Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-10 / 239. szám

nar mtcYti

kMívUid

1965. OKTOBER 16, VASÄRNAP

Borisz Paszternák:

ARANYLÓ ŐSZ

Ősz. Varázsos palota, mindenkinek nyitva-tárva. Erdei út fut tova kis tavak bámulatára.

Mint egy képkiállítás: termek, termek s újra termek arany termei csodás szilfáknak és kőriseknek.

Hársak arany gyűrűje, mint menyasszony koszorúja. Lágy fátyollal fedi be halvány arcát a nyírfa.

És a felszántott ugar árka, gödre telve lombbal.

És a sárguló juhar mindent tág keretbe foglal —,

hol hajnal felé a fák párosával pírban állnak, s borostyánszínű nyomát rajtuk hagyja a napszállat;

hol a szakadék-falak elárulják, ki betévedt, úgy zúg léptei alatt, úgy zeng a száraz levélzet;

s hol a lejtős iharos riadó visszhangra hallgat, és a hajnal meggypiros olvadéka is megalvad.

ősz. Vén könyvet, aranyat, ruhát rejtő kincseskamra —, , katalógusát a fagy levelezi, lapozgatja.

Teliér Gyula fordítása

Falu Tamás:

EZERJÓ

Minden asszonyból a legjobb van benne A füvek között ezerjófű lenne.

Van benne jóság, hűség,

Ábránd és egyszerűség,

Remény és halk lemondás,

Tavasz s őszi borongás.

A némák felé kérdés,

Bűnös felé megértés,

Szívének füveskertje Gyógyító ír a sebre,

Melyet lelke tépésével kötözött.

A füvek között ezerjófű lenne,

S ezerjóasszony az asszonyok között.

— Szervusz Ilon.

A lány megrettent.

— Jaj, de meg ijesztették Szervusz. Hát te mikor jöttél haza?

Vas Jankó is megállt, meglepte őt is a fa mellett álló legény, de a következő pillanatban már közelebb lépett.

— Szervusz Antal, lzlik-e még a városi élet?

— Ízlik — mondta Antal homlokát ráncolva.

— Csodálkozom — nevetett Jankó. Na, szervusztok — csóválta a fejét és ment tovább.

— A kettessel jöttél? —

minden héten, mint mások?

— Mások se. Csak kéthetenként, ha szabad szombatosok. Különben tudod, hogy miért mentem el.

— Tudja az ördög — vágta rá Ilon mérgesen. Pedig nagyon is emlékezett. Antal azért ment el, hogy motorkerékpárra gyűjtsön pénzt. És neki is tetszett ez, alig várta már, hogy Antal megvegye a motorkerékpárt és pu- fogtassa az utcán, ha hozzájuk megy.

— Talán elfelejtetted? De könnyén felejtesz. Pedig neked is tetszik a motor, azt mondtad.

vonatozó munkások. Különböző életforma, más életfelfogás.

Az évtizedek szokássá gyökeresedett ellentéteit nehéz feloldani egy-két esztendő alatt. Szántó József mégi* hozzákezdett a Ledönthetetlen- nek hitt láthatatlan válaszfal bontásához. Azzal, hogy meleg, barátságos otthont varázsolt szinte a semmiből a rideg falak közé. Klubbal, szakkörökkel, könyvtárral, tsz- énekkarral, színházi előadásokkal, filmezéssel.

Jól számított. A kívül kopott falú, de belül hangulatossá varázsolt épület mintha mágnesességgel töltődött volna fel: először csak a kíváncsiság vonzotta az embereket, azután pedig a megismert és hamar megkedvelt okos, kulturált szórakozás lehetősége. A közeledés, a feloldódás folyamata megindult és nem la a leglassúbb ütemiben. Munkások, földművelők, értelmiségiek jöttek, s akik addig jószerivel csak ráköszöntek egymásra az utcán, barátokká hangolódtak a művelődés és szórakozás hasznos órái alatt És nemcsak az emberek, az albertiak és az irsaiak kerültek egymáshoz közelebb. Történt valami más is. Valami, ami nem kevésbé fontos. Közös ügy lett az emberek művelődésének ügye. Példák sora bizonyítja ezt. Az énekkar anyagi kiadásait a termelőszövetkezet vállalta magára. A színjátszó-szakkör költségeit a földművesszövetkezet fedezte. A kézimunkaszakkör anyagi alapját a művelődési ház biztosította, de a tagokat a nőtanács szervezte. A községi könyvtár kihelyezett fiók- könyvtárakat nyitott a termelőszövetkezetekben. És így tovább.

A

kik tanúi voltak a szinte kézzel fogható változásnak, azokat nem érte meglepetésként, amikor alig másfél évnyi munka után Szántó József kitüntetést kapott. A Szocialista kultúráért emlékérmet nyújtotta át neki a művelődésügyi miniszter.

Azóta még pezsgőbb, elevenebb az élet a megújhodott, öreg falak között.

— p —

kérdezte Ilon, hogy Antal ne bámulja már olyan veszettül a távolodó Jankót.

— Azzal, de úgy látom, nem nagyon vártál.

— Mért mondod ezt?

— Csak úgy.

— Hát ne mondd. Alig várom a második szombatokat,

hogy lássalak, te meg ilyeneket mondasz.

— Nem úgy láttam az előbb ... Vihorásztatok.

— Hát aztán. Együtt dolgozunk, most meg bolondozott, a Julit ugratta.

— Azért sugdosott neked.

— Megbolondultál?

— Láttam.

— Vak vagy te, hallod, meg bolond. Egy hónapban kétszer látlak, akkor is csak veszekszel, mert beléd bújt az ördög. Hát mit csinálsz te ott, mi?

— Dolgozom.

— De amikor nem dolgozol! Hol küjtorogsz? Kiket bolondítasz? Hol kocsmázol? Miért nem jársz haza te is

— Tetszik a nyavalyának. Tán, hogy úgy járjak, mint Péter bácsiék?

— Kicsodák?

— Hát a tsz elnökhelyettese, meg a felesége. Hajtottak ki az állomásra és neki egy szekérnek. Bevitték őket a kórházba. Azt mondják, hogy Péter bácsinak le kell vágni a lábát, úgy összetört. A felesége meg agyrázkódást kapott. Hát kell a fenének az a motor! Hogy ■velem is az történjen, és hogy te féllábú legyél!

Már reszketett, torkát

sírás fojtogatta. Kis szatyrának fülét majd szét szedte, úgy markolászta jobbról, balról. Antal nyelt egyet, kiszáradt a torka.

— Mikor történt?

— Tegnapelőtt.

Antal megfogta Ilon vállát, remegett a tenyere.

— Nem mindenki jár úgy, Ilon. A vonat is kisiklik néha, meg a repülő is lezuhan...

Juhász Gyula:

OKTOBER

A fény arannyal öntözi még A szőke akác levelét.

De ez a fény, megérzem én,

Már októberi fény.

Az alkony lila fátyla alatt Tarka tehenek hada halad Vígan eibődül, hisz haza tart,

De ez már őszi csapat.

A kertben tarkán égő színek, Virágok, dúsan vérző szívek, Rajtuk az este harmata ring,

De ez már őszi pompa mind.

Fényt, krizantémot, dalt, harmatot, Lelkemben vígan elringatok, Megszépül lassan, ami rég volt,

De ez már októberi égbolt!

:

— De én nem akarom, hogy • megvedd azt a motort, nem > akarom.

Nem tudta visszafogni \ könnyét, a cseppek már ki-; ültek szeme peremére. An- i tál zavartan nézte napszítta \ arcát.

— Jól van, na, hát akkor \ nem veszem meg — mondta : halkan.

— Megígérted? Csakugyan? i

— Meg — nevetett Antal, i Gondolta: majd elmúlik Ilon \ rossz kedve és akkor csak \ megveszi.

— Akkor meg — törölte \ szemét Ilon — akkor meg : mit keresel te a városban? \

— Hát dolgozom — ámult i rá Antal.

— Dolgozol — legyintett \ dühösen Ilon. — Én is dől- j gozom, mégsem szaladtam el. \ Itt is dolgozhatsz, ha akarsz, ! Vagy én csak húsz napra l kellek neked egy esztendő- \ ben? Mi? A többi napokra \ talán van valakid ott?

— Ilon — Antal két kézzel \ kapta meg a lány karját és \ megrázta. — Mit beszélsz itt \ össze-vissza?!

— Mit? — rántotta ki karját \ a lány. — Azt, hogy nekem: nem kell olyan ember, aki \ csak kéthetenként egy napra) az enyém. Vagy mindennap- \ ra, vagy egyre se, érted?

Megfordult és otthagyta $ Antalt. A legény kábultan | nézett utána. „Hát most hagy- \ jam ott, amikor megkaptam ^ a munkásszállást, meg a ke- $ resetem is jobb lett” — dü- § höngötí.

Felpattant a kerékpárra. | Utolérve Ilont, leugrott a nye- \ regből és tolta a lány mel- § lett. Ilon meg-megúllt, hado- | naszott. Aztán ismét elin- \ dúltak. Tíz lépést mehettek | csak, amikor Antal bal ke- $ zébe fogta a kormányt, a job- ^ bal meg átölelte Ilon vál- ^ lát és a lány minden szavá- \ ra nagyokat bólogatott. \

A krumplileves még meleg volt; két teli tányérral evett belőle. Aztán lefeküdt és aludt egy órát. Ilonhoz most hiába menne, ilyenkor ősszel még kint van a határban.

Amikor felébredt, ijedten ugrott a lavórért, mosakodott, öltözködött.

— Hová igyekszel? — nézett rá az anyja sopánlcodva.

— Megyek a piacra, körülnézek.

— A pénzt hagyd itthon.

— Ott van a noteszemben vegye ki. Hol a bicikli?

— A kamarában.

Már tolta is ki a kapun, de nem a piac felé fordította a kormányt.

— A piac amarra van, te — kiáltott rá az anyja.

— Kerülök egyet.

— Csak a kocsmát is kerüld el, és ne legyél sokáig ...

Nem találkozott senkivel. A gyepszélen, a sárguló nyárfásnál leugrott a kerékpárról, odadöntötte a fához, ö meg leült, és figyelte, mikor jönnek a határból hazafelé. Több, mint egy órát üldögélt, idegesen szíva a cigarettát, mire feltűntek az első csoportok. A munkások csapatostól jöttek át a legelőn kitaposott gyalogúton. Felállt, és a fához támaszkodva figyelt. Ilont leste, kivel jön, hogy jön. Nem mesz- sze jártak már tőle, mikor meglátta. Van Jankóval jött, meg Cserest Julival. Jankó közelebb hajolt Ilonhoz, valamit mondott neki, mire Ilon nevetve elkapta a fejét.

Lecsapta a cigarettát és dühösen eltaposta. Szóval a Jankóval kacarászik — pillant át agyán. Nem vette le róluk a tekintetét. Juli elköszönt Ilonéktól és a Hét út felé sietett.

Amikor Ilon meg Jankó melléje értek, megmozdult.

\ MUNKA KÖZBEN

! SZÁNTÓ JÓZSEF

s ___

BT*anító volt kerek húsz esztendeig. Nem mo- ^ * dem, városi iskolában,

$ még csak nem is falun. Távol ^ a világ zajától, az élet sodrá- sától — tanyán. Mégis felfi- ^ gyeitek rá. Munkája nem ve- ^ szett el nyomtalanul, ahogy a ^ futóhomokot sodorja el a szél. | Pedig ott élt a futóhomok há& tán, tíz esztendeig, s

^ Amikor először találkoztunk & — lehet hét éve már —, sorra ^ jártam az iskolát környező tanyákat. Egy nagyon öreg em- § bér mondta: a homok nem tűri ^ meg a hátán azt, ami vagy aki ^ gyökértelen. Szántó József ^ gyökeret eresztett. Még most, | két és fél esztendő távolából is ^ úgy érzi: kitörölhetetlenül be- ^ levésődött emlékezetébe a ho- & mokrészi kéttantermes LskoS Iában eltöltött évtized, s

^ — Sehol másutt nem kerül^ hettem volna olyan közelség- í; be az emberekhez, mint a táji nyák világában, ahol nagyon ^ szigorú az élet: csak úgy kere- | kedhet felül az ember a ter- ^ mészeten, ha testvérként, ba- $ rétként összefog ellene...

i fi gyeitek rá, igazgatő$ I™ nak nevezték ki az al- ^ * bertirsai művelődési

^ ház élére. Azóta nemcsak né- 5 hány osztálynyi gyereket ta- 5 nít, tesz fogékonnyá a szépre J és a jóra — egy egész falu la- j kosságát.

j Nehéz feladatra vállalko- j zott

! — Csak akkor döbbentem

: rá erre, amikor már itt ültem j a csöppnyi iroda íróasztala i mögött Mire is vállalkoztam I én tulajdonképpen? Népmű- I velésre. A munka nem volt : idegen. Énekkart vezettem,

; színdarabokat tanítottam kis- i iskolásaimnak már azelőtt is.

, De mi volt mindez ahhoz kék

ípest, ami itt várt rám? Még ! szoktatásnak is kevés. Mind- ! egy. Vállaltam, meg kell bir> koznom vele, határoztam el.

! Kell.

I

k

! Művelődési ház volt előtte ! is, de élet benne szinte semmi.

k

S Az alapoknál kellett mindent ! kezdeni. S ami a munkát csak ! nehezítette: a falu kettőssége.

> Mert Alberti és Irsa csak ! közigazgatásilag jutott közös

> nevezőre. Nem úgy az embe- ; rek: a földművelő tótok és a

fBA'BÁ NIM'LY • z—*-----------------—.

S

í