Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-13 / 163. szám
88 ezer forint ára bélyeg as úrr>íaharosuttnk»rt A párt és a tanács képviselői, a tömegszerveoetek és a kiá túráiig intézmények küldötteinek népes értekezletén ismertette Bitter AntaXné, a Vöröskereszt tátikára a több, mint két hónapja tartó árvíz okozta károkat. Vác - környékén mór teljesen megszűnt az árvízveszély, de a détti országrészeken még emberfeflettä küzdelem foiyik a kitörni készülő folyó megfékezése érdekében. Honvédeink fizikai munkával és technikai eszközökkel segítenek. A lakosság pedig szinte minden felhívás nélkül ajánlja fel segítségét a bajiba ju-1 tottaknak. Természetesnek tartják, hogy ha a társadalom egyik rész« bajba jut. a másik része segítsen. Nem is gazdasági, hanem erkölcsi kérdésnek tekintik az árvíz-1 károsultak megsegítését. E nagy segíteni akarást azonban össze kell fogni, szabályozni kell, mert különben szétforgácsolódnak az erők. A pártszervezeteiken, a szak-1 szervezeteik mellett a Vörös-1 kereszt is kiveszi részét a segítő munkából. Különböző címletű bélyegek eladását vállal,ta. Vác városa és a váci já-' rás összesen 88 ezer forint ér-' tékű bélyeget kapott 5, 10, 50 és 100 forintos címletekben.' Ebből a város 24 ezer, a járás 64 ezer forint értéket kapott terjesztésre. A Vöröskereszt kéri a lakosságot, hogy a hivatalos' igazolvánnyal jelentkező megbízottakat fogadja olyan szeretettel, mint amilyen lelkesedéssel vállalták ők ezt a szép,1 de fáradságos munkát. ELMENT A FERI BÁCSI ötsoros tudósítás adta hírül a legidősebb váci gyógypedagógiai tanár elhunytét. Egy munkában, tanulásban eltöltött gazdag élet végére tett pontot ez a szűk szavú nekrológ. Négy és fél évtized telt el azóta, hogy az első világháborút követő időben a Gyógypedagógiai Tanárképzőből hozzánk került, a Siketnémák Váci Tanintézetébe. Idejött és tanított 1960-ig, hetvenkét esztendős koráig. Száz és száz gyermeket segített, hogy ember legyen belőlük. Emellett tevékenykedett a Siketek és Vakok Tanárainak Országos Egyesületében, valamint a Magyar Turisták Országos Egyesülete vezetőségében. Tankönyvek, pedagógiai szakcikkek, újságközlemények, versek, oktatási segédeszközök kerültek ki keze, tolla alól Lelkes munkása volt a váci iskolán kívüli népművelésnek. Ezért kapta kitüntetéseit, a címzetes igazgatói rangot és az aranydiplomát Mindenki Feri bácsija volt. Kiváló nevelő, segítőkész kartárs, mindannyiunk drága, idősebb barátja. Munkatársainak, barátainak, s tanítványainak — Csendország fiainak — szeretete, hálája övezi kegyelettel emlékét , (B. S.) Zsembay Ferenc utolsó fényképe (Foto: Cserny) Levelesládánkból: Reklamáció, bejárat ügyben VÁCI UAPLfl A PEST MEGYEI HÍRLAP KÜLÖNKIADÁSA IX. ÉVFOLYAM, 54. SZÁM 1965. JÜLIUS 13. KEDD A népi ellenőrzés megállapította: Félmillió forint rendkívüli bért fizettek ki tavaly három üzemünkben részben okkal, részben ok nélkül ÖTPONTOS JAVASLAT AZ ÁLLOMÁNYON KÍVÜLI BÉREK RENDEZÉSÉRE A decemberi párthatározat nyomán megvizsgálta a váci népi ellenőrzés, hogy nagyüzemeinkben mennyire tartják szem előtt a módosított Munka Törvénykönyve szellemét másodállások, mellékfoglalkozások tekintetében, továbbá, hogy mennyire indokolt az állományon kívüli béralap felhasználása. Andrejkovics László vezetésével kilenc népi ellenőr 30 munkanapnak megfelelő idő alatt vizsgálta az említett kérdéseket a Fortegyárban, a Híradástechnikai Anyagok Gyárában és a Magyar Hajó- és Darugyár váci üzemében. Megállapították, hogy a másod- és mellékfoglalkozások engedélyezésénél a vállalatok betartják az előírásokat és — mint például a Fortéban — az erről vezetett nyilvántartás pontos, naprakész. Akad olyan „szabálytalanság”, amely végeredményben a népgazdaság összérdekét szolgálja. Az említett vállalat rekonstrukciós tervének készítésekor a tervező intézet nem vállalta a technológiai tervek elkészítését. Az irányító szerv hetvenezer forint állományon kívül bért biztosított e munka elvégzéséhez. Kérdés: a szükséges szakemberek kölcsönadásával nem takaríthatták volna meg ezt a tekintélyes összeget? A nyugdíjasok foglalkoztatásánál hivatkoztak a nagy szakmai tapasztalatok gyümölcsözte tésére, a fiatal szakemberek képzésének elősegítésére. A vizsgálat azt igazolta, hogy az idősebbek újbóli foglalkoztatásánál minden más szempontot megelőző indok a humánum. E három üzemben félmillió forintot fizettek ki tavaly állományon kívüli béralap felhasználása címén. Voltak megalapozatlan kifizetések is. A Híradástechnikai Anyagok Gyárában például dr. P. B. havi 1400 forintot kap másodállás után. Ezért havonta tudományos szakértői jelentéseket kell adnia. A főmérnök közlése szerint egyegy jelentés mindössze 2—5 oldal terjedelmű, de ő nem látta hónapok óta — időhiány miatt. Hőfordult a vizsgált vállalatoknál, hogy a rendészet az állományon kívüli bér terhére látta el a fizetésnapok előtti pénzellenőrzést. Fő foglalkozással nem rendelkezőt alkalmaztak mellékfoglalkozásban, mint üdülőgondnokot. Más személyt segéd-anyagbeszerző beosztásban — teljesen szabálytalanul. A hajógyárnál a felügyeleti szerv egy esetben alaki hiányosságot állapított meg, amit a vállalat korrigált A népi ellenőrök a vizsgálat befejeztével ötpontos javaslatot készítettek az észlelt hibák kiküszöbölésére. Megszűnésük egyben azt is jelenti majd, hogy a decemberi párthatározat egyik elgondolásának tesznek eleget üzemeink. Hír a Vox Htimanárói A Magyar Rádió múlt hé-* ten köszöntötte a 65 éves Bár-1 dós Lajost. Az ünnepi műsor-1 ban a Vox Humana adta élői a neves zeneszerző-karnagy együk kórusművét. > Énekkarunk különben meg-1 kezdte nyári szabadságát.' Utána az első próbákat augusztus első hetében tartják. Készülnek az őszi, Fertődön rendezendő hangversenyre. i FOLDMUVESSZOVETKEZETÜNKTÖL FÜGG: A PIAC GYÜMÖLCS ZÖLDSÉG ELLÁTÁSA A gyümölcs- és zöldség felvásárlása és az ország piacá-’ nak ellátása, a MÉK feladata. A MÉK minden elismerést kiérdemlő igyekezettel törekszik e feladatnak megfelelni.1 Az országos feladatok mellett vannak azonban helyi és körzeti feladatok. Ezekben a feladatokban Vácott a körzeti földművesszövetkezeü osztozik a MKK-kel, a gyű-* mölcs és zöldség felvásárlása-1 ban és a piacon való értéke-* sütésében. Ez a munkát sok-* ban egyszerűsíti, a költsége-1 két csökkenti. Mert például' az Alsógödön termett cseresznyét be kellene hozni Vácra a MÉK-hez, hogy aztán* a MÉK szállítsa ki Alsógöd-1 re a boltba, hogy a vevőkö-1 zönség hozzájuthasson. Az ilyen értékesítési gondókat a földművesszövetke-' zet úgy intézi el, hogy Vácott a Vörösházban, a Széchenyi utca 7. és 28. sz. üzleteiben,' valamint a körzethez tartozó minden községi földműves-1 szövetkezeti boltban felvásárolja a kisebb termesztők, valamint a termelőszövetkeze-1 tek gyümölcs- és zöldáruját és eredeti piaci áron árusítja a fogyasztóknak. ' Komoly és ’ jelentőségteljes! munka ez a földmű vessző vetkezet részéről, mert így frissebb árut vásárolhat a közönség és sokban enyhíti a termelőknek az értékesítés gondjait, mert a földművesszövetkezeti boltok minden árut piaci árusítási engedély nél-* kül vásárolnak fel a termelő-* tői és a hatóság által megél-* lapított árakat fizetik érte. 1 <s) ARATUNK! Űj színt kapott a járás mezőgazdasági arculata ezekben a napokban. A kombájnok monoton zúgását hallaná Alsósod, Főt, Szód és örszentmiklós határában. Járásunk éghajlati adottsága, a hosszantartó esőzés késleltette a munka beindulását. Az objektív tényezők viszont nem csökkentik a termelőszövetkezeteknél tapasztalt munkaszervezés lendületét. Különösen a fóti Vörösmarty haladt jól a szervezésben. Gondoskodtak az aratás utáni szalmalehúzásról, szalmaöszszerakásról és a tar lóhántás időbeni elvégzéséről. Rád, Vácbottyán és Kösd határában indult be a munka először. Sajnos, az aratás folyamatosságát e területeken, a talaj nagyfokú víztartalma miatt, biztosítani nem lehetett. Ezért a kombájnokat átirányítottuk homokos területre: Alsógödre, Fótra, Szödre és Orszentmiklósra. Addig itt segítik a munkát, amíg a nedves területek használhatók lesznek. Lapzártáig learattak járásunkban 202 hold őszi árpát. Ebből 111 holdat kombájnnal, tíz holdat aratógéppel és 81 holdat — ez utóbbit tszcsben — kézi erővel. » Horányi Ferene i HAT VÁDLOTT. A Pest megyei Kéményseprő Vállalat megbízta Dancsik Lajost kaparóvasak és kéményajtók készítésével. Dancsik találkozott Hegedűs Sándor nevű barátjával, aki vállalta a rendelés leszállítását. Ezután, részben a Dunakeszi Járműjavító Vállalat anyagából és gépein, elkészültek a rendelt tárgyak. Dián István kisiparos saját nevén nyújtotta be a számlát a vállalat felé. A kapott pénzen osztozkodtak. A Váci Járásbíróság a hat vádlottat 4—8 hónapi felfüggesztett elzárásra ítélte. A Géza téri leletek a múzeumban „Vác, a honfoglalástól napjainkig” címmel rövidesen új, állandó jellegű* kiállítás nyílik a Vak Bottyán Múzeumban. A gazdag és érdekes anyag összeállításán húsz szakember dolgozott. A Múzeumok Pest megyei Igazgatósága a kiállításhoz szükséges tatarozásra, átalakításra, a világítás megújítására több, mint 60 ezer forintot biztositott. Az új berendezést a Múzeumi Ismeretterjesztő Központ kiállításrendező osztályának művész szakemberei tervezték. Elkészítése 150 ezer forintba került. A közeljövőben megnyíló kiállításon a Géza király téri, leletmentő ásatás országos jelentőségű — a maguk nemében egyedülálló — leletei is láthatóak lesznek. Véget ért A SZIGETI VESZEDELEM takarítás. A vízzel együtt távolították el az iszapot, majd friss, piros salakkal terítették be a kerthelyiséget. A csárda és környéke szebb lett, mint volt. j közeljövő terveiről érzi deklődünk. — Reméljük, hogy újabb árhullámtól nem kell félnünk így fest a terasz ma. (A rovátkázott vonal jelzi az árhullám, párkány feletti legmagasabb pontját) és munkánk a régi kerékvágásba térhet majd vissza. Rövidesen megkezdődhet a strandszezon. Egy-két új színfolttal szeretnénk gazdagítani a csárda patináját. Ha az időjárás engedi, megismételjük a tavalyi szakácsparádét. A tálalóablak mögött Lehöcz konyhafőnök és munkatársai szorgoskodnak. — Űj étlap készül — mondja János mester —, az eddiginél nagyobb választékkal. Mind nagyobb és nagyobb lesz Vácott is az idegenforgalom. Volt itt már az idén belga, portugál, angol, francia és svájci turistacsoport. Nálunk ebédelt az indonéz küldöttség is. Hétfőn a moszkvai ügyvédi munkaközösség küldöttségét latjuk vendégül. Szeretjük, ha a vendég kellemes emlékkel távozik a csárdából. Ügy gondolom, hogy reprezentatív külsejű étlapunk szerte a nagy világban megtalálható, mert kevés vendégünk van, aki nem viszi azt magával emlékbe. Távirat érkezik. Egy jelenleg Budapesten ülésező, harminc tagú delegátus jelzi látogatását. A Pokol-csárdában megszűnt a kényszerszünet. Ismét nyitva van. (- s) a bal part lakói heteken á *1 kémlelték távcsővel, sza bad szemmel a Pokol-szigetet meddig emelkedik a viz? M lesz a csónakházzal? Elborít ják-e a hullámok a csárda te raszát, nagytermét? Jöttek i hírek: hogyan helyezték biz tonságba a berendezést, a felszerelést. Hogyan került mint feljebb, mind biztosabb helyrt egy személygépkocsi. Azutár eltűnt a felirat, víz alá kerül a terasz. A nagyterem, befalazott ajtóival, ablakaival állta az ostromot. Múlt hét végén látogatási lettünk a veszélyeztetett szi- Jeten. A veszedelem elmúlt 4 Pokol-csárda környéke tisztán, kitakarítva, teljes kapacitással fogadta vendégeit. it7em volt még dél a szem- IV közti toronyórán, de c nagyteremből zenét hallottunk. Az új zenekar, a „Duó’ tanulta a legújabb számokat Wemcsak a helybeli, de a viiékről — sőt külföldről — írkezö vendégek igényét is ki kell elégíteni. Kalencsik Bélát, az üzletvetetőt nagy munkában találtuk. — Mindent élőről kell kezienünk — mondja. — Az árubeszerzést, a rendelést, a te- Htést és főként a közönség tervezését. Fényképeket mutat. Láthatjuk, milyen megfeszített munkát végeztek, hogy az épületet mentsék és az ár ne tegyen kárt. Az áru mind feljebb és feljebb került — egészen a padlásig. A bejáratokat gyorsfalazással, homokzsákokkal zárták el. Az ár levonulása után kezdődött a nagy-T. Gy. olvasónk írja: Szép a Széchenyi utcai idegenfor-' gsalmi hivatal. ízléses bérén-1 dezés, tágas, nagy kirakatok i — csak a bejárat mutatja még mindig egy romház képét, ütött-kopott ajtókereté^ vei. PÁSZTHORY LÓRÁNT KIRENDELTSEGVEZETÖ VÁLASZA: Az idegenforgalmi hivatal bejárati részének befejezése a borítókő miatt késett. Az eredetileg tervezett1 márványborítás nem sikerült,1 anyaghiány miatt. A városi főmérnök engedélye alapján' helyette műkőborítást alkat-1 mázunk. A kivitelező Pest megyei Építőipari Vállalat1 rövidesen megkezdi a mun-> kát. 1 Ar Szerkesztői üzenetek : Posta környéki lakók pana-1 szólják, hogy a parkban három év óta felszerelték a szép, modem lámpákat, de egy ré-' szűk azóta sem világít. PanaJ szukát az ÉDÁSZ kirendeltségéhez továbbítottuk. — Görög utcai lakók észrevételezték, hogy az új váci menetrenddel kombinált utcajegyzékből kimaradt a Görög utca neve.’ Fellapoztuk a kis kötet 19. oldalát. Ott találtuk — új nevén — Katona Lajos utcaként. )