Pest Megyei Hirlap, 1965. szeptember (9. évfolyam, 205-230. szám)
1965-09-19 / 221. szám
1905. SZEPTEMBER 13, VASARNAF HATBÓL, HA ELVESZÜNK ... Fotó: Kotroczó Viták és vitatkozók Rendkívül nehéz ősz ígérkezik. Az elkövetkezendő hetekben a termelőszövetkezeti tagok és vezetők jó munkájától függ, hogyan tudnak megbirkózni a megnövekedett feladatokkal. A siker érdekében a ceglédi termelőszövetkezetek vezetői és tagjai versenyre hívták a megye tsz-eit és vállalták: O A kukorica beéréséig betakarítják a burgonyát, a cukorrépát, a napraforgót, a szabad területeken elvégzik a vetést, Illetve a mélyszántást. Ezért emelik a gépek teljesítményét, növelik a két — és a nyújtott műszakban dolgozó traktorok számát. Bevonják a munkákba a termelőszövetkezeti tagokon kívül a családtagokat és a társadalmi erőket. O Jövő évi kenyerünk és a jobb takarmányellátás biztosításáért az őszi takarmánykeveréket, az őszi árpát szeptember 30-ig, a rozsot október 5-ig elvetik, míg a búzát október 30-ig földbe teszik. Különös gondot fordítanak a kukorica után történő búzavetés jó magágyának előkészítésére, valamint a kalászosok megfelelő tőszámának biztosítására. Állatállományuk jobb takarmányellátásáért megkülönböztetett gondot fordítanak a fő- és másodvetésű siló- kukorica, valamint a silótakarmány veszteség nélküli betakarítására. A silózást október 20-ig befejezik. A kukorica betakarításával november 20-ra, a szár betakarításával legkésőbb november 30-ra készülnek eL Az erőgépek munkáját úgy szervezik, hogy legkésőbb december 10-ig végezzenek az őszi mélyszántással, A Pest megyei Tanács mezőgazdasági osztálya és a megyei versenybizottság az őszi szántás-vetés és a betakarítási munkák időben — és megfelelő minőségben — való elvégzésére versenyt hirdet a Cegléd város termelőszövetkezetei felhívásához csatlakozó termelőszövetkezeteknek. A bizottság az alábbi feltételek teljesítésére kategóriánként nagy összegű jutalmat tűz ki az első négy helyezettnek. & A takarmánykeveréket, az őszi árpát legkésőbb szeptember 30-ig, míg a rozsot október 5-ig kell gondos munkával földbe juttatni. Az őszi búzát a megfelelő talajmunka után október 30-ig kell elvetni. A betakarításban a kukoricatörést és a szárvágást november 30-ig kell elvégezni, míg a mélyszántást a megye egész területén december 30-ig fejezzék be. A kitűzött jutalmakat így osztják meg: Ezer kataszteri hold szántó- terület alatti termelőszövetkezetek versenyében. 1. 17 000 forint, 2. 13 000 forint, 3. 10 000 forint, 4. 5000 forint. 1000—2000 hold közötti szántóterülettel rendelkező termelőszövetkezeteknek: 1. 30 000 forint, 2. 20 000 forint, 3. 13 000 forint, 4. 7000 forint 2000 kataszteri holdon felüli szántóterületnél nagyobb termelőszövetkezetek versenyében: 1. 30 000 forint, 2. 25 000 forint, 3. 20 000 forint, 4. 10 000 forint Üzemiroda, terv- vagy termelési osztály, főmérnöki és igazgatói szoba, iparigazgatóság vagy minisztérium — vitáktól hangos. Aligha dolgozik az iparban olyan irányító szakember, aki ne lenne a viták részese, ne sorolná el pro és kontra érveit, javaslatait, s a vitákban sokféle kifejezés közül igen sok unos-untalan elhangzik: „mechanizmus”, azután „piacra termelés”, majd „rugalmasság” és „termelő és fogyasztó közvetlen kapcsolata” stb. A viták értékét mindig hasznosságuk dönti el: ha előbbre visznek, ha a jobb ki kristályosítását segítik elő, akkor hasznosak. Ámde ha vita a vitáért formáját öltik; feleslegesek, időt rablók. Annak elismerése mellett, hogy a gazdasági mechanizmusról, s az azzal összefüggő sokféle részkérdésről hasznosnak és szükségesnek véljük a vitát, sőt, annak elmélyítését hangsúlyozzuk, némileg — ün- neprontóknak kell lennünk. A kisebb üzem igazgatója alaposan leszedte a keresztvizet üzeme irányító szerveiről, szenvedélyes szavakkal ecsetelte, hogy „így nem lehet dolgozni”, valóban sokoldalú tájékozottsággal taglalta, hol kellene javítani a sokat emlegetett mechanizmust, s csak akkor került bajba, amikor a vezetése alatt álló üzem munkája került terítékre. Kiderült: tervüket nem teljesítették, túllépték a létszámkeretet, az első félévet a kapkodás, a tervszerűtlenség jellemezte, hibák sora, amelyeket ott helyben megelőzhettek volna, s hogy eredményeik gyengeségében elsősorban ők a vétkesek. Mindezt megismerve, korántsem tűntek olyan meggyőzőnek az igazgató szavai, mint korábban. Könnyű kiállni, s azt mondani valamire: ez rossz. S még az sem különlegesen nehéz, hogy javaslatokat készítsen az ember, mit kellene változtatni. Kérdés: mennyit érnek a javaslatok? A realitáson alapozódtak-e vagy vágyálmokat kergetnek, tekintetbe veszik-e a népgazdaság teherbíróképességét, az összefüggéseket, vagy mindezt mellőzve a gyári érdeket tolják előtérbe, pénztől, lehetőségektől függetlenül? Mert igen sokszor a vitatkozók vitái elrugaszkodnak attól, amit a pesti kiszólás „ez van”-nal jelöl, s világ- színvonalról szól ott, ahol a tisztes középszert is — jó lenne elérni... Vigyázni kell a vitákkal és a fogalmakkal: nem árt, sőt, mondhatni elengedhetetlen tisztázni,, miről és milyen kategóriák használatával vitatkozunk. Egy mérnökcsoport példája eléggé érzékelteti, mire gondolunk. Az j alkalmilag összejött társaság eszmecseréjekor igen sokszor elhangzott a „korszerűség” kifejezés. Korszerű tervezés, korszerű munkaszervezés, és persze — korszerű termék. Eddig nincs is hiba. Csak akkor akad fenn a beszélgetés, amikor valaki — micsoda okvetetlenkedés?! de micsoda józanság! — feltette a kérdést: mihez mérten korszerű? Mert ugyan tetszetős fogalom, s látszólag erős érv a korszerű, de mii jelent? Ha az említett mérnökök munkahelyét jelentő üzemben a színesfémek helyett műanyagot használnak, akkor már korszerű lesz a termék? Mondjuk: jobb lesz. De mennyibe kerül? Megtörténhet ugyanis, hogy a látszólag olcsó végül — nagyonis drága lesz... Találgatni kezdték, mi lehet a nemzetközi szintet jelentő korszerűség? És főként: mennyiért csinálják a korszerű darabot? Azután igen hamar feloszlott a beszélgető társaság, igen önkritikusan azzal, hogy: mindennek alaposabban utána kell nézni, A vitatkozók azonban nem mindenütt ilyen önkritikusak; Felelősségtől áthatott vitákra van szükség, olyanokra, ahol elsősorban mindenki a maga portája előtt söpör, s akkor joggal teheti ezt — másodsorban — mások portája előtt is! Arra van szükség hogy a vitákkal egyidőben már keressék azt, ami helyben, minden különleges felső utasítás és rendelkezés nélkül megvalósítható, rugalmasabbá stb. stb. tehető. Vannak ilyen lehetőségek? Szépszámmal! Sok szó esik az önállóság fokozásáról, de igencsak élhetetlen módon élnek azzal is, ami — megvan. Nem egyszer a közmondás fordítottja az igaz: az erdőtől nem látják a Iákat, annyira lefoglalja idejüket és energiájukat a vita, a panaszkodás, az így nem lehet, úgy nem lehet emlegetése, hogy a maguk dolgával, a termeléssel foglalkoznak a legkevesebbet. Pedig — termelni akkor is kell, ha vitatkozunk. Hiba lenne valami csodaszert látni a gazdasági mechanizmus valóban sok, változtatásra megérett összetevőjében, mert az új gazdaságszerkezeti elemek is csak akkor valósulhatnak meg a gyakorlatban, illetve akkor éreztethetik hatékonyságukat, ha — a hasonlatnál maradva — a nagy szerkezetek számára kellően tömörré, szilárddá tették a talajt, azaz rend és ésszerűség, divatosabban szólva korszerűség uralkodik a műhelyekben, a gyárakban, a termelés alapvető egységeiben. Igaz, kell ehhez pénz is, új épület, új gép, de csak ez kell hozzá? Elsősorban korszerű — gondolkodás kell hozzá! Az, hogy apró, művezetői hatáskörben megoldható kérdésekkel ne az igazgatót keressék fel — mert ma ez a helyzet —, hogy a főtechnológus merjen változtatni, s ne papírok fedezéke — s mennyi idő alatt épül fel egy ilyen fedezék! — mögé húzódva továbbítsa az utasításokat, hogy az üzemvezetők ne „főadminisztrálást” végezzenek —, mert idejük nagy részét ma ez tölti ki — hanem valóban üzemet vezessenek. A vitázók kedvét szegnénk? A vita ellen vagyunk? Nem! De az ellen igen, hogy most már minden nehézség, gond oka semmi más, csak is ez a már-már mitikus magasságba emelkedett „mechanizmus”, hogy a helyi tehetetlenkedést remekbeszabott, s „odaföntre” címzett magyarázatok igyekeznek menteni s hogy a vita — a holnapról — elfeledje azt, amit ma megtehetünk. A vita — nem lehet árnyék- ; bokszolás. Ha az, akkor áZi vita, senkinek, semminek nem : használ. A jó, termékeny vi- jta: kell. És mellette még légy dolog kell: hogy dolgoz- : zunk. i M. O. HÁZIBULIN Van egy kedves barátom, aki minden nyáron hazalátogat Erdélybe. Egy hónapig járja Csíkországot, azután visszajön és a Hargita tetejéről hazacipel öt kiló kukorica- lisztet és egy jókora burdufot. Burduf — hogyismondjam —: hegyi pásztorok készítette juhtúró, gömbölyűre formálva és vastagon, mint a házicipó héja, bebőrödzve. Akkor azután tort csapunk. Az asszony, Erzsiké, vízben összefőzi a kukoricalisztet a túróval, feljavítja némi sült szalonnával és a nagy lábas ételt elénk teszi. Dehát nem úgy van az, hogy kenjük be sárral és kész. Mindennek meg kell adni a módját. Az erdélyi étel mellé erdélyi gar- nirung dukál. Erzsiké finom tejbe főtt fokhagymás salátalevest is készít, és ha a puliszkát a saját tányérunkból is fogyasztjuk, a salátát már közös tálból illik kanalazni. A jelenlevők közül csak Gábor, a házigazda és én szeretjük a puliszkát, mert mi mentesek vagyunk az előítéletektől. Erzsiké készített csirkepörköltet és székelygulyást is, hogy a finnyás gyomrúak is egyenek valamit. Péter, a kissé hízásnak indult joviális külsejű mérnök azt mondja, hogy ő szereti a puliszkát, de annyit evett a háború alatt, most inkább egy kis székelykáposztát enne, olyan gusztusos a szaga, mindene. Beszél, a szeme csillog és a nyála csak azért nem csorog, mert kul túrember. MlSi. az új értelmiség képviselője. Fiatal, jóhangú, jótorkú fiú, nem hasember, de a puliszkára rá sem tud nézni. Pedig ő alig emlékszik a háborúra. Csirkét kér és gúnyolódik velünk, hogy az internacionalizmus senkit sem kötelez a puliszkáévésre. A háziéfcnak szép nagy lányuk is van, Edit. A tavalyi puliszkaevéskor még ő köszönt nekem kezítcsóíkolomot, most én neki. Az ő tiszte: töltögetni a poharakat. Meghívták a fiút is, Ferit. Amolyan vőlegényforma. Kedves, szolid fiú. Kissé túlöltözte a puliszka- evést. Sötét, mellényes ruha, fehér nyloning, nyakkendő. Nem ismeri még szegény gyerek a módit. Van néhány étel, aminek ingbe-glóriába kell neki esni, hogy a sok grabanc ne zavarja az evés élvezetét. Kédezik tőle: hát ő? Puliszkát? Igent int, azt mondja, sohasem evett még, de most megkóstolja. Istenesen teleszedik a tányérját. Nekiveselkedik, az első kanál után bólogat, hogy finom, nem is tudta, hogy ilyen jó. Mellettem ül, látom, érzem, mind nehezebben csúszik neki a kukorica, holott még jócskán tele a tányérja. Izzad, nyög, de megeszi és dicséri. A szeme Edit szemét keresi. Derék huszár ez a fiú, azon kívül nagyon szerelmes. Ö a puliszkaevéssel is bizonyít: amit ebben a házban főznek, az neki mind jó. Mondom neki, nagy karrierista maga, fiam. Így akar Gabi bácsinál bevágódni, hogy megeszi a puliszkát. Elvörösödik, jót nevet, iszik egy pohár bort. Aztán megjönnek Edit barátnői. Azt mondják: puliszka, állati! Adjál Edit jó sokat. Tényleg szeretik. Eszik, mint a kis malac. Ezeket már beoltották. A poharak mind gyakrabban ürülnek, Misi énekelni kezd, szép ősrégi magyar nótákat. Mindannyian kísérjük, a lányok a kvintet éneklik, mi a tercet brummog- juk hozzá. Megint jönnek. a szomszédból Mária néni. — Hallom, egy gyöngyösi ember is van itt... Az asszony hetven körül jár. Pillanatok alatt kiderül, hogy ő is gyöngyösi, demokratikus úriasszony és hogy szellemileg teljesen friss. Sőt szellemes, kellemes társalgó, azon kívül nagyszerű hallása van. Jelenlétével új színt hozott a társaságba. ö sem ússza meg szárazon, a puliszkás lábast elébe rakjuk. Elérti a tréfát, eszik, a bort is megkóstolja, kislányo- san csücsörít, s azt mondja: finom. Tán gyöngyösi? Mária néninek egy bíró lánya van, szép fehér haja és a nyakában egy kacéran megkötött kis muszlin sál. özvegy. Egyedül él itt a szomszéd lakásban. Javaslom, igyunk a Máriákra. — Elmúlt az már, fiam! — Akkor csak magára asz- szonyom — szólok udvariasan, nem tágítva az ötletemtől. Azonnal mellém ül és beszélgetünk. A többiek énekelnek halkan, finoman, ahogy az ilyen idősebbek házibulijában illik. Mária néni kiosztja az egyik fiatal lányt, hogy te édesem ne énekelj, fals vagy, elrontod az egészet. Aztán hozzám fordul: „nem tudnak ezek mulatni, nem Gyöngyösön születtek, nem gyöngyösiek. Maga fiam mikor jött föl Pestre?” — Mondom neki. „O, én 1914-ben jöttem fel a férjemmel. Érdekes, amikor jöttünk a vonaton, Léderer főhadnagy, Kodelka későbbi gyilkosa lépett a kupénkba, de rögtön vissza is lépett, mert a férjem magasabbrangú tiszt volt és nem adott neki engedélyt a belépésre. A felesége egy közönséges perszóna volt. Már kijött a börtönből, most egy cipész ktsz-ben dolgozik. Jó megérzése volt a férjemnek, igaz?” Ezután a házigazdához fordul és figyelmezteti őt: „Gábor, maga ne igyák többet, tudja, magának hamar megárt!” Ismét hozzám fordul: „Halottá? Biller Irén nemrég meghalt, Amerikában. Ismerte?” Személyesen nem volt szerencsém — mormogom —, csupán hallomásból annyit, hogy régesrégen Vas Jóska miniszter szeretője volt, mellékfoglalkozásként pedig színésznő. „Maga egy aranyos fickó!” — méltányolja ismereteimet Mária néni. — És mondja — tesz fel izgatottan egy újabb kérdést — a Szent Bertalan-templom tornyát felépítették már a gyöngyösiek? Tudja, amely a nagy tűz alatt leomlott?! A szóban forgó nagy tűz, ha jól tudom, 1917-ben volt, de nem szólok, hogy akkor én még nem éltem, csupán tudatom, hogy fel, természetesen felépült, a hívők nem hagynak ilyen tornyokat sokáig heverni a porban. — Milyen kedves, pedig $ maga kommunista. A lányom ^ is valami olyasféle. Én is ka- ^ pok a demokráciától nyugdí- § jat. A lányom is támogat, $ semmi bajom. Helyzetem mind nehezebbé ^ válik. Mária asszony a tizes ^ évek gyöngyösi családjai után ^ érdeklődik. Valami különös ^ anakronisztikus atmoszféra ül > közénk. „Hiszen Csépány Jós- 5 káék is negyvenévesek vol- § tak, amikor eljöttem Gyön- íj gyösről!” — „Sajnos, akkor ^ sem ismerem őket”. Látja bűnbánó arcomat. ^ Észbe kap: „Nem iszom töb- ji bet. Hiszen Csépány Jóskáék i 1912-ben voltak negyvenéve- sek, maga pedig most, ugye, § édes fiam? Sajnos, ez a Gá- $ bor nem gyöngyösi, nem tud- ^ ja, hogy a bort parádi vízzel ^ kell inni, akkor könnyebben ^ bírnánk. Nagy kópé maga — ^ csap újra rám. — Engem Má- riának szólít, ismeri Biller § Irént, Léderert, s ezzel vissza- § csalt az ifjúságomba. Persze, ^ hogy nem haragszom. Jól- ^ esett még egyszer Máriának ^ lennem. Szóval barátom, ma- ^ ga egy echte gyöngyösi ga- ^ vallér, az utolsó gyöngyösi úr! ^ Hát, ami az urat illeti, van i; abban némi kis túlzás — ^ szabódom, mindhiába. Hazafelé menet behív ben- | nünket magához, egyperces ^ álló vizitre. ^ — Kedves kis bungialov — ^ dicsérem a lakást. Mária asz- ^ szony hálából megszorítja a ^ kezemet. $ Otthon a feleségemtől meg- | kapom, ami ilyenkor nekem ^ kijár. Fülébe súgom, hogy én ^ vagyok az utolsó gyöngyösi ^ úr. Aztán kirohanok a fürdő- szobába, ne lássam, amikor § gúnyosan az arcomba nevet. $ Suha Andor ^ jr y Uj tanteremmel ^ bővül I § Őcsa községben igen magas ^ a gyógypedagógiai oktatásban ^ részesülő gyermekek száma. í Azonban a jelenleg meglevő j: tantermekben megfelelő neve- ^ lésüket nem tudják biztosíta- S ni. A községi tanács ezért sa- ^ ját községfejlesztési alapjából ^ már elkezdte egy új gyógype- $ y dagógiai tanterem építését. A ^ létesítmény megvalósításához ^ azonban nem rendelkeznek a $ , s szükséges beruházási összeg- ^ gél. A megyei tanács végre- ^ hajtó bizottsága most 80 ezer ^ forintot biztosított az építke- | zés mielőbbi befejezéséhez. ^ 1 Versenyre ssóiítasMih a eeyiét&i Külön Jutalmat kapnak a csatlakozó győztesek
