Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-06 / 157. szám

4 1965. JÚLIUS 6, KEDD Küzdelem a talajerózióval Komplex tervek termőföldünk védelmére Az Agráregyetem segítsége Mezőgazdaságunk legvesze­delmesebb „ellenfelei” közé tartozik a talajerózió. Kiszá­mították, hogy az ország mű­velt területének csaknem a felén minden egyes holdról 20 —24 tonna termőföldet ^ hord le évente a lejtőkön lefolyó csapadékvíz. Megyénkben kü­lönösen a gödöllői, az aszódi, a váci, a szobi és a budai já­rásban számottevő az eróziós kár. A gödöllői Agrártudomá­nyi Egyetem kutatói külön té­maként foglalkoznak a talaj­erózióval. Megfékezéséhez nagy segítséget adnak a kör­nyező közös gazdaságoknak, így például a Gödöllői Járási Majdnem 100 millió Április 1-én Japán lako­sainak száma 99 483 086 fő volt, egy millióval több, mint az előző esztendőben. Pártbizottság és a tanács ter­vet készített az egyetem ta­náraival az erózió megfékezé­sére. Termőföldjeink védelmé­re egyébként országos intézke­déseket is tesznek. A hegy- és dombvidékek vízgazdálkodá­sát a legutóbbi időkig csak a kis vízfolyások mederszabá­lyozásával irányították. Most ezeket a munkákat is tovább­fejlesztik. A mederrendezések ma már nem a négy-öt éven­kénti kisebb, hanem az átlago­san tízévenként egyszer elő­forduló, lényegesen nagyobb vízhozam kiöntésmentes, tehát kártétel nélküli levezetésére készülnek. Emellett a folyó- és patakvölgyekben — me­gyénkben is — Gombán, Do­­monyban, stb. — mind több olyan tároló épül, amely csök­kenti az árvízcsúcsokat és a későbbi hasznosításra is ösz­­szegyűjti a vizet. A mederren­dezés mellett komplex terve­ket dolgoznak ki, amelyek fel­ölelik a termelési, agrotechni­kai, talajvédelmi, vízügyi és erdészeti tennivalókat. sztrádán (Foto: Gábor) 12 éves érettségiző Amszterdamban az idei tan­évben egy 12 éves fiú leérett­ségizett és azonnal felvették az egyetemre. Kihasználatlan lehetőségek Mérlegen a szakszervezeti üzemi könyvtárak munkája A MAI ÉTLAP HOLNAPRA SZOL ÉTELMARADÉKOT TARTÓSÍTÓ GYORSMOSOGATÁS avagy két fantasztikus üzemi konyhai újítás A Csepel Autógyár társa­dalmi ellenőrei sok egyéb ki­fogás meUett amiatt tettek pa­naszt a Pest megyei Állami Kereskedelmi Felügyelőség­nél, hogy az utóbbi időben az üzemi konyha főztje minősé­gileg rosszabbodott, a felszol­gált adagok pedig kisebbek lettek. Az ÁKF felügyelői megjelentek, a hatalmas gyár­telep üzemi konyháinak köz­ponti raktárában, és A vizsgálat véget vetett ennek az „újításnak”... Másik speciális „újítás” a holnapra szóló mai étlap. Tudvalevő, hogy általános tö­rekvés, választhasson kedvére egyszerre több ételből, étkez­hessen á la carte a dolgozó. Még kis üzemekben is étlap szerint lehet most már ebé­delni, ilyen nagy gyár termé­szetesen nem maradhat a töb­biek mögött Ezért azután — mondjuk kedden — a dolgozó elé teszik az étlapot, mit óhajt szerdán ebédelni. De hátha másnapra elrontotta a gyom­rát és nem ehet töltött ká­posztát? Vagy lencsét válasz­tott tegnap, mára meg kide­rül, hogy a konyha lencse he­lyett száraz borsót kapott, amit nem szeret? Eszi, nem eszi, nem kap mást... Sz. E. A SZOT Elnöksége 1961-ben újjászervezte a szakszervezeti könyvtárakat. A Szakszerve­zetek Pest megyei Tanácsa most ennek a határozatnak a tükrében vizsgálta meg a könyvtárak munkáját ' Megállapították, hogy azóta egységesebb lett az üzemi könyvtárak munkája. Az önálló üzemi könyvtárak nagy része beolvadt a szak­­szervezeti hálózatba. Mindösz­­sze 20—25 kisebb — száz főn aluli — vállalat nem csatla­kozott még. Bővült a könyvek választéka, gyorsabb lett a csere, a régebbi könyvek kise­lejtezése. A 134 szakszervezeti könyv­tár tíz százaléka több ezer da­rabos könyvállománnyal ren­delkezik. A kisebb "könyvtá­rakban a helyhiány a légna­­gyobb gond. Nincs elég pólc és szekrény. Egyedüli megol­dásnak a szabadpolcos rend­szer bizonyult. A Csepel Autó­gyárban, a DCM-ben, a Duna­keszi Járműjavítóban és még 29 nagyüzemben ilyen könyv­tárak működnek jó eredmény­nyel. Volna másutt is erre le­hetőség, ha a gyárvezetőségek több gondot fordítanának a könyvtárra. A Ceglédi Villa­mosgépgyár szakszervezete négy éve nem vizsgálta könyv­táruk működését, másutt, ha foglalkoznak is vele, nem hoz­nak útmutató határozatot, ho­lott a könyvtárfejlesztés anya­gi lehetőséged megfelelőek, volna mód a gyorsabb fejlő­désre. Előfordul az is, hogy új építkezésnél könyvtárhelyiség helyett mindössze egy könyv­­szekrényt „terveznek” könyv­tárfejlesztés címén. Az érdektelenségre mutat, hogy az előírt heti két köl­csönzési napot sem tarthatják be sok üzemben, mert nem biztosítanak erre az időre he­lyiséget. A Váci Híradástech­nikai Gyár könyvtárosának személyes harcába került, míg igazgatói engedéllyel a könyv­tárhelyiséget heti egy órára megkapta. A Váci Kötöttáru­­gyárban hónapokig szünetelt a kölcsönzés, mert a helyiséget más célra foglalták le. Nem csoda, ha így a könyvek elkal­lódnak, mint a 26. sz. Építő­ipari Vállalat százhalombattai egységénél, ahol 51 munkás ment el ismeretlen helyre úgy, hogy magával vitte a kölcsön­zött könyvet is. A Szakszervezetek Pest me­gyei Tanácsa Elnöksége határozatot hozott, hogy évente egyszer részle­tesen foglalkozik a könyvtá­rakkal, operatíven irányítják és ellenőrzik munkájukat. ellenőrizték, megfelel-e a kiküldött anyag az egyes konyhák étkeztetési lét­számának. Mindent rendben találtak. Délben tíz társadalmi ellen­őrt maguk mellé véve, egy­szerre hat étkezőhelyiségben, illetve konyhában tartottak vizsgálatot. Azt is megmérték, mennyit nyom egy-egy étel­adagban a hús? Ahol csupán egy deka hús hiányzott az előírt ötből, be­érték írásbeli figyelmeztetései, de a IV. sz. étkező szakács­nőjére, Dorf inger Rózára pénzbírságot szabtak, mert a próbaképpen lemért nyolc adag marhapörkölt között egyikben sem volt öt de­ka hús, ellenben még két­­dckásat is találtak. — Kezdetkor sokat adok, elmérem magam, ezért teszek azután kevesebb húst a tá­nyérba, másként nem jutna mindenkinek. Ezzel védekezett Dorfinger Róza, bár még az első csoport sem végzett. És még hozzá­fűzte, hogy eddig senkisem panaszkodott, egyetlen be­jegyzés sincs a panaszkönyv­ben. Ami természetes, mert az étkezőkben seholsem látható se panaszkönyv, se panaszlevelezőlap. Élőszóval azonban sok pa­naszt hallottak a felügyelők vizsgálatuk során. Olyat is, amelynek tárgyát nyomban felmutatták a panaszttevők: az asztalon levő „tiszta” evő­eszközt hozzátapadó étel mara­dékkal. Kiderült, hogy mivel a turnusok félórás időközben követik egymást, a mosogatás­sal sietni kell, különben nem kapnának idejében villát, kést, kanalat az ebédelők. Te­hát szellemes gyorsmosogatási módszert vezettek be. A hasz­nált evőeszközt vízzel teli vájdlingba dobják, majd pil­lanatok múlva marékszám ki­emelik és egy asztalterítőbe teszik, amit azután ketten két­­kézre kapnak és néhányszor meglóbálnak. Az előbbi mű­velet a mosogatás, az utóbbi pedig a törölgetés. XXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXXNXXXXXXXXXXXXXXXXXX-T7 óra délután érkeztek a vá­ll rosba. A férfi telefonon rendelt szobát az egyetlen szállodában — pihenni fogsz estig — mondta az asz­­szonynak — frissebb és szebb leszel. Nagyon gálánsnak érezte magát, mint mindig, és az asszony is hálásan mosoly­gott. Szép este ígérkezik. Egész eddigi életének koro­nája lesz. Húszéves érettsé­gi találkozó s az osztályban valamikor ő volt a legko­­pottabb. Most Opelen érke­zik — bőröndjében ott si­mult, fehér lepedőbe bur­kolva a vadonatúj kisestélyi. Imre hozta az anyagot Párizs­ból, valami egészen lehelet­­könnyű selyem és a varró­nője remekelt. Húsz éve nem látta az osz­tálytársnőit. Azok sem őt. Büszkélkedni akart előttük, férjével, aki ötvenes, de tizet nyugodtan letagadhat és sa­játmagával, aki formátlan vörhenyesszőkéből fenségesen karcsú bronzvörös lett. Fel akart vágni a lányok előtt, akiktől sokszor kunyeráti tízórait és néha nem ka­pott. Ha jól belegondol, húsz esztendeje készül erre a visz­­szavágásra. Lehet, hogy ezért választotta Pista helyett — aki csak építkezési csoport­­vezető volt — Imrét. Imre főmérnök és elegáns. Még most is tud gyönyörködni benne ahogy a késsel-villá­­val bánik. A lányok látni fogják ahogyan udvariasan lesegíti róla a köpenyt és megkérdezi: — mit kívánsz drágám? Mások előtt mindig így szólítja. És ő kívánni fog természetesen. Pezsgőt és ka­viárt (az sem baj, ha a pincér elképed és azt válaszolja, nem tartunk kérem). Akkor ő majd gyöngyözve kacagni fog és azt mondja — jaj, egészen elfelejtettem hol va­gyunk, ne haragudjon. Múlt héten érkeztünk haza Pá­rizsból (ő ugyan nem volt ott, de mindegy) és ez volt a kedvencem. Egyszerűen nem tudtam ,elképzelni a vacsorát kaviár nélkül. Nem érde­kes? Percei Kató a hajdani emi­nens szemüvege mögül néz majd rá olyan csodálkozva, amikor egyszer a nagynén­iétől örökölt magassarkú szandáljában ment az isko­lába. Nagyon csúnya szan­dál volt, de mégis változatos­ság az állandó magasszárú után. Röhögtek rajta. Berda Manyi most neih fog röhögni, hanem elsápad. Szelecsényi Emi pedig egyszerűen meg­pukkad. jpttől a gondolatsortól egé-J-z szén jó érzéssel ment felfelé a lépcsőn a város egyetlen szállodájában, amely nélkülözött minden fényűzést, de mégiscsak szálloda volt és nem Boriska néni, aki való­színűleg sohasem bocsájtja meg, hogy nem nála száll­tak. Imre egy kicsit furcsán né­zett körül a szobában, amely­ben két festett ágy volt, ke­rek asztal, rosszlábú székek. Imre ezt a egész találkozót szívesen elengedte volna, Márta kedvéért mondott le egy nagyon fontos vacsorát — isten őrizz, hogy Mártá­val ujjat húzzon az ember. Egy hétig nem szólna hozzá s az ö korában az ilyesmi már kényelmetlen. A szoba bor­zasztó, de Márta ragyogó arc­cal ül le a nyikorgó ágyra — egészen megfiatalodott, úgy­látszik a régi emlékek. Útközben már megebédel­tek. Imre nagyon szívesen megivott volna most egy ká­vét, de nem merte proponál­ni. így ő is leereszkedett egy székre s pár pillanatig szótla­nul ültek a város egyetlen szállodájának első emeleti szo­bájában, miközben a portán azt találgatták, hogy miért jöt­tek ezek pont szombaton és minek. Márta közben levetkőzött, hálóinget vett fel és pongyolát. — Aludni fogok — nyújtó­zott, mert tudta, hogy a bőré­nek használ majd az alvás és amúgyse tudná mással agyon­ütni az időt. Sétálni nem volt kedve, ismerőssel találkozhat­na, s akkor oda az egész meg­lepetés. Imrének még mindig a kávé járt az eszében, de egy­re reménytelenebbül. Márta egész biztosan őt is ágyba pa­rancsolja majd, talán nem is árt, ez a mulatságféle hajnalig is eltarthat. Mit lehet vajon egy feleség húszéves találko­zóján a férjnek csinálni? Mit szokás? Inni nem ihat és tár­sasága sem lesz. Homályosan sejtette, hogy ezen az estén ő eszköz lesz a felesége kezé­ben, mutatós tárgy amellyel dicsekedni lehet. Lusta volt ezen tépelődni. — Megnézem — szólt az asszonyhoz — le­het-e fürdeni valahol. az asszony már feküdt, az­zA zal a lehetetlen zsíros krémmel az arcán, amelynek még a szagát is utálta. Márta egészen furcsa pózban feküdt az ágyban, inkább ült, a fri­zurája miatt. Hogy el ne ront­sa, Ö ajánlotta neki, hogy menjen el itt fodrászhoz, de Márta úgy nézett rá, mintha a Himalája megmászását java­solta volna délelőtt 10 és 11 óra között. — Siess vissza — hallotta a hangját. Inkább csak szolcás­­ból mondta ezt Márta, mert szeretett volna egy kicsit egye­dül maradni. Az estét akarta még egyszer átgondolni, pon­tosan, precízen, akár egy had­vezér a támadás stratégiai ter­vét. Különböző mosolyokat és rúzsokat próbált ki otthon a tükör előtt és az utolsó perc­ben mahagóniszínre húzatta a haját. Utolsónak akart érkezni s lehetőleg elsőnek elhagyni a terepet, hátában érezve a cso­dálkozó, irigy és elragadtatott pillantásokat, az álszentül di­csérő és az őszintén ócsárló mondatokat — az osztályt, amelyben mindig egy kicsit idegen volt és most is az lesz, csak egészen másként. Imre visszajött, dohogva, hogy az egész emeleten egyet­len fürdőszoba van, de talán a takarítónőt meg lehetne kér­ni, hogy Vímmel kisúrolja a kádat. — Hagyd — legyintett az asszony lagymatagon — nem fontos. Imre hagyta, mert fáradt volt, örült, hogy ledűlhet egy kicsit, valami iratot szedett elő, azt tanulmányozta. Márta megkérte, hogy eressze le a rol­­lót. A félhomályban csillogott az asszony arca a zsíros krém­től, egészen idegen asszony volt most, majdnem megijedt tőle. Márta mozdulatlanul tá­maszkodott az ágy hátá­nak s arra gondolt, a társa­ságnak konyakot rendel majd — mulatságos lesz nézni ahogy ezek a vidéki fruskák (mert az ö emlékezetében csak fruskák maradtak) hogyan csípnek majd be a szokatla­nul erős italtól, hogyan kaca­­rásznak, s hogyan mennek bi­zonytalan léptekkel a mosdó felé. Az érettségi bankett ju­tott eszébe, ahova nem ment el, holott kétszer érte küld­tek és a sötétkék szoknyáját, fehér blúzát kikészítette az anyja. De ő tudta, hogy Ber­da Manyin halványlila csip­keruha lesz, hetek óta arról beszélt az osztály. Megnézte a karóráját Még háromszor hatvan perc, aztán hozzálát a készülődéshez. Kü­lönleges szempillafestéket ho­zott magával — egy órát szánt fésülködésre és kikészítésre. Imrét ezalatt — mert türel­metlenkedni szokott — elkül­di feketézni. Vajon ott lesz-e a találkozón Fekete tanár,aki nagyon jópofa, sőt, csinos fér­fi volt, de őt megbuktatta ma­tematikából. Roppant érdekes lesz, amint kimérten beszél­get majd vele s megemlíti majd, hogy 6 könyvelésben dolgozik — számokkal. Ebben a pillanatban kopog­tattak s belépett Fekete ta­nár úr, ugyanolyan csinos volt, mint húsz évvel azelőtt. Egy egészen különleges ko­szorút hozott a kezében, na­gyon meg volt hatódva és nyikorgóit a cipője. Mögötte az igazgató bajuszos arca tűnt fel. Az igazgató kezében egy osztálykönyv vörösbársonnyal beborítva. Fekete tanár szólt valamit, de nem lehetett ér­teni, mert addigra betódult az egész osztály, csupa tarka virágcsokrot hoztak és Berda Manyi egy zászlót lobogtatott, amelyen a lila csipkeruhája lobogott. Az igazgató ekkor elélépett és hosszú fehér pa­pírostekercsről beszélni kez­dett. Hosszan beszélt, de a hangját nem hallotta jól csak annyit, hogy bocsánatot kér a hajdani mellőzésért s egy tál­cáról vajas kenyereket szedett elő. Jókora kenyerek voltak s ő nagyon éhesnek érezte ma­gát. Elvette az egyiket és beleharapott... a mikor Imre felébredt — zi éppen nyolcat ütött a templom órája. Az ablakhoz ugrott, felhúzta a rollót, nem is reggeli, délelőtti világosság és napfény ömlött be a szo­bába. Egy pillanatig kábán nézte a piacról teli kosárral jövő asszonyokat, aztán az ágyra pillantott. Márta aludt, összegömbölyödve, kócosán. S Valami mosolyféle volt az ar­cán.

Next

/
Oldalképek
Tartalom