Pest Megyei Hirlap, 1965. október (9. évfolyam, 231-257. szám)
1965-10-24 / 251. szám
ff Ed 1965. OKTOBER 24. VASARNAP Egyesült nemzetek napja A földgolyó különböző tájain még nem hallgattak el a fegyverek, amikor 1945. október 24-én a fasizmus felett győzelmet arató nagyhatalmak kezdeményezésére létrehozták az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Az emberiség bizalommal teljes várakozással tekintett az ENSZ 2lső lépéseire, arra számítva, hogy a történelem, s elsősorban a. Népszövetség szomorú tapasztalatain okulva végre olyan világszervezet születik, amely tekintélyével és cselekedeteivel garantálni tudja az általános biztonságot, a békét. Az ENSZ alapokmánya meg is felel ennek a várakozásnak. Az elmúlt két évtized mégis vegyes tapasztalatokban bővelkedik, ha az alapokmány betűit és szellemét a világ- szervezet gyakorlati tevékenységével vetjük össze. Idézzük a Charta jelentős előírásait: „Az Egyesült Nemzetek Szervezetének fontos feladata megmenteni a jövő nemzedéket a háború borzalmaitól. Az ENSZ a tagállamok szuverén egyenlőségének elvére épült fel. összes tagjai kötelesek nemzetközi viszályaikat békés eszközökkel rendezni. A nemzetközi érintkezések során más államok politikai függetlensége ellen irányuló, vagy az Egyesült Nemzetek céljaival össze nem férő erőszak alkalmazásától tartózkodniok kell.’* Megfelelően egészíti ki az idézett előírást a kővetkező: „Az alapokmány nem jogosítja fel az Egyesült Nemzeteket arra, hogy olyan ügyekbe avatkozzanak be, amelyek lényegileg valamely állam belső joghatóságának körébe tartoznak.” Nem kell különösebb nemzetközi jogi jártasság ahhoz, hogy bárki felmérje, mennyire ellentétben áll az alapokmánnyal, hogy az Egyesült Államok annak idején az ENSZ lobogóját a koreai agresszióhoz és a nyugati hatalmak az ENSZ-csapatokat a kongói beavatkozáshoz használták fel. A gyarmati felszabadító mozgalom és általában a nemzetközi erőviszonyok fejlődése azonban alaposan megváltoztatta a szervezet Összetételét. Az ENSZ megnőtt, s az új tagok között mind több országot olyan kormányhatalom képvisel, amely ellentmond az agresszív irányvonalnak és liű az alapokmány szelleméhez. Az emberek milliói ma is bizalmat éreznek az ENSZ iránt, mivel a Szovjetunió, a szocialista országok ott is kitartó békepolitikát folytatnak és ebben a békepolitikában eleven erővé váltak az ENSZ eszméi Is. A világszervezet évfordulójának napjáról hazánk is abban a szellemben emlékezik meg, hogy az ENSZ, az alapokmány előírásainak megfelelően, valóban a népek biztonságának egyik jelentős oszlopává válhat. Zavargások Martinique szigetén Utcai harcok, katonai erősítések Párizs Fort-de France-ban, Martinique sziget székhelyén súlyos zavargások törtek ki. A bennszülött lakosság és a karhatalom között utcai harcokra került sor. Az összecsapásoknak egy halálos és 37 sebesült áldozata van. A rendet csak a Franciaországból és Gaude- loupe-ról a helyszínre küldött katonai erősítések állították helyre. Az indonéz helyzet (Folytatás az 1. oldalról) munista pártot, vagy az ahhoz tartozó szervezeteket képviselik. Az AP jelentése szerint a helyi hatóságok Közép-Javában, Nyugat-Borneóban és Észak-Szumátrán ideiglenesen betiltották a kommunista párt helyi szervezeteinek tevékenységét. A kasmíri viszály ügyében: HÉTFŐN ÖSSZEÜL A BIZTONSÁGI TANÁCS t THANT JELENTÉSE Jobboldali djakartai fiatalok meg- ISTPy SO III IT támadnak egy kínai egyetemi hall- U I U/ll uLLLIIlI. gatót. Botokkal ütlegelik a diákot és halállal fenyegetik. Az indonéz katona — a képen — hátat fordít a merényletnek NEW YORK Pakisztán — mint tegnapi számunkban már jelentettük — a Biztonsági Tanács összehívását kérte Indiával szemben emelt panaszának megvitatására. Értesülések szerint a BT hétfőn délután, magyar idő szerint 21 órakor, vitatja meg a kasmíri viszály ügyében előterjesztett pakisztáni panaszt. ü Thant ENSZ-főtitkár pénteken a Biztonsági Tanácshoz intézett újabb jelentésében közölte, hogy az ENSZ középkeleti rendfenntartó erőinek főparancsnokát bízta meg a közvetítő tárgyalásokkal az indiai—pakisztáni fronthelyzet tisztázására. U Thant felkérte Syseno Sarmento brazil vezérőrnagyot, vegye fel a kapcsolatot az indiai és a pakisztáni féllel és a Biztonsági Tanács szeptember 20-i tűz- szüneti felhívásának megfelelően tárgyalja meg velük a csapatok kölcsönös visszavonásának kérdését. A jelentés szérint U Thant minél hamarabb el szeretné küldeni megbízottját a frontvonalak környékére, ahol a tárgyalásra sor kerülne. Újabb jelentésében az ENSZ-főtitkár arról tájékoztatta a Biztonsági Tanács tagjait, hogy a tűzszüneti határozat óta eltelt hónap alatt a csapatok visszavonására nem került sor, a tűzszünetet mindkét fél részéről megsértették, s ez aggodalommal tölti el. U Thant közzétette azokat az írásbeli megkereséseket is, amelyeket az indiai és pakisztáni vezetőkhöz intézett, s amelyekben kijelentette: az ENSZ minden lehetőt megtesz a tűzszünet biztosításáért és ellenőrzéséért. Az afroázsiai csúcsértekezlet előkészületei Valamennyi afrikai és a legtöbb ázsiai ország képviselteti magát Algír Valamennyi arab ország részt fog venni a november 5-re kitűzött afro-ázsiai csúcsértekezleten — jelentik jól értesült forrásokra hivatkozva Algírból a nyugati hírügynökségek és a MEN egyiptomi hírszolgálati iroda. A MEN és az AFP szerint egyébként az afrikai egységszervezet legutóbbi külügyminiszteri értekezletén elhatározták, hogy valamennyi afrikai ország részt vesz a konferencián. Hasonlóképpen a legtöbb ázsiai ország is képviseltetni fogja magát — írja a francia hírügynökség. Kína eddig nem utasította hivatalosan vissza az értekezleten való részvételt. Az afro-ázsiai csúcsértekezlet előkészítő bizottsága vasárnap tart újabb ülést Algéria egyébként már megkezdte az értekezlet november 5-i megnyitásának gyakorlati előkészítését. GROMIKO ELUTAZOTT HAVANNÁBÓL Gromiko szovjet külügyminiszter szombaton repülőgépen New Yorkba utazott Havannából. A havannai repülőtéren Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Központi Bizottságának első titkára és más kubai vezetők, valamint a havannai diplomáciai képviseletek vezetői búcsúztatták a szovjet vendéget Mód Péter elutazott New Yorkba Mód Péter, a külügyminiszter első helyettese szombaton elutazott New Yorkba. Ott átveszi az ENSZ-közgyűlés 20. ülésszakán részvevő magyar küldöttség vezetését A dollár, a háború és a szegénység Jo/yotn 'Józsefi (3) Itt születtem, itt öregedtem meg, ismerek mindenkit ... Ha nem álmos, beszélgethetünk még. Jobban telik az idő nekem is, magának is. Nézze csak azt a házat. Nem azt... ott, a szemközti utcában, jobbra a legszélsőt. Uj sor ez, s ebben is a legújabb, az a ház. Egy vasutasé. Kevély Árminnak hívják. Most nemrég volt a háza miatt bírósági tárgyaláson. Ez is érdekes história. Elmondhatom, ha ■ akarja ... — Szívesen hallgatom... — De hogyan is kezdjem? Talán a házzal... Árminnak azelőtt nem volt háza. Szeged környékéről helyezték hozzánk, amikor állomást kaptunk. Jó pár éve ennek. Magam sem emlékszem pontosan, hogyan is történt. Annyi tény, hogy Armin, a felesége meg a két gyermeke az új állomás avatására érkezett Ka- lutra. Kétszobás szolgálati lakást kaptak az állomásépületben. Nagyon elégedettek voltak, és rendben is ment minden egészen addig, amíg meg nem szoktak nálunk. Megismerték a falunkbelieket, mi is őket. Végül egészen összebarátkoztunk, szóval, befogadtuk őket. Ha lakodalom vagy más dínomdánom volt valahol, biztosan meghívták a vasutasékat is. Mai ésszel úgy gondolom, éppen ez okozta a bajt. Árminék addig jártak házavatóra, amíg eszükbe jutott, hogy saját ház kellene nekik is ... — Mi mondtuk neki: minek neked ház, Ármin? Ott a jó szolgálati lakásod, a fene se háborgat benne, s még fizetni sem kell érte. Szebbet úgysem építhetsz magadnak. Nyughass hát. De ők másképp döntöttek. Gondolom, nem akartak alábbvaló lenni bármelyik kalutinál. Pedig hát, az ördög sem gondolt ilyesmire. Kevély, ahogyan a neve is mondja, rátarti, nyakas ember, nem hagyta magát lebeszélni. Kölcsönt kért a takaréktól, s építkezni kezdett. — Segítettünk jó néhányan neki. Ha mindenáron akarja, legyen meg hát a kívánsága, h ne kerüljön túl sokba az a ház. Volt vagy tizenötezer forintjuk félre téve. Eleinte úgy látszott, minden rendben is lesz. Igen ám, de furcsa dolog egy ilyen építkezés. Ahogyan nőnek a falak, úgy nőnek a költségek is. És mindig több, mint amennyire számít az ember. Kevély Árminnak is hamar a szomszédokhoz kellett fordulnia: „Komám, volna most egy jó vétel a számomra! A szomszéd községben kiárusítanak egy fél padlást, majdnem ingyen. Csak kétezef forintra lenne szükségem. Nem segítenél ki egy kis kölcsönnel?” — kérdezte. A szomszédnak volt, hát adott. — Aztán sorra került a másik szomszéd, majd a harmadik és a negyedik is. Amikorra már elment minden félretett pénzük, s összegyűlt vagy tizenhétezer forintnyi adósság a kölcsönön kívül, mondtam neki: „Te Ármin, a ház alapjaival van baj!” „Miért? Jó alapot ástam én!” — felelte sértődötten. — Aztán megmagyaráztam, hogy a ház igazi alapja a gazda bukszája. Ha az bírja, akkor rendben van. Ha nem, meglásd, rogyadozik az épület. Vagy a gazdája... — így is történt. Még el se kezdték visszafizetni a szomszédoktól, jó barátoktól kölcsönkért forintokat, amikor vonni kezdték a fizetéséből" a takarékhitelt. Ármin egyre jobban roppant össze a gondoktól. Sajnáltam, és segíteni akartam rajta. Egyik este, amikor összetalálkoztunk, mondom neki: „Jól tudod, Ármin, hogy nem akarok rosszat neked. Add el a házat! Mi szükséged rá? Csak megnyomorítja az életedet. Ott a jó lakásod, az állami, lakjál abban. Nem leszel te attól kisebb ember!” „Ha az ég rám szakad, még akkor sem!” — kiáltotta. — „Ilyet ne mondjon senki előttem! A házat nem adom!...” — Nem adod, hát nem adod — gondoltam. Végeredményben mi közöm hozzá? Mindenki csinálja azt, amit akar. De mégis sajnáltam, hogy előttem megy tönkre. Segíteni akartam rajta. Tudtam, hogy Vándor János, a mi utcánkból, építkezni akar a lányának. Szóltam neki, hogy keresse meg Kevély Ármint, mert az éppen bajban van a háza miatt. Hátha mégis eladná. Gondoltam, mindketten jól járnak. — Nem szaporítom a szót, az öreg Vándort csúnyán kidobta a vasutas barátunk. Neheztelnek is emiatt rá sokan a faluból. Ország-világ előtt uzsorásnak, sakálnak meg nem tudom még minek ordította ki ezt a tisztességben megőszült embert. — Árminon közben megszaporodtak a gondok. Tudja, hogyan van az a családos embernél ... Egyszer cipő kell a gyereknek, máskor szoknya az asszonynak. Pénzbe kerül a háztartás is, akárhogy ügyeskedik a kis kertjével. Pénz meg nem volt már egy fia sem ... Inni kezdett. Nem itt a kocsmában. Az állomáson, a restiben ... Ott rosz- szabb bort mérnek, mint a faluban, de nálunk inkább ' oda járnak a férfiak. Jucika miatt. (Folytatjuk) AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK leghíresebb technikai és műszaki főiskolája Massachus- setts városában van. Ennek az egyetemnek vezető közgazdász professzora, Paul Sa- muelson, aki az Egyesült Államok legnagyobb szaktekintélyei közé tartozik, a közelmúltban egyik feltűnést keltő előadásában, szónoki kérdést tett fel. „Mi az oka annak — kérdezte —, hogy az amerikai közgazdászok rózsásabb színben látják a jövőt mint az utóbbi esztendőkben bármikor?” A professzor mindjárt felelt is saját kérdésére: „Véleményem szerint az új, döntő tényező a vietnami háború fokozódása.” Az emlékezetes „Johnson- doktrína”, a vietnami háború „lépcsőzetes fokozásának” bevezetése előtt az amerikai üzletembereket és a polgári közgazdászokat aggasztotta, hogy az év második negyedében lassult az amerikai gazdaság növekedése. Attól tartottak, hogy ez 1966 elejére gazdasági visszaesés kibontakozásához vezethet. Azóta a vietnami háború a trösztök számára valóságos aranybányának bizonyult. Harry Freeman amerikai újságíró a Pravda számára írt tanulmányában a fordulat időpontját is meghatározta: „A Wall Street hangulata akkor változott meg, amikor Johnson augusztus 4-én 1,7 milliárd dollár összegű pótelőirányzatot kért a kongresszustól a vietnami háború folytatására. McNamara ugyanakkor közölte, hogy a fegyveres erők létszámát 340 ezer fővel, azaz csaknem 3 millióra növelik. KÜLÖNBÖZŐ ÜZLETI KÖRÖK már szeptember elején kiszámították, hogy a Pentagon által adott katonai megrendelések a harmadik és negyedik évnegyedben összesen kétmilliárd dollárral nőnek. Ez a mennyiség profit szempontjából hatalmas növekedést jelent az érintett fegyvergyártó monopóliumok számára. A National City Bank of New York adatai szerint a 20 legnagyobb repülőgép és rakétaipari társulat profitja ebben az esztendőben a múlt évihez képest 18 százalékkal, a legnagyobb száz elektronikai monopóliumé pedig 26 százalékkal növekszik. Az irányzatot a tőzsdei árfolyamok is világosan mutatják. A vietnami háború repülőgép- és helikopterigénye magasra tornászta az érintett repülőgépipari vállalatok részvény- árfolyamát. Johnson elnök augusztus elejei nyilatkozata óta a Boeing Aircraft Corporation részvényeinek árfolyama 78 dolárról 92-ra, a Douglas Aircrafté pedig 47 dollárról 55-re emelkedett. Mindent összevéve: csak a nyilvánosságra hozott katonai kiadások elérik az Egyesült Államokban az évi 55 milliárd dollárt. Ezzel a „háború finanszírozása” vált az amerikai politika legjellegzetesebb vonásává. A valóság azt mutatja, hogy a földkerekség leggazdagabb tőkésországa a háború finanszírozására költött összegeknek csak egy töredékét fordítja égető népjóléti és társadalmi problémáinak megoldására. AMERIKAI HALADÓ KÖZGAZDÁSZOK például kimutatták, hogy a háború után (még Roosevelt kezdeményezésére) hozott törvény alapján 16 milliárd dollárt fordítottak a katonaságtól leszerelt fiatalemberek szakmai képzésére. Ez a program sem oldotta meg a problémákat — Johnson úgynevezett „szegénység elleni kampánya” azonban mindössze tizenhatod része a Roosevelt által kezdeményezett program összegének! Más szóval: ötvenötöd része a nyíltan katonai kiadásokra szánt összegnek és 700 ezer dollárral kevesebb a vietnami háború fokozására kért egyévi „pótléknál!” Hasonlóképpen jellemző az az adat, amely az amerikai közmunkaalap és a nagyvárosok nyomornegyedeinek megsegítésére irányuló program finanszírozására vonatkozik. Erre a két programra együttesen Johnson összesen 3,2 milliárd dollárt kért a kongresszustól, s ő maga is azt mondotta: „Kérdéses, hogy ez az összeg elég-e, s hogy időben érkezik-e”. Az elnök kétségei nagyon is indokoltak, ha meggondoljuk, hogy az amerikai közjóiét egyik legfontosabb és legsúlyosabb problémájával foglalkozó, terv rendelkezésére bocsátott ösz- szeg mindössze kétszerese a külföldi országok rendelkezésére bocsátott amerikai katonai segélynek, és tizen- ketted része a katonai költségvetésnek! Ha lehet, még elevenebben mutatja a „háború finanszírozása” és a „jólét finanszírozása” közötti különbséget az úgynevezett „gazdaságilag pangó és hanyatlásban levő területek” segélyezése. Johnson ezeknek a területeknek a kérdését „az Egyesült Államok egyik legsúlyosabb gondjának” nevezte, olyannyira, hogy rendkívüli kongresszusi üzenetben fordult a törvényhozáshoz. A rendkívüli üzenet eredményeképpen 500 millió dolláros kiutalást kaptak ezek a területek, nagyrészt közmunkák finanszírozására. A szó- banforgó területek lakossága azonban 27 millió fő, ami azt jelenti, hogy egy lakosra összesen mintegy évi 18 dollár jut. Ez az összeg pedig éppen tizedrésze annak, amit akkor kapunk, ha a vietnami háborúra költött dollárokat elosztjuk Dél- Vietnam lakóinak számával ... JOHNSON ELNÖK Kennedy halála után a „nagy társadalom” ígéretével lépett az amerikai közvélemény elé. Eddig ebből az ígéretből csak a „nagy hadi- kiadások”-tétel valósult meg.
