Pest Megyei Hirlap, 1965. június (9. évfolyam, 127-152. szám)
1965-06-24 / 147. szám
MST HEGYEI Műim 1965. JÜNIUS 24, CSÜTÖRTÖK Gótikus és reneszánsz épületek - Mátyás király iskolája Kis-ázsiai váza - Középkori vámbélyegek és munkaeszközök Történelmi levegő lengi körül a kanyargós középkori utcácskákban sétálót. Térben .közel a zsongó világvároshoz, de időben évszázadokkal távolabb, a Duna felett, a hétszázéves városnegyedben. A kis városrész számtalan nagy értékű műemlékének láttán nem is sejti a szemlélődő, hogy a második világháború micsoda mérhetetlen pusztítást végzett e kincsekben, amelyeknek helyreállítását liúsz év óta szinte megszakítás nélkül végzik a kutatók, az Régészek a hétszázéves várnegyedben feltárást végeznek a múlt év óta a várhegyen Táncsics Mihály utca 26. számú épületében, amely a jelek szerint zsinagóga volt a középkorban. A szemközti telek várfal felőli oldalán gótikus falmaradványokra leltek. Az épület a XV. századvégi egyik legnagyobb méretű díszes gótikus egyházi rendeltetésű építménye volt a várnak. Mindkét helyen még az idén megkezdik a teljes A budai várnegyed egyik középkori lakóházának helyreállított udvarrészlete építők. A bombatépett barokk- kori falak alól sok helyen kerültek felszínre az eredeti középkori falak, amelyeket a restaurálás során eredeti formájukban állítottak helyre. A legújabb múemlékkutatásoK egyikét a Tárnok utca 9—13. számú — barokk és klasszicista — paloták bontásánál végzik. Ott, ahol 1948-ban megtalálták az Eszterházy-kincse- ket. A középkori alapfalakon álló palotákat a XVIII. századtól építették, és most a bontási anyagból középkori és a török hódoltság korából származó kőfaragvány került elő, amelyet falazókőnek használtak. A kutatók találtak itt a gazdag budai sírkőanyagban egyedülálló, vörösmárvány főpapi sírkőtöredéket is, amely a XV. századból származik. Két érdekes leletet szintén felfedeztek ezen a helyen: hódoltságkori szerb sírkövet. A jól látható feliratok szerint az egyik egy 1677-ben eltemetett, Lippára való Ratko nevű tanító sírköve volt, a másik alatt pedig „Sára asszony” nyugodott, akit 1671-ben temettek el, amint azt a feliratok bizonyítják. Az épület pincéinek bontása', és az ásatások során közép- és törökkori iparokra vonatkozó kis- leletekre akadtak: gyűszű, gombostű, ólomból készült posztó vámbélyegek kerültek elő, amelyek bizonyítják, hogy Budának abban az időben élénk angol és németalföldi textilimportja volt. A telep külső pontjain 70 fémöntő cseréptégelyt találtak, amelyek nyilvánvalóan az ötvösök eszközei voltak. Az itt folyó ásatások során a török rétegből ritka különlegessé» került elő: egy kis-ázsiai díszes váza. Több darabban ugyan, és nem egyszerre, de olyan ritka értékként, amelyből még az isztambuli múzeumokban is kevés található. E leletek ugyancsak a múzeumba és a kőtárba kerülnek a feldolgozás után. Hasonló értékes műemléki feltárást. Ez a munka igen jelentősnek ígérkezik. A középkori város plébániatemploma volt a Kapisztrán téren álló Mária Magdolna templom, amely a XIII. század második felében épült egyhajóssá, majd a XIV—XV. századiban háromhajósra bővítették. A templomot a háború teljesen lerombolta, de a felszabadulás után újjáépült gótikus tornya, amely egyedül áll a lerombolt templomfalak maradványai között. A templom helyén még 1958-ban megkezdték a feltárást. A nagy munkával ebben az évben elkészülnék. A tervek szeelőkeAz eddigi ásatásokból rült leletanyagokból kiállítást állítottak össze a muzeológusok. Ha sikerül, még az idén a nagyközönség számára is megnyitják az érdekes kiállítást. Az itteni leletekből kiderült, hogy a kolostorban magasfokú tudományos és művészeti élet zajlott a középkorban. A rendnek Mátyás idejében főiskolája működött ezen a helyen két egyetemi fakultással, teológiai és filozófiai szakkal. Kiváló magyar és külföldi tudósok működtek itt. Mint az ásatási anyag bizonyítja, elsőrendű mindátor és kőfaragó műhelye volt abban az időben a kolostornak, amely neves kulturális és művészeti centrumaként szerepelt. Az építmény leletanyagából az is kiderült, hogy a török hódítók számára nem jelentett értéket a Mátyás király korának dicsőségét hirdető kultúrközpont. Csak annyira „becsülték”, hogy lóistállónak használták a templom és a rendház épületét, ahol egykor Váczá Péter festette munkatársaival a csodás miniatűrökkel díszített kódexeket A Színház utca híres műemlék épületeiben, a karmelita kolostorban és a Várszínházban az egykori török pasa palotájának feltárása során középkori várfal és épület részleteit fedezték fel. E műemlékek megújítását is az idén fejezik be. Az újjáépítés a legrégibb korok építészeti emlékeit — gótikus és reneszánszkori épületrészeket — hozta felszínre a várnegyedlben. A két évtizede tartó helyreállítási munkálatokban nagy szerep jut a régészeknek, akik ásatásaik anyagát most- dolgozzák-fel, hogy majd a Vár E-számyá- ban megnyíló, nagy vórostör- téneti kiállításon a közönségnek i’s bemutathassák. Sok ásatási anyag látható már a Vármúzeumban a „Buda a középkorban” kiállításon is, a XIII. században emelt épület boltíves termeiben, művelődés- és művészettörténetünk legszebb középkori emlékei között. Varga Aranka Törököt fogtak Aszódon Az ügy, amelyet szóvá teszek, éppen olyan bosszantó, mint amilyen bonyolult. Erre mondják mifélénk, hogy „törököt fogtam, s nem ereszt”. Az eset a következő: az Országos Villamos Táuveze- téképítő Vállalat néhány évvel ezelőtt magasfeszültségű vezetéket épített Aszód környékén. A munkák befejeztével átadta az Aszódi Községi Tanácsnak azt a felvonulási épületét, amely az I. osztályú műemlékké nyilvánított Széchenyi-kastély előkertjében állt. A tanács terve az volt, hogy amíg a kastélyban székelő leánykollégium felújítási munkái indokolják, eredeti rendeltetésére használja a barakkot, majd a munkák befejeztével lebontja, s anyagát községfejlesztési építkezéseknél hasznosítja. Az elmúlt évben befejeződött a kollégium tatarozása, s az épület fölöslegessé vált. Lebontására mégsem került sor, mert egyik felét 1964 márciusában kiutalták a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat aszódi bútorboltjának, raktár céljaira. Az erre vonatkozó megállapodást a vállalattal az aszódi járási és községi tanács, valamint a megyei tanács kereskedelmi osztályának képviselője írta alá. A járási tanács határozata, a kiutalást 1965. december 31-ig szentesítette. Ez eddig világos, bonyolulttá csak a sorozatban elkövetett szabálytalanságok teszik. Mutatóba néhányat: a leánykollégium igazgatónőjét úgy „tájékoztatták”, hogy a raktárra mindössze egy-két napig lesz szükség, amíg a bútorboltban kiállítást tartanak. A dologhoz „elfelejtették” kikérni az ügyben érdekelt Országos Műemléki Felügyelőség beleegyezését, s így az a történtekről csak A technika csodája és egy postatisztviselő eszének diadala A sors kíméljen meg Nagykőrösön mindenkit attól, hogy a fia délután hat órakor szülessen, avagy éjjel valakije meghaljon. Örömét, bánatát, életbevágó értesítéseit .aligha tudja rokonainak tudtára adni, a posta magasabb köreinek bölcs intézkedése folytán. Kezdetben vala ugyanis a városban egy géptávíró a postán. Akkor a gép reggel 7 órától este 9 óráig tel tudta venni a táviratokat. Most, amióta még egy, korszerű Siemens gép áll a posta szolgálatában, azóta a két gép „nem képes” ellátni a feladatát. Hogyan? Figyeljenek csak! Egy új utasítás érteimében július 1-től táviratot csak reggel 8 órától délután 4- ig lehet feladni. És utána? Utána, kérem, ha valamelyik ismerősnek netán van telefonja (!), azt fel kell zörgetni álmából (!!), s a sürgős táviratozni valót annak a lakásáról a postának bemondani. S ha az ismerős hctalvó? Vagy ha nincs elragadtatva az ilyen éjszakai társadalmi szi- vességnyújtástól, az ember mit tegyen? Fusson! Távirat helyett vegye fel a nyúlcipőt, mert még mindig hamarább ér célba, mintha megvárná a huszadik századbeli nagykőrösi posta reggeli szolgálatát. És mi lesz a konzervgyár, a KISZ-tábor, meg valamennyi honpolgár sürgős mondanivalójával? Bagatell, oda se neki! Fő, hogy a technika századában a posta pihenjen. Ám félre a tréfával. A postának ez az intézkedése annyira embertelen, antidemokratikus és minden értelmet nélkülöző, hogy hirtelenjében csupán egy gondolatot tudunk a felháborodott nagykőrösi közönség nevében leírni: tán helyes lenne, ha az intézkedést kiagyaló tisztviselő először önmagán próbálná ki minősíthetetlen rendelkezését! (t p.) egy év múltán, szerzett tudomást. A községi tanács — amely előzőleg más célra igénybe vette a bútorbolt egyik raktárát — kárpótlásnak szánta azt a felvonulási épületet, amelyről már akkor is tudta, hogy le kell bontani. S hogy a dolog még komplikáltabb legyen, a bútorbolt vezetője időközben lezárt, másik felét is, amelynek lebontását — tekintettel az építőanyaghiányra — a járási tanács május 31-i hatállyal elrendelte. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy erről a határozatáról a Pest megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalatot „elfelejtette” értesíteni, s azt is, hogy a bútorbolt mai napig sem ürítette ki a jogtalanul elfoglalt helyiséget. Lehet, hogy ha a határozatot megkapják, akkor sem változik semmi. Nem szívbajosak: a kiutalt épületrész bérleti díjának rendezésére vonatkozó felszólításra — például — nem is válaszoltak a községi tanácsnak! Igaz, hogy a tanács sem tett eddig intézkedést annak érdekében, hogy december 31-e után raktárt biztosítson a bútorboltnak... S miközben a különböző szervek határozatokat hoznak, elrendelnek, felszólítanak, nincs a teremtésben vesztes, csak a leánykollégium. A kollégium, ahol az előker- tet elfoglaló — és elcsúfító — barakk miatt sem mozgási, sem sportolási lehetőséget nem biztosi thatnak 130 kislánynak; ahol a tanulószoba ablakait örökké zárva kell tartani a bútorszállító munkások és teherautók lármája miatt, s ahol parkosítani szeretnének, de nem tudnak. Szó se róla: ilyen ügyben, ahol egyik szabálytalanság a másikat éri, a kibontakozás nehéz. De valahol el kell kezdeni. Talán ott, hogy a bútorbolt vezetője ürítse ki az önkényesen elfoglalt épületrészt s jogtalan eljárásával ne akadályozza tovább a bontást... ny. é. Elkészült az Engels téri gépjárműparkoló, amelyet ma reggel nyitnak meg. A gépko- csi-tuladonosoknak reggel 7 órától este 21 óráig parkolási díjat kell fizetniük. BODO BELAt A SZOBOR Ö A Vár egyik középkori kútja-^ ból előkerült fémkorsó, amely ^ — a régészek megállapítása ^ szerint — Olaszországban ké-| szült S § rint lábasiházzal, romkertsze- ^ rűen képezik ki a nagyértékű ^ műemléket. § Jeles helyen, az első budai ^ könyvnyomdászról, Hess And- ^ rásról elnevezett téren emel- ^ kedik a vár egyik legrégibb ^ templomának, a XIII. század- ^ ban épült kolostornak tor- ^ nya. A templom és kolostor ^ feltárását és helyreállítását ^ ugyancsak az idén fejezik be. § budán jártam ezekben a napokban, ebben az öreg városrészben. Így, ahogy van, műemlékké kellene nyilvánítani, hangulatával, romantikájával — a Krúdy-járta kocsmákkal, a latin cirkusz kőmaradványaival; a városrész elé tábla illene: gyertek, szerelmesek, sétáljatok erre, a töpörödött házak, az öreg dús lombú fák közt. Félrebillent háztetők, apró ablakok, tágas- mély udvarok vén fákkal, friss bokrokkal, nyíló virágokkal. Legyen az egész műemlék, persze lakni csak az új részben laknék, dehát ez más dolog. Ahogy barangoltam, már messziről megláttam a magas kőfalat, elborították a kúszó zöld növény apró levelei. Mintha csak díszletből lett volna idetéve ez a kőfal, mögüle gesztenyefák terebélyesedtek, piroslott a futórózsa, távolabbról egy megroggyant kis fakapu, nagy fekete kilinccsel. Mivel alkonyodott, az alkony rózsás színei tovább festegették a kőfalat, most már határozottan olyan lett, mint egy színházi díszlet, csak igazi volt, igazi kőből, igazi levelekből, igazi futórózsákkal. Hogy közelebb jutottam, egy öreg néni arcát pillantottam meg a kőfal mögött, vagyis inkább egy öregasszonyt váltig. Valamin állhatott a kőfalon túl, valamire felállhatott, hogy kitekinthessen az utcára, amely ebben az időben teljesen elhagyatott volt. Hogy máskor milyen az utca, nem tudom; először jártam arra életemben. épéseimet meglassítottam, hogy sokáig és jól lássam az alakot, meg is néztem alaposan. Viseltes fekete fejkendő rajta, állón összecsomózva. Arca szelíd, ősz lehet a haja a kendő alatt. Vállán fekete kendő, a vállak keskenyek, szinte szelídek, öreg anyavállak, gyermeki kezek átölelik, magukhoz szorítják. Arca csupa ránc. Tudom: az emberi ráncok közt van különbség. Sokat rajzol az öregség, de sok ráncot rajzolt hajdan a gond, a baj. Ha elemezni kellene: a szarkalábak a szemek alatt akkor sűrűsödtek, amikor..., de mit soroljam fel a régi idők keserveit, a szegény emberek bajait. Közelebb érek, látom a nénike szemét, szelidkék, de mintha a nézése merev lenne, aggódó egyben, mintha valakit várna, itt a kőfalnál. De nemcsak a tekintet merev, a nénike is mozdulatlan, — közeledem, nem fordítja felém sem magát, sem a nézését, mintha nem is járnék arra, mintha cipőm orrvédő vasa sem csengene a maéskaköveken. Nézem a mozdulatlant a homlokomon túl érő kőfal felett, már nem is lépek, csak csosszanok lassan előre, hogy tovább nézhessem: merev a tekintete, mint a szobroké. Megtámad varázsával az alkonyat, a hangulat, valahonnan a hársfa mézillata is érkezik, megtorpanok. Talán nem M‘ L is élő a szelíd nénike, talán ittfelejtett, furcsa merev szobor. Talán fafaragás, ismeretlen mester nagy műve, gondosan kidolgozva rajta a kendők drapériás hullámzása, a ráncok részletessége a kedves arcon, a középkori szobrásziskolák mesterei faragtak ilyen megdöbbentően élethű, teljes részletességű műveket, ki is színezték őket, — most az alkony rózsaszín fényt, dob a mozdulatlan öregasszony arcra. Regállók a pillanatnyi varázsban, — most már szobor nekem a mozdulatlan nénike: remekmű, nagy mester alkotása. Kőfal, futórózsák, egy nénike szobra, — különös játék ez. Arra gondolok, akárki lehetett a kedves szobor modellje, valamikor, fiatal leány volt; nem lenne jó a szobor, nem lenne remekmű, ha nem őrizné kivül-belül a volt fiatal nőnek, modelljének lényegét. Itt élt tehát a modell és ebben az óbudai képben, — megy a macskaköves utcán, formás a lába, üdén ringó, dús keble, arcán kis gödör, ha nevet, régi mosolyát most is őrzi öregkori szobrának szelíd kedvessége. Valaki átölelte annak idején a gesztenyefák alatt, lehet, hogy azt mondta neki: — Te vagy a legszebb lány ... Átölelte a vállát, hogy magához húzza, aztán elment, talán át Pestre, a gyárba, vagy kivándorolt Amerikába, ahogy abban az időben, szegénységben, annyian. A lány pedig felállt a kőfal mögé, várt, várt, — így lett belőle nénike, vagy szobor. Most már a varázslat eltéveszti lépéseimet az elmúlt időben, mert vagy ott lett belőle szobor az időtlen várakozásban, vagy a szép hajdani modellt faragta meg így a művész, hogy megéreztesse művével az idő kérlelhetetlen múlását, egyben az igazi várakozás szerelmes konokságát. — Visszajössz estére? Visszajössz-e valaha? Valaki áll és vár, így várnak az igazi szerelmeseit, egy percig, évekig — halálig, mint a veronai Júlia. Nézem aggódó mozdulatlanságát, most már teljesen értem a művészt: igen, igen a várakozás szobra az öreg nénike, a mű ezt mondja a szemlélőnek: Szerelmesét várja a lány; — visszajössz-e estére? Fiát az anya: visszajössz-e valaha? Micsoda várakozás a hallgatag homályban, micsoda várakozás, szembeszegülés az idővel, a múlással, szoborrá válik, aki így vár: — Visszajössz-e? I agy művet látok, ezt érzem, csak nagy mű ejti így hatalmába az embert, keresem a kőfalon a mester nevét. A megoldás is milyen művészi, — a kőfal, omló voltával. A világból kirekesztem magam, mondja a kőfal, mert nincs másom, mint a várako- Rád várok a végtelenségig. Az utca végén ekkor pufók kisfiú bukkan elő. Kezében labda, foci. Messziről kiált: — Olyan jól játszottunk, nagymama, azért maradtam ilyen sokáig. A szobor megszólal: „Gyere már, a vacsora régen kész. Finom vacsora.. N' zas.
