Pest Megyei Hirlap, 1965. július (9. évfolyam, 153-179. szám)
1965-07-13 / 163. szám
IX. ÉVFOLYAM, 163. SZÄM 1965. JŰLIÜS 13, KEDD Először terem a málna — Püspökszilágyon is megkezdődött az aratás Tekintélyes vezető A Szentendrei Papírgyár egyik művezetőjéről beszélgettünk, akiről többen is említették, hogy szeretik a dolgozók, nagy tekintélye van társai előtt. Mozaikokból tevődött össze a kép, a művezető emberi tulajdonságairól, jelleméről. Azt mondták róla: tud utasítani, ha kell, de nem ez a vezetési módszere elsősorban. Szakmája minden csinját-binját érti, ha szükséges háromszor is megmagyaráz mindent és mivel ismeri beosztott, munkatársait, pontosan tudja, hogy kinek mennyit kell mondani. Nyugodtan mehetnek hozzá munka közben is, ha gond adódik, mert nem ismeri azt, hogy: „most éppen nem érék rá”. Kemény és határozott, asztalra üt, ha nem a munkás hibája miatt akadozik a termelés, nincs biztosítva a folyamatosság minden feltétele. Az a szavajárása ilyenkor: „nem lehet a dolgozót károsítani és a vezetők feladata, hogy biztosítsák, mindenki megkaphassa becsületes munkája után a bérét”. Tekintélyének egyik alapja tehát, hogy vezetési módszerében pontosan össze tudja kapcsolni az egyéni és a társadalmi érdeket. Nemcsak a gyárban segítőkész, jó barát és harcos, hanem az életben is. Gyakran megfordul a tanácsnál, még a szomszéd községekbe is elmegy, hogy a társak gondjain, lakáshelyzetükön, a gyerekek napközifelvételében személyes közbenjárásával segítsen. Mindenki kiöntheti előtte a szívét, néha csak meghallgatja, hiszen nem tehet egyebet, máskor tanácsot ad, esetleg segít. Tekintélyének másik alapja emberségessége. Egy művezetőről, egy emberről beszéltem, de többet értettem mögötte, hiszen sok, kisebb-nagyobb vezetői beosztásban találunk hasonló jellemű és tulajdonságú embereket. Azt mondták a szentendrei művezetőről, hogy kiváló tulajdonságai vele születtek, s ha akarna, sem tudna más lenni. Valóban születéssel örökölt tulajdonságok ezek? Tagadom ezt a nézetet. Hogy menynyire segítőkész, vagy elutasító, harcos, vagy határozatlan valaki, az attól is függ, mennyire tanulja meg a szakmáját, hogyan tart lépést a gyorsan rohanó élettel, milyen művelt, mennyire tekinti embernek az embert, a munkatársát. De hiszen ez mind fejleszthető és erősíthető! Mindenkinek lehetősége van műveltsége bővítésére, szakmai ismerete gyarapítására. Akaraterő kisebb, vagy nagyobb mértékben minden emberben van, s ezzel fejleszthető a határozottság a bátor fellépés. A szocialista típusú vezetésre eleve képtelen az, akiben nincs emberszeretet, akiben nem él tisztelet munkatársai, a mellé beosztott dolgozók iránt. A tekintély megszerzése és erősítése csak anyagival kíván többet, hogy — a szentendrei művezetőhöz hasonlóan — egyszerű, mindennapi tettek is kísérjék az emberek becsülését. Nagy tetteket hajtottunk végre az elmúlt húsz év alatt, miközben kisebb és nagyobb hatáskörrel vezetők formálódtak, akikre hallgattak, akiket követtek százak, ezrek, milliók. Ki tagadhatja, hogy az emberséges vezető szavára többet ad mindenki és segítőkész kérését hasonlóan viszonozzák társai. Hasznos és indokolt gyakrabban szót ejteni a vezetői módszerekről, á vezetői alkalmasságról, hiszen tulajdonságaik, jellemük formálása mindenkinek az ügye, aki hozzátartozik, mindenkié, aki a műhely, az üzem, a járás, a megye vagy a haza közösségéhez, a kisebb, vagy a nagyobb családhoz tartozik. Kovács András Csak Mohácsnál van harmadfokú készültség IVyotémiIlitís titkár megyénkben A Duna gyorsan apad továbbra is. A felső szakaszon lényegében már csak az utómunkálatok vannak hátra, az egyetlen veszélyesnek mondható övezet Mohácsnál, a déli szakaszon van. Itt még harmadfokú az árvízvédelmi készültség, ez azonban inkább az óvatosságot jelenti, nem a veszélyre mutat. Az árvízkárosultak megsegítéséért indított akcióba egyre többen bekapcsolódnak. A Népfront Pest megyei bizottsága például vállalta, hogy a társadalmi és tömegszervezetekkel karöltve kulturális programokat rendez, amelyek bevételét az árvízkárosultaknak juttatják. Megyénkben mintegy nyolcmillió forintos kár keletkezett a Budapesti Közúti Igazgatóság útjain. A helyreállítást folyamatosan végzik. Megkezdődtek a próbák a szegedi szabadtéri játékok előadásaira. Július 24-én Erkel: Bánk bán című operájával kezdődnek az ünnepi játékok, a szegedi Dóm tér színpadán. Az opera rendezője: Békés András, főszereplői: Moldován Stefánia, Komlóssy Erzsébet és Simándi József Önellátó“ egyetemisták Váltás az ifjúsági táborokban Vasárnap este hat órakor Jónás Zoltán, a KISZ Pest me-MELEG VASARNAP Közepes forgalom a Dunakanyarban A Kevés a vikendezó — Beváltak a HÉV mentesítő vonatai Vasárnap meleg volt ugyan, de nem az az igazi kánikulai idő, amely a főváros lakosságát a zöldbe, a víz partjához hajtja. Az árvíz is érezteti még hatását az idegenforgalmon: sokan nem indulnak a Dunakanyarba megszokott útjukra. Vácra sok bel- és külföldi autós érkezett, egyrészük továbbhajtott Verőce, Nagymaros, Zebegény irányába, jó néhányan viszont felszentelték a Vác- és a Pokol-csárda között úszó új kompot. A HÉV-nek a szentendrei vonalon haladó turistavonatain sokan utaztak. Zsúfoltság nem volt, hiszen negyedóránként indultak a Margit-hídtól a szerelvények. A ráckevei vonalra három turistavonatot állítottak be, ezek gyorsvonatként haladtak, s délután ugyancsak gyorsvonatként érkeztek vissza Budapestre. A mentesítő vonatokat kísérletként járatták eddig — beváltak, ezentúl állandóan igénybeveszik őket. A Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal tájékoztatása szerint a forgalom az eddigi évekhez képest gyenge közepes volt. Es ami ugyancsak szokatlan: elmaradtak a víkendezők, pontosabban kevesen voltak olyanok, akik nemcsak a vasárnapot, hanem az egész hétvégét a szabadban töltötték. gyei végrehajtó bizottságának tagja megnyitotta Gödöllőn az Agráregyetem építőtáborát. Páter Károlyról, az egyetem volt tanáráról elnevezett tábor 125 lakója két héten keresztül az egyetemi városrész, elsősorban a diákszállók építésénél fog segíteni. A jelenlegieket, a mezőgazdasági szakosokat, két csoportban követik a mezőgazdasági gépészmérnök hallgatók, összesen 142-en. A lányok a nyáron mezőgazdasági táborokban dolgoznak. Vasárnap megtörtént a váltás Pest megye öt ifjúsági építőtáborában. Nagykőrösre és Péteri-majorba Pest megyei, Szigetmajorba Hajdú, Szigetszentmártonba Komárom megyeiek, Százhalombattára pedig vegyes összeállítású diákcsoportok érkeztek. BOSTON Kényszerleszállás az Atlanti-óceánon Egy C 121-es típusú amerikai katonai repülőgép, fedélé zetén 12 személlyel kényszerleszállást kísérelt meg az Atlanti-óceánon, 100 kilométernyire Bostontól. A hírek szerint a gép két motorja kigyulladt. Egyelőre nincs még értesülés arról, sikerrel járt-e a kényszerleszállás. A tengeri és légi mentőalakulatok megindultak a repülőgép pilótája által jelzett hely felé. DACCA Árvíz Árvíz pusztít Kelet-Pakisztánban. A hírek szerint 14 folyó kilépett medréből és nagy területeket elárasztott. A természeti csapás tíz halálos áldozatot követelt és egymillió ember mindennapi kenyerét veszélyezteti. VIZSGA Jól vizsgázott az új komp a vasárnapi forgalomban. Szombaton adták át a Vác—Tahi közötti járatnak a 45 tonna teherbírású új vízijárművet. Kétszázkilencvennyolc személy, vagy 18 gépkocsi szállítható rajta. (Foto: Csepregi) de akkor lenne igazán szép, ha minden egyéb munkánál is lenne elegendő munkaerő. — Akár meg is sértődhetnénk — mosolyog Monostori István — ha nem tudnánk, hogy másutt mennyire kevés a munkás kéz. Itt Püspökszilágyon azonban nem érheti szó a „ház elejét”. Dicséret és elismerés illeti a tagokat, akik nemcsak maguk, hanem a hozzátartozóikkal együtt szorgoskodnak a mezőn. S hogy ez mennyire így van, azt bizonyítja, hogy legalább annyi, családtag — többnyire ipari dolgozó és diák — dolgozik most a földeken, mint amennyi tagja van a termelőszövetkezetnek. A lucerna és a rétek ter(Folytatás a 2. oldalon) SZEGEDI FÉNYEK Olga Poblete D’Espinosa chilei küldött V.' Volszkij szovjet egyetemi tanárral beszélget a béke-világkongresszus szünetében, a Kultúra házában (Telefoto: MTI Külföldi Képszolgálat) A béke-világkongresszus elnöksége vasárnapra virradó éjszaka ülésezett. Vasárnap reggel a kongresszus plénumán Lucio Luzatto, a Béke-világtanács olasz tagja beszámolt az éjjel lezajlott elnökségi ülés határozatáról. Ennek értelmében hétfőn éjjel a kongresszus rendkívüli ülést tartott. Luzatto emlékeztetett arra, hogy a szombati plenáris ülésen a kínai és az albán küldöttség vezetői jogot követeltek ahhoz, hogy plenáris ülésen elhangzott referátumokhoz csatlakozva felszólalhassanak. Kívánságuk ellentétben áll az eredetileg meghatározott programmal, minthogy lehetetlenné tenné a . kongresszusi munka folytatását, tekintettel a küldöttek nagy számára. A rendelkezésre álló Idő természetesen korlátozott. A megállapodás szerint a kínai, az indiai, a guineai és több más küldöttség — többek között az Egyesült Államoké — 30—30 percig beszél, más országok delegációi 15—15 percig szólalnak majd fel, is(Folytatás a 2. oldalon) A hosszan kígyózó málnasorok között rengeteg gyermek, felnőtt és öreg ember. Hirtelen nem is lehet megszámlálni; hányán szüretelnek a püspökszilágyi Aranykalász Termelőszöveí kezet ötvenholdas új málna telepítvényén. Monostori István tsz-elnök még maga sem számolta meg, de azt tudja, hogy vasárnap több mint négyszázan szedegették az értékes, ízletes bogyót. Ilyen sok ember egyszerre, egy haíárrészen még soha sem dolgozott. Igaz, a málna is új növény a faluban. A tsz honosította meg, s még csak most adja az első termést. Eddig már nyolcvanöt mázsát adtak el a MÉK-nek, de jóval több lesz természetesen az összes termés. Az első kilótól az utolsóig az államnak adják. — Szép dolog ez — jegyezzük meg az elnöknek — Tanácskozik a béke-világkongresszus PEST MEGYEI VIIIg PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! NÉGYSZÁZÁN EGY TABLÄBAN