Pest Megyei Hirlap, 1965. november (9. évfolyam, 258-282. szám)
1965-11-13 / 268. szám
Elutazott a magyar labdarúgó-válogatott Pénteken reggel elutazott a magyar labdarúgó válogatott több hetes és több ezer kilométeres túrájának első állomáshelyére, Frankfurtba. A legutóbbi tervek szerint 16 játékos kelt útra: Géléi, Géczi, Mátrai, Mészöly, Ihász, Novak, Solymosi, Sípos, Nagy I, Farkas, Bene, Albert, Gö- röcs, Rákosi, Fenyvesi dr„ Sóvári. Juhász és Varga, a küldöttség két másik tagja majd csak Athénből utazik a dél-amerikai csoporthoz. Baróti Lajos, az elutazás előtt elmondotta, hogy pénteken délután edzést tart Frankfurtban ' és szombaton este az alábbi csapatot küldi pályára az Eintracht Frankfurt ellen. Géléi — Mátrai, Mészöly, Ihász — Solymosi, Sípos — Farkas, Bene, Albert, Rákosi, Fenyvesi dr. KECSKEMÉTEN szombat-vasárnap kerül sorra a vidéki kötöttfogású ifjúsági birkózóbajnokság. Ma 17, vasárnap 10 órakor kezdődnek a küzdelmek. A sportmozgalom fontos fejadata a fiatalok erkölcsi Szakali József előadása a megyei kommunista sportaktíván (Folytatás az 1. oldalról) rűtüenség is. Hiba, hogy a különféle nevelési feladatok megoldását, a tanfolyamok szervezését, a sportolókkal, szurkolókkal való foglalkozását átteszik a téli, az úgynevezett csendesebb időszakra Pedig a sportmozgalommal, a különböző jelenségekkel folyamatosan kell törődni; A pártalapszervezetek tevékenysége általában jónak mondható, néhány helyen azonban a politikai nevelőmunka nem a kívánt színvonalú. Előfordul, hogy olyanokat bíznak meg pártmunkaként sportfeladattal, akiknek vállát négy-öt féle funkció terheli. Természetesen egyiket sem tudják maradéktalanul ellátni. A nagykátai járási párt vb egyik osztályvezetőjét beválasztották a sporttanácsba, de a JTS megalakulása óta nem tevékenykedett. A nevelésben igen fontos feladat hárul az edzőkre. Cegléden — helyesen — biztosították az edző önállóságát, s ennek megfelelően az egyik játékost a Traktorgyár elleni döntő mérkőzés előtt fegyelmezés céljából kihagyta A női kosárlabda Európa Kupa torna keretében játszották le Bécs- ben az Union Mariahlll—MTK visszavágó mérkőzést. A Sporthal- léban a magyar csapat Ismét nagyszerű játékot nyújtott és 77:42 (34:25) pontarányban legyőzte az osztrák együttest. Az MTK most már hivatalosan is tovább jutott a következő fordulóba, ahol a kék-fehérek ellenfele a Wisla Krakkó lengyel csapat lesz. a csapatból. A jogos intézkedés ellen, kommunista funkcionárius keltett hangulatot, s ez is közrejátszott abban, hogy a találkozó után néhányan elítélendő magatartást tanúsítottak az edzővel szemben. Ezután a beszámoló a megyei és járási sporttanácsok munkájával foglalkozott. Elmondta; a Politikai Bizottság 1962. január 22-i határozata általában helyeslésre talált. A határozat alapján létrejött sporttömegszer- vezet eddigi működése bizonyítja, hogy a testnevelési és sportmozgalom átszervezése helyes volt. A megyében javultak a személyi és anyagi feltételek. A sportegyesületek száma 18-cal, a szakosztályi tagok létszáma pedig közel 3 ezerrel gyarapodott. A PTS tanácsa, és az elnökség összetétele, valamint az apparátus alkalmas arra, hogy a párt határozatainak szellemében vezesse és szervezze a megye sportmozgalmát. Probléma, hogy igen sok személycsere történt az elmúlt két évben a megye irányító területeiben, elsősorA BUDA KÖRNYÉKI VENDÉGLÁTÓIPARI VÁLLALAT NOVEMBERI ESTEK MŰSORÁBÓL: Zártkörű gyermekzsúrt rendezünk a kicsinyeknek, bábműsorral és bűvész felléptével a szentendrei MŰVÉSZ eszpresszóban, november 13-án, du. 5 órától és a szigetszentmiklósi lakótelepi eszpresszóban, november 15-én, du. 5 órától. Valódi szigetszentmiklósi paraszt disznótorra várjuk az ..ERDŐS" féle kisvendéglőben, Szigetszentmiklóson, november 14-én. Fiatal szakácsok vetélkedője a vendégek ízlésének megnyeréséért, magyaros és halétel különlegességek, budakeszi fajborok. Jó hangulatról Vitéz József tánczenekara gondoskodik, a budakeszi „DIÓFA” étteremben november 17-én, este 7 órától. Vidám Erzsébet-nap a festői környezetben újjáépült szentendrei „HATARCSÁRDA” kisvendéglő modern és magyar termében november 18-án, este 6 órától. Hamisítatlan vadászvacsora és halételek, vidám magyar nótaest keretében. Énekel a rádióból közismert Dóry József magyar nófaénekes, kísér Zsiga Jenő és népi zenekara. Régi szenfendrei rác ételkülönlegességek és mellé frissen sült igazi házi rétesek nagy választékban. Tájjellegű fajborok kóstolója. Vidám magyarnóta-est. énekel Boros Jolán, a tv-ből és rádióból közismert magyarnóta-énekes, kísér ifj. Lakatos László és népi zenekara, november 19-én, este 7 órakor a szentendrei „BÉKE’' étteremben. Magyaros vacsorabemutató, különleges borkóstolóval. Hangulatos magyaróta-est, énekel Szalay László magyarnóta-énekes, kísér Pozsór Sándor és népi zenekara, Ráckevén, a „DUNA” étteremben, november 19-én, este 7 órától. Az édességkedvelők ízlésének megnyeréséért cukrászaink vetélkednek, fogyasztással és vásárlással egybekötött cukrászati bemutatókon. Pilisvörösváron, a cukrászdában Ráckeve, „DUNA7 eszpresszóban Solymári eszpresszóban Törökbálinti eszpresszóban Visegrád Irodalmi eszpresszóban Budakeszi „DIÓFA” eszpresszóba: Pomázi cukrászdában Budaörsi eszpresszóban Érdi „CSÖPI” eszpresszóban Szentendrei „MŰVÉSZ" eszpresszóban november 13, 14-én november 13, 14-én november 14-én november 13, 14-én november 13, 14-én november 19, 20-án november 20-án november 19, 20-án november 19, 20-án november 10-é en Mindenkit szeretettel várunk! Asztalfoglalás! Buda környéki Vendéglátóipari Vállalat, központi szervezés, 112—825. Budapest V., Steindl u. 7. ban a szakszövetségekben. Ugyanis a vezetőség több mint fele kicserélődött, s ezek a gyakori személyváltozások nem segítik elő a szakmai színvonal emelkedését, akadályozzák a nevelőmunka fejlődését is. A sporttömegszervezet egyik legdöntőbb feladata a versenyzők, a sportköri tagság politikai nevelése. Helytelen az a nézet, hogy a sportköri vezetőknek, vagy edzőknek csak a sportot kell szervezniük és a párttagoknak, illetve a KISZ-nek a feladata a nevelőmunka végzése. A pártszervezetek foglalkozása' nyomán a PTS, a szakszervezet, a KISZ, a tanács, az MHS és az egyéb társadalmi szervek kapcsolata megszilárdult. Az a cél, hogy mindegyikük a maga területén a maximális segítséget nyújtsa a sportmozgalom fejlesztéséhez. Ezután a feladatokról esett szó. December 15-ig megrendezik a járási kommunista sportaktívákat, s ezeken a járási pártbizottságok értékelik a sporttal kapcsolatos tevékenységüket. Másik nagyon fontos feladat a sportköri vezetőségválasztó közgyűlések megszervezése, lebonyolítása. Olyan vezetőket válasszanak a sportkörökbe, akik ismerik, szeretik a sportot, s politikai felkészültségük alkalmassá teszi őket a párt sporttéziseinek megvalósítására. A számos felszólalás után, Szakali József, a megyei pártbizottság titkárának zárszavával ért véget az aktívaülés. R. L. Fővárosi Vízmüvek 20. sz. ANYAGÁTVÉTELI BÉLYEGZŐJE ELVESZETT A bélyegzőt mindennemű átvételre tárgytalanítjuk. A Gyapjúmosó és Szövőgyár budapesti gyáregysége (XIII., Kárpát u. 9—11.) KERES FELVÉTELRE szövőelőkészítőt, gyapjú- szövőt, kivarrót vagy átkép- zősöket. Az átképzés idejére 650—850 Ft havi bért biztosítunk, betanulás után teljesítménybért. Jelentkezés a munkaerő- gazdálkodáson. Egy pont „kerestetik“ Vecsés a Népstadionban, az MTK Bagón A labdarúgó NB Ill-ban az utolsó előtti forduló következik. A Ceglédi Vasutasnak már egy pont is elég az elsőség végleges megszerzéséhez, Tökölnek pedig a bennmaradás biztosításához. A vecsés i labdarúgóik vasárnap a Népstadionban szerepelnek. A Szabad Föld Kupa győzteseként a Magyar Népköztársasági Kupában legtovább eljutó másik alsóosztályú vidéki együttessel, az esztergomiakkal mérkőznek. A megyei bajnokságban ma vívják a köd miatt vasárnap elmaradt Gödöllő—Csepel Autó mérkőzést, amely a kiesést tisztázza. Az MTK együttese Bagón vendégszerepel, az újpesti öregfiúk pedig Abonyban. Vasárnap NB III. Északközép csoport. Elektromos—Pilisi Bányász (Latorca u., 10.30, Répa II.), Tököl—Gázművek (14, Majer- csik), Kőbányai Lombik—Ceglédi Vasutas (Kőér u., 10.30, Farkas). Bp. I. osztály. II. csoport. Gödöllői EAC—Bp. Vörös Meteor (10.30). Területi bajnokság. Déli csoport. Ceglédi Honvéd— Ceglédbercel (14, Kaiser). A Szabad Föld Kupa I—II. helyezettjének találkozója. Vecsés—Esztergomi Marógép- gyár (Népstadion, 11.45, Mike). Barátságos mérkőzés. Bag —MTK (13.30), Abony—Ü. Dózsa öregfiúk (14). PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt | Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, vili.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap. hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Gépirószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dl] 1 hónapra 12 forint. Azonnali belépéssel felveszünk csúcsesztergályos, szerkezet; lakatos, hegesztő, kovács szakmunkásokat, valamint vidéki munkára gép- és szerkezeti lakatost, ív- és lánghegesztőt, mázolót és szegecselő szakmunkásokat Jelentkezés: Országos Bányagépgyártó . Vállalat, IV kér., Baross u. 91—95. Eladó ingatlanok a váci kirendeltség területén: Vác: 2 szoba, konyha, speiz, előszoba, fürdőszoba, pince, 160 n-öl telekkel. Ára: 180 ezer forint. 1 szoba, konyha, előszoba, kamra, veranda, 800 n-öl telekkel. Ára: 50 ezer forint. Erdőkért»*: 2 szoba, konyha, kút, villany van, 300 n-öl telekkel. Ara: 65 ezer forint. Dunakeszi: 2 szoba, konyha, fürdőszoba. mellékhelyiségek. Ára: 125 ezer forint. 2 szoba, konyha, előszoba, éléskamra, 400 n-öl telekkel. Ára: 125‘ ezer forint. ) 1 szoba, konyha, fürdőszoba, 165 n-öl lehlekkel. Ára: 120 ezer forint. Csörög: 1 szoba, 400 n-öl telekkel. Ára: 26 ezer forint. Érdeklődni lehet: PIK, Vác, Széchenyi u. 9. Modern német háló, nagyon keveset használt, kitűnő állapotban eladó. Érdeklődni: délután öttől. Cegléd, Borz u. 18.____________ Azonnali belépésre több éves állami gazdasági gyakorlattal felveszünk kontírozó könyvelőt, aki beruházási ügyekben is jártas. Szolgálati lakás, vagy munkásszállás biztosítva. Fizetés megegyezés szerint. Pest megyei Állami Gazdaság. Jelige „Sürgős 426” Felszabadulás téri hirdetőbe, Bpest. Zongorámat vagy pia- ninómat kölcsönadnám, Szentendre Iskola utca 10. Pannónia motorkerékpár új állapotban levő, eladó. Esetleg részletre is. Cegléd, X., Szél u 23. Eladó három szoba, fürdőszobás, kertes ház. Beköltözhetően. Nagykőrös, Bokrosdűlő 5/a. Hűtőgépészt, vákuumkompresszorkezelőt, fiatal üzemlakatosokat felveszünk. Munkásszálláson helyet biztosítunk. Fizetés kollektív szerint. Dunai Kőolajipari Vállalat, Százhalombatta 3. Pf. 1. Nagyvállalat KERES gépészmérnöki és több éves gyakorlattal rendelkező mechanikai osztályvezetőt. Jelentkezés részletes önéletrajzzal, valamint az előző működési terület megjelölésével „Gyakorlott 100” jeligére az újpesti hirdetőbe. Házaspár különbejá- ratú — üres — albérleti szobát keres, meghatározott időre. Válaszokat kérjük ..Becsületes 108 224” jeligére a szentendrei hirdetőbe. ÉM Szentendrei Beton- árugyár azonnali belépésre alkalmaz géplakatos szakmunkásokat. Modern munkás- szállás és üzemi étkezés van Jelentkezni lehet a gyáregység munkaügyi osztályán. Szentendre. Dózsa Gy. út 34. szám alatt. Cseresznyefából készült, kilenc darabból álló ebédlőbútor eladó. Megtekinthető: Szentendre, Bükkös- part 25. szám alatt. Az ÉM Betonelem- gyártó Vállalat Szentendrei Betonárugyára — váci telepére — be- tonelemgyártási munkakörbe férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz. Tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállás van. Jelentkezni lehet: Vác. Kisrét-dűlő 1. sz. alatt (FORTE-gyár és a váci kisállomás mellett). ______________ A z ÉM Betonelem- gyártó Vállalat Szentendrei Betonelemgyára betonelemgyártási munkakörbe férfi segédmunkásokat azonnali belépésre felvesz. Tanácsi igazolás szükséges. Munkásszállás van. Jelentkezéseket a gyáregység munkaügyi osztályára, Szentendre, Dózsa György út 34. szám alatt. Országos Bányagép- gyártó Vállalat Mélyfúró Berendezések Gyára azonnali belé_ pésre felvesz esztergályos, lakatos szakmunkásokat és segédmunkásokat. Munkásszálló van. Jelentkezés Bp., X., Fertő u. 3., munkaügyi osztály Pest környékén víz- veze' ékszerelést, komplett fürdőszoba szerelést, utcai főcsatornába bekötést, szennycsatoma hálóz- építését vállalom. Há szivattyú vízellátását Szántó István, Bp.. IV., Deák F. u. 102. Budapest, VIII. kerületi háromszobás, összkomfortos lakásomat elcserélném szentendrei hasonló kerte° lakásra. „Nem költségtérítéssel 108 221” jeligére a Szentendre! hirdetőbe. Személygépkocsi gondja van? Megoldhatja! VEGYEN 4 FORINTÉRT Szerencse-sorsjegyet! Különböző személygépkocsikat nyerhet: Moszkvics 408-ast, Wartburgot, Trabantot