ álló, igen kemény, szemcsés összetételű kőzet;! főleg építésre, utak burkolására használják”, i Persze lehet szikla, hegy, vagy hegység; ol-\ vasom tovább, s bizonyítékként van itt egy\ idézet is Czuczor Gergely tollából, hogy „S Drégel valamint ama gránit orom, Rongálva ttgyan, de megáll szabadon". Mondom, hogy egy ilyen gránitot kellenei venni, amelyikről Czuczor ír, hogy ugye „Ron- i gálva ugyan, de megáll szabadon’’. Ha már igy \ lement az ára, legyen az egy tisztességes grá-i nit. Lent eláll majd az udvaron. Feleségem még kissé aggályoskodott, hogy \ azt még majd ki kell találnunk, mégis mire használjuk, ezt a kivételes tulajdonságokkal rendelkező követ. Én persze mindjárt meg-\ nyugtattam, hogy nincs ok az aggodalomra, csak már lenne meg az a kő, majd tudom én, hogy mire használjam. Köztudomású, hogy jobb emberek szobrai kemény gránit talapza­ton állnak. Mi megvesszük most ezt a gránit­tömböt, s ha majd egyszer valami olyan dol­got követek el, amiért nagyon elégedett leszek magammal, néhány percre felállók majd erre a gránit talapzatra. Meg is nyugodtunk ebben, legalábbis lát­szólag, mert hajnalban egyszer felrázott a fe­leségem. — Te — mondta —, lehetséges volna, hogy a gránitvásár idején valami gránitból készült edényeket árulnak az üveg- és porcelánbolt­ban? — Nem tudom — feleltem elgondolkozva, majd később hozzáfűztem még —, különben nem lehetetlen. És szomorúság öntött el; hát ez lett az én talapzatomból? ... Kiss János Megérkeztek az északi süvöltők A Tisza menti erdőkbe megérkeztek a téli madár­vendégek. A veréb nagysá­gú, díszes tollú süvöltők el­ső csoportja ellepte a kö­kény- és galagonyabokrokat. Füttyhöz hasonló hangjuk betölti az erdőt. A telet ha­zánkban töltő, Eszak-Euró- pából érkezett madarak ha­marosan megjelennek a vá­rosok terein és parkjaiban is. BORGÁTA Két fog: 1 kg Borgátán, a termelőszövet­kezet istállójának építése közben ősormányos fogaira bukkantak. Az előkerült két hatalmas fog súlya egy ki­logramm. A fogakat a cell- dömölki általános iskola helytörténeti kismúzeumában helyezték el. Cölöpétterem Hévízen i Hévízen, a gyógytó közelé- I ben megkezdték az üdülőhely |új éttermének építését. Az I emeletes épületet a gyenge te- 1 herbíróképességű tómenti tő- j zeges talajon süllyedésgátló ; ráccsal felszerelt betoncölö- ipökre építik. A 113 cölöpön ! álló ötszáz személyes étterem j pótolja majd ideiglenesen a j lebontásra kerülő SZOT köz- I ponti éttermet is. A jelenlegi I központi étterem helyén ! ugyanis rövidesen megkezdik > a nyolc emeletes szakszerve- ! zeti üdülőszálló és központi ! étkezde építését.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom