Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-30 / 152. szám
rtsi HEGYEI 'tJűrlap 1965. JÚNIUS 30, SZERDA Az eddigi legmélyebb berepülés SStnnbaiútna. MSmnoitól ússuk-it ,i/hi/«i Ires 241 kilométerre Dél-vietnami szabadságharcosok keddre virradó éjszaka gránátokkal lőtték a kormánycsapatok állásait félúton a szombaton elfoglalt Tuo Maróiig és Kontum tartományi főváros között A rossz időjárás miatt a kormánycsapatok egyelőre meg sem kísérlik Tuo Marong visszafoglalását, hanem Kontum előtt állásokat építenek ki. Kedd reggeli jelentések szerint a partizánok Saigontól négyszáz kilométerrel északra megütköztek a saigoni diktatúra csapataival és 28 katonát megöltek, kilencet megsebesítettek. A kormánycsapatok 15 katonája eltűnt. Saigontól 110 kilométerrel északra a szabadságharcosok kedden hajnalban felrobbantottak egy közúti hidat. Egy saigoni amerikai szóvivő hivatalosan bejelentette, hogy a partizánok a hétfőre virradó éjszaka Saigontól húsz kilométerre lelőttek egy amerikai repülőgépet, s annak két pilótája életét vesztette. Az AFP saigoni jelentése szerint az ottani hadügyminisztérium június 28-i közleményében zászló alá hívott minden 20 és 30 év közötti délvietnami férfit. TÖRTÉNELMI PILLANAT Az első földosztás Zanzibarhan Kilencszáz zanzibari paraszt kapta meg az 1.2 hektár föld átvételére jogosító iratot a szigeten kezdődő földosztás első lépéseként. A földosztási ünnepségen mondott beszédében Karúmé első alelnök kijelentette: „A zanzibári forradalmi kormány első célja, hogy földhöz juttassa az ország népét.” Leroyer, a gonosz apa azonos Barbier-vel, a grenoble-i hóhérral A Francia Allambiztonsági Biróság most tárgyalja Jean Barbier-nek, a grenoble-i Gestapo egykori beosztottjának ügyét. Barbier-t 1945-ben sok száz francia hazafi halálra kínzásáért távol'ótében az isere-i bíróság halálra ítélte. A grenoble-i hóhérnak azonban a háborút követő zűrzavarban sikerült illegalitásba vonulnia Marseille-ben élt egészen 1963-ban bekövetkezett letartóztatásáig. Az egykori nácit a véletlen adta a rendőrség kezére. Bántalmazta élettársát, durván viselkedett gyermekeivel, úgyhogy egyik lánya megszökött otthonról. Az ezzel kapcsolatos rendőri vizsgálat során derült ki, hogy Leroyer, a gonosz apa azonos Barbier-vel. A bírósági tárgyalás folyamán Barbier tagadta szörnyű bűntetteit. Ügyében a tárgyalás még tart Akik a behívási kötelezettségnek nem tesznek eleget, vagy elősegítik a sorkötelesek szökését, szigorú büntetésben részesülnek. Amerikai repülőgépek kisebb kötelékei kétízben támadást intéztek a Hanoitól 240 kilométerrel délre fekvő Hon Nieu szigete ellen. A Dél-Vietnamban állomásozó amerikai haderők parancsnokságának szóvivője bejelentette, hogy amerikai katonai repülőgépek eddigi legmélyebb repülésüket hajtották végre a VDK légterében, amikor kedden délelőtt Hanoitól 241 kilométerre északnyugatra bombáztak célpontokat. A támadók 340 kilogrammos bombákból közel 30 tonnányit dobtak le rendkívül rossz látási viszonyok mellett. Egy amerikai katonai szóvivő kedden bejelentette, hogy Westmoreland tábornok, a Dél-Vietnamban állomásozó amerikai csapatok főparancsnokának utasítására „a délvietnami kormány kérésére” a 173. amerikai légiúton szállított dandár egységei délvietnami csapatokkal együtt nagyszabású akciót kezdtek a partizánok ellen. Harminchat órával az akció megindítása után az amerikai szóvivő nem tudott semmilyen sikerről sem beszámolni, mindössze annyit közölt, hogy az amerikai—délvietnami egységek, „harci érintkezésben vannak a Viet- conggal, veszteségeik kismér- vűek”. Lapzártakor étkezett A kairói kis csúcsértekezlet újabb ülését, amelyet Nasszer, Sukarno és Csou En-laj részvételével kedd délutánra terveztek, előbb az esti órákra halasztották. Az elhalasztás célja az volt, hogy a három államférfiú időközben részletes beszámolókat kapjon külügyminiszterétől az algíri értekezlet elnapolásának közelebbi körülményeiről. Az AFP legfrissebb jelentése szerint azonban este sem ült össze a három államférfiú. Az értekezlet újabb ülését szerda reggel tartják — Balaguer Dominikában Balaguer, aki Dominika elnöke volt 1961-ben, Trujillo meggyilkolásának idején és ezt a tisztségét egy átmeneti időszakra megőrizte, az Egyesült Államokból hétfőn váratlanul Dominikába érkezett. Balaguer, aki a beutazási engedélyt súlyos, beteg anyjának meglátogatása végett kérte, politikai kérdésekről is nyilatkozott. Kijelentette, hogy új választások esetén elnökjelöltként kíván indulni. Hétfőn az amerikáközi erők jelentése szerint Caamano ezredes alkotmányos erői könnygázgránátokkal oszlattak fel egy 300—400 főnyi tömeget, amely az alkotmányos övezetben a vámhi- tal előtt gyűlt össze. A vámhivatalt korábban, a harcok idején ismeretlen személyek kifosztották. közölték indonéz forrásból. Az újabb elhalasztást az indokolja, hogy csak az éjszakai órákban érkezik Kairóba Bhutto pakisztáni külügyminiszter, aki Ajub Khant képviseli majd. Félhivatalos forrás szerint az újabb tanácskozáson megvitatandó nemzetközi problémák között szerepel az Indonézia és Malaysia közötti konfliktus, a kínai—indiai kapcsolatok kérdése. ☆ Üj-Delhiben hivatalosan bejelentették, hogy Pakisztán és India között tüzszüneti megállapodás jött létre a sokat vitatott Kutch vidékén. A kormányszóvivő szerint a csütörtökön életbe lépő tűzszünetről szerdán írják alá a hivatalos okmányt. SANTIAGO Sztrájkol az adóhivatal A chilei adóhivatal 1200 tisztviselője huszonnégy órás sztrájkba lépett, tiltakozásul az ellen, hogy a kormány elutasította a béremelésre irányuló követeléseiket. ROMA BEATLES,RIADÓ' Nagyszabású rendőri készültség mellett lépett fel az angol Beailes-együttes egy római színházban. Róma központja ostromlott város képét mutatta. Az együttes a szokott sikerrel szerepelt: több fiatal lány elájult a koncerten. Tőzsdei válság fenyeget? A New York-i tőzsdén rohamosan estek az árfolyamok. Az ennek következtében mostanáig létrejött veszteségeket több mint 7500 millió dollárra becsülik. A kis részvényesek nagyméretű eladási kampánya következtében a New York-i értéktőzsdén ez a legnagyobb áresés Kennedy elnök meggyilkolása óta. A tőzsdei értékmutató csaknem 14 ponttal zuhant és a nagy bizományosok manőverei sem tudták megállítani az eladási kampányt. Az értékcsökkenés a legszilárdabbnak tartott részvényekre is kiterjedt, így például a rekordeladással büszkélkedő autóiparra is. Szakemberek szerint ez a közönség bizalmának csökkenését mutatja az ipari termelés távlatairól szóló optimista jelentésekkel szemben. Nota bene: A New York Times vasárnapi számában több tőzsdefigyelő ügynökség ajánlotta fel szolgálatait az esetleges tőzsdei válsággal kapcsolatban. Az egyik ilyen ügynökség például hirdetésében harminc napon belül lehetségesnek tartja a válságot és a bizományosoknak „éjszakai riasztószolgálatot” is ajánl. A tőzsdei szakemberek az elmúlt heti nagyméretű áresések magyarázatául a vietnami háborút es a nemzetközi pénzügyi problémákat, de főként a font sterling nehézségeit emlegetik. E szakemberek tudni vélik, hogy a brit pénzügyminiszter soronkövetkezö vvashing- to ni tárgyalásain újabb segítséget kér majd a font sterling stabilizálásához. Ezt a kérést azonban az Egyesült Államok már nehezen, vagy egyáltalán nem tudja teljesíteni, bar pénzügyi szakemberek szerint a font sterling esetleges leértékelése a dollárt is súlyos helyzetbe hozná. Amerikai üzleti körökben minden eszközzel igyekeznek meggátolni az esetleges tőzsdei válságot. Az elmúlt hét végén egymásután jelentek meg a derűlátó nyilatkozatok az amerikai gazdaság jövőjét illetően. Bár a különböző szaklapok, így a Nation’s Business, a kereskedelmi kamara folyóirata a gazdasági fellendülés folytatását jósolták, a megkérdezett szakértők általában úgy vélik, hogy a tendencia már az év második felében lelassubbodásával, de a fogyasztói árak növekedésével kell számolni. Letartóztatták a bomkameréssflet „ÜSTKONCERT" ALGÍRBAN Bumedien ezredes, az algériai forradalmi tanács elnöke fogadta Abdel Megid Faridot, az EAK elnöki irodájának főtitkárát és felkérte, adja át szóbeli üzenetét Nasszer elnöknek. Diplomáciai körök véleménye szerint az üzenet Ben Bella volt elnök sorsára vonatkozik. Csen Ji kínai miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter felkereste Bumedien ezredest, akivel — mint az Uj-Kína hírügynökség írja — szívélyes megbeszélést folytatott. Csen Ji különrepülő- géppel Kairóba utazott. Az afroázsiai csúcsértekezlet színhelyéül kijelölt épület ellen elkövetett bombamerénylet szerzőjét letartóztatták — jelenti az AFP algériai forrás alapján —, majd hozzáteszi, hogy az illető egyiptomi. Ismeretes, hogy az előző napokban algériai illetékesek cáfolták, hogy egyiptomi személyek a merénylet miatt gyanúba keveredtek volna. A francia hírügynökség az említett hírforrásra hivatkozva megemlíti még, hogy a múlt hét vegén az EAK- nak egy cirkálója és két tengeralattjárója hajózott el az algériai partok előtt, majd távozott az algériai vizekről. Algírból az utóbbi két napban tüntetésekről nem érkezett jelentés, de hír szerint hétfőn este a főváros algériaiak által lakott negyedében „üstkoncert” volt. az első az ország függetlenné válása óta. Az erkélyeken mintegy ezer személy dobolta az ütemet lábasokon és fazekakon, és hozzá Ben Bellát éltető jelszavakat skandált. A koncertbe belevegyült a szomszédos erkélyekről elhangzó csitítás. A rendőrség ebbe a tüntetésbe nem avatkozott be. Az APS algériai sajtóügynökség bejelentette, hogy az algériai tájékoztatásügyi minisztérium a külföldi újságírók számára körutazásokat szervez az ország belsejébe. Az első kedden délelőtt indult Algéria keleti részébe és. július elsején érkezik vissza. Belaruf, Algéria római nagykövete Rómába érkezett. Érkezésekor kijelentette: „Még ha ez egyeseknek nem is tetszik, Algéria nem áll lángokban, és Algériában nem folyik a vér, a helyzet nyugodt”. Egy Ben Bella sorsával kapcsolatos kérdésre válaszolva azt mondotta, a forradalmi tanács hivatalosan közölte, hogy Ben Bella őrizetben van és egészséges. Hozzátette, nem érti, hogy miért kell ennek az ellenkezőjére gondolni. BUKAREST Közzétették az új román alkotmány tervezetét A keddi romániai sajtó közli az új román alkotmány tervezetét, amelynek kidolgozását nemrég fejezte be az erre a célra kiküldött parlamenti bizottság. A tervezet megvitatására hétfőn összeült a Román Munkáspárt Központi Bizottsága is, és egyhangúlag egyetértését fejezte ki azzal. Hangsúlyozta a központi bizottság, hogy a tervezet helyesen tükrözi a szocialista építés folyamán az országban végbement változásokat. Az 1952. évi alaptörvény helyére lépő új alkotmány tervezete rögzíti a román állam új elnevezését és leszögezi : „A Román Szocialista Köztársaság a városok és falvak dolgozóinak állama, szuverén, független és egységes állam. Területe elidegeníthetetlen és oszthatatlan.” A tervezet érvényben hagyja Románia eddigi területi felosztását és a 16 tartomány között felsorolja a Maros magyar autonóm tartományt is. Az alkotmányos erők azért ^ oszlatták fel a tömegeket, ^ hogy annak gyülekezését az ^ amerikaközi csapatok ,A Román Szocialista Közr'sssjssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssssss/ társaságban az együtt élt $ nemzetiségeknek biztosítják az í anyanyelv szabad használatát, V . ..... . , . . VENUS. ELHAGYTA JUPITERT? használhassák fel a beavatkozásra. 8 ne £ ürügyként ^ 'i Házassági botrány“ a naprendszerben A csábító belepusztult a kalandba KONSTANZ Víz az eiső emeleten újabb ^ bukkantak mostanában a csil- $ lagászok. Alighanem a természettudoSzázmillió évekkel ezelőtti „házassági botrány” nyomaira A bódeni tó vize az ___, e sőzések következtében meg- ^ mányok egyik legszerencsé áradt. Konstanz város utcái ™™dása volt, amikor a ... , TT , . . . ícsillagaszat egyik közvetlen vízben altnak Helyenként a 8 bolygótestvérünket Venus is- víz a házak első emeletét is f tennő nevével tisztelte meg. eléri. Azonos vízszint után további apadás várható (Folytatás az 1. oldalról) lalat Komárom—Nógrád— Pest megyei kirendeltsége értesítette szerkesztőségünket arról, hogy a gyömrői, péceli utasellátó pavilonok kezelői ajánlottak fel különböző pénzösszegeket. A ceglédi utasellátó dolgozói egy napi keresetükkel, a Pest megyei kirendeltség dolgozói ugyanA magyar nevén Esthajnal- $ csillagot ugyanis még mindig $ számos rejtély veszi körül, $ vastag felhőtakaróján át £ mindeddig nem sikerült sok, ^nagyon izgalmas titkát „kiles- % ni”. Most legutóbb azonban a £ legkorszerűbb megfigyelő esz, ... . , 8közökkel folytatott nyomozás csak átlagosan egy napi ke-^, meghozta a váylaszt az resetukkel járulták hozza azj leglényegesebb kérdésre, arvizkarosultak megsegíteszj körüli forgásának seSSÄffÄli-r “ sekhez, hogy elegendő bélyeget bocsás' sanak ki, ' v, kozólag. ^ Eddig 4 nnltsi.Ts o csak feltételezések Z voltak e tekintetben. A csilla7 sanak ki, ^ gászok egy része 24 óra, másik mert ennek szétosztása, il- ^ része 225 nap körüli tengely- letve megváltása egyszerűbb £ forgási időt számított ki. Most mint a csekklapon való befi- 8 viszont kiderült, hogy a Vezetés. tnusra — mégpedig feltételezhetően a felszínére — küldött rádiójelek megváltozott hullámhosszon érkeznek vissza a földre. A forgás közben hozzánk közeledő pontokról visz- szaverődőké kissé rövidebb lesz, a tőlünk távolodó felületi képződményekről visszaérke- zök pedig kissé meghosszabbodnak. Ez az eltérés azonban rendkívül kicsi és csak a 300 méter átmérőjű arecibói rádiótávcső tudta észlelni. Azt azonban mindenesetre ki lehetett belőle számítani, hogy a bolygó 246 földi nap alatt fordul meg tengelye körül. Mivel pedig a nap körüli keringésének időtartama 225 nap, egy Venus-év alatt a bolygónak jóformán állandóan ugyanaz az oldala néz a Nap felé, illetve csak igen hosszú idő elteltével jutnak el az égitest másik oldalára a Nap sugarai. Különösen izgalmas azonban az a megállapítás, hogy a Venus ellenkező irányban forog tengelye körül, mint a Föld és a többi Nap-bolygó. ^ valamint könyveket, újságo- ^ kát, folyóiratokat, színháza- £ kát, minden fokú oktatási ^ biztosítanák saját nyelvükön. £ Azokban a járásokban, ame- 8 lyekben a románon kívül más 8 nemzetiségű lakosság is él, í minden szerv és intézmény % szóban és írásban is haszEnnek a különös viselkedés- | üálja az illető nemzetiség nek a magyarázatát még nem 8 nyelvét is, és funkcionáriu- sikerült meatalálni. Sokféle 8 sokat neveznek ki e nemzesikerült megtalálni. Sokféle ? soiíal neveznen Ki e nemzeelmélet van, közülük az egyik ^ tiség soraiból, vagy olyan nagyon érdekes. $ más állampolgárok közül, £ akik ismerik a helyi lakosnyelvét és életmódját... A tervezet rögzíti az álÉszerint a Venus tulajdon- y képpen nem is igazi bolygó. ^ sa9 Százmillió évekkel ezelőtt a % A _ _ n aprendszer valamelyik nagy- % lamhatalom legfelső szervei- bolygójának — talán a Jupi- ^ nek feladatait. Végül intéz- ternek — a holdja lehetett, de ^ kednek arról, hogy az álebből a „házasságból” meg- $ lám új elnevezését az álszökött, mégpedig a Jupiter és ^ lami jelvényeken, valamint a Mars között akkor még lé- 3 a pénzen is be kell vezetni. tezett bolygó, a Phaeton von- y ---z ásának hatására. A „csábító” $ azonban alaposan ráfizetettt-j-z... erre a „házasságtörésre”. Mi- í JtUrlA közben ugyanis a Venus hold- í i■ » , ból önálló bolygóvá alakult í tOŰtÜSZVBFSCnV át, a Phaeton belepusztult a í * kalandba. Könnyen lehet £ Csapatban: Magyarország gyÓZÖtt ugyanis, hogy éppen ez az 8 ' összetalálkozás robbantotta £ A Szófiában most befejező- szét. Ma már mindenesetre 7 dött nemzetközi fodrászver- csak apró töredékei járják az % senyen csapatbajnokságban az egykori bolygó régi útját, mi- 'y első helyre Magyarország kekszben a Venus sokmillió ki- 'y rült, míg a második és a lométernyire lebegett el mind- $ harmadik helyen Lengyelor- két hűtlenül elhagyott „áldó- 'y szag, illetve Románia oszto- zatának” pályájától. ' zott.