Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-19 / 221. szám

Most jön a huszonharmadik Vesztett pontok alapján a Csepel Autó és a Váci SE vezet Nagykáta őszi bravúrja — Gödöllő és Dunaharaszti balsikere A megyei labdarúgó-bajnok­ságban ma a 23. forduló kö­vetkezik. A mai műsor is csonka lesz, a körösiek cseh­szlovákiai vendégszereplése miatt elmarad a Ceglédi Épí­tők—Nagykörös találkozó. A függőben maradt 5 összecsa­pás miatt, nem lehet teljesen pontos képet kapni a csapa­tok eddigi őszi szerepléséről, de a foghíjas mérleg is érde­kes. Három rivális Vesztett pontok alapján a Csepel Autó és a Váci SE „vezet” 13 ponttal. Az éllovas Bag, amelyik két találkozóval többet játszott, mint vetély- társai, 14 pontot adott le. Nagykőrös (18), Törökbálint (19) és Üllő (20) következik a felén, Nagykőrösön és a Váci SE csapatán már túljutott. A váciak számára még hátra van otthon a Csepel Autó, idegenben Nagykőrös. Az Autó október 10-én Bagón szerepel, egy héttel később pedig Nagykőröst látja ven­dégül. Az Autó az őszi rekorder Ha annak a 9 csapatnak őszi szereplését vesszük figye­lembe, amelyek mind a hét mérkőzésüket lejátszotta, a következő sorrendet kapjuk: Bag 9, Törökbálint, Üllő, Szi­getújfalu, Albertirsa 8, Kar­tól, Monor 6, Ceglédi Építők 5, Dunaharaszti 2. Feltűnt, a .tavasszal 15 pontos Dunaha­raszti gyenge szereplése, ősz- [ szel még nem győzött, csupán j két döntetlent aratott. Az egy mérkőzéssel keve­sebbet játszó Gödöllő ősszel „pontatlan”. Ugyanakkor di­cséretes, az újonc Nagykáta szereplése: őszi hat találko­zója közül négyet megnyert, kettőn kikapott. Az egy mér­kőzéssel kevesebbet játszó Váci Vasutas, valamint a két­szer „hiányzó” Dunakeszi Vasutas, Váci SE és Nagykő­rös féltucat pontot szerzett. Az őszi idényben a legtöbb ! pontot a Csepel Autó gyűj­tötte: tizet, annak ellenére, hogy eggyel kevesebbet ját­szott R. L. sorrendben. Az eddigiek alapján való­színűleg Bag, a Váci SE és a Csepel Autó között dől el a bajnoki cím sorsa. A jelen­legi éllovas két nehéz ellen­PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csollány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. Blaha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon: 343—100, 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 _ Belpolitikai és sport­rovat: 140—449 — Ipari rovati 141—462 — Művelődési rovat: 141—258. Előállitja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi posta- hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. A Szovjetunió a legesélyesebb Az idén első ízben kiírt at­létikai Európa Kupa küzdel­mek újabb fináléjára kerül sor ma. A nyugat-németorszá­gi Kasseltoen ezúttal a női döntőt bonyolítják le. A 11 számban a Szovjetunió, Len­gyelország, NSZK, NDK, Ma­gyarország és Hollandia ver- senyszámonként egy-egy főből álló csapata méri össze egy­mással tudását. A nevezések és az idei ered­mények alapján a Szovjetunió az első számú esélyes. Feltét­lenül nagy küzdelemre kész­tetik majd a szovjet sportoló­kat a kiváló lengyel atléta­nők, de versenyben lesznek a nyugatnémetek is. Magyar- ország válogatottja — ha ki­jön a lépés — a negyedik he­lyen végezhet. Tököl visszalépett A Tököl—Nagytarcsa megyebaj­noki férfi kézilabda-mérkőzésen történtek miatt, többek között az­zal sújtották a vétkes helyieket, hogy törölték őket a bajnokság­ból. Néhány hete a döntésnek ezt a részét módosították, négy bün­tetőpont levonása mellett tovább szerepelhetett volna a gárda. A tököllek azonban bejelentették visszalépésüket. Részben arra hivatkoztak, hogy elmaradt talál­kozóikat hétközben kellene leját- szaniok, sportolóikat viszont ek­kor nem tudják kikérni munka­helyükről. Ez lesz ma a labdarúgó NB l-ben MTK—Csepel (Népstadion, 13.45), Bp. Honvéd—Vasas (Népstadion, 15.30), Tatabánya—Szeged (15.30), Komló—Ferencváros (14.30), Ózd— Salgótarján (15.30), Pécs—Dorog (15.30), Győr—Ü. Dózsa (15.30). Termelőszövetkezetek! Állami gazdaságok! Közületek! Rendkívül előnyös feltételekkel ajánljuk raktárról, azonnali szállítás mellett az alábbi gépeket (berendezéseket) FVE—2 váltva forgatóeke FA—2/3 altalajlazító TP—4 palántázó géphez tápkockaültető adapter GAN—8—10 vzes ammóniákozó BSZ—2 mechanikus vezérlésű fejőgép Bilaktométer (15 literes tejmérő) 1000 liter/óra teljesítményű tejhűtő | 5 részes csibenevelő ketrec Kannagőzölőbak 1 nyomvonalas áttelepíthető drótkötélpálya 3 tonnás szekérhídmérleg TTR törkölytépő-rakodó VING—350 cefreszivattyú UTOS és MTZ traktorokhoz pótkocsi billentésvezérlő berendezés (csaptelep) Motorbot kerti traktorhoz FZ—60 talajmaró FLÓRA—I. szivattyú, esőágyú és erőleadó tengely SZ—2 esőztető szórófejállvány Esőztető öntözőberendezésekhez különböző perrot- és hidroflex rendszerű csőidomok és gumihüvelyek 40-70 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNY! Megrendeléseket az alábbi címre kérjük: „AGROKER“ Budapest V. kér. Deák tér 3. Géposztály Felvilágosítás: 381—548 és 381—547 telefonszámokon. j | I 1 KÖZÖSEN Ribari ezüstérme Hat kis céltábla, közülük egy csapatnak hármat kell eltalálni. Hogy az együttes három versenyzője közül ez melyiknek sikerül — az kö­zömbös. Ezt az akadályt ugyanis, akárcsak a többit, közösen kell leküzdeni. A cél­ba is csak egyszerre érhet a három csoporttag, az utolsó legfeljebb 15 méterre követ­heti társait. Az összetett hon­védelmi verseny megyei dön­tőjén két beérkező karjánál fogva segítette be együttesük harmadik tagját a célba... Bajtársiasság, együttműkö­dés, leleményesség — többek között ezeket a tulajdonságo­kat fejleszti a hagyományos versenysorozat. Természete­sen a gyorsaság sem közöm­bös. Például az a csapat, amelynek nem kellett végig­lőni a három sorozatot, ha­nem már korábban végzett a három céltáblával, értékes másodperceket szerzett. Örvendetes, hogy a király­réti viadalon — a korábbi évekkel ellentétben — min­den csapat jól vizsgázott sportlövészetből, valamennyi­en teljesítették a „normát”. Állóképességük is dicséretes volt, a nehéz, csúszós talajon kitűnő időeredmények szület­tek. Közösen megoldani a fel­adatokat — ez a honvédelmi előkészítés szempontjából fontos viadal fő jellemzője. A ceglédi és a nagykátai já­rás azonban nem vette ki megfelelően a részét a kol­lektív munkából. A ceglédi­ek — akik tavaly is csupán 57 résztvevőt toboroztak — 22 százalékra, Nagykáta pe­dig 30 százalékra teljesítet­te tervét. így aztán a megyei MHS az elmaradók miatt nem tudta megvalósítani el­képzelését, hogy az elmúlt évi 14 ezerrel szemben, idén 20 ezren induljanak. De így is volt előrehaladás, ezt bi­zonyítja a 200 alapszervezet 11 és félezer részvevője. Az aszódi járás 220 száza­lékra teljesítve tervét járult hozzá a közös feladathoz, a megyei tömegesítési verseny győztese lett. A lakosság számarányához viszonyítva. 1300 főt kellett volna mozgó­sítania, ehelyett 2859 részve­vőt toborzott. A létszámemeléshez el­engedhetetlenül szükséges a verseny népszerűsítése, is­mertetése. Ebből a szempont­A Gyapjúmosó és Szövő­gyár budapesti, budakalászi és pomázi gyáregységében az alábbi MUNKÁSFELVÉTELEK vannak. A budapesti gyár­egységben (XIII., Kárpát u. 9—11.) felveszünk szövő­előkészítőt, szövőt, kivarrót, valamint férfi segédmunkás munkakörbe szakképzett és átképzős dolgozókat, a budakalászi gyáregységbe (Budakalász, Ságvári u. 27.) felveszünk fonó-, _ szövő, előkészítő és szövő szak­munkásokat és átképzősö- ket, a pomázi gyáregysé­günkbe (Pomáz, HÉV-állo- más) felveszünk szövőelő­készítő, szövő. kivarró szakmunkásokat és átkép- zősöket az alábbi feltéte­lek mellett. Az átképzés idejére 650—850 Ft havi bért biztosítunk, betanulás után teljesítménybért. Jelentkezni lehet a gyáregységek cí­mein, a munkaerőgazdál- kodónál. bői bizony egyáltalán nem volt megfelelő színhely Ki­rályrét. Közönség itt nem akadt. Helyesebb lett volna olyan helyen megrendezni a megyei döntőt, ahol szép szá­mú érdeklődő tekinti meg az érdekes eseményt. Mint hal­lottuk, technikai okok dön­töttek Királyrét mellett. A megyei közönség ma „ja­víthat”. A hármashatárhegyi repülőtéren buzdíthatja a gö­döllői férfiakat, a budakeszi lányokat, hogy az országos döntőn legalább úgy szere­peljen megyénk, mint tavaly — akkor egy bronzérmet hó­dítottak el a gödöllőiek — s ha lehet, még jobban. Reitter László LIPCSÉBEN ma a lovaglással kezdődik az öttusa-világbajnokság. Az idén első ízben kiírt ifjúsági VB küzdelem-sorozatát a pár­bajtőrvívás nyitja meg. A soroksári Duna-ágban megkezdődött a háromnapos országos evezősbajnokság. Zavarta a versenyt, hogy a medret nem kotorták ki, így a 2000 méteres távokon csak három hajó indulhatott, 1000 méterein pedig négy. Az első napon négy férfi és egy női számban avattak bajnokot. Férfi egyesben szép Pest me­gyei siker született, Ribári Zoltán a második helyen vég­zett. Egypárevezős: bajnok: Bohn (Bp. V. Meteor) 7:34.8, 2. Ri­bári (Váci Hajó) 7:45.4, 3. Horváth (Bp, Honvéd) 7:55.8. ß. M. Budapesti Betonárugyár Bp. XXI. (Csepel), Rákóczi Ferenc u. 289. azonnali belépéssel al­kalmaz rakodáshoz férfi segédmunkásokat, valamint betonelem., és mozaik- lapgyártáshoz férfi és női se- gépmunkásokat. Felvételhez mun­kakönyv, előző munkahelyről MIL-lap, SZTK-kiskőnyv és tanácsi igazolás szükséges. Munkásszál­lást biztosítunk. Jelentkezés a fenti cím munkaügyi csoportjánál. Eladó egyszemélyes rekamié és két fotel. Gödöllő. Mátyás ki- rály útja 12. __________ S egéd­munkásokat AZONNAL FELVESZÜNK! Egyesült Villamos- gépgyár 3. sz. gyára. Cegléd, Xm. kér.. Külső Törteli út 12 Stukatúr nádszövet és nádpalló, tiszta nád­ból keményen préselt, méretre is rendelhető. Utánvéttel is feladjuk. Horváthné, Budapest, III., Szentendrei út 4—6. Nádüzem. Tele­fon: 688—557. Fapálcikás rolettát ké­szíttessen. ízléses szín. ben. felszerelten küldi — télen hidegtől, nyá­ron naptól véd. Sza­bolcsi, Budapest, V.. Kálmán u. 17. Parkett, új, nyolc négyzetméter jutányo­sán eladó. Nagykőrös, IV. Tömöri u. 9. Szoba-konyhás ház, mellékhelyiségekkel olcsón eladó. Villany van. Monor, Strázsa- hegy, Knul István. Különleges rekamiék, fotelok, székek rész­letfizetésre. Javítást vállalok. Dohány u. 29. Vass kárpitos. D. Csepel és Pannónia motorkerékpárok el­adók. Ceglédbercel, Pesti út 28. szám alatt. Jawa-Ideál igényesnek eladó. Cegléd, Bat- thyány utca 13. alatt. Keveset használt Pan­nónia motorkerékipár eladó. Cegléd, X. kér. Kőrisfa utca 22. alatt. Jó állapotban levő nagykerekű 350-es Jawa eladó, Cegléd, Damjanich 31. A Fővárosi Csatorná­zási Müvek Főépítés­vezetősége (Budapest, V., Beloiannisz u. 12. szám alatt Kovács Ist­ván 113—261-es telefon) Nagy-Budapest és Bu­dapesttől 100 km-es körzetben, nagy töme­gű gépi földmunka (kotrás, tereprendezés) kivitelezését, vala­mint föld. kavics, sa­lak stb. gépi felraká- sos szállítását vállal­ja IV. negyedévben és 1966. évben. _______ K őműves szakmunká­sokat, ács szakmun­kást, segédmunkáso­kat, vállalati építkezé­sünkre azonnali belé­pésre felveszünk. Je­lentkezés Pest megyei Vegyi és Kézműipari Vállalat Irószergyárá. ban. Szentendre, Dó­zsa György út 36/b. Munkaügyi csoportnál. Szőlőoltvány szükség­letét őszi szállításra kielégítheti Magony Imre, Abasár Rákóczi út 16. A Közlekedésépítési Gépjavító Vállalat esztergályoso­kat keres felvételre. Jelentkezni lehet: Cegléd, XIV., Külső- Kátai utca 35/a szám. Zongora eladó. Monor, Ady út 73. Telefon: 142. ___________________ F ényképek, olajfest­mények keretezését rövid határidőre válla­lom, nagy választék­kal. Cegléd, Mátyás király utca 2. szám. Beköltözhető ház és egy hálószobabútor el­adó Nagykőrös II. k.j Leningen u. 8. Váci és Vác környéki munkahelyeinkre segédmunkásokat, lakatosokat, hegesztőket és villanyszerelőket FELVESZÜNK Jelentkezés: ÉM Gép- és Felvonó- szerelő Vállalat, Vác, DCM-kirendcltségén. A Fővárosi Vízművek azonnali belépésre ke­res őrszolgálatra ka­tonaviselt, büntetlen előéletű férfiakat 50 éves korhatárig. Je­lentkezés : Budapest, V., Károlyi u. 12. Ü zemren dészeti osz­tály^__________________ P iros Danuvia motor- kerékpár eladó. Ceg­léd IX.. Honvéd utca 1. _____________________ A Vízügyi Építő Vál­lalat Gépjavító Üzeme felvételre keres vas- és faanyag ismerettel rendelkező raktároso­kat. gyakorlott gépla­katosokat. Bérezés kollektív szerint Vi­dékieknek munkás- szálló van. Helybeliek előnyben. Jelentkezés Vecsés, munkaügyi iroda ________________ N ősülendő fiatalember szabad rendelkezésű szoba, konyhás lakást keres megegyezéssel. Nagykőrösi hirdetőbe November 19” jeligé­re. CEGLÉDI APRŐHIRD Háromszobás, mellék- helyiségekkel. 829 n-öl portával, melyből 200 n-öl szőlő, azonnal beköltözhető ház el­adó. X. kér. Urban Pál utca 16. szám. Tűzhely és mély gyer­mekkocsi eladó. Folyó utca 24/a._________. l íona u. 8. számú ház háromnegyed része eladó. Azonnal beköl­tözhető^_____________ B ontásból ajtó. ablak cserép, faanyag eladó. Toldi utca 7. alatt. Olcsó kis ház eladó beköltözhetően. Mé­hész utca 2. szám, Tégla gödrök. Jámbor Ferencnél.____________ H áztartási alkalmazot­tat felveszek azonnal- ra. Pesti út 1. szám. Madár utcában 270 n- öles porta eladó. Ér­deklődni lehet Sarló utca 7. szám alatt. IV. kér. Búvár utca 4. számú ház eladó, azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet 21-től 24-ig. ETÉSEK Bontásból üvegajtó, kamraajtó, szarufák és gerenda eladó. Táncsics u. 5. _______ J ó állapotban levő Czetka 150-es motor- kerékpár eladó. Ceg­léd. Csolnak utca 30. szám.________________ K isipari jókarban le­vő diófa hálószobabú­tor eladó. Hajó utca 18. Százas motorkerékpár eladó. Cegléd, Csolnak u. 21. CIKKEK VÁSÁRA szeptember 20-tói október 3-ig Az árusításra kijelölt áruházakban és boltokban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom