Pest Megyei Hirlap, 1965. november (9. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-21 / 275. szám
TÉLÉN MONOB^TDin PESTMEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 275. SZÄM 1965. NOVEMBER 21, VASÁRNAP Albérleti uzsora, veszekedés, visszaélések Maglódon is gondot okos a vándorlás" NEM TESTNEK UNALMASAK A TÉLI ESTÉK Új mezőgazdasági könyvek közül lehet választani Beköszöntött a tél, s a hosz- szú téli esték jó alkalmat kínálnak a falusi olvasóknak a mezőgazdasági ismeretek bővítéséhez. Az év utolsó hónapjaiban is több száz mezőgazdasági szakkönyv jelent meg, illetve kerül ki a nyomdákból. Mind a különböző képzettségű szakemberek, a mezőgazdasági dolgozók, mind pedig a „műkedvelők” íészé- re gazdag választék áll rendelkezésre. Az üzemszervezési munkák közül nagy érdeklődésre tarthat számot az Erdei Ferenc és Fekete István szerkesztésében megjelent Önköltség a szocialista mezőgazdaságban című kötet. A Mező- gazdasági Könyvkiadó több kézi- és zsebkönyvet bocsát közre. Megjelenik a kertészek kézi könyvének harmadik, átdolgozott kiadása, a mezőgazdasági technika zsebkönyvének második kötete. Öt világrész parasztságának, földművelőinek életéről, munkájáról ad képet a Gazdaszgmmel a nagyvilágban című kötet. Űj, átdolgozott kiadásban adják közre a Skandináviától — Dáliáig című, nagysikerű tanulmány-gyűjteményt. Több olyan könyv is megjelenik még ebben az évben, amely a háztáji gazdaságban, vagy a ház körüli kertben gazdálkodóknak nyújt hasznos tanácsokat és érdekes olvasmányt. Megnézem, mi van a fejeden Nyugalom, drága uraim, a vajról nem lesz szó. Hanem ami a fej felett van, illetve ami télen van felette. Mert nyáron csak a haj ékíti — ha ékíti — a teremtés koronájának a kobakját, télen viszont a fejfedő kategóriájába tartozó mindenféle alakú, formájú jószág bizonyítja, hogy a férfiak fantáziája is kimeríthetetlen és megdöbbentő. A kalap polgárjogot nyert. Attól ma már senki nem lesz kispolgár, ha télen kalapot ölt — csak lefagy a füle. Viszont a kalap sem kalap csupán. Mert kalap van nagyszélű és kisszélű, van tollas és jelvé- nyes. Egyben mindegyik megegyezik — szelíden piruló fül tartja és lefújja a szél. Csak az hordja, aki el tudja fogni, mikor bohókás táncot lejt a járművek között. Van aztán az a bizonyos kötött jambó, bojttal a tetején. Kékből, szürkéből nagy divat. Alatta a férfi elveszti a tekintélyét, komolytalanná, bohókássá válik. Különösen a bojt az, ami az egész férfiúnak azt a jelleget kölcsönzi, hogy őt nem kell komolyan venni, hiszen ilyen bolondos jószágot illesztett a fejére. A kalappal abban egyezik, hogy a fej tetején van és nem melegít. Viszont bojtos. A tavalyi év nagy vívmánya volt a kalappal keresztezett svájci sapka. A kalaptól a siltet örökölte, a svájci sapkától a tetőzetet. Nyilván óvatosabb elemek hozták a divatba, abból a meggondolásból, hogy egyesíti magában a kalap eleganciáját és a svájcisapka népi jellegét. Egészen komolytalan elemek posztóból készült, izgalmasan kilyuggatott szűk kis sapkát viselnek pirosból, vagy kékből. Jelentősége, hogy van. Az embernek mindig az az érzése, ha ránéz egy tökfödővei ékesített férfiúra, hogy csak véletlenül öltött télikabátot, mert ehhez az ékítményhez pizsama tartozik tulajdonképpen. A svájcisapka sem veszett el, csak átalakult. Megnőtt, kiterebélyesedett a teteje, ezáltal mindenki egyéniségének megfelelöen illesztheti, bu- gyogtathatja, csaphatja. Mert ez a sapka nem simul az öntudatos fejhez, ez ráncot vet, megroggyan, a fülre omlik, vagy a tarkóra hanyatlik. Néha kemény a teteje, ilyenkor nem buggyan, hanem sziklaszilárdan tartja a formáját, ő még a régi svájcisapka család kései, de változatlanul öntudatos leszármazottja. Ennyit a férfiak sapka-kalap divatjáról. Ami a közeljövőt illeti, biztosat ki tudhat? Valamit fognak hordani a fejükön, s ha hinni lehet a szóbeszédnek, a tavaszi divat is kalap lesz, meg sapka, csak egy parányi májusi ellágyu- lást viselnek majd hozzá a szívükben. (dm) Ügyeletes orvos Gyomron dr. Balogh Sándor, Monoron dr. Bathó László, (kefegyár), Üllőn dr. Leyrer Lóránt, Vecsésen dr. Pauchly Géza tart ügyeletet vasárnap. — Ügyeletes gyógyszertár Monoron a főtéri, Vecsésen a Dózsa György úti. „Bajnokság után” című ösz- szefoglalónk folytatását — anyagtorlódás miatt keddi számunkban közöljük, folytatjuk. Vecsés, Ecser gondjáról — a túlnépesedésről, az albérlők számának a rohamos növekedéséről, meg az ezzel kapcsolatos nehézségekről már beszámoltunk. Ha kisebb mértékben is, de hasonló problémákkal küszködik Maglód község. Kovács József tanácselnök-helyettes mondja: — Bekopogtat hozzám a közelmúltban egy fiatalasszony: s kéri, adjak engedélyt, hogy a fővárosban munkát vállalhasson. Mondom neki, nem áll módomban, mert még nincs három hónapja, hogy az Alföldről felköltözött Maglódra, márpedig ebben az esetben az előző lakhelyéről kell írást kérnie, az ottani termelőszövetkezettől, amely igazolja, nem tart igényt a munkájára. Hacsak ez a baj — találta fel magát nyomban az asszony — oda se neki, hozom én a papírt, nemsokára. — Nagyot néztünk, amikor egy óra sem telt bele, s már jött is kérelmezőnk, a pecsétes írással. Hanem az igazolást — amit csakhamar kiderítettünk — a tsz elnöke írta alá és pecsételte le, annak rendje és módja szerint —, de itt helyben, Maglódon. Igen, a tsz-elnök, aki maga is otthagyta a falut, felköltözött ide Pest tövébe, hogy maga is munkát vállaljon. (Azóta már, leváltotta a közgyűlés, sőt a jogtalan bélyegzőhasználatért is felelősségre vonta.) Ez a kis epizód is mutatja, milyen varázsa van még kür lönösen a gyöngébben gazdálkodó termelőszövetkezeti falvakban az elvándorlásnak, a minden áron Pestre való áramlásnak. Mert abból a faluból, ahonnét a fiatalasszony és maga a tsz-elnök is Maglód- I ra költözött, egy év leforgása alatt huszonhét család jött el. Az elnök — mondhatná valaki — követte a tagokat a jó pásztor módjára. Túl a jelenség humoros, vagy érdekes oldalán, a tömeges, városba, illetőleg a főváros környékére való özönlés Maglódon is sok gondot, bajt okoz. Itt ugyan még nem alakították át lakásokká az istállókat, mint Vecsésen vagy Ecseren, de egyes albérlő családok máris rendkívül rossz körülmények között laknak. Ráadásul nem is akármilyen pénzért. 4—500 forintot fizetnek fürdőszoba nagyságú kis lyukakért, némelyik szobába az ágy is csak éppen, hogy belefér. Van olyan család is, ahol a nagyobb gyerekek a földön és az ágy alatt kénytelenek aludni. Gyakran előfordul, hogy az albérlő összevész a főbérlővel, vagy fordítva, súlyos nézeteltérés, veszekedés, verekedés, támad. Tömegével fordul elő birtokháborítási ügy, nemegyszer a bíróságon tesznek pontot a felek közti vitákra. Mindenki beszél róla, mégsem lehet megakadályozni, a mind nagyobb méreteket öltő albérleti uzsorát. A tanács, tehetetlen, mert a bérleti szerződéseket úgy szövegezik, állítják össze, hogy a törvényesség látszatát keltsék. Különféle szolgáltatások ürügyén számítják ki a végleges összeget, aminek természetesen csak kis része a „tényleges” albérleti díj. Persze a szerződésben szereplő „szolgáltatások” a valóságban nem léteznek. A főbérlő nyugodtan lobogtatja a papírt, nem követett el szabálytalanságot, azt meg, hogy a takarításért, bútorhasználatért, meg egyebekért is pénzt kér, az csak természetes. Az albérlő ki van szolgáltatva az albérleti uzsorának, hiszen, „eszi, nem eszi” nem kap mást. Azaz nem lehet más választása: a jelentkező egyre több, lakás viszont nincs. Szeili Mihály tanácselnök is panoszolja, mennyi bajt, gondot okoz a tanácsnak az albérlőprobléma. Nemcsak az Alföld, vagy a Nyírség távoli vidékeiről jönnek az albérlőik, hanem Pestről is olyanok, akik a fővárosban nem kívánatosak, kitiltottak, rendőrségi megfigyelés alatt állók. Nem hogy javulna, de ilyen módon csak romlik a község közbiztonsága. Hetenként történnek bűnesetek, kirabolnak családokat, leütnek magányon járókelőket, nem is beszélve a közelmúltban elkövetett gyilkosságról. Nem arról van szó, hogy ezt csak az albérlők követik el, félreértés ne essék, de a nagyszámú letelepülő között kétes hírű embereket is találni. A Pest környéki peremközségek „túlnépesedése”, a természetellenes „szaporodás”, az albérlők számának rohamos növekedése, sok egyéb más gondot is okoz. Hogy csak Maglódnál maradjunk: érdekes lenne megvizsgálni, milyen összeköttetés révén, hogyan szerzik meg azonnal az idetelepülök — mezőgazdaságban dolgozókról van szó — az ipari munkára feljogosító engedélyt. Mert a legtöbbjük már a bejelentkezésnél rendelkezik ilyen papírral. Ugyanakkor a helybeliek, akiket a termelőszövetkezet nem tud foglalkoztatni, csak nehezen jutnak munkához. A kereslet és a kínálat törvénye szerint Maglódon, de Ecseren és Vecsésen is az átlagosnál jóval magasabbak a házárak. A tömegesen felköltözők mind magasabbra verik , az árfolyamot. A tanács vezetői szerint ez is a helybelieket sújtja. Súlyos gondot okoz ugyanakkor a lakáshiány. Évente 50—80 ház épül a községben, de ennél sokkal gyorsabb ütemben növekszik az igénylők száma... Akárcsak Vecsés, vagy Ecser példája, Maglód e sajátos gondja is sürgeti a kérdés mihamarabbi megoldását. Súlyán Pál W///XT////////A MŰSOR Mozik Ecser: Van, aki forrón szereti. Gomba: Mi olaszok és a nők. Gyömrő: A vizsgálóbíró kételkedik. Matiné: Csudapest. Maglód: Magánélet (széles). Matiné: Egyiptomi történet. H: Anna Frank naplója (széles). Monor: A nap és az óra (széles). Matiné: A kapitány. H: Szívfájdalmam, Hirosima (széles). Nyáregyháza: Kár a benzinért. Pilis: Gyávák bandája. Tá- piósáp: Patyolatakció. Tápiósüly: Vörös és fekete II. Úri: Beáta. Üllő: Ordasok között. Matiné: Ember a holdon. H: Egy taxisofőr halála. Vasad: Rab Rá- by. Vecsés: Szerelmes biciklisták (széles). Matiné: Kálóján cár. H: Bűntény a művészpanzióban. le akartak aratni. Ezért volt jó látni, hogy ingerültek, hogy felháborodtak. AZTAN a MALOM. Itt találom az egész évi fáradságos munka eredményét búzában, rozsban, árpában „elbeszélve”. A szemem láttára válik lisztté. Aztán a főmolnár zavartan közölte, hogy várni kell. Várni? — Titok a búza őrlése? Nem volt titok, csak éppen áramszünet volt. Nézegettem a néma gépeket — s láttam, hogy egy ember kinyifogatja a kicsi ajtókat, csonka kezével belenyúl, kivesz egy csipetnyi lisztet és megkóstolja. Az ujja valamikor valamelyik kis szekrényben maradt. Ajánlottak neki könnyebb munkát, lehetett volna portás, vagy éjjeliőr. De ő szerette a harapás szekrényeket, a lisztszagot. És maradt. S amikor nyelvére veszi a lisztet, s csonka kezén kiteregeti — mi azt írjuk, szereti a munkáját. AZTÄN a CSÉPLÉS. Rossz rozsot kapott a brigád, s amikor az agronómus kijött motoron, köré gyűltek, s azt mondták, nem csináljuk tovább. Az erős szél hordta a szúrós toklászt, mutatták a tenyerüket, gyulladt szemüket. Még a kenyeret sem keressük meg — nézett fel az egyik ember a földről és egészen sötét volt a szeme. Valameny- nyien az iparból jöttek segíteni, s a tsz elígérte őket a Hétfőtő! Monoron játsszák a Szív fájdalmam, Hirosima című lesvásznú filmet, amelynek egyik kockáját mutatja be szomszédos tsz-nek cséplőgépestől. Az emberek felhúzták a vállukat és nem válaszoltak. Egy fiatalember üldögélt mellettem, az apja is itt dolgozik a cséplőgép mellett. Kissé kínosan éreztem magamat, mit lehet ilyenkor kérdezni, mit lehet erről írni. Nézegetett — én is őt. — Mondja, ha a szomszédos tsz-ben a rozs lábon marad, ha maguk nem mennek el kicsépelni, akkor ... — Lábon nem maradhat — válaszolta — tudja, mennyit kell dolgozni vele, míg kinő, míg kalászt hajt!? És hányán dolgoztak vele és érte?! MÁSNAP ELMENTEK a rossz rozsot csépelni, aminek csak szalmája volt. Nem regényes lelkesedéssel, hanem mert kellett. Hiába dolgoznak mindannyian az iparban — azt nem felejtették el, hogy a termés nem maradhat lábon. Ezek a nyári emlékeim. A téliek közül csak egyetlen képet szeretnék megeleveníteni. Reggel, ha kinézek a buszból, az útszéli földeken bekecses asszonyok, csizmás férfiak pirosra fagyott kézzel szedik össze a levágott kukoricaszárat. Nem beszélgetnek, mert a hideg levegő megfájdítja a torkot, csak csinálják, és néha a tenyerükbe fújnak. Ott az út mellett és az ország távoli csücskeiben, messze a hegyek között sok ezren dideregnek kint és pirosra fagy a kezük. GONDOLSZ RÁJUK, ha szelsz a kenyérből, merítessz a levesből, vagy azt mondod ■ jó étvágyat? Deli Mária halottak, néhányan körülállták a vontatóba csurgó árpát. É 6 aztán, nem szóltak semmit, csak nézték, egymás kezébe öntözgették és mosolyogtak. A BÚZA ARATÄSA ünnep volt. Az enyém is, a pártbizottsági illetékessé is, aki reggeltől késő délutánig — ebéd nélkül — porosán, izzadtam, fáradhatatlanul hajolt le, megnézni, mennyi a szem veszteség, s intézkedett, gépet kért, vitatkozott, érvelt. És segített. Mindig segített, addig nem ment el, míg a megígért vontató fel nem tűnt a határ szélén. A fotós halálra fáradva botladozott mögötte, én a lábamat alig tudtam emelni, tetőtől talpig szutykosan néztük a nem is tudom hányadik kombájnt. Volt vagy harminc fok meleg. Aztán a negyedik, vagy ötödik tsz-ben, ahol már a fáradságtól óriási szúnyognak láttam a gépeket, a vontatók körül vitatkozó emberek közül valaki azt mondta: mi dolgozni akarunk. Annyit, amennyit napkeltétől napnyugtáig lehet. De ehhez gép kell. És vitatkoztak vagy tíz percig, azzal, akinek el kellett volna küldenie a gépet, azzal, aki kölcsöngéppel segíthetett volna. Erőszakosak voltak — és jó volt hallani, hogy azok. Mert végre ebben az évben nem kellett az embereket noszogatni, minden szál kalászt LEESETT A HÖ, most már gyakorlatilag vége van az ősznek. Meg vége van az évnek is — nem a vállalatoknál, nem az üzemekben, hanem a mezőgazdaságban. A tsz-ekben készülődnek a zárszámadásra, számolgatják hány forintot oszthatnak egy munkaegységre. S az újságíró zárszámadása? Forintot nem oszthatok, számokkal sem jellemezhetem az elmúlt szezont, én csak szavakkal összegezhetek, jelzőkkel jellemezhetek, s megírhatom azokat az epizódokat, melyek riportjaimból kimaradtak. Nem azért, mert jelentéktelenek, hanem mert egy-egy szó, egy mosoly, arckifejezés maga a történet. S A SOK-SOK EPIZÓD lenne a nyár krónikája, az aratásé, a vetésé, a betakarításé. Ha csokorba kötöm őket a sok-sok ecsetvonásból talán kialakul a portré. Kinek a portréja? Inkább kiké? Mindazoké, akik ott izzadtak a határban nyáron, akik lesték az esőt, akik dédelgetve melengették tenyerükben a leszakított kalászt, s akik ott ültek a zümmögő gép kormánya mellett, s a jövő évi kenyerünknek hasították a barázdát. Az első aratást Nyáregyházán láttam. Két hatalmas gép duruzsolt megnyugtató dalt az aggodalmaskodó őszi árpának, amíg a lefejezett kalászok egymásra estek, mint a GONDOLSZ-E RÁJUK? AMI A RIPORTOKBÓL KIMARADT
