Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)

1965-07-04 / 156. szám

Mir MEcrei 1965. JULIUS 4, VASÄRNAP Suba ÁHcfor Május elején eustünk f°gffs­—:-------:— ba. Akkor már századunk vagy ötven ki­lométerre szétszórva kettesé­vel, hármasával csellengett a lübecki országúton. Egész egyszerűen történt. Három fegyver nélküli magyar baka gyalogol az országúton, mel­lettünk dübörögnek az ameri­kai tankok, a bennülők ránk sem fütyülnek. Szóval vége, mehetünk haza. Betértünk egy dűlőútra, ta­nyához értünk. Éhesek va­gyunk, elcsavarjuk egy elbi­­tangolt tyúk nyakát, a patak vizében megtisztítjuk kívül­­belül. Tüzet rakunk, fél óra múlva esszük a nyárson sült tyúkot. Feldübörög, aztán megáll mellettünk egy amerikai tank, két lengyel civil kiugrik be­lőle. A felszólítás félreérthe­tetlen, beszállunk. Mindez reggel kilenc órakor. Szóval mégsincs vége. Délután kettőkor a grévens­­mühlei zsírgyárban keresünk egy tenyérnyi helyet, ahová éjszakára lehajthatjuk fejün­ket. Nem könnyű dolog. Az idezsúfolt húszezer német és magyar katona mind ezt a kis helyet keresi. Káromkodás, verekedés, kiszorulunk az ud­varra. Délután háromkor már tetves az egész hadifogoly­tábor. Még naivak vagyunk, szent együgyűséggel kezdjük a tét veket irtani. A rohamsisak szellőzőlyukát bedugom egy kis gallyal, telemerem vízzel, bele a fehérneműt. Két tégla közé tüzet rakok, ráteszem a háború fazekát, hadd főjjön benne minden. Odaguggol mellém dr. Lublóváry Gaston karpaszományos baka, nézi a fűztőmet. — Nini, Gaston, hát te? A híradósszázadban, amf:ly' _________________- ben szolgáltam, öt karpaszomá­nyos legény volt az elit. Azt mondták, ők gondolkodó kopo­nyák, érettségiztek, sőt egyik­nek, másiknak egyetemi vég­zettsége volt. Romot takarí­tottunk, éheztünk, kis hülye, rongyos másodosztályú áruk voltunk ebben a nagy emberi zsibvásárban, amelyet hábo­rúnak is mondtak az emberek. A gondolkodó koponyákat is romeltakarításra parancsolta a közös német—magyar had­vezetés. És ők ebből megértet­ték, hogy elvesztettük a hábo­rút. Ez fájt nekik. De legjob­ban az, hogy deprimálódtak, hogy a szenvedés, az éhség mellénk, közönséges bakák mellé degradálta őket. Ron­gyosak, piszkosak lettek ők is, utolsó büszkeségük, a fejük maradt. Az ám, hivatalos pa­pír bizonyította, hogy ebben a fejben ész van, gondolat. Dr. Lublóváry Gaston volt közöttük a legeredetibb, ori­­gináltan a legbutább. Ö már huszonnyolc éves volt — „öreg”. Földbirtokos család, rosszul sikerült, infantilis gyermeke, aki tíz évig mezei­­jogászkodott, ezzel megúszta a katonaságot, egészen az utolsó pillanatig. Negyvennégy szeptemberében doktorált, rögtön utána angyalbőrbe buj­tatták. Erős, gorillatermetű, durva állkapcsú, hosszú karú tudunk fölmászni. A kötél végét a partot szegélyező fá­hoz köti és lejön hozzánk. Gastonból kijön egy kis víz, de már kutyabaja. Az ame­rikai megnézi és ad néki két borzalmas nagy pofont. Ne­hézkesen, bágyadtan fölvon­szolódunk a kötélen, testem csupa vér, a vöröi.keresztes sátorban bekötöznek. Dr. Lublóváry Gastcnt ki­hallgatják. „Tudja- e, hogy tilos a fürdés?”— kérdezik. Tudja, hogyne tudná, de ir­­tóztatóan szomjas volt és nem tudott ellenállni. A tiszt a szemébe néz és ennek a szemnek ő is elhisz mindent. Egy nap szigorltodat kap. Ezen röhögni kell, mert a szigorított egy katona: sátor, bennünket viszont mindösz­­sze egy ócska katonaköpeny véd a meleg naptól és a hi­deg csillagoktól. Mindegy, örülünk, mert megkaptuk a duplát. A négy karpaszományos hadi" ■--------------------------------fo­goly megköszöni nekünk Gas­ton életét és egyúttal köz­ük: dr. Lublóváry Gastont kiközösítették a gondolkodók köréből. Esetleg h-irmunkat, ha becsületszavunkat adjuk, hogy nem szimpatizálunk a bolsevizmussal és no n me­gyünk haza — befogadnak. Ezt nagyon komoran és hi­vatalosan mondják. Közben majd kiesik a szemük, mert mi most kezdtük a dupla cso­koládét, ők már el is felej­tették a magukét Rágyújtok a Camcl-ra, ar­cukba fújom a kellemes, ópiu­­mos füstöt. Küldöttség ná­lunk, nem is rossz. No lám, a gondolkodó koponyák. — Marhák vagytok! Mi semmit sem akarunk, csak élni, de ti még azt sem tud­tok. Menjetek a felébe, ha­za. Az otthonuk alkalmasint tőlünk három méterre van, egy-egy teknőnyi fö'dre vájt gödör, amelyben köpenyünk­be burkolózva mindannyian alhatunk. Gastont másnap kienged­ték és Gaston nem dohány­zott. Gyűlt a cigarettája, mi pedig újra csak kettőt kap­tunk. Azt mondta, segítsé­günket azért nem köszöni meg, mert bennünket a pa­rancsnokság külön megfi­zet. Megtapsoltuk, amit mon­dott, és Tőzsér Imre sze­­menköpte őt. Már rég otthagy­tuk a krumpliföldet. Felhoz­tak bennünket a sehleswig­­holsteini erdőkbe. Amerre mentünk, mindenütt rongyos hadifogoly, de mind önálló háztulajdonos. Gödör, föléje sátorlapból, fenyőgaUyból a tető, romantikus tetvekkel bé­lelt erdei lak. Igaz, csöppet sem drága nekünk. Itthagy­nánk, de egyelőre el vagyunk foglalva, s azt nézzük, amiből élünk. kz ellátás borzalmas. yalaki----------------------------- kiszá­mította, mennyi kalória szük­séges ahhoz, hogy az ember ne haljon éhen. Ezt is szárí­tott krumpliban és káposztá­ban adják. Háromnaponként 30 dekagramm kenyér jelzi a tábor ünnepnapjait. Be kel­lene osztani, de hogyan? Mindannyian esküszünk, hogy ez szent Jóbnak sem sike­rülhet. Kialakul a valuta. Mindent lehet kapni kenyé­rért és cigarettáért, sőt ke­nyérért cigarettát és ciga­rettáért kenyeret. Harminc dekagramm kenyér — egyen­lő két cigarettával. Boldogok a kenyérevők, fogynak a do­hányosok. Bevitték bennünket tetvet­­leníteni Neustadtba, ott lát­hattuk a tengert is a lü­­becki öbölben. Senkisem für­­dött. A fertőtlenítő helyiség­ből elloptam egy kiló DDT- port, jó lesz a házam belső tatarozására. Otthon, az er­dőben eladtam dr. Lublóváry Gastonnak egy cigarettáért. Másnap kenyeret osztottak. Egy kétkilós kenyeret hét­felé vágtunk. A darabokat összekevertük. A kenyérnek hátat fordítottam és azt mondtam, balról a harma­dik, az kell nekem. Min­denki mondott valamit, aki felvágta, az kapta az utolsó darabot. Felemeltem a nekem jutó részt, megszagoltam a friss ke­nyeret és felét eladtam Gas­tonnak egy cigarettáért. Há­tsóm nap múlva újból meg­vette a fele részemet. A két Tőzsérét szintén. Már a fél tábor legyengült, egy része viszont" hízott. "Éjszaka az olaszok csigát szedtek az er­­! dei tisztáson. Nappal hatal­­\ más fém konzervdobozaikban \ főzték a zsákmányt. Két na­­\ pig pihentünk mozdulatla­­\ nul fekve a sátorban és az­­í tán egy kis erőre kapva éj­­\ szaka mi is hozzáláttunk a j csigavadászathoz. Z Másnap szappant osztottak a £ ---------- táborban, mert töb-2 ben kaptak tífuszt. Testem \ bágyadt volt, de azért agyam ^ még képes volt megszülni azt \ az ördögi gondolatot^ melyet \ a Tőzsér-ikerpár nagy meg­­értéssel fogadott. £ £ Átmentünk az olaszokhoz. Megnéztük, hogyan főzik a 'tf csigát. Szeretettel bevezet­­^ tek bennünket az olasz kony­­£ haművészet rejtelmeibe. Meg ^ is kínáltak, és amikor meg- Z kóstoltuk, megesküdtek a Ma­­\ donnára, hogy ennél jobb \ étel, a magyarnál jobb ka­­á merád a földön sincs. y Hazamentünk. Forró vizet Z a Pikszisbe, bele a csigákat, ^ házastól, héjastól. A máso­­^ dik vízben már csak a talpa ^ főtt. A többi résztől meg­­í szabadítottuk őket. A har­y madik vízben már felvag­­^ dosva főztük az aranyos kis ^ jószágokat, hozzáadtuk a szá­­^ rított káposztát és a krump­­^ lit. Aztán tettünk bele jó ^ bőven vörös marhasót, hadd | legyen egy kis íze is a fő­­| zetnek. Elkészültünk. Gas­­| tont ünnepélyesen meghív­­| tűk, kóstoljon égy kicsit. | — Mi ez? — bámult a fa­\ zékba, de a főtt étel illa­­í tának nem tudott ellenállni. y — Káposzta pajtás, krump­­^ livial és hússal. Az éjszaka ^ szereztük ezt a kis vad­­^ húst. A csapdánkba jött egy ^ őzike, felét megettük sütve, á másikat belefőztük a káposz­tába. — Ezt Tőzsér Pista mondta és én még hozzátet­tem: — Jaj de sajnálom, hogy a sültből nem ettél. — Mennyiért adtok egy csajkával — ült ki szemében az étel utáni állati vágy. — Egy adag kenyér és két cigaretta. Elment a valutáért. Mi köz­ben feljavítottuk az ételt hármunk szappanadagjával. Három csajkával evett meg a mi rezidenciánkon, csak­úgy szórakozottságból, amíg a vendégeskedés tartott. Eggyel elvitt, hogy éjszaka, ha felébredne... A? égésiért mindössze há­­rom kenyér­adagot és öt cigarettát adott. Megesküdött az édes­anyjára, hogy nincs több, csak ennyit tudott tő­lünk összegyűjteni. Elment, a maradékot kiöntöttük, a visz­­szavásárolt kenyerünket jó­ízűen megettük, elszívtunk egy-egy cigarettát és vár­tunk. Mindössze félóráig ha­saltunk a tűz mellett, ami­kor az erdő szürkéjében ki­rajzolódott egy erősen meg­görbült, futó ember sziluett­je. Gaston volt! Szivszo­­rongva drukkoltunk, csak ne érje el a latrinát. Tíz méter... nyolc méter­­öt méter ...egy állati artiku­­látlan üvöltés, az ígéret földjétől két méterre fogott az imánk. Még nyolcszor hallottuk Gaston futását az éjszaka, aztán elszenderedtünk. Másnap nem bújt ki a sát­rából. Harmadnap panaszko­dott, -mit tettünk vele, hiszen ő a legjobb vevőnk. — Egy kissé zsíros volt az étel pajtás, te pedig mohó. Rendbehoztad már a ruhá­dat? Főzd ki a rohamsisak­ban, tudod, az hatásos. Közeledett az ősz, levittek bennünket Köln mellé, Wup­­perthálba. Bezárták a sok ezer embert egy szögesdrót­tal körülkerített kaszárnyá­ba. Tisztjeink és más gon­dolkodó koponyáik azt mon­dották, hogy otthon nincs élet, Pest lebombázva, és minden férfit elvittek ke­letre, Szibériába. Egy ki­csit még hittünk nekik és amit mondtak, szíven ütött bennünket. Vasárnap a raktárt taka­------------ rítottuk. Bekap­csoltam a katonai vevőt, mert huszonegy éves voltam és nem féltem a haláltól, egyéb­ként is megszoktuk már a közelségét. Megkerestem a pesti hullámot. ..... a Ferencváros 3:l-re győzött... ’ Valaki a hátam mögött azt mondta, hogy schweinerei, hogy mertem a katonai rádiót... Es engem hogy mertetek a fasiszta hadseregbe behív­ni, idehozni, éheztetni...? És mi? Miért hagytuk? És miért vagyunk még itt? Katonák, hadifoglyok, em­berek, gyerünk haza, győ­zött a Ferencváros. Otthon élet van, töltött káposzta, fut­ball, civil ruha, lányok... Lelkesedésemben a ke­zemben levő lapáttal szájon­­vágtam a schweinereit és éjszaka a harminckettes szá­mú barakkban előkészítettük a szökést. Megkegyelmeztünk dr. Lublóváry Gastonnak is, bevettük az intéző bizott­ságba, Ihadd egyen ő is itthon karácsonykor, jó foszlós ka­lácsot. férfi volt, orrán borzalmas t vastag szemüveg. Külsejével v teljesen ellentétes volt az h üveg alatt pislogó jóindulatú C borjúszeme. De tulajdonkép- d pen ez mind mellékes, hiszen r az egész ember mindössze egy fc feneketlen bendő volt, mindig h éhes, állati éhes. s — Ich bin hungrig. c — Éhes vagyok. s Ezt mondta mindenkinek németül és magyarul, sóvár ^ szemmel. Ha ránéztem, elfe- t lejtettem, hogy én is éhes va- 1 gyök, mert sohasem láttam t még ilyen ijesztően éhes sze- n met. Mint fáradt tolmács, aki a estére összekeveri a partnere- ^ két, németül válaszolt az iménti kérdésemre: — Ich habe auch ... ben- * nem is sok a tetű. s — Marhal, Vetkőzz le és esi- t náld azt, amit én. g Öt Órakora kifőzött fehér- v--------------nemű rajtunk c volt. Fél hatkor ismét vaka- ö rództunk. Estére nem kaptunk c enni és másnap reggel sem. Déli 12 órakor kiterelték a húszezer embert egy hatal- f más, bevetetlen földtáblára. f Délután négy órakor kaptunk , az amerikai konyhán négy teakekszet, öt szem csokoládé- * drazsét, egy marék szárított k burgonyát és két cigarettát, v Ivóvíz nem volt. A két Tőzsér és én dupla adagot kaptunk, | mert jelentkeztünk mentő- ^ úszónak. A tábor szélén több í y száz holdnyi területen volt egy ^ tó. Mély és hideg, a vize iha- ^ tatlan. Délben jöttünk ide, £ egy órakor már négy ember ^ belefúlt. A táborparancsnok- ^ ság megszervezte a mentőasz- ^ tagot. A dupla adagot termé- | szetesen nem kockáztatták, be £ kellett mutatni tudományun- ^ kát. A terv szerint hármunk í y közül az egyik megjátssza a í y fuldoklót, ketten pedig kihúz- £ zuk. ^ Mint a halálraítélt, utolsó i y kívánságként kértem az ame- £ rikai őrmestertől egy ciga- ^ rettát, a két Tőzsér szintén. ^ Elszívtuk, s a tízméteves kő-1 szikláról a mélybe vetettük | magunkat. Fürdönadrágunk £ nem volt. A magyar királyi í y hadseregben viszont a hosz- ^ szúszárű gatyát rendszeresi- ^ tették. Vállalkozásunkat me- ^ zítelenül hajtottuk végre. Ez | lett a szerencsénk. | Ahogy fölbukok a vízből, ^ pisztolydurranást hallok, az^ amerikai torkaszakadtából ^ üvölt a parton. Visszanézek, £ az őrmester ordít és a tó ^ közepére mutogat. Vergődő ^ fejet látok, ijedtemben kifelé ^ úszók. Az őrmester angolul í szidja az istent, füs'ölgő pisz-^ tolyát rám tartja. Megfor-1 dúlok. Mindhárman egyszer- í • ^ r y re érünk a fuldoklóhoz és ^ egyszerre ordítunk: „Gas- ^ ton!” y Elsőnek engem ragad ^ meg, még szólni tudok, hogy ^ vágják fejbe. Torkomra szó- ^ rított keze ellazul, testemen ^ érzem körmének fájdalmas ^ hasítását, de nincs rajtam^ semmi, nem tud megkapasz- ^ kodni. Birkózunk, húzzuk, \ y vonszoljuk, partot érünk. Az ^ őrmester leereszti a kötelet, á y kimerültén lihegünk, nem 2 Foto: Gábor SRÁCOK

Next

/
Oldalképek
Tartalom