Pest Megyei Hirlap, 1965. november (9. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-06 / 262. szám
AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A •> E;0-Y E.i SUBANDRIÓTRÖVIDESEN LEVÁLTJÁK? NYUGAT-BERLIN Moszkva, az ünnep előtt vágjunk... Színes ünnepi dekoráció a Lenin Múzeum épületén, a Forradalom terén. (Rádiókép) Vasárnap, az októberi forradalom 48. évfordulóján Moszkvában katonai díszszemle lesz, melyet a dolgozók felvonulása követ. A Vörös téren helyi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődő katonai szemlét Malinovsz- kij marsall, honvédelmi miniszter fogadja. A szemle parancsnoka Afanaszij Beloborodov hadseregtábornok lesz. Ülést tartott a KÖTI Ma minisztertanácsra kerül sor liözép-Jávában fokozódott a katonai tevékenység Indonéziában szervezetten tovább folyik a baloldal el- Teni hajsza, Subandrio mi- ndszterelnökhelyettes leváltásának előkészítése. A Reuter jelentése szerint két katona- kézbe került lap, az Api (Láng) és a Nimbar Revolusi (Forradalmi Színtér) pénteken arról számolt be, hogy az indonéz kormány „már el is készítette a kommunista párt végleges betiltására vonatkozó rendeletet”. (Az IKP-t több körzetben már eddig is „ideiglenesen” betiltották.) A hírt más körök nem erősítik meg, a Reuter Iroda tudósítója azonban emlékeztet rá, hogy a nem kommunista pártok és a hadsereg az elVárosrendezési világnap Hétfőn, november 8-án tartják glóbusunkon a városrendezési világnapot. Célja felhívni a figyelmet s megfelelő tájékoztatást adni a várostelepülésrendezés sürgető témáira Péntek délelőtt a Magyar Építőművészek Szövetsége sajtótájékoztatón ismertette a a hazai érdekességeket Megállapították, hogy 8 év alatt a fővároson kívül 63 város és 500 nagyobb falu általános rendezési tervét készítették el. Az utóbbi időben már az ipari települések korszerű elképzeléseit is papírra vetik. Így készült el Százhalombattán a Dunamenti Hőerőmű környéke. A közeljövő legjelentősebb építési akcióját új lakótelepek tervezési eredményeként Kelen- földön és Békásmegyeren bonyolítják le. Szóba került a budapest— bécsi autóút. Különös tekintettel a főváros és törökbálinti, s Rendet az autópálya mellett Soron — Gödöllő , Milyen Írsz a főváros környéke ? attól tovább a Tatabányáig terjedő szakaszra. Tervbe vették az út menti épületek tatarozását, s az esztétikus környezetet zavaró építkezések megakadályozását. Meg akarják teremteni a segélyhelyek, útmenti telefonállomások, autóbuszmegállók, benzinkútak modern hálózatát. Számítanak a helyi tanácsok és társadalmi szervek parklétesítő-, -védő, -gondozó közreműködésére. ^ Munkatársunk a főváros ^ környéki települések tervei- § ről érdeklődött. A válasz Sj szerint § a legsürgetőbb a városi ^ státusra pályázó Gödöl- § lő színvonalas tervének elkészítése. Ehhez s több más megyei ; város, illetve környező tele- ! pülés jövőbeli képének megalkotásához a következő esztendőben látnak a tervezők. Az eddigi elképzelések jelentős része ma már elavult. November 8-án Budapesten a Nemzeti Múzeumban város- rendezési kiállítást nyit meg az építésügyi miniszter s a fővárosi tanács elnöke. t. gy. múlt hetek folyamán Sukarno elnököt olyan helyzet felé taszította, amelyben már nem lesz más választása, mint az Indonéz Kommunista Párt betiltásának elrendelése. Djakartából érkezett nyugati jelentések szerint Kozép- Jávában, a Merbabu és Me- rapi hegységek lábánál fokozódik a katonai tevékenység, miután híre terjedt, hogy néhány napja errefelé látták Aiditot, az IKP elnökét A Reuter beszámolója szerint legkevesebb 3000 katonát vontak össze, haditengerészeket irányítottak Djaloartából ebbs a körzetbe. Sőt: egy Dja- kartában kiadott hivatalos közlemény csütörtökön arról is tájékoztatott, hogy a közép- jávad katonai körzet parancsnoka „megszemlélte a Bomeóból (És.za k-Kelimantanból) a malaysiai határ mellől Jávába visszatért egységeket”. A UPI hírügynökség tájékozott körökre hivatkozva, megjegyzi, hogy a baloldal és a kommunisták, a haladó irányzatú kormánytisztviselők ellen indított „tisztogatási” hu- Iám hamarosan Suband- rióig is fölcsap. Idézett körök úgy tudják, hogy Subandrióval — akit egykor Sukarno utódának tekintették — „kíméletesen” járnak el, s úgy mint Danit, a légierő főparancsnokát, tisztségének érintetlenül haJEGYZŐKÖNYV az eddigi áruforgalom mindkét irányú jelentős kiszélesítéséről Befejeződtek a magyar—osztrák árucsereforgalmi tárgyalások A Magyarország és Ausztria között érvényben levő hosszú- lejáratú kereskedelmi megállapodás alapján október 18-tól november 5-ig Budapesten folytatott vegyesbizottsági tárgyalások után pénteken a Külkereskedelmi Minisztériumban jegyzőkönyvet írtak alá, amely a két ország közötti árucsereforgalmat az 1965. október 1-től 1966. szeptember 30-ig szóló szerződéses évre szabályozza. A jegyzőkönyv az eddigi áruforgalom mindkét irányú jelentős kiszélesítését irányozza elő. A jegyzőkönyv értelmében Magyarország elsősorban mezőgazdasági és élelmiszeripari cikkeket, ásványolajipari termékeket, kokszot, timföldet, vegyianyagokat, elektromos- ipari cikkeket, textilárukat és különböző egyéb fogyasztási iparcikkeket szállít Ausztriának, ugyanakkor onnan főleg ^ papírféléket, faféleségeket, ^ magnezitárukat, műrostot, ne- ^ mesacélt, gépi felszereléseket, ^ vas- és fémipari cikkeket, í acélhuzalokat, vegyianyago- kát és különböző fogyasztási $ cikkeket vásárol. Az osztrák küldöttség pén- ^ teken elutazott Magyarország- ^ ról. 5 — LENGYEL PAPOK RÓMÁBAN Üjabb száz főnyi, lengyel ^ katolikus papokból álló cső- ^ port utazott római kirándulás- ra. Az Orbis (lengyel utazásig iroda) által szervezett ilyen-1 fajta kirándulás már a negye- dik és mind nagyobb érdeklő- ;< dést vált ki a katolikus papság j; körében. ^ gyásával, külföldre küldik. Helyére állítólag Leimena miniszterelnöíkhelyettest nevezik ki. A KÖTI, az indonéz legfelsőbb hadműveleti parancsnok(Folytatás a 2. oldalon) Megbüntették —mert nem csempészett A nyugat-berlini úgynevezett tartományi bíróság mindössze húszhavi fogházbüntetést szabott ki a 38 éves Hans Gehrmannra, egy embercsempész banda főnökére — de nem embercsempészés miatt, hanem azért, mert egyes ügyfeleitől pénzösszegeket felvett ugyan, de a „megbízásnak” nem tett eleget. Ünnepség a megyei tanácson Kitüntetések november 7 alkalmából Pénteken délután a Pest megvei Tanács épületében ünnepségen emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelmének 48. évfordulójáról. Varga Péter, a megyei tanács vb-elnöke méltatta a történelmi évforduló jelentőségét, majd kitüntetéseket és jutalmakat nyújtott át a kiváló munkát végző tanácsi dolgozóknak. A Népköztársaság Elnöki Tanácsa,* ez alkalomból a Munka Érdemrend arany fokozatával tüntette ki dr. Bencsik Mihályt, a Ceglédi Járási Tanács vb-elnökét, a Munka Érdemrend ezüst fokozatát kapta Bódizs Antal, a Ceglédi Városi Tanács vb-elnökhe- lyettese, a Munka Érdemrend bronz fokozatával jutalmazták Szabó Jánosnak, a Tápiósápi Községi Tanács vb- elnökének kiemelkedő munkáját. ECSER Adjunk valamit a „külcsínre“ is! Lengyel turistákat kalauzoltam a minap a Keleti pályaudvar szomszédságában levő szép, új cipöáruház- ban. Hárman voltak — s több mint ezer forintot hagytak az üzletben. Cserébe kaptak három pár igazán kiváló minőségű, divatos cipőt — piszkosbarna csomagolópapírban. A papír, helyben szétbomlott, s ők hü- ledezve forgatták kezükben az idétlen csomagokat: így vigyék végig a városon?... Az eset kapcsán a tapasztalatok lavinája indult meg bennem. Eszembe jutott például az a találkozás, melyet a véletlen rendezett meg Mr. S., az ismert londoni textilnagykereskedő és közöttem, a Budakalászi Textilművekben. Mr. S. régi vevője volt a gyárnak, ez alkalommal is nagy mennyiségű lenárút rendelt. Egyszeresük odafordult az igazgatóhoz: „Nézze, Mr. K. — mondotta —, az önök áruja kifogástalan. Mégis, nehezebben adtam el a legutóbbi szállítmányt, mint a gyengébb minőségű holland árut. A csomagolás miatt. Kár, hogy önök erre nem adnak...” A londoni üzletember udvariasan fogalmazott. Csomagolástechnikánk elmaradottsága, nívótlan — gyakran ízléstelen — volta olyan hiba, ami a bosszúságon túlmenően, nem ritkán anyagi károkat is okoz. Íme, néhány bizonyíték. Az egyik belvárosi üveges porcelánszaküzleíben nemrégiben ajándéktárgyakat válogatott a Kézműipari Vállalat egyik szakszervezeti megbízottja. Kétszáznegyven forintos összegre szóló utalványát a legnagyobb nehézségek árán tudta beváltani: az egész üzletben nem akadt ugyanis olyan likörös, vagy boros készlet, amelynek minden darabja meglett volna! összetörtek — szállítás közben. A vagonokban napokig utaztatott, ömlesztve szállított gyümölcs sorsa közismert: mire a vásárlóhoz kerül, csökkent értékű, hibás áru lesz belőle. Szemtanúja voltam minap annak a jelenetnek, amikor egyik ruházati vállalatunk központi raktárában válogatták a teherautó platójától elpiszkolódott kötött kabátokat a tiszták közül. Áruszállítás volt éppen, s a kétszáz darab női kardigán közül negyvenet küldhették volna azonnal a tisztítóba! Vásárlók és humoristák ezerszer szóvá tették már: adjanak nagyobb darab papírt a kenyérhez! A vas- és edényboltokban rendszeresen piszkos, gyűrött, szakadozott papírt használnak csomagoláshoz. De láttam már 800 forintos pehelypaplant is, újságpapírba bu- gyolálva. Ki nem bosszankodott még a papírcsíkoklial összeragasztott, rozsdás gombostűkkel teleszurkált férfiingeken, vagy a tenyérnyi papírba belecsapott másfél kiló hentesárun? Kevés a fánk és a papírunk — hallom gondolatban az ellenvetést. Ez igaz. De legalább azzal, ami van, gazdálkodjunit ízlésesebben, okosabban. A palackozott italáru helyett inkább az élelmiszereket, pékárukat csomagoljuk félméteres selyempapírba! Ami pedig a tartós, drágább fogyasztási cikkeket illeti, ne sajnáljuk tőlük a korszerű, választékos „adjusztálást”: a szemre is tetszetősebb áru — higyjék el — hamarabb gazdára talál! ny. é, (Gábor fotó) NEW YORK! 3 milliárd 220 millióan Az ENSZ statisztikai hivata-. iának negyedévi jelentése szerint 1965 közepén 3 220 000 000 ember élt a földön, ami any- nyit jelent, hogy az emberiség egy esztendő leforgása alatt 60 millióval szaporodott A leglakottabb kontinens Ázsia, 1 783 000 000 emberrel, utána Európa következik (440 millió). PEST MEGYEI VILÄ6 PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! IX. ÉVFOLYAM, 262. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1965. NOVEMBER 6, SZOMBAT