Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)

1965-10-26 / 252. szám

1965. OKTOBER 26. KEDD tlF.CYF I €ftirhm 3 Ami rajtuk múlik, és ami nem EGY ÉVE, hogy Szentendrén a fiatalok megalakították a KISZ városi bizottságát, melynek már első ülésein is szimpatikusán konkrét, „ma­teriális” tervek születtek: la­kásépítés, a műszaki és köz­gazdásztanácsok erősítése, csónakház létesítése stb. Kézenfekvő, mennyire dön­tő egy szervezet jövőjére, hogy életének első szaka­szát sikerek, vagy fiaskók je­lölik? A szentendrei fiatalok vál­lalkozásai korántsem tisza­virágéletű felbuzdulások. Kez­deményezéseik ugyan nem szakították még át a cél­szalagot, de általában jó úton tartanak a megvalósu­láshoz. Ami rajtuk áll, azt meg­teszik. Nem rajtuk múlik, ha né­hol mégis késik az eredmény. ★ KIS DOLOG — de szót ér­demel. Néhány ipari tanuló Vallalta, hogy vasárnapon­ként szakipari javítást vé­gez nyugdíjas párttagok há­za táján. Azóta már csinál­ják is. És ha, e hétvégi „ma­szekolásaik” közben meg­hallják, hogy a szomszédban lakó öregeknél is rossz a kémény, omlik a vakolat — nem kémek pártigazolványt, megjavítják ott is. ★ ÉNNÉL, NAGYOBB léleg­zetű munkába kezdett az a huszonkét fiatalember, aki a múlt hetekben ásóval és családtagokkal „felfegyver­kezve” a város feletti dom­bon megkezdte a tizenegy ikerházból álló KlSZ-lakó- teiep alapozását. A leendő tulajdonosok — munkások, mérnökök, tsz~ tagok — lakásonként 30 000 forintos „ledolgozást” vállal­tak tervezéssel, anyaghozzá- jarulással, fizikai munkával. Segített az OTP, 25 000 fo­rint helyett 10 000 előleget kért. Segített a tanács: az építtetők mérnökvezérkara maga készíthette a helyszín­rajzot. Segíteni fog vala­mennyiük munkaadó válla­lata, teherautók kölcsönzésé­vel. Ingyen ad rakodó- és betonkeverőgépet a helyi be- tonelemgyár. Az erdőgazda­ság olcsó hulladékfát bizto­sít. A Szentendrei Építőipari Ktsz ipari tanulói túlórát vállalnak, hogy ne „csúsz- szon” a határidő. De legtöbbet maguk a fia­tal — eddig szülőknél vagy albérletben szorongó — há­zasok segítenek, önmagukon. Dacolnak azzal a nézettel, hogy nem lehet lakáshoz jut­ni. ők megpróbálják. Nem is akármilyen, de kertes, eme­letes, háromszobás otthont teremtenek. Sok szerencsét^' merész vállalkozásukhoz! * ! KEVÉSBE ébreszt biztató^ hangulatot a Pap-szigettel ^ szemben, a Duna-parton az^ az üres telek, amelynek egy-fc hangúságát mindössze négy- ij ven szanaszét heverő beton- oszlop töri meg, szomorúan s szemléltetve a kihasználatlan^ társadalmi lelkesedést. Csó- ^ nakháznak kellett volna itt ^ felépülni májusra. A szent-^ endreiek zsivaja mégsem tör- ^ te meg a part csöndjét ezen ^ a nyáron. Mindössze egy esónakháza S van ' a Duna-parti városnak. S Az is a gimnáziumé. Oda nem ^ engedik a szigorú tanárok^ az idegent. Megpróbáltak hát más mó-1 dón „kievezni” a Dunára. Afc betonelemgyáriak még régeb- 5 ben szerettek volna építeni $ egy csónakházat — nem kel- $ lett volna messzire menniük, ^ a part néhány méterre esik ^ az üzemtől — de: be fognak ^ fulladni a vízbe! — óvatosko- ^ dott az üzemi bizottság, és a ^ terv terv maradt. Gondolták a fiatalok, ha az ^ üzemeken belül nem megy, ^ megy majd városi összefogás-^ sál. És mi akadályozta? Nem^ volt csónak, anyag, pénz, munkafelajánlás? Telekkijelö-S lés nem volt! Most rn'ár van ^ telek, de a városi KISZ-titkár ^ nem tudja, hogy azt a lelkese-^ dést, amely az idén tavasszal ^ adva volt, hogyan kanalazza^ ö6sze jövőre? * ES HOGYAN kanalazzák össze az illetékesek a helyi betonelemgyár FMKT szerve­zetének lelkesedését, ha szük­ség lesz rá egyszer, de akkorra kialszik? El kell mondani er­ről a tanácsról, — FMKT: Fiatal Műszaikak és Közgaz­dászok Tanácsa —. hogy nem kizárólag értelmiségi társulás: a közelmúltban például a szakmunkás fiatalokkal együtt szerkesztettek külföldi fény­képek alapján egy bányaék- gyártó gépet, amely azóta dolgozik. (Még két adat kínálkozik tollhegyre a gyár fiataljairól. Ebben a hónapban tíz nap alatt 225 óra társadalmi mun­kát végeztek. Jelenleg a klub­szobájukat építik át, mintegy hatezer forintot takarítva meg ezzel a gyárnak.) És most térjünk vissza arra, miért félő, hogy megcsappan­hat az FMKT tagjainak lel­kesedése? Két kísérleti ter­méket patronáltak legutóbb. A vékonyfalú héj csatom a ön­tözésre való. Olyan könnyű, hogy lábakon áll: gravitációs elvvel dolgozik. Alkalmazása nemcsak anyagmegtakarítást jelentene, hanem szivattyút sem kell mellé építeni.... A meleg istállópadló előnye ben­ne van nevében, és jelentősé­gét az is sejtheti, aki csak újságolvasó szinten ismeri ál­lattenyésztésünk nehézségeit. Mindkét kísérleti terméket ki­próbálták már a mezőgazda­ságban, és a tsz-ek, állami gazdaságok egyre gyakrabban jelentkeznek megrendeléseik­kel. A látogató, miután elma­gyarázták neki e hazai bitu­menből olcsón előállítható termékek előnyeit, nem érti, miért olyan kedvetlen mégis mindenki, aki csak nyilatko- j zik róla? Aztán megtudja: nem fog­ják gyártani. Nincs rá vállal­kozó, nincs rá kapacitás. ★ NÉHÁNY IPARI TANULÓ elhatározza, hogy segít idős embereknek. Semmi akadá­lya. Fiatal házasok eltökélik, hogy otthont teremtenek ma­guknak. Ez is sikerül. Mintegy száz fiatal csónakházat sze­retne építeni — megbuktatja a bürokrácia. Ifjú szakembe­rek tudásuk és lelkesedésük legjavát adják két új elgondo­lás megvalósításához — és a sikeres eredmény rajtuk és a feltalálón kívül alig érdekel valakit. Minél nagyobb hatósugarú, minél jelentősebb társadalmi hasznú vállalkozásba kezde­nek, annál kevesebb remény­nyel? Nem „nevelhet” ez ar­ra: törődj a magad dolgával, s ha más emberek élete is ér­dekel, vezesd le jótékonyság­gal — de ne kezdj túl nagy vállalkozásba! Ezek a fiatalok megteszik, ami rajtuk múlik. De az már nemcsak rajtuk áll, hogy újat akarásuk ne lohadjon le az idők múlásával — és ne von­ják le a fenti konzekvenciát. Padányi Anna Pénzeskancsót találtak Balatonfüreden Értékes, éremleletre bukkan­tak Balatonfüreden. A soproni postaigazgatóság dolgozói tele­fonkábel-fektetés közben a fel­szín alatt alig 40 centiméterre egy kis kancsóban 130 darab ezüstpénzt találtak. „Ültetvényleltár“ A vártnál erőteljesebben fejlődnek a fiatal szőlő- és gyümölcstelepítések megyénkben A második ötéves terv so­rán Pest megye termelőszö­vetkezetei 7565 hold gyümöl­csöst és 7034 hold szőlőt te­lepítettek. Az új ültetvények­ből eddig 973 hold fordult termőre, amelyről évente mintegy 150 vagon szőlő és gyümölcs kerül a lakosság asztalára. A megyei tanács mezőgaz­dászai és az ültetvénytervező vállalat szakemberei nemré­gen „leltárt” készítettek a még nem termő ültetvények­ről. A vizsgálatok megállapí­tották, hogy a nyári dunai árvíz és a belvizek 273 hol­don pusztították el a fiatal fákat és a bogyós növényeket. Különösem a Dunakanyar kö­zös gazdaságai szenvedtek nagy kárt. Ezekben a tsz-ek- ben most, az őszi telepítések során pótolják majd a víz pusztítását. A megye többi ültetvényén igen erőteljesen növekednek a fiatal növények. A gyü­mölcsfák, szőlők, bogyósak a „korukhoz képest” sokkal fej­lettebbek. így például a még nem termő szőlőskertek átla­gos kora 2,09 év, ugyanakkor a fejlettségüknek megfelelő átlagkor 2,43 év. A bogyó­soknál pedig ez az arány csaknem a duplája. A gyü­mölcsfák közül az alma, meggy, kajszibarack, szilva és az őszibarack-fajták növeke­dése a legerőteljesebb me­gyénkben. A munkaszervezés tükre Török temető a Várban. Valamennyi vár árka ... nyi­tott képeskönyv. A régészek „lapozzák” — illetve, ásóval forgatják, és megelevenedik a múlt. A föld mélyén rejtőző tárgyak beszédesek. A közelmúltban „mesélték el”, hogy valaha a budai várhegy oldalában tőrök temejő volt... A várhegy parkosítása, rendezése során találtak az AUah- ban boldogult hithü muzulmánok nyughelyére. Ezt a „turbános”, vagyis a szent zöld turbánt utánző sírkövet is felszínre hozta a ku­tatók ásója. Ki ne emlékeznék a kocka­dobós gyerektársasjátékok jellegzetes büntetési változa­taira: lépjen vissza annyi vagy annyi kockával, kétszer kimarad a dobásból... Első pillantásra úgy tűnik, mintha ez a gyerekkori emlékként kísértő játékforma kelne élet­re — a vállalatok közötti köt­bérfizetés törvényesen előírt kötelezettségében. A hasonlat indokolt, hiszen a kiinduló­pont mindkét esetben azonos: valaki hibát vétett, s ezért vissza kell lépnie a „játéktáb­lán”, illetve a felnőttválto­zatban: fizetnie kell. A játék és valóság e különös párhu­zamát főleg a tévhit indo­kolja, amely azokban él, akik kevésbé járatosak a gazdaság szakkérdéseiben. Milyen szankció ez — kérdik —, mennyire tekinthető komoly­nak, hiszen a büntetéspénzt állami vállalatok fizetik egy­másnak, s végtére is: az ál­lam teszi át egyik zsebéből a másikba az ily módon kirótt büntetőkamatokat, kötbére­ket. Messzire vezetne, ha részletesen vizsgálni akar­nák a szerepkört, amelyet az állami vállalatok kapcsolatait szabályozó szállítási szerződé­si rendszer, illetve az erre épülő kötbér-szankció betölt a népgazdaságban. Annyi azon­ban vizsgálódás nélkül is megállapítható: e „felnőtt­játék” következményei rend­kívül jelentősek, hiszen az így kifizetett összegek közvet­lenül és közvetve is egy meg­határozott közösséget vagy az egész társadalmat ért kár ki­fejezői. Közvetlenül azért, mert a kötbér * az elmarasz­talt vállalat jövedelmezőségét, következésképp: dolgozóinak nyereségrészesedési, jutalma­zási lehetőségeit mérsékli. A közvetett, tehát a népgazda­sági érpályákon végighullám- zó kár még ennél is súlyo­sabb, hiszen a kötbér olykor éppen csak jelképesen szem­lélteti a mögötte húzódó tényleges kár arányait. A gazdálkodás írott és íratlan játékszabályait meg­sértő vállalatokra kirótt, anyagi szankció voltaképpen sajátos tükörrendszer, amely a termelési elmaradást, a ké­sői szállítást, a minőségi hi­bákat sűrítve kifejező gyűj­tőlencseként is felfogható. Ilyen nézőpontú előnye — tehát tanulságtétele. jelző szerepe — nem kevésbé fon­tos, mint maga a tényleges büntetőhatás, amely a hibák­ban elmarasztalható vállala­tot. méltán megilleti. A köt­bérek „műszerskálájáról” le­olvasható tanulságok azért is érdemelnek nagy figyelmet, mert a vállalati tevékenység Erről beszélnek ma mindenfelé a né­pek. Ma ez nagyon sikkes dolog, éppen olyan divatos, mint mondjuk, 12 évvel ezelőtt arról beszélni, hogy milyen nagy problémák vannak Nyugaton. Akkori­ban nálunk — legalábbis a népek sze­rint — nem voltak problémák. És ha netán mégis voltak abban minden bi­zonnyal az ellenség keze volt fellelhe­tő. A papírként szertefoszló gyerekcipő­be az imperializmus tette bele a lábát, így nem csoda, ha a magyar dolgozó kisgyereke már csak napokig tudta hor­dani. Az üzemi konyha ehetetlen levesé­ben az ellenség kezét kerestük —, hogy legalább valami húst leljünk benne. Ezek az idők elmúltak és rájötttünk, hogy a hibákban nem szorulunk nyuga­ti importra, azokat minden külső segít­ség nélkül, tisztán hazai anyagokból, honi szakembereink közreműködésével szinte korlátlanul elő tudjuk állítani. Ezután egy jelentős találmány szü­letett, az úgynevezett objektív nehézség, mely a fejlődésünkből szükségszerűen adódik, így a hiba, a baj, a probléma — filozófiai nyelven fogalmazva — a tu­datunktól független objektív valóság lett. Ha pedig ez így van, akkor nyilván nem tehetünk róla, egyet cselekedhe­tünk csak: panaszkodhatunk. Ehhez természetesen kellett az a fel­szabadult, optimista és demokratikus légkör, amikor minden dolgozónak joga, hogy ott és annyit panaszkodjon ameny- nyi jólesik neki. Ma már a panaszkodás nem jelent dekadenciát, osztályárulást, ma a szomorkodás nem kispolgári pesz- szimizmus, sőt: ma panaszkodni becsü­let és dicsőség dolga, feltétlenül avant- gard-ügy. Mert az már csak természe­tes, hogy az illető panaszkodó a MI ta­lajunkról panaszkodik, a MI hibáinkat siratja, a MI jövőnkért aggódik. Azért mondom hangsúlyosan a MI Problémák vannak személyes névmást, Mivel ennek meg­határozó jelentősége van. Ugyanis a pa- naszkodók nagyon demokratikusan a MI hibáinkról beszélnek, és soha nem a sa­ját hibáikról. A saját felelősségüket eb­ben a nagy népi és nemzeti egységben megosztják MI közöttünk, és ami a jö­vőt illeti, mindenki a MI jövőnkért ag­gódik, miután a sajátját többé-kevésbé biztosítottnak látja, hiszen arról MI gondoskodunk. MI valamennyien jól képzett közgaz­dászok, ipartervezők, beruházók és kivi­telezők vagyunk, értünk a kereskede­lemhez, a tudományokhoz, a filozófiához és a politikához is. Pontosan úgy élünk, mint a Népstadion lelkes szurkolója, aki a tribünön ülve bizton érzi, hogyha ő van annak a paccer falábú Pöszméte II-nek a helyében, akkor olyan bal... bocsánat jobb ... — félek, hogy ezt is félremagyarázzák, ezért hagyjuk az ol­dalakat —, tehát olyan kapu közepébe irányított bombát küld, hogy zörög a háló és az a másik paccer kapus csak szagol utána. Nagy dolog ez embertársaim. 15 évvel ezelőtt jómagam is azzal töltöttem a va­sárnapjaimat, hogy szíves otthonokba zörögtem be — azért nem csengettem, mert a csengőt általában vasárnap ki­kapcsolták — és tisztességben megőszült aggastyánokat igyekeztem meggyőzni arról, hogy rendszerünk jó, boldog és szépreményű. Akkor az volt a célunk, hogy az em­bereket a szocializmus mellé állítsuk, íme, barátaim: nem jártunk hiába. Ma már millió sokat szenvedett ember drukkol a szocializmusnak, aggódik ér­s te, félti óvja... hogy kitől? Hát, Mi- tőlünk. Mert MInálunk a ragozás valahogy § így hangzik: Én dolgozom, Te lógsz, Ö ^ hibát követ el. MI törjük magunkat, Ti ^ csináljátok a bajt, ök nem értenek sem- ^ mihez. Éveken át tanultuk a szemináriumo- ^ kon, hogy mit kell tennünk és stúdiu- ^ maink nem maradtak teljesen ered- ^ ménytelenek. Ma már kiválóan tudjuk ^ az anyag egyik felét: nevezetesen, hogy S másoknak mit és hogyan kell cseleked-^ niük. A mezőgazdasági dolgozó pontosan $ tudja, hogy mitől van a sok eladhatat- ^ lan áru a raktárban, míg az ipari dolgo- ^ zó pontosabban tudja, hogy mit kellene ^ tenni a termelőszövetkezetekben. A be- ^ osztottak látják a vezetés hibáit, és tud- ^ ják, hogyan kellene jobban vezetni. A ^ vezetők látják, hogy minden baj oka a § laza munkafegyelemben van. Tehát: pa- S naszra nincsen ok. Ismerjük a hibákat S és azok okozóit, tudjuk, hogy mit kelle- ^ ne másoknak csinálni, hogy a problé- ^ mák ne legyenek problémák. A követke- $ ző évtized tananyaga is adott: azt kell ^ majd valahogyan megtudnunk, hogy a ^ Miáltalunk elkövetett hibákat, hogyan kell NEKÜNK kijavítani. Na, persze ne legyünk azért elégedet- ^ lenek. Az is nagy dolog már, hogy én § tudom, hogy miért rossz a könnyűipar S és a könnyűipar dolgozója tudja, hogy S miért rosszak az újságcikkek. Én tudok § biztos módszereket az ipar átszervező- § sére és kérdezzenek csak meg bárkit, ^ megmondja, hogy mit kellene tenni a ^ magyar sajtóval. E sorok írója még ^ ezen is túllépett. Én tudom, hogy az új - ^ Ságokban is van tömérdek hiba... Na, persze, nem a MI újságunkban,^ hanem a Tiétekben és az övékben... ^ Ősz Ferenc & olyan gyenge pontjaira is rá­világítanak, amelyeket a terv­teljesítés. a kötelező mutató- rendszer számai egyébként nem is fejeznek ki. Az egyik villamossági üzem például túlteljesítette idei háromne­gyedévi tervelőirányzatát — készárutermelési tervét 100,9, befejezett termelési előirány­zatát pedig 101,2 százalékra valósította meg —, de a jó­nak tűnő eredmények mögött az húzódik, hogy a kifizetett késedelmi kamatok és kötbé­rek összege az 1961. évi 1,7 millió forintról 1964-ben 12 millióra, s 1965 első félévé­ben már 11,7 millióra szökött fel. A meredek emelkedés azt fejezi ki, hogy hiába tel­jesítette tervét a vállalat, ha közben a konkrét szállításo­kat, a megrendelési határidő­ket — tehát a termékeivel szembeni tényleges szükségle­tek kötelmeit — enyhén szól­va lazán kezelte. A kötbérek gondokat jelző „riasztócsengő­jére” nemcsak egy-egy válla­latnál, de iparági méretek­ben is érdemes figyelni. Az idei év első felében pél­dául a gépipar úgynevezett nem tervezhető költsége — amely magába foglalja a kötbéreket, kamatokat is —. mintegy 70 millió forinttal nőtt a múlt év azonos idő­szakához képest, s e kiadások aránya a vállalati általános költségekben 2—3 százalék­kal emelkedett. Figyelmezte­tő adat, hogy a nem tervez­hető költségek zömét adó késedelmi kamatok, kötbérek növekedése 1964 első felé­hez képest mintegy 9 szá­zalék. Ezek a kiadások te­hát gyorsabban nőttek mint a termelés! Érdekes egyéb­ként — más megközelítés­ben — az a döntőbizottsági tapasztalat is, hogy az ösz- szes tárgyalt ügy hozzáve­tőleges harmadát évek óta a minőségi reklamációk adják, s ez az arány rendszerint nö­vekszik a tervidőszakot záró hónapok, tehát a negyedév, s főleg a félév és a teljes esztendő befejezését köve­tően. Aligha túlzás ebből arra a — napjainkban kü­lönösen időszerű — tényre kö­vetkeztetni, hogy a tervek nem időarányos, hajrá jelle­gű teljesítése érzékelhetően rontja a minőséget. Az illetékesek, elsősorban a döntőbizottsá­gok, már dolgoznak a szállí­tási szerződési rendszer kor­szerűsítésén, s jelenleg szé­les körű vita van a szak­emberek körében arról, ho­gyan lehet olyan keretbe foglalni a vállalatok kap­csolatait — természetesen az anyagi szankciók alátámasz­tásával —, amely kizárja, vagy csökkenti, hogy a szállí­tás a szerződésben foglalt időszak befejező napjaira torlódjék, s amely a meg­rendelőnek fokozott biztosí­tékot nyújt minőségi rekla­mációik hatékony érvényesí­tésére. A jogi szabályozás­nak e korszerűsítése rendkí­vül fontos feltétele annak, hogy a vállalatok ne ve­gyék félvállról a fizetendő kötbért, de jogos, igazságos és hatékonyságában aligha­nem első helyre rangsorol­ható az is, ha a kötbért ép­penséggel nem az egyik ál­lami vállalat fizetné a má­siknak, hanem a személyileg felelősök zsebéből kerülne — az okozott kárnak legalább egy töredékét megtérítő — kötbér az állami számiéra! Igaz, a személyre szóló kár­áthárítást ma is előírják ér­vényes jogszabályok, de en­nek érvényesítése ritka. Pe­dig a kötbérek, büntetőka­matok — néhány valóban objektív, a vállalattól füg­getlen okot leszámítva —, ál­talában a szervezetlenség ki­fejezői, a tervszerűtlen, vagy a minőségi követelményeket figyelmen kívül hagyó irá­nyítás tükrözői. Ennek a sze­mélyükben felelősök fizetési, vagy prémiumborítékjában is a jelenleginél jóval nagyobb nyomot kellene hagynia. Tábori András

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom