Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-09 / 212. szám
PLsi *tEC «Míártap 1965. SZEPTEMBER 9, CSÜTÖRTÖK Az indiai csapatok elfoglalták Gadrát (Folytatás az 1. oldalról) keznek Kelet-Pakisztán és India határvidékéről is. A hírügynökségek nagyarányú csapatösszevonásokról számolnak be és India máris azzal vádolta Pakisztánt, hogy a kalaikundai légitámaszpont (Calcutta vidéke) ellen végrehajtott légitámadással az ellenségeskedést a szubkon- tinensnek erre a területére is kiterjesztették. Pakisztán a maga részéről azzal a bejelentéssel vágott vissza az indiai vádakra, hogy indiai repülőgépek kelet-pakisztáni célpontokat támadtak. A nyugat-pakisztáni első fronton, Lahore körzetében az indiai csapatok folytatják előnyomulásukat — közölték Üj-Delhiben. A Times of India azt jelentette, hogy az indiai katonaság „a város peremterületén visszavert egy pakisztáni ellentámadást”. Két újabb indiai támadás U3 DEL w I Csáván indiai hadügyminiszter szerdán délben az alsóházban bejelentette, hogy a nyugat-pakisztáni hadszíntéren India két újabb támadást indított. Az egyik ék a bejelentés szerint máris 10 kilométeres mélységben harcol Nyugat-Pakisztán területén. Egy másik ék az északi határvonalat lépte át Kasmír délnyugati részén, s kivetette Kasmir Chamb térségéből a pakisztáni erőket. A harmadik front célja Lahore elfoglalása. k A R A C H I A pakisztáni kormány szóvivője szerdán kijelentette, hogy pakisztáni erők a LaRIO DE JANEIRO Lakóházra zuhant ! egy repülőgép Rio Grande do Sul brazíliai tartományban egy házra zuhant a brazíliai légierő egyik repülőgépe. A ház lakói közül öten meghaltak, a repülőgép kéttagú legénysége megsebesült. hore-fronton visszavertek minden indiai támadást és nagy veszteséget okoztak az ellenségnek. A kasmiri határ Chamb övezetében, a pakisztáni szóvivő szerint, szintén igen súlyos veszteséget szenvedett az indiai fél és gyors visszavonulásra kényszerült. A pakisztáni szóvivő kijelentette még, hogy eddig összesen hatvan indiai gépet semmisítettek meg Pakisztán fölött. Egy Rawalpindiből keltezett pakisztáni nyilatkozat arról számol be, hogy Lahore és Wazirabad között, Rawal- pinditől 200—300 kilométernyire keletre, indiai ejtőernyősöket dobtak le. A kozmosz vírusai Karanténbe kell-e helyezni a holdról visszatérő űrhajósokat? Joshua Lederberg Nobel-díjas professzor ezit az elővigyázatossági rendszabályt javasolja. Az eddigi kutatások alapján feltehetőnek tartják ugyanis, hogy az élet a holdon mikro-organizmusok formájában található. A megfertőzött űrhajósok esetleg borzalmas járványokat terjeszthetnek el a földön, amelyek ellen nem áll módunkban harcolni. Nemcsak az utasokat, de a járműveket is szigorú zárlat alá kellene venni. A-Atari CM.'Chittagong DA.-Pacca ü-Pipa!pur G.’GurdaspurKy/Casur AI.-Ma/uho Af'Á/arptva/ S.= Sur Singh 2. -7afanval f • /■% / f ■ otAihfffarabad o Srinagar / KVSHM l /> fO Punct). \ \ Főtérképünkön a kasmiri és a laboréi frontok fontosabb városait ábrázoltuk. Melléktérképünkön a 100 millió lakosú Pakisztán és a 440 milliós lélekszámú India átnézeti vázlata látható A LENGYEL MINISZTERELNÖK MA ÉRKEZIK PÁRIZSBA (Folytatás az 1. oldalról) ban, ezenkívül tárgyalni fog Pompidou miniszterelnökkel és Couve de Murvüle külügyminiszterrel. Cyrankiewicz meghívása — hangoztatják mértékadó francia. körökben — a román miniszterelnök, a szovjet, a csehszlovák, a jugoszláv, a magyar és a bolgár külügyminiszter párizsi látogatása után jelentős eseménye Franciaország önálló külpolitikájának, amely a békés egymás mellett élés szellemében jó viszonyra és a gazdasági, kulturális kapcsolatok fejlesztésére törekszik a szocialista országokkal. A Csonlima gyorsaságával * Csonlima — legendás gyorsan száguldó paripa. A Csonlima a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban a szocialista építés, a gyors fejlődés szimbóluma. A Csonlima jelképezi azt az utat, amelyet Korea északi részében élő nép a japán elnyomás alóli felszabadulás óta eltelt húsz esztendő, illetve a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kikiáltása, 1948. szeptember 9. óta elmúlt tizenhét év alatt tett meg. A koreai nép a déli árulók és az amerikai imperializmus állandó provokációi és a háromesztendős agresszió szörnyű pusztításai ellenére a Csonlima száguldásával haladt a felemelkedés útján. Korea húsz esztendővel ezelőtt egy darab ceruzát, egyetlen szekeret sem volt képes a maga erejéből előállítani. Elmaradott gyarmati agrárállam volt. És ma? A Koreai NDK ipara a felszabadulás előttihez képest tizenháromszorosára növekedett, s az amerikai agresszió utáni esztendőkben évente átlagosan mintegy 35 százalékkal, példátlanul nagy ütemben fejlődött. Sokféle szerszámgépet, traktorokat, tehergépkocsikat állítanak elő, megteremtették a könnyűipart, nagyméretű villamosítási programot valósítottak meg. Érdekes néhány összehasonlítást tenni az amerikaiak megszállta Dél és a szabad Észak között. 1963-ban Dél- Koreában 5400 tonna nyersvasat, ugyanebben az évben Északon 1 millió tonna nyersvasat állítottak elő. Északon egy lakosra átszámítva 1015 kilowattóra villamosenergiát, Délen viszont csak 76 kilowattórát termeltek. Délen húsz esztendő alatt csaknem a felére csökkent az egy főre jutó ipari termelés. Amíg a Koreai NDK 93 százalékban maga biztosítja a gépekben mutatkozó szükségletek kielégítését, Dél-Korea ezekből a termékekből csaknem teljes mértékben a külföldtől, pontosabban az amerikai monopóliumoktól függ. Ezek. a számok is mutatják a két országrész közötti különbséget, nem beszélve arról, hogy Dél-Koreában jelenleg is 7 millió a teljes és részleges munkanélküliek száma. íme tehát a mérleg, amely a szocialista építés útján a Csonlima gyorsaságával haladó baráti Koreai Népi Demokratikus Köztársaság sikereit bizonyítja. BRAZZAVILLE Rendkívüli állapot Coquiihatville-ben A leopoldville-i rádió bejelentette, hogy Coquilhat- ville-ben (Egyenlítő tartomány) kihirdették a rendkívüli állapotot. A tartományi hatóságok intézkedésére amiatt került sor, mert a városban a parlamenti újraválasztások eredményeinek kihirdetése után meiden ek robbantak ki. A választásokon több mandátumot vesztett a Csorr.be-féle Conaco-párt, amelynek hívei tiltakozó tüntetéseket rendeztek és megkísérelték elfoglalni a város közigazgatási épületeit. 144 éves indián a tv-kamera előtt Argentína legöregebb lakosa a Charrua törzshöz tartozó Floro nevű indián, állítólag 145 éves korában halt meg. Több mint száz esztendeig az Entre Rios tartomány Vil- lagüäy faim'Rájábah ért. Tá- valy 144 éves korában, még olyan kitűnő egészségnek örvendett, hogy lakóhelyéről autón elvitték ötszáz kilométer távolságra Buenos Aires- be, ahol fellépett a televízióban. Bölcs nyugalommal figyelte a tv-stúdió berendezéseit, kijelentette, hogy a képernyő „bolondos tükör”, az utcán közlekedő autókat pedig „fekete kocáknak” minősítette. Dél-Vietnam: »Forró a helyset" Da Nang körzetében A partizánok rajtaütöttek a kormánycsapatok egy nagyobb alakulatán — Újabb amerikai szőnyegbombázás S A I G O N Guam szigetéről felszállt B—52-es amerikai stratégiai bombázók szerdán hajnalban újabb szőnyegbombázást hajtottak végre a Saigontól nem egészen ötven kilométerrel északra levő úgynevezett D-öve- zet ellen, ahol a szabadságharcosok nagyobb kötelékeinek jelenlétét gyanítják. A B—52-esek- nek ez volt a 20. támadása (27) — Itt nem lehet boldogulni! Nyugaton szabadság és mámor vár ránk! Fáni is azonnal pakolt. Olaszországig jutottak el. A derék ember Milánóban átadta feleségét egy heti megőrzésre a Szeplőtlenek-hez címzett zárdának, s ezt az időt arra használta fel, hogy feltűnés nélkül hazajöjjön. így megszabadult mind a két nőtől, és most is boldogan él Budapesten. Ez az eset is bizonyítja, hogy mindig csak jót tettem mindenkivel. A házunkban Speiszerné mégis huligánnak, nyavalyás féregnek titulált minden ok nélkül és esküdö- zött, hogy lát még engem kötélen is. Gyanítom, hogy rossz sorsot szánt nekem. Arra ugyanis nem gondolhattam, hogy egy mosott dunyhacihával téveszt össze. Mások is meg voltak győződve arról, hogy én valamilyen főbandita vagyok. A három autó és testőrségem után ítéltek meg — elég felületesen. Olyan undorral fordultak el tőlem, mintha én csináltam volna az egész ellenforradalmat. A háziasszonyomnak is meg kellett esküdnöm, hogy rnincs részem a lövöldözésekben. Mondtam neki: — Lassustophné, az én két szemem nem drága, de a magáé folyjon ki, ha bármi közöm is van az egészhez. A ház általános közhangulatát csak rontotta, hogy mint már elmondottam, szétlőtték a szomszéd házat Paflacsek lopott tankja miatt. Az ilyesmi akkoriban különben sem volt ritkaság A mi házunkat is hadszíntérré akarta változtatni két suhanc. Behúztak egy rozsdás gépfegyvert az udvarra, hogy majd a padlásunkról kivívják a végső győzelmet. Lassuriophné egy szál háló- ingben rohant közéjük. — Micsoda? Itt akartok lövöldözni? Hát teljesen hülyék vagytok gyerekek? — De polgártársnő!... — Az édesanyátok a ti polgártársnőtök. Rohanjatok hozzá, mert úgy rugdallak ki benneteket, hogy szétmállik a nadrágotok. — Márpedig itt mi lőni fogunk! — A városligetbe gyerekek! De nem itt! Talán miattatok szétlőjék a lakásomat? Mit képzeltek?! Szegény megboldogult uram harminc évig gürcölt ezért a lakásért, hogy végre beköltözhessünk a városba, a Mária-Valéria telepről. És most, mint özvegy miattatok újból bádogkajibába lakjak? A rossebet! — kiáltotta és megragadta a gépfegyvert. Mint egy buzogányt forgatta maga körül, s egyre sebesebben kergette az észnélkül menekülő suhancokat. Közben hangot változtatva keservesen siránkozott: — Tönkre akarnak tenni egy szegény, védtelen özvegyet. Segítség, jó emberek! Segítség!... Ez az eset végképp meggyőzött arról, hogy itt már nem babra megy a játék. A testőrségemet sürgősen elbocsátottam. Közöltem velük, hogy hosszú útra indulok, bejelentem majd a szenátusnak, hogy ők rendesen viselkedtek, s ne féljenek, küldök nekik UN- RA-csomagot. A három autót pedig a vicinknek ajándékoztam. Nekem ugyanis gyorsan egy teherautóra lett szükségem. Hírnevem után felkeresett egy jól kereső fogtechnikus, és húszezer forintot ajánlott fel, ha elviszem őt családjával és legfontosabb felszerelésével együtt a határra. Ehhez pedig mindenkéűpen teherautó kellett, hiszen kilencen voltak: két nagymama, két nagypapa, három gyerek és a fogtechnikus meg a felesége. A turistacsoport nagyságához kell méretezni a csomagjaikat is: három bajóbörönd, két közepes méretű koffer, hat hátizsák, nyolc, aktatáska, két élelmiszeres kosár egy komplett fogfúrógép berendezés, forgatható székkel és egy angóra macska. Úgy beszéltük meg, hogy este hétkor értük megyek. Bepakolunk a kocsiba és egyenest a határig megyünk. Ott adja át a fuvardijat — a húszezer forintot. Kérdeztem előzőleg, hogy miért akarnak mindenáron disszidálni. Elképesztő, hogy mennyi badarságot hordott össze ez a magát műveltnek képzelő fogtechnikus. Olvasta valamelyik külföldi képeslapban, hogy a világsztároknak öt-hat protézisük is van, s Hollywoodban nem is intelligens dolog, ha valaki a saját fogsorát viseli. Az angol gyarmati tisztek kinevezésük előtt valamennyien kihúzatják fogaikat és vadonatúj fogsorral vonulnak állomáshelyeikre. Chicagóban pedig a gengszterek lendítik fel rendkívüli mértékben a fogászipart, úgy. hogy egy olyan technikus, aki szájban is tud dolgozni, Amerikában most aranybányára lelhet. Mindebből arra következtetett, hogy a szakma hajnala $ virrad fel Nyugaton, s erről neki semmiképp cem szabad § lekésnie. Ezenkívül miért ne ^ disszidálna, amikor most ép- § pen lehet? A felesége meg^ sikknek tartotta világot járni, ^ azt hitte, Párizs összes divat- ^ királyai reá várnak. Szentüli meg volt győződve, hogy hols a Riviérán, hol pedig Monte- $ Carlóban él majd. Erre viszont ^ még akkor sem telt volna ne- ^ ki. ha a férje egy külön ^ gengszterbandát szerződtet, ^ hogy kiverjék a járókelők fo-i gait. Tudtam, rövidesen arra 5 vetemedik, hogy zálogba csap-S ja a nagymamák, s a nagypa- ^ pák aranyfogsorait, amellyel a ^ derék fogtechnikus egy ben- ^ sőséges karácsonyi ünnep al- i kalmából ajándékozta meg S őket. i Nem akartam azonban bele- ^ szólni a dolgukba. Annyira i beleélték magukat az utazás-i ba, hogy már nem is volt szí-^ vem lebeszélni őket. Az egyik ^ nagymama például már alig ^ várta a pillanatot, hogy végre Js eredeti Whit Horst márkájú !j whiskyhez jusson. Szerette a ^ jó piát, ez volt a gyengéje. 5 y Elindultam hát teherautót ^ szerezni. Nem szeretném eltú- J lozni az ügyességemet, de éli kell mondanom, hogyan jutót-i tam egy csukott Csepelhez. A § 21-es ÁKÖV telepére mentem,^ mert ott már ismertem a já- J rást. Tudtam, hogy egy öreg J portás, a Pitymarek bácsi vi- J gyáz az autókra. Nem volt J szabad vele hangosan beszél- S nünk, vagy hirtelen rászól-5 nunk, mert szívbajos az öreg. $ Egyszer egy kardántengelyt $ leejtettek a háta mögött és $ ijedtében azonnal világf. ro- 5 hant. Úgy fogta el a sarkon aj rendőr, mert közben torkasza- 5 kadtából ordított: (Folytatjuk) \ dél-vietnami terület és 10. támadása a D-övezet ellen. A dél-vietnami szabadságharcosok a szerdára virradó éjszaka a Da Nang-i amerikai légitámaszpont körzetében rajtaütöttek a kormánycsapatok nagyobb egységén. Egy amerikai katonai tanácsadó később a Reuter tudósítójának azt mondta, hogy ,,igen forró helyzet alakult ki”. Az ütközet kimeneteléről még nem érkezett jelentés. Nyugati hírügynökségek jelentése szerint amerikai és I dél-vietnami kormánycsapatok tovább folytatták a Chu ; Laitól 32 kilométerrel délre ! levő Batangan-félsziget át- ; fésülését. Az AFP szerint az S akció, az úgynevezett Pi- ! ranha-hadművelet során ed- : dig 52 „partizángyanús” sze- ! mélyt tartóztattak le. ! Dél-vietnami szabadsághar- ; cosok kedden Da Nangtól 15 ; kilométerrel északnyugatra § felrobbantották a Hue vá- ! rosába vezető vasútvonal egy szakaszát. í Saigonban a szerdára vir- í radó éjszaka motorkerékpár- í ról kézigránátot dobtak egy í rendőrőrszobára. Egy rendőr I életét vesztette, hat megsebe- | sült. S Lapzártakor érkezett: | Súlyos vereséget szenvedtek ! a kormánycsapatok $ J A Da Nang-i amerikai légi- J támaszponttól délre szerdára J virradóra lezajlott csata sú- J lyos vereséggel zárult a Jsaigoni kormányerőkre néz- 5 ve. A hírügynökségek a közel $ egy év alatt lezajlott harcok ^ közül a szerdai ütközetet az J egyik legnagyobb arányúnak J minősítik. A szabadságharco- J sok körülbelül ötszáz főnyi J dél-vietnami elit zászlóalj Sellen intéztek rajtaütésszerű ^ támadást. A jelentések csak ^ a veszteség súlyosságát hang- \ súlyozzák, adatok közlése nél- Skül. | -------------| Csókvilágrekord | Marcello Mastroianni és Ur- ^ sala Andress „A tizedik áldo- 5 zat" forgatása alatt — mint a S rendező állítja — rekordot ál- í litott fel: a csók egy perc és § 26 másodpercig tartott.