Pest Megyei Hirlap, 1965. augusztus (9. évfolyam, 180-204. szám)
1965-08-04 / 182. szám
Hasznos segítőtársak a közrend véde&méhen ÖNKÉNTES RENDŐRÖK ÉRTEKEZLETE A rendőrőrsparancsnokok, körzeti megbízottak és önkéntes rendőrök vasárnap megtartott értekezletén, KoSHlel Lajos monori önkéntes rendőr — felszólalás közben vács György rendőrfőhadnagy beszámolójában elmondta, hogy milyen nagy segítséget nyújtottak az önkéntes rendőrök a közrend és a közbiztonság megőrzésében. Ezt példákkal is alátámasztotta. Elmondta hogy az elmúlt félévben az önkéntes rendőrök hat esetben érték tetten a bűnöst, ugyancsak hat esettben adtak segítséget a bűnözök elfogásához. Sokszor tettek intézkedést egyes bűncselekmények megelőzésére. Külön kiemelte az előadó a munkásörökkel megtartott közös akciók jelentőségét. A hozzászólók között Süléi Lajos és Léber Mihály (mindketten önkéntes rendőrök) a járőrszolgálattal kapcsolatban tettek javaslatot. Spárig Dezső hosszúbereki önkéntes rendőr a községi tanácsokkal tartott szoros kapcsolat szükségességét hangoztatta. László Gyula a járási pártbizottság, Sima István elnök- helyettes, a járási tanács nevében üdvözölte az önkéntes rendőröket, s nagy elismeréssel szólott munkájuk társadalmi fontosságáról. Ezután pénzzel, ajándéktárggyal oklevéllel jutalmaztak meg 40 önkéntes rendőrt. Fejes Józsefnek, a járási rendőrkapitányság vezetőjének az értekezletet bezáró szavai után három szakmai filmet vetítettek le a résztvevőknek. Az értekezlet résztvevőinek egy csoportja. (Kiss Júlia felvételei) Erőszakos utas Boda Béla üllői lakost a közelmúltban a MÁVAUT Nagyvárad téri kalauzi tartózkodójából tuszkolták ki. A busz ugyanis elment Üllőre, s ezért Boda berontott a tartózkodóba, nyomdafestéket nem tűrő szavakkal szidalmazta az elképedt MÁVAUT- alkalmazotta'kat, sőt az egyiket meg akarta verni. Felháborodásának oka, amint kihallgatásakor elmondta: amikor a megállóhoz érkezett, a busz elindult. A mozgó busz ablakát kezdte verni, de azt kellett tapasztalnia, hogy erre sem áll meg a kocsi. Emiatt mérges lett és ocsmány szavakkal támadt a végálloMAVAUTmáson tartózkodó alkalmazottakra. Az erőszakos utas felháborodásának a rendőrség beavatkozása vetett véget. Eltávolították onnan, s botrányt okoíó részegségért 400 forintra bírságolták. Pilis-Ceglédi Honvéd 3:1 A tavaszi fordulóban elmaradt mérkőzést játszotta le a két csapat. A hazai együttes1 győzelme egy percig sem volt kétséges. Végig jobban játszott a pilisi csapat, s így győzelme megérdemelt. L PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA VII. ÉVFOLYAM, 182. SZÄM 1965. AUGUSZTUS 4, SZERDA Júliusban 3362 hektoliter sört fogyasztottunk Milyen lesz az ellátás augusztusban ? Az Országos Söripari Vállalat monori kirendeltségén napközben gyakorta cseng a telefon: palackozott sört kérnek az üzletek, a vendéglátóipari egységek vezetői. Van közöttük olyan, aki szépen kér, van aki harsány hangon követel, van, aki összeköttetéseire hivatkozik és így tovább. Az tény — és ezen rövid időn belül változtatni nem lehet —, hogy kevés a palackozott sör. A monori kirendeltségen _ elmondták: a hűvös, esős júniusban a tervet sem tudták teljesíteni, júliusban azonban már kevésnek bizonyult a 3362 hektoliter sör is! Pedig hol van még az igazi kánikula! A járásban átlagban havonta 3—4 ezer hektoliter csapolt és palackozott sört fogyasztanak. Elfogyna több is, ha volna. Az elmúlt évhez viszonyítva pedig kb. 100—200 hektoliterrel nőtt a járás sörkészlete, mert Vecsést sörellátás szempontjából Budapesthez csatolták. Csapolt sörből júliusban kielégítették az igényeket, palackozottból azonban már hiány mutatkozott. A legelégedettebb a monori Vigadó étterem. Júliusban 70 hektó csapolt és 15 hektó palackozott sör volt a terve. Csapoltból rendesen, palackozottból duplán kapta meg a mennyiséget, mégis kevésnek bizonyult. Á monori-erdei strand büféjének a terve tíz hektó palackozott sör volt, kapott húszat, mégis szomjaztak a strandolok. A gyömrői Halászkertben júliusban 100 hektó sört fogyasztottak el, de még egyszer any- nyi is kevés lett volna. Milyen lesz augusztusban a sörellátás? — Ez nagyban függ az időjárástól. Ha nem lesz nagy kánikula, talán megbirkózunk az augusztusi dömpinggel. A tervet mindenesetre teljesíteni fogjuk! — mondták a monori sörkirendeltségen. (H) Reggelente lángos is van, de továbbra is a rétes a sztár Csak néhány perc pihenőre tértünk be a Rétescsárklába. A rövid kis idő alatt az étlap, valamint személyes meggyőződésünk. alapján tapasztalhattuk, hogy választékos ételekkel, italokkal és figyelmes, gyors kiszolgálással fogadják a vendégeket. Néhány szót váltottunk Cárom völgyi Tiborral, az üzlet vezetőjével, aki elmondta, hogy a korábbiaktól eltérően rendszeresen kaphatók belsőségekből (máj, tüdő stb.) készült ételek. Igen szeretik a halételeket (halpaprikás, sült- keszeg, süllő), de a favorit továbbra is a csárda híressége: a rétes, amelyet minden nap négy-ötféle választékban és kitűnő minőségben árusítanak. Rendszeressé vált reggelenként a friss lángos árusítása, amelynek különösen az úgynevezett futó vendégek örülnek. A jó ételek mellett említésre méltó, hogy az ország különböző vidékeinek (Abasár, Várpalota, Badacsony, Tokaj) boraiból állandóan borkóstolót tarthatnak itt a vendégek. A nyári melegben állandóan .négy-öt féle jégbehűtött .hűsítőitalt tudnak felszolgálni. A - csárda termei tiszták, ízlésesek. A nappali, de az esti órákban is sok vendég foglal helyet a napernyőkkel tarkított kerthelyiségben is. Most, a nyári főszezonban, számos külföldi vendég is felkereste a csárdát. Helyes volna, ha a most is kapható kitűnő presszókávé mellett fagylaltárusításra is áttérnének. Javasoljuk, hogy a parkolási helyet hozzák rendbe és ha másként nem, legalább olajjal portalanít- sák! (—h—y) TANÁCSÜLÉS lesz pénteken Gyomron, ahol az egészségügyi állandó bizottság számol be majd a tevékenységéről. MAI MŰSOR Mozik Gomba: A törvény bal keze. Gyömrö: Álmodozások kora. Maglód: Ki volt dr. Sorge? (szélesvásznú). Monor: Szórakozott professzor (szélesvásznú). Nyáregyháza: René király lánya. Pilis: i Déltől hajnalig. Tápiósüly: Tiz ! aranyérem. Űri: Komédia a ki- ; tinccsel. Üllő: A hazug lány. Va- jsad: Liliómfi. Vecsés: Harc a ban- ! ditákkal (szélesvásznú). Házasságból - elégtelen Még a fülünkbe csengenek a nászinduló hangjai s a szavak, az egész életre szóló jókívánságok, amelyekkel elláttuk a boldog fiatal házaspárt. Két év telt el azóta... És egy szép napon az ifjú férj az asztalon egy levelet talált: „Kedves Józsikám! Ne csodálkozz! Igen, az én búcsúlevelemet olvasod. Hazaköltöztem a mamához. Semmi harag nincsen a szívemben, csak végre le kellett vonnom a végső következtetést — amit különben már millió- szőr megmondtam —, hogy nem vagy eléggé felkészülve a házassági életközösségre. Házasságunk két éve alatt ágy viselkedtél mint egy megházasodott agglegény. A közös gondokból vajmi keveset vettél magadra. Inkább voltál a régi barátaid körében továbbra is kártyapartner, halász, vadász, futballdrukker és még nem tudom mi minden. csak éppen itthoni segítőtársam soha. Én csak arra voltam jó, hogy dolgozzak, aztán főzzek, mosogassak, ingeidet és harisnyáidat rendben tartsam, számodra egy kacsalábon forgó kényelmes otthont biztosítsak. Tudódj mi voltam én eddig melletted? Egy ingyen házvezetőnő, aki még ráadásul neked keres. Nekem ebből elég volt. Ugyan én megyek el, de mellékelten én adom ki neked a bizonyítványt.” A mellékelt bizonyítvány így szólt. A KMH iVíonor területi bizottságának röplapjai (1932) Egyik elmúlt cikkünkben tömören ismertettük a KMP Gyömrő vidéki szervezeteinek történetét. Most a járás területén lezajlott másik nagy szervezkedés egyik érdekes tevékenységét kívánjuk ismertetni. Nevezetesen a KMP Monor-Albenti szervezete által előállított röplapokat. Ez a szervezet, melynek élén a Kifut István éezette területi pártbizottság állt, saját kezdeményezéséből állított élő aktuális problémákkal foglalkozó röplapokat. A kezdetleges, de jól olvasható röplapokat a Monor környéki falvakban a KMP Központi Bizottsága által kiadott más röpira- toktkal együtt terjesztették. A két — általunk leirt és közölt — röplapot az illetékes csendőrörsök terjesztették fel 1932 őszén Albertiről, illetve Bényéről. Mindkettőből egy-egy éjszaka 25—50 darabot szórtak szét a községek utcáin. A röplapok leírása és szövege: 1. Alberti, 1932. augusztus 16. A 8x12 centiméteres lapocskán vörös betűs sokszorosított szöveg. A szöveg mellett sarló és kalapács, ötágú csillag, a szöveg alatt emberi alakok (munkások), halálfej. Szöveg: Elvtársak! Éhezők! Közeleg a szenvedést megváltó forradalom. Készüljetek. Éljen Szov. Orosz ország az elnyomottak vörös remény csillaga. 2. Bénye, 1932. szeptember 21. A 10x11 centiméteres méretű lapocskán vörös betűs sokszorosított szöveg. Adófizető elvtársak! Rabszolgák! A burzsuj rablóhadjárat elérte legmagosabb fokát, de van egy éles fegyverünk, amivel felrúghatjuk ezt a gyalázatos rendszert. Ne fizessünk adót, mert a mi adófillérjeinkből imekdóz- za magát a döglödő burzsuj diktatúra. A mi adófillérjeinkből fizet csendőrt, rendőrt, katonatisztet a mi elnyomásunkra. Tudatába kell lennünk erőink nagyságának és győzni fogunk. Le az adóval! Le a burzsikkal! Éljen a KMP!!! (Közli: Gecsényi Lajos) KALVARIA, 1965 A megállásnál Danwviám hirtelen nyekkent egyet és a motorzúgás elhallgatott. Elszakadt a kuplungbovden! — állapítottam meg búsan. A motorosoknál nem ritka eset, de mindennapinak sem nevezhető. Azzal vigasztaltam magam, hogy Gyomron, ahol külön műszaki bolt van, nem okoz nehézséget egy áj zsinór beszerzése, mert a régi már annyit volt forrasztva, hogy használhatatlan. Mondanom sem kell, hogy Gyomron nem kaptam. Sebaj, — jutott eszembe — az újonnan átalakított monori boltban biztosan kapok. Zsibbadt izmokkal nyomtam a kerékpár pedálját. Természetesen: hiába. Ott sem kaptam. Lelki szemeim előtt megjelent egy kép: egy toprongyos vándor baktat az országúton, Zsebében 16 forint néhány fillér. Atyja kerékpárját régen átváltotta már élelemre és minden vas- és műszaki boltba betér (kuplungbovde- nért) — hiába. Ekkor még képtelenebb és kalandosabb ötletem támadt: expedíciót szervezek! Nem a jövőbe, mint az úttörők, hanem távoli országok műszaki boltjaiba. Hátha több szerencsém lesz, mint Gyomron vagy Monorom volt. Mire motoromat megeszi a korrózió (lelki füleimmel már a csámcsogást is hallom) tálán megszerzem a hiányzó alkatrészt. —is— „Eltűnt" egy kombájnos Péteriben Hamarosan kapálják a másodvetésű kukoricát A Gyömrő- és Péteri között pendliző, „közlekedő __ kombájn” jó munkát végzett a Rákóczi Tsz-ben, a Bezosztája búzából húsz holdat vágott le, összteljesítménye 27 vagon. Ezzel a géppel lényeges probléma nem volt, annál több baj volt viszont a 24-es számú kombájnnal, amely az egész szezonban ra- koncátlankodott. Két napig javították, most is a törött ventillátor lapátot, s mire kész lettek vele, „eltűnt” a kombájnos. Úgylátszik, megharagudott a beteges masinára. Pedig még nagy szükség volna a munkájára, mert Péteriben még 60 hold búza vár aratásra, 60 hold rozsot rendre vágtak és hátra van 34 hold rozs egyenes vágása is, A számítások szerint augusztus 10-re tudják az aratást befejezni. A péteri Rákóczi Tsz-nek 124 hold másodvetése van. Ebből 64 hold rövid tenyészidejű kukorica (ezt hamarosan kapálják már), 20 hold uborka és 40 hold csa- lamádé. A mélyszántással a tsz elmaradt: 46 hold csupán eddigi teljesítményük. Ezt olvastuk KISZ-isták háztáji virágkertészete A Ceglédi Hírlapban olvastuk: | Bőven van tüzelő és építőanyag | a sülyi TÜZÉP-telepen A sülyi TÜZÉP-telep napról napra rendkívül nagy forgalmat bonyolít le. Már kora reggel a vevők türelmetlen serege vár a bebocsátásra. Mikor azután kinyitnak, a tömeg betódul és szerteszét széled a telepen. Leginkább a különböző méretű rudakat, gerendákat és ablakkereteket lepik meg az emberek. Borbás Antal telepvezető mindenütt ott van. Szívesen ad bárkinek tanácsot. A mi kérdéseinkre is készséggel válaszolt. — Erre az évre 11 millió forint bevételt terveztünk, — kezdte a beszélgetést a telepvezető. — Ezzel szemben eddig már a 8 milliónál tartunk. A tervünket minden bizonnyal túlteljesítjük. Sikerünket főképpen annak köszönhetjük, hogy bőven el vagyunk látva építkezési anyagokkal. Két-három teherautó cementtel megrakodva szinte mindennap érkezik. Igen keresettek a fürdőszobaberendezések, továbbá az átereszekhez és a vízlevezetéshez szükséges csatornák. — Nem győzöm mondani a kedves vásárlóknak, hogy téli fa- és szénszükségletüket siessenek biztosítani. Most minden nagy választékban áll rendelkezésükre. Télen majd kénytelenek lesznek abból vinni, ami éppen akkor érkezik! A ceglédi Táncsics Tsz-ben sokat törődnek a fiatalokkal. Korszerű helyiséget biztosítottak a KISZ-szervezet részére, 60 új széket is vásároltak bele. Megteremtették annak a lehetőségét is, hogy a fiatalok saját munkájuk eredményeként tovább szépíthessék az ifjúsági otthont, különböző sportfelszereléseket, társasjátékot vásároljanak, s még kirándulásra is elmehes- senék. Tavasszal területet biztosítottak a fiataloknak, amelyen gondos virágkertészkedés folyik. Kaptak megfelelő melegágyat, a KISZ-szervezet tagjai szereztek virágmagvakat, s ebben a kis háztáji virágkertészetben már remekül fejlődik a krizantém, s már árusítják is a több színben pompázó szegfűt, szálanként 30 filléres áron. „Kétévi házassági együttlétünk alapján házastársam — József — együttélésünk értékelésében az alábbi osztályzatot érdemelte ki: Házassági ismeretek elégtelen Házastársi megértés elégtelen Segítőkészség elégtelen Illem és udvariasság elégtelen Áldozatkészség elégtelen Gondoskodás elégtelen A hiányosságokat kellő felkészültség után pártatlan és elfogulatlan véleménynyilvánítás mellett pótolni lehet. Dátum. Aláírás” A porig sújtott férj búfelejtönek maga elétette a borosüveget, csakhamar elkészültek egymással. Kijózanodás után felébredt a jobbik „én” és megszületett az elhatározás: Meg fogok javulni! Ment is a levél: ,^Alávetem magam a feltételeknek, jöjj mielőbb!” Jött is a mama, — de egyedül. — Nem kapta meg Kató a levelemet? — Dehogynem. Sőt, hajlandó a pótvizsgádat elfogadni, ha a kellő felkészültségedről bizonyságot teszel. Az előkészítést nyomban megkezdhetjük. Szót se többet! Ki a konyhába, elő a seprűvel, lapáttal, aztán majd meglátom mit tehetek az érdekedben. Később megtudtam: a pótvizsga sikerült. (—ty—)