Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-19 / 221. szám
1965. SZEPTEMBER 19, VASÁRNAP ftil HEGYEI &C£rlgp 9 MEZEI ANDRAS: Tördelt arcok a tűdben Tőkén vágtáim a fát nagyanyámnak tördeltem venyigét és aprítottam a gallyat . Csesznék Józsi tanított rézsűt csapni a baltát, szállt darabokban a friss ág, idehallom a vékonya jajgat, a tűzben, a vékonya sír-rí, az időn át villáin az emlék éle fölöttem az ének. Tördelt arcok a tűzben, sírását hallom a venyigének. A kőkút és a szekérrúd csál én, mintha rakétát látna suhanni az égen. Világot ugorva úszik a két ló; megülöm még, fogadom meg, ki ha én nem! A véres ökörfej bámul utánam, az udvaron áll odahagyva a járom. Kapirgálnak a tyúkok, s kakasok már hol a korhadt szerszámom a préda a pár gyom. Az istállóból a trágya-melegség és a habos tej illata árad. Az esti fejőskor a harangszó vihette el a nagyanyámat. A rossz talyigával a hegynek a völgynek, a templom-dombra fölértem. A kisbíró, pap, meg a jegyző, mindhárman feketében: A kisbíró, pap, meg a jegyző, az időn át jönnek utánam. Az arcokon átütnek az arcok, akiket valahol már láttam ... Az időn át villan az emlék éle fölöttem az ének — A régi eperfa árnya teröl rám, törzse vagyok, s körülöttem a kéreg. Falu Tamás: A parkok mind egyformák, Kerekek, mint a torták, Vagy négyszögletesek. A fák alatt napfoltok, Oda ülhet ki boldog, Vagy aki elesett. PARKOK Kedvencei a nyárnak, Gyerekek nyargalásznak, Kergetve karikát. Szerelmesek kettecskén Nézdclik egymást szendén, Az est óráin át. (Fotó: Kotroczó) A parkok mind csodásak, Padjukon — ó, varázslat Fájdul s gyógyul a seb. Közel a nyirt füvekhez, Az ifjú még ifjabb lesz, S az öreg öregebb. mindig a Lírában ültünk. Egészen addig, míg egy nap váratlan öröm nem ért. A barátom apja néhány pengőért megvásárolta nekünk a mozi kiselejtezett vetítőgépét. Ócskavasként adták el, mi építettünk hozzá lámpaházat, aztán összekuporgatott filléreinkből filmeket kölcsönöztünk hozzá. Attól kezdve magunknak vetítettünk. .. /f kkor jelentette ki először /-\ odahaza: filmes lesz, semmi más... És nyaggatta az apját, venne neki egy lemezes fényképezőgépet, álmai netovábbját. Az vesződséggel járt a lerakodás. És rettenetesen tűzött a nap. Az emberek arcáról rácsöppent a verejték az égett, hámló öntvényekre, s ott egy szempillantás alatt felszáradt. Mikor Laji később felnézett, a sofőrt ott látta a kerítés mellett, háttal feléjük, amint tíz ujjával belecsimpaszkodik a dróthálóba és enyeleg a lánnyal. Lújza meg egy bokor árnyékában ült és kacarászott. Laji lekapta fejéről a fakó, poros sapkát, végigtörölte izzadó arcát, aztán leugrott a kocsiról. Odament a kerítéshez, megállt a sofőr mellett, anélkül, hogy arra ránézett volna, s odaszólt a lánynak! — Eridj haza! A lány nevetése elakadt, húsos ajkát kissé elbiggyesztette. Lesütötte a szemét. Lajin még jobban kivert a veríték: — Eridj haza, Lujza! A sofőr elengedte a kerítés dróthálóját, zsebre dugta a kezét és kissé hintázó testtartással nézte a fiút. Azt mondta: — Hát így kell bánni a hölgyekkel? Lujza lassan felemelkedett a fűről, végigsimított selyem- ruháján és előbb Lajira nézett, aztán a sofőrre; kicsit elmosolyodott; de aztán megint Lajira tekintett és kihúzta magát. A kocsi mellett álldogáltak az emberek, de nem sürgették a fiút. Laji még sem akarta húzni az időt, még egyszer ránézett a lányra, aztán visszament a teherautóhoz. Hátul, az ütközőre lépve, felmászott a platóra. Lujza akkor indult el, s mert tudta, hogy Laji is, meg a sofőr is figyelik, illegő, lassú léptekkel távolodott; időnként megrázta hosszú, fekete haját. I A teherautó vezetője | fütyörészni kezdett, előre sétált a fészer sarkáig, megállt, felpillantott a kocsira. Laji nem figyelt rá. Akkor abbahagyta a füttyöt, észrevette, hogy nadrágszárára egy bogáncs akadt. Fél lábon állva leszedegette; a bogáncs kis puha tüskéi beletörtek a nadrág szövetébe. Kicsipegette mind, s megint felpillantott a kocsira, Laji hajlongott, nem figyelt a sofőrre. A sofőr még várt így néhány pillanatig, aztán visszament a vízzel teli benzineshordóhoz, belemártotta jobb kezét, kissé megbillentve rákönyökölt. Folytatta a fütyörészést. A sofőr nem szerette, ha beleszólnak a dolgaiba. Különösen, ha akárki beleszól. A füttyén lehetett érezni, hogy bosszús. A vizet is mind mérgesebben locskol- ta, majd hirtelen abbahagyta, megkerülte a teherautót; azon a felén, ahol az emberek rakodtak, keresett egy árnyékos helyett, kis idegi nézte a munkájukat; megdörgölte szőke borostás állát. Elnevette magát: — A legjobban azt szeretem a nőkben, hogy nem tudnak ellenálni. — Egy magas, vörös ember állt hozzá legközelebb, annak magyarázott. ■— Ha hiszi, ha nem, szakikám, egy sem tud ellenállni. Csak a módokat keli tudni. A vörös ember nem szólt semmit, feltekintett bajira. A fiú összeszorított foggal dolgozott. A sofőr kiköpött, homlokára lökte napszemüvegét, át- ballagott a kocsi másik felére. Folytatta: — Elég sok könyvet olvasok. Sok butaság van, persze, de egyszer találtam az egyikben mégis valami okosat. Az volt benne, hogy a gránit, az már igazán kemény anyag, de ha egyazon helyen sokáig hull rá cseppekben a víz, csak kikezdi. A legtisztább nőre célzott ezzel. Hát nem így van? Tűzött a nap és a raktár szigetelőpapirral borított teteje kátrányszagot árasztott. Ez még elviselhetetlenebbé tette a meleget. — A fenébe is!... — mordult bosszúsan a sofőr — én nem veszem a nőiket semmibe! — Belerúgott egy kavicsba; a kavics nekirepült a teherautó sárvédőjének, koppant. Utána csend lett. A sofőr csak azt vette észre, hogy ott áll előtte Laji. Arcáról, válláról szakadt a verejték. — Velem viccelhet — mondta. Nehezen szedte a levegőt. — Velem viccelhet, nem baj, de őt ne bántsa! — Megfordult, elindult a raktár felé. — Hé! — kiáltott utána az egyik ember — hová mégy? A vörös hajú azt mondta: — Ne bándd, hadd menjen. A sofőr hökkenve állt, aztán idegesen felkacagott: — No nézzék! — mondta. — No nézzék!... MUNKA KÖZBEN ÚJSZÁSZI GYULA $ A múltat megvallatni — $ /—J szembenézés önma- $ gunkkal. Honnan in§ dúltunk, hová érkeztünk. Mi- § lyenek voltunk akkor és mi- ^ lyenek vagyunk ma. Mennyit $ változtunk és mennyit válto- | zott körülöttünk a világ. $ — Egyszer régen megkér5 dezte egy barátom: mondd, ^ Gyula, te mindent meg tudsz 5 tenni, amit akarsz? Gyerekes \ könnyelműséggel feleltem rá: \ amit elképzelek, igen ... Ak- J kor még nem sejtettem, mi- \ lyen nehéz lesz állni a sza- J vám. ^ Képek váltják egymást, ré- 5 gén nem látott arcok villan- \ nak fel, némelyik már név \ nélkül, test nélkül, csak egy \ arc vagy ismerős vonás — ^ olyan az egész, akár egy film. ! Kisvárosi utca, közel a vas- $ úthoz. Néhány házzal távo- l labb munkásotthon, mellette j mozi. A Líra. S — Vasárnap délutánonként A vörös hajú felugrott a kocsi platójára. — Fogjátok — mondta —, gyerünk, fogjátok ezt a hengerfejet! Már csak néhány darab volt a kocsin. A sofőr állt egy darabig, elkomorodott, aztán megköpte a tenyerét! és odament a három ember- $ hez. S — Na, majd segítek. Az egyik, anélkül, hogy $ hátra fordult volna, elhárí-S tóttá fél kézzel. $ — Maga csak menjen in-5 nen. Még baja lesz. A sofőr felegyenesedett, el- $ húzta a száját. Megkerülte a $ kocsit és beült a kabinba. $ Tin----, - kegyetlenül $ I Délre járt, I perzselt a nap. $------------------ A sofőr hal- $ l otta, amint az emberek egy- $ szerre mondják: —Ho-hopp! $ — Az alkatrész a földre hup- $ pant, aztán felhajtották a ko- $ esi oldalát és beakasztották ^ a biztosítóláncot. Várta, hogy majd valamelyik odamegy $ hozzá, mint máskor és szól: 5 „Mehet, szakikám!” Várt ^ négy-öt percig, de senkit nem ^ látott. Szemére ejtette nap- ^ szemüvegét, becsapta a ko- ^ esi ajtaját, benyomta az in- ^ dítót. Az autó megremegett, s Most se jött senki. Káromko- $ dott, rükvercbe kapcsolt. ^ Olyan féktelenül farolt az ^ útra, hogy egy üres ládát $ szétlapított a hátsó kerekek- S kel. ^ Amint oldalt kipillantott az ^ ablakon, látta, hogy az emba- ^ rek a raktár felé mennek és ^ egymást kínálják cigarettá- & vak S Szünetben álom azonban csak álom maradt. — Néhány évvel később a bátyám mozigépész lett a Fórumban. Ott lógtam nála minden szabad időmben. Takarítottam, plakátot ragasztottam, megcsináltam mindent, csakhogy minél tovább lebzselhessek a filmek közelében. Olyan volt az egész, akár az első nagy szerelem.... Filmes mégsem lett. Keres- kedőtanoncnak szerződtették. Az ebédjén spórolta meg a barátjával együtt annak a fényképezőgépnek az árát, amit közösen vásároltak, hogy fotózhassanak, kiélhessék a szenvedélyüket. Mint kereskedősegéd már a fővárosban dolgozik. A gyermekkori vágy azonban ide is elkíséri. S mert már a maga lábán áll, a napi munkája mellett elvégzi a moziüzemvezetői szakiskolát. Aztán állást változtat s mindenesként elszegődik a Józsefvárosi mozihoz. Csak a háború viszi vissza apja falujába, Csongrádra. Szeszgyári munkásként dolgozik tovább. — Egy hete szabadult fel a város, amikor Sokirov százados, a szovjet csapatok parancsnoka magához hivatott. Meg kell indítani az üzemet. A többi az én dolgom... /§ mikor negyvennyolcban /-i államosítják a mozi- 'J--a- kát, a párt kérésére elvállalja az Uránia mozi vezetését is. Es ez jó alkalom arra, hogy esténként, filmmel a táskájában, járja a környező falvakat, előadásokat tartson, vetítsen... — ötvenkettőben bízták rám a MOKEP Pest megyei kirendeltségének vezetéséi ... A falon hatalmas elektromos térkép, rajta százhatvan kicsi, színes égő. Ahány mozi van Pest megyében. Felkattintja az egyik kapcsolót. Kilencvenkét lámpa fénye viliódzik a térképen. — Ennyi keskenyfilmes mozink van jelenleg. A kétszerese a 12 év előttinek. A második kapcsoló huszonkilenc kis lámpában gyújt világosságot. — Normálfilmes mozink ötven volt. Ma huszonkilenc. A harmadik kapcsoló már nem idéz múltat. — Harminckilenc mozinkban ma már szélesvásznú filmeket vetítünk ... A kérdés akaratlan: — Elégedett? Elérte mindazt, amit gyermekfejjel megálmodott? Választ már az otthonában ad. A lefüggönyözött szobában, a halkan zümmögő vetítőgép mellett. A falon megjelenik a felírás. Etűd. Zsibongó iskolai folyosó. Gimnazisták. Az egyik fiú a sarokba húzódva bámul ki az ablakon. Csengetés, osztályterem. Matematika óra. A tanárnő bonyolult képletet vezet le a táblán. A fiú álmodozó arccal nézi az egyik lányt. A tanárnő keze a táblánál, amint írja a számokat. A kéz átváltozik a fiú kezévé. Ö folytatja tovább a bonyolult egyenletet. Magabiztosan, egyedül csak a szerelmének magyarázva. Aztán újra a tanárnő keze tűnik fel, de most már a fiú vállán. A táblához szólítja az ábrándos fiút, folytatná tovább a számítást. A fiú olyan tehetetlenül bámulja a számokat, mintha nem is matematikából, de szerelemből kapná a megérdemelt szekundát... A kérdés, úgy érzem, már teljesen felesleges. — Hobby... magyarázza. A polcon elkészült vagy /-\ készülő filmek tekercsei. Lupái történet. Ezt láttuk Inárcson. Budapest. A megye képzőművészeinek kiállításai... Egy hónappal ezelőtt kapta meg a kiváló népművelő kitüntetést. P. P.
