Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-08 / 237. szám

fAJI HEGYEI 1965. OKTÓBER 8, PÉNTEK A fehér ital LABORATORIUM ÉS PASZTÖRIZÁLÁS - ÉRINTÉS NÉLKÜL, ZÁRT RENDSZERBEN - A TEJ ÚTJA A FALUTÓL A FOGYASZTÓK Lassan elpihen Budapest. Éjfél van. Vannak, akik még­sem lefekvéshez, hanem munkába készülődnek. A Tejipari Vállalat telephe­lyein éjjel fél egykor kez­dődik a harmadik műszak. Rövid időközönként ér­keznek az ezüstösen csillogó ■tartályvagonok, a tankautók. Fehér köpenyes férfi kapaszt kodik az egyik autó tete­jére. Mintát vesz a beérke­zett tejből. Ez az első lé­pés. A házi laboratórium­ban ellenőrzik, osztályozzák a szállítmányt. Ha minő­ségileg megfelel, a lefejtő csövekhez gördül a kocsi. E pillanattól eltűnik szem elől a tej, teljesen zárt rend­szerbe. steril körülmények közé kerül. Közben pasztöri- zálják. Egy részét kannákba töltik, a többi csővezetéke­ken át a palackozóig jut. Emberi kéz érintése nélkül telnek meg a palackok, au­tomata üti rá a zárókoron­got. A néhány órája érkezett tej pasztörizálva, palackoz­va, vagy kannákban már csak az elszállításra vár. Mi­re ébred a város, az üzle­tekben ott a tej, a kakaó, a sokféle tejtermék. HETEMELETES IRODAHÁZ építését kezdték meg o Bem-rakparion Az Országházzal szemben a budai Duna-parton új iro­daház földmunkáit kezdték meg a 41-es Építőipari Vál­lalat dolgozói. Az Energia­gazdálkodási Intézetnek épí­tenek hétemeletes, modern .székházat a Bem rakpart, a 'Vitéz utca és a Fő utca közötti telken. A 35 méter magasra ter­vezett székházban hétszáz szakember kap majd helyet. Az építők előreláthatóan a jövő év végén, vagy 1967 elején adják át az új szék­hazat. Pedttffiíyusltikás Mfattlttkcsain Budakeszin az utóbbi na­pokban elkészült egy épület, melyben két pedagóguscsalád és három egyedülálló pedagó­gus talált otthonra. A peda­góguslakásokat a községi ta­nács házi építkezéssel létesí­tette. Ezzel még nem oldódott meg a község pedagógusai­nak lakásgondja, mert még kétszer annyi lakásra lenne szükség. Csillogó tartálykocsikban érkezik az ország minden részé­ről a tej! „Ez aztán a finom ital.. Kép — szöveg: Regős István Három Mader-könyv AVAGY egy műfaj észre nem vett sikere Hovatovább több lesz a til­tás, mint a befogadás az iro­dalomban. Nem irodalom az útleírás, a népszerű ismeret- terjesztő munka, a rangos ri- portázs, az esszét elérő pub­licisztika — holott gyerme­teg dolog műfajokat kirekesz- teni vagy befogadni, ahelyett, hogy színvonal, téma és meg­írásmód egysége, művészi, el- . mélyült volta döntené el, mi ] az irodalom, mi nem. Talán a 1 hange« harag kivívása nélkül kockáztathatjuk meg a véle­ményt: olykor irodalmibb egy vékony riportkötet, mint egy vastag, de rossz regény ... A Kossuth Könyvkiadó az NDK-ban élő. neves publicisz­ta, Julius Mader három köny­vét adta ki. A sebheiyes gyil­kos nyomában-t, a Lesben a bérgyilkosok-at és a Hunts­ville titká-t. Az első kettőt 20 —20 ezer, utóbbit pedig 15 ez­res példányszámban. A tekin­télyes példány szám széles kö­rű érdeklődést tételezett fel, s a könyvek kelendősége, könyv­tári kölcsönzése egyaránt iga­zolta és igazolja nemcsak a kiadót, hanem azt is, hogy szükség van ilyen műfajú könyvekre, sőt — minél több ilyenre lenne szükség. Miről ír Mader? A közvet­len tegnapról és a máról, ar­ról, hogyan hat ki ez a teg­nap a mára, hogyan él tovább az, ami szörnyű és iszonyatos volt — a fasizmus —, s kik azok, akik ezt a továbbélést nemcsak tűrik, hanem istá- polják. A sebhelyes gyilkos: Ottó Skorzeny SS Obersturm­bannführer, Mussolini kisza- badítója. Hitler kedvence, az SS gyilkosok példaképe, a „felsőbbrendű” árjaság meg­testesítője. Skorzeny él, haja szála sem görbült azért, amit tett A lesben álló bérgyilkosok: a nyugati kémszolgálatok ügy­nökei, s elődeik, a Harmadik Birodalom „brandenburgi” különítményesei, akik idegen egyenruhába öltözve — bol­gárba, lengyelbe, szovjetbe, amerikaiba — gyilkoltak, pusztítottak a frontvonalak mögött, s egyik legfőbb ki­képzőjük Ottó Skorzeny volt... Huntsville titka: itt él a ra­kétabáró, a V—1 rakéták aty­ja, Wemer von Braun. Ma és TÜNYOGMATOLCS ZALKA-SZOBA Október 24-én — a múzeumi hónap keretében — ünnepé­lyesen nyitják meg a Zalka Máté emlékszobát Tunyog- matolcson, az író szülőfalu­jában. Nonstop gyümölcsszüret Öt héten át minden reg­gel 80 gimnazistával érke­zett meg a tehergépkocsi a tápiószelei kísérleti gaz­daság „Tápió” üzemegysé­gébe. A nagykátai gimná­zium tanulói eddig 8 vagon szilvát és 18 vagon almát szüreteltek le a gazdaság­nak. 40—50 forint a napi keresetük. A gimnázium és a gazdaság jó kapcsolatát Pintáesi Pál tanár áldoza­tos munkája segítette elő, aki a kampány beindulása óta minden szabad percét a csoportok irányítására szentelte s egy alkalommal még vasárnapi brigádot is toborzott a kollégium ta­nulóiból. A nagykátai diá­kok a gyümölésszüret so­rán péntektől a gazdaság szőlőjét szüretelik. Ebbe a munkába már a tápiószelei gimnázium tanulói is be kapcsolódnak. d. j. MERT AZ EMBER ne kia­báljon ki semmit. Azazhogy a kicsit' rosszat lehet, sőt kell is, hadd hallja és lássa a világ, milyen rosszul megy az ember­fia sora. A nagyon rosszat úgy­sem lehet elkiabálni —, ott már nincs szónak, sírásnak te­teje. Az aprócska baj pedig még hasznot is hozhat; Ha na­gyon megszánják érte az em­bert. Félreértés ne essék, ez nem az én filozófiám, minthogy a filozófia meglehetősen távol áll tőlem, vagy én őtőle, lé­vén azóta is borsódzásom az ilyetén tudományok iránt, mióta a görög bölcselkedőn buktatott meg kétszer is az élet. Először a középiskolában, aztán meg az egyetem fura, ha nem is ura, de professzora. így aztán a filozófus elmék iránt igen mély bennem a tisztelet, üljenek bár katedrára, vagy egy öreg eperfa mögött, az árokszélen, mandzsettás ing­ben, avagy csak egyszerű zeig- nadrágban. Nagy t. Mihály és nem T. Mihály —, ahogyan kijavított engem az öreg, belepislogva a magam által is alig olvasható saját írásomba — ilyen filozó­fus elme, s bárki beláthatja, aki már ült a szőlő végében, országút mentében szalonnát bicskázva, hogy az ilyen álla­pot igen kedvező a filozófálga- tásra. Lehet, hogy a görög böl­csek is így jöttek rá: nem le­het kétszer beleállni ugyanab­ba a folyóba? — ’szén meg lenne az em­ber. Kerülközik valami. Mert az ember, él, ugye, s ha él, ak­kor kell lennie valaminek, hogy megéljen, nem igaz? — nézett rám sunyj szemmel az öreg jól körültapogatva szavai­U toivútf élen val, mint vásáron a ló tompo­rát, rúgós-e, vagy sem. ÜGY LATSZIK, nem bizo­nyultam rugósnak! Felszúrt egy katonányi kenyeret; rá egy fojtogató nagy szalonnát, végül egy karika paradicsomot a mennykő nagy bicska he­gyére, és behúnytam a szemem —, de nem lett semmi baj. A haránt hintázó bajusz azt iga­zolta, hogy Nagy t. Mihálynak meg sem kottyan egy ekkora falat. Nagyot nyelt: — ... mert ugye dolgozni mindig kellett. Uraságnak, ma­gamnak, most meg az elnök­nek ... — De hát az elnök — akar­nám megvédeni a szövetkezeti demokráciát, egyben rávilágít­va a régi uraság és a mostani nagyüzem közti társadalmi és gazdasági különbségre, de az öreg közbeint... — Nem kell engem agitálni. Az uraság az uraság, volt, az elnök meg elnök. Bár — hu­nyorít hozzá, hogy érthetem tréfának, de komolynak is —, az uraságot én választottam, az elnököt, hát azt a járás. Nem eszik? INTEK, hogy köszönöm, még tart bennem az ebéd, az iménti Nagy t. Mihály nézi egy ideig a szalonnát: — Kétmázsás volt, Juci. Ér­tette a nevét, képzelje el. Hogy, de milyen is az ember, vagyhogy inkább az asszony. Odaállt az ól elé, és elkezdte hívni, hogy gyere csak, Juci- kám ... ccccc ... gyere ... gyere ... Emmeg jött. Buta ál­lat, vagy nagyon bízott az em­tegnap kapcsolódik össze Ma­der könyveiben, s az érdeklő­dés egyik indoka ez. Az em­berek mind többet akarnak tudni arról a tegnapról, amelynek résztvevői — zöm­mel szenvedő résztvevői — voltak, s amely még most is kísért, s ha nem is közvetle­nül, de közvetve hatással van életünkre. A lesben álló bérgyilkosok mai életünkre, eredményeinkre törnek, Braun báró rakétái távolról sem bé- i kés célokat szolgálnak, az üz­letemberré vedlett Skorzeny barátai és volt SS kollégái Nyugat-Németországban nyíl­tan hangoztatják a revans szükségességét, az Odera— Ne isse határ semmisségét, s a múlt hetekben lezajlott válasz­tásokon a nyíltam fasiszta programú Nemzeti Demokra­ta Párt, a Német Szövetségi Köztársaságban az összes sza­vazatok két százalékát kapta meg. Kell-e tehát a mába is átnyúló tegnapról beszélni? Július Mader sajátságos műfajt művel. Jobb híján publicisztikai riportázsnak nevezhetjük ezt, bár nem fedi tökéletesen a valóságot. Mert nem egyszerű riportázs ez, hanem oknyomozó, össze­függéseket megmutató, a nagy egészet megrajzoló, tehát már tanulmány igénnyel fel­lépő. Ugyanakkor publicisz­tika is — nem mindenkor egyenletes szintű ugyan —, de annak nem hidegen kom­mentáló, hanem szenvedélye­sen. leleplező fajtájából való. így tehát olvasmányos, meg­győző, jelentős tanulságokat adó politikai „ismeretter­jesztő munka”, olyan műfaj, amelynek képviselőit alig néhány esztendeje ismerte meg a magyar olvasóközön­ség — a lehetőségekhez mér­ten elég nagy késéssel — s amely ennek ellenére mind több hívőt szerez magának. A három könyv jó példá­ja annak, hogyan kell friss, s a kulisszatitkokról is fáty­lat fellebbentő módon írni. Mader ugyanis nemcsak az ismert és fellelhető anyagok szintézisét teremti meg köny­vében, hanem — jelentős energiaráfordítással, s nyil­ván. anyagiak felhasználásá­val is — utazik, felkutatja a szemtanúkat — például Skor­zeny gyilkosságainak néhány életbenmaradt szemtanúját — s~ megszólaltatja őket, leve­lezni kezd, s ír Werner von Braunnak, aki kényszeredett hangon válaszol, hiszen, ha hallgat, annál rosszabb, meg­keresi a Gehlen-szervezet nyilvántartó központját, volt SS-ek alakította szervezete­ket kér fel nyilatkozatra, s a hitelesség bizonyítására a levelek, dokumentumok fa­csimiléjét is közli. A tények önmagukért be­szélnek — ha világosan cso­portosítják azokat. Julius Mader e munkamódszert kö­veti, s abban a látszólag kis így ben, ahogyan ellopták és kisajátították a Harmadik Birodalomban Rudolf Nebel és Hermann Oberth rakéta­szabadalmait Braun és tár­sai, a fasizmus egészének lé­nyegét villantja fel. A raké­tabáró ugyanis távolról sem tehetségének, sokkal inkább intrikáinak, s főként SS tag­ságának köszönhette, hogy keresztülgázolva a tudósok többségén, Gestapo kézre ad­va a becsületeseket, akik nem akartak Hitlernek dolgozni — mert voltak ilyenek — vé­gül is a rakétaprogram első számú vezetője lett. Braun — Hitler őrült hatalmi ter­veihez igazodva — megpró­bálkozott olyan rakéták, ké­szítésével is, amelyekkel az Egyesült Államokat lőtték volna ... s most ebben az országban dolgozik — a leg­nagyobb hivatalos támoga­tás és elismerés közepette — Braun báró,\ aki Hitler szemefénye volt, s aki most nem kevésbé szemefénye az USA militarista köreinek Mader tehát így szól- a teg­napról, nemcsak ebben, ha­nem a másik két könyvben is. Ez teszi izgalmassá, a szó nemes értelmében, mert ez az izgalom érzelmi rezo­nanciákat vált ki az olvasó­ban; dühöt és gyűlöletet a gyilkosok és gazdáik ellen. © berben? Lám, ugye az oktalan bizalom se nagyon jó... Az uraságban sose bíztunk, azzal tudtuk, hányadán állunk — vett egy nagy fordulatot a bi­zalom hátán. Ö uraság volt, mi napszámosok. Az elnök az más. Az mifélénk. Az, ha be­csap, félrevezet, az más dolog, ám, kérem ... — Hát olyan ember az elnö­kük? — Ez nem. Ez nem olyan. De — tartja fel a bicskát — olyan is lehetett volna. S akkor hogy néznénk ki. Se­hogy. Mert beszélnek a né­pek, néha buták, mint az án­gyom kotlósa, de a végén mindenki tudja, hogy mi függ az elnöktől... Megsza­kadhat az ember, aztán még­sem jut valamiről valami­re, hanem csak a valamiről semmire ... Az elnök nekem ne kapáljon, hanem gondol­kodjon Azért elnök, nem igaz? — kattintja össze a bicskát, aztán felnéz az ég­re megszokott, ősi mozdu­lattal. AZ ÚTON autók suhannak el. Mint valami fureáa, zú­gó, de sok színű sereg. Szür­ke, kék, fehér, fekete, piros, még zöld is ... Személyautók egymás után, C-rendszámos a legtöbbje; — Jönnek és rohannak to­vább. Nem rossz. De meg­tanulták a módját Több az autó, mint ló volt valami­kor, istenuccse több. — Irígyli őket? — Irígyli a kórság. Csak '.okoljanak. Meg aztán tán egy se báró ezekből, vagy uraság.;; A vejemnek is van kocsija... Felca.. vagy mi a kórság. Szép kocsi. De nem tetszik nelQ, valami Tannusz- szért, töri a nyavalya. Engem olyan koromban egy bicikli­ért vert meg lőccsel az apám, igaz, hogy még nem voltam a magam embere, de nem is kaptam meg a biciklit... Ö meg autóért nyavalyog. Ide a kést a nyakamra, hogy meglesz az az izé... Tanusz is. — Hát magának? RÁM NÉZ, hogy ugratom-e, de komoly arcot vágok, pedig éppen hogy ugratni szándéko­zom az öreget, s még kunco­gok is csak úgy befelé, mert elképzelem, hogyan nézne ki egy Ford Taunusz kormánya mögött, fejéhez nőtt kalap­jával, hamiskás öreg pa­raszti arcával, amint éppen szürke bajusza egyik ágával indexel! — Hogy nekem? Azt kér­di? Hát éppen nekem is le­hetne autóm... Olyan ol- csóbbforma is megtenné... De nem lehet. — Pénz nincs, igaz? — Pénz? — méltatlankodik az öreg — pénz, az csak len­ne. De hát — hajol közelebb hunyorgó szemmel, hogy most én nem tudom, tréfál-e, ugrat-e az öreg engem, vagy komolyan gondolja, — de hát mégsem lehet. Tudja, még azt mondanánk, hogy jól megy az emberfia dolga eb­ben a szövetkezetben. Hát ezért nem. Mert az ember ne kiabáljon ki semmit. Főleg, ha mendegél a sorsa. Azt ne! — hajolt egész közel, hogy jól megértsem azt a tanácsot, amelyet száznyi ős örökített át belé. Gyurkó Géza Az élettel való szoros kap­csolat, s ugyanakkor az ese­mények bonyolult szövevé­nyében való eligazodás — felkészültséget, a témában va­ló jártasságot s nem utolsó­sorban tehetséget igényel. Julius Mader mindezek bir­tokosa, s könyvei rangját ennek köszönheti. Nemcsak meglátni, hanem megírni is tudja a jelentősei, a jel­lemzőt, a fontosat, az érde­keset. Elgondolkoztató, hogy amikor igény van ilyen mű­vekre, amikor a kiadók szabta példányszámok is jel­zik a jelentős érdeklődést, miért kell beérnünk kül­földi szerzők könyveivel? Sajnos, idehaza — többek között a cikk bevezetőjé­ben említett vélekedés kö­vetkezményeként — alig, vagy semmi rangja nincs e műfajnak. Nem kelt vissz­hangot a kritikában, nem­igen kap helyet átfogó tanul­mányokban, s így érthető, ha a műfaj műveléséhez értő szerzők is inkább más­sal próbálkoznak. (Holott például Karsai Elek köny­veinek, rádióelőadásainak si­kere többszörösen bebizo­nyította, igenis, érdekli a kö­zönséget tegnap és ma kap­csolatainak e része.) * Vajon teljesíthetetlen, nem kifizetődő próbálkozás lenne kiadói ösztönzéssel, felké­réssel rábírni az erre alkal­mas szerzőket a műfaj mű­velésére? Csak példaként: a szakembereken kívül senki nem ismeri a magyar há­borús bűnösök népbírósági tárgyalásainak anyagát, holott Szálasi és társai igen sok olyat mondtak el, ami a ma emberét is figyelmezteti: ébernek kell lennie. Látszó­lag bármennyire is egymás­tól távoleső, mégis összekap­csolódó két dolog: a párt Központi Bizottságának ideo­lógiai irányelvei, s az ez eset­ben a Mader-könyvek kap­csán említett műfaj sikere. Az igényektől az igények ki­elégítése elmarad. A nagykö­zönség — bármennyire is hihetetlennek tűnik ez az óvatoskodók, a szemérmes- kedők szemében — megve­szi és elolvassa a jól meg­írt, izgalmas, újat adó poli­tikai műveket. Hiba lenne ezt nem észrevenni, s ha végre ez megtörténik, talán a gya­korlat is megváltozik. Mészáros Ottó

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom