Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)

1965-09-19 / 221. szám

8

rtai HEGYEI

1965. SZEPTEMBER 19, VASÄRNAP-Ez a mátrai üdülő csakugyan olyan hely ... ahol a boldogság kékmadarát megpillanthatja az ember... A szobám ablakából magam is gyakran látom— Üi egy fenyőágon és énekel... De szemben vele, egy másik ágon, egy var- j út is latok. Az meg csak áll sötéten, némán és undorítóan tollászkodik... Mindkét madár bizonyára szívemnek egy-egy rejtett zugából került oda .. .

Ezeket a szavakat a lélek káprázatáról egy kőarcú és igen szűk szavú ember mondta az üdülő társalgójában. Az asztalnál esti beszélgetésként jó néhány visszaemlékezés már elhangzott; mindenki előjött már a magáével: jóval, rosszal, kedvessel, mostohával

— már ahogyan ez az üdülők csendes óráiban gyakran megtörténik. Ez az ember azonban az ilyen órákban is hallgatott. Most is szinte szoborszerű mozdulatlansággal beszélt.

Mindenki meglepődve fordult feléje. Tudták róla, hogy olvasztár, kormánykitüntetett, s hogy a szakmájában jó ne- ve van, de itt leginkább zárkózottságáról volt nevezetes. Szobájából csak az étkezések- , hez, csendes, magányos sétákhoz mozdult ki, de ezt a tulajdonságát nehéz szakmájával magyarázták. A későbbiekben is csak a csendes, elmélyült sakk játék érdekelte, de a partijait is némán, elme- rültséggel játszotta, akár egy hivatásos nagymester. Igaz, mesterien is játszott, köny- hyed fölénnyel nyert meg minden partit, végül királynő előnnyel sem akadt megfelelő partnere. S lám, most megszólalt, eilágyuft, közlékeny lett.

Tekintete visszakerült az asztalhoz és a társaság egyik tagján derűsen megállapodott.

— Bocsásson meg, mérnök elvtárs — mondta mosollyal,

— amiért az ön szavához kapcsolódtam ... Hogy ma már van perspektíva ... Ez már önmagában is a boldogság ígérete. A pihenés óráiban ezt Világosabban látjuk, érezzük...

A mérnök előrehajolt. Sima, jóvágású, barátságos arca egyszeriben feszült lett, mint a gyakorlott kardvívóé iskola játék közben. — No, igen — mondta a kohász a mérnöknek. — Elmondta itt a mérnök élvtárs a saját nehéz múltját, nélkülözéseit, erőfeszítéseit ... Milyen hihetetlenül komoly nehézségekkel kellett megküzdenie, amíg a hétgyermekes, kis keresetű postás legidősebb fia megszerezte a mérnöki diplomát... És most az egyetlen fiánál is ezt a jól bevált módszert alkalmazza. Jól lehet, a fiú már egymagában sem szenvedne az egyetemen hiányt, mert ösztöndíjas ... de ebből öltözködésre már nem telik. Ám ön nem zsebpénzeli, érje be az ösztöndíjjal; az öltözködés fedezéséhez válogathat a munkalehetőségekben ... Ez már az akarat dolga ... De ön egy fityinggel sem zsebpénzeli: így edzi az acélt... No, kedves mérnök elvtárs, éppen ez az, amely úgy érzem, egy keveset rám is tartozik . ..

A mérnök egyre kutatóbban fürkészte a kohászt:

— Nem, nem — ingatta fejét elhárító mosollyal a kohász, — a világért sem kívánnék beleszólni... Hanem

KARCAG

V

FEKETE I$ri/Átfy

mégis az egyetem, az akarat ... de a zsebpénz... Mi ugyan nem heten, csupán négyen voltunk testvérek, de ha valaki ezt a szót mondja zsebpénz, bizonyosan bambán néztünk volna rá. Egyszerűen nem értettük volna ezt a magyar szót.

A kohász felemelte a karját

— Adassák tisztelet — mondotta s közben karját szelíden leengedte — minden hajdani és mai derék postásunknak ... dolgoznak, fáradoznak ... A mi időnkben azonban volt egy hallatlan és irigyelhető előnyük: az, hogy egyenruhában jártak. Állami cipőbon, állami nadrágban. Postás, Vasutas, mondogatta áhítattal mifelénk a nép, államiak... Roppant áhi- tottuk ezt a rendezett kis állami szegénységet: a megtakarított kis pénzecskét, a beosztást, a kuporgatást, a nyugdíjat ... egyszóval azt a szűkös állami egyensúlyt... a kispénzű, állampolgári erényeket ... No, az egyensúly, az állampolgári erények terén, apám és anyám sem volt egészen tisztában a fogalmakkal, ők sem igen értettek meg egyes színmagyar szavakat. Ök meg azt nem értették, hogy mi az: kuporgatni, beosztani. Nem mint hogyha nekik is nem lett volna nagyon is szükséges a beosztás, hanem a gyakorlatban nem volt mit beosztani. Tapasztalat nélkül, ugyebár, megáll minden akarat és tudomány: a nagy semmit nem lehet osztani, szorozni, kivonni, összeadni, legfeljebb a matematikában ... Mezőgazdasági cselédek voltak egy uraság birtokán, az uraságtól a birtokot egy nagybank bérelte. Apám meg anyám nem tudtak beosztani... Sőt, tovább megyek: könnyelműek voltak. Persze, lett volna némi beosztani valójuk: bab, krumpli, liszt, kukorica, zsírocska; a készlet azonban olyan csapnivalóan csekély volt, de olyan elcsüggesz- tően csekély, hogy a beosztásnál csak elgyengütai lehetett ... Elvesztették a fejüket s havonként egyszer-kétszer dugig teleettük magunkat... Mert mérnök elvtárs, a nyomor sötét dolog, a legsötétebb dolog az emberek között, de a mi nyomorunk, higgye el, még az acélt is kikezdte volna...

A kohász legyintett.

— Mindamellett — intett jóváhagyóan —, a mi családunkban is akadt gyerek, aki akart... Tanulni akart. Jobb szó híján mondom, hogy akart; egyszerűen úgy jött, hogy a tanulásra rendkívül alkalmas gyerek volt, fogékony, jóeszű kis gyerek; a tanító egyszerű magyarázatára megjegyzett, megtanult mindent... Egyszóval amolyan okos kisfiú volt. aki könyv nélkül is elfújja a magáét, manapság is akad bőven ilyen, bár lényegesen

totta, s a rokon egy szobor leleplezéséhez méltó áhiiattal bontotta meg a leplet.

A szatyorban egy kis kendermagos tyúk ült.

— Na, mit szól hozzá! Ez a tyúk mindennap tojik és még csak most kezdte ...

A rokon nő már régen elutazott, s mi még mindig ott ültünk kettesben, amíg a pincér finoman nem figyelmeztetett, hogy tyúkomat vagy vigyem el, vagy takarjam le, mert ez — étterem.

A tyúk — úgy látszik — szerette a társaságot, mert azonnal kikezdett a pincérrel, cs később a villamosok utazóközönségével. A rokon elvitte a leplet s én — ölemben a szatyorral — elkeseredetten állapítottam meg, hogy ennyi állatbarát sehol a világon nincs, mint Pesten. Rettegek a feltűnéstől. De nem lehetett elbújnom, mert a tyúk minden leszállót, felszállót hangos kári- cálással üdvözölt, és a kalauz- nő fényes ollóját megcsípked- te...

Végre leszálltunk, s akkor megfenyegettem a tyúkot, hogy vagy csendben lesz, vagy elhallgatom a száz tojást, és akkor fazékba kerül.

De nem hallgatott el és — nem restellem — mire hazaértünk, én voltam megfőzve.

Azóta egy kosárban alszik a faházban, mindennap meglátogatjuk, elbeszélgetünk vele, kézből etetjük és nem múlik el nap, hogy hol itt, hol ott tojást ne találnánk utána. Válogatott, szép, valódi „teatojásokat” ...

/

gén, már a huszonnegyediknél tartunk, s a Közért érdemes vezetője nem tudja elképzelni, miért veszek mindennap egy tojást. Csak egyet. Aztán eltüntetem róla az áruló számozást...

Mert tojni, amióta megvan, nem tojt még egy darabot sem.

SSAKoNyi KÁRoiy.- o ii ~jin ii vi

Rövidesen bemutatják filmszínházaink a Szerelmes biciklisták című új, magyar játékfilmet ,

szemüveget, melyet most a hűvösön a homlokára tolt. Tetszett neki, hogy amíg a többiek dolgoznak a napon, ő a csuklóját hűti az ócska benzineshordó poshadt vizében. Incselkedő kedve támadt.

— Akkor hát teknővájó vagy? — kérdezte Lajitól. A fiú a kocsi platóján állt, lihegve adogatta le a vasdarabokat. Poros svájci sapkát hordott fekete, göndör fürtjein. Vékony termetű volt, barna, izzadó bőre olajosnak tetszett a nap fényében. Minden gúnyolódáson csak nevetett.

— Meg tudnád-e mondani, hogy ki volt az apád? — kérdezte a sofőr.

— Lópatkoló.

— Lópatkoló. De azt már nem tudod, hogy hol születtél?

— Valahol az országúton.

A teherautó sofőrje szerette a sikert, ellódult a benzineshordótól, egy homlokrántással orrára ejtette napszemüvegét és odaballagott a kocsihoz.

— Az apád meg éppen patkóit egy gebét, aztán a tűz fölé tartott, attól lettél ilyen kormos?------------------——— fonnya| A kerítésen kívül | dó bod--------------------------- zabokrok

z

öldelltek az iparvágányig, ezen túl domb takarta el a lenti tájat, csak a magasba nőtt salakhegy, és távol a kohók meg a hűtőtornyok, s köröttük a gyárépületek látszottak.

A bodzák közül egy lány tért az útra, megállt a drótkerítés mellett. Barna, karcsú alakját zöld selyemruha fedte, fekete haján megcsúszott a fény. Integetett.

Mindannyian háttal álltak a lánynak, csak Laji látta meg a kocsi tetejéről. Felegyenesedett, nyújtott karral intett vissza és egyszeriben megfeledkezett az emberekről.

A sofőr észrevette az integetést, megfordult. Meglátta a lányt, elismerően füttyen- tett.

Laji nevetett:

— Lújza — mondta. — ö a Lújza.

Az emberek már ismerték Lújzát, de a sofőr még soha nem látta. Az emberek tudták, hogy Laji szereti Lujzát és meséit is már arról, hogy feleségül veszi. Biztatták, mert kedvelték a fiút. A házasságnak egy akadálya volt: a szülők ellenezték.

Ahogy Laji emlegeti: „Az én nemzetségem nem szereti az ő a nemzetségét.”

Lújza bekiáltott:

— Megvárlak!

Laji intett, aztán nevetve visszafordult dolgozni. Nagy, nehéz öntvények voltak, száz-százhúsz kilósak, sok

viccelődni, elhúzódott az árnyékba, nekidőlt a vízzel teli benzineshordónak és locsol- gatta csuklóját. Cigarettája a szájában, s hogy a füst ne marja a szemét, fejét féloldalt billentette.

— Nem tudok én muzsikálni — mondja Laji és nevetett.

— Nem-e? Hát micsoda cigány vagy te?!

Laji a vállát vonogatta és tovább nevetett.

| Szombat volt, | lassan dol---------------------- goztak. Hátukra tapadt az ing, a félmezteleneken meg szürke izzadtság csörgött a nadrágszíjig, ott felitta a szövet és egy idő múltán csípni kezdte a bőrt. Nagy bakancsokat viseltek, nehogy az öntvények kárt tegyenek a lábukban. Rossz volt nézni a forróságban azokat a vastagbőrű bakancsokat. Mindamellett igen jókedélyűek voltak. Viccelődtek; egyik-másik arról beszélt, hogy strandra megy délután, vagy kialussza magát a szoba hűvösében, hadd legyen friss estére a tánchoz vagy más szórakozáshoz.

A sofőr szőke fiatalember volt, hálószerű trikót viselt és a nap ellen zöld színű

$ | Erős kátrányszagot | tott a

$ ------------------:----------- rak^ tár. Az öntvényekkel telera- 5 kott fészerek között fehér 5 zúzottkő út kanyargóit, kifu- tott a dróthálós kapu alatt és ^ eltűnt a domb mögött. Onnan $ bukkant elő tizenegy óra 5 tájban a teherautó; a kapu $ előtt dudált; Laji előbújt a ^ raktár fekete hűvöséből, § odaballagott, elfordította a ^ kallantyút és kitárta mindkét ^ kapuszárnyat. A teherautó jS megugrott; a sofőr alig várta ^ meg, hogy Laji félre lép- ^ jen. A fiú ijedt szökellésén ^ kacagott. Hirtelen leféke- ^ zett a raktár előtt, cigaret- ^ tát tett a szájába és ki- ^ szállt a vezetőfülkéből. Nem ^ csukta be az ajtót, hadd szel- í lőzzön a kabin. Erős és forró ^ motorszag terjedt a fényes le- ^ vegőben.

^ Laji füttyentett, három ^ munkás jött elő a fészerek ^ árnyékából. Tenyérvédőt húz- ^ tak a kezükre, lecsapták a ko- ^ esi oldalát és kezdték le- rakni a selejtvasakat.

^ Meleg volt, az öntvények ^ átvették a nap hevét, égettek, ^ mint a forró lábos.

$ — Te is inkább muzsikálnál,

^ mi? — kérdezte a sofőr La- $ jit. A sofőrnek könnyű volt

eltérő körülmények között... Volt azonban valami ebben a kisfiúban, amely élesen elhatárolta a vele egykorú és a hozzá hasonló eszes fiúcskáktól. A tanító egyszer valami rejtett gyanútól hajtva, bevitte a lakásába s egy gimnáziumi számtanpéldát adott fel neki. A kisfiú hibátlanul megoldotta. Újabb és újabb példákat kapott s azokat is megoldotta. Felfedezését elmondta a plébánosnak. A pap kipróbálta a kisfiút s az eredmények láttán keresztet vetett. Hamarosan hírét is költötték, hogy a cselédházban egy üstökös bontogatja a csóváját. A hír eljutott a szolgabíróig, ő és a jegyző is megnézték maguknak a gyermeket. Úgy találták, hogy egy toprongyos kis csodagyerek áll előttük. Tanakodni kezdtek a fiúcska további sorsáról. A tanító kiveresedett füllel a gimnázium mellett kardoskodott. Ha a gyerek a négy elemit elvégzi, ajánlásokkal és ösztöndíjjal menjen gimnáziumba. A plébános erőteljesen bólogatott. A szolgabíró savanyításán hümmögött. A jegyző pedig, mint aki fogas kérdést kapott, öt ujjúval kényesen megérintette a nyakkendőjét, még a széken is megemelkedett. Hogyhát ő nem tartja a legszerencsésebbnek ezt a megoldást. Ez az uradalom közismerten mé- telyes terület, kupaktanácsokról jönnek hírek, mozgolódásokról, nehéz itt a cselédnépet féken tartani, ide vaskéz kell, ezt a megkülönböztetést engedékenységnek, gyengeségnek vennék, bizony nem szülne jó vért... mutasd nekik a kisujjadat, már az egész kezedet akarják ... A szolgabíró találta meg az arany középutat, Tanítanák meg a sakkjátékra a fiút. .. Hogy ez az út talán érvényesüléshez vezet... Nagyobb versenyek, egyesületi felkarolás... így mondta valahogyan a szolgabíró

__

C

saknem suttogva beszélt már.

— Befogták hát a fiút sakkjátékra ... Ö, de nem kellett azt nagyon befogni... Csakhamar vidáman, játszi köny- nyedséggel végigverte az oktatóit ... A tanító büszke volt, a pap meghatott, a szolgabíró derűs... A jegyző > peaig epes. . Máskülönben isi epés eműer volt a jegyzó,! hiú, öntett, indulatos. íviaga-i sabo minisztériumi beosz-! tásból került te valami miatt! az istenverte vidékre, a bal-; sors sorvasztotta és feltüs- ; kézte... Es úgy látszik ezt ; a balsorsot Látta fintorogni; akkor is, amikor a sakkban! egy kis cselédköiyök mind-! untalan a földhöz vágta. Nem! is tűrte tovább a sorstól ezt! a pimaszságot és alaposan! visszavágott. Egy nyár végi! délutánon a hivatali szobá-; jában játszott négyszemközt; a gyerekkel, ö sakk-könyv-; bői, a bajszát morzsolgatva,; a gyerek mámorosán, a Iá- ! bát lógázva... S a fiú egy- i más után adta neki a matto- i kát. A jegyző egyre nagyobb! zajjal rakta vissza a tábla-! ra a figurákat; izzadt, fújt,! a nyakkendőjét lazítgatta, a; játék alatt harákolt, a lépé- ; sek után kapkodott, bizony- j talankodott... A kis part- j ner annál határozottabban j nyomult a cél felé előre, ki- j tartóan szorítva gyengébb el- i lenfelét... Persze győzni i akart a kisfiú. Mondhatom i mérnök elvtárs, komolyan i akart s azt hiszem mind- i két félben sistergő lánggal i égett az akarat. A jegyző- j ben azért, mert isten tudja \ mit tett rá a lelkében a játsz- ! mára, talán sorsa jobbrafor. i dulását, a fiú meg azért, i mert hát miért ne győzne, I ha lehet... Egyszerre csak I rámordul a jegyző: „Ne ha-1 rangozz itt nekem a csül- j keiddel, zavarsz vele...” A | gyerek elmerült a játékban, i tovább is harangozott. Erre! a jegyző megmattolta, de — i játékon kívül: leseperte ai tábláról a figurákat, és ékte- I len káromkodással vissza- i kézből pofonvágta a fiút... j Azután már nem játszott j olyan mesterien a fiú ... Félt j a sakkjátéktól. S mert jófejű j gyerek volt, ' a jegyző leckéjét! is megtanulta ... Megtanult! nem akarni

__

A kohász felállt, karórájá- j ra nézett.

A mérnök is felállt és pilla- i natokig sápadtan nézte a ko- ; hászt.

— Igen, persze... mondta ! zavartan. Azután neklvidá- i múltán: — De hiszen még; a sakktábla is kikerült a var- j jú csőréből!...

— Igen — bólintott a ko- i hász — jobb később, mint i soha. — Óhajt talán még; egy-két partit lefekvés előtt?... i

— Boldogan! — kiáltott feli a mérnök. — Hanem tudja,: mi legyen azzal a varjúval?...! Van nálam légpuska, szed- | jük le, azután főzzünk be-; lőle jó varjúlevest... mi- j nek rontsa itt a levegőt? ;

\

! ÍPSV levéllel kezdődött, ám- ! Hj bár abban szó sem volt ! róla. Benne csak az állt: egyik ! rokonunk ekkor meg ekkor át- ! utazik Budapesten és menjen ! ki „valaki” az állomásra, mi- ! vei csomagot hoz.

! A nevezett vonat valamikor ! hajnali négy óra tájban érke- ! zik — természetesen — a Ke- \ letire. Azért oda, mert ennél ! távolabbi állomás hozzánk ! nincs. Ha Rákosfalván lak- \ nánk, nem kétséges, hogy csz- ! szes átutazó ismerőseink Kef lenföldre érkeznének.

! _

! 4 rokon-asszony sag — ter! /I mcszetesen — nem várt, ! azaz keresett az indulási olda- ! Ion, úgy okoskodva: amint le- ; szállt a vonatról, megszűnt ér- \ kező utas lenni, tehát lehet ; annyi eszem, hogy ott nem is \ keresem. Sajnos, nem volt. De ; azért egy órán belül csak meg- ! találtuk egymást, ami az ér- \ kező és induló vonatok zűrza- ; varában szerencsésnek mond- \ ható. Örültünk, s ezt az örö- ; met a tekintélyes csomagok ; bennem majdnem lelkesedéssé I fokozták. Az például, amelyet \ vidáman felkaptam, olyan sú- ; lyos volt, hogy Gödöllőre is j kiutaztam volna érte.

; — Nem nehéz? — kérdezte

! kedves rokonunk — a fehér- í neműm van benne. Hosszabb ; időre megyek.

! A csomag majdnem kiesett a \ kezemből. Olyan nehéz lett ! egyszerre, s alig tudtam meg- ! vigasztalódni, amikor reggeli- (zés közben azt mondta: meg \ fogunk lepődni, milyen kedves ; ajándékot gondolt ki számunk- ; ra.

! — Száz tojást hoztam, legí alább százat... de hogyan!? j Ebben a kis szatyorban ...

; A szatyrot felbecsülni —, ; ahogy mondani szokás — egy ! pillanat műve volt. Benne csak ^ mint rántotta férhetett volna ! e! száz tojás, ezért úgy moso- ! lyogtam, mint akinek semmi ^ kedve a mosolygáshoz nincs. 5 A szatyrot fekete kendő bori-