Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-10 / 213. szám

IX. ÉVFOLYAM, 213. SZÁM 1985. SZEPTEMBER 10, PÉNTEK Újdonsült szakmunkások Az Irodagéptechnikai Válla­lat nagykőrösi telephelyén „beérett az első termés'’; ered­ményes szakmunkásvizsgát A Dózsa Termelőszövetkezetben repültek az ezresek Száznegyvenötezer forintot vettek fel a vállalók Előleget egy hónapban egy­szer fizet a Dózsa Termelő- szövetkezet pénztára. Tizen­ötödike és húszadika között sorakoznak azok a termelőszö­vetkezeti tagok a közös gazda­ság pénztáránál, akik az előző hónapban végzett munkájuk ellenértékének hatvan száza­lékát felveszik. Ezen a címen Fehér László, a termelőszövet­kezet pénztárosa augusztus hó­napban százhatvanezer forin­tot fizetett ki. Minden kedden pedig, amió­ta a zöldáru-értékesítés folyik, a vállalóknak fjzet a termelő- szövetkezet. A vállalásban részt vevők az előző héten be­szállított és átvett zöldáruk ér­tékesítése után járó százalékot kapják. v. — Vállalóink különböző kulcs szerint kapják a járan­dóságot — mondotta Fehér László. — N egyven-negy venöt-ötven százalékot kapnak az érté­kesítési összegből és az elszámolás természetesen mindig a napi felvásárlási ár figyelembevételével történik. — A mai nap eléggé forgal­mas volt. Száznegyvenötezer forintot fizettem ki a termelő- szövetkezet vállalóinak a kü­lönböző zöldárukért. Ezenkí­vül pedig még további húsz­ezer forint került kifizetésre. Ebből kapták meg a vállalók a termelési prémiumot. — Zatykó István például ezeregyszáznégy forintot vett fel zöldáruért. Nagy István ezemégyszázhuszonkilenc fo­rintot, Kovács Eszter részese­dése kétezerhuszonnyolc forint volt, Finta Kálmán pedig há- romezeregyszáztizennyolc fo­rintot kapott. Mindannyian a múlt héten leszedett és beszál­lított zöldárukért kapták a pénzt. — Kivágták a rezet alapo­san a dinnyések, Hunyák István több mint huszon­nyolcezer forintot tett zsebre és huszonnyolcezer forintot vett fel ma Gábor Flórián is. — Ugyancsak ma fizettem ki a terven felüli termelésért járó prémium hatvan százalé­kát. Krausz Flóriánná uborka­prémium címén ezerhárom­száztizenhét forintot vett fel. Kovács Eszter ezerháromszáz­negyvenhét forintot. Sóber La­jos hasonlóképpen uborkáért ezerhétszáznegyven forintot kapott. Zatykó István tartotta a rekordot a prémium felvéte­lében. Ö a hatvan százalék cí­mén csaknem ötezer forintot, egészen pontosan négyezer­nyolcszázhetvenkilenc forintot vett fel. Ismétlem, hogy ezek a kifizetett összegek a tényle­ges prémiumnak csak a hatvan százalékát jelentik. PÓTVIZSGÁK a gimnázium esti és levelező tagozatán Ma délelőtt fél tíz órakor tartják a Közgazdasági Technikum levelező tagozatán az utóvizsgákat. Ugyancsak ma délután 2 órakor az esti és levelező ta­gozat hallgatóinak lesz a pótvizsgája a gimnáziumban. ELKÉSZÜLT a múzeumi hónap programja Jubilál a képzőművészkör A tizenötéves jubileum megünneplésére készül a kép­zőművészkor. Szeptember 11- én este (szombat) a Cifra­kertben az évfordulóról való megemlékezés céljából a kör tagjai közös vacsorán vesz­nek részt. Ez alkalommal Rá ez József rajztanár és festőművész, a kör vezetője és dr. Balanyi Béla emlé­keznek meg rövid beszéd­ben a 15 év alatt történtek­ről. Október 3-án a tagok vá­logatott munkáiból kiállítás nyílik a művelődési ház nagytermében. A lovasbajnokság eredményei Nagy érdeklődés kísérte a háromnapos lovasbajnoksá­got. A ritkán adódó eseményt mintegy ötezer ember nézte végig. Jó elgondolás volt a szövetség részéről, hogy a lo­vasbajnokság III. fordulóját városunkban rendezte meg. Eredmények: Kezdő lovak díjugratása: 1. Szabácsi Ist­ván (BLK) írisz nevű lovon 0 hibaponttal, 30,4 mp. Ifjú­sági díjugratás: 1. Kőszegi Gá­bor (BLK) Szórnád nevű lo­von, 0 hibapont, 31,5 mp. Bajnoki elődöntő 140 cm: 1. Frank József (BHSE) Róbert Károly nevű lovon, 0 hiba­pont, 2. Varró József (H. Dó­zsa) Pó nevű lovon és Kovács János (Mezőhegyes) Inka ne­vű lovon, 1 hibapont. Ifjúsá­Süti István . (Godány felv.) gi díjugratás 130 cm: 1. Bá- lisz Gábor (BLK) Görög nevű lovon, 0 hibapont, 44,4 mp. Kezdő lovak díjugratása 130 cm: 1. Jávor I. (BHSE) Bo­risz nevű lovon, 0 hibapont, 79,7 mp. Bajnoki középdöntő 150 cm: 1. Kovács J. (Mező­hegyes) Inka nevű lovon 0 hi­bapont, 64 mp. és Frank J- (BHSE) Róbert Károly nevű lovon 0 hibapont, 64 mp. 3. ifj. Tóth Béla (BLK) Lucifer nevű lovon, 0 hibapont, 64,5 mp. Csapatverseny 120—150 cm: 1. a Határőr Dózsa A csa­pata 4 hibaponttal. 2. BHSE A csapata 20 hibaponttal, 3. BLK B csapata 20 hibapont­tal. A Magyar Népköztársaság 1965. évi csapatbajnoka: a BLK B csapata, 2. Határőr Dózsa A csapata, 3. BHSE A csapata. Hadabás István emlékver­seny: 1. Szabácsi I. Furmint nevű lovon, 0 hibapont, 77,3 mp. Kezdő lovak díjugratása 130 cm: 1. Szabácsi I. írisz nevű lovon, 0 hibapont, 47,6 rop. Ifjúsági díjugratás 130 cm: 1. Paszterkó Péter (BHSE) Alfonzé nevű lovon 2,5 hibapont. Bajnoki döntő 160 cm: 1. Kovács J. (Mezőhe­gyes) Inka nevű lovon, 8 hi­bapont, 2. Suti István (Dó­zsa) öregúr nevű lovon, 16 hibapont, 3. ifj. Tóth Béla (BLK) Lucifer nevű lovon, 16 hibapont. A Magyar Népköztársaság 1965. évi ugróbajnoka: Kovács Tános (Mezőhegyes) Inka ne­vű lovon, 66,5 ponttal, 2. Frank József (BHSE) Róbert Károly nevű lovon, 65, 3. Su­ti István (H. Dózsa) öregúr nevű lovon. 59 ponttal. (rippel) Városunkban harmadik alkalommal . kerül sor a mú­zeumi hónap megrendezésé­re. A rendező bizottság is­meretanyagban gazdag és érdekes munkatervet készí­tett. Első rendezvényként a képzőművészkor kiállítását ( iktatta be október 3-ra. Nagykörös felszabadulása címmel dr. Balanyi Béla tart előadást október 9-én. Október 10-én autóbusz in­dul kirándulókkal. Útvonal: Kecskemét, Tiszaug, Kun- szentmárton, Szarvas, Bé­kés, Gyula, Geszt. Az Arany János útja nevet viseli ez az út. A látványosságban gaz­dag utazást í, irodalmi és vá­rosismertetések teszik vál­tozatosabbá. Nagykőrös és Nagyszalonta címmel dr. Tö­rök László tart előadást ok­tóber 16-án este. Október 17-én városnézés a főtéren és a református temp­lom tornyából. Délután a vá­ros történetében szerepet vitt emberek sírjainak meg­látogatása a református te­metőben. Mindkét alkalom­mal dr. Balanyi Béla mond ismertetést. Dr. Nemeskéry Jánoq Az emberi élettartam alakulása az ősembertől nap­jainkig címmel tart előadást október 22-én. Október 24-én kerül meg­rendezésre az Arany János emlékünnepély. Az ünnepség szónoka dr. Gergely Pál. Szavalatok és énekszámok teszik hangulatossá az ün­nepséget. Október 23-án Pe­tőfi és Arany barátsága címmel dr. Toros László tart előadást. A földműves­szövetkezet rendezésében a Kutyakaparó Csárdában em­léktáblát lepleznek le októ­ber 30-án. Nagykőrös az őszi­rózsás forradalomban, Káro­lyi Mihály nagykőrösi dísz­polgársága címmel Sasi György tart előadást október 31-én. k A múzeumbaráti körök ülé­se zárja be a múzeumi hó­napot. MEZÍTLÁBAS MÉRKŐZÉS A zsákutca csendjében két nebuló futballozik. Az egyik két téglából kialakí­tott kapuban derékon meg­hajolva várja a támadást. A másik vagy tíz méter­ről gurítja maga előtt a labdát. Hol a labdát veszi szemügyre, hol a kapu szé­lességét méregeti. A kapus ide-oda ugrál a kapuban és közben mered­ten fixírozza a guruló lab­dát. Három lépésre van már csak az ellenfél, amikor a kapus teletorokkal kiáltja felé. — Driblizz már, te hü­lye! Szentgyörgyi Lenke tettek az ipari tanulók. Mint tőlük hallottuk, a vizsga min­denkinek sikerült, a legrosz- szabb tanulmányi eredmény közepes volt. Most újdonsült segédek és kezdő bérbesorolásuk ered­ményeik alapján 5,20—5,60 forint. A fialtalak általában elégedettek munkakörülmé­nyeikkel, van azonban egy-két dolog, amit szeretnének. Na­gyon hiányzik például egy női mosdó. Panaszként hangzott el, hogy kevés a speciális szerszám. A vállalat írógépjavító rész­legében járva, közelebbről is megismerkedtünk három ifjú szakmunkással. Szentgyörgyi Lenke kitűnő eredménnyel tette le vizsgáit. Órabére a maximális: 5,60. Nagyon szereti munkáját, kü­lönösen az Optima és Consul típusú gépek szerelését, javít­gatását. Munkaszeretetének jele az első hónapi 106 száza­lékos tervteljesítés. A tanulásnak nincs vége. A jó szakember holtig tanul elv alapján Szentgyörgyi Lenke is továbbképezi magát. Hat fő részére tanfolyam indult, amelyen a Zeta típusú gépek szerkezeti problémáival, sze­relési műveleteivel ismerked­nek meg a részvevők. — Nagyon örülök, hogy ezt a szakmát választottam élet­hivatásomul — mondja Tóth Mihály, az új szakmunkásge­neráció egyik férfitagja. — Csak az írógépeket szeretem, a pénztárgépekhez nem lenne kedvem — jegyzi meg. Érdek­lődési köre azonban másra is kiterjed, napi munkáján kí­vül. Szabad idejében nyelve­ket tanul. Németül már jól beszél, jelenleg angolt és oroszt tanul. A munkából és a tanulásból való kikapcsoló­A GYEREKET A GÓLYA HOZZA Szeptember 21-én, kedden este fél nyolc órakor tartja az új színházi évad első ven­dégszereplését városunkban a Kecskeméti Katona József Színház színészei. A gyereket a gólya hozza című zenés víg­játékot mutatják be a műve­lődési ház színháztermében. KEDDEN NYÍLIK A ZENEÓVODA Jövő keddeji, szeptember 14-én nyílik a művelődési otthonban a zeneóvoda. Ezen a napon lesz az óvodába be­íratott kicsinyek első foglal­kozása. MIT LATUNK MA A MOZIBAN? Phaedra. Az antik tragédia modern változata. Amerikai film. Csak tizennyolc éven felülieknek. Szélesvásznú. Kísérőműsor: Viktória 1945. Előadások kezdete: fél hat és nyolc órakor. Vajda Ferencné Tóth Mihály (Godány Mv.) dást a magnózás jelenti szá­mára. Vajda Ferencné ceglédi szü­letésű, mindössze kilenc hó­napja nagykőrösi lakos. őszintén, bár kissé restell- kedve vallja be, hogy hivatá­sát nem nagyon szereti. Nincs megelégedve a zsúfolt munka­termekkel. Nem érzett elhiva­tottságot, csak azért jött ide, hogy legyen valamilyen szak­mája. Eredményeiből azonban úgy látszik, hogy a kissé fur­csa kijelentések mögött nagy szorgalom, törekvés húzódik meg. A szakmunkás-bizonyít­ványban nála is kitűnő ered­mény van bejegyezve és Szentgyörgyi Lenkéhez ha­sonlóan Vajda Ferencné is részt vesz a Zeta típusú gép szerelését oktató tanfolyamon. Barta Lajos jXttpi hetecn-nyolcvan hóid vttiés Szeptember 8-ig a Sza­badság Termelőszövetke­zetben már száznyolcvan ka- tasztrális holdon elvégezték a vetést. Ebből hatvan hold az őszi takarmánykeverék, het­ven hold a rozs és ötven hold az őszi árpa. A közös gazdaság három erőgépe huszonnégy soros ve­tőgépekkel nyújtott műszak­ban vet. A napi teljesítmény megközelíti a hetven-nyolc- van holdat. Erre az utóbbi esztendőkben nem volt sok példa, de arra sem nagyon, hogy a gazdaság szeptember 8-án nyolcszáz hold jól előkészített, ülepedett vetőággyal büszkélkedhetett volna. ysssssss/sssssssssysArssssssArsAfsssArssssssssssssssrsrssssssMssssssssssArssssssssssssjyss/rArssssArsssArsArsAmssArsssssssssssssArsssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ Levelet kaptam A nyitott ablakon repült be a szobámba. A reggeli szel­lőztetés miatt még a függönyt is félrehajtottuk. A szép cirá- dás levélke könnyedén táncolt a szőnyegen. Amikor lehajol­tam érte, megsimogattam. Előkerestem a szemüvegemet. Elgondolkodva forgattam ujjaim között az illatos levél­két. Leültem a fotelbe. Térdemen gondosan elsimogattam a levélke ráncait és félhangosan olvastam. A megszólítást ne­hezen tudtam kibetűzni. Semmi kétségem nem lehetett ab­ban a tekintetben, hogy nekem szólt. — Nézd csak meg a naptárt — olvastam. — Szeptember végére jár az idő. Az édes nyár után nyakig benne vagyunk az őszben. Amint láthatod, az égbolt szürke és kedvetlen. Hetek óta majdnem mindennap esett az eső. Ha nem is órá­kon át, de annyi minden napra jutott, hogy az átmeneti ka­bátról és az esernyőről nem felejtkezhettünk meg. — Észrevetted, hogy milyen óvatosan érkezett meg a hűvös idő? Maholnap fehér szőnyeget terít a fák aljára a dér. Reggelre még meg is fagyhat. Bizony, barátom, ez már nem tréfadolog. Ezt már nagyon komolyan kell venni. Kiráz­hatod a naftalint a téli kabátodból. Ha eddig nem használ­tad a sárcipőt, ezután már ne legénykedj. Kotorászd elő a szekrény aljából és ne felejtkezz meg a sálról. — Tudom, hogy egy kicsit hanyag és nagyképű vagy. Pedig ez a te korodban már nem helyes, Jól öltözz fel, ha kimész és ne felejtkezz el a kesztyűről. A fáradságot ne saj­náld, még a kaputól is térj vissza a kalapért. — Készülj a télre. Tűzrevalóval hogyan állsz? Remélem, hogy idejében gondoskodtál róla? Helyes! Ha nem, akkor usgyi a TUZEP-telepre. Ne is nagyon válogass. Végy szenet vagy brikettet és gondosan számítsd ki, hogy mennyire van szükséged. Nehogy kevés legyen, de az sem helyes, ha meg­marad. A brikett gyorsan porlik és a szénnek sem használ, ha egész nyáron át a kamrában hever. — Lehet, hogy nagy hideget hoz a december. Talán húsz­huszonöt fok körül hóbortoskodik a hőmérő. Ha fázol, mele­gítsen az a tudat, hogy a tél után következik a tavasz, majd pedig a nyár. — Amikor pedig az utcasarkon meglátod a virágárus nénikét, amint ócska bádogtányéron hóvirágot kínál, akkor magadban kiálts fel: hurrá, vége a télnek, itt az aranyos tavasz! — Már nem találkozunk. Az én sorsom betelt. De ha megéred, akkor a jövő nyáron hétágra süt a nap és én azt kívánom tiszta szívből, hogy légy nagyon boldog. Az utolsó szavakat már alig tudtam kibetűzni. Az alá­írás teljesen elmosódott. Kár is lett volna próbálkozni vele. Két ujjam között tartottam a levélkét, elgondolkodtam. Az­tán szétnyitottam ujjaimat és a levélke a szőnyegre esett. Megbámult juharlevél volt. Még egy ideig a földön he­vert. Észre sem vettem, hogy Irén mit csinált vele. Lehet, hogy a tűzbe dobta vagy rásöpörte a szemétlapátra és ki­vitte. — rossi —

Next

/
Oldalképek
Tartalom