Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-27 / 253. szám
/ Akárcsak az NB I-ben?! Hétfőn szinte állandóan csöngött szerkesztőségünkben a telefon. Ilyen sokan idén még nem érdeklődtek labdarúgó-eredmények iránt. Elsősorban a két bajnokaspiráns, s a kiesőjelöltek eredményeire voltak kíváncsiak. Joggal, hiszen a táblázat elején és alján igen érdekes a küzdelem. A labdarúgó NB I-hez hasonlóan a megyei bajnokságban is egymás mellé zárkózott a két rivális és akárcsak a Nemzeti Bajnokság első osztályában, nálunk is csupán jobb gólaránya révén vezet az éllovas. A megyében is még két forduló van hátra, azzal 3 különbséggel, hogy a két vetély- társ, a Váci SE és a Csepel Autó már találkozott egymással — biztos váci győzelem született —, míg az NB I-ben vasárnap lesz a Ferencváros —Vasas rangadó. Mindenesetre a Váci SE könnyebb helyzetben van — kétszer otthon játszik — míg az Autó mindkétszer utazik: Csak kilenc játékossal Már szóvá tettük, hogy bajok vannak az üllőiek háza táján. Legutóbbi mérkőzéseikre erősen tartalékosán, csonka csapattal álltak ki. Vasárnap Törökbálintra is csak kilenc felnőtt labdarúgóval érkeztek, s hogy mégis ki tudjanak állni, az ifik közül lehívták Erős Benő kapust és Szűcs István balszélsőt. A tartalékos üllőiek ellen mégis csak nehezen nyertek a hazaiak. Gyors góljuk elbi- zakodottá tette őket, majd 1:1 után hiába igyekeztek, három óriási helyzetet is kihagytak. Végül mégis sikerült bebiztosítani győzelmüket. Ezután egy irsai szurkoló megsértette partjelző kollégámat, aki erre leállította a mérkőzést. Horváth játékvezető a rendezőkkel eltávolíttatta a hangoskodó szurkolót. A néző azonban visszajött és megismétlődött az előző eset. A labda feldobása után a ká- taiak lendültek támadásba és akciójuk az egyenlítést eredményezte. Fazekas Tamás irsai intéző szerint a mérkőzés kétszeri megszakítása kizökkentette ritmusából a hazaiakat Teli Vilmos — Igaz, hogy a szigetszent- miklósi Teli Vilmos nem íjjal, hanem csak csúzlival célozgatott — emlékezett vissza a Csepel Autó elleni mérkőzésre Varga Ferenc, a kartaliak edzője. — A rakoncátlan gyerek állandóan lövöldözte a mozgó „alakokat", nem félve attól, hogy esetleg hazai labdarúgót is eltalálhat. Végül is‘ Császár játékvezető rendőrrel vezettette el a parittyás ifjút. Lakodalom után A vecsési labdarúgók 2:0-ra kikaptak Diósdon. Mint Maj- láth Istvántól megtudtuk, a játékosok nagy , része szombaton részt vett az egyik fő erősség, Makovecz esküvőjén, és bizony a lakodalmas hangulat másnap is éreztette hatását. Ráadásul Czimbal oly súlyos sérülést szenvedett, hogy csak statisztált. Sőt hazaérkezés után kórházba kellett szállítani. Egyébként jövő péntektől háromnapos csehszlovákiai ki- x-ándulásra utazik a csapat: jutalmul, hogy visszakerültek a megyei bajnokságba. nők—Öcsa találkozó maradt el, úgy hallottuk, felfüggesztették az ócsaiak játékjogát, mert edzőjük illetményét nem fizették ki. A Déli csoportban Ujhartyán kérte tápiószelei mérkőzésének elhalasztását, a helyi búcsú miatt. Fekete—Reitter „Régi“ és mai Pest megyeiek ŐSZ! KÖNYVHETEK A FÖLD MŰVESSZÖVETKEZETBEN ságot, öt leány- és két fiúegyüttes részvételével, örvendetes a középiskolás leány- szakosztályok bekapcsolódása, sajnos a fiúknál ugyanerről nem beszélhetünk. Mindhárom számban hazai siker született. Leányok. Ifjúsági I. osztály: 1. Ceglédi Építők (Jakab, Raí- fai, Martinovics, Sárik, Kra- tochwill) 170,95. III. osztály: 1 Ceglédi Építők A (Mikulás M., Mikulás S., Kárteszi, Domozi, Szondy) 174,05, 2. Aszódi Gimnázium (Arató, Baranyai, Szabolcs, Vajda, Zalatnai, Kardos) 168,75, 3. Nagykátai Gimnázium (Török, Szegedi, Hajnal, Pecznyik, Balázsi, Zakar) 159,45, 4. Ceglédi Építők B 153,7, 5. Nagykőrösi Gimnázium 150,9. Fiúk. III. osztály: 1. Ceglédi Építők (Hetényi, Kozák, Pálmai, Sápi, Végh, Arany) 256,1, 2. Nagykőrösi Gimnázium (Barta, Dobos, Lengyel, Piskor, Lugosi, Dezső). Az ifjúsági tornász CSB országos döntője a hét végén lesz a Sportcsarnokban, amelyen a vidék lányait a ceglédiek képviselik. Bujáki Gyula PEST MEGYEI HIBLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIH.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100. 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sportrovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—162 — Művelődési rovat: 141—258. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál ás kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. A törökbálintiak a következő fordulóban otthon, Szigetújfalu ellen feledtetni akarják a mostani gyenge játékukat. A tét nem kisebb, mint á harmadik hely biztosítása. Labdafeldobás Ä kiesés sem tisztázódott [ véglegesen. A Ceglédi Építők j mellett elsősorban a Gödöllői Vasas, valamint Nagykáta van veszélyes helyzetben. Igaz, a j kátaiak vasárnap értékes j pontot szereztek Aíbertirsán, j holott a hazaiak az első félidőben már 2:0-ra vezettek. — Szünet után Nagykáta Il-essel szépített — emlékezett vissza Boltos partjelző. — Megint csak távirat Múlt héten az isaszegiek, most pedig a fótiak maradtak mérkőzés nélkül a nagytar- csaiak távolmaradása miatt. A vendégek helyett már. reggel megérkezett a távirat ezzel a szöveggel: „Anyagi- és játékoshiány miatt nem tudunk megjelenni." A Középcsoportban a TárAz 1963. évi országos sparta- kiád Pest megyei aranyérmes hősei. Az üllői Csík József, a dunakeszi Kundlya János és a jászkarajenői Kiss Ferenc azóta már Jőyárosj egyesületek színeit' képviselik. Csík és Kundlya a TF, Kiss pedig a Bp. Honvéd versenyzőiéként szerepelt az összetett atlétikai bajnokságon. Legjobban Csík állta meg helyét, ötpróbában ezüstérmet szerzett TOTOTIPPJEINK 1. FTC—Vasas X I l l. MTK—U. Dózsa 2 x 3. Ózd—Bp. Honvéd 1 x 4. Pécs—Győr 1 z 5. Tatabánya—Komló 1 6. Csepel—Salgótarján 1 x 7. Szeged—Dorog Z 8. BVSC—Budafok 1 9. Debrecen—Szombathely 1 2 10. Ganz MAVAG— Székesfehérvár 1 11. Oroszlány—Szállítók 1 12. Miskolc—Egyetértés 1 13. Budai Spart.—Pécsi B. 1 x 4*1 14. Sz. MÁV—Pénzügyőr 1 x Pótmérkőzések 15. Várpalota—PVSK 1 16. Esztergom—Pápa 1 x S egy Pest megyei kislány. Gergely Mária az Alsógödi SE atlétája. A „maiak” közül csak vele találkoztunk az országos összetett bajnokságon — reitter — Absztrakt rúdugrás? A különös, érdekes jelenet úgy adódott, hogy Kiss Ferenc mellével leverte a lécet, amely épp most érik lefelé. Csupán a 280 centivel birkózott meg. Igaz, ő vágtázó. De hát a tízpróba műsorán a rúdugrás is szerepel A Gyapjúmosó és Szövőgyár budapesti gyáregysége (XIII., Kárpát u. 9—11.) KERES FELVÉTELRE szövőelőkészítőt, gyapjúszövőt, kivarrót vagy átkép- zősöket. Az átképzés idejére 650—850 Ft havi bért biztosítunk, betanulás után teljesítménybért. Jelentkezés a munkaerőgazdálkodáson. Vecsés kikapott Diósdon, Isaszeg Túrán Pusztavacs győzött Pilisen A terület! labdarúgó bajnokság Északi és Déli csoportjában az utolsó előtti fordulót játszották, míg Középen még két forduló van hátra. Az északiaknál a második és harmadik helyezett találkozóján Túra legyőzte Isaszeget, és így Pécel jött fel a harmadik helyre. A Középcsoport meglepetése: Vecsés alulmaradt Diósdon. Szi- getszentmárton idei első hazai vereségét szenvedte el Budaörstől. Délen az éllovás Pusztavacs Pi- liseiji is győzni tudott. Meglepetés a Ceglédi Spartacus nagyarányú győzelme, ennek ellenére aligha kerüli el a kiesést. Északi csoport Szob—Váci Honvéd 3:1, Szód— Dunakeszi Kinizsi 1:1, Aszód—Hé- vízgyörk 6:1, Túra—Isaszeg 3:1, Verőce—Felsőgöd 3:1, Pécel—Gal- gahévíz 3:2. A Fóti SE—Nagytar- csa mérkőzés elmaradt. 1. Aszód 24 19 4 1 61:14 42 2. Túra 25 17 2 6 62:26 Sfl 3. Pécel 24 15 2 7 42:27 32 4. Isaszeg H 12 6 Ő 44:27 30 5. Váci H. 25 12 5 8 71:40 29 6. Szob 24 13 3 8 50:41 29 7. Sződ 25 10 4 11 46:40 24 8. D.-keszi K. 25 9 6 10 51:57 24 9. G algahévíz 25 9 4 12 52:55 22 10. Verőce 25 7 8 10 30:41 32 11. Hévíz gy. 25 7 6 12 40:66 20 12. Felsőgöd 25 5 2 18 38:64 12 IS. Fóti SE 23 4 2 17 30:80 10 14. N.-tarosa* 23 2 6 15 24:68 8 * Két büntetőpont levonva. Középcsoport Dunavarsány—Szentendrei Építők 2:0, Szigetszentmárton—Budaörs í:2, Diósd—Vecsés 2:0, Kistar- csa—Érd 3:0, Kiskunlacháza—Pilisi Bányász n 5:2, Budakalász—Ráckeve 1:1. A Tárnok—öcsa mérkőzés elmaradt. 1. Vecsés 24 19 2 3 63:13 40 2. Budaörs 24 15 5 4 55:27 .15 3. Budakalász 24 12 6 6 32:21 30 4. Sz.-márton 24 13 2 9 46:27 28 5. Diósd 24 10 8 6 47:29 28 6. D.-varsány 24 9 6 9 37:47 24 7. Ráckeve 24 9 5 10 56:43 22 3. öcsa 23 8 7 8 37:48 23 9. Tárnok 23 7 7 9 27:36 21 10. Szentendre 24 7 7 10 38:51 21 11. Érd 24 8 ö 11 26:39 21 12. K.-lacháza 2.4 5 5 14 27:52 la 13. Kis tarcsa 24 5 3 16 18:43 1» 14. Pilisi B. II 24 5 2 17 33:68 n. A tavaszi Szentendre—Budaör# mérkőzés (1:1) óvás alatt van. Ha a végső fórum az óvásnak helyi ad, Szentendrétől egy pontot le* vonnak, Budaörs pontszáma egy- gyel növekszik. Déli csoport Úri—Abony 4:0, Örkény—Cegléd» bércéi 0:2, Gyömrő—Farmos 4:1, Pilisi KSK—Pusztavacs 4:5, Ceglédi Honvéd—Maglód 5:2, Ceglédi Spartacus—Ecser 6:2. A Tápiószele —Ujhartyán mérkőzés elmaradt. 1. Pusztavacs 25 17 5 3 79:29 3# 2. Pilisi KSK 25 12 7 6 65:50 31 3. Tápiószele 24 12 5 7 56:37 4. Ujhartyán 24 11 6 7 45:44 28 5. Gyömrő 25 11 4 10 47:34 f 6. Ecser 25 10 6 9 45:55 7. Cégi. H. 22 10 5 7 65:37 8. Abony 24 9 6 9 50:39 2,0 9. Úri 25 8 8 9 50:53 2Á 10. C.-bércéi 24 7 7 10 31:38 11. Maglód 25 6 fi 13 41:61 ii 12. Ccgl. sp. 25 6 6 13 41:69 1 í 13. Farmos 24 7 3 14 30:43 n 14. Örkény 25 5 6 14 24:60 it Úttörők és felnőttek a szőnyegen A BVSC tornatermében 100 résztvevővel úttörő birkózó seregszemlét rendeztek. A 35 kg-os súlycsoportban az ócsai Gyenei második lett. A 38 kilósoknál az ócsai Teleki testvérek végeztek az élen: 1. Teleki M. 2. Teleki K. A Bp. Honvéd országos szabadfogású viadalán a Csepel Autós Bajkó nyerte a váltósúlyt, míg félnehézsúlyban klubtársa Major ezüstérmet szerzett. A Csepel SC kötöttfogású viadalán is szőnyegre léptek az Autósok. Könnyűsúlyban Németh második, pehelysúlyban Alföldi negyedik lett. Azonnali belépéssel felveszünk csúcsesztergályos, szerkezeti lakatos, hegesztő, kovács szakmunkásokat, valamint vidéki munkára gép. és szerkezeti lakatost, ív- és lánghegesztőt, mázolót és szegecselő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet: Országos Bányagépgyártó Váll. IV. kér. (Oipesfl, Baross u. 91—95. Szerdai sportműsor LABDARÚGÁS. Bp. I. osztály» II. csoport. BRESC—Gödöllői EAÚ (Rákosfalva. 14.30). JÉGKORONGRAJT Nyolc csapat — U. Dózsa: BVSC, Bp. Vörös Meteor, FTC, Bp. Előre, Bp. Építők, Bp. Spartcus és Bp. Postás — részvételével ma megkezdődnek az 1965/66. évi négyfordulós jégkorong- bajnokság küzdelmei. A rajtot mindjárt az „örökrangadó”, U. Dózsa—FTC találkozó jelenti, amelyre Újpesten 18 .órakor a Megyeri úti műjégpályán kerül sor. A bajnokság első napján egyébként még két mérkőzés lesz 17.30-tól a Kisstadionban. Rangadó Gödöllőn A röplabda férfi NB n megyei rangadóján, a Gödöllői Vasas—Érd találkozón a gödöllőiek 3:2-re nyertek. Kelenföldi Hőerőmű Vállalat Bpest XI., Budafoki út 52. felvesz 18. évet betöltött férfi segédmunkásokat Jelentkezés csak személye sen. Útiköltséget nem térítünk. Munkásszállás biztosítva. Jelentkezés a munkaerőgazdálkodáson. Beköltözhető ingatlanok a budai járás területén: Solymár: 2 szoba. meJ lékhelyiség, alatta pince, 400 n-öl telekkel. Ára: 125 ezer forint. 1 szoba, konyha, mellékhelyiségekkel, 900 n-öl gyümölcsössel. Ára: 100 ezer forint. Törökbálint: 2 szoba (összkomfort) 160 n-öl telekkel. Ara: 130 ezer forint. üröm: 2 szoba, konyha, kamra, nyári konyha, 175 n-öl telekkel. Ára: 90 ezer forint. Piliscsaba: 2 szoba, fürdőszoba, 551 n-öl telekkel. Ára: 140 ezer forint. 2 szoba, 600 n-öl gyümölcsössel. Ára: 55 ezer forint, Budaörs: 2 szoba, konyha, előszoba, mellékhelyiségek 100 n-öl telekkel. Ára: 150 ezer forint. 3 szoba, 2 konyha, fürdőszoba, WC, kamra, 155 n-öl telekkel. Ára: 120 ezer forint. Érdeklődni lehet: PIK. Budapest. V., Kálmán utca 13. szám. Zongorázók! Kitűnő gyártmányú pianinó eladó. Cegléd. Szép u. 12. szerkezeti lakatosokat, portásokat és iroda- takarítót. valamint vidéki munkára eép- és szerkezeti lakatosokat. Jelentkezni: Országos Bányagépevártó Váll Bp. IV Baross u. 91-95 Gyár- és Gépszerelő Vállalat keres (székesfehérvári, almás- füzítői, balatonfűzfői munkahelyeire) lakatos, csőszerelő, hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezés: Bp. VI.. Paulay Ede utca 52., személyzeti osztály. Szentendrén építés alatt álló házunk építésének befejezőéig, de legkésőbb 1966, augusztus 3l-ig külonbe- járatú bútorozott szobát keres dolgozó házaspár. Válaszokat ..Sürgős 108 207” jeligére kérjük a szentendrei hirdetőbe. a Pest megyei Hír’pbaii \ Cegléden bonyolították le a i megyei ifjúsági tornászbajnok- ! Hazai tornászsikerek Cegléden