Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)

1965-08-18 / 194. szám

Csonka forduló A Pest megyei labdarúgó- válogatott csehszlovákiai ven­dégszereplése miatt több cso­portban csonka fordulót bo­nyolítottak le. A megyei bajnokságban két mérkőzést halasztottak el. A program azonban még jobban leszű­kült az albertirsaí mérkő­zés elmaradása miatt. Az 1:1 dominált: Bag és a Du­nakeszi Vasutas pontot adott le Nagykőrösnek, illetve a Ceglédi Építőknek. A toronyból jelentették Albertirsán vasárnap dél­től nincs hivatalos telefon­ügyeiét. A községi tűzelhá- rító figyelőszolgálat a temp­lomtoronyban kapott helyet, s ott van telefon is. Vasár­nap interurbán értesítették a tűzügyeletet a gödöllőiek, hogy csapatuk gépkocsihiba miatt nem érkezhet meg Ir- sára. — Én visszahívtam Gödül-, löt, de csak annyit tudtam meg. hogy a vendégek elin­dultak — mondotta Fazekas Tamás irsai intéző. — Nagyon sajnáljuk az esetet, hisz több mint. ezer néző várakozott a pályán, de csupán egy gödöllői játé­kos érkezett meg autóján. Ez a Pécelen lakó labdarú­gó megbeszélte a csapat ve­zetőjével, hogy fél négykor Pécelen találkoznak majd. De mivel a kitűzött időpon­tig nem érkeztek meg társai, egyedül vágott neki az út­nak. Burza a kapuban Üllőn nem kísérték kellő figyelemmel a játékosok or­vosigazolását. Csak későn vették észre, hogy kapusuk­nak nincs rendben az orvo­sija, s így Burza, a kitűnő csatár vállalta magára a ..portás” szerepét. Dicséretére légyen mondva, jól oldotta meg feladatát. Igaz. a véde­lemben játszó társai foko­zottan vigyáztak, így sike­rült Burzának gól nélkül búcsúzni a hálótól. — Egy cseppet sem izgul­tam szokatlan posztomon — mondotta a mérkőzés után, Adám hol vagy? Üllőn a pótkapus a helyén volt, nem így az igazi bagi kapus: Ádám. Egy kiugrás­nál a 16-os vonaláig futott. A labda nagy ívben az egyik nagykőrösi játékos, Decsi elé szállt, aki nem volt rest egyből visszarúgni. Ádám hiába szaladt két­ségbeesve kapujába, a labda gyorsabb volt és azt már csak a hálóból szedhette ki. Kijött a lépés így örvendezett Szentkutl Ferenc törökbálinti intéző. — A Csepel Autótól és Ir- sától elszenvedett vereség ala­posan elkeserítette a játé­PEST MEGYEI HÍRLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Pest megyei Bizottsága és a Pest megyei Tanács lapja. Főszerkesztő: Suha Andor Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Felelős kiadó Csoilány Ferenc Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest. VIII.. BIzha Lujza tér 3 Egész nap hívható központi telefon : 343—100. 142—220 Gépírószoba (hívható 20 óráig): 140—447 — Belpolitikai és sport­rovat: 140—449 — Ipari rovat: 141—462 — Művelődési rovat: 141—238. Előállítja Szikra Lapnyomda Budapest Index: 25 064 Terjeszti a Magyar Posta F,lőfizethető a helyi posta­hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj 1 hónapra 12 forint. kosokat, a nézőket. A pén­teki játékosértekezleten az edző elsősorban az alapos felkészülésre hívta fel a fi­gyelmet. Vasárnap aztán olyan kitűnő teljesítménnyel örvendeztettek meg benniin- . két a. fiúk, amire rég volt példa. Csak a kartali kapus kitűnő formája akadályozta meg a vendégek nagyobb arányú vereségét. 1+2 A területi bajnokságban Nagytarcsa 10:l-es vereség­gel hagyta el Túrát. Nem véletlenül. Pintért az első j félidőben 'feleselés miatt ki- | állította a bíró, majd, szü- i net után tovább csökkent | a vendégek létszáma, két játékos ugyanis elhagyta a pá­nagytarcsai önkényesen lyát. — A turaiak több gólos ve­zetésük ellenére sokat ve­szekedtek, vitatkoztak egy­mással — emlékezett vissza Sándor játékvezető. Még azt is hozzáfűzte, hogy rég volt tanúja ilyen komoly­talan mérkőzésnek, mint ami­lyet most a huszonkét játé­kos „produkált”. — Fekete — Kelenföldi Hőerőmű Vállalat, Budapest XI. kér. Budafoki út 52. Sürgősen felvesz 18 éven felüli segédmunkásokat 3 műszakba. Munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés a vállalat sze­mélyzeti osztályán a mun- kaerőgazdáikodónál. Észak és Dél kettős győzelme Nagy sikerf arattak Csehszlovákiában labdarúgóink Pest megye Északi és Déli labdarugó válogatottja Cseh­szlovákiában vendégszerepeit. Ottó Károly, a Váci SE jobbfedezete Mindkét együttesünk két-két mérkőzést játszott, s mind­egyiket megnyerte a nyugat- szlovókiai bajnokságban sze­replő ellenfelével szemben. A válogatottak nemcsak techni­kás, jó játékukkal arattak kö­zönségsikert. hanem fegyel­mezett magatartásukkal is. Két együttesünk a követke­ző összeállításban szerepelt. Észak: Nyéki (Wippelhauser) — Doroszlai (Rakovszki), Neu- gan, Krupp — Ottó (Balogh), Bánfalvi — Kiss L., Sodró, Pintér S., Peller (Kékesi), Turcsány. Edző: Lakatos Jó­zsef dr. Dél: Bogár (Kalocsa) — Ma- zák, Trasszer (Halász), Föl­di — Bednarik, Fodor — Ma- kovecz, Lányi (Karácsondi), Pintér Gy., (László), Hegedűs, Gergényi. Edző: Goda Imre. Az északiak az első napon a Zenit Zseliz ellen 4:1 (1:1) arányban győztek. A kitűnő i/WWWWWV'JWVVWWV talajú pályán Kékesi (2), Sod­ró, Pintér S. (11-esből) szerez­te a gólokat. Amikor másnap pályára iéptek Vrableban, már elterjedt a híre a zselizi eredménynek. A községben győzelmünket igen komoly fegyverténynek könyvelték el. A Spartak Vrable ellen Sod­ró két góljával 2:1 (l:0)-ra nyertek az északiak. Másik csapatunk az első na­pon egy Nyitra melletti hely­ségben lépett pályára. Déli válogatott—Dinamo Cerman 4:2 (3:1). G.: Pintér Gy. (3), Bednarik. A találkozó kereté­ben osztották ki a járási baj­nokságot nyert helyiek a dí­jakat. Másnap Hrncsiárovce Drustelnik volt a déliek ellen­fele. Ez a mérkőzés 2:0 (l:0)-ás sikerrel Végződött Halász és Hegedűs góljával. , A játékosok hétfőn esie. úr- ke ztek vissza Csehszlovákiá­Doroszlai István, a Váci SE jobbhátvédjo ból. Szeptember 11—12-én a Dinamo Germán és a Spartak Vrable visszavágót játszik Vá­cott, illetve Nagymaroson. A visszavágón a Pest megyeiek viszonozni akarják a nagyon szívélyes, baráti -vendéglátást. A szervező bizottság ülése A Budapesten augusztus 20—29 között sorrakerülő Universiade szervező bizott­sága kedden délelőtt a Sport- csarnok I. emeleti tanács­termében ülést tartott. Az ülést Kutas István, a szer­vező bizottság elnöke nyi­totta meg, majd a bizott­ság meghallgatta és elfo­gadta az Universiade előké­születeinek állásáról, vala­mint a magyar Universiade- csoport felkészítéséről szóló jelentést. A szervező bizott­ság ülése Kutas István zá­rószavával ért véget. Isaszeg kikapott Dunakeszin Kistarcsa legyőzte Öcsét Döntetlen a ceglédi rangadón Toledoban az amerikai úszó­bajnokság harmadik napján két világcsúcsot értek el a verseny­zők. A női 400 méteres gyors­úszásban a 17 éves Martha Ran­dall 4:39.2-vel új világcsúcsot ál­lított fel. A régi csúcsot az ugyancsak amerikai Ramenofsky tartotta 4:39.5-tel. A 4x200 méte­res női gyorsváltóban a City Of Commerce váltója — Caretto, Hallock, Pfeiffer, Campbell — 9:00.l-re javította a 9:08.8 perces világcsúcsot. A területi labdarúgó-bajnokság ! két csoportjában már az, őszi j második fordulót játszották. I Középen pedig most volt a I rajt. Válogatottunk csehszlová- j kiai vendégs2erepíése miatt két ! mérkőzés elmaradt., s ezenkívül volt még egy plusz elmaradás ) is. Északon Túra gólzáporral ver­te Nagytarcsát, Isaszeg kika- ■ pott Dunakeszin. I Középen meglepetés öcsa kis- tarcsai veresege. Két szigeti rangadó került sorra. — Rác­kevén és Dunavarsányban —- mindkettő a hazaiak győzelmé­vel. Délen Gyömrő kétvállra fek­tette Ecsert, s meglepetésre a Spartacus pcntot szerzett a ceglédi helyi rangadón. Északi csoport: Szob—Hévízgyörk G:2, Dunake­szi Kinizsi—Isaszeg 2:0. Váci Hon­véd—Felsögöd 7:0, Szód—Galga- bévíz 2:2. Túra—Nagytarcsa 10:1. Verőce—Pécel 0:1. Az Aszód—Fóti SE találkozó ,a válogatott kül­földi útja miatt elmaradt. A múlt heti Felsögöd—Dunake­szi Kinizsi mérkőzés eredménye nem 1:4, hanem 3:4 volt. Pécel Aszód Isaszeg Túra Szob Galgahéviz D.-keszi K. Váci H. Szód Verőce Hévízgyörk Felsögöd Fóti SE Nagytarcsa* 15 12 13 10 15 8 15 9 15 7 15 6 15 6 15 fi 15 5 15 5 15 2 15 3 14 3 14 2 31 1 29 2 30 4 34 fi 28 6 37 6 23 7 40 7 27 7 15 8 21 10 22 10 20 8 15 :11 25 : 8 22 14 21 :15 20 :24 16 28 15 :34 15 25 14 :28 13 :21 13 :40 9 :38 8 :51 7 :35 6 Az első fecskék Gödöllőn A Christián-család az Universiaden A Gödöllői Agráregyetem szépen feldíszített homlok­zata előtt ott áll az URH-s kocsi. Gyorsan összeköttetést teremt a rádió a központtal, a Kisstadionnal. A fővárosi üzenetek, a gödöllői kéré­sek pillanatok alatt a „cím­zetthez” érnek. Valamivel lassúbbak a bu­szok. De azért ezek is gyor­san a budapesti versenyhe­lyekre és vissza Gödöllőre szállítják a Pest megyében lakó külföldi sportolókat, a 6 nemzet főiskolásait, 11 autó­busz mellett, delegációnként 1—1 személyautó és NYSA mikrobusz biztosítja a fuva­rozást. A Gödöllőn lakó vendé­geket a Ganz—MÁVAG és az Ikarus patronálja. Mind­két vállalat elküldte már ké­pes tájékoztató anyagát az egyetemre. Az első fecskék — a ro­mánok első csoportja — kedd délután érkeztek meg Gödöllőre. A második román csoportot mára várják, akár­csak a tunéziai és spanyol főiskolásokat. Három színű egyenruhát biztosítottak az Universia- dén részt vevő „hazaiak” ré­szére. A magyar verseny­zők középkék színű, a szer­vezőiroda tagjai középszür­ke, míg a versenybírók vi­lágosszürke formaruhát vi­selnek majd. Világosszürke formaruhában vesz részt az atlétikai versenyeken két Pest megyei versenybíró, Ba- csa. István és Christián György. — Az év elején a MASZ körözvényt adott ki, s én ERIS BELEPEK fí BIZTOSÍTÁSI és Önsegélyző CSOPORTBA ÉLET- és biztosít*SS Támasz a mvMBas i ^VVV/WV\y\A^\A^\A-VNXVVAAAA^\/ ennek alapján jelentkeztem atlétilcai versenybírónak. Jú­lius elején már lemondtam arról, hogy részt vehetek az Universiadén — emlékezett vissza Christián György, a Fóti Gyermekváros testne­velője. — Július közepén be­futott az értesítés, teljesült a vágyam., meghívtak a ma­gyar atlétikai bajnokságra. Ott célbíróként működtem■ közre. Az Universiadén — amely a jövő évi budapesti atlétikai Euróva-bajnokság főpróbájának számit — is ezt a feladatot látom el. A Fóti Gyermekváros test­nevelője érdekességként em­lítette meg, hogy papája, idősebb Christián László is a Népstadionban, szerepel időmérőként,, öcqse, ifj. Chris­tian László pedig tájékoz­tató bíró lesz. Csiba—Sólymost * Két büntetőpont levonva. Középcsoport Dunavarsány—Szigetszentmárton 3:1. Tárnok—Szenterdrei Építők 1:0. Diósd—Budaörs 3:0. Kistar­csa—Ocsa 3:2. Budakalász—Érd 1:0. Ráckeve—Kiskunlacháza 7:0. A Pilisi Bányász JI—Vecsés mér­kőzés a válogatott túrája miatt elmaradt. 1. Vecsés 13 11 2. B.-kalász 14 3 3. Budaörs 14 8 4. Diósd 14 7 5. Sz.-márton 14 9 6. Öcsa 14 7 7. D.-varsány 14 4 8. Érd 14 4 9. Ráckeve 14 5 10. Tárnok 14 4 11. Szentendre 14 3 12. Pilisi B. II 12 3 13. Kistarcsa 14 2 14. K.-lacháza 13 2 Tavaszról elmaradt Kiskunlacháza—Pili * i 2 — 31: 1 24 3. 3 21: 9 19 3 25:12 19 3 33:11 18 4 24:14 18 3 27:24 18 5 21:27 13 7 15:21 11 8 29:28 11 7 14:23 11 7 16:31 10 7 18:39 8 10 10:23 6 9 11:32 6 mérkőzés; Bányász II. Déli csoport Maglód—Abony 2:1. Üjhartyán— Ccglédbercel 2:2. Pilisi KSK—Ör­kény 2:1. Tápiószele—Úri 3:1. Ceg­lédi Honvéd—Ceglédi Spartacus 2:2. Gyömrő—Ecser 2:0. A pusz- tavacsi Honvéd—Farmos mérkőzés elmaradt. 1. Pusztavacs 14 10 2 2 48:12 22 2. T.-szele 15 9 3 3 43:26 21 3. Pilisi KSK 15 8 4 3 35:24 20 4. Ecser 15 6 4 5 27:29 16 5. Gyömrő 15 7 2 6 22:34 16 6. Abony 15 € 3 6 36:23 15 7 C. Honvéd 15 6 3 6 35:26 15 8. Üjhartyán 15 5 4 6 23:31 14 9. Űri 15 5 4 6 30:35 14 10. Farmos 14 6 1 7 18:22 13 11. Örkény 15 4 5 6 17:27 13 12. C.-bércéi 15 4 3 8 18:28 11 13. c. Soart 15 3 3 9 22:39 9 14. Maglód 15 3 3 9 20:38 9 MOZAIK Balatonfüred lesz a színhelye augusztus 22—29. között a ma­gyar bajnokság keretében sor­ra kerülő nagyszabású nemzet­közi vitorlásversenynek, amelyen előreláthatólag külföldről 7 or­szág — NDK, NSZK, Anglia, Ausztria, Lengyelország, Cseh­szlovákia és Románia — 89 ver­sen j^ző je 49 hajóval áll rajthoz. A magyar színeket mintegy 150 versenyző képviseli 80 hajóval. A hét végén Duisburgban ke­rül sor az ezúttal tizenketted­szer kiírt női evezős Európa- bajnokságra, amelyen 12 ország — köztük Magyarország is — legjobb versenyzői találkoznak egymással. A résztvevők öt ver­senyszámban mérik össze egy­mással tudásukat. A nők Eu- rópa-bajnokságát augusztus 26— 59. között a férfi EB követi. TOTOTIPPJEINK Egyetértés—Debrecen Sz. Vasas—Szombathely Oroszlány—BVSC Budafok—Diósgyőr Miskolc—Ganz MAVAG MÁV DAC—Nyíregyháza Gy. Dózsa—PVSK Pápa—K. Kinizsi ZTE—Z. Dózsa MTE—Várpalota PBTC—Budai Spart Veszprém—Sz. MÁV Bp. Spart—Borsodi B. 13+1 KISTEXT—Bp. Előre Pótmérkőzősek: 15. Pénzügyőr—Miskolci B. 16. Eger—D. Honvéd 1 x x 1 1 2 1 1 1 X 1 1X2 X 1 x 2 1 X 1 1 X A spanyolországi Banolasban véget értek az idei vízisí Euró- pa-bajnokság ugróversenyének küzdelmei. A férfiaknál francia győzelmek születtek, míg a női versenyt osztrák vízisizőnő nyer­te. A modern otthon egyik legfontosabb tartozéka! OTP-hitelakcióban is kapható! Eladó ingatlanok a dunaharaszti kirendeltség területén. Dunavarsány: 3 szoba, konyha, mel­léképületek. 400 n-öl gyümölcsössel. Ära: 100 000.— Ft. Dunaharaszti: 2 szoba, konyha, speiz, előszoba, fürdőszoba­helyiség, nyitott ve­randa, 223 n-öl telek­kel. Ara: 140 000.- Ft. 1 szoba, 2 konyha, speiz, 274 n-öl telek­kel. Ara: 80 000.— Ft. 4 szoba, előszoba, fürdőszoba, konyha, speiz, 316 n-öl telek­kel. Ara: 180 000.— Ft. Szigethalom: 2 szoba, konyha, kam­ra, speiz, 460 n-öl te­lekkel. Ara: 80 000.— Ft. Halásztelek: 2 szoba (összkomfort), 160 n-ol telekkel. Ara; 200 000.— Ft. Érdeklődni lehet: PIK, Dunaharaszti, Dózsa Gy. u. l. _________ A zonnal beköltözhető ház eladó. Nagykő­rös, III. k., Hunyadi u. 11. 2 szobás ház eladó. Isaszeg, Marcsányi u. 6. Idős Lázár Flórián. A Közlekedési Gépjavító Vállalat villany­kérés felvételre. Jelentkezni lehet: Cegléd XIV., Kátai út 35 /a. Kőművesekét, ács- és bádogos szakmunká­sokat, kőművesek mellé segédmunká­sokat, csak budapesti munkára, azonnal felvesz a FAVORIT Építőipari Ktsz. Buda­pest XI., Sopron út 149. (Megközelíthető a Fehérvári úton villa­mossal az Albertfalva- kitérőig.) Jelentkezés személyesen, a szö­vetkezet munkaügyi osztályán. Különbejáratú három és félszer négy és fél­méteres üres szoba, azonnal beköltözhe­tően 1866. október 1-ig kiadó, Szentendrén ,, El foglal ható 108 092” jeligére a szentendrei hirdetőbe.____________ D KW személygépkocsi teljesen felújított, el­adó. Nagykörös, Bá­thori u. 3.____________ J ó állapotban levő komplett teleháló el­adó. Szentendre, Marx tér 17. szám,__________ B eköltözhetéssel el­adó szoba, konyha, speiz, mellékhelyiség, 226 n-öl es telekikel, termő gyümölcsfákkal 52 ezerért (készpénz) Kiss, Sződliget, Jókai u. 26.__________________ J ó állapotban levő 603 tip. Tátra személygép­kocsinkat elcserélnénk könyvjóváírással Vol. ga személygépkocsira. Hajtómű és Felvonó­gyár törzsgyáregység: szállítási osztály, Bu­dapest, XI., Fehérvári út 98._____________ K ertész fiútanulókat magánkertészet fel­vesz. Jelentkezés le­vélben ,,Kertész” jel­igére, váci hirdetőiro­da címére.

Next

/
Oldalképek
Tartalom