Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)

1965-06-05 / 131. szám

4 «jr ME C» ^/űvhtD 1965. JŰNIUS 5, SZOMBAT A SZÁZÉVES HAJÓMALOM KÁLVÁRIÁJA Ráckevén, a soroksári Du- na-ágban furcsa, régi alkot­mány áll a vizen: egy száz­éves hajómalom. A környék­beliek megszokták már, áz idegenek csodálkozva és kicsit meghatódva nézik. Egyedül­álló műemlék. A műit század­ban, 1860—70 között építet­ték, s a ráckevei Gyurcsik- család tulajdona volt. A völgy­hajóból és házhajóból álló hajómalmot tavasztól őszig a Nagy-Dunára vontatták, az­tán haza. Ennek emlékét őrzi az ősi molnárrigmus: „András, hazaláss!’’ Nincs a hajómalomból több, ezért nehéz tudomásul venni, hogy napjait megszámlálták. Városok versengése A ráckevei múzeum őrize­tében van. Sorsáról, történe­téről sokat tud dr. Kovács Jó­zsef, a múzeum igazgatója. Már IV. Béla király idejében — oklevelek tanúsága szerint — ilyen szerkezetű hajómal­mokat ringatott a Duna, s a XVI. században egy hasonló, Dömsödnél álló malmot óv­tak a törökök a pusztulástól. Ráckevén 1784-ben alakult meg a vízimolnár céh, amely a többi, a bognár, a szíjjártó, a szabó, a takács, a gyertya­mártó céh mellett a legtekin­télyesebb volt. A vízimolnárok élete a malmok államosításá­val lezárult, s a régi hajómal­mokat is megsemmisítették, hiszen nem volt rájuk szük­ség. Ez az egyetlen maradt meg, nagyjából ép állapotban. A műemlékek felügyelősége 1961-ben megvette, majd hely­reállíttatta. Ezután megindult a Duna menti helységek versengése a malomért. Szerette volna felállítani saját partjánál Szentendre és Visegrád, Rác­keve harcolt érte, így végül is az Árpád híd mellett maradt. A süllyedő hajó utolsó kapitánya A helyreállítás nem sikerült jól, bár a tervek kifogástala­nok voltak. Nem cseréltek ki elegendő deszkaanyagot, s a szigetelés sem korszerű. Már az átadáskor szivárgott a víz a hajófenékben, most pedig szinte ömlik. A hajó süllyed. A hajómalom „kapitánya” jelenleg Kapitány József. Ö is, elődje is, Szögyéni Gábor, vízimolnárok voltak, hajómal­mon éltek, dolgoztak. Több évszázada kialakult módsze­rekkel tartották karban az öreg szerkezetet, akárcsak an­nak idején a sajátjukat. A hat­vanéves Kapitány József kóc- cal, szurokkal, mohával tömi be a réseket, s mindennap órákhosszat lapátol. Órákig hajlong, a hajófenéktől más­fél méternyi magasságig és „dobálja" ki a beömlő vizet. Nem bírja már. Bement a múzeumigazgatóhoz, s majd­nem sírva mondta: „Elmegyek innen, mert nem bírom a munkát, és nem akarom, hogy éppen az én kezem alatt pusz­tuljon el a hajómalom.’’ Adunk mindent- fizessék meg! — Évente 30 ezer forint a múzeum költségvetése — mondja dr. Koimcs József — és ebből mindenre kell, hogy jusson. Nem tudjuk biztosíta­ni a hajómalom évenkénti karbantartását. Ezért kértem áz összes magyar hajógyárat, — talán csak a vácit nem —, hogy segítsenek, mert tönkre­megy ez a különleges műem­lék. — A válaszok? Elém tesz néhány papírt. A Magyar Hajó- és Darugyár igazgatója írja: „pozitívan reagálunk a kérésre”. Aztán elmondja dr. Kovács József, hogy el is jött hozzájuk a gyárból Reichardt Ferenc mér­nök. „Adunk kócot, szeget, szerszámot, mindent, de fizes­sék meg. Adunk szakmunkást, de nem biztos.” — Se kóc, se szeg. se szak­munkás — mondja keserűen a múzeumigazgató — nem akad egyetlen magyar hajógyár, amely vállalná a ráckevei ha­jómalom karbantartását! ■ír A vízimolnár céh adatait, emlékeit összegyűjti a rácke­vei honismereti szakkör. Könyv készül a vízimalmok életéről. Mindez a hajómalom nélkül kevesebbet ér, és az ország is szegényebb lesz egy nagy értékű műemlékkel. Talán még nem késő. Talán még akad magyar hajógyár, amely mégiscsak megmenti a ráckevei hajómalmot! Juhász Erzsébet Meglepő válasz az útlörők levelére: ­Él a halottnak vélt szovjet katona Lánya hamarosan Pilisre látogat „Egy szovjet katona sorsa" címmel jelent meg a „Szov­jet Kirgizia” című lapban a válasz a pilisi leányotthon úttörőinek levelére. A csapat tagjai ugyanis elhatározták, hogy írnak az iskola kertjé­ben eltemetett szovjet hő­sök hozzátartozóinak, illetve a hozzátartozók felkutatására kérték a csujszki iskola úttö­rőit. A szovjet pajtások a le­velet eljuttatták a fenti lap szerkesztőségébe, ahonnan megérkezett a válasz, a cso­dálatos hírrel: Nyikolájev Grigorjevics Sevcsenkó, a halottnak vélt szovjet katona — él. Az első pillanatban szinte hihetetlennek tűntek a so­rok, hiszen a hősi emlékmű­vön ez a név áll. A kétolda­las levél viszont részletesen ismerteti a Pilis határában lezajlott eseményeket a há­ború idején. Sevcsenkót, aki társaival, együtt Budapest felé közeledett, megtámadtak a németek. Több társa meg­sebesült, ö is lövést kapott először a karján, maid a há­tán, s ekkor elvesztette az eszméletét. Amikor kinyitot­ta a szemét, azt látta, hogy egy nagy lakóházban van. Teste, amelyet teljesen bé- pólyáltak. a legkisebb moz­dulattól is fájt. Még le sem vették róla mind a köté­séket, Sevcsenkó ismét a frontra ment és a győze­lemig harcolt. Sokat kellett átélnie: volt fogságban is, sokat éhezett és sokat kínozták, de meg­szökött és újra űzte a fa­sisztákat. Háromszor sebe­sült meg. de soha nem is gondolta, hogy Budapest ha­tárában, amikor eszméletét elvesztette, majdnem meghalt. Az ő neve alatt a tömeg­sírban nyilván egy isme­retlen hős nyugszik. Feltehetően magához vette az öntudatát vesztett, ha­lottnak vélt Sevcsenkó iga­zolványait és ő maga Pili­sen ei is esett, s a társánál levő igazolványa alapján ke­rülhetett a sírkőre a név. A pilisi pajtások levele mélyen megrázta a háborús veteránt. Nem talált szava­kat, hogy kifejezze háláját azoknak, akik tisztelettel őr­zik a szovjet katonák emlé­két. Leánya, aki jelenleg köz­gazdász mérnök Leningrád- ban, hamarosan ellátogat Pi­lisre és felkeresi a leányott­hon csapatát. Mii fizet a biztosító árvíz- és viharkárok után? A megáradt Duna a part- menti részeken a megyében is több helyütt kárt okozott a művelés alatt álló területeken. Termelőszövetkezeteink kéré­sére tájékoztatást kértünk az Állami Biztosítótól: mi­lyen térítésre számíthatnak a kárt szenvedett közös gaz­daságok? — A termelőszövetkezetek összevont vagyonbiztosítása alapján — mondották a biz­tosítónál — ae élővizek, tehát a folyók, patakok, tavak ki­áradása esetén a közös gaz­daságok vagyontárgyaiban, ál­latállományában és a termés­ben keletkezett károk felét térítjük meg. A feltételek megállapításánál az a cél ve­zette az Állami * Biztosítót, hogy a termelőszövetkezetek is érdekeltek legyenek az ár- vízvédelemben. A kártérítés hozzájárul az el­pusztult értékek pótlásához, szükség esetén az újra vetés­hez. Tavaly például - 22 mil­lió forintot fizetett ki az Állami Biztosító, több ter­melőszövetkezet egymillió fo­rinton felüli összeget ka­pott árvízkártérítés címén. Fontos népgazdasági és egy­ben a termelőszövetkezetek érdeke is, hogy a belvízleve- zető-csatornákat megépítsék, karbantartsák, s így a belvíz­pusztításnak elejét vegyék. Ezért a biztosító az ilyen károk megtérítését nem vállalja. Ha a belvíz és az árvíz meg­különböztetése nehézségekbe ütközik, az illetékes vízügyi igazgatóság szakvéleménye a döntő. Magánszemélyek tu­lajdonában levő épületekre, a háztáji gazdaságok árvíz­káraira a biztosítás jelenleg még nem terjed ki. — Milyen viharkárokat té­rít meg a biztosító? — A termelőszövetkezetek vagyonbiztosítása és a lakos­ság biztosítása alapján azokat a viharkárokat térítjük meg, amelyeket másodpercenként 15 mé­ter és ennél sebesebb szél okoz. A szél sebességét az Orszá­gos Meteorológiai Intézet ál­lapítja meg. A biztosítás egyébként a lakó- és egyéb épületekben, berendezési és felszerelési tárgyakban, kész­letekben keletkezett viharká­rok megtérítésére terjed ki. A lábon álló, vagy betakarí­tott termésben keletkezett vi­harkárok megtérítését a biz­tosító nem vállalja, s ugyan­csak nem fizet kártérítést, ha a kár az épület rongált vagy elhanyagolt állapotának, vagy a szakszerűtlen építke­zésnek a következménye. TANYÁN (Foto: Kotroczó) Megyei népművelői tanfolyamok Szentendrén és Vácott A Pest megyei Tanács mű­velődésügyi osztálya június­ban és júliusban kü­lönböző tanfolyamokat ren- rez Szentendrén és Vá­cott azok számára, akik­nek jelentős ' szerepük van a művelődéspolitika feladatai­nak megvalósításában. Szent­endrén két tanfolyam lesz. Az első a szentendrei mű­vésztelepen a megyében mű­ködő képzőművészeti szak­körök vezetői számára. Ezen részt vesznek a megyében élő képzőművészek is. A tanfolyam június 28-án kez­dődik és július 10-én zárul. A másik tanfolyamon, amely július 12-től 20-ig tart, a Pest megyében működő kar­nagyok vesznek részt. Vá­cott június 28-án kezdődik és július 3-ig tart az a tan­folyam, amelyen a népmű­velési felügyelők, a járási és városi művelődési házak igaz­gatói, művészeti előadói, va­lamint a községi művelődési otthonok függetlenített igaz­gatói és a zeneiskolák igaz­gatói vesznék részt. Július 5-én kezdődik és 15-én zá­rul a színjátszórendezők és a bábjátékoktatók első évfo­lyamának, valamint a népi- táncoktatók első és1 második évfolyamának tanfolyama. A tanfolyamon több mint öt­száz népművelő vesz részt. — Hétmillió köbméter gázt tárolnak a főváros ré­szére a téli csúcsidőszakra örszentmildóson, az egykori földgáztelep kimerült „len­cséjében”. te, és te mit iszol? — szólít­ja a pincért, aki hatalmasai köszön, és szintén konyakot iszik. Csekonics a harmadik ko­nyak után már elemében ér­zi magát, az ötödiknél a ze­nekarnak is rendel egy kört. Mindezek fejében eljátsszák, hogy csau bambino, mert Cse- konicsunk halad a korral, és imádja a modern zenét. Időn­ként bele is üvölt a dalba. A pincér pisszeg, de egy újabb konyakkal kiengesztelhető. Csekonics élvezi, hogy ő az est középpontja. A pincér úrnak szólítja, a zenészek egy újabb kör után megkérdik, hogy mit játsszanak, és egy üveg bor ellenében ismét Csekonics dalát interpretál­ják, hogy azt mondja: Le­het, hogy túlságosan szerette­lek . .. amiről Csekonics is­mét indíttatva érzi magát egy újabb kör konyak megrende­léséhez. Aztán hirtelen rá­zuhan a magányosság érzé­se. rj'ársat keres, akivel meg­* oszthatja szívbéli bána­tát, asztalát és italát. Társ hamar akad. Elegánsan öl­tözött ifjú az illető. Már ré­gen settenkedik Csekonics asztala körül. — Bizony, így van ez — mondja bölcsen, jelezve, hogy együttérez Csekoniccsal. — Tudod te, hogy milyen ember vagyok én? Pincér, mondd meg neki!... Es hozzál konyakot... Hogy­hogy hányat. .. Sokat... A zenének is. Nálam a pénz nem számít. Érted? Nem szá­mít! A pincér szaporán fordul, és a zenekar újra ammondó, hogy csau bambino. Az újon­nan jött ifjú előtt hamar ki­ürül a pohár, de Csekonics tudja, hogy mi az illem. Köz­ben énekel... — Nem szabad énekelni — mondja a pincér. Csekonics annál jobban kiereszti ko­nyakízű hangját. — Kedves vendégünk — kérleli a pincér —, kérem, ha nem hagyja abba... — válik fenyegetővé a hangja. A zenekar leáll. Vihar lóg a levegőben. — De a kutya úr . . 1 — üvölt Csekonics. A fiatalem­ber gyorsan kiissza a poha­rát és eloldalog. — Várjál, komám! Hagyod W//V///////////////////////////////////, ezt? — Majd, mikor látja, hogy egyedül maradt, új szö­vetségesekét keres. Közben a zenelzar is kiment a terem­ből. — Tessék fizetni — mond­ja gorombán a pincér. — Fizetek is. És hozzá még egy üveg bort. Pezsgőt. Ér­ted? Pezsgőt. A számla hihetetlenül nagy. De Csekonics itt válik mél­tóvá báró elődjéhez. Zsebé­ből gyűrött pénzköteget ha­lász elő. Egy százas a földre esik, de ügyet sem vet rá. Egy marok pénzt dob az asz­talra. — Még egy kört.... Min­denkinek. — Nincs már kiszolgálás — mondja a pincér, és miután Csekonics még méltatlanko­dik, kivezeti a teremből. Amikor újra vissza akar jönni, durván kilökik. lindul az úton. Nckidöl egy oszlopnak. Szeme előtt összefolynak az utca fé­nyei, de hamarosan rájön, mégsem olyan rosszak az em­berek. Mert kocsmabéli társa,, a jól öltözött fiatalember részvéttel vállára teszi a ke­zét, és azt mondja: — Bizony, bizony ... —• Te vagy az, komám? Te ismerhetsz. Tudod, hogy mi­lyen ember vagyok. Én sze­retem a barátaimat, de aki belémköt. annak kiontom a — mondja és a levegőbe vág, de a lendülettől elveszti az egyensúlyát. — Bizony — mondja a fia­talember, és talpra állítja. — Gyere menjünk. valahol iszunk egy konyakot. El "'"sssfs'sssssrssssssssssssssssssssrsssf. — Ügy van, igyunk. A pénz nem számít. — Csak téged már nem szolgálnak ki. De ülj le ide a padra, és add ide a do­hányt, majd én kihozom a piát — mondja a fiatalember és Csekonics zsebéből kimar­kolja a gyűrött pénzköteget. Csekonics hajnal felé ar­ra ébred, hogy hűvös van. Feje rettenetesen fáj, arcába a pad mély barázdát pré­selt ... Szédül... Szája ke­serű ... Bambán mered maga elé ... Majd újra lecsuklik a feje. ¥ 4 szobában fojtott meleg zí van. A széles ágyon, anyjuk mellett két kis gyerek alszik. A sarokban piszkos szalmazsák, rajta rongyos pokróc. A széken néhány ko­pott ruhadarab. A terítetten asztalon kenyérvég. Bántóan csörren a vekker. Az asszony a rosszálmú em­berek ijedtségével riad fel. Tekintete ösztönösen az üres szalmazsáké felé siklik. Aztán fürgén kiugrik az ágyból, és elzárja a vekkert. De a ki­sebb gyerek így is felébredt. Élesen felsír. Az asszony le­tör egy darabot a kenyérből, odaadja, és a gyerek úgy al­szik el újra. Az asszony az ablakhoz lép. Kint már szür­kül a hajnal. Nagyot sóhajt. Ott áll az ablaknál, lesi a néptelen utcát, és észre sem veszi, hogy a nap vörös ko­rongja feljött a háztetők fö­lött és az út megtelik mun­kába siető emberekkel. 2 vendéglő viszonylag /i. csendes, a zenekar in­kább csak a saját szórakoz­tatására játszik. A pincér jobb híján a falat támasztja. Ekkor lép be Csekonics. Persze nem ez az igazi neve, de viselkedésével hamarosan méltóvá lesz rossz emlékű elődjéhez, a sokat emlegetett Csekonics báróhoz. Nem tu­dom, hogy a hajdani Cseko­nics báró külsőleg milyen volt. Egy biztos: ilyen nem. Mert a mi Csekonicsunkra a legnagyobb jóindulattal sem lehetne rámondani, hogy most lépett ki egy divatáru- üzlet kirakatából. Sőt! Nad­rágja gyűrött és sáros. Cipő­je kitaposott, egyikben egy darab kócmadzag helyette­síti a cipőfűzőt. Zakójármk fazonján egy kisebb válasz­tékú vendéglátóipari kiállí­tás látható. Az inge valaha fehér lehetett, de erre csak a dús fantáziájú szemlélő mer következtetni. Szeme karikás és kifejezéstelen. Ar­ca sárgás és a kiábrándító sárgaságból csak az orrhegye vörösük ki. — Egy konyak, egy feke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom