Pest Megyei Hirlap, 1965. november (9. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-24 / 277. szám
KOZMOSZ—96 A Szovjetunióban kedden végrehajtották a soron levő műholdkísérletet: föld körüli pályára bocsátották a Kozmosz 96-ot A szputnyik fedélzetén tudományos berendezést helyeztek el, amely szabályosan működik. Az első lengyel államfő PEST MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! AZ MSZMP PEST MEGYEI BIZOTTSÁGA ES A MEGYEI TA IX. ÉVFOLYAM, 277. SZÁM ÁRA 50 FILLÉR 1965. NOVEMBER 24, SZERDA BHUTTO MOSZKVÁBA REPÜLT Bhutto pakisztáni külügyminiszter kedd reggel egy szovjet repülőgépen Moszkvába utazott, hogy a hivatalos jelentések szerint „teljesítse egyik legfontosabb diplomáciai küldetését, amely tovább erősítheti a szovjet—pakisztáni kapcsolatokat”. Bhutto moszkvai útja azt a felhívást követi, amelyet Koszigin miniszterelnök intézett Ajub Khan pakisztáni és Sasztri indiai elnökhöz, hogy a Szovjetunió területén vitassák meg együttesen a kasmírt viszályt. Ajub Khan már elfogadta a moszkvai felajánlást. MILANO ELÉGETTÉK A SPANYOL LOBOGÓT — Egyiptomban Az Ochab—Nasszer tanácskozás kedden délelőtt nyílt meg hivatalosan a kairói Hűbben palotában. Az EAK elnöke vendégét, mint az Egyiptomba látogató első lengyel államfőt üdvözölte. A két küldöttség a hivatalos tanácskozást vasárnap folytatja. A megbeszélések két szakasza között Ochab elnök körutat tesz az EAK-ban. Tüntetések, sortűz, sztrájk R Smith-kormán y első áldozata — Elkészültek „független“ Dél-Bhodesia első bélyegei Bulawayo egyik külvárosában hétfőn újabb utcai tüntetések kezdődtek a fehér telepesíkormány ellen. A tömeg megrongált égy autóbuszt, kővel hajigáit autókat. Rendőri riadóautók hajtottak a tömeg közé: ilyenkor a tüntetők utat engedtek, de nyomban összezárták soraikat. A fehér rendőrök kutyákat uszítottak az emberekre, így próbálták őket arra kényszeríteni, hogy távolítsák el a forgalmat akadályozó köveket az úttestről. Kedden folytatódtak a városban a fehér szakadár kormány elleni tömegtüntetések. Hivatalosan közölték, hogy a hajnali ^órákban a rendőrség tüzet nyitott a tüntető afrikai tömegekre és a sortűz egy embert megölt. rövid időre őrizetbe vettek. A rendőrség kedd délelőtt hozta nyilvánosságra, hogy előző este 54 tüntetőt tartóztattak le. A hírügynökségek idézik a kormány ezek után kiadott hivatalos nyilatkozatát, amely szerint Bulawayoban „lassan helyreáll á rend”. A Smith-kormány rendeletére, ironikus módon kedden készültek el a „független" Dél-Rhodesia első bélyegei. A bélyegekre nagybetűkkel nyomták rá: „függetlenség”. Postai forgalomba csak később kerülnek. Hétfőn este Milánó központjában erőteljes Franco- ellenes tüntetés bénította meg a forgalmat három órán át. Fraga Iribarne, Franco tájékoztatási minisztere ugyanis Milánóba látogatott az ottani spanyol kiállítás alkalmából. A tüntetők felgyújtották a kiállítás épülete előtt elhelyezett spanyol lobogókat, majd nagyszabású Franco-ellenes felvonulást rendeztek. A falangista miniszter egy mellékkijáraton és a rendőrség védelme alatt volt kénytelen elhagyni a kiállítás épületét KAIRO Eltévelyedett 2779 „tag“ Az Arab Szocialista Unió újjászervezése keretében sorra megalakulnak az EAK városaiban és kormányzóságaiban az Arab Szocialista Unió új végrehajtó bizottságai. Tagjai olyan pártmunkások, akiknek ez az egyetlen funkciójuk. A bizottságokat Nasszer, mint az ASZÚ elnöke, köztársasági elnöki rendelettel nevezte ki. Sor került az első tisztogatásra is. Az ASZÚ legfelső végrehajtó bizottsága kizárta a szervezet 2779 tagját, eltévelyedés, hivatali hatalommal való visszaélés, a határozatok megszegése, opportunizmus miatt. Új HÉV-szerelvények a csepeli gyorsvas- úton. Az év végéig kicserélik a régi vonatokat a legmodernebb NDK és magyar közös gyártmányú M—IX-es típusú szerelvényekre a csepeli gyorsvasúton, ahol naponta 30 ezer embert szállítanak. A hat kocsiból álló, 108 méter hosszú 1200 utas befogadására alkalmas szerelvények a legmodernebb elvek alapján épültek. Egy- <sgy kocsin 8 széles ajtó teszi lehetővé a gyors utascserélődést. Száz méteren belül 50—60 kilométeres sebességre képes felgyorsítani a szerelvény, a maximális sebessége eléri a 90 kilométer /órát. Ez a bulawayói tüntető volt a Smith-kormány első áldozata a „függetlenség” kikiáltása óta. Félúton Salisbury és Bulawayo között, egy Que nevű faluban a reggeli órákban szintén erőteljes mozgolódás volt. Egy rendőrjárőr puskagolyója megsebesített egy embert. A cenzúra következtében pontosan nem ismeretes, milyen foganatja van a sztrájk- felhívásnak. A kormány szerint a munkások hetven százaléka jelentkezett a munkahelyeken, a UPI viszont azt jelenti, hogy az alkalmazottak fele ment csak munkába. Bulawayo fehér lakta negyedében két pékség bezárt, nefn hordták ki a tejet, a kenyeret, a lapokat. Az autóbuszközlekedés is leállt. A városban működő sajtótudósítók közül hétfőn este ötöt eltelt a megye „éléskamrája" Több lesz a háztartási gép A centrifuga előnyei — Új típusú mosógépek A villamos háztartási gépek és készülékek — mosógép, centrifuga, hűtőszekrény, porszívó, padlókefélőgép, vil- lanyboyler stb. — forgalma 1960-tól 1964-ig, vagyis négy ív alatt 83 százalékkal növekedett hazánkban. A háztartások gépesítése tulajdonképpen a vasalóval kezdődött, amely az ország villamosítása óta' a falvakban is mindenütt népszerűvé vált. Évente 200 ezer villanyvasalót értékesít a kereskedelem. A hűtőszekrények népszerűsége az utóbbi egy-két évben fokozódott, és a kereslet gyors növekedése arra mutat, hogy 1980-ra mindenütt hűtő- szekrényben tárolják az élelmiszert. Az ipar és a kereskedelem a harmadik ötéves tervben tovább növeli a háztartási készülékek gyártását és forgalmát. Előreláthatólag különösen a hűtőgépek és centrifugák, valamint a kisebb háztartási készülékek forgalma tórium és az Országos Nőtanács azt tervezi; a jövőben közösen szerveznek háztartási készülék- és gépbemutatót, hogy a háziasszonyok megismerkedhessenek azok szakszerű, gazdaságos és biztonságos kezelésével. Hideg sarki légtömegeket ígér a meteorológia — és mint a lapok írják — újabb támadásra készül a novemberi tél. önkéntelenül is eszünkbe juttatja a havazás a kérdést, nem talál-e bennünket felkészületlenül a zordo- nabb időjárás, megtöltötték-e már megyénk éléskamráit a téli hónapokra? Erre vonatkozóan kedvező választ kaptunk Egri Istvántól, a Pest megyei MÉK áruforgalmi főosztályvezetőjétől. — Szinte valamennyi cikkből biztosítottuk a téli mennyiséget — mondotta a főosztályvezető, — téli burgonyából például 560 vagonnal raktároztunk el, 400 vagon fejeskáposzta, 600 vagon sárgarépa, 200 vagon vegyes zöldség, kelkáposzta, zeller stb. van már a raktárainkban. Vöröshagymából 50 vagon várja a vásárlókat. Mint ismeretes, az idén sok problémát okozott a hagyma, különösen a minőséggel voltak bajok. Mi azonban gondosan átválogattuk a raktározásra kerülő készleteket, s a januárban piacra kerülő áru kifogástalan. A múlt esztendeihez képest a gyöngébb termés miatt Utószezon az átvevőhelyeken Nem lesz hiány zöldségfélékből almából kevesebbet tudunk tárolni. Eddig 60 vagonnal küldtünk be a raktárainkba. A váratlanul téliesre fordult időjárás, a fagyok, a hó (Folytatás a 2. oldalon) Elavultak jT a MA V Pest megyei szociális létesítményei Ami rendben van — és ami nincs ♦ Százéves „M ÁV-relikviák" Expressztempól! A Szakszervezetek Pest megyei Tanácsa munkavédelmi bizottságának vizsgálati jelentése van előttünk. Mi bontakozik ki a hivatalos hangon fogalmazott mondatokból? A vizsgálat tárgya Vác, Szob, Cegléd vasúti csomópontoknak és a Dunakeszi Járműjavító Üzemi Vállalatnak munkavédelmi helyzete. Mi az, amit általában rendben talált a bizottság? Munkavédelmi oktatás, biztonsági szemlék, balesetek alakulása, nyilvántartása, fe- lelősségrevonás. És hol akad számottevő hiba? Egészségügy, szociális helyzet. s Elég komor megállapítás: $ a vasúti csomópontok mun- ^ ka- és szociális körülmé- ^ nyei a megye területén el- ^ maradottak. (Nehézkesen dó| (Folytatás a 2. oldalon) A magyar televízió és a Földművelésügyi Minisztérium ismét megindítja mező- gazdasági szakfilmsorozatát. A 25—30 perces szakfilmek a gyakorlatban már jól bevált, de még nem elég széles körben ismert és alkalmazott termelési, gépesítési, takarmányozási és állategészségügyi módszereket ismertetik. Titokzatos lombikok, rejtelmes pipetták, a „bölcsek kövét” kutató mágia? Nem. Igaz, kutatnak itt is, de nem varázslatos do'gokat. A Dunamenti Hőerőmű Vegyi üzemében nap onta vizsgálják a Duna vizét, mennyi sót tartalmaz. Általában 130 milligrammot literenként, s ezt ír, észtejjel 1 millig rammra lágyítják. A magas sótartalom ugyanis ellensége a gépeknek, a kazánoknak, amelyb?i a vizet gőzzé alak ítják át. A víz, illetve a gőz „minőségét” is ellenőrzik FOLYTATÁS A 3. OLDALON Az első filmet november i 25-én 18.30 órától láthatják a $ tv-nézők. A film közvetítését $ november 28-án, vasárnap $ 15.50 órakor megismétlik, ezt $ követően — a karácsonyi, új- $ évi időszak kivételével —; minden csütörtökön, illetve j vasárnap jelentkezik a tv 12 j szakfilmből álló mezőgazdasá-! gi sorozata. 1 Rajt: csütörtökön növekszik majd. Mosógépből a következő években — az eddigi keverőtárcsás . rendszerűek mellett — fejlettebb típusok is az üzletekbe kerülnek. Korszerűsítik a többi háztartási készüléket is, szerkezetileg és formailag egyaránt. Van néhány készülék, amelyek hasznosságát a lakosság még nem ismerte fel eléggé. Ilyen például a centrifuga, amely az igen fárasztó ruha- facsarástól kíméli meg a mosást végzőket. A centrifuga használata a ruha élettartamát is lényegesen meghosszabbítja, mert a kézi facsarásnál a rostok szakadnak, roncsol ódnak, s emellett a centrifugából kisebb víztartalommal kerül ki a ruha, gyorsabban szárad. A belkereskedelem import útján is igyekszik a készülékek iránti igényeket kielégíteni. A behozatal a választék bővítését is segíti. A Belkereskedelmi Minisz-