Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-05 / 183. szám
MST HK.YFI sJCwrtap 1965. AUGUSZTUS 5, CSÜTÖRTÖK KÖNYVESPOLC Tanulmány a nevelésügy történetéről Az „Egyetemes neveléstörténet" — c. sorozatban, a Magyar Tudományos Akadémia neveléstörténeti albizottságának gondozásában jelentette meg a Tankönyvkiadó a közelmúltban Simon Gyula—Szarka József: A magyar népi demokrácia nevelésügyének története című rövid áttekintést. A tanulmány különösen értékes darabja a sorozatnak, annál is inkább, mert a témában hasonló ösz- szefoglaló mű eddig nem jelent meg, noha az igény egy ilyen munka kiadására mind a gyakorló pedagógusokat, mind pedig a pedagógia tudományával foglalkozó, de a témával kapcsolatban érdeklődést mutató olvasóközönség körében régen fennállt. A kötet első fejezetét Simon Gyula irta. Történeti sorrendben, gazdag ismeret- anyagra támaszkodva mutatja be azt a harcot, amelyet a kommunista párt vezetésével kellett megvívni az iskolaügy demokratikus reformjáért, a szocialista jellegű köznevelésért. Az első oldalakon megdöbbentő adatokat tár fel a felszabadulás előtti iskolarendszerről. A felszabadulás pillanatában — írja a szerző — köznevelésügyünk teljes egészében korszerűtlen volt, nemcsak a fejlődés népi demokratikus iránya, követelményei szempontjából, hanem a polgári fejlődés akkori európai normáihoz mérve is. Hallatlan sok nehézséggel kellett megküzdeni azért, hogy a múlt örökségét elhagyva, meg lehessen valósítani az iskolaügy demokratikus reformját. A harc eredménnyel járt, az oktatásból sikerült kiküszöbölni a fasiszta mételyt, a népellenes szellemet, a faji és nemzeti gyűlölködést. Az 1948. évi IV. (egyesülési) pártkongresszus már határozatban foglalta össze, hogy a köznevelés, a művelődés területén fő feladat a vagyonos osztályok művelődési monopóliumának megszüntetése, az iskolák államosítása, a sovinizmus, a nemzeti gyűlölködés szellemének leleplezése. Közoktatásügyünk fejlődésében fordulatot a párt XV. kongresszusának közoktatási programja, az iskolák államosítása jelentette. Az 1948-as kongresszustól a párt 1950. évi közoktatási határozatáig eltelt két év eredményei jelzik együttesen az átnövé&t a szocialista köznevelés irányába. A szerző ezután a fejlődés két sajátos vonását emeli ki. Az egyik: köznevelésünk átszervezése általában elmaradt a politikai és gazdasági fejlődéstől. A másik sajátosság az, hogy a demokratikus és a szocialista forradalom köznevelési feladatainak megoldását nem lehet kronológiai pontossággal elhatárolni egymástól. Ez az utóbbi sajátosság befolyásolja a korszak ér- tiékelését. A fejezet az 1948. évi XXXIII. törvény — az iskolák államosításáról szóló törvénnyel összefüggésben széles körű ismertetést ad a végrehajtási intézkedésekről s az ezt követő időszak munkájáról. Ezután részletesen ismerteti a szocialista köznevelés megvalósítását célzó fejlődést, a nagy munka ellentmondásait, áttekintést ad az 1950— 1956. közötti bonyolult Időszakról. Többek között megállapítja, hogy az 1953—56-os időszakban a pedagógiai célok nem voltak mindig egyértelműen világosak a megjelent irányító útmutatókban. Hogy melyik „vonal" dominált a neveléstudományban és a köznevelésben is — írja a szerző — az a politikai élet hullámveréseitől függött, melynek változásaira soha olyan érzékenyen és gyorsan nem reagált a pedagógia, mint éppen ezekben az években. Az 1956-os ellenforradalom — állapítja meg a továbbiakban >— a köznevelést is megrázkódtatta, de a dolgozó nép tz MSZMP vezetésével, a testvéri államok támogatásával visszaverte az ellenforradalom támadását. A politikai konszolidációval szinte párhuzamosan a köznevelés helyzete is megszilárdult. Ezt követte az MSZMP művelődéspolitikai irányelveinek megjelenése, amely az eredmények felmérésén túl kijelölte a művelődésügy legfontosabb feladatait. A továbbiakban a szerző a legfontosabb köznevelési problémákkal foglalkozik. Ezek egyike az iskoiahálózat — különösen az általános iskolai hálózat — további bővítése, a másik pedig annak a feladatnak a megoldása, hogy az iskolát közelebb kell hoznunk az élethez. Ismerteti az 1961-ben életbeléptetett iskolareform intézkedéseit, j amelyek az iskola és az élet, j a gyakorlat, a termelő munka I kapcsolatának megerősítésén, az iskolai művelődés korszerűsítésének és színvonalának | emelésén, a hatékony kommunista nevelés eszméjén, alapgondolatán nyugszanak. A fejezet végül megemlékezik a tárgyalt időszak intézménytörténeti eseményeiről is. A kötet második és harmadik fejezetét — amelyek a nevelés elméletének és gyakorlatának fejlődéséről, illetve az oktatás elméletének és gyakorlatának fejlődéséről szólnak — Szarka József írta. A téma tárgyalásának módja ezekben a fejezetekben is elsősorban történeti; a fejezetek anyaga hasonlóan széles tény és ismeretanyagra támaszkodik. A zárófejezet — Simon Gyula munkája — az iskolaügy fejlődéséről ad áttekintő képet. A fejezetet az általános iskola, az általános gimnázium, a középfokú szakoktatás és felnőttoktatás problémakörre tagolja. A fejlődést jelentős adatmennyiséggel támasztja alá s utal az iskolaügy fejlődésének perspektíváira is. Mindent összevetve: a magyar népi demokrácia nevelésügyének története című munka értékes és hasznos könyv; értékét emeli gazdag jegyzetanyaga és a hozzáfűzött képanyag is. D. F. „ Gördü lő fodrászsza Ion ‘4 a Balaton partján A Balaton partján megkezdte munkáját az első ,.gördülő fodrászszalon”, amelyet a Budapesti Nemzetközi Ipari Vásáron már láthatott a közönség. A modem felszerelésű fodrászkocsit először a balatonfüredi nemzetközi sátortáborba vontatták, ahol több mint kétezer külföldi turista tartózkodik. A gördülő fodrászüzletben egy kozmetikus, két női és egy férfi fodrász dolgozhat a legkorszerűbb elektromos munkaeszközökkel. A fodrászkocsit az igényektől függően később más Balaton parti sátortáborokba is elvontatják. Az üdülési szezon befejezésével olyan kisebb községekbe látogatnak el vele, ahol nincs rendszeresen nyitva tartó fodrászüzlet. NÉVNAPOK UTÁN Ennyien gratuláltak? Miért? Mert úgy megnyúltak a füleid., „Hadvezér“ sapka nélkül Jegyzetek a táborból (Komádi rajza) AMIKOR ELFOGLALTUK SZÁLLÁSUNKAT, első volt, hogy levettük a függönyös ablakszárnyat, hadd jöjjön több fény és levegő a szobába. Fél óra múlva Susszer, a brigádvezető már hozta az egyenruhákat — katonai holmi, ilyet hordanak minden építőtáborban: szürke munkaruha, óriási nadrág, derékszíj, kulacs, katonasapka. A hórihorgas Rajnak, aki az utóbbi félévben 20 centit nőtt, térdig ért a nadrág. Pribilnek az ingujj a könyökéig. Nekem nem jutott derékszíj, az öblös nadrágot spárgával kötöttem magamra. Ritka jól néztünk ki valahányas Este 6 órakor került sor az ünnepélyes zászlófelvonásra, ahová már mindenkinek „teljes díszben” kell menni. Susz- szer tágra meredt szemmel keresett valamit. — Miért nem jössz már!? — Ne hülyéskedjetek, nem találom a sapkámat! ÍGY KELLETT ODAÄLL- NIA A PARANCSNOK ELÉ. Micsoda leégés egy brigádvezetőnek. — Susszer, magának hol a sapkája? Már elveszett? — a parancsnok lemondóan nézett végig rajta. Susszer ezzel a tekintettel a recehártyáján ment vacsorázni és lefeküdni. Még a lábát sem mosta meg. De amíg a mosdóban voltak, ellopta Orosz sapkáját és a tökéletes alibi végett kicserélte egy másik brigádból valakiével. Ezután elégedetten lefeküdt. Orosz, aki fölöttem aludt, állandóan izgő-mozgó emberke volt és kicsi is, mint egy egér. — Hol a sapkám? Susszer, az anyád istenit, te elloptad a sapkámat — ordibálta az emeletes ágy tetején, és úgy ugrált, hogy a matracból esőként hullott szemembe a matador. Susszer megmutatta a sapkát, mert Orosz már a párnát rángatta a feje alól. — Itt van, de ez az enyém, ott találtam meg az ablak mögött. — Mutasd! — már csalódottan csengett a hangja, mert nem ismert rá, de a fejére próbálta. A sapka süllyedni kezdett és elálló nagy fülein akadt fenn. — Kinyújtottad, hogy jó legyen arra a nagy dinnye fejedre! — Persze, az csak úgy megy. OROSZ ELÉGEDETLEN kiabálással vonult vissza az ágyára. Másnap a kis Lakatos sapka nélkül jelent meg a zászlófelvonáson. Lakatos a „mama kedvence” és ezért hajlamos a gügyögésre, de bokszolni szokott a hajdan híres amatőr papával és büszke az erejére. Még barátságból is verést ígér. Most lázasan forgatta szemeit, de a gyanúsított Orosz fején sem volt sapka. Azután a reggelinél mégis észrevett valamit. — Orosz, mitől olyan nagy a te zsebed? No nézd csak, a sapkám. Úgy szétverlek mindjárt, ha ide nem adod...! — Vered a nénikédet, ez az enyém, a párnám alatt találtam meg. Lakatos egy darabig még ígérgette a verést, aztán tényleg verni kezdte. ' Orosz mint egy hörcsög rúgva-harapva viszonozta. Az egyik tanárnak kellett beavatkozni a dologba. — Nincs egy ollód? — jött oda hozzám Lakatos délután, amikor csak ketten voltunk a szobában. — Szereztem egy sapkát, de az enyémnek szét volt nyírva az eleje. — Honnan...? — intettem tömören a sapka felé, mert az már világos, de nem mondjuk ki, hogy „lopta”. — Csákitól. Ó, pont az ártatlan kis Csákitól, gondoltam magamban, s később, amikor bejött, összeszorult a szívem. Ó, a szegény szelídképű ártatlan kis Csáki! Körülnéz, felemeli a takaróját, a nadrágja zsebét tapogatja, bemegy az ágy alá, kijön, és végtelen szomorúan néz azzal a mindig szótlan nyuszi tekintetével, rám, a többiekre, de nem szól. A KŐVETKEZŐ NAP REGGELÉN, amikor zászlófelvonásra menet Sutyi mellém sodródott, méltatlankodó tekintettel megkérdezte. — Nem láttad valahol a sapkámat? No nézd csak! Nem is olyan kis ártatlan ez a Csáki. Körülnéztem és ösz- szetalálkozott a pillantásom mindig alázatos, szelíd tekintetével. Ott ballagott Lakatos mellett, mindkettő fején sapka. A legjobb barátságban voltak. Este szokásos módon zászlólevonásra gyülekeztünk, csak a parancsnokság késett. Már sötétedett. Nagy cserebogarak kóvályogtak a levegőben, és tolakodva repültek az ember képébe. Mindenki csapkodott. Előbb a cserebogarakra, aztán már a szomszédjára is. Gáncsot vetettek, hanyatt lökték a mellettük állót, lecsapták egymás fejéről a sapkákat. Sutyi tágranyílt macskaszemekkel figyelt. — Sorakozó! Megjött a parancsnokság, vigyázzba vágtuk magunkat. Az „oszolj” után a hálóba tartottunk. — Idenézz öregem — mutatta Sutyi kerekre tömött zsebét. — Két sapkát is szereztem. Ettől kezdve teljes volt a brigádban a béke. Sutyitól ugyan egy váratlan pillanatban ellopták a sapkát az ebédlőben, de ez csak bol-: dogabbá tette, mert előrelá-f tását igazolta. A következő napokban sokat hallottuk, hogy a többi brigádban lopják a sapkát. Félelmetes sapkalopás harapódzott el. Már a parancsnokság tárgyalta az ügyet. Nálunk bélié volt. Kovács Miska sapkában aludt, evett, dolgozott. A zászlófelvonásnál folyton tiszteb gett, hogy ott legyen a keze rajta, ha netán lekapná valaki. Ha távol voltunk, az aj-: tét mindig bezártuk. A gyakran környékünkön somfordá- ló idegeneket pedig elkerget-: tűk. Azt beszélték, hogy a hiányzó sapkát meg kell fi- zetni. Valaki fizetni fog! a második hét végén azután, amikor Susszer leszámolt a felszereléssel, búcsút vettünk a kiürült hálószobától, ami abból állt, hogy Orosz kétes áldást mondott a négy sarokra, Pribil belerúgott a matracokba, hogy csak úgy füstölt a matador, Susszer pedig visszaemelte a tarkafüggönyös ablakot a helyére. Ahogy emelte, váratlanul kiullott a függöny alól — egy sapka — O a franc essen bele, — kiáltott fel — tényleg idetettem a függöny szélére utoljára! Leporolta, s a nyugalomba vonuló hadvezér mosolyával, aki egyetlen mozdulatával viszályt és rettegést zúdított a fél világra, visszaszo’- gáltatta a tábor gazdasági vezetőjének. Dozvald János TÁBORBAN (Foto: Gábor) havi S UTAZÁS A BÁLNA HÁTÁN Sydney tengerpartján két sportbúvár, Georges Mayer és Benn Crop, észrevett egy 16 méter hosz- szú bálnát, Crop kiváló fényképész, aki a múlt évben elnyerte a „világ legjobb tengeralatti fényképésze’’ címet. A két barát vakmerő vállalkozásra szánta el magát. Egy motoros bárkán a bálna felé közeledtek és mindketten az óriási állat hátára ugrottak. Mayer elbeszélése szerint a bálna igen szelíd volt és úgy látszott, nem haragszik, amiért a hátán emberek „lovagolnak”. Noha a bálna főleg tengeri növényekkel táplálkozik, a két búvár vállalkozása mégis kockázatos volt, hiszen a bálna hatalmas farkának egyetlen mozdulatával agyoncsaphatta volna őket. De szerencsésen megúszták és a fényképfelvételek érdekes sorozatát készítették. VSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS/SSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSSS//S//SS/SSSSSSSSS^ A z asztalnál, a vendéglő belső helyiségében, négyen ültek: két férfi, két nő. Házaspárok. Unatkozva ültek, ásítozva, már megbeszéltek mindent. amit érdemes volt, megtárgyalták az üdülővendégeket és megették a nagy adag fagylaltot habbal. Évek óta ismerték egymást. Látogatóba jártak egymáshoz, színházba mentek együtt. Alig volt témájuk. Magda szórakozottan pillantott ki a kerthelyiségre. Valami csemege után kutatott a tekintete, de csak egy nőt látott ülni, egyedül. — Nézd — bökte meg a férjét — egy nő... A férje azzal foglalatoskodott éppen, hogy gyufaszálakból lehetetlen ábrákat rakott ki az abroszon. Hátranézett. Megnézte a nőt akit innen csak homályosan lehetett látni, az se biztos, hogy csinos. De azért azt mondta: — Jó... És nyelt egyet. Évek óta szeretett volna egyedül nyaralni, különböző kifogásokat agyait ki télenK amelyek sorra, rendre kudarcot vallottak. Tizenöt éve mindig együtt mennek nyaralni. Az asszonyok közben mustrálgatták a nőt. Éppen kapóra jött. Egy kicsit felvillanyozta őket. — A haját — kezdte Juli — biztosan festi. Magda egy kicsit megsértődött. ö is szőkíttet bár erősen tagadja. —• Nem tudom — folytatta közben zavartalanul Juli — a blúza zöld színű vagy kék? — De miért ül egyedül? — kérdezte Juli férje aki megpróbálta megjátszani a naivat, de nagyon rosszul állt neki. Még egészen friss volt az ügye, ami miatt majdnem botrány lett, de Juli okos volt, elsimította. — Lehet, hogy a vőlegényét várja —r élcelődött Magda férje, a kopaszodó. vastag pecsétgyűrűs anyagbeszerző. Közben parázslóit a szeme. Már jó lett volna valami kis kaland itt a Balatonon, de hogyan? Sóhajtott. — Ez és a vőlegény — mutatott a homály felé megvetően Magda. — Nem is úgy néz ki.., Nagyon erényes asszonynak tartotta magát, olyan volt az erényessége mint egy kincs, amelyre senki sem vágyik. A férfiak közben felhajtottak egy fél konyakot és egészen hangosan azt latolgatták, hogy mennyibe kerülhet egy ilyen kis nő a Balatonon. — Disznók vagytok — háborodott fél Magda, s hogy az urát fényleni látta egészen elfelejtette, hogy unatkozott. Józsi egészen jó férj, eddig még semmi baj nem volt vele, persze, ki tudja, hogy mit csinál anyagbeszerzői kőrútjai alatt. — Odamenjek? — ugratta Julit a férje, gondolta nem árt, ha az asszony legénykedni látja, már újra nagyon biztos a dolgában. Julinak könnyes lett a szeme. Akkor a férje magához húzta, békítgette, sugdosott neki. Erre mindjárt mosolyogni kezdett. — Hiába vár... úgylátszik ma este hiába — kuncogott. Úgy érezte magát, mint aki téli vihar idején bent ül a jó meleg szobában. biztonságosan, amazt meg odakinn csapdossa a hó, a szél. Ügy kell neki. Egy kicsit azért irigyelte azt a nőt ] odakinn. A nő közben egykedvűen nézett ma-: ga elé, üldögélt a fonott karszékben, \ kortyolgatta a limonádét. Nem lehe- j tett tudni mire gondol. — Én az ilyet — kardoskodott Mag- ] da — elküldeném bányába dolgozni. í Hadd tudja meg, milyen a munka. i — Noiszen — gondolta a férje — te ] se nagyon törted magad össze életedben. Ha én nem vinném haza a havi ] ötöt ... De hangosan nem szólt egy szót sem. ] Minek? Magda kitűnően főz és ott a két gyerek. Nem érdemes hadakozni. — Menjünk — adta ki az indulási] jelszót Juli, mert már újból unta a társaságot és most a nőt is. Aludni ] akart. Aludni nagyon szeretett, néha délután is lefeküdt. Fizettek. Indultak kifelé. A nő asztala előtt kellett elhaladniuk, úgy mentek el mellette, hogy nem néztek rá. A férfiak sem. De a gondolataik körülötte rajzottak. Szerettek volna odaülni az asztalához. Semmi mást, csak odaülni egy kicsit és nevetni, vele.
