Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-26 / 149. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK Végre eljött! Kánikula Őszintén szólva — sokan már kételkedtek benne, létezik-e igazán? öreg nénikék mondogatták — bizony a mi időnkben minden más volt. Mert akkor még volt nyár, nem úgy mint mostanában. Egy kicsit igazat kellett idni a zúgolódóknak, csak l naptár lapjai ígérték a meleget, kinn esett, fújt a szél. Az 1965-ös nyár mégis becsületes. Hétfőn délután, amikor hivatalosan beköszöntött, megemberelte magát és azóta hétágra süt a nap. Erről számolt be a Meteorológiai Intézet is. Az Atlanti-óceántól az Uraiig délre 32—36 fokos hőben pirulnak az emberek. Attól északra viszont, tovább tart c hűvös idő. Angliában például 12 fokot mérnek. Míg a hét elején orkánkabá- lok, ma a nyári ruhák uralják a terepet. Színek, fehér ingek kavarognak az utcákon t a hálátlanok már most kezdik mondogatni: — nahát, ezt a hőséget nem lehet kibírni. Budapesten pénteken délben a higany szál 32 fokig tornászta fel magát. Megteltek a strandok, fogy e bambi, a fagylalt. A Pest megyei Tanács kereskedelmi osztályvezetője, Vajda Lajos arról tájékoztatott, hogy nem ért bennünket váratlanul a meleg. Árukészletük elegendő, a megugrott igényt is kielégíthetjük. Arra azonban számíthatunk, hogy szódából — üdítő italokból átmenetileg kisebb hiány következhet be, 30 FOK FELETT VÍZ - BAMBI - FAGYLALT AHOL HŰVÖS AZ IDŐ Nem panaszkodnak a melegre. de biztos, hogy ezen most nem háborodik fel senki. A Duna menti elöntött területeken nincs ivóvíz. A lakosságnak, a gálakon védekező katonáknak a központi készletekből viszik az üdítő italt. Nagymaroson és Szentendrén még a tavasszal két újabb szikvízüzemet létesítettek, s amint elvonul az ár, azonnal megkezdik munkájukat. — Komáromi — PEST MEGYEI 'Ál M S Z M P P EST MEGYEI B I Z ÖTTSÁGA 'ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 149. SZÁM AHA 50 FILLER 1965. JÜNIUS 26, SZOMBAT APAD A DUNA Szentendrénél bontják a homokzsáksort A KISZ Központi Bizottságának felhívása az ifjúsághoz Amit olyan szívszorongva vártunk — most már teljes bizonyossággal bekövetkezett: lassan apad a víz. 1 A Pest megyei Duna-sza- kaszrál a Közé pduna völgyi (Vízügyi Igazgatósáétól Szi- nay Sándor adott felvilágosításit. I A szentendrei gátaknál sokat enyhült a helyzet. Ha tbváhhra is ilyen ütemben ajpad a víz, hétfőn visszarendelik a katonákat. Körülbe- lfel négyszázezer homokzsákéi védik a szentendrei gátat. Tegnap megkezdték a legfelsőbb zsáksorok Lebontásit, ahol kibújt a töltés a vz alól. Egy a fontos: a töltés koronája és a vízszint között meglegyen az ötven centiméteres biztonsági minimum. A soroksári Duna-ágban a két szivattyú beállításával BÉKEHÖMP Hivatalosan befejeződött a magyar békemozgalom tavaszi nagy kampánya a békéért, a nemzetek függetlenségéért és a leszerelésért. Gyakorlatilag tovább tart, — igazán a saját lendületből gördül tovább a július 10-én kezdődő helsinki béke-világkongresszusig. Ebben az ügyben nem lehet elkoptatni a szót, hogy a magyar nép soha nem látott tömegekben jelent meg és tüntetett a békegyűléseken, minden eddiginél nagyobb erővel követelve a békét, s kifejezve azt a nemzeti egységet, amely a Magyar Népköztársaság külpolitikáját támogatja a háborúellenes küzdelemben és a szabadságukért harcoló népekkel való szolidaritásban. Nyilvánvaló, hogy erre a nagy tavaszi békeseregszemlére szükség volt. Együttműködtünk benne a világ békemozgalmaival, amelyek mindenütt fokozták tevékenységüket. Ez a tavaszi nagy „békeoffenzíva" a magyar belpolitikai élet érzékelhető pezsgését idézte elő, növelte hazánk békepolitikájának nemzetközi hitelét és újra elismertette a békeszerető magyar nép helyét a nemzetközi békemozgalomban. Hangsúlyos jelentősége volt a vietnami hétnek. Hozzájárult a Vietnammal kapcsolatos nemzetközi politikai kérdések tisztázásához, egységesítette népünk állásfoglalását a vietnami válság megoldásának módozatai tekintetében, igen sok magyar számára alkalmat adott az állásfoglalásra és kétségtelen, hogy tovább növelte tömegeink együttérzését és segítőkészségét a szabadságáért harcoló vietnami nép iránt. Népünk helyesen érzékelte: a nemzetközi helyzet komoly és állásfoglalást kíván. Sőt mulaszthatatlanul szükséges országos megmozdulással támogatni a világ békeerőit a válság leküzdése céljából. Tény egyébként, hogy a magyar dolgozó tömegek rendkívüli érdeklődést tanúsítanak napjainkban a nemzetközi politika, a háború és béke ügye iránt. A demonstratív nagygyűléseken kívül sok ezer másféle és kisebb gyűlést rendeztek az országban és a megyében. Különösen sok rétegtalálkozóra került sor, különböző foglalkozású társadalmi csoportok megbeszéléseire és vitaüléseire. Ezek színvonala is fejlődött. Sokszor előfordult, hogy nemcsak ezen foglalkozási ágak és társadalmi csoportok helyi vezetői, hanem járási és megyei, sőt országos politikai vezetők, országgyűlési képviselők, tanácsi vezetők és pártbizottsági munkatársak mentek el közéjük s vezették a vitát. Idén sok művész vett részt a békegyűlések hangulatának emelésében és az idén az ország minden táján vetítettek beketárgyú, háborúellenes, vagy megfelelő politikai tartalmú filmet. De nemcsak a moziban, hanem a békegyűléseken is. Kimagaslóan jól sikerült ez évben a békemozgalom minden akciója az ifjúság körében is. Az összkép azt mutatta, hogy tartalmában jól kidolgozott agitáció történt, amely hatásos volt, s amelynek visszhangja van a munkahelyeken, baráti körökben és családi otthonokban. A megye békeszerető lakossága szívvel-lélekkel támogatja a nemzetközi békemozgalmat s a maga eszközeivel is harcol a világbéke győzelméért. A terveaettnéi jobb gabonatermés Öt nap múlva már a rozsot is aratják — Nyolc kaszás vágja a dőlt gabonát — Konyhakerti növények a tarló után Saját gépeivel arat a táborfalvi Május 1 Tsz Péter és Pál még meg sem érkezett, de már kasza alá érett a gabona Táborfalván. Mint tegnap jelentettük, a Május 1 . Termelőszövetkezet megkezdte az őszi árpa aratását és ezzel kezdetét vette a nagy nyári betakarítás a megyében is. Stancsik József tsz-elnök elmondotta, hogy a borús, hűvös és esős időjárás ellenére nemcsak egy-két nem ^ az egész őszi árpában ^ arathatnak. Tegnap reggel vágta le az első ^ rendet a tsz egyik aratógépe, | amely most már abba sem ^ hagyja a munkát, amíg az$ utolsó rendhez nem ér. Szá- ^ mításuk szerint ugyanis ked- ^ den-szerdán fejezik be az őszi ^ árpa aratását, s másnap már^ vághatják a rozsot Hatvan hold őszi árpája^ van a tsz-nek, amely a terve-^ zett holdankénti 10,5 mázsád helyett legalább 11—12 zsát ad. Hasonlóan elmondotta, hogy a jó termés, meg a másodtermesztés kedvező kilátásai minden tagot lelkes munkára ösztönöz. így tehát a táborfalvai Május 1 Termelőszövetkezetben a nagy nyári munkacsúcs ellenére is bizakodó a hangulat és lendületesen haladnak a munkák. N, L eLhárították az áradásveszélyt, azonban az újabb át- szivárgásók ismét fokozzák a telítettséget. Pénteken újabb öt szivattyút állítottak munkába. A Nagy-Duna-ág vízszintje jelenleg még egy méterrel magasabb,. mint a soroksárié. Csatlakoztak... .... az árvízkárosultak javára történő gyűjtéshez: A Csepel Autógyár szakszervezeti , bizottsága kiosztotta a gyűjtőíveket az üzemi bizottsági titkárok között. A gyűjtést július 8-án fejezik be. Ugyancsak gyűjtenek a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumban. A Pest megyei Tervező Iroda dolgozói az ár elvonulása után, társadalmi munkában elvégzik a megyében a víz alá került épületek szilárdsági vizsgálatát, a kárt szenvedett házaknál pedig megállapítják, hogy mennyi anyagra lesz szükség a helyreállításukhoz. Az isaszegi Vegyesipari Ktsz július elsejei munkanapjuk teljes keresetét adja az árvízkárosultaknak. Ugyanezt ajánlották fel a Pest megyei Vegyi- és Kézműipari Vállalat fizikai, műszaki és adminisztratív dolgozói. Az érdi Buzakalász Termelőszövetkezet tagsága és alkalmazottai egy napi átlagkeresetüket ajánlották fel, amely összegben majd tízezer forintot jelent. Ez annál is méltánylandóbb felajánlás, mert a tsz-nek körülbelül 50 kataszteri holdnyi területen víz alatt áll a lucerna és árpavetése. A KISZ vb intéző bizottsága felhívásában arra kéri elsősorban a Duna menti megyék ifjúságát, hogy tanúsítson további helytállást a helyreállítási munkálatokban, hogy mielőbb elkezdődhessen a mindennapi élet, meginduljon a termelőmunka. Vegyenek részt a felhalmozódott szállításra váró anyagok továbbításában, kulturális és sportrendezvényeik bevételét ajánlják fel az árvízkárok helyreállítására. Segítsenek a nehéznek ígérkező aratás lelkiismeretes elvégzésében, a gépek maximális kihasználásában. A nyári önkéntes ifjúsági építőtáborokban dolgozó fiatalok tekintsék becsületbeli ügyüknek a jó munkát, a vállalások teljesítését. szúnyogirtás a Szentendrei-szigeten A fővárosi KÖJÁL felhívja a lakosság figyelmét, hogy szombaton délután 13 órától a késő esti órákig szúnyogirtás lesz a Duna mindkét oldalán, a III. és IV. kerület területén az Árpád-hídtól Budapest határáig. Vegyszeres szúnyogirtás lesz a Szentendrei szigeten, a palotai, az óbudai szigeteken és a Népszigeten. A KÖJÁL kéri a lakosságot, hogy a permetezésre kijelölt területen, a ködfejlesztő gépek által szórt vegyszer hatósugarában ne tartózkodjék, mosatlan gyümölcsöt ne fogyasszon. Az irtás ideje alatt a lakóházak ablakait tartsák zárva. Ezúton is felhívják a méhészek figyelmét, hogy a rovar irtószer ártalmaitól szakszerűen óvják meg méheiket. helyen, ha- <"'"""sfss/sssssssssssssssss//ssy/sss/sssssss/sssssssssssssss/sssssss/sssssssssssss/ssssssssssssssss//sss//sssss/sssssysssss/ssss/. I jó a 120 hold rozs is, amely ugyancsak tizenöthúsz százalékkal igér többet a tervezettnél. A rozs fejezik, § aratását is hamar be- ^ mert akkorra már ^ munkához láthat a tsz másik ^ aratógépe is. Ezenkívül nyolc ^ kaszás is készenlétben áll, § hogy nyolc-nyolc marokszedő- § vei és kötözővel együtt arat-^ hassa a megdőlt részeket. Az ^ esős időjárás miatt ugyanis^ ^ á rozsnak mintegy tizenöt-^ húsz százaléka megdőlt. Ha tehát most két hétig na-% pos lesz az idő, akkor a Május ^ 1 Termelőszövetkezetben min- ^ den különösebb gond nélkül^ betakaríthatják a gabonater-^ mést. Ugyanebben az idő-^ szakban kívánnak végezni a ^ tarlóhántással, illetőleg tar- s lószántással is, amelyhez szin-í tén rendelkezésre áll az erő. ^ Az őszi árpa tarlója után ^ tíz hold uborkát, tíz hold ^ káposztát és húsz hold napraforgórsalamádét ki- vánnak termeszteni. Mindezt a jövedelem nőve- ^ lése jegyében, a tagságra tá-^ maszkodva végzik. Az elnöki (Pásztor Péter rajza)